Róm 8,26–27

Ez a segít eredetileg valami olyasmit jelent: valakivel együtt, annak segítségére lenni.

Ismét egy nemzeti ünnep, mely szomorú napokra emlékeztet. De bátor kiállásra is. Egy nap, mely veszteségeket jelent – de változásokat is. Egy nap, amelyet nem lehetett ünnepelni – s most keressük a szavakat az ünnepléshez. Amelyen diákok ezrei újat reméltek, s amelyen csak újabb árulás áldozatai lettünk. Elgyengült a népünk, már nem akar dönteni, sem döntögetni. A mai fiatalok pedig „bedőlnek” mindannak a maszlagnak, ami a nyugati kultúrának csak a szemetje, mert nem kell senkinek. Értékek vesztek el, s nehéz értékeket teremteni, vagy visszaadni.

Nem tudunk már kérni sem, aszténiások lettünk. Megfogyatkozott a nép, a reménység, a lehetőség, a hit, a szeretet. Van segítség?

„A Lélek segít a mi erőtlenségünkön.” Akarja, hogy hordozzuk a terhet – de minket Ő hordoz! Akarja, hogy imádkozzunk – de közben kimondhatatlan fohászkodásokkal ott a Lélek, s „kiteljesíti” nyögéseinket.

Hit által, a magunk szavaival vagy szótlanságával könyöröghetünk, együtt is és külön is, mert nagy veszélyben van a népünk, talán sokkal nagyobban, mint eddig bármikor.

A kimondhatatlan fohászkodás az eredeti görögben annyit jelent: jajongás, csatakiáltás – együtt a kettő. Sóhajtás és harcra indulás tehát a feladatunk a Lélek segítségével népünk megújulásáért!

A nagyság, mint maga az élet is, reménytelen, s a reménytelenségben, falhoz állított népek harcában van valami kétszerkettő fölötti remény. A magyarságnak ki kell egyenesednie, és sorsa helyére kell állnia.

Németh László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 8,18–25

Ezt a sóvárgást érezzük magunk körül, s magunkban is. Jöjjön már el az Isten országa! Jöjjön már egy hiteles ember! Jöjjön már valami csoda! Hol vannak az ígéretek? Sóhajtozik, vajúdik ez a világ. S lecsap rá, ha végre valami mozdul. Lehet akár hamisság is, csak ne az legyen, ami eddig volt. Sok álpróféta használja ki ezt a nagy vágyakozást az emberekben.

A sóvárgás veszélyes, mert követelőzéssé válhat a keresztyénekben is, sőt megkeményíthet minket Isten felé. Hiszen, ha az istenfiak is csak „sóhajtoznak”, akkor mi a különbség? Ha mi is csak reménységben várakozunk, akkor minek vagyunk keresztyének? Ha a testünk megtagadása után is csak harcban lesz részünk, akkor mi értelme volt elkezdeni?

A kérdések őszintesége segít a válaszadásban is, hiszen ­óriási a különbség aközött, aki csak úgy van a világban és sóvárog, s aközött, aki tudja, hogy mire vár.

Az egyiknek ugyanis van élő reménysége, a másiknak nincs. Az egyiknek van élő Istene, a másiknak nincs. Az egyik meg tudja szólítani, a másik kapkod fűhöz-fához… Ezért fontos, hogy tanúságtételünk igaz legyen!

A különbség annyi, mint a paróka és az igazi haj között. Az egyik élettelen, a másik él. Az egyik takar, a másik véd. Az egyiket elfújja a szél, a másik csak lobog a szélben.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 8,9–11

Ahogyan korábban a bűn lakott (7,17–20), most a Lélek vesz lakozást az emberben. Ezek egymást kizáró ellentétes erők. A kettő együtt nem megy. Vagy, vagy. Ha Isten Lelke költözik be hozzánk, akkor otthonosan mozdít meg mindent, teszi helyére a dolgokat, takarítja ki a felesleget, tölti be életünket örömmel. Mint ünnepre készülődve egy otthonban, szinte minden átrendeződik, úgy költözik be a Lélek a szívünkbe. Rendet tesz, megtisztít.

Kérdés persze, hogy csupán „vendégként” jön egy időre, vagy Ő lesz a „ház ura”. Ha meghívom ugyan, de továbbra is én akarom megmondani, hogy mi legyen, akkor „megoltom” magamban, s nem lesz valódi változás az életemben.

Mert meghívhatom egy nagytakarításra is segítségnek, de megkérhetem arra is, hogy irányítson, emlékeztessen, szomorítson meg, győzzön meg, azaz legyen a Lélek a vezérem, tanácsadóm.

Tegye testemet is Isten szolgálatában áldottá: kezemet segítőkésszé, szájamat áldást hozóvá, szívemet az igazság iránt érzékennyé.

„Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek és ellenséges gondolkodásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.” (Kol 1,21–22)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 8,1–4

Vége minden kishitűségnek! Eltöröltetett a halálos ítélet! Ezt igazán az élheti át, aki tisztában van vele, hogy bűnei miatt halálra van ítélve. Aki nem érzi maga felett „Demoklész kardját”, annak ez nem örömhír. Az potyának érzi majd a kegyelmet, s azt fogja gondolni, hogy bármit tehet, hiszen Isten már úgyis mindent megbocsátott. Csak annak nyílik meg a Róma 8, aki a Róma 7-ből érkezik. Addig semmit sem fog jelenteni.

„Krisztus Jézusban vannak.” Mit jelent ez a különleges fogalom? Nem eszközhatározó, de nem is helyhatározó – hanem egy titokzatos dimenzió. Amikor látok egy térdeplő embert, akkor nem lépek oda hozzá, s nem kezdek el neki mesélni valamit. Ő most egy másik „erőtérben” van. Istennel beszélget.

Krisztusban lenni annyi, mint megmártózni Benne, s betöltődni Általa, amikor senki és semmi nem léphet közénk! Teljes közösségben lenni Vele, érezni jelenlétét, szabadítását. Amikor mi sem kárhoztatjuk többé magunkat!

Gyermekekkel egyszer piros kartonból szívet készítettünk. A szív állapotát tisztáztuk, s ezért a közepébe beírtuk, hogy BŰN. Azután megpróbáltuk mindenféle módon onnan eltüntetni a szót: radírral, festékkel, letakarással, de nyilvánvalóan ott maradt. Akkor elővettem egy piros celofánnal borított szemüveget – s mikor azon keresztül néztük, nem látszott a felirat. Így nézi Jézus vérén keresztül Isten is a mi szívünket.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024