5Móz 5,15

„Mily jó, ha bűntől már szabad, az Úr szolgája vagy;

A bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad.”

– foglalja jól össze énekeskönyvünk szép éneke a szolgaság – szabadság kérdését (467. dicséret).

Egy vidéki város stúdiója készített egy filmet „Falak és falak” címmel. Párhuzamosan mutatta be két zárt intézmény életét: egy börtönét és egy apácakolostorét. Párhuzamosan nyilatkoztak a lakók arról, miért is vannak ott, és mit jelentenek nekik a falak, a rácsok. A börtönben lévők rabságban voltak, rabruhában, s csalódottan vagy egykedvűen beszéltek tetteikről, érzéseik­ről, a bezártságban megélt napjaikról. Egy nővér a kolostorból pedig boldogan beszélt hivatásáról, mindennapos munkáiról, a zárda védő falairól, a Krisztussal élt életről.

Nem mindegy, hogy a rabságot önként választjuk, vagy kényszerből. A bűn rabságában sokat lehet gyötrődni. A Krisztus szolgaságában pedig mindig lehet örvendezni.

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Gal 5,1)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

3Móz 23,1–3.14

Ma nehéz egy teljesen átalakult, modern korban ilyen pontos szabályokat betartani. Mások azzal érvelnek: az Újszövetség fényében már egyáltalán nem kell a régi szabályokkal foglalkoznunk! Mégis fontos, hogy mindezt ne csak elméletben tudjuk, hanem fel tudjuk vállalni a gyakorlatban is.

Különösen nehéz ez akkor, amikor olyan rokonainkkal vagyunk együtt, akik nem vallják hitünket. Sokszor egy étkezési imádság is kényszeredett helyzeteket teremthet. De a parancsolatban ott vannak a jövevények is. Nem véletlenül. Ha éppen valaki a rokonságból, vagy az ismerősök, a „jövevények” közül nálunk van, szép bizonyságtétel részünkről, hogy bevonjuk őket családunk ünneplésébe. S ez nem könnyű feladat.

A parancsolatban külön rész rendelkezik arról, hogy az is ünnepeljen veletek, aki egyébként nem lenne részese, vagy talán nem is érti egészen, mi történik. Itt kifejezetten arról van szó, hogy ő is részesedhet abban a jóban, amit a szombat kínál.

Legyen vendégszeretetünk részese az ünnepünkön is a házunkban tartózkodó „idegen”.

Éjszaka kezdődik az ünnep,

éjszaka, hogy látni lehessen a napkeltét,

hogy látni kelljen az ünnepi nap keletét.

Szilágyi Domokos

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Jer 26,1–2

A Tízparancsolatban egyes szám második személyben fogalmazódtak a parancsok, ezért személyesen kell mindenkinek értelmeznie. Jeremiás először megpróbál kitérni Isten hívása elől, majd Isten mindig személyesen neki parancsol. Ha halljuk az Úr parancsát, először mindenkinek magának kell szembenézni vele, nem pedig a másikon számon kérni. Ezért kezdődik a felsorolás velem, mert a magam viszonyát kell előbb tisztázni. Csak utána fordulhatok a többiek felé. Ünnepelni nehéz egyedül, ezért adott nekünk a mi Urunk közösséget egymással.

Marc Chagall: „Ünnep” c. képén egy komor, imakendőt viselő férfi látható. A képen nem sok ünnepi van, a komor, szürke tónus, a mozdulatlanság az ünneplés mozdíthatatlanságára, merevségére utal. Ezért mozgalmas ellenpont, hogy a férfi fején kicsiben egy alak mozdul el az ellenkező irányba. Kifejeződik rajta a Törvénytől való tartás, maga a parancsolatok lényege. A művész egy másik képén, melynek címe: „A szombat”, hasonló rezignáltság érezhető, hiszen egy szegény család szombatját mutatja, az asztalon ott vannak a gyertyatartók, de üres az asztal, nincsenek az ünneplésnek igazi jelei. Mindenki megfáradva áll vagy ül a szobában, s az ágyban még egy beteg is fekszik. A kép szomorúságot áraszt, az ünnep hiányát.

Az ünnepet fontos megélnünk egyénileg is, de közösség nélkül nem tudjuk megosztani örömünket. „Megélni” – így fogalmaztuk, azt pedig igazán csak másokkal együtt lehet.

Éld! Te is!

Mert a játék szertartás, kultikus cselekvés, amikor a megszokás rendjéből átlépek az ünnepi rendbe.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Kol 2,16–17

Sokan kérdezik tőlem, mi van azokkal, akiknek vasárnap dolgozniuk kell, például ügyeletben vannak? Nekik nem lehet vasárnapjuk? Úgy gondolom, ez nem esetenként igaz, vagy nem igaz, hanem arról van szó, hogy az illető beáll-e arra, hogy legyen a héten egy napja, amit megszentel. Nem véletlen, hogy ez éppen a vasárnap.

De ne misztifikáljuk a napot! Lehet valakinek a szerda is vasárnappá testi és lelki értelemben egyaránt. Gyakorlati probléma már sokkal több adódik, például nem tud elmenni istentiszteletre. Nem tudja családjával együtt ünnepelni. Pihenni lehet, de attól nem lesz az a nap vasárnappá.

Próbáltak egyes országokban más munkaritmust (12+2 nap) is kipróbálni, de nem ment, az emberek kifáradtak. Sokkal jobb megoldás, ha azt a bizonyos napomat úgy élem meg, mint vasárnapot. Sok minden nem lesz olyan, mint egy „rendes vasárnapon”, de még a munkánkat is oda lehet szánni okos istentiszteletként. Így nem érezzük elveszett napnak a munkával töltött időt, különösen, ha másokért vállaltunk szolgálatot. Az igazi pihenéshez azonban hozzátartozik szeretteink jelenléte is.

Törekedjünk közösen ünnepelni a vasárnapot!

Nem kötöm magam azonban a hetes számhoz annyira, hogy az egyházat annak megtartására kötelezzem. Még azokat az egyházakat sem ítélem el, amelyek más ünnepélyes napokat választanak összejöveteleik tartására, feltéve, hogy a babonaságot elkerülik.

Kálvin János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024