Üzenet – Téma:

* Az imádságnak nagy ereje van.
* Az evangélium mindenkié.

Előzmények:

Fülöp diakónus az üldözések miatt Samáriában hirdette az evangéliumot. Prédikálására so­kan megkeresztelkedtek. Köztük volt Simon, a varázsló is, akinek megtérése nem volt őszinte. Később Fülöp a gázai úton találkozott az etióp királynő főkomornyikjával, s neki is Jézus Krisztust hirdette az Írás alapján. A főember hitvallást tett, és azonnal megkeresztelkedett.

Bevezetés:

Hogy a Pál körüli eseményekkel majd egészben tudjunk foglalkozni, most három olyan történet következik, ahol Péter áll a középpontban.

Megfigyelhetjük, hogy a Péterről szóló történetek sok mindenben hasonlóak Pál utazásaihoz: gyógyítások, fogság, halott feltámasztása, varázslóval való vita. Feltételezhető, hogy Lukács e párhuzamokat azért mutatja be, hogy Pál tekintélyét megerősítse a gyülekezetekben.

1. történet:

A jeruzsálemi gyülekezet szétszóratása után Júdeában, Galileában és Samáriában is kelet­keztek gyülekezetek. E fiatal gyülekezeteknek — olvassuk — békessége volt: nem találkoztak ellenségeskedéssel, ezért egymással teljes nyugalomban éltek, miközben erősödtek. Az Úr félelmében* jártak: szent életútjukkal példává lettek a környezetükben élő embereknek. Így lélekszámban is gyarapodtak: egyre több ember csatlakozott hozzájuk.

Péter látogatni indult ezeket a fiatal gyülekezeteket. Így jutott el a liddai szentekhez* is. Lidda* egy régi városka a Jeruzsálemből Joppe kikötőjébe vezető út mentén. Péter ott egy bizonyos Éneász nevű emberrel találkozott, aki már nyolc éve feküdt az ágyán bénán. Azt mondta neki: „Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!” Éneász erre felkelt! Lidda és Sáron* lakói, akik látták őt gyógyultan, megdöbbentek a csodán, és megtértek az Úrhoz.

Nagy csoda történt a közelben fekvő Joppéban* is. E kikötővárosban lakott Tábita, akit görögösen Dorkásznak* is szólítottak. Tábita tagja volt a joppéi gyülekezetnek. Áldással szolgált, róla olvassuk: „Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát*.”

Míg Péter Liddában időzött, Tábita súlyosan megbetegedett, és meghalt. Megmosták, s kiterítették a felső szobában. A hely külön van említve, ami jelentheti a gyülekezeti termet, ahol találkozni szoktak. Az is föltűnik, hogy Tábitát nem temették el azonnal, ahogy az akko­riban Izráelben szokás volt. Vajon csodában reménykedett a gyülekezet, ezért vitték volna a holtat a felső szobába?

Két követet küldtek Péterért a közeli Liddába, megkérni, hogy amilyen gyorsan csak tud, jöjjön Joppéba. Péter nem habozott, hanem a két testvérrel Joppéba utazott. Amikor odaért, egyből a felső szobába vezették. Odajött a gyülekezet minden özvegyasszonya. Sírtak, és megmutatták ruháikat, amiket Dorkász még életében készített nekik. Csöndes méltatása ez az asszonynak, aki talán nem a szavaival, hanem inkább tetteivel mutatta keresztyénségét.

Péter azonban mindenkit kiküldött*. Nem nyilvános előadásra készült. Letérdelt, és imád­kozott*. Majd a holttest felé fordult, s így szólt: „Tábita, kelj fel!”

Tábita kinyitotta a szemeit. Amikor Pétert meglátta, felült.

Péter odanyújtotta a kezét, felállította az asszonyt, és behívta a gyülekezet tagjait Megmutatta, hogy Tábita él.

A csoda egész Joppé előtt ismert lett. Sokan hittek ezáltal az Úrban, hisz megmutatkozott: az evangélium nem emberi kitalálás, hanem Istentől van. Péter még sokáig maradt Joppéban. Érthető, hiszen a gyülekezet Tábita feltámadásával megerősödött. Péter bizonyára megkeresztelte a sok megtérőt, és tanította őket Jézus Krisztusról.

Péter egész idő alatt egy Simon nevű tímárnál* lakott.

2. történet:

Cézáreában* élt egy bizonyos Kornéliusz, aki római százados* volt az itáliai csapatnál*. Istenfélő*, ami azt jelenti, hogy valóban az Urat szolgálta, neki adott dicsőséget. Lelkiismeretesen élt, sok alamizsnát adott a népnek. Imádkozott is rendszeresen.

Föltehetően a zsidók imádkozási idejét megtartva, Kornéliusz a kilencedik órában (du. három óra) imádkozott éppen. A jeruzsálemi templomban ilyenkor mutatták be a délutáni áldozatot. Kornéliusz akkor világosan látta, hogy Istennek egy angyala megy be hozzá. Az angyal megszólította: „Kornéliusz!” „Mi az, Uram,” — kérdezte rémülten a százados. „Imádságaid és alamizsnáid emlékeztetőül feljutottak az Isten elé — folytatta az angyal. — Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak. Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van.”

Amint az angyal eltűnt, Kornéliusz hívatta két szolgáját, és egy istenfélő katonáját. Elmondott nekik mindent, és elküldte őket Joppéba. Ez kb. egy napi út (mintegy 50 km), vagyis csak a következő napon érhettek Joppéba.

Másnap, mialatt Kornéliusz követei közeledtek, Péter a hatodik órában (déli 12 óra; a déli étkezés ideje) Simon házának lapos tetejére ment imádkozni. Közben megéhezett, és enni kért. Mialatt az ételt készítették, Péter révületbe esett. Látta, hogy megnyílik az ég, és valami lepedőszerű ereszkedik le a négy sarkánál fogva. Ebben mindenféle négylábú és csúszómászó állat, s mindenféle madár volt. (Vagyis a többség tisztátalan*!) Egy mennyei hang azt mondta: „Kelj fel, Péter, öld és egyél!” De Péter lelkiismeretesen betartotta az étkezési törvényeket. Mondta is: „Semmiképpen nem, Uram, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant.” Újra szólt hozzá a hang: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.”

Még kétszer megismétlődött a látomás. Péter elgondolkodott rajta, de nem értette, mit je­lent.

Közben Kornéliusz követei Simon házához érkeztek. Simon után érdeklődtek, akit Péternek is hívnak.

Amíg Péter a látomáson tűnődött, azt mondta neki a Szentlélek: „Íme, három férfi keres téged: kelj fel, menj le, és eredj el velük. Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!”

Péter lement hát a követekhez, akik elmondták neki az üzenetet: „Kornéliusz százados, igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz.”

Péter ekkor megértette a látomását Fogadta a követeket Simon házában, másnap pedig útnak indult velük Cézáreába. Néhány joppéi testvér* is vele tartott.

Kornéliusz már várta őket. A különleges alkalomra összehívta családját és a legjobb barátait. Elég sokan lehettek együtt.

Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, a lábához borult, és imádni akarta. Péter azonban elhárította ezt, s Kornéliusszal beszélgetve ment be a házba. Ott vette észre, hogy mennyien gyűltek össze. Így szólította meg őket:

„Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartani.* De nekem Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. Ezért el is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?”

Kornéliusz erre beszélt Isten angyaláról, s hogy milyen utasítást kapott tőle. Így fejezte be: „Most tehát mind itt vagyunk az Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.”

Péter beszélni kezdett: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!” Arra emlékeztette Péter Kornéliuszt és a háza népét, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeában a názáreti Jézussal, aki járta az országot, jót téve, és meggyógyítva mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert Isten volt vele. „Őt azonban fára feszítve megölték; de az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék; de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.”

Míg ezeket mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. Elámultak a zsidó származású (körülmetélt) hívők (akik Joppéból jöttek), hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kitöltetett. Hallották ugyanis, amint nyelveken szólva magasztalták az Istent. (Figyeljünk rá: azelőtt kapták a Szentlelket, mielőtt megkeresztelkedtek volna!)

Majd megszólalt Péter: „Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresz­telkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentlelket, mint mi?” És megkeresztelték őket Jézus Krisztus nevében.

Kornéliusz és övéi pedig megkérték Pétert, hogy maradjon velük még néhány napig.

Kiegészítés:

Az apostolok, és a júdeai testvérek hallották, hogy pogányok is elnyerték Isten igéjét. Ami­kor Péter Jeruzsálembe visszaérkezett, vitatkoztak vele, amiért pogányok házába ment be. Pé­ter elmondta látomását a különböző állatokkal teli lepedőről, s a közvetlenül ezután odaérkező követekről, akik arra kérték, menjen el velük Kornéliuszhoz. Beszélt róla, mit mondott neki a Szentlélek, s hogy Kornéliusznak angyal jelent meg, ezért hívta őt, Simon Pétert magához, hogy megmondja, mit tegyenek, ki által üdvözülnek. Elmondta azt is Péter, hogy a Szentlélek mindazokra kitöltetett, akik Kornéliusz házában voltak, miközben ő még beszélt, ugyanúgy, ahogy az első pünkösdön velük is történt. „Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?”

Amint társai hallották ezt a beszámolót, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és hálásan mondták: „Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre.”

Jegyzetek:

Az Úr félelmében — Ez a kifejezés az Ószövetségből ered, lásd a 2Krón 19,9-et és a Péld 1,29-et.

Szentek — „Szenteken” nem néhány, az egyházban nagy tiszteletet elért embert értünk, mint a római katolikusok, hanem minden hívőt, aki tiszta szívvel vallja Jézus Krisztust urának („A szentekben, akik a földön élnek… telik minden kedvem”; Zsolt 16,3). Emlékezzünk csak, az Apostoli Hitvallásban is valljuk: „hiszem a szentek közösségét”. Pál a levelei elején lévő köszöntésében is gyakran szólítja meg a „szenteket”.

Lidda — Valószínűleg Lód települése, Benjámin törzsi területének a határán, az 1Krón 8,12 szerint. Lidda a Földközi-tenger partján feküdt, közvetlenül Joppe (Jaffa, Jáfó) mellett.

Sáron — Ezt a vidéket az Ézs 65,10 említi: „Sárón juhok legelője lesz.” Termékeny síkság a tengerparton, Karmel és Joppe között, elismert a szépsége és a termékenysége. Lásd Énekek 2,1: „Sárón nárcisza vagyok én, a völgyek lilioma”, és Ézs 35,1-2: a puszta és a szomjú föld virágba borul és örvendezik. „Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sárón díszében.”

Joppe — Jáfó régi város a Földközi-tenger partján, Dán törzse kapta meg, 50 km-re fekszik Jeruzsálemtől. Lakói régen föníciaiak lehettek, Tírusz és Szidon hajósai. A tíruszi Hírám királya templomépítésre szánt cédrusfát Libanonból ide hozta tutajon (2Krón 2,15). Innen ment Jónás Tarsisba (Jónás 1,3). Az Újszövetségben a helyet Joppénak nevezték. A mai Izráelben is Joppénak hívják, és Tel Aviv részévé vált.

Tábita; Dorkász — Tábita héber név. Tábita és Dorkász, mindkettő „zergét” jelent, őzsutát, kedves állatot. „Szerelmes szarvasünő és kedves őzike”, ahogyan Salamon a barátságos és drága házastársat nevezi (Péld 5,19). Látjuk, hogy ez a Tábita (Dorkász) valóban kedvessé, tiszteletreméltóvá vált. (Keresztyén női egyesületeket, diakóniai szolgálatokat neveztek el róla.)

Alamizsnát osztott — Az „osztott” szó eredetije a görög „poieoo”, ami „tenni, cselekedni, gyártani” jelentéssel bír. Vagyis nem csupán „osztogatta a szegényeknek”, hanem maga készítette: az özvegyasszonyok mutogatták Péternek az ingeket és más ruhadarabokat.

Mindenkit kiküldött — Vagyis nincs nyilvánosság. Korunkban is hallunk gyógyításokról, amik nyilvánosan történnek; sokan a tanúi lehetnek. Ez nem aszerint történik, ahogyan az Úr Jézus tanította nekünk. Amennyire lehetett, ő a csodáit csöndben és elkülönülten tette. Péter itt hasonló példát adott.

Letérdelt és imádkozott — Péter maga semmit sem tehetett Tábitáért. Amikor az elhalt asszony közelébe lépett, nem ő volt erős. Feltámasztásának a csodája csupán Istentől jöhetett, „Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket” (Róm 4,17). Imádkozás közben ne a problémákra figyeljünk, hanem legyen teljes bizodalmunk az Úrban.

Tímár — Simon bőrkikészítő, tímár volt. Tehenek és más állatok bőrét tisztítani és cserezni kellett. E munka közben kellemetlen, átható illat terjengett. Simon a tengerparton lakott (ApCsel 10,6), ami jól megfelelt bűzös tevékenységének.
A tímárság a zsidó ember szemében megvetett volt. A tímárok döglött állatokkal foglal­koztak, ezért állandóan tisztátalanok voltak. Tipikus hát, hogy Péter épp ilyen embernél szállt meg!

Cézárea — ,Palesztina Cézáreája”, a Földközi-tenger partján fekszik, egy napi út Joppétól (Jaffa). Kr. u. 12-ben Nagy Heródes építtette át, megerősítette, és Cézáreának nevezte el Augustus császár tiszteletére. A város a prokurátor (római helytartó) székhelye volt. He­ródes Agrippának is volt ott palotája, aki iszonyatos halállal halt meg (ApCsel 12,20-23; 331. lecke). Mielőtt Pál Jeruzsálembe ment, a cézáreai gyülekezetben maradt, és Fülöp evangélista házánál lakott, akinek négy prófétáló leánya volt (ApCsel 21,8-14; 344. lecke). Pált sokáig tartotta itt fogva Félix és Fesztusz helytartó (ApCsel 23,33 — 26,32; 348-349. lecke).

Százados — Egy „centurió” a római seregben magas rangú, tekintélyes tiszt volt.

Itáliai csapat — Ez a „speira” vagy „cohorte” olyan katonákból állt, akik Itáliából származtak, és római állampolgárok voltak. Nevük: „Cohors II Miliaria Italica Civium Romanorum Voluntariorum”, vagyis itáliai ezerszeres római polgári önkéntesekből álló csapat Önkéntesként vették fel tehát a szolgálatot. Hogy bizonyosak legyenek a hűségükben, mind született rómaiak voltak.

Kornéliusz istenfélő — Ne vegyük ezt olyan könnyen. A rómaiak bálványimádók voltak, lazább erkölcsökkel. Amikor egy római parancsnok Isten akaratát elfogadta, s lelkiismeretes életet kezdett élni, ez kétségtelenül érintette kollégáit és alárendeltjeit, katonáit és házicselédeit is, akiknek most jobb élete lett őnála, mint más katonáknak és szolgáknak.

Tisztátalan állatok — Mózes 3. könyve 11. részében találjuk leírva a tisztátalan állatok hosszú sorát, amiket zsidóknak nem volt szabad megenniük.

Néhány joppéi testvér — Az ApCsel 11,12 szerint hatan voltak.

Nem-zsidóval való kapcsolat — A zsidók ilyenkor tisztasági és étkezési törvényekkel kerültek ellentétbe.

Énekek:

Református énekeskönyv: 67:1-2; 86:1.5; 140:6.12.; 474; 380:1-2; 426; 458; 459; 460
Jertek, énekeljünk: 63; 75; 105; 108:1-2; 134; 238; 243
Harangszó: 35; 43; 45; 50:1-2
Dicsérjétek az Urat!: 5; 8; 56; 62:1; 67; 71; 84; 146
Erőm és énekem az Úr: 18:1; 21; 29; 46; 59; 66; 111; 117

Megjegyzések:

Az imádság ereje — Péter a felső szobában először imádkozott Tábita feltámasztásáért. Lázár feltámasztása előtt Jézus is imádkozott előbb (Jn 11; 284. lecke). De különbség volt Péter és az Úr Jézus imádsága között: Péter térdelve imádkozott, megalázva magát, mint egy szolga, aki teljesen függ az ő Mesterétől. Péternek könyörögnie kellett, hogy Isten mutassa meg a halál feletti hatalmát. Az Úr Jézus felemelte a szemeit Atyjára, és úgy imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” Vagyis úgy imádkozott, mint Isten Fia, aki megeleveníti, akit csak akar. Látjuk, hogy az imádság ereje nem az imádkozóé, hiszen mi nem tudjuk, hogyan imádkozzunk, hanem „maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róm 8,26).
Éneász (és mások) meggyógyításánál nem olvassuk, hogy Péter előbb imádkozott. De nyugodtan feltételezhetjük, hogy a csodához hozzátartozik az imádság. Ezzel kapcsolatban Jakab apostolt idézhetjük (5,14-15; olvassátok el, és beszéljétek meg): „Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.”

Pogányoknak is adatott az evangélium — Jézus Krisztus gyülekezetének a története Kornéliusz megtérésével új irányba kanyarodik, most látszik, hogy nem csupán zsidók, hanem pogányok is juthatnak hitre egy apostol prédikálására. Látomás által mutatta ezt meg a Szentlélek Péternek. De főleg akkor lett világossá, hogy az üdvösség úgy a zsidóké, minta pogányoké is, amikor a Szentlélek Kornéliuszra és az övéire kitöltetett. Ez nagyon fontos mindazoknak, akik származás szerint nem zsidók.
Megjegyzésre méltó, hogy az apostolokat előbb meg kellett győzni erről, annak ellenére, hogy Mesterük egyértelműen parancsolta: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). S még hozzátette: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül…(Mk 16,16). Szó sincs itt meghatározott származásról vagy népről. Utolsó beszédei egyikében mondta az Úr Jézus: „…hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve” (Lk 24,47). Utolsó szavaiban pedig, mielőtt a mennybe vitetett volna, megismételte: „tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8).
Az apostolok és más jeruzsálemi testvérek eddig nem igazán fogták fel, hogy a minden nép közötti prédikálással vele jár az is, hogy körülmetélt zsidóként a pogányok között forgolódjanak. Az a látomás viszont, amit Péter látott, világos helyzetet teremtett.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Kapcsolatteremtő játék — játék a nevekkel (latin és héber eredetű nevek). A nevekhez tartozó személyek összetartozása. (**)
• Misszió, missziói lehetőségek a társadalom nem keresztyén tagjai felé. (** ***)
• Diszkrimináció a közvetlen és tágabb környezetünkben. Hogyan forduljunk a hátrányos helyzetű emberek felé? (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Rövid hír megfogalmazása a történet alapján. (**)
• A történet(ek) főszereplőinek tulajdonságai. Jellemzésük szóban vagy írásban valamelyik szereplő nevében. (** ***)
• Jelenetek dramatizálása a történet(ek)ből. (** ***)
• Latin, görög, héber és arám eredetű keresztnevek megismerése. (***)
• Jellemábrázolás Siklós József: Tábita c. versében. (***)
• A személyiségváltozás ábrázolása Füle Lajos: „Egyenruha” c. versében. Párhuzam a történettel. (***)

Vizuális kultúra (Rajz)

• Jellemábrázolás rajzzal: Hogyan képzeled el Tábitát? (***)

Vázlat:

Péter
Lidda
Éneász — gyógyítás

Joppe
Tábita (Dorkász) — feltámasztás
sokan hisznek
Simon, a tímár

Cézárea — Kornéliusz
római százados — Istent szolgálja
angyal — „Hívasd Pétert!”
Joppe — Péter látomása
mindenféle állattal teli lepedő — tisztátalanok is
„Öld és egyél!”
Péter tiltakozik
„Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.”
Péter elmegy Kornéliuszhoz
Szentlélek kitöltetése a pogányokra
keresztség

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* „Légy hű mindhalálig”!

Előzmények:

Az apostolok által tovább munkálkodott a Szentlélek, ezért börtönbe zárták és a nagytanács elé idézték őket. A főpapokat nem győzték meg a csodák sem, ők a hatalmukat féltették. Gamáliél tanácsára azonban szabadon bocsátották az apostolokat, megtiltva nekik újra, hogy Jézus nevében szóljanak.

Történet:

Jézus Krisztus jeruzsálemi gyülekezete egyre növekedett, a gyülekezeti munkával együtt, amit az apostolok már nem tudtak egyedül elvégezni. Hiszen a lelki szolgálaton túl gondoskodni kellett az emberek testi szükségeiről is. Javaikat jól kellett elosztani. Akkor vált ez világossá, amikor a görögül beszélő zsidók* zúgolódni kezdtek héberül beszélő testvéreik ellen, mert özvegyeiket mellőzik a mindennapi szolgálatban. Az apostolok akkor összehívták a gyülekezetet, hogy együtt gondolkodjanak. Elképzelésük az volt, hogy válasszanak hét bölcs, jó magaviseletű, Szentlélekkel beteljesedett embert az „asztalok körüli szolgálatokra”, akik majd a kiosztásról gondoskodnak. Az apostolok így nyugodtabban foglalkozhatnak a könyörgéssel és prédikálással.

Elképzelésüket elfogadták. Kiválasztották Istvánt*, aki „hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt”, továbbá Fülöpöt, és még öt kevésbé ismert embert: Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, aki Antiókhiából való prozelita volt. Csupa görög név. Ami jelentheti azt, hogy mindannyian a görög zsidók közül valók, miközben Nikoláoszt külön megemlítik, hiszen nem is volt igazi zsidó, hanem olyan valaki, aki áttért a zsidó hitre.

A hét testvért bemutatták az apostoloknak, akik áldásért imádkoztak, és rájuk tették a kezüket*. Valóban áldottabb lett a gyülekezet élete, és erős növekedésnek is indult. (Ismereteink szerint mintegy tízezer főt számlált.) Különös, hogy a papok közül is sokan eljutottak az Úr Jézusban való hitre. (Naponta érintkezésbe kerültek a templomban a gyülekezettel, hallották a prédikációkat.)

A diakónusok* ellátó munkájuk mellett prédikáltak is. Különösen István tűnik ki ezzel. Hittel és lelki erővel telve nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Ami nem esett ínyére a külhoni zsidóknak, akik közé tartozott ő is. A szabadosok, ciréneiek, alexandriaiak, és a ciliciai, ázsiai zsidók közül néhányan* vitába szálltak Istvánnal. De nem győzhették le bölcsességét, és a Szentlelket, aki által szólt. Ez elkeserítette őket. Így egy jól bevált eszközhöz folyamodtak: hamis tanúkat* hívtak István ellen! Ők azzal vádolták, hogy hallották, amint Mózest és Istent káromolta.

Ellenségei aztán a tömeget, a véneket és az írástudókat is fölhergelték István ellen, akit a nagytanács, a szanhedrin elé hurcoltak. Vitték a hamis tanúkat is, akik nyilvánosan vádolták

Istvánt: „Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.”

Erre a tanács minden tagja Istvánra nézett. Csodálkozva látták, hogy egyáltalán nem idegeskedik a vádat hallgatva, sőt olyan az arca, mint egy angyalé.

A főpap, nem befolyásoltatva egyik féltől sem, mint a tanács elnöke, megkérdezte Istvánt: „Valóban így van ez?”

István nem védte magát, hanem egy hosszú beszédbe kezdett, hogyan választotta ki az Úr a népét, Izráelt, hogy belőle származék a Megváltó. Világosan látszik ez mára körülmetélkedés szövetségében, amit kötött velük. Ezt példázza József története, akit testvérei eladtak, Egyiptomba került, börtönbe jutott, hogy ezáltal a családja az éhhaláltól megmeneküljön. Majd a nép hajdani történetét idézi István, hogyan váltotta ki őket az Úr Mózes által a fáraó kezéből. Részletesen idézi a Sínai-hegyen történteket, rámutatva, hogy Izráel mindig vétkezett Isten ellen, bálványokat imádott — legelőször az aranyborjút elkészítve! —, és hogy a prófétákat is, akik a Messiás érkezését jövendölték, inkább megölték. Mindezek ellenére az Úr hű maradt népéhez. Végül azzal vádolta István a tanácsot, hogy ők az árulói és gyilkosai az Igaznak, akinek eljövetelét a próféták megjelentették. Vagyis ők nem tartották meg a törvényt!

Amint a tanács tagjai — akik büszkék lehettek törvénytiszteletükre — ezt meghallották, „haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene”.

Ám István Szentlélekkel telve fölnézett a mennybe, s látta Isten dicsőségét, és Jézust állni az Isten jobbján. Teljes csodálattal mondta: „Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”

A tanács tagjai erre kiáltozni kezdtek, majd a fülüket bedugva Istvánra rohantak Megragadták, és ítélet nélkül a városon kívülre vonszolták, hogy megkövezzék. Előbb azonban levetették felsőruháikat, s letették egy Saul nevű fiatalember lábaihoz. Aztán hullani kezdtek a kövek. István így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Térdre esett, és felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” — Ahogy Jézus tette a Golgotán. Így halt meg a hű diakónus.

A gyülekezet néhány tagja („kegyes férfiak”) István testét egy sírba vitte, és elsiratta.

István halála után nagy üldözés támadt Jézus Krisztus jeruzsálemi gyülekezete ellen.

Saul, az a fiatalember, akinek a lábaihoz tették ruháikat az Istvánt megkövezők, fiatal farizeus volt*. Ő is egyetértett István megölésével. Teljes igyekezettel vett részt az üldözésben. Pusztította a gyülekezetet, férfiakat és nőket vonszolt ki házukból, és vitte tömlöcbe őket.

Akiket nem fogtak el, azok elmenekültek Jeruzsálemből, szétszóródtak az országban, és mindenütt hirdették az evangé­liumot a föltámadott Úrról.

Jegyzetek:

Görögül beszélő zsidók — A Földközi-tenger mellékén élő zsidókról van szó, ahol a görög volt a köznyelv. Nem ismerték saját népük nyelvét, a hébert, ahogyan az arámot sem, amit azidőtájt sokan beszéltek Júdeában. (Az „Effata” = „Nyílj meg” [Mk 7,34]; „Abbá” = „Atyám” [Mk 14,36] és „Talitha kúmi!” = „Leányka, neked mondom, ébredj fel!” [Mk 5,41] arám kifejezések.) Az Ószövetséget e görög nyelvű zsidók görögül olvasták (a Septuagintát, az Ószövetség legrégebbi görög fordítását, ami kb. Kr. e. 250-130 között keletkezett).

István — A görög Sztephanosz névből. Jelentése: koszorú. Ez volt a jutalma a régi görögöknél híres harcosoknak, versenyek győzteseinek, kiváló közéleti személyiségeknek. István méltónak bizonyult nevéhez: hű maradt Istenhez mindhalálig, övé hát az élet koronája (vö. Jel 2,10).

Kézrátétel — Ezt az áldó eseményt már csak olyankor ismerjük, amikor a lelkész a gyülekezetet megáldja; vagy lelkészszentelésen püspök és esperesek teszik áldón kezüket szolgatársukra; lelkészbeiktatáson néhány lelkész vagy presbiter hasonlóképpen a beiktatott lelkészre; püspökszentelésen pedig püspöktársak és esperesek gyakorolják. Az ifjú párt is megáldja a lelkész az esküvőn.

Diakónus — A hét férfit ekkor még nem nevezték diakónusnak. A gyülekezet anyagi jellegű gondjairól való gondoskodással bízták meg őket, de prédikáltak is. Később szűkült a diakónus tennivalója a gyülekezet szegényeiről való gondoskodásra. „Diakónus” azt jelenti: „olyan valaki, aki szolgál”.

Szabadosok stb. — Ezeknek a hellenista és országon kívüli zsidóknak (vö. ApCsel 2,9-11) Jeruzsálemben saját zsinagógájuk volt. Az ApCsel 6,9-ben négy fő csoportról olvasunk• szabadosok, ciréneiek, alexandriaiak, végül ciliciaiak és ázsiaiak.
A szabadosok olyan zsidók leszármazottai, akiket a római Pompejus Kr. e. 63-ban kergetett el, amikor Jeruzsálemet elfoglalta. Kr. e. 61-ben győztesen vonult be Rómába, és sok zsidót magával vitt. Később ezeket elbocsátotta (libertas = szabadság), amit követően sokan visszatértek Jeruzsálembe, ahol saját zsinagógát építettek (úgy a gyülekezetnek, mint a gyűléseknek).
A ciréneiek az észak-afrikai Líbia Ciréne nevű városából és környékéről jöttek (gondoljunk a Jézus keresztjét vivő Cirénei Simonra), ahol sok zsidó lakott.
Az alexandriaiak az egyiptomi Alexandria városából valók, ahol két nagy zsidó negyed volt, és egy jelentős zsidó iskola (egyetem) is.
Cilicia kis-ázsiai terület, itt állt Tarzusz városa is, Pál születési helye. Ázsia néven az Újszövetségben azt a római provinciát értették, amelyik Kis-Ázsia nyugati részén feküdt. Ezen a területen sok zsidó lakott, akikkel Pál missziói útjain találkozunk. Egy részük (talán átmenetileg) visszatért Jeruzsálembe, és volt saját zsinagógájuk is.

Hamis tanúk — Gondoljunk pl. Nábót elítélésére (1Kir 21,10kk), vagy az Úr Jézus elítélésére Kajafás termében (Mt 26,60-61). A templom lerombolásának vádját az Úr Jézus ellen is felhozták a hamis tanúk.

Saul, fiatal farizeus — Az ApCsel 22,3-ban mondja Pál magáról: „Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban (Jeruzsálemben) növekedtem fel; Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és… rajongtam Istenért…” Mintegy 30 éves lehetett akkor.

Énekek:

Református énekeskönyv: 23:2; 31:4.15-16.19; 140:1-4.13; 286:2.8-10; 380:1.10-12; 466; 493:6
Jertek, énekeljünk: 160; 165; 227
Harangszó: 46; 47; 48
Dicsérjétek az Urat!: 14:1.3; 83; 88:1-4; 158:1-2; 176:1
Erőm és énekem az Úr: 12; 85:1-2; 130; 141

Megjegyzés:

Hű mindhalálig — Joggal nevezik Istvánt az egyház első vértanújának. A halállal szembenézve is hű maradt Mesteréhez. Később sokan követték ebben, egészen máig. Föltűnő, hogy sok keresztyén, amikor elfogták és kihallgatták, milyen bátran vallotta meg hitét, akármennyire tudta is, hogy ezzel saját ítéletét mondja ki. Hűnek lenni mindhalálig, ez nem olyan valami, amit az ember önmagától tudna. István telve volt Szentlélekkel. Az Úr Jézus ígérete a Mt 10,17-33-ban (az előző lecke „Megjegyzés”-ében is utaltunk rá) mindannyiszor valósággá válik, valahányszor egy hívő bátran válaszol a vádlóinak. Istvánnak a Szentlélek adta a szavakat. Jézus megígérte tanítványainak: „Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.” (Mt 10,19-20) Beszéljük meg ezt bátorításként!
Az István halálát követő üldözés által az evangélium az egész országban elterjedt. Joggal mondhatjuk: „A mártírok vére az egyház magvetése”.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem (Egyháztörténet) / Magyar nyelv és irodalom

• A mártír, vértanú fogalma. Történelmi-egyháztörténeti és mai példák a vértanúságra. (***)
• Keresztyénüldözések a Kr. utáni első századokban. Tertullianus egyházatya bizonysága. (***)
• Hitvallók a vésztörvényszék előtt Moldova György: Negyven prédikátor c. regényében. (***)
• Missziói történet Indiából az 1970-es évekből. (***)
• Ma mikor nehéz keresztyénnek megmaradni? A bizonyságtétel (hitvallás) lehetőségei. (***)

Vázlat:

túlterhelt apostolok
a gyülekezet anyagi gondjai
hét szolgáló férfi (diakónusok)
köztük István, Fülöp

Istvánt elfogják
vádak, hamis tanúk
sugárzó arc — védőbeszéd
„Íme, látom az eget megnyílva”
megkövezés
„Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
„Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt.”

Üldöztetés — szétszóródás
Saul

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* Őszinteséget vár tőlünk az Úr.

Előzmények:

Péter és János apostol egy béna koldust meggyógyított az Úr Jézus nevében a templom Ékes-kapujában. Péter Salamon csarnokában prédikált, amire sokan megtértek. Pétert és Jánost elfogták, és másnap a nagytanács kihallgatta őket. Péter bizonyságot tett a tanács előtt, majd megtiltották nekik, hogy Jézus nevében beszéljenek.

Történet:

Bár a nagytanács megtiltotta, az apostolok mégis nagy erővel tanúskodtak az Úr Jézus feltámadásáról, és növekedett a kegyelem mindannyiukon.

Arról, ahogyan a hívők éltek együtt, korábban már olvashattunk (vö. ApCsel 2,42-47; 322. lecke). Itt újra megtaláljuk, részletesen.

A hívők fiatal gyülekezete „szívében és lelkében egy volt”. Senki sem mondta, hogy ami az övé, az az ő személyes tulajdona, hanem a hívek mindent közösen birtokoltak.

Senki sem volt közöttük, aki szükséget szenvedett, mert azok, akiknek földjük vagy házuk volt, eladták*, és az érte kapott javakat letették az apostolok lábaihoz. Így mintegy alapítványt hoztak létre, amiből mindenkinek adtak a szükségei szerint. Ezt tette pl. egy Ciprus szigetéről származó, József nevű lévita is, akinek az apostolok a Barnabás* melléknevet adták. Barnabásnak földje volt, amit eladott, és a pénzt az apostolok lábaihoz tette.

Persze, nem tett mindenki így. Gyom is keveredett a jó magvak közé…

A fiatal gyülekezetből egy házaspár, Anániás és Szafira*, szintén eladott egy földdarabot. De mit tett Anániás? Megtartott — a felesége tudtával — valamennyit a földért kapott összegből. A többit elvitte az apostoloknak, és úgy tett, mintha az a teljes jövedelem volna.

Anániás a pénzt az apostolok lába elé tette, mire Péter azt mondta neki (a Szentlélek vezetésével): „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával?” (Péter arra utal, hogy Anániásnak nem volt kötelessége a földet eladni; s az sem, hogy az eladás teljes jövedelmét az apostoloknak adja. De akkor azt becsületesen meg kellett volna mondania, s nem úgy tenni, mintha az egész jövedelmet letette volna. Álszentségét, hazugságát büntette meg Isten.)

Péter megkérdezte Anániástól: „Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!”

Amint meghallotta Anániás e vádat, földre esett és meghalt.

Nagy félelem ébredt mindenkiben, aki ezt hallotta.

A gyülekezet ifjai felálltak, letakarták Anániást, kivitték és eltemették.

Mintegy három óra elteltével a felesége is eljött az apostolokhoz. Még nem tudta, mi történt.

Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?”

„Úgy van, ennyiért” — válaszolt Szafira.

Mire Péter: „Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged.”

Erre Szafira is azonnal a földre esett, és meghalt.

Az ifjak bejöttek, és holtan találták. Őt is kivitték, és eltemették a férje mellé.

Nagy félelem szállta meg a gyülekezetet*, s mindazokat, akik ezt hallották.

Jegyzetek:

Művelt földet és házat eladni — Kiszámolták, hogy az első pünkösdöt követő év éppen jubileumi év, az ötvenedik év volt (a huszonnyolcadik jubileumi év, miután a zsidók 1400 évvel korábban letelepedtek Kánaánban). A törvény szerint ebben az évben vissza kellett adni a birtokokat az eredeti tulajdonosnak. Egy földbirtokot a jubileumi évek közötti időre el lehetett adni, de olyan áron, amiben számba vették a következő jubileumi évig várható termést (3/ő. 3Móz 25,16). Ezért az a birtok, amit a jubileumi évben adtak el, igen értékes volt, úgyhogy abban az évben jó árat lehetett elérni.

Barnabás — „A Vigasztalás fia”; de még jobb lenne úgy fordítani: „a prófécia fia”, vagy „a figyelmeztetés fia”, mert a héber „nabi” jelentése e névben: „próféta”, azaz „isteni sugallat által megelevenített ember”.
Az ApCsel 11,24-ben olvasunk még Barnabásról, mint aki „derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel”.
Barnabás később Pállal Ciprusra utazott, hogy hirdesse az evangéliumot (ApCsel 13,1-12; 334. lecke).
Barnabás rokona volt János Márknak (unokaöccs), és az anyjának, Máriának (vö. ApCsel 12,12; 331. lecke; és Kol 4,10).

Anániás és Szafira — Görög nevek. Anániás neve a héber Chananja-ból származik, azaz „kegyelmes az ÚR”; a Szafíra jelentése: „ékszer” vagy „szép”.

Gyülekezet — Lukács először használja itt az „ecclesia” (gyülekezet) kifejezést; ami szó szerint „kihívottakat” vagy „elkülönítetteket” jelent.

Megjegyzések:

Gyom a vetésben — Az angol Biblia, a King James fordítás az ApCsel 5-öt egy száraz „hanem”-mel kezdi. Ami illik is ehhez a szomorú történethez: minden olyan szépen indult, a hívőknek mindene közös volt, megosztották egymással a tulajdonukat is. Aztán hirtelen feltűnt egy házaspár, aki nem bizonyult becsületesnek. Jogosan mondhatjuk, hogy az ellenség, a sátán vetett gyomot a vetésbe. (Gondoljunk arra a példázatra, amit az Úr Jézus mondott el: Mt 13,24-30.36-43; 241. lecke).
Péter megkérdezte Anániást, miért tettek ilyet. Ez azt jelenti, hogy Anániás és a felesége nem vétlen áldozatai voltak a sátánnak. Teljességgel felelősek a tettükért.
Aki nem küzd a kísértés ellen, nem kéri Isten segítségét, hogy ellent tudjon állni a kísértésnek, az végrehajtja bűnös tervét. Még mindig azzal próbálkozik a gonosz, hogy Isten egyházát lerontsa.

Megcsaló szép látszat — Anániás és Szafíra jobbnak akart látszani, mint amilyen a valóságban volt. Vajon ez nem vezet mindenféle bűnre? Mégis gyakran előfordul, túl gyakran, még hívők között is. Most is vannak sokan, akik csak névlegesen keresztyének. Anániás és Szafira nem szerették az Urat őszintén, szívüket nem adták át teljesen neki. Szívük nyitva állta sátán előtt, nem imádkoztak, nem vigyáztak, nem küzdöttek a gonosz ellen, de úgy tettek, mintha igaz hittel élnének. Embereknek akartak tetszeni inkább, mintsem Istennek.

A büntetés kijózanít — Ezt a bűnt olyan keményen és hirtelen kellett megbüntetni? Igen, mert Isten egyházának a tisztessége függött ettől. A sátán csalását azonnal le kellett leplezni. A büntetés komoly figyelmeztetés volt az egész gyülekezetnek, kijózanító hatása volt.
Hasonló becstelen, átlátszó praktika Anániás és Szafira óta is volt éppen elég, mindmáig. A tetteseket nem sújtja vagy sújtotta halálbüntetés. Pedig mind az Ó-, mind az Újszövetségben azt látjuk, hogy akik bűnös útra lépnek, komoly büntetést kapnak érte. Csakhogy nem válik el azonnal a gyom a tiszta búzától, amint azt az Úr Jézus a példázatában elmagyarázza. A gazda engedi a gyomot és a búzát együtt nőni az aratásig (Mt 13,30). De az igazakat és hamisakat mégis csak különválasztják majd a „világ végén” (Mt 13,40-43).

Énekek:

Református énekeskönyv: 101:2.7-8; 133; 139:1-2; 163:3-4; 235:1-3; 443:4
Jertek, énekeljünk: 101; 182; 226
Harangszó: 48; 49:1-2; 55
Dicsérjétek az Urat!: 74:2-3; 87:3-4; 161
Erőm és énekem az Úr: 12; 23; 56:2-3; 127

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Megfelelni egy közösség (az egyház) értékrendjének: valóságosan vagy látszat szerint.
• Őszinteség, vagy hazug, képmutató magatartás a közösség tagjaival való viszonyunkban. (***)
• Nem minden értékes, ami annak látszik. Hamis látszatok— életpéldákon keresztül. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Élethelyzetek dramatizálása, ill. párbeszéd fogalmazása írásban: amikor az ember különbnek akar látszani, mint ami. (***)
• Nyelvi játékok („Fele sem igaz”): közmondások, bibliai igék kiegészítése, szóma­gyarázatok közötti választás. (***)

Vázlat:

Krisztus gyülekezete
javak közös tulajdona
Barnabás — „Vigasztalás fia”
eladott földje jövedelmét ajándékozza

Anániás és Szafira — megcsalják Pétert — Istent
büntetés: halál

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

Üzenet —Téma:

* Krisztus szeretete összeköt.

Előzmények:

Pünkösdkor kitöltetett a Szentlélek. Péter beszélt az egybegyűlt tömegnek. Mintegy há­romezer ember úgy hallgatta meg bizonyság­tételét, hogy meg is keresztelkedett.

Az első gyülekezet:

Pünkösd után Jeruzsálemben Jézus Krisztus első gyülekezete több mint háromezer emberből állt. Róluk röviden a következőket tudjuk.

1. Akik hittek, kitartóan „részt vettek az apostoli tanításban”, és „minden nap egy akarattal* kitartottak a templomban” (Károli alapján).
   Vagyis a hívek naponta összegyűltek a templomba, Salamon templomának udvarába (vö. ApCsel 3,11 és 5,12). Pontosan tartották magukat mindahhoz, amit az apostolok tanítottak eme alkalmakon. Feltűnő, hogy az apostolok — az első hívőkkel együtt — félelem nélkül jelentek meg a templomban, miközben Jézus halála után „a zsidóktól való félelem miatt” állandóan bezárkóztak (vö. Jn 20,19).
   Természetesen e több ezer ember egyszerre nem tudott a templomban együtt tartózkodni. Az ApCsel 2,8-11-ből tudjuk, hogy az első gyülekezet különböző országokból jövő zsidókból állt. Valószínű, hogy különböző nyelvi csoportokra oszlottak. Az apostolok a hívőket a templomban minden nap csoportosan taníthatták mindarra, amit az Úr Jézustól hallottak. Kétségtelen, hogy újra meg újra utaltak Jézus szenvedésének, halálának, feltámadásának és mennybemenetelének fontosságára, s arra, hogy megígérte visszajövetelét. Ez a „tanítás” a magja annak az örömteli üzenetnek, amit az apostolok a Mesterüktől kapott megbízás alapján átadtak.

2. A hívek naponta „közösségben” voltak együtt.
   Amikor a hívők minden nap összegyűltek, barátian, szeretetben éltek egymással. Az Úr Jézus iránti szeretet köteléke fűzte össze őket. Beszélünk „szentek közösségéről”. Miben nyilvánult ez meg? Gondoskodtak egymásról, érdeklődtek egymás iránt, és keresték az alkalmat, hogy együtt legyenek.
   Mindemellett vagyonukból is sokat áldoztak egymás javára (vö. ApCsel 4,32-35, 324. lecke).

3. A hívek a „kenyér* megtörésében” is együtt voltak. „…amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent.”
   Az úrvacsora hívők házaiban történt. Ha valakinek a házába bementek, az Úr Jézus halálára emlékezve a kenyeret ünnepélyesen megtörték, s így itták a bort* is. Ilyen étkezések közben csodálkozással, örömmel és hálaadással beszéltek arról, hogy az Üdvözítő szenvedése és halála által nyertek üdvösséget.
   Mindez a szív egyszerűségében történt, ami Jézus szavaira emlékeztet minket: „Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” (Mk 10,15).

4. A hívek kitartottak „az imádkozásban”.
   Az első gyülekezet imádkozó közösség volt. Imádságaik tartalmáról nem tudunk meg semmit. Vajon miből állhat a hívő ember imádsága? Amikor a „Mi Atyánk” vezetése szerint imádkozunk, először Isten magasztalása hangzik minden jótéteményéért, valamint könyörgünk az Ő királyságának eljöveteléért és kiteljesedéséért. Azután jön a bűnbocsánat kérése, a mindennapi életben való segítség kérése, és hogy a gonosz (sátán) ne vezessen félre (ne győzzön le) a kísértésben.
   Megjegyzés: Az első megtérők vagy zsidók, vagy prozeliták voltak. Feltételezhetjük tehát, hogy ők — úgyis Jeruzsálemben lévén — a reggeli és esti imádság idején mentek a templomba, hogy imádkozzanak.

5. A híveknek „mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.”
   Olyan nagy volt az egymás iránti szeretet, hogy az első megtérők saját tulajdonukat nem tartották többé fontosnak. Megosztottak mindent egymással. Ehhez eladták javaikat, és szétosztották az érte kapott pénzt, úgy, hogy mindenkinek elegendő legyen a megélhetéshez. Az ApCsel 4,32-35-ben (324. lecke) többet hallunk erről.
   Megjegyzés: Bár szép példája ez az önzetlenségnek, az effajta cselekvés mégsem ajánlott. A jeruzsálemi gyülekezet ezzel elszegényedett. Később más gyülekezeteknek kellett pénzt gyűjteni, hogy támogassák (vö. ApCsel 11,29-30).

6. „Az apostolok által sok csoda és jel történt.”
   A Szentlélekkel az apostolok különleges erőt nyertek, amivel csodákat és jeleket tehettek. Ezzel jelzi a Szentlélek mindazoknak, akik hisznek, és azoknak is, akik (még) nem hisznek, hogy a gyülekezet Isten kegyelméből keletkezett, és hogy Jézus Krisztus evangéliuma mutatja az egyetlen utat az üdvösségre.
   Hogy milyen jelek és csodák voltak, itt nem hallunk róla. Kétségtelenül történtek gyógyulások, ahogy olvashatjuk is pl. az ApCsel 3,1-8-ban.

7. „Félelem támadt minden lélekben”; és ,kedvelte őket az egész nép”.
   A jeruzsálemi emberek mélyen hatása alá kerültek azoknak a csodáknak és jeleknek, amiket az apostolok tettek. Meglepetten látták, milyen egyszerűek és szeretetteljesek a hívők, ami miatt a nép nagyra becsülte őket. A közönséges népre kell gondolnunk, hiszen a zsidó vezetők Jézus követőit annyira veszélyeseknek látták, hogy mindenáron le akarták győzni őket (vö. ApCsel 4; 5 és 7).

8. „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.”
   Az apostolok beszéde, a csodák és jelek, valamint az a mód, ahogyan a fiatal gyülekezet tagjai bántak egymással, oda vezetett, hogy sokan hinni kezdtek. Ez a Szentlélek munkája. Hogy mekkorára nőtt a gyülekezet, itt nincs megírva. (Az ApCsel 4,4-ben olvassuk: „a hívő férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett”, az asszonyokat és gyerekeket nem számolva.)
   Minden új hívő megkeresztelkedett az apostolok által.

Jegyzetek:

Egy akarattal — Az új fordítás szerint: „egy szívvel, egy lélekkel”.

Kenyér —A zsidók napi étkezése kenyér volt, amit zöldségből és húsból készített szószba vagy levesbe mártogattak. A nép egyszerű tagjainak asztalára különleges alkalmakkor került hús. A kenyeret a társaság legidősebb vagy legelőkelőbb tagja törte meg és adta körbe (gondoljunk Jézusra az Emmausi tanítványokkal: Lk 24,30; 316. lecke). A kenyér kör alakú volt, közepén lukkal. A kenyérárus sok kenyeret szállíthatott egyszerre úgy, hogy egy botra szúrta fel azokat. (Vö. Ez 4,16: „összetöröm a kenyér botját”)

Bor — Mindennapi ital; ne „édes borra” gondoljunk itt (must, vö. ApCsel 2,13), amitől könnyen be lehet rúgni, hanem „idei borra”. A bor megbízhatóbb volt, minta víz, különösen a városokban; így aztán sokszor inkább bort ittak, s nem vizet.

Énekek:

Református énekeskönyv: 65:1-3; 133; 134; 163; 392:1-2.5; 395
Jertek, énekeljünk: 101; 182; 239
Harangszó: 38; 47; 55
Dicsérjétek az Urat!: 82; 97; 139; 144:1.4; 153
Erőm és énekem az Úr: 12; 29; 127; 129

Megjegyzés:

Krisztus szeretete összekapcsol — Jézus Krisztus gyülekezetét látjuk itt, legjobban megvalósult formájában. Így kellene minden hívőnek összetartania ma is. Sajnos, sokféle megosztottság van a keresztyének között. Ezen nem lehet áldás. Éppúgy jó illat sem származik belőle. Vajon kikre illik még úgy az egyház egyetértése és istenfélelme, ahogy az Jeruzsálemben volt?
Mit tehetünk mi? Mindannak ellenére, ami megoszt, a híveknek törekedniük kell egyetértésre, egymás iránti szeretetre, együtt lenni Isten igéje mellett, imádkozni az egyház egységéért.
Próbáljuk meg a gyerekek vágyakozását felkelteni az iránt, ahogy az első keresztyének éltek, kitartóan figyelve a tanításra, és imádkozva, miközben megpróbáltak szorosan Isten igéje szerint élni, és egymásról jól gondoskodni.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

• A keresztyén egyház közössége: élő szeretetközösség. Szeretetkapcsolat a gyülekezeten belül, és a gyülekezeten kívül állók felé. (***)

Történelem (Egyháztörténet)

• Áttekintés a jelentősebb keresztyén/keresztény felekezetek kialakulásáról. (***)

Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet)

• Apostolok csoportját ábrázoló oltárképrészlet megfigyelése. Miről beszélnek a formák, a szerkezet, kompozíció? (***)

Vázlat:

Krisztus első gyülekezete — Jeruzsálem
naponta együtt a templomban
tanítás (lecke)
úrvacsorázás
együtt imádkozás
gondoskodás egymásról
javak megosztása (közös birtoklás)
csodák és jelek
kedvesség a nép előtt
a Szentlélek munkája

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet —Téma:

* A sorsvetés szent cselekedet volt.
* A tisztségviselők választása ma is körül­tekintést igényel.

Előzmények:

Az Úr Jézus a mennybe távozott. A tanítvá­nyok Jeruzsálemben várták a Vigasztalót. Ne­vüket Lukács, az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv* írója felsorolja: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia („a kicsi”), Simon, a Zélóta, és Júdás, a Jakab fia.

Az asszonyok, Mária, Jézus anyja és testvérei együtt imádkoztak az apostolokkal a Vigasztaló eljöveteléért.

Történet:

Egyik napon, amikor mintegy 120-an voltak együtt Jézus követői közül, Péter szólásra emelkedett. Elmondta, hogy Júdást ugyanúgy az Úr Jézus választotta, mint a többi apostolt. Ám Júdás elárulta Mesterét, majd fölakasztotta magát. (Lásd még a 308. leckét!)

Péter az áruló büntetéséről az Ószövetséget idézte: „Legyen pusztává szállásuk, sátraiknak ne legyen lakója!” (Zsolt 69,26) „Kevés ideig éljen, tisztségét más kapja meg!” (Zsolt 109,8)

Péter elképzelése szerint az új apostolnak, aki Júdás helyére kerül, két előfeltételnek kellett megfelelnie: János keresztségétől kezdve Jézus mennybemeneteléig Jézus sal és a tanítványokkal kellett járjon, és tanúja kellett legyen Jézus feltámadásának is. Így tanúskodhat majd Jézus feltámadásáról.

A gyűlés elfogadta Péter elképzeléseit. Két jelöltet állítottak: Józsefet, akit Barsabbásnak* is neveztek, Jusztusz melléknévvel, valamint Mátyást.

Azután imádkozni kezdtek: „Urunk, minden szív ismerője, te jelöld ki e kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál magadnak, hogy megkapja ebben a szolgálatban és apostolságban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson” (ti. „gyötrelem helye”; Lk 16,28).

Majd sorsot vetettek*, és a sors Mátyásra esett. Általános egyetértéssel fogadták be a 11 apostol közé.

Megjegyzés: Vannak, akik azt hangoztatják, hogy nem Mátyás, hanem Pál az igazi tizenkettedik apostol. Nem így van. Pál apostolsága független Mátyás apostoli tisztétől.

Pál nem járt együtt Jézussal és a tanítványokkal, neki utoljára jelent meg Jézus, „mint egy torzszülöttnek”. „Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát” — írja magáról (1Kor 15,8-9).

Jegyzetek:

Apostolok Cselekedetei — Lukács, egy görög orvos, és Jézus Krisztus követője írta a Lukács evangéliumát és az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyvet. Mindkettőt egy rómainak ajánlotta, akit Teofilusnak hívtak, a Lk 1,3-ban „nagyrabecsült Teofilus”-nak szólítja. (Föltételezik, hogy Teofilus veszített megbecsüléséből, amikor keresztyénné lett. Lukács ugyanis mindig precíz a rangnak megfelelő megszólítás terén.) Lukács pontosan és megbízhatóan beszélte el az eseményeket. Kikérdezte a szemtanúkat, és mindennek utánajárt. Az események jelentős részének maga is szemtanúja (ApCsel 16,10; 20,5; 27,1), aki Rómába is elkísérte az apostolt, és mellette maradt (2Tim 4,11). Elképzelhető, hogy akkor íródott ez a könyv, amikor Pál két évig tartó római fogsága vége felé járt, azaz Kr. u. 63 után.

Barsabbás — „Sabbat fia” vagy „szombaton született”. Az ApCsel 15,22 és 32-ben találkozunk Júdással, akit Barsabbás néven is ismernek.

Sorsvetés — A Bibliában többször olvasunk sorsvetésről. Mindig bizonytalanság esetén éltek vele: valakit ki kellett választani, egy földdarabot elosztani stb. Pl.: 3Móz 16,8 (Áron sorsot vet két bak között); 4Móz 26,55 (Kánaán földjének a törzsek közötti elosztása); Józs 7,14kk (Ákán bűne); Józs 15,1; 16,1; 17,1; 18,11 (az ország fölosztása; Pál utal rá az ApCsel 13,19-ben); 1Sám 14,41kk (Saul vettetett sorsot, hogy megtudja: ki evett a filiszteusok elleni támadás idején); 1Krón 24,5kk (papi nemzetség szolgálati beosztása sorsolással); Neh 10,35kk (papok, léviták stb. beosztása templom körüli szolgálatokra) és 11,1 (a Jeruzsálemben letelepedők kiválasztása); Eszter 3,7 és 9,24 (sorsvetés =púrim; Hámán vettette a zsidók megfélemlítésére és kiirtatására — innentől kezdve ünneplik meg a púrimot); Zsolt 22,19 (sorsvetés jövendölése Jézus köntösére; vö. Mt 27,35 és Jn 19,23kk); Péld 18,18 („A sorsvetés megszünteti a viszálykodást, és szétválasztja az erőszakosakat”); Jón 1,7 (Jónásra esik a sors, mint aki oka a viharnak).

Énekek:

Református énekeskönyv: 134; 135:1-3; 198:1-2; 395; 484:1
Jertek, énekeljünk: 134; 160; 163
Harangszó: 35; 43; 45; 55
Dicsérjétek az Urat!: 5; 32:3; 93; 146
Erőm és énekem az Úr: 12; 67; 77:3; 87:1; 127; 131

Megjegyzések:

Sorsvetés mint szent cselekedet — Péld 16,33: „Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az Úrtól való a döntés.” Mindig fontos dolgokban kértek így útmutatást. Az új apostol választásánál a sorsvetést imádság előzte meg. Ma már ezt nem gyakoroljuk, hiszen az igei útmutatás, a körülmények és a testvéri tanács mérlegelése alapján általában felismerhető Isten akarata.

Tisztségviselők választása — Ma a tisztségviselőket nem sorsolással, hanem szavazással választják. Az egyházban is így van, előtte azonban imádkoznak azért, hogy Isten akarata érvényesüljön.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem (Egyháztörténet)

• A tizenkét apostol. Mátyás apostollá választása. Névmemorizáló játékok. (***)

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Sorsolások, nyereményjátékok a társadalmi gyakorlatban. A nyereményjátékok tudatformáló/torzító hatása. (***)
• Országgyűlési, önkormányzati választások. A szavazás módja, technikája. Egyházi tisztségviselők választása. (***)
• Osztályon/csoporton belüli tisztségviselők választása. (***)

Magyar nyelv és irodalom

• Elnökválasztás Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk c. regényében. (***)

Vázlat:

Péter
Júdás Iskáriótes — öngyilkosság
„tisztségét más vegye át”
József (Barsabbás, Jusztusz) vagy Mátyás
sorsvetés
Mátyás apostol

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!