Üzenet – Téma:

* Az Úr harcol Izráelért: elűzi előle a kánaáni népeket.
* Józsué hite: a csodára nyitott bizalom pél­dája.

Előzmények:

A gibeóniak csele sikerült: Izráel szövetséget kötött velük. Meg nem támadhatták ugyan őket, de büntetésből az izráeliták szolgálatában favágók és vízhordók lettek az oltár körül.

Történet:

Már a Józs 9,1–2-ben olvastuk, hogy a kánaáni népek összefogtak Izráel ellen.

Ám előbb a távolabb fekvő Gibeónnal akartak leszámolni, amiért Izráellel szövetséget kötött. Gibeón nagy város volt, sokkal nagyobb, mint Aj. Nagy veszélyt jelent, ha nem melléjük fog állni, sőt Izráelt támogatja.

Adónicedek, Jeruzsálem* királya négy másik emóri királlyal, Hebrón*, Jarmút, Lákis és Eglón királyával együtt megtámadta hát Gibeónt.

A gibeóniak követeket küldtek Józsuéhoz a Gilgálban lévő táborba: „Gyere föl hozzánk gyorsan, és szabadíts meg! Segíts rajtunk, mert a hegyvidéken lakó emóriak királyai összefogtak ellenünk.” Tudták, hogy Józsué kénytelen lesz nekik segíteni.

Józsuét Isten biztatta, hogy szálljon szembe az ellenséggel. Ne féljen, Ő megígéri, hogy segíteni fog. Ezek a királyok nem bírnak el Izráellel.

Józsué serege egész éjjel menetelt. Amikor másnap reggelre váratlanul megérkezett Gibeónba, az ellenség megrettent. „Az Úr megzavarta az ellenséget Izráel előtt.” Isten harcolt Izráelért!

Józsué emberei üldözőbe vették a kánaániakat, és sok embert megöltek közülük. De az Úr másképpen is harcolt. Az Azéká és Makkédá irányába menekülőkre (e két város később Júda birtoka lesz – vö. Józs 15,35–41) iszonyatos jégeső zúdult. Olyan hatalmas jégdarabok hullottak, hogy többen haltak meg a jégesőtől, mint az izráeliták kardjától.

Esteledni kezdett, s abba kellett volna hagyni az ellenség üldözését. De Józsué az Úrhoz kiáltott: „Nap, maradj veszteg Gibeónban, te is hold, az Ajjálón-völgyben*!” Józsué a katonái füle hallatára imádkozott, biztos volt benne, hogy Isten meghallgatja.

S valóban, bekövetkezett a természeti csoda: a Nap nem hanyatlott le, és a Hold nem bújt elő. Nappal maradt! Ez a különleges helyzet kb. egy napig tartott. Ilyen hosszú nappal sosem volt azelőtt, és azóta sem fordult elő, hogy az Úr ilyen csodát tett. Íme a bizonyíték, hogy az Úr hadakozik népéért. Így Izráel teljesen megsemmisíthette az ellenséget.

Az öt király elbújt egy makkédai barlangba. A barlang szája elé hatalmas köveket gördítettek, a harcosok pedig tovább folytatták az üldözést.

Miután az ellenség legnagyobb részét megsemmisítették, visszatértek Makkédába. Az öt királyt előhozták a barlangból, és a vezérek a királyok nyakára tették lábukat a győzelem jeleként. Majd megölték őket. Józsué bátorította népét, hogy ne féljenek. Ahogyan elbánt az Úr ezekkel a királyokkal, úgy fog tenni Izráel minden ellenségével.

Ezután Izráel harcosai elfoglalták Jeruzsálem körül Libná, Lákis, Eglón, Hebrón és Debír városát. Jeruzsálem elestéről azonban nem olvasunk.

A Józs 10. fejezete beszámol arról, hogy az Úr olyan fegyvereket használt, amikkel ember nem rendelkezik. Megmozgatott eget és földet, hogy népét megmentse és segítse.

A következő fejezetekben több csatáról is olvashatunk.

Józs 11: harc a hácóri Jábin ellen az ország északi részén, aki északi, keleti és nyugati királyokat gyűjtött össze. Olvasunk kánaániakról, emóriakról, hettitákról, perizziekről, jebúsziakról és hivviekről.

Hatalmas tábor vonult Izráel ellen lovakkal és harci kocsikkal. „Annyi volt a nép, mint a tenger partján a homok.” A harc helye Meróm vizénél volt, ez nem azonosítható pontosan, valószínűleg a későbbi Galileában, vagyis északon lehetett. Az izráeliek elvágták a lovak hátsó lábainak inait, a harci kocsikat felgyújtották. Hácórt felégették, sok állatot és kincset zsákmányoltak.

A Józs 12 harminckét város elfoglalását összegzi.

A 13-tól a 22-ig terjedő fejezetek írják le részletesen az ország felosztását. Ezt korábban már Mózes is megállapította. (A mellékelt törzsi térkép segítségével – a felsősök munkalapján – e törzsi területek felosztása nyomon követhető.)

Néhány törzs még nem kapta meg a területét, ezért Józsué összehívta a népet Silóba, ahol a szent sátor állt. Ott történt meg az ország további felosztása. A léviták nem kaptak örökséget, de úgynevezett papi városokba mentek lakni. Kijelöltek hat menedékvárost*. Csak a megerősített helyeket, vagyis a városokat hódították meg. Sok kánaáni maradt még az országban, pedig el kellett volna őket pusztítani. A pogányokkal való későbbi keveredés miatt bukott el Izráel újra meg újra. Ezekről a Bírák könyvében részletesebben olvasunk (73–84. leckék).

Jegyzetek:

Jeruzsálem – E fejezetben Jeruzsálem az emóriak egyik városaként szerepel. Nevének jelentése: „biztonságban épített/alapított”. A Sálem rövidítés (1Móz 14,18). A város egy fennsíkon található, 789–644 m-re a tengerszint felett.
A Bír 19,10-ben Jebúsznak hívják, jebúsziak lakják. Józsué nem foglalta el. A Józs 10-ben csak a környező városok meghódításáról olvasunk. Júda törzse valóban megpróbálta néhány alkalommal Jeruzsálemet elfoglalni (vö. Józs 15,63 – nem sikerült; Bír 1,8 – sikerült: a várost felégették). Úgy tűnik, a jebúsziak mégis tovább birtokolták. Dávid lesz később a valódi meghódítója (2Sám 5,6kk).

Hebrón – Arba városa = Kirjat-Arba; vö. Józs 15,13. Ez a város és Kirjat-Széfer (=Debír) is a környékével együtt Káléb öröksége. Józs 15,13–19: Káléb maga vezette ott a harcot. Annak ígérte feleségül Akszát, a lányát, aki beveszi Kirjat-Széfert. Ezt Káléb unokaöccse, Otniél, a későbbi bíra tette meg (vö. Bír 1,11, ahol ezt az esetet szinte szó szerint ismétlik meg; és Bír 3,9). Káléb megöli Anák, az óriás három fiát: Sésajt, Ahimant és Talmajt, akik nagyapjuk városában, Arbában laktak. Az ország felosztásakor az akkor éppen 85 éves Káléb örökségül kérte Józsuétól azt a hegységet, amelyen Hebrón fekszik, s amit neki ígértek (vö. Józs 14,6–15). Úgy vélik, hogy Kirjat-Arbát Hebrónnak Káléb fiáról nevezték el (vö. 1Krón 2,42–43).
Dávidot Hebrónban kiáltották királlyá Saul halála után, és hét évig uralkodott ott (vö. 2Sám 2,1–3 és 5,5).
Hebrónban kiáltatta magát királlyá Absolon (2Sám 15,9–12).
Lk 1,39: Mária a hegyvidékre, Júda egyik városába utazik, hogy Erzsébetet meglátogassa. Ez a város valószínűleg Hebrón volt, a hat menedékváros közül az egyik.

Ajjálón-völgye – „Szarvasok ligete”; Jeruzsálemtől északnyugatra lévő völgy, Júda hegységének lejtőjén. Gibeón és Ajjálón egymás meghosszabbításában fekszenek (kelet-nyugati irányban). A hold nyugaton kel.

Menedékvárosok – Lásd a 66. lecke jegyzetét!

Énekek:

Református énekeskönyv: 19:1(–3); 35:1; 68:1.10; 148:1; 266:2; 278:3; 390; 500:1
Jertek, énekeljünk: 48; 59:2; 82:3; 92:1.3; 168; 225; 236
Harangszó: 17; 21:1.6–7; 49:5–7; 53:3.6; 54:2
Dicsérjétek az Urat!: 2:1–2; 3; 21; 78:4–5.7; 83:2–3; 100; 156; 174
Erőm és énekem az Úr: 10; 27:1; 46; 47:1–2; 58:1–2; 132:2–3

Megjegyzések:

Vész-szerződés – Az Izráel és Gibeón közötti békekötés ma is előfordul csoportok, pártok vagy népek között, akiknek egyébként nincsen közük egymáshoz. Csak veszély esetén kell segíteniük egymást. Gyerekeknél is gyakran találkozunk a közös „ellenség” elleni fellépéssel, egyébként szinte nem is látni őket együtt.
Izráel ugyan győzött, mikor Gibeón miatt harcolnia kellett, mégsincs rendjén, ha két annyira különböző félnek kell támogatni egymást. Egyébként sehol sem olvassuk, hogy a gibeóniak is együtt harcoltak volna az izráelitákkal.

Az Úr harcol Izráelért – E szavak többször megismétlődnek a Józs 10-ben. Ez megerősítést jelent. Nem könnyű elképzelni, hogy történt. A katonák teljes erőbedobással harcoltak, és mégis… az Úr harca volt ez. Zsolt 68,3: „Ahogyan a füst eloszlik, ha ráfújnak, ahogyan a viasz megolvad a tűztől, úgy pusztulnak el a bűnösök az Isten színe előtt.”
Vajon nem így van ez mindennel, amit Isten ügyében és az Ő megbízásából teszünk? Ő az, aki olyankor a kezünket vezeti. Zsolt 90,17: „Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!”
A Józs 23-ra (73. lecke) vonatkozóan pedig a 10–11. versekben olvassuk: „Mert Istenetek, az ÚR harcol értetek, ahogyan megígérte nektek. Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az URat!”

Józsué hitbeli cselekedete – Józsué egyetlen szavára megállt az „idő kereke”. Gondold csak át! Belenyúlt a természet rendjébe! Párhuzamként: Illés azt mondta, hogy három évig és hat hónapig nem fog esni. A Lk 17,6-ban az Úr Jézus úgy beszél a hitről, mint mustármagról, amivel a hívő azt mondhatja a fügefának, hogy szakadjon ki, és gyökerezzen meg a tengerben. És a fa engedelmeskedni fog. A Mt 21,21-ben azzal folytatja, hogy a hitnek engedelmeskedik a hegy, s beleugrik a tengerbe.
Ezékiás imádságára nem az óra állt meg, hanem a Nap ment visszafelé (2Kir 20,9kk). Vagyis a Föld forgása állt le egy időre.
Úgy hírlik, hogy komputeres számítások mindkét időbeli elváltozást megállapították (hasonlóképpen a nagypénteki elsötétedést is).
Józsué tette nem arra biztat, hogy mindenki tegyen ilyen hitbeli „erőpróbát”. Ám legyünk meggyőződve arról, hogy az Úr mindenható, s hogy imádságunkra nagy csodát tud és akar tenni.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem

• A zsidó történelem kezdetei: Kánaán felosztása Izráel törzsei között. Tájékozódás az ókori Palesztina térképén. (***)
• A Nap és a Hold mint kánaáni istenalakok. A kánaáni istenek „engedelmessége” Izráel Istenének. (***)

Magyar nyelv és irodalom

• Íráselőkészítő vonalgyakorlat: folyamatos egyenes vonalak húzása. (*)

Természetismeret (Környezetismeret) / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Könyv­tárhasználat

• A napszakok jellemzői. Melyik napszakban hol tartózkodik a Nap? (*)
• A Nap és a Hold szerepe, jelentősége a földi életben. A Nap látszólagos mozgása. Keresgélés könyvekben. (** ***)
• Mit tudhatunk a Napról és a Holdról, jelenségeikről, látszólagos mozgásukról? Könyvtári gyűjtőmunka. Mi lehet az égi csoda magyarázata? (***)

Ének-zene

• A Naphoz és más égitestekhez kapcsolódó énekek éneklése. (* **)

Vizuális kultúra (Rajz) / Technika

• Kollázskészítés: napsütötte tájakat, naplementét ábrázoló képek kivágása és felragasztása. (*)
• Napforma kivágása és felragasztása színes papírból. (*)
• Üvegablak stílusú rajz színezése világító hatású színekkel. (*)
• Nap és hold felfüggeszthető modelljének elkészítése papír, cérna, hurkapálca segítségével. (**)
• Az égi csoda elképzelt jelensége alapján festés, vagy színes üvegablak tervezése. (***)
• Puzzle-játék készítése papírból a Kánaán-térkép felhasználásával. (***)

Vázlat:

Jeruzsálem királya
4 másik király
Isten harcol Izráelért
Józsué: Állj meg, nap! Állj meg, hold!
Nagy győzelem
Kánaán elfoglalása
felosztása a törzsek között

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* A kívánság könnyen bűnre vezet. „Ne kívánd…”
* Az Úrral biztos a győzelem.

Előzmények:

Jerikót elfoglalták az Úr hatalmával. A várost felégették, csak az értékes arany és ezüst tárgya­kat, valamint a rezet és vasat gyűjtötték össze az Úr számára. Halálbüntetés terhe alatt senkinek sem volt szabad semmit a saját részére zsák­mányolni.

1. történet:

Jerikó elfoglalása és elpusztítása után Kánaán lakói halálra rémültek. Jerikó ugyanis bevehetetlen erőd volt.

Józsué kiküldött egy őrjáratot, hogy Aj kicsiny városát kikémleljék. Ez a Bételtől keletre fekvő városka könnyen bevehetőnek tűnt.

A kémek Józsuénak azt a tanácsot adták, hogy ne vonuljon föl az egész nép. Mintegy két­háromezer férfi elég lesz. „Ne fáraszd oda az egész népet, mert kevesen vannak azok.” Józsué – biztos, ami biztos – mintegy háromezer férfit küldött Aj ellen.

De mi történt? Aj lakói kitörtek, megöltek harminchat zsidó harcost, és a többit elkergették. A katonák megszégyenülve tértek vissza Gilgálba. Amikor meghallották, mi történt, a nép megrettent. Józsué gyászában meghasogatta ruháit. A szövetség ládája előtt Izráel véneivel együtt földre borult. Port hintettek a fejükre, és egészen estig úgy feküdtek ott.

Majd azt mondta Józsué az Úrnak: „Jaj, Uram, Uram! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak azt határoztuk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! Ó, Uram! Mit mondjak most, hogy Izráel máris meghátrált ellenségei előtt? Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, akkor körülfognak bennünket, és még a nevünket is kiirtják a földről. Mit teszel akkor a te nagy nevedért?” Ez a legszomorúbb, hogy még Isten dicsősége is csorbát szenvedett.

Miért is történt mindez? Senki sem értette. Talán csak egy valaki…

Az Úr így válaszolt: „Kelj föl! Miért estél arcra? Vétkezett Izráel, áthágták szövetségemet, amelyre köteleztem őket, mert elvettek a kiirtandó dolgokból, loptak is, és titokban a holmijuk közé tették. Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben, és azért hátráltak meg ellenségeik előtt, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtani valót.”

Átok? Valaki magával vitt valamit Jerikóból? Ez az oka hát a szégyenletes vereségnek! Az Úr segített megtalálni a vétkest. A népnek másnapra meg kellett magát szentelnie

(megmosakodni, tiszta ruhát venni), hogy kiderülhessen, ki miatt van rajtuk ez az átok. Józsué másnap korán kelt. E szörnyűségnek, amilyen hamar csak lehet, végére kell járni!

Az Úr tisztelete szenvedett csorbát!

Fel kellett sorakozni minden törzsnek. A törzsből, melyet megjelölt az Úr*, előlépett minden nemzetség. A megjelölt nemzetségből a családcsoportok, a megjelölt családcsoportból a családok, a családokból pedig a férfiak egymás után. A vétkest meg kell égetni mindenével együtt, mert az Úr szövetségét áthágta, és szégyent hozott Izráelre.

Először Júda törzsét sorsolták ki. Milyen megkönnyebbülés lehetett ez a többi törzsnek!

De épp a legfontosabb törzsben van a vétkes, ahonnan majd egykor a Messiás fog származni!? Aztán Júda nemzetségei közül Zerah nemzetségére, abból Zabdi családjára esett a sors, Zabdi családjából pedig Karmi fiai közül Ákán volt a bűnös!

„Fiam,” – mondta Józsué szeretettel – „adj dicsőséget az ÚRnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előttem.” Ilyen kedves bíróval nem sűrűn találkozunk! Józsué Istentől kapott bölcsességgel végezte nehéz feladatát.

Ákán becsülettel megvallotta, hogy vétkezett az Úr, Izráel Istene ellen. Elmondta, amit tett: „Megláttam a zsákmány között egy szép sineári köntöst*, kétszáz sekel ezüstöt (2 kg) és egy ötven sekel (550 gr) súlyú aranyrudat. Megkívántam és elvettem őket. Ott vannak a sátramban elásva a földbe, az ezüst is alattuk van.”

Józsué néhány embert elküldött Ákán sátrába, megnézni, vajon a megnevezett tárgyak ott vannak-e. Mindent úgy találtak. A bűn bebizonyosodott. Be kellett hát következnie a büntetésnek, amit az Úr határozott meg. Józsué kimondta az ítéletet: „Szerencsétlenséget hoztál ránk! Fordítsa az ÚR ezt a szerencsétlenséget most rád!”

Ákánt a fiaival és lányaival*, állataival, sátraival és minden tulajdonával kivezették a táboron kívülre, egy közeli völgybe. A szép köntöst, az aranyrudat és az ezüstöt is vitték. Ákánékat megkövezték, majd elégették. Nagy kőhalmot raktak föléjük. Iszonyatos büntetés Ákánnak és egész családjának. Az egész nép részt vett az ítélet végrehajtásában, mert a bűn mindannyiuk számára szégyent hozott. Ekkor megszűnt az Úr haragja. (A völgyet elnevezték Ákór völgyének, ami „zavargás völgyét” jelent.) A bűn megkapta büntetését.

2. történet:

Ákán halála után Izráel serege Aj ellen vonult. Isten megígérte, hogy Aj királyát népével, városával és a környező vidékkel együtt Józsué kezébe adja. A város népét meg kell ölni. A zsákmányt most elvihetik magukkal.

Józsué a várostól nyugatra, a város mögött csapdát készített. Harmincezer embert küldött el éjjel azzal a paranccsal, hogy a város mögött álljanak lesbe, és legyenek készenlétben. Józsué a nagy sereggel megközelíti a várost, mire Aj királya az embereivel rájuk támad. Józsué úgy tesz, mintha megfutamodna. Az ellenség bizonyára űzőbe veszi őket, és városukat védelem nélkül hagyják. A lesben álló izráelita harcosok törjenek előre, foglalják el a várost, és gyújtsák fel!

Így is történt pontosan. A harmincezer ember éjszaka észrevétlenül elfoglalta a helyét Aj mögött. Józsué Gilgálban maradt, reggel seregszemlét tartott. Majd újabb ötezer embert küldött a lesben álló harmincezer erősítésére. Ő maga a többi katonájával a várostól északra ütött tábort Arabáh síkján („sztyeppe” vagy „síkság”). A fölvonulás eltartott egész nap.

Aj emberei az izráeli seregek mozgását a falról kísérték figyelemmel. Reggel a város kapuit kinyitották, és rátámadtak Izráel harcosaira. Az izráeliták menekülni kezdtek a puszta* felé. Okos, hogy nem a Jordán irányába futottak, hiszen arra volt a táboruk az asszonyokkal, gyerekekkel és valamennyi holmijukkal. Jó távolra csalták őket a városuktól. Aj királya azt hitte, hogy nagy győzelmet arat ellenségein, hisz a közeli Bétel serege is vele tartott. Minden katonáját Izráel üldözésére küldte hát, teljesen őrizetlenül hagyva a várost. Józsué ekkor az Úr parancsára kinyújtotta dárdáját Aj felé úgy, hogy a lesben állók is láthassák a megbeszélt jelet. Azok berontottak a városba. Elfoglalták, és fölgyújtották.

Aj emberei hátranézve ijedten látták, hogy városuk füstje száll az ég felé. Megértették, hogy kelepcébe kerültek. A menekülést színlelő izráeliták visszafordultak, a várost megszálló sereg pedig hátba támadta őket.

Izráel nagy győzelmet aratott. Aj királyát fölakasztották. Holttestét naplementekor levették, és a városfal mellett egy nagy kőhalom alá temették.

Józsué nem eresztette le a lándzsáját, amíg minden ellenség el nem pusztult. Ezzel azt is jelezte, hogy Isten adta a győzelemet, Övé a dicsőség.

Tizenkétezer ajbeli férfi és nő esett el azon a napon.

Az állatokat és a zsákmányt megtarthatták. (Vajon egy részt most is az Úrnak szenteltek, mint a midjániak legyőzése után? – Vö. 4Móz 31,28; 65. lecke.)

Jegyzetek:

A bűnös leleplezése – Nem olvassuk, hogy történt. Valószínűleg az úrím és tummim segítségével sorsolták ki: „Ez a törzs/ ez a nemzetség/ ez a család/ ez a férfi?” S vagy az úrím válaszolt: „Igen”, vagy a tummim: „Nem.” (Vö. 57. lecke: úrím és tummim)

Sineári (babiloni) köntös – Ékszerekkel díszített papi öltözék lehetett.

Fiai és lányai is – Ugyanezzel a helyzettel találkozunk Dátán és Abirám esetében (4Móz 16; 60. lecke). Érthető, ha ezt nehezen értjük. Figyeljünk jól arra, amit Józsué mond: „Szerencsétlenséget hoztál ránk! Fordítsa az ÚR ezt a szerencsétlenséget most rád!” Ha elfogadjuk, hogy az Úr nem igazságtalan (Zsolt 92,16), akkor ezt is el kell fogadnunk. Ákán 36 férfi haláláért felelős (a saját népéből), akiket megöltek a csatában.
A szülők felelnek a gyerekeikért. Ezek a szülők gyerekeik szeme láttára mentek a bűn útján.

Puszta – Inkább „puszta vidékről” beszélhetünk, mert Aj környéke az volt, s ma is az: sziklás terület, mély szakadékokkal.

Énekek:

Református énekeskönyv: 38:1.18; 68:1–2; 101:7–8; 205:1.3–5; 217; 471,4
Jertek, énekeljünk: 130; 168:4
Harangszó: 49:1.5–7; 53:2.6.8
Dicsérjétek az Urat!: 69; 85; 161; 162
Erőm és énekem az Úr: 23; 52; 84:1; 98; 120; 139

Megjegyzések:

Pogány népek teljes megsemmisítése – Az Úr parancsára történt, mivel e népek igazságtalanságának a mértéke betelt (1Móz 15,16). Olyan sokat és olyan súlyosan vétkeztek, hogy Isten most megbünteti őket Józsué és serege által. Sodoma és Gomora megtérése után az Úr e városokkal még körülbelül 500 évig várt volna türelmesen.

Az Úr mint stratéga – Csodálkozva látjuk, hogy ahogyan korábban Mózesnek, Józsuénak is útmutatást ad az Úr a követendő stratégiáról. Az Úr nemcsak harcol Izráelért; olykor még a harc részleteit is szabályozza. Aki benne hisz, annak pontosan követnie kell utasításait. Követjük-e Isten „stratégiáját”, amikor valamibe belekezdünk, vagy elkészítjük a terveinket, és arra kérjük áldását? Próbáljuk ki az Ő tervezését!

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem

• A bűnre csábító kívánság. Hogyan uralkodhatunk kívánságaink felett? (***)
• A bűnös tett és következménye. Bíráskodás az ókori Izráelben és napjainkban. (***)
• Történelmi példák a hadicsel alkalmazására. A honfoglaló magyarok haditaktikája, a színlelt megfutamodás. (***)

Magyar nyelv és irodalom

• A bibliai történet hadieseményeinek feldolgozása szóbeli vagy írásbeli beszámolóval, az egyik résztvevő nevében. (***)
• Beszélgetés Dsida Jenő: Tíz parancsolat c. versének X. része alapján. (***)

Vázlat:

Aj
vereség

Ákán bűne
– babiloni (sineári) köntös
– aranyrúd
– ezüstpénz
sorsolás
Ákán a bűnös
megkövezés

haditerv
győzelem

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* Isten csodája: jel az utódoknak.
* Egy emlékhely, mely Isten tettére emlé­keztet.

Előzmények:

Az Úr Józsuét biztosította a segítségéről. Józsué két kémet küldött ki az ellenség földje, különösen Jerikó városa kikémlelésére. Ráháb rejtette el őket, s megígértette velük, hogy őt és családját megkímélik.

Történet:

Az izráeliták készen álltak arra, hogy Kánaán földjére lépjenek, de a megáradt Jordán* útjukat állta. Hogyan keljenek át rajta gyerekeikkel és állataikkal? Szerencsére nem olvassuk, hogy erről vita támadt volna. Megtanult a nép bízni az Úrban?

Józsué parancsot adott, hogy a szent sátrat bontsák le, és a frigyládával együtt indítsák el. A nép útnak indult. Régenvárt esemény vette kezdetét ezzel.

Ott mentek Ábrahám, Izsák és Jákób leszármazottai! Gondoljunk csak Ábrahámra és Sárára, milyen sokáig kellett várniuk egy fiúra! Gondoljunk Izsákra és Rebekára is: legalább húsz évig kellett nekik is gyerekre várni! Most pedig a leszármazottaikból való nép mintegy 600.000 férfi, nem számolva a nőket és gyerekeket!

Estefelé értek a Jordánhoz, ahol tábort vertek. A túloldalon volt Jerikó, ahol Ráháb várt a nép bevonulására.

Háromnapos készülődés után* az elöljárók a következő parancsot adták ki: „Ha azt látjátok, hogy a lévita papok fölemelik Isteneteknek, az ÚRnak szövetségládáját, akkor ti is kerekedjetek föl, és menjetek utána. De legyen mintegy kétezer könyök távolság köztetek és közte (kb. 1 km); ne menjetek közel hozzá. Így tudjátok majd az utat, amelyen mennetek kell, hiszen nem jártatok még soha ezen az úton.”

Józsué ezt is mondta a népnek: „Szenteljétek meg magatokat (azaz mosakodjatok meg, és tiszta ruhát vegyetek fel), mert holnap csodákat tesz köztetek az ÚR.” Őt maga Isten utasította, mit kell tenniük.

„Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek – szólt újra Józsué a néphez –, és hogy Ő valóban elűzi előletek a kánaániakat, a hettitákat, a hivvieket, a perizzieket, a girgásiakat, az emóriakat és a jebúsziakat.”

A papok elindultak a szövetség ládájával. A nép tiszteletteljes távolságból követte őket. A papok a megáradt folyóba léptek. Ekkor az Úr megállította a fölülről lefelé folyó vizet, s az „gátként feltornyosult egy nagy szakaszon”. A nép hosszú sorban haladt át a mederben keletkezett úton. A papok a szövetség ládájával elmentek a meder közepéig, és ott megálltak. A láda Isten jelenlétét jelezte! Áthajtották jószágaikat is. Miközben az emberek és állatok sietve lépkedtek el a papok mellett, a víz falként állt mellettük. Hitük bátorrá tette őket.

Száraz lábbal kelt át mindenki a túlsó partra. Senki sem hiányzott, se gyerek, se állat! Mindannyian biztonságosan megérkeztek.

Az Ígéret földjét elérték végre, negyven évi vándorlás után!

Józsué akkor minden törzsből kijelölt egy embert; hogy a Jordán közepéből vigyenek egy-egy követ a partra. Ezeket a táborhelyükön (Gilgálban) mint emlékköveket állították fel (talán egy kis körben). Ha később gyermekeik megkérdezik, mi a jelentése ezeknek a köveknek, az apáiknak el kell mesélniük, hogy a Jordán vize a szövetség ládája előtt kettévált.

Ahol a papok a meder közepén megálltak a szövetség ládájával, Józsué ott is felállíttatott tizenkét emlékkövet*. „Ott is vannak mind a mai napig” – olvasunk róluk. Aztán parancsot adott Józsué a papoknak, hogy jöjjenek ki a Jordánból.

Amint a papok kiemelték a szövetség ládáját a Jordán medréből, megindult a víz. Éppúgy folyt, mint annak előtte.

A nép győztes örömmel ért át a túlsó partra. Lám, Józsué igazi utóda Mózesnek. Az Úr vele volt, és eszközként használta. Szívesen alárendelték hát magukat vezetésének.

A Jordánt elhagyva, Gilgálban*, Jerikótól keletre táborozott le a nép. Józsué felhívta a figyelmüket arra, hogy az Úr szárította ki előttük a Jordánt, ahogy annak idején a Vörös-tengert.

Józsué 5,1: Kánaán királyai („emóriak és kánaániak”) is hallották, hogyan vitte át az Úr biztonságosan népét a folyó túloldalára. Megdermedtek a félelemtől: Ilyen nép, ilyen erős Isten ellen semmit sem kezdhetnek!

Jegyzetek:

A Jordán – Árpaaratás ideje van, Ábíb (Niszán) hónapja (március–április). Északon, a Libanon hegyén olvad a hó. Megárasztja a Jordánt. Ilyenkor a legmagasabb a víz. A Jordán a nagy szintkülönbség miatt egész éven át erős sodrású, még gyakorlott úszóknak is gondot jelent. Egyébként gázlókon lehet rajta átkelni (Józs 2,7).
A folyó forrása kb. 520 m-re van a tengerszint fölött, torkolata viszont a Holt-tengernél 394 m-re a tengerszint alatt helyezkedik el. A teljes szintkülönbség tehát több mint 900 méter, egy légvonalban csupán 220 km-es távolságon. A folyó lefolyását a felső szakaszon két tó szabályozza: A Hule-tó és a Genezáret-tó. Majd egy vetődéssel kialakult, mélyen lesüllyedt árokban folyik tovább erősen kanyarogva. A folyó árterülete kb. 1 km széles, amin belül kb. 30 m széles a 3–6 m mély folyómeder. A vízállás szeszélyesen változó: szárazság idején csak a meder közepén folyik, máskor megtölti a medret, esős évszakban viszont elönti az árteret is. Az ország földje az árterület két oldalán teraszként emelkedik, amit a nagy szintkülönbség miatt a Jordán nem tud termékennyé tenni.

A harmadik nap – Az első hónap (Ábíb) tizedik napja (Józs 4,19). Még négy nap, és itt a páskaünnep. Tulajdonképpen ezen a napon kell az első előkészületeket megtenni a nagy ünnepre. Ezen az emléknapon kelt át a nép a Jordánon. Ez később újra meg újra eszükbe kellett jusson, amikor a páskabárányt előkészítették (vö. 2Móz 12; 48. lecke). A páskát négy nappal később ünnepelték (vö. Józs 5,10; 69. lecke).

Tizenkét kő a Jordánban – Egyes vélemények szerint (bizonyíték nincs erre) Keresztelő János, amikor Behabara mellett keresztelt, ezekre a kövekre utalva mondta: „Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.” (Lk 3,8) Érdekes szójáték szerepel itt: arámul „abanim” = kő, és „banim” = gyerekek.

Gilgál – Jelentése: „áthárítás” vagy „kör”. Ahhoz, hogy az „áthárítás” jelentését megértsük, el kell olvasni a Józsué 5,1–9-et. Közvetlenül a Jordánon való átkelés után minden férfit körül kellett metélni. Ezt a pusztában nem végezték el, ami nem Isten parancsa szerint volt. Amikor megtörtént, azt mondta az Úr Józsuénak, hogy most hárult el a népről az egyiptomi gyalázat. Innen a Gilgál név (vö. 69. lecke).

Énekek:

Református énekeskönyv:105:1.23–24; 114:1–4; 165:1.6; 167:1; 488:1.4
Jertek, énekeljünk: 67; 68:1–2.7; 94; 197
Harangszó: 40:1.6; 51:1; 52
Dicsérjétek az Urat!: 17; 35:1–2.7; 41; 53; 156
Erőm és énekem az Úr: 33; 46; 47; 131:2–3

Megjegyzések:

A szövetség ládája a Jordán közepén – Isten jelenlétének, hatalmának és fennségének jele ott volt a Jordán közepén, miközben a nép sietősen igyekezett el mellette. Utalás Jézus Krisztusra. Gondoljunk ígéretére: „Én vagyok a juhok ajtaja” (Jn 10,7). Csak Isten Fia által, aki eljött a földre, legyőzte a bűn hatalmát és a Sátánt, kelhet át népe biztonságosan a túlsó partra, az Ígéret földjére. Nélküle, aki az „ajtó”, mindez nem lehetséges!
A Józs 3 és 4 átolvasása közben fel kell rá figyelnünk, milyen következetesen neveztetik meg a szövetség ládája. Valóban középponti helyen van az átkelési történetben! Így van ez Jézus Krisztussal is, ugye? Aki ezt nem ismeri föl, az evangélium szívét veszi ki.
A papoknak is van szimbolikus szerepe. Ahogyan megálltak hittel az óriási víztömeg mellett, arccal a túlpart felé nézve, úgy állt az Úr Jézus is bátran, és nem választotta félelmében a menekülést.
Továbbá Józsuét is Krisztus előképének tekinthetjük itt.
Próbáljunk meg ezekből valamit átadni a gyerekeknek! Keressünk bibliai példákat! Tizenkét kő emlékoszlopként – Mindenkinek vannak emlékei arról, hogyan kapott fentről segítséget. A „felállított követ” tiszteletben kell tartani. A gyerekekkel is kell beszélni róla. Ha a népünkre gondolunk, pl. március 15-én emlékeznünk kell 1848-49-re. Fontos az ilyen napokat tiszteletben tartani.

A tizenkét kő, mint hitoktatási példa – Hasznos, ha a gyerekek hallják bizonyságtételünket az Úr Isten és Jézus Krisztus jelenlétének fontosságáról az életünkben, az egyház történetében – fontos az egyház- és missziótörténet megismerése!
A zsidó apák elmondták gyermekeiknek a különleges eseményt, a Jordánon való átkelést, amikor a 12 követ látva megkérdezték annak jelentőségét. Bátorítsuk mi is tanítványainkat, hogy tegyenek fel kérdéseket Istenről, hatalmas tetteiről, és az Úr Jézus munkájáról!

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem

• Emlékezés egy-egy fontos eseményre az óvodában, iskolában, a családban, a gyermek életében. Fénykép- és videofelvételek, emléktárgyak, mint emlékeztetők. (* **)
• Emléktáblák, szobrok, emlékhelyek lakhelyünkön. Egy történelmi emlékhely felkeresése. Miért fontos megemlékezni nemzeti ünnepeinkről? (**)
• Történelmi emlékek, emlékhelyek lakóhelyünkön és lakóhelyünkön kívül. A történelmi emlékezet, nemzeti önismeret fontossága. (***)

Magyar nyelv és irodalom

• A bibliai történethez kapcsolódó tizenkét emlékkő történetének elbeszélése szóban vagy írásban. (** ***)
• Egy mai történelmi emlékhelyhez kapcsolódó történet megfogalmazása szóban vagy írásban. (***)

Természetismeret (Környezetismeret) / Földünk és környezetünk (Földrajz)

• Átkelési lehetőségek egy folyón, patakon. (* **)
• A Jordán folyó jellemzői, fő szakaszai. Tájékozódás a térképen. Összehasonlítás egyik nagy hazai folyónkkal. (***)

Vizuális kultúra (Rajz) / Technika

• Emlékkövek: agyag vagy gyurmakorongba kis kavicsok, kövek elhelyezése kör alakban. (*)
• Emléktábla készítése a bibliai történethez kapcsolódva: agyagtáblára rövid ige karcolása, köré kavicsok, kövek elhelyezése. (**)
• Emlékplakett készítése agyagból
  – kavicsok, kövek felhasználásával, ige belekarcolásával, a bibliai történethez kapcsolódva;
  – domborítással, mélyítéssel, idézet belekarcolásával egy magyar történelmi eseményhez vagy személyhez kapcsolódva. (***)

Vázlat:

Józsué
papok + láda

Jordán
kettéválik

átkelés
12 emlékkő

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* Mózes lelki végrendelete.
* Búcsú és utódlás félelem nélkül.

Előzmények:

A midjániak elleni megtorló akció során Izráel tényleges győzelmet aratott. A zsákmányt megosztották a nép és a katonák között. Az Úr szolgálatára is kirendeltek egy részt.

Történet:

5Móz 3,23–29: Izráel a Jordán menti Sittimnél táborozott. A szomszédos Nebó-hegyről* be lehetett látni Kánaán nagy részét.

Az idősebbek közül egyedül Józsué és Káléb vonulhat be az Ígéret földjére. Áron meghalt, és Mózes se mehet be, mert annak idején hitetlenül rácsapott a sziklára, ahelyett, hogy rápa­rancsolt volna (4Móz 20,1–13; 6l. lecke). Mózes hiába könyörgött, hogy Istent rávegye akarata megváltoztatására. Isten határozott válasza: „Elég, ne beszélj hozzám többet erről a dologról!”

Ezután fel kellett mennie a Piszgá* csúcsára, ahonnan megtekinthette az országot mind a négy égtáj irányában. A Jordánon azonban nem kelhetett át! Józsuét, Nún fiát, eddigi segítőjét jelölte ki az Úr utódjául, ő vezeti majd be a népet Kánaánba.

Mózes meghajolt Isten akarata előtt. Összehívták a népet, és Mózes elbúcsúzott.

Figyelmeztette az izráelitákat, hogy mindig engedelmeskedjenek az Úrnak (5Móz 4). Majd újra felolvasta a Tízparancsolatot (5Móz 5), és külön kiemelte, hogy a legfontosabb: szeressék Istent (5Móz 6).

Aztán parancsot kaptak arra, hogy elpusztítsák a kánaániakat és bálványaikat (5Móz 7). Kegyetlen parancs volt, ám Izráel csak úgy maradhatott hűséges Istenéhez, ha nem veszi át az ott élők pogányságát és erkölcstelenségét. Gondoljuk csak meg, hogy Sodoma és Gomora is ebben az országban volt!

Ezek után Mózes áttekintette a pusztai vándorlás negyven esztendejének legfontosabb eseményeit. Már csak Józsué, Káléb és ő emlékeztek az első évekre. Mózes beszélt az aranyborjú bűnéről és a Tízparancsolat két kőtáblájáról, melyeket az Úrtól a Sínai-hegyen kapott; arról, ahogyan darabokra törte, amikor észrevette az aranyborjút, és hogy ezt követően neki kellett két új kőtáblát csinálnia, amire az Úr újra felvéste a törvényt. Most azok a Szent ládában vannak (5Móz 9;10).

Majd parancsba adta a három nagy ünnep megünneplését (5Móz 16), vagyis a páskát, a hetek ünnepét (pünkösd) és a lombsátrak ünnepét.

Nagyon fontos a próféta ígérete: „Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok.” (5Móz 18,18). Ezen a prófétán a Messiást értette, az Úr Jézus Krisztust.

Rendelkezett – többek között – a menedékvárosok* kijelöléséről is.

Az Úr megújította a népével kötött szövetséget. Mózes arra is emlékeztette őket hűtlenségük ellenére, milyen hűséges maradt hozzájuk az Úr.

5Móz 31: Józsué Mózes utóda

Mózes emlékeztette rá az izráelitákat, hogy ő már 120 éves, s nem lehet sokáig a vezetőjük. Ő már nem kelhet át a Jordánon, de emlékezzenek Isten segítségére az emóri királyok, Szíhón és Óg legyőzésében. Ne féljenek tehát a kánaáni népektől!

Ezután bemutatta Mózes az utódát, Józsuét. „Légy erős és bátor, mert te fogsz bemenni ezzel a néppel arra a földre, amelyet az ÚR esküvel ígért oda atyáiknak… Maga az ÚR megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled.” Vezetők jöhetnek és mehetnek, de az Úr marad!

Mózesnek az egész Törvényt fel kellett írnia, minden törvényt és szabályt, amit Istentől hallott, beleértve a Tízparancsolatot is. E törvénykönyvet a papoknak adta át. Azok minden hetedik évben, a lombsátrak ünnepén olvassák fel a népnek. (Ezsdrás is így tett a fogság után; vö. Neh 8.)

Majd az Úr Mózest és Józsuét a gyülekezet sátora elé rendelte. A felhőoszlop alászállt a sátorra, és az Úr kijelentette Mózesnek, hamarosan meg kell halnia. Tudja, hogy a nép elpártol tőle, bálványoknak fog szolgálni, és ezzel megszegi a szövetséget; ezért az Úr is el fogja hagyni őket. Szerencsére tudjuk, hogy bár ez többször is bekövetkezett, mégis újra kegyelmébe fogadta őket.

Amikor Mózes leírta az egész törvénykönyvet, átadta a lévitáknak, hogy helyezzék el a szövetségláda mellett. (Ezt csak akkor tudják megtenni, amikor újra továbbvonulnak, és a szent sátort újraépítik, vagyis Kánaánban, mivel most nem léphetnek be a szentek szentébe.)

Mózesnek búcsúdalt kellett készítenie, amit előadott, sőt meg is tanított* a népnek.

5Móz 32;33: Mózes búcsúéneke

Olvassuk el a szakaszt a legnagyobb csoport gyermekeivel! Túl messzire vezetne, ha az egészet megbeszélnénk.

Az ének Isten hűségével szembeállítja a nép romlottságát, az Úr gondoskodásával Izráel hitszegését, amire nem következhet más, csak Isten ítélete. Ám nem ez az utolsó szava az éneknek, Isten megkönyörül népén, amikor látja elesettségét, s bosszút áll ellenségein.

A végső búcsú előtt Mózes még egyszer éneket mondott az Úr dicséretére, aki a népet idáig oly hűségesen vezette, és külön megáldott minden törzset.

5Móz 34: Mózes halála a Nebón

E fejezetet maga Mózes már nem írhatta tovább. Az utolsó beszámoló szerzőjét nem ismerjük. Mózes egyedül ment Móáb sík földjére, Nebó hegye irányába. Senki sem gondolta, hogy a 120 éves vezér rövidesen meghal, hiszen „nem homályosodott meg a szeme, és nem hagyta el életereje” (7. v.).

Nebó hegyén, Jerikóval átellenben megmutatta az Úr Mózesnek az egész Kánaánt. „Ezt a földet ígértem oda esküvel Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak” – mondta az Úr.

Majd meghalt Mózes. Az Úr maga temette el egy közeli völgyben. Sosem találta meg senki a sírját. (Vö. Júd 9.)

A zsidók harminc napig gyászolták. Józsué, Nún fia lett a nép vezetője. Teljes volt „bölcs lélekkel”. Mózes ráruházta a szolgálatot, amihez az Úrtól kapott bölcsességre volt szükség.

Soha nem támadt Izráelben Mózeshez hasonló próféta. Milyen csodákat tett Egyiptomban, s a pusztai vándorlás során Isten erejével!

Jegyzetek:

Nebó-hegy; Piszgá-hegység – A Holt-tengertől K-ÉK-re lévő Piszgá-hegység egyik csúcsáról, a Nebó-hegyről (vö. 5Móz 34,1) nézhette meg Mózes azt a földet, amelyet Isten Izráel népének ad. (Bálák is e hegység egyik csúcsára vezette fel Bálámot, hogy megmutassa a rettegett népet – vö. 4Móz 23,14.) Az 5Móz 32,49 Abárim-hegységről beszél, de nyilván nem más területről, csak más elnevezésről van szó.

Menedékvárosok – Az országban hat menedékvárost kellett kijelölni. Ide menekülhetett, aki véletlenül okozta valaki halálát. Itt nem ölhették meg a vérbosszú szabályai szerint. E vérbosszút állók egyébként az áldozat közeli hozzátartozói voltak; nekik volt joguk a családtagjuk halálát megbosszulni azzal, hogy a gyilkost megölték. Véletlen gyilkosságra példa: két ember fát vág az erdőben, az egyik fejszéjéről lerepül a fejszevas, és halálra sebzi a másikat (5Móz 19,5).
A 4Móz 35-ben még több példát is olvashatunk a nem szándékos ölésről. Ott áll az is, hogy e vétlen gyilkosnak a menedékvárosban kell maradnia a főpap haláláig. Utána térhet vissza a lakóhelyére. A főpap halála jelenti a szabadságot a vétlen gyilkos számára. A nagy főpap, Jézus Krisztus halála pedig szabadságot jelent minden halálra ítéltnek, aki Őt hitben követi.

Megtanította a népnek – Mózes énekét meg kellett tanítani Izráelnek (31,19–22), hogy felhasználják a szövetség megújítása szertartásában. Mikor ezt az éneket énekelték, felismerhették kötelezettségüket az Úrnak való engedelmességre, és ítéletük igazságosságát, ha hűtlenek lennének.

Énekek:

Református énekeskönyv: 90; 99:4.6–7; 103:4–5.8–9; 405:1; 422:1.5
Jertek, énekeljünk: 69; 119; 229; 250
Harangszó: 43; 44:1–2; 50:1.4; 52:3–4
Dicsérjétek az Urat!: 2:6; 27:2; 41; 53:3–4; 69; 175
Erőm és énekem az Úr: 19; 30; 31; 33; 47:1; 55; 84; 129

Megjegyzések:

Mózes könyörgését Isten elutasítja – Mózes szinte mindig a népért imádkozott. Most saját magáért teszi – hátha mégis bemehet arra a földre –, és az Úr elutasítja. Helytelen volt ezt kérnie? Nem, bármikor folyamodhatunk kegyelemért és irgalomért. Ám a döntés az Úré. Hasonlítsuk össze ebből a szempontból Mózes imádságát az Úr Jézus Gecsemáné-kertben mondott imádságával (Mt 26,39). Jézus azt kéri, hogyha lehetséges, múljék el e keserű pohár (a szenvedések). Ez az imádság sem talál meghallgatásra. Ám Krisztus bűn nélkül jut a halálra, míg Mózes a bűne miatt. Még egy példa meg nem hallgatott imádságra (2Kor 12,7–9): Pál háromszor imádkozik, hogy megszabaduljon a „testébe adatott tövistől”, ám az Úr válasza: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”
Mózes nem érvelhet tovább. Meg kell hajolnia Isten határozata előtt. „Fellebbezését” a legmagasabb Bíró utasította el, nincs helye több védőbeszédnek. Isten tudja, hogy mi a legjobb neki és a népnek. Ezért meg kell adnia magát „Nagy Barátja” előtt.
Olyan szép az Úr vigasztalása: Mózes a Nebóról láthatja az Ígéret földjét, és az utódját, Józsuét még tanácsolhatja. Munkája folytatódik, Mózes megnyugodhat.

Búcsút venni – „Partir, c’est un peux mourir.” Valóban, a búcsúzás olyan, mintha kicsit meghalna az ember. Mózes búcsúénekéből lemarad a saját szomorúsága. Már feldolgozta, vagy csak eltakarja a nép elől? Emlékezzünk arra, hogy az Úr Jézus elfogatása előtt hogyan búcsúzik a tanítványaitól (vö. Jn 13,31–17,26; 304. lecke). Mindkettőben az ittmaradók érdeke az első. Ezt találjuk Jákób utolsó szavaiban is (1Móz 49; 38. lecke). Beszéljünk a gyerekekkel a búcsúzásról: Milyen mély nyomot hagyhatnak a haldokló utolsó szavai! A hívő emberek viszontláthatják egymást haláluk után a mennyben, az idők elmúltával pedig az új földön.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Családi, baráti kapcsolatok: Hosszú időre elszakadni, búcsút venni valakitől, akit nagyon szeretünk. (* ** ***)
• Szeretteink elvesztése. Beszélgetés a halálról. Mi van a halál után? (* ** ***)
• Gyászszokásaink. Hogyan zajlik ma egy temetés? Emlékezés halottainkra. (** ***)
• A félelem okai, és legyőzésének lehetőségei. Félelem a nehéz feladatoktól. (***)

Történelem

• Mit jelentett Mózes személye a zsidó nép számára? Az Egyiptomból való szabadulás és a pusztai vándorlás áttekintése Mózes személyéhez kapcsolódva. (***)

Magyar nyelv és irodalom

• Betűfelismerés: MÓZES nevének betűi. (*)
• Írásbeli szövegalkotás a következő lehetőségek közül választva: Mózes bemutatása leíró vagy elbeszélő fogalmazásban. Tudósítás haláláról. (**)
• Beszélgetés Kosztolányi Dezső: „Halotti beszéd” c. verse alapján szeretteink haláláról. (***)
• Búcsúbeszéd írása Mózes személyére és szolgálatára emlékezve. (***)
• A Ígéret földje, Kánaán motívuma Petőfi Sándor: „A XIX. század költői” c. versében. (***)

Természetismeret (Környezetismeret) / Földünk és környezetünk (Földrajz)

• Felszíni formák: hegy, hegycsúcs. Mit lehet látni egy kiemelkedő hegycsúcsról? (*)
• Palesztina jellegzetes tájai – képek megfigyelése. (***)

Vizuális kultúra (Rajz) / Technika

• Az Igéret földjét mintázó terep kialakítása homokozógödörben, vagy gyurmával, agyaggal. (*)
• Papírmunka: Színezhető, térbe állítható panorámakép elkészítése. (**)
• Széles panorámakép festése fotók megfigyelése után, képzelet alapján Kánaánról. (***)

Vázlat:

Mózes 120 éves
meghalt Nebó hegyén
Józsué az utóda

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* Istennel szemben még a leghatalmasabb királyok sem érnek célt.
* Az Úr a pogányokat is fel tudja használni akaratának véghezvitelére.
* Az Izráelnek adott áldásígéretek betelje­sülnek.

Előzmények:

Az izráeliták megkerülték Edómot, és legyőzték a támadó kánaániakat.
Amikor az izráeliták újból az élelem miatt zúgolódtak, az Úr tüzes kígyókkal verte meg őket. Ekkor Mózes rézkígyót csinált az Úr parancsára, hogy aki arra felnéz, meggyógyuljon.

1. történet:

4Móz 21,10–20: A zsidók tovább vándoroltak Móáb keleti határa mentén. Átkeltek a Zered patakon, és Arnón patakja felé indultak. Ott kezdődött az emóriak (Károli: emóreusok)* földje, akiknek Szíhón volt a királya.

4Móz 21,21–32 (vö. 5Móz 2,24–37): Szíhón országa a Jordán mentén, a móábiak (délen) és az ammóniak földje (északon) között terült el, az Arnón és Jármuk patakok között.

Egy másik emóri király Óg volt. Országa, Básán a Jármuktól északra feküdt.

Bálák, Móáb királya nem támadt az izráelitákra. Nyilván jól jött neki, hogy ellenségét, Szíhónt a betolakodók megtámadták. Talán sikerül legyőzniük őket, s utána leszámolhat Izráellel. Mielőtt átkeltek az Arnón patakon, Mózes követeket küldött Szíhónhoz ugyanazzal a kéréssel, mint korábban Edóm királyához: „Szeretnék átvonulni országodon! Nem térünk le sem szántóföldre, sem szőlőbe, kútvizet sem iszunk. A király útján megyünk, amíg átvonulunk területeden.”

Szíhón azonban nem adott engedélyt. Erős sereggel megtámadta az izráelitákat a pusztában, a határain kívül, Jahacnál. Az izráeliták derekasan küzdöttek, és az Úr segítségével legyőzték Szíhónt, aki a fiaival együtt elesett. Elfoglaltak minden emóri várost*, Hesbónt, a fővárost is. Minden lakóját megölték, a zsákmányt megtartották.

A 2Móz 23,27–28 és 5Móz 7,20 szerint az Úr nagy félelmet bocsátott az ellenségre, mely annyira rájuk nehezedett, hogy pánikba esve menekültek. A Józs 24,12 szerint ez így történt máskor is, nem csak Szíhónnal és Óggal, de a kánaáni királyokkal is.

4Móz 21,33–35 (vö. 5Móz 3,1–12): Ezek után Óg, az emóri Básán királya következett. Róla olvassuk az 5Móz 3,11-ben, hogy ő az utolsó óriások (refáiak) egyike volt. „Nyugvóhelye” méreteiből el tudjuk képzelni, hogy körülbelül mekkora lehetett: az ágy 9 könyök hosszú és 4 könyök széles volt (kb. 3,90 x 1,75 m, ha egy könyöknyit kb. 44 cm-nek számolunk, „a közönséges könyök szerint mérve”). Ez az ember legalább 3 m magas volt.

A csata Edreiben, a Jármuk déli oldalán, vagyis Szíhón területén volt. Az Úr bátorította Mózest, hogy ne féljen, mert Ógot, és Óg minden városát Izráelnek adja. Úgy kell elbánniuk az emóri Óggal, ahogyan Szíhónnal tették. Az Edrei melletti csata szörnyű vereséget hozott Ógra. Seregéből hírmondó sem maradt. Majd átkeltek a Jármukon, és elfoglalták Óg mind a hatvan városát. A népet megölték; a jószágot elhajtották. Még Gileád hegyének egy része is Izráel birtokába jutott.

Izráel két győzelmét a hatalmas Szíhón és Óg királyokon a Biblia szűkszavúan írja le. Két nagy győzelme ez mégis annak a népnek, melynek semmiféle katonai tapasztalata nem volt. Nyilvánvaló, hogy Isten velük volt, és Ő adta nekik a győzelmet.

Arnóntól a Hermón hegyéig a Jordánon-túli terület most már az izráeliták tulajdonába jutott. Rúben, Gád és Manassé fél törzsének birtokába került e terület. Harcosaik tovább vonultak a néppel Kánaán többi részének a meghódítására (vö. 5Móz 3,12–20).

2. történet:

4Móz 22,1–35: Bálák („Isten pusztított”), Cippór („madár”) fia, a móábiak* királya az eseményeket először bizonyára elégtétellel szemlélte. Az emóri Szíhón és Óg, régi ellenségei elpusztultak, ami valószínűleg szándéka szerinti volt. Ám az izráeliták olyan erősnek bizonyultak, hogy ez őt is nagy félelemmel töltötte el. Az emóri területek meghódítása után az izráeliták újra délnek indultak. A Jordán mentén Móáb felé tartottak. Ez nem sok jót ígért Báláknak. Mit tegyen? Ő is szálljon szembe a betolakodókkal, mint Szíhón és Óg?

Bálák a menekülés helyett valami egészen mást eszelt ki. Átkot mondat arra a népre egy varázslóval. Mint a pogány bálványimádók, ő is azt gondolta, hogy így megfosztja az erejétől. Gondoljunk csak Bálák származására (vö. a Jegyzetekben: móábiak)! Lótnak, Ábrahám unokaöccsének ez a leszármazottja tudott Ábrahám Istenéről, aki megígérte Ábrahámnak, hogy utódaié lesz majd egykor Kánaán földje. Azt is tudta, hogy az Úr vezette ezt a népet Egyiptomból ide (vö. 4Móz 21,5). Amennyiben sikerülne Izráel Istenének átkát kimondatnia a népre, az megerőtlenedne, gondolta.

Midjániak* is laktak Bálák országában. Vezetőikkel jóban volt. Összefogott velük terve végrehajtására. Saját vezető emberei és a midjáni „sejkek” közül néhányat Bálámhoz*, Beór fiához küldött – aki ismert varázsló volt –, hogy kérjék meg, amilyen gyorsan csak lehet, jöjjön el, és Izráel népét átkozza meg.

Bálám a mezopotámiai Petórban élt, a Tigris és az Eufrátesz közötti területen, amit később Szíriának hívtak (vö. 4Móz 23,7 és 5Móz 23,5). Ez Bálák követeinek több száz kilométeres utazást jelentett. Bálák feltételezte, hogy az izráeliták nem mernek támadni; ezért van ideje.

A főemberek átadták Bálák üzenetét, melyben elismerte, hogy az izráeliták erősebbek, mint ő. Azért, mert Istenük harcol értük.

Bálám óvatos volt. Diplomatikusan azt javasolta, hogy majd másnap ad választ. Előbb tudni akarja, mit bíz rá az Úr.

Éjszaka Isten beszélt Bálámmal (talán álomban?): „Miféle férfiak vannak nálad?” Bálám elmondta Istennek, hogy Bálák, Cippór fia küldött hozzá azzal, hogy egy nép jött ki Egyiptomból, s az ő országa közelében táborozik. És most neki, Bálámnak kell ezt a népet megátkoznia, akkor Báláknak sikerül győzni felettük. Isten azonban megtiltotta Bálámnak, hogy elmenjen a királyhoz, és átkot mondjon, mivel áldott nép az.

Másnap reggel megmondta Bálám a vezetőknek, Isten nem engedi meg, hogy elmenjen velük. Figyeljük meg, hogy Bálám valami fontosat kihagy, ti. hogy nem átkozhatja meg azt a népet, mivel áldott az a nép! És arra is: Bálám Istenre hivatkozik. Mintha ő maga szívesen tenne eleget Bálák megtisztelő meghívásának. Bálám feje tele volt Isten ismeretével, de a szíve hideg maradt.

A vezetők visszamentek Bálákhoz, és hírül adták: „Bálám megtagadta, hogy velünk jöjjön.” Ez is csak félig volt igaz! Úgy tűnt, mintha Bálámnak személyes oka lett volna arra, hogy ne jöjjön el. Így fogta fel Bálák is…

Újra követeket küldött Bálámhoz. Többet, mint előzőleg. És előkelőbbeket.

Milyen tisztelettel szólították meg Bálámot! „Ne vonakodj eljönni hozzám!” – mondták Bálák nevében. – „Igen gazdagon megjutalmazlak, és megteszek mindent, amit mondasz nekem. Csak jöjj el és rontsd meg ezt a népet!”

De Bálám kijelentette, hogy ha Bálák a házát (palotáját) neki adná is, tele arannyal és ezüsttel, akkor sem szeghetné meg az Úrnak, Istenének a parancsát, nem tehet ellene semmit. De a vezetők maradjanak nála éjszakára; majd megtudja, üzen-e még valamit az Úr.

Éjjel azt parancsolta Isten Bálámnak, hogy menjen el a királyhoz, de csak azt mondhatja, amit Isten fog neki mondani.

Másnap reggel megnyergelte Bálám a szamarát, és útnak indult.

Mégsem tetszett az Úrnak, amit Bálám tett. Jól ismeri Ő az ember szívét. Tudta, hogy Bálám nem akar neki engedelmeskedni.

Bálám az úton két szolga kíséretében Móáb felé tartott. (Most nem olvasunk semmit a követekről. Lehet, hogy Bálám tőlük lemaradva haladt.)

Egyszer csak letért a szamara az útról a mezőre. A szamár meglátta az Úr angyalát maga előtt, kivont karddal!

Bálám nem tudta, mi történik. Verni kezdte az engedetlen állatot, hogy visszaterelje az útra. Az angyal eltűnt.

Bálám most egy keskeny ösvényen haladt, mindkét oldalon fallal határolt szőlőskertek között. Újra ott az angyal! A szamár félve lapult a falhoz, s Bálám lábát odaszorította. Az újból haragosan rácsapott a szamárra. Végül az angyal egy szoros helyen állt eléjük. Itt nem tehetett mást a szamár, lefeküdt Bálám alatt az útra, aki haragjában harmadszor is verni kezdte.

Erre megnyitotta az Úr a szamár száját: „Mit vétettem ellened, hogy már harmadszor versz meg engem?”

Bálám nem furcsállta, hogy az állat beszél, dühösen válaszolt: „Mert csúfot űztél belőlem. Lenne csak kard a kezemben, meg is ölnélek!”

„A te szamarad vagyok. Rajtam jársz régtől fogva. Szoktam-e ilyet tenni veled?” – folytatta a szamár.

„Nem!” – hangzott a válasz.

Ekkor az Úr megnyitotta Bálám szemét, s mostmár ő is látta az angyalt kivont karddal az út közepén. Tisztelettel leborult előtte.

Az angyal megszólította: „Miért verted meg a szamaradat már háromszor? Azért jöttem, hogy feltartóztassalak, mert szerintem veszedelmes ez az út. (Az angyal Isten nevében szólt!) A szamár látott engem, azért tért ki előlem háromszor is. Ha nem tért volna ki előlem, téged megöltelek volna, azt pedig életben hagytam volna.”

„Vétkeztem, nem tudtam, hogy te állsz velem szemben az úton. De ha nem tetszik neked, inkább visszatérek.” – felelte Bálám.

Az angyal felszólította, hogy menjen a követekkel, de csak azt mondhatja, amit az Úr mond neki.

3. történet:

4Móz 22,36 – 24,25: Amikor Bálák meghallotta, hogy jön Bálám, elébe ment az Arnón patakjáig. Megkérdezte tőle, hogy miért nem jött korábban, hiszen sürgősen hívta. Azt is tudatta vele, hogy gazdagon meg fogja jutalmazni.

Bálám kurtán válaszolt: most itt van, de csak azt mondhatja, amit Isten ad a szájába. Bálák Kirját-Húcótban („kívül fekvő város”, talán Bálák vidéki rezidenciája) lakomát rendezett, amire meghívta Bálámot és a követeket.

Másnap reggel magával vitte Bálámot Baál magaslatára, ahonnan jó kilátás volt az izráeliták táborának egy részére. Ott hét oltárt építettek, hét bikát és hét kost áldoztak. Mintha ezzel az Urat a saját pártjukra állíthatnák. Pedig Isten csak az általa rendelt papoktól fogadott el áldozatot.

Bálám ezután egyedül akart maradni, hogy az Úrral találkozzon. Bálák addig a vezetőkkel az égőáldozati oltár mellett várakozott.

Isten pedig értésére adta Bálámnak, mit mondjon.

„Arámból hozatott ide Bálák, kelet hegyeiről Móáb királya: Jöjj, átkozd meg Jákóbot, jöjj, kárhoztasd Izráelt! Hogy ronthatnám meg, kit Isten nem ront meg? Hogy kárhoztatnám, kit az ÚR nem kárhoztat? Jól látom őt (Izráelt) a sziklacsúcsról, szemlélem a halmokról. E nép egyedül fog lakni, nem számítja magát a nemzetek közé. Ki számolhatja meg Jákóbot – száma mint a por – és Izráelnek csak a negyedét is? Bár úgy halnék meg, mint ez igazak, s lenne végem olyan, mint az övék!”

Bálák növekvő méltatlankodással hallgatta. „Mit tettél velem? Elhoztalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad őket!”

Bálám azt mondta, neki úgy kellett beszélnie, ahogy azt az Úr rábízta.

Bálák erre elvitte Bálámot egy másik hegyre, a Piszga csúcsára. Újra felépült hét oltár, mindegyiken bikát és kost áldoztak. Innen beláthatták Izráel egész táborát.

Bálám újra elment, hogy egyedül találkozzon az Úrral. Üzenete ezúttal így hangzott:

„Hallgass csak rám, Bálák, figyelj ide, Cippór fia! Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít? Áldásra kaptam parancsot, s ha ő áld, meg nem másíthatom. Nem látnak bajt Jákóbban, nem látnak nyomorúságot Izráelben. Vele van Istene, az ÚR, királynak szóló ujjongás hangzik benne. Isten hozta ki őket Egyiptomból, olyan az ereje, mint a bölény szarva. Nem fog a varázslás Jákóbon, sem az igézet Izráelen!” (Itt elismeri Bálám, hogy a „fekete mágia” eszközeivel él.)

Bálák tanácstalanná vált. Megtiltotta Bálámnak, hogy azon a helyen tovább beszéljen, ne áldjon, ha már átkozni nem tud. Aztán magával vitte a Peór csúcsára.

Itt is hét oltár épült Bálám parancsára, s hét bikát és hét kost áldoztak, mint korábban.

Bálám látta már, hogy az Úr áldást kíván tőle Izráelre, ezért nem próbálkozott tovább va­rázslással. Míg alátekintett az izráeliták táborára, reászállt Isten Lelke, példabeszédbe kezdett, és áldás hagyta el ajkait (4Móz 24,3–9). Magasztalta Izráelt és Istenét. Bálák dühösen támadt rá. „Idehívattalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad már háromszor is! Most azért takarodj a hazádba! Azt ígértem, hogy gazdagon megjutalmazlak, de most az ÚR megfosztott téged a jutalomtól.”

Bálám válaszában emlékeztette a királyt, hogy ő csak azt mondhatta, amit Isten rábízott. De még van valami mondanivalója: „De most, amikor elmegyek népemhez, jöjj, föltárom még előtted, hogy mit fog tenni ez a nép a te népeddel a messze jövőben.”

Néhány részlet Bálám utolsó próféciájából: „Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből.” Elsősorban Dávid királyra gondoljunk, mint Krisztus előképére, aztán az Úr Jézus eljövetelére.

Majd az amálékiek pusztulásáról szóló prófécia következett.

A kéniek* egy ideig békében laknak, de végül ők is megsemmisülnek más népekkel együtt, akik akkor még nem léptek a történelem színpadára: „Hajók jönnek Kittim partjairól, megalázzák Assúrt.” A kitteusok a Földközi-tenger partjain élő népek voltak, közöttük Szicília és Ciprus szigetlakói, macedónok és rómaiak.

Ez a prófécia világosan mutatja, hogy Izráelt az Úr kiválasztotta a népek közül. E népből (Jákóbból) támad csillag (szimbólum), egy nagy király. Gondoljunk a keleti bölcsekre, akik a zsidók királyát indultak keresni, mert csillagát keleten meglátták. Bálám megjövendölte az Úr Jézus eljövetelét, aki üdvözítője minden népnek.

A király és a próféta ezután hazatértek.

Itt nem olvashatunk Bálám tanácsáról, amivel később sikerült megrontania Izráelt, s hogy Bálámot a móábiakkal és midjániakkal való harcban megölték (4Móz 31,8.16; 65. lecke; vö. Józs 13,22). Ami jelentheti azt, hogy Bálám mégsem tért haza rögtön, vagy később visszatért a mezopotámiai Petórból. Talán mégis reménykedett valami fizetségben?

Bálám és Bálák egész története azt mutatja, hogy hiábavaló harcolni olyan nép ellen, mely az Úr védelmében áll. Okkult praktikák sem járnak sikerrel Isten gyermekei ellen, amíg Őbenne bíznak. Még az olyan rossz és hűtlen szolgák is, mint Bálám és Bálák, végül az Úr akaratát teljesítették.

Jegyzetek:

Emóriak – emóreusok – Az egyik legerősebb kánaáni nép volt, Kám leszármazottai (vö. 1Móz 10,15–19). Eredetileg nomádok. Később Kánaán régi városaiban, és a Jordánon túl telepedtek meg. Földművelők és állattenyésztők lettek. Kánaánban laktak még emóriak a Józsué vezetésével történt honfoglalás idején is, Józsué győzte le őket (vö. Józs 7,7). Ezek után már csak szétszórt csoportokban maradtak az országban. Az 1Sám 7,14-ben olvassuk, hogy béke volt Izráel és az emóriak között. Salamon ezeket a maradék csoportokat munkásokká tette (1Kir 9,20–21). Ettől kezdve népként nem olvasunk róluk.

Városok – Az ásatások szerint néhány magas fallal körülvett ház.

Móábiak – Lót, Ábrahám unokaöccse Sodoma elpusztulása után a Holt-tenger melletti hegyvidéken telepedett le. Ott esett meg lányai szörnyű tette: apjuktól estek teherbe. Az idősebbik lány fia Móáb, a fiatalabbiké Ammón. E kettőtől származtatják a móábiakat és ammóniakat (vö. 1Móz 19,30–38).

Midjániak – E nép Ábrahámtól és második feleségétől, Ketúrától származott. Ábrahám Ketúrától való összes fiát ajándékkal küldte el keletre, a Jordánon túlra (vö. 1Móz 25,1–6). A midjániak nomádok voltak. Így találkozott egy csoportjukkal Mózes a Sínai-hegy közelében. A midjániak földjéről a 2Móz 2,15-ben is szó esik. Más midjániak laktak Móáb és Edóm területén. Midjáni fejedelmekkel (arab „sejkekkel”) tanácskozott Bálák. A midjániak rablók és kereskedők voltak. Emlékezzünk csak, hogyan adták el nekik Józsefet a testvérei (1Móz 37,28 és 36).
Gedeon bíráskodása idején létszámban és hatalomban megerősödtek. Az amálékiekkel és más keleti népekkel Izráelbe vonultak be (Bírák 6,3). Miután Gedeon legyőzte őket, hatalmuk megtört.

Bálám – Milyen ember volt Bálám? A 4Móz 22,6-ban azt olvassuk, hogy akit megáldott, áldott lett, és akit megátkozott, átkozott lett. Ezért is küldött érte olyan messzire a király. Egyfajta „varázsló (jós)” volt (vö. Józs 13,22), aki pénzért gyakorolta a „mesterségét”. Mégis azt kellett végrehajtania, amit az Úr mondott neki. Ő az Urat Istenének vallotta (4Móz 22,18). Feltételezik, hogy Bálám Isten szolgájaként kezdte, ám később nyereségvágyból ilyen szörnyű praktikákat művelt. Bálámnak volt tudomása Istenről, de szívét a gazdagság és hatalom iránti vágy töltötte be. Ma is lehetséges sok ismeret, üres szív. Ám az Úr a szívet vizsgálja.

Kéniek – Ez a nomád törzs is midjáni volt. Mózes sógorát is Kéninek nevezik (Bír 1,16). Hosszú ideig éltek békében a zsidók között, többek között Megiddó fennsíkján, ahogyan a Bír 4,11-ből látszik (Jáél, a kéni Héber felesége ölte meg Siserát). A Jer 35-ben olvasunk a rékábiak engedelmességéről Jónádáb atyjuk iránt: nem ittak bort és nem laktak házakban, nem művelték meg a földet. Rékáb is kéni volt.

Énekek:

Református énekeskönyv: 2:1; 47; 134:3; 136:17–18.26; 236:1; 296:1; 325:1
Jertek, énekeljünk: 65:1; 66:1–2
Harangszó: 49:1; 52; 53:8; 54:1.5; 55:3
Dicsérjétek az Urat!: 24; 27; 33:1–2; 45:1.3; 50:2.7; 53; 82; 165
Erőm és énekem az Úr: 3; 4; 10; 46; 129

Megjegyzések:

Amikor az Úr harcol – A győzelem a hatalmas Szíhón és Óg ellen – Bálák korábban vereséget szenvedett Szíhóntól – arra mutat, hogy az Úr harcolt Izráelért. A világtörténe­lemben látjuk, hogy a támadó népek gyakran azt hitték, hogy Isten az oldalukon harcol. Keresztyének is gondolhatják, hogy Istentől különleges segítséget várhatnak. Ez olykor így is van. Gondoljunk csak arra, amit az Úr Jézus mondott a tanítványainak a Mk 13,9 és 11-ben: helytartók és királyok elé fogják vinni őket, de ne féljenek, mert a Szentlélek megadja nekik, mit mondjanak. Másrészt arra is figyelmeztet Jézus, hogy a tanítványokat ki fogják zárni a zsinagógákból (Jn 16,2). Mindig imádkozhatunk Isten segítségéért, amikor igaz ügyben harcolunk!

Egy varázsló Isten akaratát cselekszi – Bálám áld, amikor átkoznia kellene. Szép példa ez arra, hogy néha milyen csodálatosan munkálkodik Isten. A Bibliában gyakran látjuk, hogy az Úr pogány fejedelmeket használ föl büntetése végrehajtására. (Keressünk rá példákat a gyerekekkel!) Egy másik példa Augustus császár népszámlálása. Emiatt ment József és Mária Názáretből Betlehembe, hogy a Mik 5,1 próféciája beteljesedjék (Lk 2,1kk).

A helyes utat elhagyni – Bálám a helyes utat elhagyta (2Pt 2,15). Péter szerint Bálám először a Mindenható igaz prófétája volt. Majd valószínűleg nyereségvágyból elfordult tőle. Ezt mindenek előtt aljas tanácsa mutatja, hogy azzal az izráelitákat bálványimádásra és paráználkodásra vegye rá (4Móz 25; 31,16; Jel 2,14).
Lehet-e az, hogy valaki először Isten szolgálatában áll, s később hasonlóan cselekszik? Sajnos, igen. Gondoljunk csak Saulra, aki először a prófétákkal prófétált (1Sám 10,11), majd évek múltán Dávidot meg akarta ölni, ő maga pedig halottlátóhoz fordult (1Sám 28). Milyen szomorú ez! Más az, amikor valaki elbotlik. Később bizonyára visszatalál.

Izráel, az Úr és az Úr Jézus a középpontban – Bálám áldásának a történetében nem Bálám van a középpontban, hanem Izráel Istene és maga Izráel. Bálám próféciája előremutat Jákób (Izráel) nagy Fiának az eljövetelére, aki uralkodni fog minden nép felett. Ez teszi ezt a történetet nem csupán érdekfeszítővé, hanem igazi evangéliummá!

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem

• Varázslás, mágia, áldás- és átokmondás az ókori kelet népei között. Áldásígéretek és azok teljesülése Izráel népe történetében. (***)

Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Okkult jellegű olvasmányok, filmek, praktikák mai divatja. Mi a helyes viszonyunk velük? (***)

Magyar nyelv és irodalom

• A bibliai történet újrafogalmazása egy-egy bibliai szereplő szemszögéből. (***)

Vázlat:

Móáb – emóriak
Bálák – Szíhón és Óg
Bálám
az átok áldássá válik

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!