Péld 30,8–9

Isten előtt nem a szegénység kedves, hanem ha valaki úgy él szegénységével, hogy az Isten dicsőségére legyen. Ami talán azért könnyebb a szegényeknek, mert ők nem nagyon bízhatnak másban, mint Istenben. Az viszont elég veszélyes, ha egy szegény az emberekben kezd el bízni, mert akkor tényleg nem marad semmije! Ezért jut el a lopásig, mert felhatalmazza magát a „sok gonosz gazdag ember” megrövidítésére. Vannak, akik ilyen elégtétellel lopnak a gazdagoktól.

„Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is…” (Fil 4,12–13) – mondja Pál apostol. Ő már tud valamit. A megelégedés titok. Azzal élni, amim van – de bölcsen. Ha kevés adatott, akkor hűnek lenni a kevesen, s ha több, akkor a sokkal is jól gazdálkodni.

Isten tehát nem azt akarja, hogy mi szegények legyünk. Nem ez a végső célja a keresztyénségnek. Vannak, akikre bízott javakat, mert nekik gondoskodniuk kell a többiekről, akik képtelenek magukról! Egymásra is bízott minket! Van elég eledel mindenkinek. Ha jól osztanánk el, senkinek sem kellene éheznie a világon.

Tanuljuk meg imádkozni ezt a néhány igeverset, s merjünk hálát adni azért, amit mi kaptunk!

Az „evangéliumi szegénység” organikusan birtokolja a világot, míg a gazdag az élet egészéből önzőn és féltékenyen kiszakított sötét masszát képviseli.

Pilinszky János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Péld 18,19 és 28,24

Nem tudom kinek bántja a lelkiismeretét, de az enyémet sokat bántotta, amikor gyermekkoromban úgy vettem csokit szüleim pénzéből, hogy nem mondtam meg nekik. Sok embert ez egyáltalán nem zavar, pedig azt gondolom, nagyon keserves dolog azok ellen vétkezni, akik a legközelebb állnak hozzánk.

Szülőt, testvért, szomszédot meglopni annyit jelent, hogy többet nem tudunk őszintén egymás szemébe nézni. S ezt semmi sem indokolja, mert itt nemcsak az anyagiakról van szó, hanem a lelki kapcsolatról, amit tönkretesz vele az ember.

Egy italozó apa odáig vetemedett, hogy a gyermeke összegyűjtött pénzét lopta el, mert nem bírta szesz nélkül… Meg lehet ugyan bánni, de mit okozott vele gyermekének?

Vég nélkül lehetne sorolni példákat a lopások félelmetes burjánzására: a kölcsönzött könyvtári könyvektől, melyek sosem kerülnek vissza, az adócsalások összegéig.

Az anyagi javak birtoklása sokszor hamis tudattal jelenik meg az emberben, amivel egy életre kell leszámolni. Gondolkodásunkban kell megváltozni. Ha engem megloptak, nem hatalmaz fel, hogy én is lopjak. Ha szegény vagyok, nem hatalmaz fel arra, hogy lophatok attól, akinek több van.

Egy keleti országban törvénybe iktatták, hogy aki három napja nem evett, annak joga van élelmet lopni. Szerinted helyes ez a törvény?

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Móz 14,18–20

A Bibliában van egy különös személy, akiről igen keveset tudunk, jobbára csak a nevét, s hogy Ábrahám tizedet fizetett neki a hadizsákmányból. Ez az ember Sálem királya (feltehetően Jeruzsálem korábbi neve, Sálem = békesség), s a Felséges Isten papja. Neve is jelképes: Melkisédek = igazság királya. Papi rend még nem lévén – hiszen csak Áronnal kezdődik el a papság, mintegy 600 év múlva, ez a személy egy Istentől rendelt papság letéteményese. Amit maga a Biblia magyaráz így, mikor a Zsidókhoz írt levélben Jézus származását, papságát nem az Ároné­ból vezeti le, hanem Melkisédek rendje szerint. Tehát Isten különös kiválasztása, s nem a születés alapján (Zsid 7).

Melkisédek kenyeret és bort visz Ábrahámnak, mintha az úrvacsora megelőlegezése lenne ez is. S Ábrahám tizedet fizet neki. Sem előtte, sem utána nem tudunk arról, hogy bármi közük lett volna egymáshoz, valamiféle alárendeltségben – csak annyit tudunk, hogy az ősatya volt az első tizedfizető.

Nálunk az ifiben volt egy tizedfizető kassza, amelyből közösen adakoztunk bizonyos célokra. Igen hasznosnak láttuk, mert közösen sokkal többet tudtunk adni, s így eleve másokat szolgált a tizedünk.

A szegény, aki semmire sem vágyik, birtokában van a legnagyobb kincsnek: magamagának. A gazdag, aki eped valami után, nyomorult rabszolga.

A. France

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Péld 13,4

Így tanév kezdetén az embernek nem sok kedve van a tanuláshoz. Jól esett a nyár pihenése, s nehéz felvenni az új ritmust. Mindnyájan tudjuk, mit kell tenni, mégis nehezen kezdünk bele.

A Példabeszédek könyve sokszor tárgyalja a lustaság kérdéskörét. Nem véletlen, hogy a magyarban a lustát naplopónak is nevezik, mert valóban lop, aki nem teszi a dolgát. Meglopja magát, s ez ostobaság, de meglopja a többieket is, hiszen az ő mozgásukat sem viszi előbbre, s ez már gonoszságnak számít.

Érdemes ezt az évet most másként elkezdeni: ha végiggondoljuk, mit kell tennünk, ne halogassuk a véghezvitelt, hanem azonnal lássunk hozzá. Meg fogjuk látni, hogy a bölcsesség könyvének ismét igaza van: a lelkünk fog bővelkedni. Hányszor megtapasztaltuk már, hogy csak elkezdeni nehéz, s utána nagyon jó érzés, ha az ember megtehetett valamit.

Ne késlekedjünk hát! Fogjunk hozzá most!

Egy fiatalember megjegyezése elgondolkodtatott: „A keresztyének vagy ostobák, vagy gonoszak. Ha ugyanis igaz, hogy Krisztus mindenható, élő Úr, akkor hogy nézhetik azt a sok embert, aki még nem tért meg! Csak, ha gonoszak. Ha pedig nem igaz, hogy Krisztus él, akkor ostobák, hogy elhiszik!” Nem csak a lustaságunk van itt is a háttérben?

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

ApCsel 11,15–17

A szeretet bármilyen formája csak akkor kezd alakulni, ha az eddig elmondottak már végbementek bennünk. Ó, milyen türelmetlenek vagyunk, amikor állandóan számon kérjük egymáson! Pedig mi sem adjuk, csak hát olyan jól esne kapni a másiktól.

A szeretet nagyon idő-, ember-, ötletigényes. Vegyük komolyan, ahhoz, hogy legalább a testvéreink, családtagjaink felé megszülessen a valódi szeretet, ennyi mindenen kell keresztülmenni. A többi szeretet csak rövid távú, elmúlik, megfogyatkozik, amint a lelkesedés csappan, vagy a másik a lábunkra lép, esetleg nem úgy tesz, ahogy vártuk tőle.

Péter beszámol Isten ajtónyitásáról. Szeretet a pogányok felé, bizalom az ő megtérésük iránt. Nem könnyű lépések. Péter egyszerinek minősíthetné, ha nem kellene elmondania, így viszont lehetőség nyílik arra, hogy kibontakozhasson benne, s valóban testvérnek lássa azokat, akikről semmit jót sem tartott előtte.

A lisztet begyúrják, többféle anyag kelesztésében válik így ehetővé. Bár néha ragadós még, nehezen bontakozik, várni kell vele, s még ki is kell majd sütni. Sok-sok gyúráson megyünk át mindnyájan, mire a közösségünkön belül szeretet születik.

A házasság gyúrásában a két fél valóban szinte testvérré formálódik. Az évtizedek során vonásaik is hasonlítani kezdenek egymásra. Félszavakból értik egymást, szövetségük szétszakíthatatlan.

Minden imádságnak, minden áhítatnak, minden örömnek jó szóvá, jó tetté kell válnia. Lehet az egy tekintet, egy kézszorítás, egy futó bocsánatkérés, egy apró szívesség…

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024