Üzenet – Téma:

* Hit átal bátor lehetsz.
* A meggondolatlan beszéd bajba sodorhat.

Előzmények:

Mivel Jónátán megtámadta a filiszteusok szállását Geba hegyén Gilgálnál, a filiszteusok nagy és jól felszerelt sereggel jöttek az ország ellen. Saul hadba hívta az izráelitákat, de a filisz-teusok nagy harci fölényét látva, sokan elbújtak. Saullal végül hatszáz ember maradt Gilgálban. Ő áldozatot mutatott be illetéktelenül, hiszen Sámuelt meg kellett volna várnia. Mikor Sámuel megérkezett, elmondta Isten üzenetét, miszerint az Úr emiatt elveszi tőle a királyságot, és másvalakinek adja. A filiszteusok raboltak és zsákmányoltak a környéken, az izráelitáknak kardja, dárdája se maradt az országban, csak egyedül Saulnak és Jónátánnak.

Történet:

Saul elindult Gilgálból hatszáz hűséges emberével. Vele tartott a silói Ahijjá pap is, Íkábód* testvérének, Ahitúbnak a fia. Sőt Isten ládáját is magukkal vitték (18. v.).

Mikmász hágóján táborozott a filiszteusok egy előőrse. Ez feltűnt Jónátánnak, Saul legidősebb fiának, aki úgy vélte, veszélyt jelenthetnek. Egyik nap így szólt a fegyver-hordozójának: „Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez!” Apjának, aki Gibea határán, Migrónban a gránátalmafa alatt tartózkodott, nem mondott semmit a tervéről.

Az út, amin Jónátánnak és fegyverhordozójának el kellett mennie, két szikla között vezetett át: az egyik Bócéc, Mikmásszal szemben, északról; a másik Szenne, Gebával szemben, délen.

Amint a magasban álló őrszemet meglátták, ezt mondta Jónátán a fegyverhordozójának: „Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez! Hátha tesz valamit értünk az ÚR, mert az ÚR előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást.” Jónátán hitte, hogy az Úrnak semmi sem lehetetlen. A fegyverhordozó így válaszolt: „Tégy mindent úgy, ahogyan gondolod. Láss hozzá, én veled leszek, bármit tervezel.”

Jónátán előadta tervét: „Átmegyünk ezekhez az emberekhez, és megmutatjuk magunkat nekik. Ha azt mondják nekünk: Maradjatok veszteg, amíg odaérünk hozzátok! – akkor megállunk egy helyben, és nem megyünk fel hozzájuk. Ha azonban ezt mondják: Gyertek csak fel hozzánk! – akkor felmegyünk, mert kezünkbe adja őket az ÚR. Ez legyen számunkra a jel.”

A filiszteusok az őrhelyen észrevették a két közeledő embert, s ezt mondták egymásnak: „Nézd csak! Héberek jöttek elő az üregekből, ahová elrejtőztek!” Odakiáltottak Jónátánnak és fegyverhordozójának: „Gyertek csak föl hozzánk, mondani akarunk valamit nektek!” Jónátán ezt hallva már bizonyos volt a győzelemben. Így szólt társának: „Gyere utánam, mert az ÚR Izráel kezébe adja őket.”

Együtt másztak föl, Jónátán ment elöl. A filiszteusok a szűkös helyen nem tudták körülvenni és együttesen megtámadni őket. Az első filiszteust, aki Jónátánnal szemben találta magát, Jónátán leütötte, és a fegyverhordozója megölte. Sikerült ártalmatlanná tenniük mind a húsz őrt.

Nagy mozgolódás kezdődött a filiszteus táborban a váratlan támadás után. „Isten riadalmat támasztott”, a filiszteusok egymásra támadtak, a sereg menekülni kezdett.

Saul megfigyelői a benjámini Gibeában látták, ami történt, és értesítették a királyt.

Saul meglepődött, s megparancsolta: „Vegyétek számba, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk!” Kiderült, hogy Jónátán és a fegyverhordozója nincsenek meg. Saul tanácsot akart kérni az Úrtól, és elő akarta hozatni a szövetség ládáját. De amíg Ahijjával beszélt, olyan nagy lett a lárma a filiszteus táborban, hogy Saul meggondolta magát. Hirtelen visszatért a bátorsága. Hadba szólította embereit, és megkezdték a harcot.

Ám előbb kiadta a parancsot, hogy halálbüntetés terhe alatt nem ehetnek, amíg az ellenségen bosszút nem álltak. Saul azzal, hogy így beszélt: „amíg bosszút nem állok ellenségeimen”, elárulta, hogy nem az Úrért, hanem saját érdekeiért küzd.

Üldözni kezdték a filiszteusokat, olyan bátran, hogy az erős sereg megfutamodott. Szolgáltak zsidók is a filiszteus seregben, akik korábban csatlakoztak az ellenséghez, vagy foglyul ejtették őket, és így kellett a seregbe beállniuk. Ezek az emberek most újra a filiszteusok ellen fordultak.

Saul emberei, akik előbb félelmükben Efraim hegyén elbújtak, előjöttek búvóhelyükről, és üldözőbe vették az ellenséget.

Amint Saul éhes emberei üldözés közben egy erdőbe értek, bőven találtak ott mézet. Bár teljesen kiéheztek, mégsem ettek belőle az esztelen tilalom miatt. Jónátán nem tudott erről, ezért botja végét belemártotta a lépesmézbe, és evett. Megerősödött tőle, még a szeme is ragyogni kezdett. Valaki, aki látta, elmondta az apja parancsát, s hogy ezért olyan fáradt most a nép. Jónátán így válaszolt: „Apám bajba viszi az országot. Nézzétek csak, hogy elkezdett ragyogni a szemem, mert egy kicsit megkóstoltam ezt a mézet! Hát még, ha jót evett volna ma a nép az ellenségeinél talált zsákmányból! Ezért nem elég nagy a filiszteusok veresége!”

Bár Saul emberei nagyon kimerültek, mégis Ajjálónig* üldözték a filiszteusokat. Innen már nem bírták tovább a férfiak. Enniük kellett, ezért rávetették magukat a zsákmányra. Sietősen levágták a földön az aprójószágot, marhát és borjút, s vérrel együt kezdték enni a húst. Ez Isten törvénye ellen való vétek.* Saul meghallotta, amit csinálnak, és elmondta rosszallását. Fölállíttatott egy nagy követ, hogy oda vihesse levágni mindenki az állatot, s a vér kifolyhasson. Majd oltárt épített Ajjálónban, és a pap bemutatta az áldozatot.

Amikor evett a nép, Saul tovább akarta üldözni éjszaka a filiszteusokat. A nép egyetértett ezzel, Ahijjá pap azonban azt mondta: „Lépjünk először az Isten elé!” Az úrim és a tummim ugyanis mindig nála volt.

Saul tanácsot kért Istentől: „Rátörjek-e a filiszteusokra? Izráel kezébe adod-e őket?” Isten azonban nem válaszolt. Saul megértette, hogy közte, a nép és az Úr között valami nincs rendben, ezért a nép vezetőit magához hívatta. Saul megesküdött, hogy aki vétkesnek bizonyul, arra szörnyű büntetés vár: „még ha a fiam, Jónátán követte is el…, neki is meg kell halnia.”

„Ti legyetek az egyik oldalon” – mondta a népnek, – „én pedig Jónátán fiammal a másik oldalon.”

A sorsvetés megmutatta, hogy Jónátán volt, aki akaratlanul szembeszállt apja esküjével. Őszintén bevallotta: „A kezemben levő bot végével valóban megkóstoltam egy kis mézet. Most pedig kész vagyok meghalni.”

Saul nem akart kivételt tenni még a fiával sem: „Engem verjen meg az Isten, ha nem halsz meg, Jónátán.”

A nép azonban egyhangúan tiltakozott: „Jónátán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Az élő ÚRra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon.”

Saul engedett a követelésnek, s megkegyelmezett fiának. Így Jónátán életben maradt, hála a nép közbenjárásának.

A filiszteusokat nem üldözték tovább, hazatérhettek lakóhelyükre.

Ezután egy sor győzelmet aratott Saul serege. Harcolt a király minden ellenségével: Móábbal, az ammóniakkal, Edómmal, Cóbá* királyával, a filiszteusokkal és Amálékkal. Ahol csak megfordult, mindenütt győzött, s megmentette Izráelt fosztogatói kezéből.

Saul mindenütt kereste az erős, bátor embereket, akiket azután felvett állandó seregébe.

Saul családja: fiai: Jónátán, Jisvi (akit az 1Sám 31,2-ben Abinádábnak neveznek) és Malkisúa; lányai: Mérab és Mikal. Később olvasunk még Saul fiáról, Isbósetről is (vö. 2Sám 2,8–10; 111. lecke).

Saul unokatestvére, Abnér a hadsereg parancsnoka, aki Nérnek, Saul nagybátyjának a fia.

Jegyzetek:

Íkábód – Fineás fia, aki akkor született, mikor az anyja meghallotta, hogy a filiszteusok elvitték az Úr ládáját. (Vö. 1Sám 4,19kk; 89. lecke)

Ajjálón – Helység Jeruzsálemtől nyugatra; Józsué szavaiból ismerős: „Nap, maradj veszteg Gibeónban, te is hold, az Ajjálón-völgyben” (Józs 10,12; 72. lecke).

Húst vérrel együtt enni Isten törvénye ellen való – A 3Móz 3,17; 17,10–14 és az 5Móz 12,16–23 szerint az izráelitáknak tilos a húst a vérrel együtt enni, ugyanis a vérben van az állatok „lelke”. A húst előbb kivéreztetik, csak utána főzhetik meg. Ha mégis vérrel együtt eszi az ember a húst, halálbüntetés jár érte. Isten kegyelme, hogy Saul embereit nem büntette meg. Talán Saul közbelépése miatt kerülhették el az ítéletet.

Cóbá – Cóbá szírjeit a 2Sám 10,6-ban is említik. Ott az ammóniak bérelt harcosai.

Énekek:

Református énekeskönyv: 27:1–2; 33:9; 121:1.4; 256:2.7; 380:1–2.10; 389:1–8; 390:1–2; 393
Jertek, énekeljünk: 142:3; 168; 173; 230:2–3
Harangszó: 41; 44; 49:5–7; 52:2.4; 53:5–6
Dicsérjétek az Urat!: 17; 48:7–8.10; 53:2.4; 68; 87; 93; 156
Erőm és énekem az Úr: 63:2.5; 87:3; 105

Megjegyzések:

Bátran, hit által – Jónátán Istenben való hite átalakult bátorsággá. Aki hittel Istenben bízik, nem szégyenül meg.

Esztelen kötelezettség – Saul parancsa, hogy az ellenség üldözése idején ne egyenek, esztelen volt és szükségtelen. Előbb gondoljuk jól végig, mielőtt valakire súlyos kötelezettséget rónánk. Példa: egy anya a halálos ágyán kéri lányát, hogy vegye magához szellemileg fogyatékos fiútestvérét. Lehet, hogy így ez a lány soha nem fog férjhez menni.

Legyünk óvatosak fogadalmainkkal – Saul fogadalmát Isten nem hagyta jóvá. Elővigyázatosnak kell lennünk fogadalmainkkal, esküinkkel (vö. Préd 5,3^b–4). Az a leghelyesebb, ha csak akkor kerül rá sor, ha felsőbbség vagy bíróság kötelez erre. Jakab apostol is figyelmeztet (Jak 5,12): „Ne esküdjetek se az égre, se a földre, se más egyébre. Hanem legyen a ti igenetek igen, és a ti nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek.”

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki)

• A meggondolatlan beszéd és következményei. Példák a gyerekéletből. (** ***)

Magyar nyelv és irodalom / Társadalmi ismeretek / Történelem

• Közmondások és példabeszédek összehasonlítása a meggondolt/meggondolatlan beszéd témájában. (**)
• Történelmi és bibliai példák a túlerővel szembeni hősies helytállásra, győzelemre. (** ***)
• Jurisich Miklós, a kőszegi hős példája – történelmi monda alapján. (***)

Biológia és egészségtan / Háztartástan (Technika)

• Az elegendő és rendszeres (időben történő) táplálkozás szükségessége. A megfelelő energiát és tápanyagot tartalmazó táplálékokról. (***)

Vázlat:

Saul
Jónátán
filiszteusok
hitből való hőstett (ketten mindenki ellen)
eskü: semmit sem enni
méz – Jónátán
sorsvetés – a tettest a nép menti meg

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* Isten vezetése a részletekre is kiterjed.
* Alázat és szerénység olyan erények, amiket Isten ki akar munkálni bennünk.
* A hamisságot le kell leplezni.

Előzmények:

Izráel a vének szája által tudatta Sámuellel, hogy királyt akar, mint más népek. Az Úr enge­dett kérésüknek, de Sámuelen keresztül figyelmeztette őket, milyen nehézségek várnak rájuk a királyok alatt. A vének azonban kitartottak kérésük mellett.

1. Történet:

Saul Gibeából, Benjámin földjéről* származott. Annak a benjámini Kisnek a fia volt, akit tehetős emberként* ismertek. Saul fiatal és szép ifjú volt, magasabb minden más férfinál.

Az egyik napon – miután a nép vénei összegyűltek, hogy Sámueltől királyt kérjenek – elveszett Kis néhány szamara. Elküldte Sault egy szolgájával, hogy keressék meg az állatokat.

Saul végigjárta Efraim hegyét, Sálisá, majd Saalim* földjét, de nem találták a szamarakat. Benjámin egész területén nem lelték meg őket. Végül Cúf földjére értek, ahol Ráma (Rámátaim-Cófim) található, a bíra és próféta Sámuel lakóhelye.

Saul azt mondta a szolgának, menjenek vissza, különben apja értük fog aggódni, nem a szamarakért. A szolga azonban azt tanácsolta, hogy menjenek Rámába az Isten emberéhez, tőle kérjenek útmutatást. A szolga ezek szerint hallott már az Isten emberéről, bár nem ismerte őt.

Saul ezt jó ötletnek találta, inkább az okozott neki gondot, mit adjanak ajándékul. Ennivalójuk szinte teljesen elfogyott, semmi egyebük nem volt. Azt hitte, hogy Sámuel majd ajándékot vár tőlük. Régen (és ma is) pogány szokás volt, hogy nem mentek üres kézzel látogatóba. Talán már arról is hallott, hogy Sámuel fiai miként szolgáltak.

A szolgánál volt egy negyed ezüstsekel. Ezzel akarták Isten emberét – a látót, ahogy akkoriban a prófétát nevezték Izráelben – megfizetni szolgálataiért.

Együtt mentek a városba, Isten emberéhez.

Útközben vízhordó lányoktól megtudták, hogy itt van a „látó”, csak siessenek, mert áldozati lakoma készül. „Ha bementek a városba, még ott találjátok, mielőtt fölmegy enni az áldozóhalomra, mert nem eszik addig a nép, amíg ő meg nem érkezik. Ő áldja meg az áldozatot, és azután esznek a meghívottak. Csak menjetek föl, most ott találjátok!”

Amint Saul és szolgája megérkeztek a városba, szembetalálkoztak Sámuellel, aki épp készült fölmenni az áldozóhalomra. Tudott a jöttükről, hisz előző nap az Úr megjelentette neki Saul érkezését: „Holnap ilyenkor egy embert küldök hozzád Benjámin földjéről. Kend fel őt népemnek, Izráelnek a fejedelmévé, mert ő szabadítja meg népemet a filiszteusok kezéből. Hiszen láttam népem nyomorúságát, mert feljutott hozzám a kiáltásuk.”

Amikor Sámuel meglátta Sault, ezt mondta neki az Úr: „Ez az az ember, akiről azt mondtam neked, hogy ő fog uralkodni népemen.”

Saul mindebből semmit sem sejtett. Odalépett az idős emberhez, és megkérdezte: „Mondd meg nekem, hol van itt a látó háza?”

„Én vagyok a látó. Menj föl előttem az áldozóhalomra, és egyetek ma velem! Reggel majd elbocsátalak, és azt is megmondom neked, amin gondolkozol. A ma három napja elveszett szamarak miatt pedig ne bánkódj, mert megkerültek. Különben is kié mindaz, ami becses Izráelben? A tied és egész családodé!”

Saul semmit sem értett Sámuel válaszából. Keleti módon alázatosan válaszolt: „De hiszen én benjámini vagyok, Izráel legkisebb törzséből való! Nemzetségem pedig a legkisebb Benjámin törzsének összes nemzetsége között! Miért beszélsz hát így hozzám?”

Sámuel nem válaszolt, hanem elvitte őket az áldozati lakomára, és az asztalfőn a díszhelyet adta nekik. Mintegy harminc ember volt jelen. A szakács azt a combot tette Saul elé, amit Sámuel erre az alkalomra tétetett félre. (Tehát már előre számolt Saul jelenlétével.)

Étkezés után lementek a dombról Sámuel városi házába, ahol beszélgetett még az öreg bíra Saullal. (E beszélgetésről semmit sem tudunk, valószínűleg jobban meg akarta ismerni Sámuel a jövendő királyt.) Saul és a szolga a tetőn éjszakáztak*.

Másnap, mikor hajnalodni kezdett, Sámuel ébresztette őket: „Kelj föl, el akarlak bocsátani!” Sámuel úgy kezelte Sault, mint díszvendéget! Amikor a város határához értek, azt mondta Sámuel: „Mondd a legénynek, hogy kerüljön elénk. Te pedig állj meg, hogy elmondhassam neked Isten beszédét.” A szolga továbbment.

Sámuel hozott magával egy olajos korsót*, és öntött belőle Saul fejére. Majd megcsókolta (jelezve ezzel elfogultságát), és azt mondta: „Ezennel felkent téged az ÚR öröksége fejedelmévé.” Sámuel három jelet adott Saulnak bizonyítékul, hogy felkenetését valóban Isten akarta:

1. Találkozni fog két emberrel Ráhel sírjánál (a betlehemi úton; vö. 1Móz 35,19), akik elmondják, hogy a szamarak megvannak, s hogy apja, Kis nyugtalankodik a fiáért.
2. Majd találkozik három férfival, akik úton vannak Betlehembe három kecskegidával, három kenyérrel és egy korsó olajjal. „Békét kívánnak majd, és két kenyeret adnak neked; fogadd el tőlük!”
3. Aztán találkozik egy csoport prófétával Gibeában (Isten halmán, ahol prófétaiskola volt, és egy filiszteus katonai szállás), akik mindenféle zeneszerszámmal jönnek, s prófétálnak. Az Úr Lelke szállja meg, mire ő is prófétál majd, azaz egy időre a prófétálás ajándékát kapja. Saul lelkileg is más emberré válik.

Végül Saulnak Gilgálba kell mennie. Sámuel is oda fog menni hét nappal később, és együtt mutatnak be hálaáldozatot. Akkor mondja meg Sámuel, hogy Saul mit tegyen.

Amint Saul búcsút vett Sámueltől, „Isten megváltoztatta a szívét”. Mindhárom jel úgy következett be, ahogyan Sámuel megmondta. Saul prófétált a próféta-ifjakkal. Akik ismerték őt, és látták prófétálni, megkérdezték, hogyan változhatott meg Kisnek a fia annyira. „Hát már Saul is a próféták között van?” – kérdezték egymástól. Szólássá is lett ez a beszéd, jelezve, hogy valaki ennyire megváltozhat (vö. 1Sám 19,20–24, ahol Saul még egyszer prófétál a Lélek által).

Mikor Saul a prófétálás után fölment a dombra, melyen Gibea volt, találkozott nagybátyjával, aki megkérdezte, hogy hol voltak. Saul elmesélte, hogy a szamarakat keresték, s mikor nem találták, elmentek Sámuelhez. A nagybácsi tudni akarta, hogy mi történt ott, de Saul csak annyit árult el, amit Sámuel a szamarakról mondott. A királyságról nem beszélt.

2. Történet:

Sámuel ezek után népgyűlést hívott össze Micpába. „Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: Én hoztam ki Izráelt Egyiptomból. Én mentettelek meg benneteket Egyiptomnak és mindazoknak az országoknak a hatalmától, amelyek sanyargattak benneteket. Ti pedig most elvetettétek Isteneteket, aki megszabadított benneteket minden bajból és nyomorúságból. Hiszen ezt mondtátok neki: Tégy valakit a királyunkká! Most hát álljatok az ÚR színe elé törzsenként és nemzetségenként!”

Sámuel most nem mondta el a népnek, hogy ő, az Úr megbízásából, Sault már fölkente királlyá. Felvonultatta Izráel törzseit, ahogy az Úr mondta neki. Majd sorsot vetettek (vö. Józs 7,14–18; 70. lecke), és a választás Benjámin törzsére esett. Akkor Benjámin törzsének nemzetségeit hívatta Sámuel, és a sors Matri nemzetségére esett, ahová Kis is tartozott. Végül Kis fiára, Saulra esett a sors.

Azok az emberek, akik igen jól ismerték a régi írásokat, csodálkozhattak ezen. Jákób ősatya a halálos ágyán Júdára mutatott, hogy abból a törzsből származik majd valamikor királyi ház. Benjáminról olyasmit mondott, hogy ő ragadozó farkas, vagyis bátor nép. (Vö. 1Móz 49,10.27)

De Saul nem jelentkezett. Hiába keresték, sehol sem találták.* Az Úrtól kértek tanácsot (valószínűleg az úrim és tummim használatával, melyek a főpap ruhájához tartoztak), aki azt válaszolta, hogy jelen van, elrejtőzött a holmik között. Sámuelen kívül ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy milyen vége lesz a sorsvetésnek; ő lesz az első királya Izráelnek. Saul e helyzetben nem a legtiszteletreméltóbb módon viselkedett. Hogy a magas hivatalt elkerülje, elbújt. Nem gondolt rá, hogy Isten végzésétől úgysem menekülhet.

Amikor Saul előkerült, és Sámuelhez vitték, mindenki látta, hogy fejedelmi termetű, egy fejjel kimagaslik a nép közül. Sámuel elébük állította Sault, és a nép felkiáltott: „Éljen a király!”

Sámuel ezután ismertette a néppel a király jogait, és könyvbe írva elhelyezte az Úr színe előtt. Majd hazaküldött mindenkit.

Saul is a megszokott otthonába ment haza Gibeába. Egy sereg katona követte; akiknek ezt helyezte szívére az Úr.

Akadtak olyan izráeliták is, akik nem örültek neki, hogy Saul lett a király.* Így gúnyolódtak: „Hogyan tudna ez segíteni rajtunk?” Semmibe vették Sault, és nem vittek neki ajándékot sem. Saul úgy tett, mintha ezt észre sem vette volna.

3. Történet:

Saul úgy dolgozott mezején, mintha sosem kenték volna föl, és választották volna meg királynak. (Hasonlóan a tanítványokhoz, akik az Úr Jézustól kapott feladatra várva halászni mentek; Jn 21.) Közben valami egészen más történt az országban. Az ammóniak – királyuk, Náhás („kígyó”) vezetésével –, akik Gileád hegyétől keletre, a Jordánon túl laktak, tábort ütöttek Jábés-Gileádnál. Ez az a város, ahonnan négyszáz lányt raboltak azért, hogy a megmaradt hatszáz benjámini megházasodhasson, miután Benjámin törzsét szinte kipusztították a többi törzsek (lásd jegyzet: „Gibea Benjáminban”).

Mikor aztán követek jöttek Jábésből Gibeába, elmondani, mi történik a városukkal, fölsírt a nép.

Mi történt? Amikor Náhás Jábés kapuihoz ért, megkérték őt Jábés lakói, kössön velük szövetséget. Így próbálták elkerülni városuk elfoglalását és fosztogatását.

Náhás beleegyezett, egyetlen föltétellel: ha kiszúrhatja mindegyik férfi jobb szemét! Ezt a szörnyű feltételt azért szabta, hogy a jábésiek többé ne tudjanak nyíllal lőni, hiszen a távolság becsléséhez mindkét szemre szükség van.

Jábés megdöbbent lakói hét nap haladékot kértek, hogy ezalatt követeket küldjenek szét Izráelbe, s csak akkor fogadják el a feltételt, ha nem kapnak segítséget.

A kiküldött követek először Gibeába mentek, ahol elmondták a történteket, és mindenki sírva fakadt.

Saul éppen a mezőről jött az ökreivel, és megkérdezte: „Mi történt a néppel, hogy így sír?” Erre elmondták neki, amit Jábés küldötteitől megtudtak.

Ahogy ezt meghallotta, az Úr Lelke kezdett munkálkodni Saulban. Haragra lobbant, fogta két jármos ökrét, és földarabolta. Követeket küldött egész Izráelbe ezzel az üzenettel: „Így fognak bánni annak az ökrével is, aki nem vonul hadba Saul és Sámuel vezetésével!” – Az idős bíra nevét még tisztelettel említette!

Az Úr rettegésbe ejtette a népet, és egy emberként vonultak hadba: háromszázezer izráeli, és még Júdából harmincezer ember gyűlt össze Bezekben (Jeruzsálem mellett)!

A jábési követek hazamentek, hogy Saul üzenetét átadják: „Megszabadultok holnap, amikor már forrón tűz a nap.” Milyen boldogok lettek a jábésiek! Azt üzenték Náhásnak: „Holnap megadjuk magunkat nektek, és azt tehetitek velünk, amit jónak láttok.” Ennyire bíztak benne, hogy Saul serege megszabadítja őket.

Másnap Saul a hatalmas sereggel átkelt a Jordánon. Három csapatra osztotta seregét, és három oldalról csapott Náhás mit sem sejtő táborára. Az ammóniakat teljesen leverték, a megmaradtak is úgy szétszórattak, hogy kettő sem maradt együtt közülük.

Saul bebizonyította, hogy derék király! Akik korábban gúnyolódtak rajta, azokat most meg akarták ölni, de ő nem engedte. „Senkit sem szabad megölni ezen a napon, mert szabadulást szerzett ma az ÚR Izráelnek.”

Sámuel pedig Gilgálba szólította a népet (az első hely Kánaánban, ahol az izráeliták Józsué vezetésével táboroztak, Jerikó közelében), hogy megújítsák a királyságot.

A nép újra királlyá kiáltotta Sault az Úr színe előtt. Békeáldozatot mutattak be az Úrnak, és Saul együtt örült Izráel minden férfiával.

Kiegészítés:

1Sám 12: Sámuel búcsút vett Gilgálban a néptől, megvált bírói tisztétől. Emlékeztette a népet arra a segítségre, amit az Úrtól kaptak ellenségeikkel szemben. Biztatta őket, hogy az Úr mindig velük lesz, ha királyukkal együtt az Ő útjain járnak. Ha viszont elpártolnak tőle, magukra vonják haragját. Mennydörgés és eső támadt annak jeleként, hogy az Úr megharagudott a népre, amiért királyt akart. Nagyon megrémültek ettől, és esedeztek Sámuelhez, hogy imádkozzon értük. Sámuel bátorította őket. Az Úr minden múltbeli vétküket megbocsátja, ha megígérik, hogy hűségesen fogják Őt szolgálni. „Csak féljétek az Urat, és szolgáljátok őt híven, teljes szívből; mert lássátok csak meg, milyen nagy tetteket vitt véghez rajtatok!” Sámuel is megígérte, hogy mindig imádkozni fog értük, és megmutatja a helyes utat.

Jegyzetek:

Gibea Benjáminban – Gibea = „magaslat” vagy „domb”. Így sok olyan hely volt, amit magaslatnak vagy Gibeának neveztek; ezért itt Saul Gibeájáról van szó. A Bírák 19-ben olvasható egy szörnyű esemény, mely Gibeában történt egy lévita másodfeleségével, akit megerőszakoltak, és meghalt. A Bír 20–21 írja le azt a büntetést, amit a többi törzs hajtott végre Benjámin törzsén. A harc Gibea környékén zajlott, ahol Benjámint csaknem kipusztították. Végül hatszáz férfi maradt életben. Elhatározták, hogy ez a hatszáz férfi megházasodhat 400 lánnyal a Jordánon túli Jábés-Gileádból. A további kétszázat Silóban, az évi ünnepségen rabolhatták el, ahol a szentély állott. Ezzel megmentették Benjámint a kipusztulástól. A 600 benjámini újjáépítette törzsük városait, fölosztották a földet, és családot alapítottak. Végül szinte helyreállt a törzs.

Kis, a tehetős ember – Amikor a 600 benjámini (lásd az előző jegyzetet) a földet törzsön belül felosztotta, mindannyian tehetős emberré váltak, így Abiél (1Sám 9,1) családja is, ahová Kis tartozott.

Saalim – Benjámin területén fekvő város, Ainonnál, ahol később Keresztelő János keresztelt (vö. Jn 3,23).

Szállás a tetőn – Elképzelhető, hogy a tetőn hálóhely volt elkészítve, ahogyan az többnyire szokásban volt (vö. 2Kir 4,10). A meleg keleti éjszakákon a tetőn készített hálóhely mégiscsak hűvösebb volt kicsit.

Olajos korsó – Az izráeli utazók ilyet hordtak magukkal, hogy a járás közben megfájdult lábukat időnként olajjal kezeljék.

Saul elrejtőzött – Saul túl jól tudta, hogy Benjámin törzse nem túl népszerű Izráelben, azok után, ami annak idején Gibeában lejátszódott (vö. Bír 19; jegyzet: Gibea Benjáminban). Visszahúzódása érthető tehát. A Zsolt 68,28-ban olvassuk: „Élükön jön Benjámin kicsiny törzse”. Saulus, a későbbi Pál, ugyancsak Benjámin törzséből származott (vö. Fil 3,5). Föltűnő, hogy ugyanazt a nevet viselte: Saul!

A Sault kifogásolók – Ezek az emberek semmi jót nem vártak Saultól, mert benjámini volt.

Énekek:

Református énekeskönyv: 21:1.7; 99; 165:1.3.5–6; 229; 264; 476:1–2.8–9
Jertek, énekeljünk: 129; 142:3; 156; 163; 227:1–2.6; 228:3
Harangszó: 40:1.3.5–6; 41; 44; 52:4–5
Dicsérjétek az Urat!: 41; 49; 53:4–5; 69; 75
Erőm és énekem az Úr: 33; 84; 131; 139

Megjegyzések:

Minden összevág – Figyeljünk rá, milyen csodálatosan irányít mindent az Úr: az elveszett szamarak; Saul, akinek keresnie kell azokat; Rámába érkezése; a szolga javaslatára elmenni a látóhoz; Isten üzenete Sámuelnek; az ünnepi előkészületek, amire Sámuel Rámába érkezik; az áldozati állat félretett sonkája; Saul találkozása Sámuellel, éppen a városba érkezés után.
A mi életünket is így vezeti.

Hamisság ellen – Saul felháborodott, amikor Jábés lakóinak jobb szemét Náhás ki akarta szúrni. Szent felbuzdulással ment harcolni az ammóniak ellen. Ez biztosan meg fogja érinteni a gyerekeket. A mi felbuzdulásunknak is helyet kell adni, amikor azt tapasztaljuk, hogy embereket elnyomnak, és rosszul bánnak velük. Az igazságérzet megmaradt az emberben a bűneset után is.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem

• Királyok (királynők) a mesékben és a valóságban. (*)
• A szerénység, alázat, s vele ellentétben a törtetés, dicsekvés, kitűnni vágyás viselkedésformái. (** ***)
• Hunyadi Mátyás királlyá választásának története. (**)
• Az aljas tett büntetése. Példák a történelemből és a mai életből. (***)
• Szent István királlyá koronázása, az olajjal való felkenés jelentése. Az érseki ima figyelmeztetéseinek összehasonlítása Szent István intelmeivel és Sámuel búcsúbeszédének figyelmeztetéseivel. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Játékos modellhelyzet a szamarak keresésére: kereső és hangfelismerő játékok. (*)
• A bibliai történet kulcsszavainak mondatba illesztése játékos formában (Lottó-játék, párosító-kirakó). A kulcsszavak segítségével a történet elmondása. (**)
• Saul és Sámuel jellemzése viselkedése alapján szóban vagy írásban. (** ***)
• A bibliai történet egy-egy jellemző részletének dramatizálása. (** ***)
• Monda Mátyás királlyá választásáról. A monda összehasonlítása Saul királlyá választásának történetével. (**)
• Sámuel ábrázolása Siklós József: Sámuel, az öreg bíró c. versében. (***)

Matematika

• Testmagasság mérése és összehasonlítása: összeméréssel (magasabb/alacsonyabb), mérőszalaggal. (*)

Ének-zene

• Részlet meghallgatása Szörényi – Bródy: István, a király c. rockoperájából. (***)

Vizuális kultúra (Rajz)

• Rajzok a bibliai történet alapján:
  – olajos korsó és király (*);
  – egy-egy fontos jelenet (**);
  – Saul és Sámuel karakteres ábrázolása (***)

Vázlat:

1. történet

Kis
Saul
szamarak keresése
Ráma
Sámuel (látó)
áldozati lakoma
Saul felkenése
három jel

2. történet

Micpa
sorsvetés
Benjámin
Kis
Saul elrejtőzik
„Éljen a király!”

3. történet

ammóniak
Náhás
Jábés
jobb szem
Saul győzelme
Gilgál
Sámuel búcsúja

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

Üzenet – Téma:

* Megtérés után segít az Úr.
* „Nagy az ereje az igaz ember könyörgésé­nek.”

Előzmények:

A súlyos csapások után a filiszteusok visz-szaküldték a szövetség ládáját Izráelbe. Miután a bétsemesiek belenéztek az Úr ládájába, és ezért büntetést kaptak, a ládát Abinádáb házába vitték, Kirjat-Jeárimba.

Történet:

Húsz év telt el azóta, hogy a szövetség ládája Kirjat-Jeárimba érkezett. Húsz sötét esztendő, ami alatt a filiszteusok egyre nehezebbé tették Izráel életét. A nép tanácstalanná vált, és folyvást az Úr elé járultak panaszukkal.

Mi történt ezalatt Sámuellel? Az 1Sám 4,1-ben azt olvassuk, hogy „Sámuel beszéde eljutott egész Izráelhez”. Az Úr beszélt általa, és a nép hallgatott szavára (vö. 1Sám 3,19–21). Így maradt ez húsz éven át, mégsem tértek meg szívből. Sámuelt is mélyen érintette a sok nyomorúság, s úgy látta, hogy a nép végre Istentől vár szabadulást. Most eljött végre az idő, hogy helyes irányba terelje gondolkodásukat, tetteiket.

„Ha tiszta szívből akartok megtérni az ÚRhoz, akkor távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket és Astartékat. Ragaszkodjatok szívből az ÚRhoz, egyedül neki szolgáljatok.” Az előző években Sámuel sokszor figyelmeztette őket, hogy vessék el a bálványokat, és csak Izráel Istenének szolgáljanak. Most tanácstalanná váltak az izráeliták, s ezért szívesen hallgattak Sámuel szavára.

A Baál-szobrokat és Astartékat*, az oltárokat, szent halmokat és szent fákat mind kiirtották. És ami a legszebb, az izráeliták mind az Úrnak szolgáltak!

Sámuel egy nagy népgyűlést hívott egybe Micpába*. Most nemcsak a nép vezetőit, hanem minden férfit, az egész országból, Dántól Beérsebáig. Sámuel mindannyiukért és mindannyiukkal együtt akart imádkozni.

A gyűlésen a nép tényleg megvallotta, hogy vétkeztek Isten parancsai ellen. Ennek jeleként vizet öntöttek ki* az Úr színe elé. Ezt a jelet a következőképpen magyarázták. Ahogyan a víz elterül a föld színén, és eltűnik, olyan kicsinynek és nyomorultnak érzi magát a nép Isten előtt. Böjtöltek is aznap. Nyilvánosan bűnt vallottak: „Vétkeztünk az ÚR ellen!”

Sámuel ettől kezdve bíraként lépett fel.

A filiszteusok meghallották, hogy az izráeliták Micpába gyűltek nagy számban, s azt gondolták, háborúra készülnek. Az öt város fejedelmei rögtön sereggel indultak Micpába, mely csak egy napi járóföldre volt.

A rémült zsidók arra kérték Sámuelt, imádkozzon értük az Úrhoz, Istenükhöz, hogy mentse meg őket a filiszteusoktól.

Közben a filiszteusok is egészen közel értek, ám az izráeliták az Úr szabadítására vártak, és nem támadtak rájuk.

Sámuel egy szopós bárányt áldozott, és könyörgött népe életéért. Az izráeliták tudták, ők nem méltóak arra, hogy Istenhez imádkozzanak. Az áldozat a nagy áldozatra, a Bárányra, Jézus Krisztusra utal!

Miközben az égőáldozatot az oltáron megáldozták, a filiszteusok támadása megindult. De most az Úr harcolt Izráelért, meghallgatta Sámuel imáját. Hirtelen mennydörgés támadt. A filiszteusok halálra rémültek, és menekülni kezdtek. (Valószínűleg sok filiszteust csapott agyon villám, mire a többiek pánikba estek. A villám dárdába és sisakba csaphatott. Ilyesmit találunk leírva a Zsolt 18,7–18-ban és 29,3–8-ban.)

Az izráeliták Micpától Bétkárig* üldözték a filiszteusokat, és levágták őket. Az ütközet után Micpa és Sén között egy emlékkövet állított fel Sámuel. Eben-Háézernek* nevezte el („a segély köve”), és azt mondta: „Mindeddig megsegített bennünket az ÚR!” Nagyon valószínű, hogy ez volt a gyűlés helye, ahová Sámuel a gyűlést egybehívta.

A filiszteusokat teljesen leverték, akik egy darabig nem jöttek vissza Izráel földjére. Területük egy része, és azok a városok, amiket Józsué Júda törzsének jelölt, és egy ideig Júdához is tartoztak (vö. Bír 1,18), most újra Izráelhez kerültek.

Az elkövetkező években béke volt Izráel és a filiszteusok között. Még az országban itt-ott szétszórtan lakó emóriak is békén maradtak.

Sámuel a nép bírája lett. Szokásává vált, hogy Efraim és Benjámin területét végigjárja, hogy igazságot szolgáltasson. Bételbe, Gilgálba és Micpába is elment, hogy aztán visszatérjen Rámába, ahol lakott (Rámátaim-Cófim). Rámában épített oltárt az Úrnak. A szentélyt Silóban nem használták többet. Ahogyan Ábrahám, Izsák és Jákób ősatyák tették, oltárt épített, hogy ott az Úrnak szolgálhasson.

Sámuel másként bíráskodott, mint pl. Gedeon. Nem harcos, hanem imádkozó és vezető. „Nem hatalommal és nem erőszakkal (Károli: erővel), hanem az én lelkemmel!” (Zak 4,6)

A filiszteusok nem tűntek el örökre, megtartották régi határaikat és jónéhány szállást, ahonnan portyákat indítottak (vö. többek között 1Sám 10,5). Később újra teljes erővel támadtak (1Sám 13,5), és különösen nehézzé tették Izráel helyzetét (vö. 1Sám 13,17kk). Saul király harcolt velük, Dávid király elnyomta őket egy időre. A júdai Uzzijjá király győzhette le őket később (2Krón 26,6). Mégis megerősödhettek ezután egy időre, mert Jeremiás próféta prófétált ellenük (Jer 47). Végül egy egyiptomi fáraó alatt veszítették el vezető szerepüket. Jeremiás, Ámós, Zofóniás és Zakariás próféta idejében még laktak filiszteusok Askelónban és Gázában (vö. többek közt Ám 1,7–8).

Jegyzetek:

Baál és Astarte – Részletes leírása a 74. leckében található.

Micpa – „Kilátótorony”: Az Ószövetségben több ilyen toronnyal találkozunk, pl. Migdól (2Móz 14,2; 4Móz 33,7). Micpában, Benjámin földjén tartották a népgyűléseket a Bírák idején (vö. Bír 10,17; 20,1; 1Sám 10,17; 93. lecke). Van egy másik Micpa is Gileád hegyei között, a Jordánon túl (vö. Bír 11,11).

Vizet kiönteni – A vizet elnyeli a föld. Amikor csalódott vagy, kevés a könnyed. Mintha a könnyed lenne, vizet önthetsz ki a föld színére.
Az itt elbeszélt eseményt a 2Sám 14,14-ben is megtaláljuk: „Mert bizonyosan meghalunk, és olyanok leszünk, mint a víz, amelyet ha a földre öntenek, nem lehet fölszedni”. Továbbá: „Szétfolytam, mint a víz” (Zsolt 22,15); „Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt!” (JSir 2,19)

Bétkár – Kicsiny hely közvetlenül Micpa mellett, csak itt van említve.

Eben-Háézer – Benjámin területén lévő hely, Micpa és Sén („fog”) között, egy éles szikla, nem messzire Silótól, Sámuel nevezte el. Jelentése: „a segítség sziklája”, ebben az értelemben: „Mindeddig megsegített bennünket az ÚR”. Az 1Sám 4,1-ben és 5,1-ben találkoztunk már vele.

Énekek:

Református énekeskönyv: 32; 79:3.5; 130:1.4; 143:8–11; 157; 217:1–3; 256:1–5; 384
Jertek, énekeljünk: 142; 185; 245:1
Harangszó: 18; 40:1.5–6; 41; 44; 52:1.4; 53:1.5–6
Dicsérjétek az Urat!: 27:1; 53:1.4; 55:1.3; 69; 87; 93; 161
Erőm és énekem az Úr: 23; 38; 46; 52; 65; 84; 111; 139

Megjegyzések:

Megbánást tanúsítani – Megkönnyebbülés, amikor elérkezünk a megbánásig. Isten megbocsátja a bűnt, és elveszi. Amikor az út Istentől az emberig így nyitva, akkor tapasztaljuk meg az Úr megbocsátó irgalmát.

Szükséges átformálás – A megbánást mindig követnie kell a bálványoktól, megrögzött bűnöktől való megszabadulásnak. Maga az Úr segít elfordulni ezektől. Az átformálás lehet személyes, de lehet nemzeti vagy egyházi is. Áldás nyugszik rajta, ahogyan e történetben látjuk. Az Úr segítette Izráelt a filiszteusok ellen.

Igaz ember imája – Szükségessé válhat, hogy valaki egy egész népért imádkozzon. Ebben az esetben Sámuel volt, aki „közbenjárt imájával”. A templomi közös, nyilvános imádság is az egész gyülekezetért való közbenjárás. Amennyiben a pedagógus, hitoktató imádsága szívből jövő, és az Úr előtt is kedves dolgokra vonatkozik, akkor az ilyen imádság bizonyosan meghallgattatik.
Az országért, népért való imádság igazán fontos, gyerekek is mondhatják.

Isten segítsége – Isten meghallgatta az imádságot, és vihar által segített. Ő gyakran használ természeti eseményeket, hogy segítsen nekünk. Legyen rá nyitott szemünk, észrevenni, ahogyan Isten meghallgat és segít.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem

• Bűnbánat, megújulás személyes életünkben. (***)
• Történelmi példák a reformációra, nagy reformátor személyiségek. (***)

Magyar nyelv és irodalom

• Szövegpárhuzamok keresése a 32. zsoltár és a bibliai történet között. Vázlatírás a zsoltárból vett idézetek segítségével. (***)
• Britt G. Hallqvist svéd költőnő gyermekhangra írt imádságának megismerése. (***)

Vázlat:

Sámuel – bíra
Baál – Astarte
Micpa – reform
filiszteus támadás
vihar: menekülés
Eben–Háézer:
„Mindeddig megsegített bennünket az Úr!”

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

Üzenet –Téma:

* Isten nélkül nincs győzelem.
* Isten megtartja ígéretét.
* Isten nem engedi, hogy kigúnyolják.

Előzmények:

Sámuelt Isten házába vitték szülei. Egy próféta Isten üzenetét hozta Élinek. Sámuel első prófétai feladata az volt, hogy Isten ítéletét hir­desse Éli főpap háza népe fölött.

1. történet:

Izráel ellenségei Éli és Sámuel idején még mindig a filiszteusok* voltak, akik ellen Sámson is harcolt. Ismét megerősödtek az alatt a 40 esztendő alatt, amíg Éli ítélte bíraként Izráelt, az után a csapás után, melyet Sámson mért rájuk. Újra betörtek Izráelbe. A zsidók hadba vonultak ellenük.

A filiszteusok csatarendbe álltak a júdeai Afék közelében, Izráel fiai Eben-Háézer* mellett gyülekeztek. A filiszteusok heves küzdelemben legyőzték az izráelitákat. Mintegy négyezer zsidót vágtak le.

A hadinép visszavonult a táborba, és a vének ezt mondták: „Miért veretett meg ma bennünket az ÚR a filiszteusokkal?” Majd előadták tervüket: „Hozzuk el Silóból az ÚR szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből!” Az Urat hibáztatták a vereségükért. Úgy gondolták, hogy a láda jelenlétében* győzelmet ad majd a seregnek.

Hofni és Fineás, Éli két istentelen fia vitte a szövetség ládáját a táborba. Élinek láthatóan nem volt bátorsága ezt megtiltani. Remegve a félelemtől, és mindattól, ami a ládával történhet, az öreg főpap hátramaradt a szentélyben.

Amikor a zsidók meglátták a ládát, olyan hangosan kiáltottak, hogy megrendült a föld. Most már tényleg azt hitték, hogy az Úr velük fog küzdeni. Annyira eltávolodtak az Úrtól, hogy az első vereség után sem értették meg, Isten haragját vonták magukra.

A filiszteusok, akik ezt hallották, idegesen kérdezték, vajon minek örülnek ilyen hangosan a zsidók. Amikor meghallották, hogy az Úr ládája érkezett meg a izráeli sereghez, félni kezdtek: „Isten jött a táborba! Jaj nekünk, mert ilyen még nem volt sohasem! Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában! Filiszteusok! Legyetek erősek, legyetek férfiak, különben szolgái lesztek a hébereknek, ahogyan ők szolgáltak nektek. Legyetek férfiak, harcoljatok!” Érthető volt a félelem. Mindent el akartak követni, hogy Izráel Istenét legyőzhessék. Saját isteneikhez, közöttük Dágónhoz*, a halistenhez nem kiáltottak, hanem csak saját erejükben bíztak. Végül is az az ember, aki Istent nem szolgálja, a saját teljesítményében reménykedik. (Míg mi az Úr Jézus érdeméért kegyelemből kapunk segítséget.)

Majd teljes hevességével kirobbant a harc, és Izráel vereségével végződött. A veszteség nagy volt, elesett mintegy harmincezer ember, a maradék pedig hazamenekült.

A filiszteusok elvitték az Isten ládáját is. Hofni és Fineás, akik a láda mellett maradtak, mindketten elestek, ugyanazon a napon, ahogy azt az Isten embere megmondta Élinek (1Sám 2,34; 88. lecke).

Az egyik benjámini férfi, aki megmenekült a harctérről, még aznap eljutott Silóba. Megszaggatta a ruháit, és port hintett fejére a gyász jeleként.

Az öreg Éli főpap, aki már 98 éves volt, és alig látott, az út szélén ült egy székben. Aggódott a szövetség ládája miatt. Emlékezett Isten embere szavára, aki azt mondta, valami szörnyű fog történni „Isten lakhelyé”-vel, a ládával. (1Sám 2,32)

A városbeli emberek látták a hírnök gyászát, és megkérdezték tőle, mi történt. Az elmondta a történteket, mire a nép jajgatni kezdett megindultságában. Éli meghallotta a fájdalmas jajveszékelést, és megkérdezte, mi történt. A hírnök neki is elmondta: „Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen nagy vereség érte a népet. Meghalt két fiad, Hofni és Fineás is, sőt az Isten ládáját is elvették!”

Amikor a szörnyű hírt meghallotta Isten ládájáról, az idős, elnehezült Éli hátraesett székéről, és nyakát szegve meghalt. Így ért véget negyven évig tartó bíráskodása.

Bár Éli maga istenfélő volt, vezetése mégsem hozott békét Izráelnek. Fiai élete nem adott jó példát arra, hogyan szolgáljon a nép az Úrnak.

Éli menye, Fineás felesége várandós volt éppen. Már nem sok idő hiányzott a gyermek megszületéséig. Ő is hallotta a szörnyű hírt, hogy az Isten ládáját elrabolták a filiszteusok, s hogy apósa és férje is meghalt. Az ijedelem miatt túl korán indult el a szülés. A neki segítő asszonyok bátorítani próbálták: „Ne félj, mert fiút szültél!” Ám ő nem is figyelt oda, és elnevezte fiát Íkábódnak*, mert azt mondta: „Odavan Izráel dicsősége”. Ez az asszony más volt, mint istentelen férje. Fia neve állandó emlékeztetés maradt a szörnyű eseményre, egyben felhívás a népnek az Úrhoz való visszatérésre. E haldokló asszony gyásza is az Úr dicsőségét szolgálta.

A 78. zsoltár szerzője, Ászáf megemlékezik az Úr ládája elvételéről, Hofni és Fineás elestéről: „Fogságba juttatta hatalma jelét, ékességét ellenség kezébe… Papjai fegyver által estek el, özvegyei nem sírhattak.” (61. és 64. versek)

2. történet:

A filiszteusok elvitték Isten ládáját Eben-Háézerből trófeaként a hazájukba. Asdódban helyezték el, Dágón templomában, ahol Dágón mellé állították. Úgy gondolták, ezzel a bálványistenüknek nagyobb tisztessége lesz, s mintha Izráel Istene Dágón foglya lenne.

Mikor másnap reggel Dágón papjai a templomba léptek, Dágónt a földön találták, arccal az Úr ládája előtt. Isten munkája volt ez; Dágónnak, a pogány istentiszteletnek, a sátán birodalmának meg kell hajolnia Izráel Istenének fensége előtt! A papok Dágónt gyorsan újra talpraállították.

Következő reggel Dágón megint arccal a földön feküdt a szövetség ládája előtt. S ami még rosszabb, feje és két karja letörött, és ott hevert a küszöbön, szinte kívül a templomon. Dágón templomának a küszöbét ettől fogva szentnek tekintették, és nem volt szabad rálépni. Ez bizonyítja, mennyire bálványimádók voltak ezek az emberek: inkább a küszöböt tekintették szentnek, ahová bálványuk darabjai hullottak, mintsem Izráel Istenét, aki pedig megbizonyította, hogy messze fölötte áll Dágónnak. Esztelenül cselekedtek, mert ettől fogva a küszöb átugrálásával minden filiszteus arra emlékezett, hogy (bálvány)istenük legyőzetett.

Nem olvasunk róla, hogy a papok megpróbálták volna a szobrot helyreállítani.

Az Úr keze komolyan ránehezedett Asdódra, és „pusztította” az embereket. Sokan meghaltak hirtelen. A városban és környékén betegség terjedt, az embereken „fekélyek” támadtak. (Zsolt 78,66: „Visszaverte ellenségeit, gyalázatba döntötte őket örökre.”)

Asdód filiszteus lakói megrémültek, mert rájöttek, hogy Izráel Istene bünteti őket ennyire. Ezért azt mondták: „Ne maradjon nálunk Izráel Istenének a ládája, mert a keze ránk nehezedett, meg istenünkre, Dágónra.”

Hírt küldtek a másik négy városfejedelemnek, hogy jöjjenek át tanácskozni Asdódba. „Mit tegyünk Izráel Istenének a ládájával?”

A filiszteusok azt gondolták, megszabadulhatnak a csapástól, ha máshová viszik a ládát. „Át kell vinni Gátba” – hangzott a fejedelmek végzése. Így is történt. A filiszteusok saját szerencsétlenségüket idézték elő, mert alighogy a láda Gátba ért, odaért a csapás is, még hevesebben, mint Asdódban történt. A város apraján-nagyján „fekélyek” támadtak.

Ismét elvitték Isten ládáját, ezúttal Ekrónba. Amint a láda odaérkezett, így kiáltottak Ekrón emberei: „Idehozták Izráel Istenének a ládáját, hogy megöljön bennünket népünkkel együtt!” Valóban, a baj akkora volt, hogy „halálos rémület” támadt. Isten keze olyan súlyosan nehezedett az ekróniakra, hogy sokan meghaltak anélkül, hogy a „fekélyeket” megkapták volna. „Az égig hatott a város jajkiáltása.”

Gyorsan összehívták az összes városfejedelmet, és ezt követelték az ekróniak: „Küldjétek el innen Izráel Istenének a ládáját, térjen vissza a helyére, ne öljön meg bennünket népünkkel együtt!” Követelésük meghallgatásra talált. (Lásd 1Sám 6; 90. lecke)

Jegyzetek:

Filiszteusok – Részletesen lásd a 78. lecke jegyzetanyagában.

Eben-Háézer – Egy település neve, mely Micpa és Sén („fog”, éles szikla) között Benjámin területén fekszik, Sámuel nevezte el (1Sám 7,12). Jelentése: „segítség sziklája”. Sokszor ezzel az értelemmel: „Mindeddig megsegített bennünket az ÚR” – Sámuel kijelentése szerint, a filiszteusok legyőzése után felállított kőnél.

Isten jelenléte – Isten jelen volt népével a frigyláda engesztelési fedelének kérubjai között: „sechina”, az isteni jelenlét képe, mely beárnyékolta az engesztelési fedelet.

Dágón – A halistenről lásd a 84. lecke jegyzeteit!

Íkábód – „I-kabód”: „Hol van a dicsőség?” vagy: „Dicsőség nélkül”. A „kábód” szót sokszor ismétlik az Ószövetségben az „ÚR dicsősége” kifejezésére.

Énekek:

Református énekeskönyv: 28:1–2; 43:2; 68:1; 74:1.10.20; 236:1–3.7; 256:1–3; 387:1.4–6; 391:1
Jertek, énekeljünk: 101:1; 168; 228; 230:2–3
Harangszó: 44; 49
Dicsérjétek az Urat!: 63; 66; 74:4; 87; 93
Erőm és énekem az Úr: 56:4; 81; 139

Megjegyzések:

Isten ítélete és büntetése – Mi emberek Istent gyakran igen szigorúnak és irgalmatlannak találjuk, amikor az Ő büntető kezéről olvasunk. De olyankor nincs szemünk észrevenni, hogy Isten a maga irgalmából – figyelmeztetés után – mindig ad egy időszakot megtérésre. Gondoljunk Ninivére, mely megtért az ítélet kihirdetése után! Éli fiai nem tértek meg.

Istent okolni, hibáztatni – Amikor valami nyomorúság ér utol bennünket, hajlunk rá, hogy Istent okoljuk érte. Elfeledjük, hogy talán mi vagyunk a vétkesek. Kényelmesebb hibánkat, hiányosságunkat Istenre proiciálni (vetíteni).

Isten segítségét kierőszakolni – Azt gondolni, hogy Isten bármire is kényszeríthető, értelmetlen és helytelen. Ő nem engedi magát használni (nem eszköz!). Az izráeliták akkor cselekedtek helyesen, amikor előbb a bűneiket vallották meg. Ezután segített nekik az Úr, anélkül, hogy Isten ládáját ehhez használni kellett volna.

Amikor Isten dicsősége elhagyja a népet – Nem csoda, hogy Éli annyira aggódott a láda miatt. Fineás felesége is érezte a bajt, ezért adta fiának az Íkábód nevet: „Elvétetett a dicsőség Izráelből”. Tetteink következményeivel mindig számolnunk kell.

Isten nem engedi, hogy gúnyolódjanak vele – Dágón előrezuhant; feje és kezei letörtek; a filiszteusok fekélyes betegségtől szenvedtek, mivel Isten ládáját, és ezzel Istent nem tisztelték. A Biblia Isten büntetésének több példáját is adja, miután gúnyolták Őt az emberek. Gondoljunk csak a fáraóra (2Móz 12,29–30), Bélsaccar királyra (Dán 5), vagy Heródes Agrippára (ApCsel 12,20–24). II. Fülöp spanyol királyt ugyanaz a betegség érte, mint Heródest.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Könyvtárhasználat

• Az ókori Izráel küzdelmei a filiszteusok népe ellen. (***)
• A filiszteusok eredete, városállamai, vallása, kultúrája. (***)
• Isten- és egyházellenes propaganda a XX. szd-i kommunista, szocialista rendszerekben.
  E propaganda bukása. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Szólások – az ígéret megtartása témájában. (**)
• A bibliai történethez és témájához kapcsolódó találós kérdések. (**)
• A vereség okát kereső válaszok megfogalmazása (írásban) a bibliai történet szereplői nevében. (***)
• Hírek és hírhozók: beszámoló a bibliai történet egy eseményéről valamelyik szereplő nevében. (***)

Vázlat:

filiszteusok
Eben-Háézer
elviszik a szövetség ládáját
Hofni és Fineás elesnek
Íkábód (=oda a dicsőség)
Éli meghal

Asdód – Dágón fekélyek
Gát
Ekrón

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!