Róm 8,5–8 Ez a törekvés szó a görögben gondolat és cselekedet azonosságát jelenti. Ahogyan Jézus már a gondolatot is véteknek minősíti, úgy beszél Pál is itt a törekvésekről, a gondolat erejéről, mely a tettek felé sodor minket. A test törekvése hármas szinten nyilvánul meg: istenellenes = nem érdekli, hogy mi Isten akarata, megy amerre akar; […]

Róm 8,1–4 Vége minden kishitűségnek! Eltöröltetett a halálos ítélet! Ezt igazán az élheti át, aki tisztában van vele, hogy bűnei miatt halálra van ítélve. Aki nem érzi maga felett „Demoklész kardját”, annak ez nem örömhír. Az potyának érzi majd a kegyelmet, s azt fogja gondolni, hogy bármit tehet, hiszen Isten már úgyis mindent megbocsátott. Csak […]

Róm 7,14–25 Volt olyan idő, amikor vitába kezdtünk néhányan, hogy Pál ezt az újjászületése előtti állapotról írta, vagy az azutániról. Váltig állították néhányan, hogy előtte írta, hiszen egy újjászületett ember nem kínlódik így önmagával. Ő már meghalt a bűnnek. Nem lehet rajta ilyen hatalma. Ez a kín csak előtte lehetséges! A másik csapat velük szemben […]