Üzenet – Téma:
* Isten gondoskodik Jákóbról és családjáról.
* József a Messiás előképe.
* Jákób Isten áldását kéri és kapja utódaira.
Előzmények:
Amikor a testvérek elutaztak, kitűnt, hogy Benjámin zsákjában magukkal vitték József ezüstserlegét. Júda öccse védelmére kelt, és azt akarta, hogy őt büntessék meg helyette. József megismertette magát testvéreivel. Jákób örült, amikor meghallotta, hogy József még él.
Történet:
Izráel, a család ősapja egy pillanatig sem tétovázott, hogy elinduljon-e Egyiptomba, Józsefhez. Mindenét magával vitte. Nagy csapattal indult el Hebrónból, ahol az utóbbi években lakott. A szekereken az asszonyok és gyerekek utaztak. A szamarak és a tevék a kisebb háztartási felszereléseket és az élelmet szállították. A nagy juh-, kecskenyájakat és a marhacsordákat Jákób fiai, unokái és pásztorai terelték. Izráel örömmel ment, nemsokára viszontlátja Józsefet!
Beérsebában, Kánaán déli határvidékén, ahol Ábrahám sok évig lakott, Izráel néhány napi pihenőt tartott. Mielőtt a neki ígért országot elhagyná, az Úrral akart találkozni. Ezért áldozatot mutatott be apja, Izsák Istenének.
Éjszaka látomásban* szólt Isten Izráelhez: „Jákób! Jákób!”
„Itt vagyok” – felelte Jákób álmában.
„Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott. Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni. József keze fogja majd le a szemedet.” (Azaz melletted lesz, mikor meghalsz.)
Jákób tehát három ígéretet kapott: nyugodtan mehet Egyiptomba, mert Isten vele lesz, családját ott nagy néppé teszi; Isten vele megy, és később utódait onnan visszavezeti; József ott lesz, amikor Jákób meghal, ő fogja lezárni a szemét.
Micsoda bátorítás ez az öreg patriarchának!
S még valamit remélhetett: Végre béke lesz a családjában! Isten megígérte, hogy utódai nagy néppé lesznek, azaz Isten meg fogja őrizni a család egységét. Nem úgy, mint a szülői házban, ahonnan Ézsau elköltözött, és önállósította magát.
Vidáman indult útnak Izráel Beérsebából. Fiai útközben mindenről gondoskodtak a nagy család számára. Ebben a fejezetben olvashatjuk Jákób unokáinak neveit. Fiaival együtt hatvanhatan voltak. Jákóbbal, Józseffel és annak két fiával együtt hetven férfi tagja volt a családnak. Ehhez hozzá kell vennünk még az asszonyok és gyermekek számunkra ismeretlen számát. Száznál is többen voltak tehát. Valóságos sereg az állatokkal együtt, melyeket szintén etetni kellett. Voltaképpen nagy teher ez az egyiptomiak részére. De József, és ne feledjük, maga a fáraó is garantálta a megélhetésüket.
Izráel nagy bölcsen előre küldte fiát, Júdát. Értesítette Józsefet, hogy jönnek, és Gósen földjén* fognak egymással találkozni. Amikor megérkeztek, József befogatott kocsijába, és apjához hajtatott. Sírva borult öreg édesapja nyakába. Izráel ezt mondta Józsefnek: „Most már meghalhatok, mert megláttalak, és tudom, hogy élsz.”
József óvatos diplomata volt. Tudta, hogy gondoskodnia kell családja védelméről. Azt mondta apjának és testvéreinek: „Elmegyek a fáraóhoz és hírül viszem neki: testvéreim és apám családja, akik röviddel előbb még Kánaánban laktak, megérkeztek hozzám. Ezek az emberek juhpásztorok, mindig is jószágtartó emberek voltak, és magukkal hozták juhaikat, marháikat és mindenüket. Ha a fáraó megkérdezi tőletek, mi a foglalkozásotok, mondjátok, hogy ifjúkorotoktól fogva jószággal foglalkoztatok, és őseink is jószágtartók voltak. Így majd letelepedhettek Gósen földjén, mert az egyiptomiak utálatosnak tartanak minden juhpásztort!”
Így biztosította családja külön lakhelyét Egyiptomban. Nagyon fontos volt ugyanis, hogy Jákób családja külön nép maradjon. József tehát gondolt arra a szövetségre, melyet Isten Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. Képzeljük el, hogyha a héberek idővel elvegyülnek az egyiptomiakkal, akkor az az ígéret: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel” (1Móz 12,2), soha nem teljesedhetett volna.
József úgy tett, ahogy mondta. Elment a fáraóhoz, és jó tisztviselőként hírül vitte neki, hogy apja és testvérei juhaikkal, marháikkal és mindenükkel megérkeztek Kánaánból Gósen földjére. Magával vitte öt testvérét, és odaállította őket a fáraó elé. A fáraó megkérdezte tőlük, mi a foglalkozásuk. Tehát a jól ismert módon történt minden…
A testvérek azt felelték, hogy juhpásztorok, éppúgy, mint atyáik is azok voltak. „Jövevényként jöttünk ebbe az országba, mert szolgáid juhainak nincs legelője, olyan súlyos az éhínség Kánaán földjén. Kérjük, hadd telepedjünk le Gósen földjén!”
A fáraó Józsefhez fordult: „Apád és testvéreid idejöttek hozzád. Előtted van Egyiptom országa. Az ország legjobb részén telepítsd le apádat és testvéreidet, lakjanak Gósen földjén. Ha pedig tudod, hogy vannak közöttük rátermett emberek, tedd azokat jószágaim felügyelőivé!*” Megkapták hát a hivatalos beleegyezést. József nagyon okosan tette, hogy ezt megbeszélte a fáraóval. Most a fáraó beleegyezését bevezetik a történetek könyvébe, ha tehát később szükség lesz rá, ott megtalálható lesz.
Látjuk, hogy nagyon jó volt a fáraó és József közti viszony. Később József bemutatta édesapját a fáraónak. Jákób, mint idősebb, és egy nagy család feje, megáldotta a királyt. Ezzel is megköszönte a fáraónak a megtiszteltetést és barátságot, melyet irántuk tanúsított.
A fáraó elbeszélgetett Jákóbbal: „Hány éves vagy?” Jákób így válaszolt: „Vándorlásom éveinek száma százharminc esztendő. Életem rövid volt, tele rossz napokkal. Nem értem el atyáim vándorlása éveinek a számát.” Érdekes válasz, mely megérdemli, hogy ráfigyeljünk. Jákób a 130 esztendőt „rövid”-nek mondta; Izsák 180, Ábrahám 175, dédapja, Táré pedig 205 évig élt. Elődeihez viszonyítva volt rövid az ő élete. (147 éves korában halt meg.) Az eltelt éveket rossznak nevezte. Ezzel arra utalt, hogy sok gond, szomorúság és nyomorúság érte. „Vándorlása éveinek számáról” beszélt, mert vándorként lakott Kánaánban (és Paddan-Arámban). Ezzel egyúttal azt is tudtul adta, nincsenek politikai ambíciói, és így veszélytelen idegennek lehet tekinteni. Amikor elbúcsúzott, még egyszer megáldotta a fáraót.
József jól gondoskodott családjáról. Házakat építtetett számukra, és a fáraó parancsára birtokot adott nekik Gósenben, Ramszesz földjén. Ezenkívül az éhínség hátralevő öt esztendejében ellátta őket.
Közben egyre többen kopogtattak be Józsefhez, hogy gabonát vásároljanak. József a következőképpen cselekedett: mindenkivel megfizettette a gabona árát, amit a hét bő esztendőben a földművesektől felvásárolt. A pénz a fáraó kincstárába került. Amikor már senkinek nem volt pénze, az emberek állataikkal – juhokkal, marhákkal, szamarakkal és lovakkal fizettek a gabonáért. A következő évben az emberek földjeiket és magukat ajánlották fel, hogy életben maradjanak. Azt mondták: „Miért haljunk meg? Vásárolj meg minket és a földünket kenyéren. Akkor a fáraó szolgái leszünk. Csak adj vetőmagot, hogy életben maradjunk, és a termőföld se váljék pusztává.”
Így aztán József fölvásárolta az egész országot a fáraó számára, és a nagybirtokosok, a földművesek, az iparosok mind a fáraó szolgái lettek. Csak a papok földje nem kerül a fáraó birtokába. Biztos jövedelmük lévén nem kényszerültek arra, hogy eladják földjeiket.
Később, ha ismét esik az eső, és a Nílus iszapja beborítja a partokat, a földművesek kapnak majd vetőmagot, hogy bevessék a földet. József elrendelte, hogy a termés egyötödét a fáraónak kell adni, négyötöde nekik marad a vetésre és élelemre.
Az egyiptomiak beleegyeztek. Azt mondták: „Te mentetted meg az életünket. Légy jóindulattal irántunk, uram, és mi a fáraó szolgái (jobbágyai, rabszolgái) leszünk.”
Közben Izráel nyugodtan élt Gósen földjén; birtokukba vették, és elszaporodnak ott.
Tizenhét éve lakott már Jákób Egyiptomban. Amikor érezte, hogy hamarosan meghal, magához hívatta Józsefet. Megeskette, hogy nem Egyiptomban temeti el, hanem ősei mellé.
Nem sokkal ezután József megint üzenetet kapott. Jákób beteg. József ezúttal két fiával, Manasséval és Efraimmal ment édesapja betegágyához. Az idős ember összeszedte erejét, és felült az ágyon. Felidézte, hogy az Úr megjelent neki Lúzban (Bételben), megáldotta, és azt ígérte, hogy nagy néppé lesz, s Kánaán földjét utódainak adja. Azután Jákób József mindkét fiának a jövőjéről szólt: saját fiainak tekinti őket, és a többiekkel együtt kapnak örökséget Kánaán földjén. Ha Józsefnek még több gyermeke születik, azok nem így örökölnek, hanem esetleges utódaik Manassé és Efraim utódai közé számíttatnak.
Jákób elmondta azt is, hogy Ráhelt, József édesanyját útközben, Betlehemnél temette el. Majd Manassé és Efraim megáldásával folytatta. „Kik ezek?” – kérdezte Józseftől.
„Az én fiaim, akiket itt adott nekem az Isten.” – felelte József.
Jákób így szólt: „Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg őket!”
Rosszul látott, hát unokái egészen közel léptek hozzá. Megcsókolta és megölelte őket.
„Nem gondoltam, hogy még meglátlak – mondta Józsefnek –, és lám, most még gyermekeidet is láthatom.” József tisztelete jeléül arccal a földre borult apja előtt.
Aztán odaállította fiait apja elé. A kisebbet Jákób bal keze felől, a nagyobbat, Manassét pedig a jobb keze felől. Így a nagyobb kapja majd a jobb kézzel adott jelentősebb áldást.
Jákób azonban keresztben tette kezét a fiúk fejére. Jobbját Efraimra, balját Manasséra. „Az Isten, aki előtt jártak az őseim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig, az angyal, aki megváltóm minden bajban, áldja meg e fiúkat! Nevemről nevezzék őket, meg őseimnek, Ábrahámnak és Izsáknak a nevéről! Szaporodjanak el, legyen sok utódjuk ezen a földön (Kánaánban)!”
József változtatni akart a sorrenden. Megfogta Jákób jobb kezét, hogy Efraim fejéről Manassé fejére tegye át: „Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet!”
Jákób azonban elutasította. „Tudom, fiam, tudom. Ő is nagy néppé lesz. De a kisebb testvér nagyobb lesz nála, és utódaiból népek tömege lesz.” Így emelte Efraimot Manassé fölé.
Az áldás után prófétai igét mondott Józsefnek: „Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére*.”
Józsefnek örökségül egy darab földet adott, melyet egykor vásárolt, és később fegyverrel védett meg a kánaániaktól (itt az emóriaktól, ami gyűjtőnév). Ott temették el később Józsefet (Józs 24,32).
Nem sokkal ezután Jákób összes fiát halálos ágyához hívatta. El akarta mondani nekik, mi történik velük a messze jövőben. Elsorolta korábbi tetteiket, és feltárta utódaik jövőjét.
Nem Rúben, a legidősebb lesz az első a testvérek között, mert nagyot vétkezett apja ellen. Simeon és Lévi pedig megölte a sikemieket, ezért átkozott a haragjuk. Isten elszéleszti őket testvéreik között. Korábbi vétkei ellenére Júdáé lett a legnagyobb áldás. „Júda*, téged magasztalnak testvéreid. Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló (a nyugalmat hozó, a Messiás), akinek engednek a népek.”
Zebulonnak és Issakárnak szerencsés jövőt jövendölt, ugyanúgy Dánnak, Gádnak, Ásérnak és Naftálinak, Bilha és Zilpa fiainak is. Jákób lelki szemeivel látta Üdvözítőjét, és bizonyságot tett Róla: „Szabadításodra várok, Uram!” (18.v.)
Józsefnek, valójában Efraimnak és Manassénak, sok utóda lesz. Józsefet Jákób „termő fa ágának” nevezte. Benjámin leszármazottaiból harcos nép válik, mely mint egy farkas, ragadozó lesz, és zsákmányt eszik.
Jákób még egy utolsó parancsot adott fiainak. Azt akarta, hogy a hettita Efrón mezején levő makpélai barlangba temessék, melyet Ábrahám vásárolt családi temetkezési helyül (sírhelynek való birtokul). „Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát, oda temették el Izsákot és feleségét, Rebekát, oda temettem el Leát is.”
Eljött Jákób életének a vége. „És elődei mellé került.” József fogta le a szemét, ahogy Isten megígérte (lásd 1Móz 46,4b). Sírva csókolta meg a búcsúzót.
Majd megparancsolta az orvosoknak*, hogy balzsamozzák be* a holttestet. Negyven napig tartott a balzsamozás. Az egyiptomiak hetven napig gyászolták alkirályuk apját. A gyász letelte után a fáraó beleegyezett, hogy József esküje szerint Kánaánban temesse el apját.
Hosszú menet kísérte Izráel holttestét Makpéla barlangjába. A fáraó udvari emberei, a nemesek, miniszterek, József családja, a szolgái, és természetesen valamennyi testvére gyermekeikkel és unokáikkal. Csak a kicsi gyermekek a gondozóikkal, és a jószág maradt Gósenben. Harci kocsik s lovasok kíséretében vonult a gyászmenet Kánaán felé. A Jordán egyik átkelőhelyénél, egy csipkebokrokkal borított nyílt mezőségen a menet megállt, hogy még egyszer „mélységes gyásszal gyászolják” az elhunytat.
Az ottlakó kánaániak csodálkoztak, amikor ezt látták. „Mély gyásza van Egyiptomnak” – mondták egymásnak. Ezért elnevezték ezt a helyet „Ábél-Micraim”-nak, ami azt jelenti: „az egyiptomiak gyásza”. Azután Jákób fiai (valószínűleg az egyiptomiak nélkül) elvitték édesapjukat a Makpéla-barlangba, és ott eltemették. Majd mind visszatértek Egyiptomba.
Nem sokkal ezután a testvérek arról beszélgettek, mi is lesz velük. Most, hogy Jákób meghalt, „hátha József bosszút forral ellenünk, és visszafizeti nekünk mindazt a rosszat, amit vele szemben elkövettünk!” Néhányan közülük követségbe mentek hozzá, s ezt mondták neki: „Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái!” Azaz József, aki maga is Istent szolgálta, az Ő nevéért bocsásson meg nekik.
József ezt hallva sírva fakadt. Hát ez a régi ügy még most is félelemmel tölti el őket?
A testvérek mindnyájan alázatosan leborultak előtte: „Szolgáid vagyunk!” Íme, az álmai hogy beteljesedtek!
József megnyugtatta őket: „Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én?” Ő nem fogja megbüntetni a rosszat úgy, ahogy Isten azt megtehetné. „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket!”
József száztíz évig élt. Még megláthatta Efraim unokáit, tehát a saját dédunokáit is. Manassé fiának, Mákirnak is születtek fiai, és „térdére vette őket”.
Amikor érezte, hogy nemsokára meg fog halni, megeskette testvéreit, hogy csontjait (bebalzsamozott holttestét) magukkal viszik Kánaánba. Biztos volt ui. benne, hogy Isten kivezeti őket Egyiptomból. Azután meghalt József, népe jótevője, Egyiptom megmentője, Cáfenat-Panéah. Holttestét bebalzsamozták, és koporsóban* őrizték Egyiptomban. Az Egyiptomból való kivonuláskor Izráel népe vitte magával Kánaánba.
Jegyzetek:
Látomások – Néha álomban, néha nappal Isten kijelentette magát az embereknek. Olykor valóságos alakot is láttak, de gyakran csak hangot hallottak. Jákób álomban Isten hangját hallotta.
Gósen – Egyiptom legtermékenyebb része, a Nílus deltájának keleti részén fekszik, tehát közel a határfolyóhoz. Az 1Móz 47,11-ben olvassuk, hogy József a családját az ország legjobb vidékére, Ramszesz földjére telepítette. Ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy Ramszesz Gósen legtermékenyebb része volt Ramszesz város közelében.
Jószágfelügyelő – Ma már nem használjuk ezt a szót. Felügyelt a jószágra és a pásztorokra.
Visszatérsz atyáid földjére – Jákób valószínűleg Izráel népének – Efraim és Manassé törzsének is – Kánaánba való visszatérésére céloz. Ha azt jelenti, hogy József is visszatér Kánaánba, az csak József bebalzsamozott holttestére vonatkozhat, melyet sokkal később Kánaánban fognak eltemetni.
Júda áldása – Júda uralkodó helyzetbe kerül testvérei, a későbbi törzsek között. Az ő utódai közül származik majd az Üdvözítő.
Orvosok, balzsamozás – A régi Egyiptomban önálló mesterség volt az elhunytak testének bebalzsamozása. Az egyiptomi vallás szerint az elhunyt lelke állandóan visszatér a testbe. Ezért preparálták, balzsamozták rendkívül gondosan a holttestet, vászoncsíkokba göngyölték, és néhány egymásba illő koporsóban őrizték, melyekre az elhunyt arcképét festették. A balzsamozók orvosok voltak. Nemcsak embereket, de „szent állatokat” is bebalzsamoztak, pl. macskákat, kutyákat, sőt még krokodilokat is.
Koporsó – Szarkofág, amilyent a régi egyiptomi sírokban találtak. Tulajdonképpen három láda egymásban, legbelsőben a múmiával, melyekre az elhunyt képét is ráfestették.
Énekek:
Református énekeskönyv: 80:1.3; 105:1–2; 167:1–2; 256:4–5; 265:4–7; 272:1–2.4
Jertek, énekeljünk: 63; 65; 85; 141:1–2; 161; 197
Harangszó: 39; 44:1–2; 49:5–7; 51:1–2; 52; 54
Dicsérjétek az Urat!: 14; 26; 27; 45; 55; 77
Erőm és énekem az Úr: 4; 17; 36; 84; 100; 131
Megjegyzések:
Kiknek és hogyan mondjuk el a történetet? – A különböző eseményeket a korosztályokhoz alkalmazkodva mondjuk el.
* : Jákób és József találkozása, Jákób a fáraónál, Gósen földjén, Jákób megáldja Efraimot és Manassét
** : u.a. + prófécia a törzsekről, Jákób halála
*** : u.a. + Jákób temetése; József ígérete testvéreinek; József bebalzsamozása és megőrzése, amíg Egyiptomból elmennek
Külön laknak – Nagyon fontos volt Izráel számára, hogy külön lakjanak Gósenben, tehát nem a pogány egyiptomiak között. Az 1Ján 5,21-ben János apostol figyelmezteti a keresztyén gyülekezeteket: „Őrizkedjetek a bálványoktól!” Ne érintkezzenek azzal a világgal, amelyik nem tiszteli Istent! A gyermekekkel a Gósen földjén való lakás kapcsán tudunk beszélni arról, hogy mit jelent „külön lakni”. Hajlamosak vagyunk humánusan gondolkodni a nem keresztyén kultúráról, annak hatásáról, és ahogy az eluralkodik rajtunk. Megőrizhetjük ennek ellenére is őszinte keresztyénségünket? Meg tudjuk tartani Pál apostol intelmét: „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” (1Thessz 5,21)? Vigyázzunk: amivel, akivel kapcsolatba kerülünk, az bepiszkíthat vagy megfertőzhet. Jó embereket is elronthatnak gonosz társaságok.
Szó szerinti külön lakás persze ma már nem létezik. Beszélgessünk arról: El kell magad teljesen különíteni a „világtól”, vagy mint tanúbizonyság igen is a „világban” kell élned?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
- Kapcsolatok a családban József élettörténetének tükrében: testvérek, szülő-gyerek között. Harag vagy megbocsátás. A jó viszony feltételei, egymásra figyelés, gondoskodás egymásról, békességre törekvés. Közös örömök, közös gyász. (* ** ***)
- Köszönő formák, jókívánságok. Mi az az áldás? (**)
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem
- Történetek a Bibliából: József és családja. A történet ismertetése. (***)
- Az ókori Egyiptomi Birodalom államszervezete: a fáraó hatalma, a papság szerepe, közmunkák szervezése, raktárgazdálkodás – központi újraelosztás, a rabszolgák helyzete. (***)
- Különböző államformák. A királyság és a köztársaság jellemzői, összehasonlítása. Hazánk államformája. (***)
- Hatalommegosztás a demokratikus kormányzati rendszerekben. A köztársasági elnök, a parlament, a miniszterelnök és miniszterek szerepe. (***)
- Adózási formák, adórendszerek. (***)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
- Bibliai történethez kapcsolódó spontán életjáték: családtagok találkozása. (*)
- Jókívánság megfogalmazása írásban bővebben és tömörebben. (**)
- Kreatív szövegalkotás szóban vagy írásban: Az öreg József emlékeit meséli. A gyerekek az ő helyébe képzelve magukat fogalmazzák meg a történet eseményeit. (***)
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
- Koronaszerű fejdísz készítése kartonpapírból és textíliából. Rajzolás és színezés, kivágás, tűzés. (*)
- Jókívánságot tartalmazó ajándékkártyák készítése. Színes rajzolás, papírkivágás és ragasztás,
írás esztétikus elhelyezése. (**)
- Tematikus festés: képsorozat József élettörténete alapján egyéni, páros vagy csoportmunkában. Vízfesték vagy tempera. Kiállítás és történetmondás az elkészült képek alapján. (***)
- Körplakett vagy plakettsorozat tervezése a József történet központi mondanivalójának képi kifejezésével. Jelképi szintű ábrázolás, képi sűrítés. Rövid szöveg elrendezése a képi kompozícióban.
A legjobb tervek megvalósítása agyag vagy gyurma formázásával, gipszöntéssel. (***)
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
40. Az egyiptomi szolgaság
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Isten választott népének elnyomása nem éri el célját.
* A félelem gyakran erőszakot szül, az erőszak pedig ellenállást.
Előzmények:
Jákób és József halála után Izráel fiai* körülbelül 400 évig laktak Egyiptomban. Erről az időről keveset tudunk.
Most arról szólunk, hogyan éltek Egyiptomban az izráeliták* a nyugalom és a jólét korszaka után.
Történet:
Mózes második könyve nagyon tárgyilagosan azzal kezdődik, hogy felsorolja Jákób fiainak a nevét, akik József alkirálysága idején Gósen földjére mentek lakni.
A sorrend a következő: Rúben, Simeon, Lévi és Júda, Issakár, Zebulon és Benjámin, Dán és Naftáli, Gád és Ásér.
Először Jákób „igazi” fiait sorolja föl: Rúben, Simeon, Lévi és Júda, Jákób feleségének, Leának idősebb fiai, Issakár és Zebulon a fiatalabbak, Benjámin pedig Ráhelnek, Jákób feleségének a kisebbik fia.
Az utolsó sorban a másodfeleségek fiainak nevei találhatók, először Ráhel szolgálójának, Bilhának a fiai: Dán és Naftáli, azután Lea szolgálójáé, Zilpáéi: Gád és Ásér.
József neve itt nem szerepel, mivel ő már Egyiptomban volt, amikor édesapja és testvérei odaköltöztek.
Csak Jákób családjának férfitagjai együtt már hetven főből álló csoportot alkottak.
József és testvérei halála után Izráel gyermekei gyorsan szaporodtak. „Nagyon megerősödtek, és megtelt velük az ország.” Izráel családja az egyiptomi nép között önálló néppé fejlődött. József bölcsen tette, hogy családtagjait külön, a Nílus deltájában, Gósen földjén telepítette le. Így Izráel fiai nem, vagy alig keveredtek össze az egyiptomiakkal. Ezt az Úr akarta így, mert Ábrahám utódainak külön feladatot szánt.
Egy pillanatra időzzünk el annál a fordulópontnál, amivel Mózes második könyve a tudósítást elkezdi.
A 8. versben azt olvassuk: „Új király került azonban Egyiptom élére, aki már nem ismerte Józsefet.”*
Az új fáraónak nem sok történelmi ismerete volt tehát arról, hogyan kerültek a héberek* Egyiptomba. Nyilván semmit, vagy csak nagyon keveset hallott arról az áldásról, amit József kormányzása jelentett az ország számára. Nem akart tudni a hébereknek az Úrral való különleges kapcsolatáról sem. Véleménye szerint a héberek túl sokan voltak.
Beszélt erről a minisztereivel: „Lám, az izráeli nép nagyobb és erősebb, mint mi. Bánjunk csak okosan vele, hogy még többen ne legyenek, mert ha háború támad, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, ellenünk harcol, és kivonul az országból.”
A fáraó ezzel kimondta Izráel fiai felett az ítéletet. Rendkívüli intézkedéseket hoztak.
Az adófelügyelők Izráel fiaitól azt követelték, hogy az adót munkával róják le (mi is ismerjük ezt a középkori feudális szisztémát hazánkban). Az izráelitáknak Pitóm és Ramszesz raktárvárosok* építésénél kellett dolgozniuk, melyek a Nílus deltájában épültek, tehát Gósen közelében. Ezzel is nehezíteni akarták az életüket, hogy a számuk minél gyorsabb ütemben csökkenjen. A fáraó és emberei úgy vélték, hogy e cél érdekében rabszolgamunkára fogják őket.
A terv azonban kudarcot vallott. Az egyiptomiak bosszúsan látták, hogy a héberek száma nem hogy csökkent, inkább nőtt. A nép az elnyomás ellenére is szaporodott.
Tehát más intézkedéseket kellett hozni. A bábákat, Sifrát és Púát, akik a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, a fáraóhoz hívatták. Megparancsolta nekik, hogy minden héber újszülött fiúgyermeket öljenek meg. A lányokat életben hagyhatták. Sifrá és Púá félték az Istent, és nem tették meg, amit a fáraó parancsolt nekik. Mégis életben hagyták a fiúkat. Amikor őket a fáraó ezért felelősségre vonta, azt mondták: „A héber asszonyok nem olyanok, mint az egyiptomiak. Mire odaérünk hozzájuk, már meg is szültek.” Ez természetesen kényszerhazugság volt. Istennek engedelmeskedtek inkább, mint egy embernek, még ha az a fáraó volt is.
A szülésznőket – természetesen nem a hazugságukért, hanem jó tettükért – gazdagon megjutalmazta Isten. A fáraó terve pedig meghiúsult. De új ötlete támadt. Parancsot adott, hogy minden újszülött héber fiút dobjanak* a Nílusba. A lányokat hagyják életben.
Ebből látjuk, hogy a fáraó valóban aggódott Izráel népének szaporodása miatt. Arra nem gondolt, hogyha kiirtja a fiúkat, idővel nem tudja a népet rabszolgaként dolgoztatni. A gyűlölet hajtotta őt. A mi korunkban „antiszemitizmusnak” hívják ezt a gyűlöletet.
Elfeledkezett az Úr a szövetségéről? Izráel népének ezután mindig rabszolgaként kell élnie?
Jegyzetek:
Izráel fiai – Mózes második könyve nagyon gyakran nevezi Jákób (Izráel) utódait „Izráel fiai”-nak. Amikor „Izráel fiai”-ról van szó, általában Jákób gyermekeire gondolunk. Korai lenne még „Izráel népéről” beszélni; ezzel a kifejezéssel először az 5Móz 21,8-ban, majd megint a Bír 11,23-ban találkozunk.
Izráeliták – Ezt az elnevezést már használja a 2Móz. A történet elbeszélése során kitérhetünk erre.
Más szakkifejezések: „Izráel törzsei” már megtalálható az 1Móz 49,16 és 28-ban, továbbá az egész Ószövetségben; „Izráel közössége” a 2Móz 12,3-tól kezdve; „egész Izráel” az 5Móz 27,14-től kezdve; a 4Móz 1,45-től már csak gyűjtőnévként használja a Biblia.
Politikai helyzet Egyiptomban – Nem csupán arról van szó, hogy József régen meghalt, hanem egy másik dinasztia került a trónra. Józsefet akkor vitték Egyiptomba, és lett alkirály, amikor az ú.n. Középbirodalom (Kr.e. 2060–1786) már hanyatlott. A királyok hatalma csökkent. Erre a korszakra esik Izráel fiainak Egyiptomba költözése is. A Középbirodalom még néhány évszázadig fennállt, amíg egy puccs a korszaknak véget nem vetett. Az Új Birodalom kora óriási építészeti tevékenység ideje volt: új templomok emelkedtek többek közt Memfiszben és Thébában (a szent városban). Ezeknek a királyoknak sok baja volt a szíriai hettiekkel, akik megpróbáltak betörni a birodalomba. Raktárvárosokat építettek. Ezekbe a munkálatokba a hébereket is bevonták. Nagyon valószínű, hogy az a király, „aki már nem ismerte Józsefet”, a híres II. Ramszesz volt.
Héberek – Az egyiptomiak az izráelitákat hébereknek nevezték (lásd a 32.leckét).
„Zsidókról” még nem beszélhetünk. Ezzel a kifejezéssel először Jeremiásnál (32,12) találkozunk, majd később Eszter, Ezsdrás és Nehémiás könyvében, a tíz törzs fogsága idején és után. Az Újszövetség többnyire így nevezi a népet: „zsidók” vagy „a zsidó nép”.
Raktárvárosok – Városok, ahol az élelmiszereket, fegyvereket, hadiszekereket, harci lovakat stb. tartották, és állomáshelyül is szolgáltak.
A Nílusba dobni – Aszerint, amit a Zsid 11,23-ban olvasunk, lehet, hogy a hébereknek maguknak kellett újszülött fiúgyermekeiket a folyóba dobniuk. Amrám és Jókébed, Mózes szülei elrejtették fiukat, „és nem féltek a király parancsától.”
Énekek:
Református énekeskönyv: 6:1–4; 77:5–6; 256:1–3; 380:1–2; 385:11
Jertek, énekeljünk: 141:1; 173
Harangszó: 49:7; 53:5–6
Dicsérjétek az Urat!: 61; 68; 69; 87:1; 93
Erőm és énekem az Úr: 62:1; 63:1–2; 84:1
Megjegyzések:
A történelem ismerete – Látjuk, hogy milyen fontos a történelem tanítása. Aki semmit sem tud a történelmi eseményekről, megállapodásokról és hasonlókról, melyek a múltban történtek, helyrehozhatatlan hibákat követhet el. Gondoljunk egy ország népcsoportjainak különböző természetére. Lásd a volt Szovjetunió államai, a régi Jugoszlávia népeinek harcai, etnikai problémák Romániában, a belgiumi nyelv-harcok (flamand és vallon), hogy csak néhány példát említsünk.
Elnyomás – Napjainkban is sokat hallunk hasonló elnyomásról. A kisebbséget elnyomják pl. Irakban, Iránban, Libanonban, Törökországban, Sri Lankán. És mindez a huszadik században! Figyeljük meg, hogy a gyűlölet lényegében gyakran a kisebbség hite ellen irányul. De lehet az alapja gazdasági vagy politikai hatalmi elgondolás is. A fáraónál mind a két eset megvolt.
Figyelmeztessük a gyermekeket, hogy közöttük ne legyen diszkrimináció a másság miatt (családi, faji háttér, más hit, előnyösebb körülmények, neveltetés…). Ez ellenkezik Isten törvényével!
Szaporodás a sanyargatás ellenére: Isten ügye – Ez nincs mindig így! Izráel fiainak Istene törődött népe sorsával. A történetben csak annyi szó esik erről, hogy Isten a bábákat megáldotta, mivel nem akartak közreműködni a nép elpusztításában. Mégis állandóan rá kell mutatni erre a vörös fonalra: Ki uralkodik, ki mutatja meg mindenhatóságát, ki „fújja el” akár a fáraó terveit is, ki tartja meg szövetséges népét? De a mindennapi életre nézve is: ki ad neked eledelt, otthont, ki segít a munkádban stb.
Rabszolgaság, kényszermunka – A nagyobb gyermekekkel talán meg lehet beszélni, milyen szörnyű is volt a rabszolgák élete az ültetvényeken, a rézbányákban, a gályákon stb. Vannak még rabszolgák? (A szudáni keresztyéneket a muszlimok rabszolgának adják el.) Erőszakos prostitució stb. Beszéljünk a rabszolgaság „modern” formájáról: kényszermunka a diktatórikus államokban. (Gulágok; munkatáborok.)
A korábbi századokban a jobbágyság, a szolgák, a (gyári) munkások, gyerekmunkások kizsákmányolása.
Ázsiai és afrikai országokban a kisgyermekek dolgoztatása.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
320 év Egyiptomban
Fáraó
rabszolgaság – városépítés
fiúcsecsemők megölése
365/040. Az egyiptomi szolgaság – tanári segédlet és feladatlapok egyben
39. Az istenfélő Jób
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Isten próbára teszi azokat, akiket szeret.
* A hitet meg lehet tartani a nehézségek, szenvedések ellenére is. Bizalmunk Istenbe vessük, aki mindent megtehet!
Bevezetés:
Arra a kérdésre, hogy Jób történeti vagy allegorikus személy volt-e, a feleletet az Ezékiel 14,14.20 és Jakab 5,11-ben találjuk meg.
Az Úr Ezékielhez intézett szavai világosak. Még ha Noé, Dániel és Jób laknának is egy bűnös országban, az Úr azt az országot értük sem kímélné meg. Jóbot, éppen úgy, mint Noét és Dánielt, maga az Úr említi, mint valaha élt embereket. Ez egyúttal azt is bizonyítja, hogy a zsidók ismerték Jób könyvét. Ugyanez tűnik ki Jakab leveléből, aki azt írja: „Jób állhatatosságáról hallottatok”.
Jób könyve az úgynevezett „költői könyvekhez” tartozik, de azért történelmi eseményt ír le. Stílusbeli különbség van az első két fejezet és a 42. fejezet második része – melyek elbeszélő prózában vannak írva –, valamint a közbeesők között, melyeknek stílusa inkább költői („bibliai bölcsességirodalom”).
Jób könyvét a leckék sorában ezen a helyen tárgyaljuk, amint az az útmutatások, és annak a kornak, melyben Jób valószínűleg élt, alapján szokás. Lehet azonban, hogy a történetet más időpontban mondták el.
A három fejezet (1, 2 és 42) valóságos eseményeket tárgyal. A többiek azokat a beszédeket közlik, melyeket Jób barátai folytattak Jóbbal, és Jób válaszait. Azt is olvassuk ezekben, hogy Isten mit felelt ezekre a beszédekre. A gyermekek számára nehéz a párbeszédek megtárgyalása. Törekedjünk azért mégis az elbeszélés folyamán abból valamit meghagyni.
Történet:
Jób Úc földjén* lakott. Nem tudjuk biztosan, mikor élt*. Becsületes, kegyes, istenfélő volt, kerülte a rosszat. Istenbe vetett hitét a gyakorlatban is megvalósította azzal, hogy gyűlölte a bűnt, és jó volt felebarátaihoz. Tudjuk, hogy másokat tanított, bátorított és segített (Jób 4,4). Telve volt istenfélelemmel, ami azt jelenti, hogy reménykedett Istenben (Jób 4,6). Síkra szállt az ártatlan és becsületes emberekért (Jób 4,7).
Jóbnak hét fia és három leánya született. Már ez is nagy kincs. De emellett sok jószága is volt: hétezer juha, tízezer tevéje, ötszáz iga (tehát ezer) ökre, ötszáz szamara és rengeteg szolgája, akik birtokát gondozták. Egész Keleten nem volt nála gazdagabb.
Sok öröme telt felnőtt gyermekeiben, akik szerették egymást. Ez abból is kitűnik, hogy gyakran meglátogatták egymást.
Bár Jób teljesen megbízott gyermekeiben, mégis az ilyen ünnepnapokon áldozatot mutatott be. Minden gyermekéért egy áldozati állatot, mint bűnért való áldozatot. Azt gondolta ugyanis: „Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták* (Jób 2,9-ben „átkozni”) Istent szívükben.”
Egy napon az istenfiak (lásd a Jób 38,7-et is, akik itt Isten angyalai) az Úr előtt álltak. Ebből megtanuljuk, hogy Isten angyalainak éppen úgy meghatározott megbízásokat ad, mint ahogy azt a földi fejedelmek teszik.
Köztük volt a bukott angyal (Júd 6), a Sátán is. Ő Isten engesztelhetetlen ellenfele, bukása után is beleavatkozik mindenbe, amit Isten a mennyben elhatároz, és a földön véghezvisz. Ennek a tudata különös óvatosságra kell hogy intsen bennünket a Sátán befolyásával szemben. Ahol Isten munkálkodik, a Sátán sem marad tétlen.
Minden angyal beszámolt arról, hogy mit látott és tett a földön. Az Úr a Sátánt is megkérdezte: „Honnan jössz?”
Válasza így szólt: „A földön barangoltam, ott jártam-keltem.” A Sátán tehát szemmel tart mindent, ami a földön történik. Ez is figyelmeztetés számunkra, hogy óvakodjunk a befolyásától.
Az Úr erre azt kérdezte: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.”
A Sátán azonnal tudta, kiről van szó. Természetesen ő azokat figyeli a legjobban, akik Istent szolgálják. A többiekről tudja, hogy azok az ő hatalmában vannak. Ha Isten gyermekeit elcsábíthatná, elérné a célját. Tulajdonképpen nem is az Úr kérdésére válaszolt. Azonnal támadásba
ment át. Cinikusan azt mondta: „Nem ok nélkül féli Jób az Istent!” Ezt a durva választ várhattuk tőle. Jób Isten jósága iránti háláját negatív tényként tüntette fel. Ez jellemző rá: Mindent, amit Isten népe tesz, kiforgat és nevetségesssé tesz. Szavait még meg is magyarázta: „Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön.” Nem csoda hát, hogy Jób olyan jó… Mennyire más lenne a helyzet, ha…
„De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol (Károli: „átkoz”) még téged!” Nemcsak az volt hát a Sátán célja, hogy bebizonyítsa, Jób bűnös; ő Jóbot teljesen tönkre akarta tenni.
Az Úr megengedte a Sátánnak, hogy tegyen, amit akar. „Mindenét a kezedbe adom.” De van egy feltétel: Jóbra nem emelhet kezet.
A Sátán elsietett a „gyűlésből”, hogy ezt a számára élvezetes megbízást végrehajtsa. Egy napon Jób fiai és leányai megint együtt lakomáztak és borozgattak, ezúttal a legidősebb fiú házában.
Egyszer csak hírnök sietett Jóbhoz. Jelentette: „A marhákkal szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. De a sébaiak* rájuk rontottak, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.”
Ez még beszélt, mikor berohant egy másik hírnök a szörnyű hírrel: „Istentől tűz (villám) hullott az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.”
Még ez a hírnök sem fejezte be, amikor egy újabb érkezett. Jelentette Jóbnak: „A káldeusok* három csapatban rajtaütöttek a tevéken, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.”
Még ez a hírnök is beszélt, amikor megint új követ érkezett. Az ő híre volt a legrosszabb: „Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.”
Ezt hallva Jób fölállt, megszaggatta köntösét. Megnyírta a fejét, és a földre borult mély gyásza jeléül. „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el!” A folytatás pedig Isten előtti mély alázatának a bizonysága: „Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!” Amit a Sátán Isten beleegyezésével tett, azt Jób Isten tettének tekintette. Valójában József is hasonlóan vélekedett testvérei gonosz tettéről: „mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok.” (1Móz 45,5)
Jóbnak most már semmije sem volt. És a Sátánnak sikerült elérni a célját? Káromolta Jób Istent? Nem! Azt olvassuk: „Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.” Egyetlen káromló szó sem hagyta el ajkát, nem rázta öklét az ég felé. Továbbra is megadta Istennek az Őt megillető tiszteletet.
Egy másik napon az angyalok ismét Isten előtt álltak. Megjelent a Sátán is.
Az Úr megkérdezte tőle: „Honnan jössz?”
„A földön barangoltam, ott jártam-keltem.”
„Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem.” Isten azt állította tehát, hogy Ő maga okozta Jóbnak mindezt a nyomorúságot. Közvetve így is van. Az Úr engedi meg a szenvedést a földön, de nem hagyja jóvá, ha valaki másnak rosszat tesz. Ezért mondta, hogy a Sátán „felingerelte” Őt. Isten a Sátánt használta föl, hogy Jóbot próbára tegye, a Sátán pedig a „sébaiakat” stb.
A Sátán így válaszolt: „Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad!” Azaz az ember a saját „bőrét”, testét jobban szereti, mint a másét. Ezért viseli türelemmel még gyermekei elvesztését is. De ha az ő testéről lesz szó, mindjárt más lesz a helyzet… A Sátán rosszindulatú tanácsa így szólt hát: „Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged!”
Az Úr engedélyt adott a Sátánnak, de Jób életét meg kellett kímélnie.
A Sátán erre megverte Jóbot tetőtől talpig rosszindulatú fekélyekkel*.
Jób gyásza jeléül a hamuban ült, és egy cserépdarabbal vakarta magát. Nyilván senki sem szánakozott rajta.
Felesége, akit szintén fájdalmasan érintett gyermekei és egész vagyona elvesztése, más volt mint Jób. Ő lázadt Isten ellen. Kitűnik ez a szavaiból: „Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!” Tulajdonképpen ő is Jóbot okolta mindenért. Megértett valamit a próbából, melyet Jóbnak, mint Isten szolgájának el kellett szenvednie. Ha közönséges, istenhit nélküli ember lett volna, akkor mindez nem következett volna be. Gondoljunk a Zsolt 73-ra, melyben Ászáf a bűnösökről így beszél: „Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen.” (12.v.)
Jób megdorgálta a feleségét: „Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” Jób tehát még ebben a helyzetben sem vétkezett szájával, azaz semmi rosszat nem mondott. Természetesen ő sem volt bűntelen, mert azt egy emberről sem lehet elmondani. De magatartásával nem vétkezett, és ez körülményeit tekintve dicséretre méltó.
Jób három barátja meghallotta a szerencsétlenséget. Megbeszélték, hogy meglátogatják, részvétüket fejezik ki és vigasztalják. A témáni Elifáz*, a súahi Bildád* és a naamái Cófár* eljöttek Jóbhoz. Már messziről meglátták, de alig ismerték meg. A betegség szinte felismerhetetlenül megváltoztatta. Ez volna az előkelő Jób? Ó, milyen döbbenetes látvány! Hangosan sírtak és gyászuk jeléül megszaggatták köntösüket. Port markoltak föl, és a fejükre szórták.
Azután melléje ültek, de nem beszéltek, mert látták, hogy milyen nagy Jób fájdalma. Hét nap és hét éjjel ültek így mellette.
A 3–41. fejezet rövid áttekintése:
Jób nem bírta tovább. Magátkozta születése napját, és panaszkodott barátaira.
A három barát keményen vitába szállt vele.
Elifáz megdorgálta Jóbot, mivel nem tudott megnyugodni Isten akaratában.
Jób kijelentette, hogy minden oka megvan erre, és szemrehányást tett Elifáznak keménységéért.
Bildád intette, hogy alázkodjon meg Isten előtt, és fogadja el büntetését. Úgy vélte, hogy Jób gyermekei is megérdemelték halálukat.
Jób elismerte, hogy Isten igazságosan büntette őt, Vele ember nem „vitatkozhat”. De hite túl látott a bajokon: (Jób 19, 25kk): „Tudom, hogy az én megváltóm él!” Tudta, hogy a Megváltó megáll majd pora fölött, így testében mégis meglátja Istent.
Cófár szerint Jóbnak igazán meg kellene térnie.
Jób rámutatott a gonoszok szerencséjére, s Istennek a föld és lakói fölött való hatalmára. Leírta a nyomorúságot, amelyben az emberiség elmerült.
Elifáz úgy vélte, hogy Jób jobban tenné, ha hallgatna. Jób maga ítélte el magát szavaival.
Jób panaszkodott barátai szeretetlensége miatt, és kívánta a halált.
Elifáz megdorgálta Jóbot. Biztosan sok bűne volt, másként Isten nem büntetné ilyen súlyosan.
Úgynevezett kegyessége tehát nem segít.
Bildád rámutatott, hogy Jóbnak szüksége van arra, hogy megalázkodjék Isten félelmetes fensége előtt.
Jób kitartott amellett, hogy nincsenek durva bűnei. Nem volt képmutató. Hogy is tehetné ilyen hatalmas Istennel szemben? Visszagondolt boldogsága és szerencséje idejére. Most pedig gúnyolják és kinevetik, akik fiatalabbak nála. De magatartásában nem találnak kivetni valót, nem vethetnek semmit a szemére.
A három barát nem beszélt tovább. Jób igaznak tartotta magát.
Ekkor Elihú*, a negyedik, a legfiatalabb barát szólalt meg. Megintette Jóbot, mivel igazolni akarta magát Isten előtt. A három baráttal sem értett egyet, mivel ok nélkül ítélték el Jóbot. Bár fiatalabb volt, mégis hivatva érezte magát arra, hogy beszéljen. Jóbnak meg kell hallania, hogy Isten többféleképpen szólhat az emberhez: álmok, látomások (víziók) és betegségek által. De szólhat szolgái szája által is. Jób ne bizonygassa a maga igazát. Isten nem igazságtalan. Alázkodjon meg Isten előtt. Elihú imádkozott, hogy a próba addig tartson, míg Jób megtanulja az alázatot. Végül is ki ő a Mindenhatóval szemben? Majd Isten nagy művéről beszélt a természetben.
Ezután válaszolt Isten Jóbnak a viharban. Beszélt önmagáról, világteremtő munkájáról, hogy hogyan is viselt gondot a földre.
Jób nem tudott most mást, mint meghajolt Isten előtt: „Visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.” (Jób 42,6).
A történet folytatása:
Az Úr megfeddte a három barátot, mert nem beszéltek helyesen Jóbról. Engesztelő áldozatot kell bemutatniuk, hét bikát és hét kost, mivel vétkeztek, és Jób fog imádkozni értük. Az Úr meghallgatta Jób imádságát.
Miután Jób imádkozott három barátjáért, „az ÚR jóra fordította Jób sorsát.” Mintha valóban fogságból szabadult volna. Megpróbáltatásainak ideje letelt.
Csodálatos módon megsokasította az Úr Jób vagyonát. Kétszer annyi jószága lett, mint balsorsa előtt. Arról nincs szó, hogy Jób a betegségéből is meggyógyult volna. De feltételezhetjük, mert ezután még sokáig élt. Sorra meglátogatták rokonai és ismerősei, s értékes ajándékokat hoztak neki: pénzt és aranykarikát.
Lett tizennégyezer juha, hatezer tevéje és ezer szamara.
Ismét hét fia és három lánya született. Tudjuk a lányok nevét is: Jemina, Kecia és Keren-Happuk*, akikről azt írja a Biblia: „Országszerte nem voltak olyan szép nők, mint Jób leányai.” Jób leányainak is adott örökséget, ami abban a korban nem volt szokás.
Aztán még száznegyven esztendeig élt. Meglátta utódait negyedíziglen.
Öregen halt meg „az élettel betelve.” Tudta, hogy őt egy másik, az örök élet várja.
Jegyzetek:
Úc – Három különböző férfi szerepel ezen a néven a Bibliában:
a./ Arám fia, Sét unokája, Nóé dédunokája (lásd 1Móz 10,23). Ezek szerint Úc földje azonos lenne az arámok földjével az Eufrátésztől délre, tehát Szíriáról van szó; a káldeusok ütöttek rajta Jób tevéin.
b./ Náhór legidősebb fia, tehát Ábrahám testvére (lásd 1Móz 22,21); eszerint Mezopotámiában Hárán szomszédságában kell keresni ezt a vidéket.
c./ Ha Úc Ézsau egyik leszármazottja (lásd 1Móz 36,28), akkor viszont Úc följét Ézsau lakóhelyén, Palesztinától keletre kell elhelyeznünk. Ez a káldeusok számára, akik Jób nyájain rajtaütöttek, nagyon messze lett volna.
Ellenben a sébaiak közelebb, Edóm szomszédságában laktak. Jób barátai egy kivételével erről a vidékről jöttek:
A témáni Elifáz – Témán Elifáz fia, Ézsau unokája volt (lásd 1Móz 36,10–11).
A súahi Bildád – Súahnak, Ábrahám és Ketúra fiának a leszármazottja volt (lásd 1Móz 25,2).
A naámai Cófár – Valószínűleg Naámából származott (lásd Józs 15,41). Ez a város Júda törzsének a későbbi területén volt, Edóm határához közel (Józs 15,21).
Elihú – Búzból, Rám nemzetségéből való (Jób 32,2), valószínűleg Búznak, Ábrahám testvére, Náhór fiának a leszármazottja volt. Ez a Búz a b. pontban említett Úcnak, aki Arám földjén lakott, a testvére volt. Ez megint azt jelentené, hogy Úc földje Szíria területén feküdt. A Jób 1,19-ben a puszta felől érkező szélről olvasunk. Ez meg inkább a dél-arábiai sivatagi területre utalna.Tehát nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy hol is volt Úc földje.
Mikor élt Jób? – Egyes vélekedések szerint Ábrahám, Izsák (és Ézsau) utáni időben. Jób barátjait tekintve (lásd Úcnál) ez valószínűnek látszik. Továbbá Jób könyvében találkozunk a mózesi törvényekkel kapcsolatos dolgokkal is. Jób valószínűleg Jákób életének a vége felé élt, vagy akkor, amikor az izráeliták Egyiptomban laktak. Ezért tárgyaljuk Jób könyvét Jákób és József története után.
Istenkáromlás – Rosszat mondani Istenről.
Sébaiak – Arábia dél-nyugati részén élő nomádok. Sebának, Joktán fiának, Ábrahám és Ketúra unokájának a leszármazottai (lásd 1Móz 25,1–3). Nem annak a Sebának a leszármazottai, aki Ramá fia, Kús unokája, Hám dédunokája, Nóé ükunokája volt (lásd 1Móz 10,7). Az ő leszármazottai a mórok földjén laktak (gondoljunk az 1Kir 10-ben szereplő Sába királynőjére).
Káldeusok – Arám nomád törzs. Mezopotámia déli részén éltek, ahonnan Ábrahám jött. A későbbi Új-Babiloni Birodalom magja (lásd többek közt Dán 1,4; 3,8; 5,30).
Rosszindulatú fekélyek – Néhány magyarázó szerint a lepra tuberculosa, a lepra legszörnyűbb fajtája, amely az egész testet beborítja, és visszataszító látványt nyújt.
Jemima; Kecia; Keren-Happúk – Neveik jelentése: „galamb”; „fahéj”, azaz a kasszia fa illatos kérge, jó illatú fűszer; „szépítőszer-szaru” , azaz szaruból készült doboz vagy szaru szépítőszerekkel. Keren-Happúknak talán különlegesen szép bőre volt.
Énekek:
Református énekeskönyv: 6:1–4; 30:2–3; 34:9; 251; 256:1–3; 258; 272; 274:1–3; 275:1–4; 276; 421:1
Jertek, énekeljünk: 59; 96; 173; 176; 221:1; 226; 227
Harangszó: 18; 20; 42:1; 48:1–3; 53
Dicsérjétek az Urat!: 61; 68; 76; 83:2; 87; 162
Erőm és énekem az Úr: 23; 27; 31; 38; 46; 63; 100
Megjegyzések:
A próbák Istentől jönnek? – Valakinek sokat kellett szenvednie családi körülményei és súlyos betegségei miatt. Azt mondta: „Ez nem lehet Istentől való, mert Ő szeretet, tehát ez az ördögtől van.” Beszélgetőtársa így válaszolt: „Én jobban szeretném, ha Isten próbálna, mint ha az ördög, mert tudom, hogyha Isten próbál, akkor annak egyszer vége lesz, de ha az ördög, akkor sohasem lesz vége.” Ez a dolog lényege. Isten büntetései sem jönnek szeretet nélkül. Másként Dávid nem tudott volna a Zsolt 6,2 és 3-ban így imádkozni: „Uram ne feddj meg haragodban, ne ostorozz indulatodban! Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim!” És a 10. versben így kiáltani: „Meghallgatta könyörgésemet az Úr, imádságomat elfogadta az Úr.” Zsolt 30,6: „Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.” Ha szomorúság ér bennünket, gyakran kérdezzük: Miért? Ez érthető. Az ember ilyenkor fel is lázadhat Isten ellen. Ha megszabadulunk a szenvedéstől, visszatekintve látjuk, hogy keze akkor is szeretettel támogatott. Sok ember tapasztalja ezt a betegség vagy az őt ért szenvedés idején. Mégis vannak, akik Istent teszik felelőssé mindazért a bajért, ami a világon van. Azt kérdezik: ha Isten szeretet, miért hagyja, hogy gyerekek éhen haljanak, vagy szerencsétlenség érje őket?
Semmi nem érhet bennünket, amire azt mondhatnánk: nem érdemeltem meg. A próbaparancs így hangzott: „A jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod” (1Móz 2,17). Jóbnak be kellett látnia, hogy bármilyen igaz volt is, mégis bűnös ember. A három barátnak meg kellett értenie, hogy Isten nem mindig az „elkövetett” bűnért büntet valakit, hanem olykor próbaképpen adja a nehéz napokat.
Ítélkezni mások fölött – A három barát ítélkezett Jób fölött, és ezért Jób, Elihú és maga az Úr is megfeddte őket. „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” stb. (Mt 7,1kk) Az Úr Jézus nagy bűnnek tekintette az ítélkezést. Szabad valakit figyelmeztetnünk a hibájára, de ezt mindig csak szeretettel tegyük, tudva, hogy mi magunk is minden nap vétkezünk. Gondoljunk a Jn 8,1–11-re: „Aki bűntelen közületek…”
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Természetismeret (Környezetismeret) / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Biológia
Vizuális kultúra (Rajz)
365/039. Az istenfélő Jób – tanári segédlet és feladatlapok egyben
38. Jákób Egyiptomban: Áldásai, halála és temetése
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Isten gondoskodik Jákóbról és családjáról.
* József a Messiás előképe.
* Jákób Isten áldását kéri és kapja utódaira.
Előzmények:
Amikor a testvérek elutaztak, kitűnt, hogy Benjámin zsákjában magukkal vitték József ezüstserlegét. Júda öccse védelmére kelt, és azt akarta, hogy őt büntessék meg helyette. József megismertette magát testvéreivel. Jákób örült, amikor meghallotta, hogy József még él.
Történet:
Izráel, a család ősapja egy pillanatig sem tétovázott, hogy elinduljon-e Egyiptomba, Józsefhez. Mindenét magával vitte. Nagy csapattal indult el Hebrónból, ahol az utóbbi években lakott. A szekereken az asszonyok és gyerekek utaztak. A szamarak és a tevék a kisebb háztartási felszereléseket és az élelmet szállították. A nagy juh-, kecskenyájakat és a marhacsordákat Jákób fiai, unokái és pásztorai terelték. Izráel örömmel ment, nemsokára viszontlátja Józsefet!
Beérsebában, Kánaán déli határvidékén, ahol Ábrahám sok évig lakott, Izráel néhány napi pihenőt tartott. Mielőtt a neki ígért országot elhagyná, az Úrral akart találkozni. Ezért áldozatot mutatott be apja, Izsák Istenének.
Éjszaka látomásban* szólt Isten Izráelhez: „Jákób! Jákób!”
„Itt vagyok” – felelte Jákób álmában.
„Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott. Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni. József keze fogja majd le a szemedet.” (Azaz melletted lesz, mikor meghalsz.)
Jákób tehát három ígéretet kapott: nyugodtan mehet Egyiptomba, mert Isten vele lesz, családját ott nagy néppé teszi; Isten vele megy, és később utódait onnan visszavezeti; József ott lesz, amikor Jákób meghal, ő fogja lezárni a szemét.
Micsoda bátorítás ez az öreg patriarchának!
S még valamit remélhetett: Végre béke lesz a családjában! Isten megígérte, hogy utódai nagy néppé lesznek, azaz Isten meg fogja őrizni a család egységét. Nem úgy, mint a szülői házban, ahonnan Ézsau elköltözött, és önállósította magát.
Vidáman indult útnak Izráel Beérsebából. Fiai útközben mindenről gondoskodtak a nagy család számára. Ebben a fejezetben olvashatjuk Jákób unokáinak neveit. Fiaival együtt hatvanhatan voltak. Jákóbbal, Józseffel és annak két fiával együtt hetven férfi tagja volt a családnak. Ehhez hozzá kell vennünk még az asszonyok és gyermekek számunkra ismeretlen számát. Száznál is többen voltak tehát. Valóságos sereg az állatokkal együtt, melyeket szintén etetni kellett. Voltaképpen nagy teher ez az egyiptomiak részére. De József, és ne feledjük, maga a fáraó is garantálta a megélhetésüket.
Izráel nagy bölcsen előre küldte fiát, Júdát. Értesítette Józsefet, hogy jönnek, és Gósen földjén* fognak egymással találkozni. Amikor megérkeztek, József befogatott kocsijába, és apjához hajtatott. Sírva borult öreg édesapja nyakába. Izráel ezt mondta Józsefnek: „Most már meghalhatok, mert megláttalak, és tudom, hogy élsz.”
József óvatos diplomata volt. Tudta, hogy gondoskodnia kell családja védelméről. Azt mondta apjának és testvéreinek: „Elmegyek a fáraóhoz és hírül viszem neki: testvéreim és apám családja, akik röviddel előbb még Kánaánban laktak, megérkeztek hozzám. Ezek az emberek juhpásztorok, mindig is jószágtartó emberek voltak, és magukkal hozták juhaikat, marháikat és mindenüket. Ha a fáraó megkérdezi tőletek, mi a foglalkozásotok, mondjátok, hogy ifjúkorotoktól fogva jószággal foglalkoztatok, és őseink is jószágtartók voltak. Így majd letelepedhettek Gósen földjén, mert az egyiptomiak utálatosnak tartanak minden juhpásztort!”
Így biztosította családja külön lakhelyét Egyiptomban. Nagyon fontos volt ugyanis, hogy Jákób családja külön nép maradjon. József tehát gondolt arra a szövetségre, melyet Isten Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. Képzeljük el, hogyha a héberek idővel elvegyülnek az egyiptomiakkal, akkor az az ígéret: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel” (1Móz 12,2), soha nem teljesedhetett volna.
József úgy tett, ahogy mondta. Elment a fáraóhoz, és jó tisztviselőként hírül vitte neki, hogy apja és testvérei juhaikkal, marháikkal és mindenükkel megérkeztek Kánaánból Gósen földjére. Magával vitte öt testvérét, és odaállította őket a fáraó elé. A fáraó megkérdezte tőlük, mi a foglalkozásuk. Tehát a jól ismert módon történt minden…
A testvérek azt felelték, hogy juhpásztorok, éppúgy, mint atyáik is azok voltak. „Jövevényként jöttünk ebbe az országba, mert szolgáid juhainak nincs legelője, olyan súlyos az éhínség Kánaán földjén. Kérjük, hadd telepedjünk le Gósen földjén!”
A fáraó Józsefhez fordult: „Apád és testvéreid idejöttek hozzád. Előtted van Egyiptom országa. Az ország legjobb részén telepítsd le apádat és testvéreidet, lakjanak Gósen földjén. Ha pedig tudod, hogy vannak közöttük rátermett emberek, tedd azokat jószágaim felügyelőivé!*” Megkapták hát a hivatalos beleegyezést. József nagyon okosan tette, hogy ezt megbeszélte a fáraóval. Most a fáraó beleegyezését bevezetik a történetek könyvébe, ha tehát később szükség lesz rá, ott megtalálható lesz.
Látjuk, hogy nagyon jó volt a fáraó és József közti viszony. Később József bemutatta édesapját a fáraónak. Jákób, mint idősebb, és egy nagy család feje, megáldotta a királyt. Ezzel is megköszönte a fáraónak a megtiszteltetést és barátságot, melyet irántuk tanúsított.
A fáraó elbeszélgetett Jákóbbal: „Hány éves vagy?” Jákób így válaszolt: „Vándorlásom éveinek száma százharminc esztendő. Életem rövid volt, tele rossz napokkal. Nem értem el atyáim vándorlása éveinek a számát.” Érdekes válasz, mely megérdemli, hogy ráfigyeljünk. Jákób a 130 esztendőt „rövid”-nek mondta; Izsák 180, Ábrahám 175, dédapja, Táré pedig 205 évig élt. Elődeihez viszonyítva volt rövid az ő élete. (147 éves korában halt meg.) Az eltelt éveket rossznak nevezte. Ezzel arra utalt, hogy sok gond, szomorúság és nyomorúság érte. „Vándorlása éveinek számáról” beszélt, mert vándorként lakott Kánaánban (és Paddan-Arámban). Ezzel egyúttal azt is tudtul adta, nincsenek politikai ambíciói, és így veszélytelen idegennek lehet tekinteni. Amikor elbúcsúzott, még egyszer megáldotta a fáraót.
József jól gondoskodott családjáról. Házakat építtetett számukra, és a fáraó parancsára birtokot adott nekik Gósenben, Ramszesz földjén. Ezenkívül az éhínség hátralevő öt esztendejében ellátta őket.
Közben egyre többen kopogtattak be Józsefhez, hogy gabonát vásároljanak. József a következőképpen cselekedett: mindenkivel megfizettette a gabona árát, amit a hét bő esztendőben a földművesektől felvásárolt. A pénz a fáraó kincstárába került. Amikor már senkinek nem volt pénze, az emberek állataikkal – juhokkal, marhákkal, szamarakkal és lovakkal fizettek a gabonáért. A következő évben az emberek földjeiket és magukat ajánlották fel, hogy életben maradjanak. Azt mondták: „Miért haljunk meg? Vásárolj meg minket és a földünket kenyéren. Akkor a fáraó szolgái leszünk. Csak adj vetőmagot, hogy életben maradjunk, és a termőföld se váljék pusztává.”
Így aztán József fölvásárolta az egész országot a fáraó számára, és a nagybirtokosok, a földművesek, az iparosok mind a fáraó szolgái lettek. Csak a papok földje nem kerül a fáraó birtokába. Biztos jövedelmük lévén nem kényszerültek arra, hogy eladják földjeiket.
Később, ha ismét esik az eső, és a Nílus iszapja beborítja a partokat, a földművesek kapnak majd vetőmagot, hogy bevessék a földet. József elrendelte, hogy a termés egyötödét a fáraónak kell adni, négyötöde nekik marad a vetésre és élelemre.
Az egyiptomiak beleegyeztek. Azt mondták: „Te mentetted meg az életünket. Légy jóindulattal irántunk, uram, és mi a fáraó szolgái (jobbágyai, rabszolgái) leszünk.”
Közben Izráel nyugodtan élt Gósen földjén; birtokukba vették, és elszaporodnak ott.
Tizenhét éve lakott már Jákób Egyiptomban. Amikor érezte, hogy hamarosan meghal, magához hívatta Józsefet. Megeskette, hogy nem Egyiptomban temeti el, hanem ősei mellé.
Nem sokkal ezután József megint üzenetet kapott. Jákób beteg. József ezúttal két fiával, Manasséval és Efraimmal ment édesapja betegágyához. Az idős ember összeszedte erejét, és felült az ágyon. Felidézte, hogy az Úr megjelent neki Lúzban (Bételben), megáldotta, és azt ígérte, hogy nagy néppé lesz, s Kánaán földjét utódainak adja. Azután Jákób József mindkét fiának a jövőjéről szólt: saját fiainak tekinti őket, és a többiekkel együtt kapnak örökséget Kánaán földjén. Ha Józsefnek még több gyermeke születik, azok nem így örökölnek, hanem esetleges utódaik Manassé és Efraim utódai közé számíttatnak.
Jákób elmondta azt is, hogy Ráhelt, József édesanyját útközben, Betlehemnél temette el. Majd Manassé és Efraim megáldásával folytatta. „Kik ezek?” – kérdezte Józseftől.
„Az én fiaim, akiket itt adott nekem az Isten.” – felelte József.
Jákób így szólt: „Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg őket!”
Rosszul látott, hát unokái egészen közel léptek hozzá. Megcsókolta és megölelte őket.
„Nem gondoltam, hogy még meglátlak – mondta Józsefnek –, és lám, most még gyermekeidet is láthatom.” József tisztelete jeléül arccal a földre borult apja előtt.
Aztán odaállította fiait apja elé. A kisebbet Jákób bal keze felől, a nagyobbat, Manassét pedig a jobb keze felől. Így a nagyobb kapja majd a jobb kézzel adott jelentősebb áldást.
Jákób azonban keresztben tette kezét a fiúk fejére. Jobbját Efraimra, balját Manasséra. „Az Isten, aki előtt jártak az őseim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig, az angyal, aki megváltóm minden bajban, áldja meg e fiúkat! Nevemről nevezzék őket, meg őseimnek, Ábrahámnak és Izsáknak a nevéről! Szaporodjanak el, legyen sok utódjuk ezen a földön (Kánaánban)!”
József változtatni akart a sorrenden. Megfogta Jákób jobb kezét, hogy Efraim fejéről Manassé fejére tegye át: „Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet!”
Jákób azonban elutasította. „Tudom, fiam, tudom. Ő is nagy néppé lesz. De a kisebb testvér nagyobb lesz nála, és utódaiból népek tömege lesz.” Így emelte Efraimot Manassé fölé.
Az áldás után prófétai igét mondott Józsefnek: „Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére*.”
Józsefnek örökségül egy darab földet adott, melyet egykor vásárolt, és később fegyverrel védett meg a kánaániaktól (itt az emóriaktól, ami gyűjtőnév). Ott temették el később Józsefet (Józs 24,32).
Nem sokkal ezután Jákób összes fiát halálos ágyához hívatta. El akarta mondani nekik, mi történik velük a messze jövőben. Elsorolta korábbi tetteiket, és feltárta utódaik jövőjét.
Nem Rúben, a legidősebb lesz az első a testvérek között, mert nagyot vétkezett apja ellen. Simeon és Lévi pedig megölte a sikemieket, ezért átkozott a haragjuk. Isten elszéleszti őket testvéreik között. Korábbi vétkei ellenére Júdáé lett a legnagyobb áldás. „Júda*, téged magasztalnak testvéreid. Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló (a nyugalmat hozó, a Messiás), akinek engednek a népek.”
Zebulonnak és Issakárnak szerencsés jövőt jövendölt, ugyanúgy Dánnak, Gádnak, Ásérnak és Naftálinak, Bilha és Zilpa fiainak is. Jákób lelki szemeivel látta Üdvözítőjét, és bizonyságot tett Róla: „Szabadításodra várok, Uram!” (18.v.)
Józsefnek, valójában Efraimnak és Manassénak, sok utóda lesz. Józsefet Jákób „termő fa ágának” nevezte. Benjámin leszármazottaiból harcos nép válik, mely mint egy farkas, ragadozó lesz, és zsákmányt eszik.
Jákób még egy utolsó parancsot adott fiainak. Azt akarta, hogy a hettita Efrón mezején levő makpélai barlangba temessék, melyet Ábrahám vásárolt családi temetkezési helyül (sírhelynek való birtokul). „Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát, oda temették el Izsákot és feleségét, Rebekát, oda temettem el Leát is.”
Eljött Jákób életének a vége. „És elődei mellé került.” József fogta le a szemét, ahogy Isten megígérte (lásd 1Móz 46,4b). Sírva csókolta meg a búcsúzót.
Majd megparancsolta az orvosoknak*, hogy balzsamozzák be* a holttestet. Negyven napig tartott a balzsamozás. Az egyiptomiak hetven napig gyászolták alkirályuk apját. A gyász letelte után a fáraó beleegyezett, hogy József esküje szerint Kánaánban temesse el apját.
Hosszú menet kísérte Izráel holttestét Makpéla barlangjába. A fáraó udvari emberei, a nemesek, miniszterek, József családja, a szolgái, és természetesen valamennyi testvére gyermekeikkel és unokáikkal. Csak a kicsi gyermekek a gondozóikkal, és a jószág maradt Gósenben. Harci kocsik s lovasok kíséretében vonult a gyászmenet Kánaán felé. A Jordán egyik átkelőhelyénél, egy csipkebokrokkal borított nyílt mezőségen a menet megállt, hogy még egyszer „mélységes gyásszal gyászolják” az elhunytat.
Az ottlakó kánaániak csodálkoztak, amikor ezt látták. „Mély gyásza van Egyiptomnak” – mondták egymásnak. Ezért elnevezték ezt a helyet „Ábél-Micraim”-nak, ami azt jelenti: „az egyiptomiak gyásza”. Azután Jákób fiai (valószínűleg az egyiptomiak nélkül) elvitték édesapjukat a Makpéla-barlangba, és ott eltemették. Majd mind visszatértek Egyiptomba.
Nem sokkal ezután a testvérek arról beszélgettek, mi is lesz velük. Most, hogy Jákób meghalt, „hátha József bosszút forral ellenünk, és visszafizeti nekünk mindazt a rosszat, amit vele szemben elkövettünk!” Néhányan közülük követségbe mentek hozzá, s ezt mondták neki: „Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái!” Azaz József, aki maga is Istent szolgálta, az Ő nevéért bocsásson meg nekik.
József ezt hallva sírva fakadt. Hát ez a régi ügy még most is félelemmel tölti el őket?
A testvérek mindnyájan alázatosan leborultak előtte: „Szolgáid vagyunk!” Íme, az álmai hogy beteljesedtek!
József megnyugtatta őket: „Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én?” Ő nem fogja megbüntetni a rosszat úgy, ahogy Isten azt megtehetné. „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket!”
József száztíz évig élt. Még megláthatta Efraim unokáit, tehát a saját dédunokáit is. Manassé fiának, Mákirnak is születtek fiai, és „térdére vette őket”.
Amikor érezte, hogy nemsokára meg fog halni, megeskette testvéreit, hogy csontjait (bebalzsamozott holttestét) magukkal viszik Kánaánba. Biztos volt ui. benne, hogy Isten kivezeti őket Egyiptomból. Azután meghalt József, népe jótevője, Egyiptom megmentője, Cáfenat-Panéah. Holttestét bebalzsamozták, és koporsóban* őrizték Egyiptomban. Az Egyiptomból való kivonuláskor Izráel népe vitte magával Kánaánba.
Jegyzetek:
Látomások – Néha álomban, néha nappal Isten kijelentette magát az embereknek. Olykor valóságos alakot is láttak, de gyakran csak hangot hallottak. Jákób álomban Isten hangját hallotta.
Gósen – Egyiptom legtermékenyebb része, a Nílus deltájának keleti részén fekszik, tehát közel a határfolyóhoz. Az 1Móz 47,11-ben olvassuk, hogy József a családját az ország legjobb vidékére, Ramszesz földjére telepítette. Ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy Ramszesz Gósen legtermékenyebb része volt Ramszesz város közelében.
Jószágfelügyelő – Ma már nem használjuk ezt a szót. Felügyelt a jószágra és a pásztorokra.
Visszatérsz atyáid földjére – Jákób valószínűleg Izráel népének – Efraim és Manassé törzsének is – Kánaánba való visszatérésére céloz. Ha azt jelenti, hogy József is visszatér Kánaánba, az csak József bebalzsamozott holttestére vonatkozhat, melyet sokkal később Kánaánban fognak eltemetni.
Júda áldása – Júda uralkodó helyzetbe kerül testvérei, a későbbi törzsek között. Az ő utódai közül származik majd az Üdvözítő.
Orvosok, balzsamozás – A régi Egyiptomban önálló mesterség volt az elhunytak testének bebalzsamozása. Az egyiptomi vallás szerint az elhunyt lelke állandóan visszatér a testbe. Ezért preparálták, balzsamozták rendkívül gondosan a holttestet, vászoncsíkokba göngyölték, és néhány egymásba illő koporsóban őrizték, melyekre az elhunyt arcképét festették. A balzsamozók orvosok voltak. Nemcsak embereket, de „szent állatokat” is bebalzsamoztak, pl. macskákat, kutyákat, sőt még krokodilokat is.
Koporsó – Szarkofág, amilyent a régi egyiptomi sírokban találtak. Tulajdonképpen három láda egymásban, legbelsőben a múmiával, melyekre az elhunyt képét is ráfestették.
Énekek:
Református énekeskönyv: 80:1.3; 105:1–2; 167:1–2; 256:4–5; 265:4–7; 272:1–2.4
Jertek, énekeljünk: 63; 65; 85; 141:1–2; 161; 197
Harangszó: 39; 44:1–2; 49:5–7; 51:1–2; 52; 54
Dicsérjétek az Urat!: 14; 26; 27; 45; 55; 77
Erőm és énekem az Úr: 4; 17; 36; 84; 100; 131
Megjegyzések:
Kiknek és hogyan mondjuk el a történetet? – A különböző eseményeket a korosztályokhoz alkalmazkodva mondjuk el.
* : Jákób és József találkozása, Jákób a fáraónál, Gósen földjén, Jákób megáldja Efraimot és Manassét
** : u.a. + prófécia a törzsekről, Jákób halála
*** : u.a. + Jákób temetése; József ígérete testvéreinek; József bebalzsamozása és megőrzése, amíg Egyiptomból elmennek
Külön laknak – Nagyon fontos volt Izráel számára, hogy külön lakjanak Gósenben, tehát nem a pogány egyiptomiak között. Az 1Ján 5,21-ben János apostol figyelmezteti a keresztyén gyülekezeteket: „Őrizkedjetek a bálványoktól!” Ne érintkezzenek azzal a világgal, amelyik nem tiszteli Istent! A gyermekekkel a Gósen földjén való lakás kapcsán tudunk beszélni arról, hogy mit jelent „külön lakni”. Hajlamosak vagyunk humánusan gondolkodni a nem keresztyén kultúráról, annak hatásáról, és ahogy az eluralkodik rajtunk. Megőrizhetjük ennek ellenére is őszinte keresztyénségünket? Meg tudjuk tartani Pál apostol intelmét: „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” (1Thessz 5,21)? Vigyázzunk: amivel, akivel kapcsolatba kerülünk, az bepiszkíthat vagy megfertőzhet. Jó embereket is elronthatnak gonosz társaságok.
Szó szerinti külön lakás persze ma már nem létezik. Beszélgessünk arról: El kell magad teljesen különíteni a „világtól”, vagy mint tanúbizonyság igen is a „világban” kell élned?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
írás esztétikus elhelyezése. (**)
A legjobb tervek megvalósítása agyag vagy gyurma formázásával, gipszöntéssel. (***)
365/038. Jákób Egyiptomban: Áldásai, halála és temetése – tanári segédlet és feladatlapok egyben
37. A testvérek harmadszor József előtt: József megismerteti magát velük
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Isten keze József és testvérei életében.
* Kétségbeeséstől a bűnbocsánatig.
Előzmények:
Jákób fiai végre megkapták apjuk beleegyezését, hogy másodszor is útra keljenek Egyiptomba. Júda kezességet vállalt Benjáminért. József rendkívül barátságosan fogadta őket. Ő is velük evett és ivott.
Történet:
Mielőtt a testvérek másnap reggel útra keltek volna, József háza felügyelőjének különös parancsot adott. A testvérek zsákjait tötse meg annyi gabonával, amennyit csak el bírnak vinni, és úgyanúgy, mint az előző alkalommal, a pénzüket tegye vissza a zsákjukba. „Serlegemet, az ezüst serleget pedig tedd a legkisebbik zsákjának a szájába gabonája árával együtt!”
A ház felügyelője pontosan végrehajtotta a parancsot. Amikor kivilágosodott, elindultak a testvérek. Alig hogy kiértek a városból, József azt mondta háza felügyelőjének: „Indulj, fuss utánuk azoknak az embereknek! Ha utoléred őket, ezt mondd nekik: Miért fizettetek rosszal a jóért? Hiszen ez az, amiből inni szokott az uram, sőt jósolni is ebből szokott! Rosszul tettétek, amit elkövettetek.”
A ház felügyelője utolérte és megállította őket. Elmondta, amit gazdája rábízott.
A testvérek csodálkozva és ijedten felelték: „Miért mondod ezt nekünk? Ilyesmit sohasem tennénk! Hiszen azt a pénzt is visszahoztuk Kánanán földjéről, amit zsákjaink szájában találtunk. Hogyan loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat? Akinél megtalálják a serleget, az haljon meg, mi magunk meg rabszolgái leszünk uramnak!” József bátyjai tehát meg voltak győződve ártatlanságukról.
A ház felügyelője azt válaszolta: „A vizsgálat ki fogja deríteni, ki tette; ő lesz a rabszolgám, de ti, a többiek szabadok maradtok.” A „rabszolgám” kifejezés itt arra utal, hogy a bűnös ezentúl tőle kapja a parancsokat.
A testvérek sietve leszedték zsájaikat a szamarakról. A földre rakták, és kikötözték, de meg se nézték, annyira biztosak voltak az ártatlanságukban.
A felügyelő végigkutatott minden zsákot Rúbentől, a legidősebbtől kezdve. Természetesen mindannyian látták, hogy a pénz megint ott van a gabona tetején. De most nem az volt a fontos! Az ezüstserlegről volt szó… Mindenki biztonságban érezte magát: ő nem lopta el a serleget. Akkor a felügyelő Benjámin zsákjához lépett, és íme, a serleg ott csillogott a napfényben!
A testvérek megszaggatták felsőruhájukat. Benjámin! Azonnal szegény édesapjukra gondoltak, különösen Júda, aki apjánál kezességet vállalt öccséért.
Fölrakták megint a terhet szamaraikra, és a ház felügyelőjével visszatértek a városba.
A testvérek bementek Józsefhez, aki otthon volt, és várta őket. Földre borultak az egyiptomi úr előtt.
József szigorúan rájuk förmedt: „Hogy csinálhattatok ilyet?”
Júda felelt: „Mit mondjunk az én uramnak? Mivel igazoljuk* magunkat? Isten hozta napvilágra szolgáid bűnét*. Most már rabszolgái vagyunk az én uramnak mi is, meg az is, akinél a serleget megtalálták.”
De József így válaszolt: „Távol legyen tőlem, hogy ezt tegyem! Csak az lesz a rabszolgám, akinél a serleget megtalálták, ti pedig menjetek el apátokhoz békességgel!” József kétségtelenül még egyszer próbára akarta tenni testvéreit. Itt hagyják Benjámint rabszolgaként, mint ahogy annak idején őt eladták rabszolgának? Tudni akarta, mi az elhatározásuk. Ha készek mind rabszolgaként nála maradni, akkor valóban megváltoztak.
Júda a nagyúr elé lépett: „Kérlek, uram, hadd szóljon egy szót hozzád, uramhoz a te szolgád, és ne gerjedj haragra szolgád ellen, hiszen olyan vagy te, mint a fáraó*! Amikor az én uram ezt kérdezte szolgáitól: Van-e apátok vagy testvéretek, akkor mi azt feleltük az én uramnak: Öreg apánk van nekünk, és annak egy öregkorában született fiatal gyermeke. Ennek a bátyja meghalt, és mivel ő egyedül maradt meg az anyjától, azért szereti őt az apja. Te ezt mondtad szolgáidnak: Hozzátok el őt hozzám, hadd lássam saját szememmel! Mi azt feleltük az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az apját, mert ha elhagyja, meghal az apja. Te akkor ezt mondtad szolgáidnak: Ha a legkisebb öcsétek nem jön el veletek, ne kerüljetek többé a szemem elé! Mi elmentünk apánkhoz, a te szolgádhoz, és elmondtuk neki az én uram beszédét. Mikor aztán apánk azt mondta, hogy vásároljunk megint egy kis élelmet, mi azt feleltük: Nem mehetünk el. Csak akkor megyünk el, ha velünk lesz a legkisebb testvérünk is, mert nem kerülhetünk a szemed elé a legkisebb testvérünk nélkül. Akkor apám, a te szolgád ezt mondta nekünk: Ti is tudjátok, hogy csak két fiút szült nekem a feleségem. Az egyik elment tőlem, és én azt gondoltam: Biztosan vadállat tépte szét. Nem is láttam többé mindmáig. Ha ezt a fiút is elviszitek tőlem, és szerencsétlenség éri, akkor ősz fejemet a bánat miatt juttatjátok a sírba. Most tehát ha úgy térek vissza apámhoz, a te szolgádhoz, hogy nem lesz velem a fiú, akkor meghal, és szolgáid a bánat miatt juttatják apánknak, a te szolgádnak ősz fejét a sírba. De szolgád így vállalt kezességet apámnál ezért a fiúért: Ha nem hozom vissza hozzád, egész életemben viseljem vétkem terhét apám előtt. Ezért hadd maradjon itt a te szolgád e fiú helyett uram rabszolgájaként, ez a fiú pedig menjen el testvéreivel! Mert hogyan mehetnék el apámhoz, ha ez a fiú nincs velem?”
József nem tudott tovább uralkodni magán. Látta, hogy testvérei teljesen megváltoztak. Most már bizalommal lehetett hozzájuk.
Felkiáltott: „Küldjetek ki előlem mindenkit!” Az ottlevő egyiptomiak ijedten távoztak, József pedig megismertette magát testvéreivel.
Olyan hangosan sírt, hogy mindenki meghallotta a házban.
Én vagyok József! Él-e még az én apám?” – kérdezte. A testvérek nem tudtak válaszolni a rémülettől.
„Jöjjetek közelebb hozzám!” – biztatta őket József. – „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok. Mert már két esztendeje tart az éhínség a földön, és még öt esztendeig nem lesz sem szántás, sem aratás. Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket. Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé (a Károli fordítás szerint: atyjává*), egész házának urává és egész Egyiptom uralkodójává tett.”
Ezután József gyorsan intézkedett, mint aki megszokta, hogy határozott utasításokat adjon.
„Sietve menjetek el apámhoz, és mondjátok meg neki: Ezt üzeni a fiad, József: Isten egész Egyiptom urává tett engem. Jöjj el hozzám, ne tétovázz! Gósen földjén fogsz lakni, közel leszel hozzám te, a fiaid és az unokáid, meg a juhaid, marháid és mindened. Én majd ellátlak itt, hiszen még öt évig tart az éhínség. Így nem fogsz nélkülözni sem te, sem házad népe, sem semmid.”
Amikor a testvérek még haboztak, József azt mondta: „Saját szemetekkel látjátok testvéremmel, Benjáminnal együtt, hogy én magam beszélek hozzátok tolmács nélkül, a saját nyelveteken! Mondjátok el apámnak, hogy mim van, és azt is, hogy ki vagyok. Azután sietve hozzátok ide apámat!”
József Benjámin nyakába borult, és együtt sírtak. Majd sírva megcsókolta mindegyik testvérét. Milyen nagyszerű pillanat! Ezzel József bebizonyította, hogy valóban megbocsátott nekik.
Amikor a testvérek magukhoz tértek ijedtségükből, hosszan elbeszélgettek Józseffel. Volt bőven mondanivalójuk.
A fáraó meghallotta a hírt, és Józseffel együtt őszintén örült, majd így szólt: „Mondd meg a testvéreidnek: Rakjátok meg állataitokat, eredjetek, menjetek el Kánaán földjére! Ott vegyétek magatokhoz apátokat, házatok népét, és jöjjetek hozzám, mert nektek adom Egyiptom földjének legjavát, a leggazdagabb földön élhettek. Vigyetek magatokkal szekereket Egyiptomból, hogy gyermekeiteket, feleségeiteket és apátokat magatokkal hozhassátok ide. Ne sajnáljátok a holmitokat, mert Egyiptom földjének a legjava lesz a tietek!”
József eszerint cselekedett. Szekerekkel és útravalóval bocsátotta el bátyjait.
Sőt mindegyiknek adott egy öltözet ruhát*, és hogy Benjáminnak megmutassa nagy szeretetét, neki háromszáz ezüstöt* és öt öltözet ruhát adott. A szekerekkel együtt tíz szamár is ment megrakva Egyiptom javaival, és tíz szamárkanca gabonával, kenyérrel és egyéb élelemmel, útravalóul apjának. Testvéreinek tanácsot adott: „Ne civakodjatok az úton!” Emlékezett, hogy régen gyakoriak voltak a veszekedések.
Nem is tűnt hosszúnak az út, és a testvérek hazaértek a megrakott szekerekkel.
Lelkendezve kiáltották: „József még él, és egész Egyiptom fölött uralkodik!”
Ez túl sok volt apjuk számára. Nem akarta elhinni. Csak mikor mindent elbeszéltek neki, és látta a szekereket, melyeket József küldött értük, akkor vette komolyan a hírt.
Ó, hogy örült! Ragyogó arccal mondta: „Ennyi elég! Csakhogy él még József, a fiam! Megyek, hogy meglássam őt, mielőtt meghalok!”
Jegyzetek:
Igazolni – Ártatlanságot bizonyítani.
Bűn, vétek – Júda itt nem a serleg állítólagos ellopására, hanem a korábban elkövetett bűnökre gondol, melyek közül minden bizonnyal József eladása volt a legnagyobb. Azt hiszi, hogy Isten ezért bünteti most őket.
A fáraóhoz hasonló – Júda akaratlanul is elismeri, hogy József álmai (1Móz 37,5–11) valóban beteljesedtek. Egyiptom teljhatalmú ura lett.
A fáraó atyja (Károli fordítás) – Ez a szép kifejezés azt jelenti, hogy József a fáraó tanácsadója lett, aki úgy segíti a fáraót a birodalom kormányzásában, mint egy atya.
Egy öltözet ruha – Különlegesen szép köpeny, melyet ünnepnapokon hordtak. (Bír 14,12–13; 2Kir 5,5) Ilyen öltözetet gyakran ajándékba adtak.
Ezüst – A pénzek mai értékét felbecsülni hiábavaló vállalkozás volna a vásárlóérték különbözősége, de a mai pénznemek értékének változó volta miatt is.
Énekek:
Református énekeskönyv: 32:1–3; 118:1,10; 254:3; 220:1.6–7; 256:1–5
Jertek, énekeljünk: 101:1–2; 141; 161; 163; 198:1–2.5
Harangszó: 44:1–2; 51:1–2; 52:1–4; 54:1–4
Dicsérjétek az Urat!: 27:1; 40; 45:1–3; 55:1.3; 93
Erőm és énekem az Úr: 16; 23; 46; 84; 131
Megjegyzések:
Isten büntetése – Júda azt mondta: „Isten hozta napvilágra szolgáid bűnét.” Vigyázzunk arra, hogy ne Isten büntető kezét lássuk minden minket ért bajban! De ha valami csapás ér bennünket, megvallhatjuk, hogy vétkeztünk. Júdának ez a reakciója egyébként jól érthető.
Isten gondviselése – József is Istenben látja az események Urát: „Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket…” Az Istenre figyelő ember ma is megláthatja az Ő kezét az eseményekben, így jobban tűri a nehézségeket, és könnyebben meg tud bocsátani.
A különböző „jelenetek” – Nagyszerű történet különböző csúcspontokkal.
Aki érdekesen akarja elbeszélni a történetet, készítsen magának egy jó vázlatot!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Matematika
Természetismeret (Környezetismeret)
Ének -zene / Tánc és dráma
Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
– József csele (az ezüstserleg)
– a testvérek vidáman útrakelnek
– József parancsa háza felügyelőjének
– a házfelügyelő a testvérek után megy
– a felügyelő vádja
– Benjáminnál a serleg
– vissza Józsefhez
– a testvérek József előtt
– Júda védőbeszéde
– József felfedi kilétét
– szabadítás az éhínségből
– tervek a jövőről: Gósen
– a fáraó jóindulata
– utazás haza
– Jákób öröme
365/037. A testvérek harmadszor József előtt: József megismerteti magát velük – tanári segédlet és feladatlapok egyben
36. József testvérei másodszor Egyiptomban
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Júda kezessége Krisztus előképe.
* Isten munkálkodik a testvérek szívében.
* A sírás nem szégyen.
Előzmények:
József testvéreinek nehézsége támadt az egyiptomi alkirálynál. Megszólalt a lelkiismeretük a József ellen elkövetett gonosztett miatt. Simeon nélkül tértek vissza, és elmondták Jákóbnak az egyiptomi ember kívánságát, hogy Benjámint vigyék Egyiptomba. Jákób ebbe nem akart beleegyezni. A gabonászsákokban levő pénz félelemmel töltötte el őket.
Történet:
Az éhínség még mindig tartott Kánaánban is. A gabona, melyet Jákób fiai Egyiptomból hoztak, elfogyott. Jákób azt mondta fiainak: „Vásároljatok megint egy kis élelmet!” Habozva fogalmazott, nem ejtette ki az „Egyiptom” nevet, csak nagyon óvatosan szólt „egy kis élelem”-ről.
Természetesen Jákób is tudta, mi a feltétele a második egyiptomi útnak. De a fiaira hagyta, hogy ezt a számára fájdalmas dolgot megemlítsék. Nem Rúben, a legidősebb fiú, hanem Júda vetette föl a nagy problémát. „Szigorúan figyelmeztetett bennünket az az ember: Ne kerüljetek a szemem elé, ha nem lesz veletek a testvéretek! Ha tehát hajlandó vagy elküldeni velünk a testvérünket, elmegyünk, és vásárolunk neked élelmet. De ha nem küldöd el, nem megyünk el, mert az az ember megmondta nekünk: Ne kerüljetek a szemem elé, ha nem lesz veletek az öcsétek!” Júda kétszer is említette az egyiptomi kormányzó feltételét, hogy meggyőzze édesapját, szükséges, hogy Benjámint ezúttal engedje el velük.
Izráel* – most egyszerre azt a nevet használta a Biblia, amit Isten adott Jákóbnak – szemrehányóan válaszolt: „Miért tettetek velem ilyen rosszat, hogy elmondtátok annak az embernek, hogy van még egy testvéretek?”
A testvérek így feleltek: „Sokat kérdezősködött az az ember rólunk és a családunkról. Él-e még az apátok? Van-e még testvéretek? És ezekre a kérdésekre nekünk válaszolnunk kellett. Honnan tudhattuk volna, hogy majd ezt mondja: Hozzátok ide a testvéreteket!” A testvérek itt elmondták, amit eddig még nem tudtunk. Az előző fejezetben nincs szó arról, hogy József édesapjuk és testvérük felől kérdezősködött volna. Valószínűleg azt később tette.
Júda most bátran lépett fel, hisz valaminek történnie kellett. „Küldd el velem a fiút*, hadd keljünk útra, hogy életben maradjunk, és ne haljunk meg sem mi, sem te, sem a gyermekeink! Én kezeskedem* érte, tőlem kérd számon (engem vonhatsz felelősségre miatta)! Ha nem hozom vissza, és nem állítom eléd, egész életemben viseljem vétkem terhét. Bizony, ha nem késlekedünk, már kétszer is megfordulhattunk volna.” Azaz, apám, dönts végre!
Izráel erre kénytelen volt beleegyezését adni. „Ha már így kell lennie, ezt tegyétek: Rakjatok az ország java termékeiből a zsákjaitokba, és vigyetek ajándékot annak az embernek: egy kis balzsamot*, egy kis mézet, gyógyfüvet, mirhát*, diót és mandulát*.”
Jákób nem akarta, hogy fiai üres kézzel érkezzenek a nagy úrhoz. Meg kellett nyerni az egyiptomi jóindulatát. Meg kellett oldani a pénzkérdést is: „Pénzt pedig kétszer annyit vigyetek magatokkal, mert ami pénz visszakerült zsákjaitok szájába, azt is vigyétek vissza! Hátha tévedés volt! Testvéreteket is vigyétek; készüljetek, menjetek vissza ahhoz az emberhez.” Majd így imádkozott: „Adja a mindenható Isten, hogy az az ember irgalmas legyen hozzátok, és küldje vissza veletek a másik testvéreteket és Benjámint.” Aztán Isten akaratában megnyugodva így fejezte be: „Ha már el kell veszítenem gyermekemet, hát elveszítem!”
Az ajándékot gondosan összecsomagolták, kétszer annyi pénzt vittek magukkal. Aztán Benjáminnal együtt elindultak.
Jákób fiai ismét József előtt álltak. Elképzelhetjük, hogy József milyen türelmetlenül és aggodalommal várta testvéreit. Miért nem jönnek már? Amikor József meglátta Benjámint, azt mondta háza felügyelőjének: „Vidd be ezeket az embereket a házba, vágj le egy állatot, és készítsd el, mert ma velem ebédelnek ezek az emberek!” Aztán elment.
A testvérek megijedtek, amikor József házának felügyelője bevezette őket a házba. Most felelősségre vonják őket a pénz miatt, melyet az előző alkalommal a zsákjaikban találtak…! Odaléptek a felügyelőhöz, és elmondták, hogyan történt: „Ezt most visszahoztuk magunkkal. De más pénzt is hoztunk magunkkal, hogy azon élelmet vásároljunk. Nem tudjuk, ki tette pénzünket a zsákjainkba.”
A ház felügyelője azonban megnyugtatta őket: „Legyetek nyugodtak, ne féljetek! Istenetek, atyátok Istene adta azt a kincset zsákjaitokba. A ti pénzetek eljutott hozzám.” Majd kivezette hozzájuk Simeont. Milyen boldog lehetett!
A testvérekkel nagyra becsült vendégekként bántak. Megmosták lábukat, szamaraiknak abrakot adtak.
A testvérek előkészítették ajándékaikat, és vártak, míg József délben hazajön, mert hallották, hogy ott fognak nála ebédelni. Amikor József hazaérkezett, átadták neki ajándékaikat. Alázatosan földre borultak előtte.
József édesapjuk felől érdeklődött. „Él-e még?”
A testvérek így feleltek: „Apánk, a te szolgád, jól van, él még.” Újból meghajoltak. József meglátta öccsét, Benjámint, és megkérdezte: „Ez a ti legkisebb testvéretek, akiről beszéltetek nekem?” Majd Benjáminhoz fordult: „Legyen kegyelmes hozzád az Isten, fiam!” József most már nem tudott uralkodni érzésein.
Könnyekre fakadt. Besietett egy másik szobába, hogy kisírja magát. Azután megmosta az arcát, és visszajött. Legyőzte elérzékenyedését, és megparancsolta, hogy tálalják föl az ételt. A szolgák külön terítettek gazdájuknak, külön a hébereknek, és külön a velük étkező egyiptomiaknak. Tudták, hogy illik, mert egy egyiptomi sohasem eszik együtt egy héberrel*.
A testvéreknek feltűnt, hogy a ház felügyelője pont életkoruk szerint ültette őket az asztalhoz. Honnan tudhatják? – kérdezték ámulva magukban. Mindenki bőségesen kapott enni, de Benjáminnak ötször annyit szolgáltak fel mindenből. Ittak és megmámorosodtak*.
Hogy csodálkozhattak a testvérek ezen a fogadtatáson! Benjámin miatt viselkedett olyan barátságosan az egyiptomi? Igen, az Úr kegyelmes volt hozzájuk!
Jegyzetek:
Izráel – „Istentől való fejedelem” vagy „Istennel viaskodó”. Az 1Móz 35,10-ben szereplő névváltoztatás még egyszer megerősítést nyer (lásd 1Móz 32). Az 1Móz 35,10 után Jákób új neve csak József elvitelének a történetében fordul elő (1Móz 37). Ebben a fejezetben ismét előkerül. Ez arra mutathat, hogy Istennek az ősatyákkal kötött szövetsége most ismét világosabbá válik: még inkább, amikor Jákób ismét találkozik Józseffel, és családja önállóvá válik.
Ifjú– Benjámin már nem gyermek, de mivel a legfiatalabb, még mindig nem tekintik felnőttnek (a család „Benjáminja”).
Júda, a kezes – Pénzkölcsönzésnél még ma is megkívánják, hogy valaki felelősséget vállaljon a teljes összeg visszafizetéséért. Júda vállalja a kezességet Benjámin visszatéréséért. Ebben Krisztus előképe, Aki kezességet vállal az Atyánál, hogy Isten gyermekei visszakerülnek Hozzá (Zsid 7,22).
Megjegyzés: Júdának nagyon meg kellett változnia régi viselkedéséhez képest. Gondoljunk csak arra, hogy tudta nélkül menyével, Támárral vérfertőzést követett el. Támár ikreket szült neki. Az egyik neve Pérec („törés”), a másiké Zerah (1Móz 38,29–30). Pérec és fia Hecrón (1Móz 46,12) révén az Úr Jézus Júda nagy leszármazottja (Mt 1).
Balzsam – Illatos gyanta, melyet füstölő- és szépítőszerként, a holttestek balzsamozására, és gyógyszerként használtak.
Mirha – Gyantafajta, melyet gyógyításra, érzéstelenítésre és a főzésnél is használtak. Nagyon drága fűszer, királyi ajándék (Mt 2,11: a napkeleti bölcsek mirhát vittek a zsidók újszülött királyának.)
Dió és mandula – Nem tudjuk biztosan, hogy valóban dióról és manduláról van-e szó.
Héber – A magyarázat megtalálható a 32. leckében.
Megmámorosodtak – A szó a héberben annyit jelent, hogy a bortól „vidámak” lettek. (Zsolt 104,15: „és bort, ami felvidítja az ember szívét”.) Úgy is értelmezhetjük, hogy bőségesen oltották szomjúságukat, túl bőségesen.
Énekek:
Református énekeskönyv: 34:9; 90:8–9; 345:1–2; 373:4–6; 441:9
Jertek, énekeljünk: 63; 64:2; 80; 97; 141
Harangszó: 42:1; 54:1–4
Dicsérjétek az Urat!: 10; 14:2; 15; 74:4; 93
Erőm és énekem az Úr: 24; 56:4; 59; 62:1–2; 84
Megjegyzések:
Kezességet vállalni a másikért – Sajátságos megnyilatkozása a felebaráti szeretetnek, melynél a saját érdekünk háttérbe szorul. Vegyünk példákat a mindennapi életből! Jézus Krisztus egyházának Kezese és Közbenjárója.
Izráel (Jákób) aggodalma – Úgy látszik, Jákób nem nagyon bízik Istenben. Fél, hogy Benjámint is elveszti, mint annak idején Józsefet. Magyarázzuk meg a gyermekeknek, ha nem bízunk az élet minden területén Istenben, akkor közömbösök és meggondolatlanok lehetünk. Isten gyermekei is lehetnek betegek, érheti őket is szerencsétlenség, ők is mindnyájan meg fognak halni. Végül Jákób elengedi legkisebb gyermekét Egyiptomba. Nem tehet mást, Isten kezébe teszi. Imádsága kíséri. Jakab apostol óv bennünket attól, hogy „világi módon” gondolkodjunk a jövőről (Jak 4,13–16), azt kell mondanunk: „ ha az Úr akarja és élünk…”. Ehelyett milyen sokan használnak ilyen semmitmondó kifejezéseket: „ha a körülmények megengedik”, „ha nem lesz semmi baj”, „ha minden jól megy” stb.
József elérzékenyülése – „Egy fiú, egy férfi ne sírjon” – szokták mondani. Mintha ez csak lányoknak és asszonyoknak lenne megengedve. Természetesen egy férfinek uralkodnia kell magán, de egyáltalán nem szégyen, ha egy fiú vagy férfi sír örömében vagy bánatában. „Jézus könnyekre fakadt” (Jn 11,35). Bészélgessünk erről a gyermekekkel!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Háztartástan (Technika)
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Matematika
Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
Kánaán: éhínség
Benjámin is velük megy
Júda kezessége
vendéglátás
Benjámin ötször többet kap
365/036. József testvérei másodszor Egyiptomban – tanári segédlet és feladatlapok egyben
35. József testvéreinek első egyiptomi útja
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* A megbízhatóság próbája.
* Ha megszólal a lelkiismeret…
Előzmények:
József az Úr segítségével alkirály lett. A bőség hét esztendeje után most beköszöntött az éhség.
Történet:
Kánaánban is éhínség uralkodott. Ott nem jutott senkinek eszébe, hogy az ínséges időkre gabonát tároljanak.
Jákób megtudta, hogy Egyiptomban még bőségesen van gabona. Összehívta hát fiait, és a következő megbízást adta nekik:
„Hallottam, hogy Egyiptomban van gabona, menjetek el, és vásároljatok ott gabonát, hogy életben maradjunk, és ne haljunk meg!”
E rövid, de velős megbízás után a testvérek szamaraikon elindultak Egyiptomba. A tizenkettő közül csak tízen, mert József nem volt többé, József öccsét, Benjámint pedig az apa, Jákób nem engedte el velük. Azt gondolta magában: Félek, hogy útközben szerencsétlenség éri.
Így mentek hát a testvérek: Rúben, Simeon, Lévi és Júda, Lea idősebb fiai, Dán és Naftáli, Bilha fiai, Gád és Ásér, Zilpa fiai, Issakár és Zebulon, Lea fiatalabb fiai. Nem voltak már ifjú emberek, mind családapák. Az otthon tartott Benjámin is régen megnősült, és gyermekei voltak (1Móz 46,8–27).
Amikor megérkeztek, jelentkeztek a kormányzó* (alkirály) rezidenciáján. Nem tudták, hogy a tekintélyes egyiptomi úr az öccsük, akit már több, mint tizenhét éve eladtak az izmáeli kereskedőknek húsz ezüstért. Hogy is gondoltak volna erre? József középkorú férfi lett, előkelő egyiptomi öltözéket viselt, kopaszra volt nyírva. Ebben a gazdag uralkodóban nem ismerhették fel halottnak vélt öccsüket. József, aki valószínűleg személyesen intézte a gabonaeladást a külföldieknek, büszkén fogadta bátyjait. Azok alázatosan földre borultak a magas állású egyiptomi úr előtt. (József álmai most részben beteljesedtek! 1Móz 37,5–11). József azonnal felismerte bátyjait, de úgy tett, mintha először látná őket. Keményen beszélt velük, nem az ő nyelvükön közvetlenül, hanem tolmács útján. Álmaira gondolt, de nem árulta el meghatottságát. Valószínűleg apjánál és Benjáminnál jártak a gondolatai. Rögtön észrevette, hogy öccse nincs velük.
Megkérdezte: „Honnan jöttetek?”
Bátyjai így feleltek: „Kánaán földjéről jöttünk élelmet vásárolni.”
József keményen szólt hozzájuk: „Kémek vagytok*! Azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit megszemléljétek.”
Bátyjai védekeztek: „Nem, uram, élelmet vásárolni jöttek a te szolgáid (udvariassági formula). Mindnyájan egy ember fiai vagyunk, sohasem voltak kémek a te szolgáid.”
József továbbra is szigorú maradt: „Nem úgy van! Bizony azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit megszemléljétek!” (Megjegyzés: Nem logikátlan gondolat ez olyan időben, amikor Egyiptomot kivéve minden ország szükséget szenved.)
Bátyjai ijedten magyarázkodtak: „Tizenketten voltak a te szolgáid, testvérek vagyunk, egy embernek a fiai. A legkisebb most apánknál van, egyikünk pedig nincs meg.”
De József azt mondta nekik: „Úgy van, ahogyan mondtam nektek, kémek vagytok! Ezzel teszlek titeket próbára: a fáraó életére* esküszöm, hogy nem távoztok innen, amíg ide nem jön a legkisebb testvéretek! Küldjetek el magatok közül egyet, hogy hozza ide a testvéreteket, ti pedig fogságban maradtok. Így teszem próbára, igazat beszéltek-e. Mert ha nem, a fáraó életére esküszöm, hogy kémek vagytok!”
Azután József őrizetben tartotta őket három napig. A testvéreknek fogalmuk sem volt, hogy mi fog velük történni. Miért olyan bizalmatlan ez a magas állású egyiptomi? Mi lesz velük? Azért történik mindez, hogy elgondolkodjanak egykori gonosztetteiken?
A harmadik napon a kormányzó elé vezették a testvéreket.
József elmondta, mit határozott: „Tegyétek meg, amit most mondok! Hiszen én is félem az Istent*! Ha becsületesek (őszinték) vagytok, maradjon fogságban egyik testvéretek a börtönben (túszként). Ti pedig menjetek, vigyetek gabonát házatok éhező népének. Azután hozzátok el hozzám a legkisebb testvéreteket. Akkor elhiszem, hogy igazat mondotok, és nem fogtok meghalni.” A testvérek féltek, és úgy határoztak, hogy teljesítik ezt a zord parancsot. Úgysem lehet rajta változtatni. Miközben ezt a helyzetet megbeszélték egymással a kormányzó jelenlétében, azt mondta egyik a másiknak. „Bizony a testvérünkért bünhődünk most, mert láttuk az ő nyomorúságát, amikor könyörgött nekünk, de nem hallgattunk rá. Emiatt ért utol bennünket ez a nyomorúság.” Megjegyzés: Nem sokkal később Istennel szemben is vétkesnek érezték magukat (1Móz 44,16).
Akkor Rúben így szólt: „Megmondtam nektek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok rám. Most az ő vérét keresik rajtunk (halála lelkiismeretünkön szárad).” A testvérek nem tudták, hogy József érti őket, mert tolmács volt köztük.
Amikor József meghallotta, hogyan beszéltek róla, annyira meghatódott, hogy sírva fakadt. Elfordult, hogy ne lássák a könnyeit. Amikor ismét erőt vett magán, Simeont választotta ki, hogy ott maradjon. Szemük láttára megkötöztette. Aztán megparancsolta, hogy töltsék meg a testvérek zsákjait gabonával, és a pénzt, melyet a gabonáért kifizettek, tegyék vissza a zsákjaikba. Útravalót is adjanak nekik. Minden így történt.
Végül a testvérek hazaindulhattak.
Amikor útközben az éjjeli szálláson egyikük kinyitotta a zsákját, hogy szamarának* abrakot adjon, csodálkozva vette észre, hogy a vételár a zsák szájában van. Megmutatta testvéreinek.
Félelem szorította össze a szívüket. Mit jelent ez? „Mit cselekedett velünk az Isten?” Csodálatos: Isten kezét látták mindebben. Aggodalmuk nőtt, mert most kitűnt, hogy nemcsak az egyiptomi kormányzó támasztott nehézségeket, hanem Isten is. A lelkiismeret vádolta őket, és abban is Isten büntető kezét látták, hogy ilyen rejtélyes módon visszakapták a pénzüket.
Amikor hazaérkeztek Kánaánba apjukhoz, a testvérek beszámoltak az egyiptom útról. Izgatottan mesélték el, hogy az egyiptomi kormányzó kémeknek tartotta őket, és hogy elmondták neki, ők egy apának a gyermekei. Az alkirály Simeont túszként ott tartotta, amíg legkisebb testvérüket el nem viszik hozzá.
Mikor aztán később zsákjaikat apjuk jelenlétében kiürítették, csodálkozva és rémülten látták, hogy mindegyikük pénze ott van a saját zsákjában.
Apjuk így kesergett: „Elveszitek tőlem gyermekeimet! József nincs meg, Simeon sincs meg, és még Benjámint is elviszitek?! Engem sújt mindez!”
Rúben, a legidősebb érezte, hogy magára kell vállalnia a felelősséget. Azt mondta édesapjának: „Az én két fiamat öld meg, ha nem hozom őt vissza! Bízd csak rám, és visszahozom!” Ostoba, pogány ajánlat volt ez, amit Jákób, mint istenfélő ember, természetesen nem fogadhatott el.
Jákób így felelt: „Nem mehet el veletek a fiam, hiszen a bátyja meghalt, és ő egyedül maradt meg (Ráhel gyermekei közül). Ha szerencsétlenség éri az úton, amelyre indultok, akkor a bánat miatt juttatjátok ősz fejemet a halottak hazájába.” Jákób ezzel elismerte, hogy Ráhelnek, legkedvesebb feleségének a fiai voltak a kedvencei, és hogy még mindig szomorkodik József elvesztése miatt.
Egy második egyiptomi útról tehát egyenlőre szó sem lehetett. Közben pedig Simeon Egyiptomban börtönben ült.
Jegyzetek:
Kormányzó – A király helyett intézi az ország sorsát, mert a király még túl fiatal, vagy a királyt megfosztották trónjától, és így az országnak nincs királya (1848-ban így lett Kossuth Lajos az ország kormányzója, az első és második világháború között pedig Horthy Miklós töltötte be ezt a tisztséget). Itt fejedelmi hatalommal felruházott kormányzóra, alkirályra kell gondolnunk.
Feltűnő, hogy József jelen van a gabona árusításánál. Lehet, hogy jelentették neki kánaáni vevők érkezését, és akkor vette kézbe az ügyet, amikor megtudta, hogy azok a testvérei.
Kémek – A Bibliában gyakran van szó róluk, pl. a következő helyeken: 4Móz 13,2; Józs 6,22–23; Bír 1,23; 2Sám 10,3; Zsolt 92,12. Ma is vannak kémek: ügyes, ravasz férfiak és nők, akik kormányuk megbízásából modern módszerekkel kémkednek.
A fáraó életére esküszöm – József tiszteli Istent, ezért ez a kijelentése érthetetlen, ha csak nem taktikából használta ezt a szokásos esküformát, mint egy igazi egyiptomi. Nyilván átvette az egyiptomi szóhasználatot.
Jézus is, Jakab apostol is óv a szükségtelen esküdözéstől (Mt 5,34–37; Jak 5,12). Hazánkban is használt ünnepélyes esküforma: „Isten engem úgy segítsen (segéljen)!”
Félem az Istent – József vallomása különleges. Ezzel azt bizonyítja, hogy nem olyan kegyetlen, mint ahogy a testvérek gondolják. S mintha kicsit a szívét is kitárná…
Teherhordó szamár – A testvéreknek fejenként több mint egy zsák gabonát kellett hazavinniük. Különben a szamarak már útközben megették volna az összes gabonát. Keleten ma is jól megterhelik a szamarakat, egy szamár kb. négy zsákot bír el. Különben is 70 családtag számára 9 zsák gabona nem sokáig lett volna elég.
Énekek:
Református énekeskönyv: 38:1.4.10.21–22; 130:2.4; 206:1–3; 220:1.6; 483:10
Jertek, énekeljünk: 64:2; 80; 97; 171; 198:2; 255–257
Harangszó: 18; 43; 54:2–4
Dicsérjétek az Urat!: 10–13; 60:1; 74; 87:1–3; 93
Erőm és énekem az Úr: 23; 48; 52; 56; 62:1–2
Megjegyzések:
József bosszút áll? – Úgy tűnik, József azért bánik olyan szigorúan bátyjaival, hogy megbosszulja, amit ifjú korában ellene elkövettek. De ez nem így van. Először is József öccsét, Benjámint hiányolja. Hogy megtudja, miért nem jött velük, többet foglalkozik az „idegenekkel”, mint más vásárlókkal. Továbbá még nem akarja, hogy tisztviselői megtudják, ezek a férfiak a rokonai. Azt akarja tudni, hogy bátyjai még mindig olyan kegyetlenek és megbízhatatlanok-e, mint azelőtt. Végül: József itt jó pszichológusnak bizonyul. Ha nehéz helyzetbe hozza őket, talán megváltoznak. Próbára teszi bátyjait.
A bosszúállás sohasem jó. „Enyém a bosszú és a megtorlás” – mondja az Úr (5Móz 32,35). „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim!” – figyelmeztet Pál (Róm 12,19). Gyerekek mondják néha: „Ezért még megfizetsz!” – és hasonlóakat. Beszélgessünk erről velük!
Ha a lelkiismeret megszólal – Amikor a testvérek nehéz helyzetbe kerülnek, eszükbe jut, milyen gonoszul bántak Józseffel. Ez gyakran megtörténik, ha valaki maga is nehéz helyzetbe jut, eszébe jutnak azok a régi események, melyekben másokkal szemben nem valami szépen viselkedett. Néha a halálos ágyon bán meg az ember valamit, amit ifjú korában követett el. Megpróbálják jóvá tenni, legtöbbször azonban már késő a bánat.
Figyelmeztessük a gyermekeket, hogy ne okozzanak jóvátehetetlen fájdalmat másoknak. A mi feladatunk: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”
Ezenkívül: a felébredt lelkiismeret eszébe juttatja az emberrel a bűneit. Ezt látjuk a testvéreknél is. Nem csoda, ha most egyszerre Isten ítéletét látják abban, hogy gabonászsákjaikban megtalálják a pénzüket. Amíg lelkiismeretük aludt, nem gondoltak erre… most igen! Mi a lelkiismeret? Nem Isten hangja, mindenkiben megtalálható, de lehet Isten hangjának a visszhangja is.
Textusok a lelkiismeretről: ApCsel 23,1; Róm 2,15; Zsid 9,14.
A lelkiismeret gyakran absztrakt fogalom: „belső hang”. A pszichológia szerint belsővé vált norma, belső kontroll.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Természetismeret (Környezetismeret) / Háztartástan (Technika)
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
365/035. József testvéreinek első egyiptomi útja – tanári segédlet és feladatlapok egyben
34. A fáraó álmai; József, az alkirály
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Az Úr törődik szövetségével és Józseffel.
* De gondja van Egyiptomra is.
Előzmények:
József a börtönben megfejtette a főpohárnok és fősütőmester álmát. A fősütőmestert fölakasztották, a főpohárnokot visszahelyezték hivatalába. Ő azonban megfeledkezett ígéretéről, hogy szól a fáraónak József érdekében.
Történet:
Két év telt el azóta, hogy a főpohárnok kiszabadult a börtönből, és József még mindig a földalatti tömlöcben volt. Milyen gyakran gondolhatott arra a kérésére, hogy a főpohárnok említse meg ügyét a fáraónak. Ő azonban megfeledkezett róla.
Ám egy éjszaka történt valami a palotában. A király különöset álmodott. Tudni akarta álmai jelentését. Nem értett belőlük semmit.
Egyiptom minden jövendőmondóját és bölcsét* gyorsan a palotába hívták. A király elbeszélte nekik az álmait. Ők bármennyire igyekeztek is, nem tudták azokat megfejteni.
A főpohárnoknak eszébe jutott a saját álma, és hogy milyen jól fejtette meg azt a börtönben egy héber ifjú. Tüstént rájött, hogy elfelejtette, amit Józsefnek ígért. Talán most jóváteheti a mulasztását. Engedélyt kért, hogy szólhasson. „Be kell ma vallanom, hogy vétkes vagyok” – kezdte. – „Amikor a fáraó megharagudott szolgáira, és őrizetbe vétetett engem és a fősütőmestert a testőrparancsnok házában, álmot álmodtunk ugyanazon az éjszakán, én is meg ő is. Mindegyik álomnak, amit álmodtunk, megvolt a maga jelentése. Volt ott velünk egy héber ifjú, a testőrparancsnok szolgája. Elbeszéltük neki álmainkat, és ő megfejtette. Mindegyikünk álmát jól fejtette meg, mert úgy lett, ahogyan megfejtette nekünk: engem visszahelyeztek hivatalomba, amazt (a fősütőmestert) pedig fölakasztották.”
Ez elég volt a fáraónak. Azonnal megparancsolta, hogy Józsefet vezessék eléje.
Szaladtak a szolgák, kihozták Józsefet a tömlöcből, megborotválták*, tiszta ruhát adtak rá, és a király elé vezették.
A fáraó elmondta a problémáját Józsefnek. „Álmot álmodtam, de senki sem tudja megfejteni. Rólad azt hallottam, hogy ha meghallod az álmot, meg tudod fejteni.”
József tudta, hogy itt a nagyszerű alkalom a szabadulásra. Ha ügyes jövendőmondóként viselkedik, akkor ezek az urak, akiknek nem sikerült az álmokat megfejteni, tisztelni fogják őt. Mégis alázatos maradt, és Istennek adta a dicsőséget. „Nem én, hanem Isten ad választ a fáraó javára*.” József jó diplomata volt, határozottan beszélt, mielőtt az álmokat hallotta volna.
Akkor a fáraó elmondta álmait Józsefnek: „Álmomban a Nílus* partján álltam. A Nílusból hét kövér és szép tehén jött ki, és legelt a sás között. De hét másik tehén is kijött utánuk, amelyek nagyon hitványak, rútak és soványak voltak. Egész Egyiptom földjén nem láttam hozzájuk fogható rútakat. A sovány és rút tehenek megették az előbbi hét kövér tehenet. Bár a gyomrukba kerültek, nem lehetett észrevenni, hogy a gyomrukba kerültek, mert a külsejük ugyanolyan rút volt, mint azelőtt. Akkor fölébredtem. Azután azt láttam álmomban, hogy hét telt és szép kalász nőtt egy száron. De hét száraz, sovány és a keleti szélben kiaszott kalász is sarjadt utánuk. A sovány kalászok elnyelték a hét szép kalászt. Elmondtam ezt a jövendőmondóknak, de senki sem tudta megfejteni.”
József habozás nélkül válaszolt (Isten adta szájába a szavakat): „A fáraó két álma egy és ugyanaz. Azt jelentette ki Isten a fáraónak, hogy mit fog cselekedni. A hét szép tehén hét esztendő. A hét szép kalász is hét esztendő. Az álom egy és ugyanaz. A hét sovány és rút tehén, amelyek utánuk jöttek ki, szintén hét esztendő. A hét üres, a keleti széltől kiaszott kalász az éhség hét esztendeje lesz. Erről mondtam a fáraónak, hogy Isten megmutatta a fáraónak, mit fog cselekedni. Hét esztendő jön, amikor nagy bőség lesz Egyiptom egész földjén. De az éhínség hét esztendeje következik utánuk, amikor minden bőséget elfelejtenek Egyiptom földjén, és éhínség fogja emészteni az országot. Nem is fogják tudni, hogy bőség volt az országban, az utána következő éhínség miatt, olyan súlyos lesz az. Azért ismétlődött meg kétszer is a fáraó álma, mert Isten elhatározta ezt, és hamarosan véghez is viszi az Isten.”
József kérés nélkül is bölcs tanácsot adott: „Most azért szemeljen ki a fáraó egy értelmes és bölcs embert, és állítsa azt Egyiptom élére. Ezt tegye a fáraó: rendeljen az ország fölé felügyelőket, és szedessen ötödöt Egyiptom országában a bőség hét esztendejében. Gyűjtsenek össze minden élelmet a következő jó esztendőkben, halmozzák föl a gabonát, és a fáraó felügyelete alatt őrizzék az élelmet a városokban. Mert ez az élelem lesz az ország tartaléka az éhínség hét esztendejében, amely majd eljön Egyiptomra, és akkor nem pusztul el az ország az éhínség idején.” „Tetszett ez a beszéd a fáraónak és minden szolgájának.” Értékelték annak bölcsességét és elővigyázatosságát.
A fáraó azonnal meg is mondta a szolgáinak: „Találhatunk-e ehhez hasonló embert, akiben isteni lélek van?” Elismerte tehát, hogy a bölcs szavak nem József szavai, hanem Istenéi. És nem egyiptomi istenekre célzott, hanem József Istenére, ami önmagában is valami rendkívüli lehetett az „isteni” fáraó számára.
A szolgák egyetértettek a királyukkal: József legyen az a vezető ember!
A fáraó így fordult Józsefhez: „Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád hasonló értelmes és bölcs ember. Te leszel házam gondviselője (a fáraó minden vagyonának és szolgájának irányítója), és egész népem a te szavadnak engedelmeskedik. Csak a trón tesz engem nagyobbá nálad (tehát csak azért lesz följebbvaló Józsefnél, mert ő a király).” Hivatalosan is megerősíttette József pozícióját: „Én téged egész Egyiptom felügyelőjévé teszlek!”
Egy írnok bizonyára följegyezte ezeket az „isteni” szavakat az egyiptomi hieroglif írással. Így lett József Egyiptom alkirálya*.
A fáraó lehúzta gyűrűjét, és Józsefnek adta. Az ő pecsétjét használhatta ezentúl, hogy azzal „pecsételje meg” (hitelesítse) a leveleket és a rendeleteket. Finom gyolcsruhába öltöztette (királyi öltözék), és aranyláncot tett a nyakába. Előhozatta második kocsiját (a legszebb után következőt), és abba állíttatta Józsefet. A király hírnökei kiáltották: „Térdre!” Mindenki letérdelt az alkirály előtt.
A fáraó még egyszer megerősítette Józsefet tisztségében: „Én vagyok a fáraó, de nélküled még a kezét vagy lábát sem mozdíthatja senki egész Egyiptomban!” Azaz, senki sem tehet semmit az alkirály beleegyezése nélkül.
A fáraó még tovább ment a Józseffel szembeni tiszteletadásában: megváltoztatta a nevét. Ezután Józsefet, az egykori héber rabszolgát és foglyot Cáfenat-Panéahnak (titkok megfejtője) hívták, vagy hivatalát tekintve inkább így: „a világ megmentője”. Sőt feleségül adott hozzá egy nagyon előkelő származású leányt, Ászenatot, Pótiferának, Ón* papjának a leányát.
József harmincéves volt, amikor alkirály lett. A fáraó szolgálatában mint az ország alkirálya, bejárta egész Egyiptomot, és rendeleteket adott ki.
Beteljesedett, amit megjövendölt: a föld hét éven át bőségesen termett gabonát és más élelmet. József a városokban gyűjtötte össze azokat. Ezekben a bőséges esztendőkben annyi gabonát arattak, és helyeztek el a magtárakban*, hogy végül már számba se vették.
Eközben Józsefnek két fia született. Az elsőt Manassénak* nevezte el, ami arra utal, hogy Isten elfeledtette vele a rabszolgaság és a börtön minden szenvedését, s egykori otthona utáni vágyát. A másodiknak az Efraim* nevet adta. Ezzel a névvel azt adta tudtul, hogy Isten megáldotta őt „nyomorúsága földjén”, Egyiptomban. József Egyiptomban betöltött magas állása ellenére Jákób fiának érezte magát, akivel az Úr szövetséget kötött.
Aztán elmúlt a bőség hét esztendeje. Megkezdődött a hét éhínséges esztendő. A máskor oly termékeny Nílus-mente száraz sivataggá változott. Az Egyiptommal szomszédos országokra, mint Szíriára, Arábiára és Kánaánra is átterjedt az éhség. Kétségtelenül az eső hiánya volt ennek az oka. Az egyiptomiak kezdtek éhezni, és a fáraótól kértek élelmet. A fáraó Józsefhez küldte őket.
József most a következőképpen cselekedett: megnyitotta az összes magtárat, ahol a fáraó számára fölvásárolt gabonát tárolták. Az egyiptomiak szívesen vették, mert másként éheztek volna.
Más országokból is jöttek karavánok, hogy gabonát vásároljanak. Mindenki Cáfenat-Panéahnak, Egyiptom alkirályának köszönhette életét. Kevesen tudták, hogy József Istene az, aki az éhínségtől megmentette őket. És senki sem tudta, hogy az Úrnak ezzel még más célja is van…
Jegyzetek:
Bölcsek és jövendőmondók Egyiptomban (egyiptomi vallás) – A bölcsek és jövendőmondók előkelő helyet foglaltak el a társadalomban. A király szolgálatában jövendőmondással, álomfejtéssel és fekete mágiával foglalkoztak. Sok mindent tudtak, de mégsem mindent, amint az a 2Móz 7 és 8-ból kitűnik.
Az egyiptomi vallás a napisten, Ré és Ozirisz, a Nílus termékenysége és a halottak birodalma kultuszára épült. Ezenkívül még sok istent imádtak. Szentként tiszteltek különféle állatokat, mint pl. a bikát, macskát, baglyot, a galacsinhajtót (skarabeuszt). Az előkelő emberek holttestét bebalzsamozták, mumifikálták, és kősírokba helyezték (piramisok), melyeket bútorokkal rendeztek be, s falaikat gyakran festményekkel díszítették. Később kialakult Amon isten tisztelete. A fáraókat is istenként tisztelték.
Hasonlítsuk össze Józsefet Dániellel, akit Nebukadneccar „nagy mágus”-nak nevezett (Dán 4,6). Ő is fontos udvari tisztséget kapott a királyi álmok megfejtéséért.
Borotválkozás – A börtönben nem nyírták meg József haját, szakálla is megnőtt. Az egyiptomiak kopaszra nyírták a fejüket, és parókát viseltek, az arcukat is simára borotválták. Józsefről tehát az uralkodó divat szerint gondoskodtak.
Javára – Ezt a szót úgy is értelmezhetjük, hogy „jólétére”, (jövendő) „szerencséjére”. Olykor jó, ha elbeszélés közben egy fogalmat szó szerint használunk; de akkor meg is kell magyaráznunk.
Nílus – A Nílus Egyiptom számára a termékenységet jelentette. Minden évben kiáradt. Iszapot terített el, mely bőven termett. Távolabb a talaj terméketlen, sivatagos maradt. Abban nincs semmi különös, hogy a fáraó a Nílus partján állt, mert minden egyiptomi, akinek erre alkalma volt, reggel elment a folyót imádni. Kis áldozatokat is dobtak vizébe.
Alkirály – Ez a cím itt nem fordul elő (helyette: Egyiptom felügyelője), de annyira megszokott Józsefről, mint alkirályról beszélni, hogy továbbra is nevezzük annak. Jobb szó nincs erre.
Ón – A napimádat központja, Héliopolisz néven is ismerték.
Magtárak – Az egyiptomi magárak félkör alakúak voltak, felül egy létrával megközelíthető nyílással, melyen keresztül a gabonát betöltötték. Alul egy másik nyíláson át lehetett a gabonát kivinni.
Manassé – „Elfelejtette ezeket”; József tehát még mindig sokat gondolt a börtönbeli szenvedésekre és az atyai házra. E fiú születése után változott valamit a helyzet.
Efraim – „Kétszeres gyümölcs”.
Énekek:
Református énekeskönyv: 119:1.36; 136:1.23–26; 254; 264; 265; 270
Jertek, énekeljünk: 141:1; 163:1–4; 173; 197; 198:1
Harangszó: 43; 49; 54:1–4
Dicsérjétek az Urat!: 18; 26; 50; 75; 82
Erőm és énekem az Úr: 41; 46; 100:1–2.4; 129; 131
Megjegyzések:
Elfogadni Isten vezetését – A fáraó fenntartás nélkül meghajolt József Istene előtt. Elfogadta vezetését. Az „isten”-nek tekintett pogány fejedelem ezzel elismerte Istennek a Föld minden nagysága fölötti hatalmát. Amikor eljön az ideje, rá kell ébrednie, hogy Ő a Föld Kormányzója. Isten győzte meg erről a királyt. A Bibliában több példát találunk erre. Ninive királya engedelmeskedik Jónás prédikációjának (Jón 3); Nebukadneccar megparancsolja, hogy Dániel (Dán 2,47; 4,34) és három barátja Istenét az egyetlen Istenként tiszteljék (Dán 3,28–29). Jó, ha a gyermekek tudják, hogy a fejedelmeknek és uralkodóknak is meg kell hajolniuk Előtte, Aki Mindenható, és Aki számára nincs lehetetlen. Ez bátorságot és bizalmat ad nekik. Imádkozni kell a hatalmasságok megtéréséért, azokért is, akiknek látszólag nem sok hatalmuk van.
József hű marad Istenhez – Gyakran látjuk, hogy mások tiszteletadása és a gazdagság eltávolít Istentől. Józseffel nem ez történt. Kitűnik ez már gyermekei névadásánál. Istennek adja a dicsőséget. Később testvéreinek is megvallja, hogy Isten vezette (1Móz 45,5.7).
Ha egy vallásos gyermek vagy felnőtt olyan környezetbe kerül, ahol nem törődnek Istennel, gyakran ők maguk is elfeledkeznek róla. Józseffel ez nem történt meg, bár egyiptomi nőt vett feleségül, és részt kellett vennie az egyiptomi udvari életben. Ezzel kapcsolatban gondoljunk Dánielre és barátaira, akik életüket kockára téve hűek maradtak Istenhez. Példaképül állíthatjuk őket a gyermekek elé!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Matematika
Természetismeret (Környezetismeret) / Földünk és környezetünk (Földrajz)
Vizuális kultúra (Rajz)
365/034. A fáraó álmai; József, az alkirály – tanári segédlet és feladatlapok egyben
33. A pohárnok és a sütőmester
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Álmok, mint Isten üzenetei.
* Isten felé fordulás bizalommal, ember felé fordulás segítséggel.
Előzmények:
József ellenállt Potifárné csábításainak. Majd börtönbe került, ahol a foglyokat látta el. Az Úr ott is gondoskodott róla.
Történet:
József már jó ideje börtönben volt, amikor egy napon két előkelő foglyot hoztak oda.
A fáraó udvari tisztviselőit. Az egyik a király főpohárnoka* volt. Ő gondoskodott a fáraó italáról. Tisztsége felelőséggel járt. Megbeszélte a királlyal, hogy milyen ital kerüljön udvari tisztviselői, családja és vendégei asztalára. Ő kóstolta meg először a borokat, hogy nem mérgezettek-e. Felügyelt a szőlőtermesztésre, és a borvásárlás is az ő feladata volt. Ő irányította a pohárnokokat, akik felszolgáltak az asztalnál.
A másik udvarnok a fősütőmester volt. Az ő feladatai közé tartozott, hogy gondoskodjék a fáraó palotájában elfogyasztott kenyérről és süteményekről. Neki kellett megvásárolnia a legjobb búzát, és irányítani a palota sütőmestereit.
Ezek a főemberek vétettek a király ellen. Nincs szó róla, hogy mit tettek. A király azonban annyira megharagudott rájuk, hogy ugyanabba a börtönbe* kerültek, ahol József volt.
József gondoskodott róluk is. Valószínűleg jól ismerték őt, Potifár házának egykori felügyelőjét. Kétségtelenül gyakran vendégeskedtek Potifárnál, és ott látták, hogy a fiatalember milyen jól ellátta feladatát.
Amikor egyik reggel József bement a cellájukba, azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben. Mind a kettőjük arcán félelem tükröződött. Mi lehet ennek az oka? Megkérdezte tőlük. Elmondták, hogy éjjel mindketten különös álmot* láttak. Ha nem a börtönben volnának, elmennének egy álomfejtőhöz. Hiszen van Egyiptomban elég jövendőmondó és bölcs*. De most honnan tudhatnák meg, hogy mit jelent az álmuk?
József azt felelte nekik: „Istennél van a megfejtés. Beszéljétek csak el nekem!” Azaz Isten Lelke képes megmagyarázni, mit jelentenek az álmok. A főpohárnok kezdte:
„Álmomban egy szőlőtő volt előttem. A szőlőtőn három vessző volt. Alighogy kihajtott, már ki is virágzott, és fürtjein megértek a szemek. Kezemben volt a fáraó pohara. Fogtam a szőlőszemeket, belefacsartam a fáraó poharába, és a poharat a fáraó kezébe adtam.” József – természetesen Isten vezetésével – azonnal tudta az álom jelentését.
„A megfejtés a következő: A három vessző három nap. Három nap múlva fölemel téged a fáraó, visszahelyez a hivatalodba, és te adod a poharat a fáraó kezébe a régi rend szerint, amikor a pohárnoka voltál.”
Ekkor József nem szalaszthatta el, hogy ne szóljon a maga érdekében. Ennél jobb alkalma nem lett volna többször. A főpohárnok előkelő udvari tisztviselő volt, aki gyakran találkozott a fáraóval. „De ne feledkezz meg rólam, amikor jó dolgod lesz, és légy hozzám hűséges: említs meg engem a fáraónak, és vitess ki ebből a házból! Mert galádul raboltak el engem a héberek földjéről, és itt sem csináltam semmi rosszat, mégis tömlöcbe vetettek.”
A fősütőmester elhitte, hogy József jól fejtette meg a főpohárnok álmát, így ő is elmesélte az övét: „Nekem meg álmomban három kosár kalács volt a fejemen. A felső kosárban mindenféle sütemény volt, ami a fáraónak készült, és a madarak ették azokat a fejemen levő kosárból.”
József most is válaszolt: „A megfejtés a következő: A három kosár három nap. Három nap múlva fölemel téged* a fáraó, de fára akasztat, és madarak eszik le a húsodat.” (A kisgyerekeknek csak azt mondjuk el, hogy a fősütőmester meg fog halni.)
Három nap múlva a fáraó születésnapját ünnepelte. Lakomát rendezett összes szolgája – miniszterei, főemberei stb. – számára. Előhozatta a börtönből a főpohárnokot és a fősütőmestert. Mindkettőt „fölemelte”: a főpohárnokot visszahelyezte tisztségébe – ismét ő nyújthatta a poharat a fáraónak –, a fősütőmestert azonban felakasztatta*. Minden úgy történt, ahogyan József megmondta.
A főpohárnok azonban nem gondolt Józsefre, megfeledkezett róla. József számára ez eleinte reményteli várakozást jelentett, később azonban csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy a pohárnok kétségkívül megfeledkezett róla. Tovább kell raboskodnia ártatlanul a börtönben.
Jegyzetek:
Főpohárnok – Nehémiás is főpohárnok volt Artahsasztá perzsa király udvarában (Neh 1,11).
Börtön – Most többet tudunk meg a börtönről. Az 1Móz 39-ben arról van szó, hogy abban a börtönben a király foglyait őrzik. Az 1Móz 40,3 pedig azt adja tudtul, hogy a király két főemberét „őrizetbe vétette a testőrparancsnok házában, abban a börtönben, ahol Józsefet fogva tartották”. Tekintve, hogy Potifár volt a testőrparancsnok, mondhatjuk, hogy a börtön is Potifár parancsnoksága alá tartozott. A börtönparancsnok (1Móz 39,22) tehát a beosztottja volt. Így József a börtönparancsnok útján Potifártól kapta a parancsot, hogy szolgálja ki a főpohárnokot és a fősütőmestert.
Álom – Isten többször közölte így akaratát. Nem csak az Őt tisztelőkkel, hanem másokkal is, mint pl. a főpohárnok, a fősütőmester, a fáraó (1Móz 41), Nebukadneccar (Dán 2,4).
Jövendőmondók és bölcsek – Lásd 1Móz 41,8; 34. lecke!
Fölemel téged – A főpohárnok esetében ez azt jelenti, hogy visszakapja a becsületét; a fősütőmesterében azonban ez cinikus kijelentése annak, hogy föl fogják akasztani. József ezzel valójában maga is elítéli a fősütőmester (számunkra ismeretlen) vétkét.
Akasztás – Lehet, hogy keresztrefeszítésről van szó, hiszen a test ott függött a madarak szabad prédájául. Szégyen az elítéltre, és elrettentő példa mások számára. Lehet az is, hogy nyársra húzták. A fáraó semmi különöset nem látott abban, hogy pont a születésnapján akasztassa fel a fősütőmestert, ami példa a kor kegyetlenségére.
Énekek:
Református énekeskönyv: 25:1; 77:1–8; 256; 265
Jertek, énekeljünk: 173; 185; 239
Harangszó: 43; 44:1–2; 54:1–4
Dicsérjétek az Urat!: 8; 68; 71; 75; 82
Erőm és énekem az Úr: 14:1; 54; 63; 129
Megjegyzések:
József helyzete – Említsük meg, hogy milyen kilátástalan volt József helyzete a börtönben. A gyermekeknek így fogalmuk lesz arról, milyen szörnyű fogolynak lenni. Kivételes helyzete ellenére úgy látszott, hogy József soha többé nem látja meg a napvilágot. Milyen sok ártatlan fogoly sínylődik éveken keresztül börtönben, gyakran olyanok, akik éppen azért kerültek oda, mert nem akartak vétkezni. Gondoljunk csak a hitükért bebörtönzöttekre!
Sok országban, különösen Nyugaton, a börtönök helyzete sokat javult a múlthoz képest, de vannak helyek, ahol elképesztő állapotok uralkodnak.
József bizonyára sokat imádkozott a szabadulásáért. Hite – gondoljunk csak álmaira – nagy próbának volt kitéve. A 77. zsoltár ráillik az ő helyzetére.
Az ígéret kötelez – Nem olvasunk arról, hogy a főpohárnok megígérte Józsefnek, hogy szól érdekében a fáraónak. De lehetett szó róla. Ilyen helyzetben általában megteszik. A főpohárnok nagyon boldog volt, hogy így alakultak a dolgok. Munkája teljesen lefoglalta. Nem gondolt többé a börtöben sínylődő héber fiatalemberre.
A gyermekekkel beszélgethetünk arról, hogy „az ígéret kötelez”. „A férfi állja a szavát!” Jakab apostol azt írta: „legyen a ti igenetek igen, és a ti nemetek nem”. Az ígéret mindig várakozást szül. Nagy csalódást okoz, ha valaki nem tartja meg az ígéretét. Minden ezen múlik: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”
365/033. A pohárnok és a sütőmester – tanári segédlet és feladatlapok egyben
32. József Potifárnál és a börtönben
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Az Úr Józsefről való gondoskodásának alapja az Ő szövetségéhez való hűsége.
* A hűség próbája: kísértés ellenére sem vétkezni.
Előzmények:
Józsefet bátyjai Dótánban kereskedőknek adták el, akik magukkal vitték Egyiptomba. Ott Potifár-hoz került, a fáraó testőrparancsnokához.
Történet:
Amit József bátyjai semmiképpen sem akartak, az történt: Józsefet az Úr, a szövetség Istene* Egyiptomban megáldotta. Rabszolga létére hamarosan nagyon fontos és különleges tisztséget kapott!
József elfogadta a sorsát. Nem próbált megszökni, hanem megértette, Isten kívánsága az, hogy a lehető legjobban végezze munkáját.
Potifár hamar észrevette, hogy új rabszolgája különleges ifjú. Remekül végezte a dolgát. Ilyen hűséges rabszolgája még sosem volt… Nemcsak a saját munkáját látta el kitűnően, hanem mindenre kiterjedt figyelme, ami a nagy birtokon történt. Mindent nyugodtan rábízhatott.
Nemcsak hogy legnagyobb rendben folytak a dolgok, amióta József ott dolgozott, hanem Potifár azt is észrevette, hogy mindez miért történt így: maga az Úr teszi „eredményessé”, amihez József hozzáfog. Potifár megkedvelte az ifjú rabszolgát, aki „megnyerte a jóindulatát”.
Potifár hamarosan elhatározta, hogy Józsefet házának felügyelőjévé (sáfárává) teszi. Kétségtelen, hogy ezt a maga érdekében cselekedte. Józsefet minden rabszolgája és rabnője felettesévé tette, és rábízott mindent; neki semmi másra sem volt gondja, legfeljebb csak arra, hogy mit egyék és igyék. Ami nem lehetett csekélység, hisz a fáraó gazdag főemberének nagy vagyona volt, sokan megfordultak a házában, s időnként nagy fogadásokat rendezett.
Józsefért „megáldotta az ÚR az egyiptomi ember házát, és az ÚR áldása* volt (Potifár) egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt”. József tehát felügyelője lett ura földbirtokának is. Emellett csinos fiatalember volt, amit észrevett Potifárné* is. Egyre jobban megtetszett neki, és növekedett benne a vágy, hogy megszerezze magának.
Egy napon arra vetemedett, hogy megparancsolta Józsefnek, akinek, rabszolgaként, mindenben engedelmeskednie kellene a ház úrnőjének is, hogy feküdjék le vele. Azt akarta, hogy a szeretője legyen. Ez természetesen bűnös dolog volt még a pogány Egyiptomban is. Meg akarta csalni a férjét. Elvakította a vágya, nem gondolt a következményekre. József Istenének áldása, mely ennyire megnövelte gazdagságukat, eszébe sem jutott… Ha József enged neki, és ezzel férjénél kegyvesztetté válik, vége lesz a rendkívüli áldásnak is.
József nem volt hajlandó teljesíteni a parancsot. Azt mondta: „Az én uram rám bízta egész vagyonát. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban.
Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!” Meglepő, hogy József e pogány asszony előtt ki merte mondani, hogy ő Istent tiszteli. Nem félt attól, hogy ez bajt hoz rá. Nem került a pogány környezet hatása alá. Istent tisztelte, és kitartott emellett, még ura és úrnője kétségtelenül könnyelmű társaságában is.
Potifárné nap mint nap zaklatta Józsefet. Megváltozott viselkedése. Többé nem parancsolt, hanem könyörgött, hogy tegyen kedvére. József azonban hajthatatlan volt. Milyen nehéz időszak lehetett ez József életében! Senkinek nem tárhatta ki a szívét, legkevésbé urának. Csak apja, Jákób Istenéhez imádkozhatott, hogy őrizze meg a bűntől. Biztosan meg is tette.
Egy napon József a házban végezte a munkáját. Senki sem volt otthon. Az asszony élt az alkalommal. Megragadta Józsefet ruhájánál fogva, és így kérlelte: „Hálj velem!” József nem tehetett mást, mint menekült. Ruháját az asszony kezében hagyva kifutott a szobából. Hogy iszonyodhatott! Tudta, hogy rosszra fordul a sorsa. Ez a gonosz asszony bosszút fog állni rajta azért, hogy visszautasította!
Meg is tette. Egy nyomorult rabszolga semmibe vette, így megalázta. Bűnhödnie kell! De úgy, hogy ő ne kerüljön bajba. Egyszeriben tudta, mit kell tennie…
Összehívta háza népét, és felháborodottan előadott egy hazugságot: A férjem „egy héber embert* hozott hozzánk, és az csúffá tesz bennünket.*” Elmondta, hogy ő hangosan kiabálni kezdett, amikor József meg akarta erőszakolni. Erre a szolga elmenekült, de nála hagyta a ruháját.
Miután a dolognak senki sem volt tanúja, József ruhája pedig az asszonynál volt, elhitték, amit mondott. A bizonyítékkal, József ruhájával várta haza az asszony Potifárt. Neki is elmondta a hazug történetet.
Hogy Potifár valóban elhitte-e felesége történetét, sohasem fogjuk megtudni. Feltételezhetjük, hogy nem. Másképpen ő, mint a testőrség parancsnoka, kivégeztette volna Józsefet. Így azonban csak börtönbe záratta, egyrészt hogy tekintélyét háza népe előtt megőrizze, másrészt hogy az ügyet elsimítsa, és Józsefet távol tartsa feleségétől. Anélkül, hogy az ügyet kivizsgálta volna, abba a börtönbe* vetette, ahol a király foglyait őrizték.
Ez nem volt közönséges börtön, hanem olyanok kerültek ide, akik a király ellen követtek el valami bűntettet. Az Úr vezetését látjuk ebben. Itt ugyanis József kapcsolatba került a fáraó pohárnokával és sütőmesterével, és végül magára vonta a fáraó figyelmét.
Mi történt Józseffel a börtönben? Ott a börtönparancsnok figyelt fel rá. Megint látjuk, hogy József milyen rendkívül megnyerő, jó szervező képességgel megáldott ifjú lehetett. Az Úr gondoskodott róla itt is: „De az ÚR Józseffel volt, hűséges maradt hozzá, és kedveltté tette a börtönparancsnok előtt.” Egészen biztos, hogy már korábbról ismerte, mint előkelő kollégája házának ügyes felügyelőjét és ügyintézőjét.
A börtönőr Józsefre bízta a foglyok ellátását, úgyhogy Józseffel nem fogolyként bántak, hanem szabadon járhatott-kelhetett, és napjait hasznos munkával tölthette. Ez nagyon fontos egy fogoly számára. „És ő dolgoztatta mindazokat, akik ott dolgoztak.” Azaz ő intézett mindent a börtönben. Ez nem lehetett éppen kellemes munka, de József nyugodtan végezhette dolgát, és élvezte a börtönparancsnok teljes bizalmát.
Hogy teljesednek majd be József álmai? Egyelőre még sehogy, de a szövetség Istene nem nyugszik, amíg nem teljesíti, amit elhatározott…!
Jegyzetek:
Szövetség Istene – Feltűnő, hogy ebben a fejezetben az Úr név fordul elő. Ebből látszik, hogy minden, amit Ő Józseffel Egyiptomban tesz, annak a szövetségnek a valóra váltása, melyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött.
Az Úr áldása – Ez azt jelenti, hogy József Istene gyarapította Potifár vagyonát. Ez egészen másféle áldás, mint az, mellyel Izsák Jákóbot, majd később Jákób halálos ágyán a fiait megáldotta, vagy mint az, amellyel a pap áldotta meg a népet. Más Isten áldása és az embereké. Ezért kér Áron főpap Istentől áldást a népre: „Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!” (4Móz 6,24kk)
Potifárné és annak hűtlensége – Ha Potifár valóban eunuch volt (lásd a 31. lecke Jegyzeteiben: „Potifár, a főember”), akkor Potifár csak jómódja jeleként volt „nős”. Innen érthető, hogy Potifárné megkívánta Józsefet, de erről inkább ne beszéljünk.
Héber ember – Itt találkozunk először ezzel a megnevezéssal. A „héber” elnevezés Ábrahám ősének „Héber”-nek a nevéből származik (1Móz 11).
Nóé fiának, Sémnek a nemzetsége: Arpaksad, Selah, Héber, Peleg, Reú, Szerúg, Náhór, Táré, Ábrahám, Izsák, Jákób. Héber utódai tehát külön népet alkottak, amely Mezopotámiában az Eufrátesztől keletre lakott, és nyilván Egyiptomban ismert volt. Tudjuk, hogy a hébereket az egyiptomiak nem szerették. Az 1Móz 43,32-ben azt olvassuk: „Az egyiptomiaknak ugyanis nem volt szabad együtt enniük a héberekkel, mert utálatosnak tartották ezt az egyiptomiak”, az 1Móz 46,34-ben pedig ezt: „mert az egyiptomiak utálatosnak tartanak minden juhpásztort”. Ez utóbbiból kiderül, hogy nem annyira a héberek származása és vallása volt utálatos az egyiptomiak számára, mint inkább a foglalkozása. Persze az egyiptomiak is tartottak jószágot (2Móz 9,3 kk.). Kulturális különbség is volt a pásztornép és az egyiptomiak közt, többek között: a héberek szakállt viseltek.
Gondoljunk arra is, hogy nemcsak az izráeliták voltak Héber leszármazottai. Ki tudja, milyen népcsoportok maradtak még Mezopotámiában, például Lábán esetleges utódai. A móábiak, ammóniak, midjániak, izmáeliek, amálékiak és edómiak valójában „héberek”. Az 1Sám 13,3-ban azt olvassuk, hogy Saul katonáit „héberek”-nek nevezi; az 1Sám 14,21-ben pedig azt, hogy a filiszteus seregben héberek is voltak. Nagy valószínűséggel ezek más héberek voltak, pl. Ábrahám és Ketúra utódai (1Móz 25,1kk), akik Kánaánban külön éltek. Ezek a héberek a filiszteus üldözés idejében átszöktek az izráelita seregbe. Később a Biblia csak a zsidókat nevezi hébereknek (Jer 34,9.14). Érdekes Bálám próféciája is a 4Móz 24,24-ben: A kittiek (Jáfet utódai; itt valószínűleg a rómaiak) is „megalázzák Ébert”. Itt kétségtelenül az izráelitákról van szó, akik az újszövetségi korban sokat szenvedtek a rómaiaktól.
Bennünket – Potifárné ravasz asszony volt, aki, hogy a figyelmet magáról elterelje, belekeveri a dologba a többi nőt, a ház rabnőit is. Ez azt akarja jelenteni, hogy ők sincsenek biztonságban a héber embertől.
Börtön – Földalatti börtön; az 1Móz 40,15-ben és 41,14-ben „tömlöc”. Földalatti üregek, melyeket folyosók kötöttek össze, fönn a magasban egy ferde szellőzőnyílás gondoskodott a szükséges oxigénről; a rabok nem láttak napfényt.
Énekek:
Református énekeskönyv: 26,1–2; 46:1; 200:4–5; 274:1.3; 478
Jertek, énekeljünk: 141:1; 173; 176; 226:1; 228
Harangszó: 41; 48:1–2; 52:1–4; 54:1–4
Dicsérjétek az Urat!: 8; 14; 53:1–4; 76
Erőm és énekem az Úr: 38; 54; 58:1.3; 100:1–3; 119
Megjegyzések:
Az Úr áldása – Isten hűsége gondoskodik mindenről; munkánkban, az iskolában, játék közben, ha őszintén szolgáljuk Őt, ahogy József is tette. Erről jó elgondolkoztatni a gyermekeket. De ez nem azt jelenti, hogy minden mindig úgy megy, mint a karikacsapás. Isten útjai és gondolatai nem mindig a mi gondolataink és útjaink (Ézs 55,8–9). Gyakran van szükségünk kudarcra, mert az közelebb visz Istenhez. Az is lehet, hogy előbb nehézségeink támadnak, de később minden jóra fordul. Ez így van mind a földi, mind a lelki életben.
Potifárné csábítási művészete – Érthető, hogy nehéz plasztikusan elmondani, mi volt ennek az asszonynak a célja. Mégis jó, ha nem hallgatjuk el a nagyobb gyerekek előtt egy ilyen csábítás veszélyeit. Gondoljunk arra, hogy ők is nem sokára olyan idősek lesznek, mint József. Az, akit előre figyelmeztetnek, jobban védve van ebben is. A hangsúlyt József válaszára tegyük: nem akart Isten ellen vétkezni! A Tízparancsolatot még nem adta az Úr, de József már tudta a szívében, hogy ez paráználkodás lenne.
A figyelmeztetés, hogy álljunk ellene a csábításnak, érvényes mindenre, amikor Isten akarata ellen cselekednénk. Az élet minden területére érvényes a Tízparancsolat.
Soha nem vádolhatjuk csak a csábítót. Mi magunk is egyetérthetünk vele, és ilyen esetben kérhetjük az Urat, hogy legyen segítségünkre. Valaki egyszer elmondta, hogy a Miatyánkkal válaszolt, amikor valaki kísértésbe akarta vinni. Ez babonaságnak tűnik, de lehet fegyver is a kísértés ellen. Minél közelebb élünk az Úrhoz, annál jobban ellene tudunk állni a kísértésnek. Butaság akarva és tudva olyan helyekre vagy alkalmakra elmenni, vagy ilyeneket keresni, ahol kísértésnek vagyunk kitéve. Senki sem mondhatja, hogy fel van fegyverkezve a kísértések ellen. Gondoljunk ezzel kapcsolatban az ilyenfajta irodalomra, a sekély értékű tv-programokra, rossz barátokra, barátnőkre, kétes szórakozásra stb.
Gondoljunk még arra is, amikor a Sátán megkísértette az Úr Jézust (Mt 4,1–11 és a párhuzamos helyek). A Sátánnak el kellett távoznia, amikor Jézus Isten igéjét idézte ellene fegyverül.
Ártatlanul börtönben – Saját hibánk miatt is rossz börtönbe kerülni, ártatlanul pedig még rosszabb. Voltak idők, amikor az embereket a hitük miatt vetették börtönbe (Gyászévtized Magyarországon 1671–81. Gályarab prédikátorok, akiket De Reuter holland tengernagy szabadított meg. A második világháború után kárpátaljai lelkészek Szibériában; a Romániában bebörtönzött lelkészek stb.) Sokaknak a fogságban töltött idő áldott idő volt. Érezték, hogy angyalok vették körül őket, lelkileg gazdagodott az életük, és miután kiszabadultak, nem a szenvedésekre emlékeztek, hanem az akkor kapott különleges lelki áldásokra. „Aki a Felségesnek rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen… Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben” (Zsolt 91,1.11–12).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Társadalmi (állampolgári és gazdasági) ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem
Magyar nyelv és irodalom
Dráma
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
József – rabszolga
Potifár
Potifárné
kísértés – hűség
börtön
az Úr Józseffel van
365/032. József Potifárnál és a börtönben – tanári segédlet és feladatlapok egyben
31. Józsefet eladják testvérei
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* A gyűlölet mindenkiben kárt tesz.
Előzmények:
Jákób letelepedett Hebrónban, ahol elhunyt apja nyájait legeltette. Bételnél Isten megújította szövetségét Jákóbbal. A Hebrónba vezető úton meghalt Ráhel, amikor második fiát, Benjámint szülte.
Történet:
Józsefet, legkedvesebb feleségének nagyobbik fiát szerette Jákób legjobban. József öccse, Benjámin még egész kicsi volt. Tíz féltestvére viszont felnőtt, a legtöbbjüknek már gyermeke született. Ahogy majd a történet folyamán látni fogjuk, nem valami rokonszenvesek. Közülük néhányan már korábban megmutatták rossz tulajdonságaikat, névszerint: Simeon, Lévi és Júda.
Az öregedő Jákób Józsefet kedvelte. El is kényeztette. Egy különösen szép köntöst, egy „tarka ruhát”* adott neki.
A tizenhét éves Józsefet gyűlölték testvérei. Nem volt hozzá egy jó szavuk sem. Úgy vélték, hogy erre minden okuk megvan: „rossz híreket hordott róluk az apjuknak”, azaz, ha valami olyat tettek, amit apjuk rosszallott volna, beárulta őket. Továbbá bántotta őket az is, hogy Józsefet mindnyájuknál jobban szerette. Mindennek tetejében: József különös álmokat álmodott*, és elmondta azokat testvéreinek. Ez még jobban növelte öccsük iránti gyűlöletüket.
„Hallgassátok csak meg azt az álmot, amelyet álmodtam!” – mondta egyszer József. – „Éppen kévéket kötöttünk a mezőn. Az én kévém fölkelt, és állva is maradt, a ti kévéitek pedig körülállták, és leborultak az én kévém előtt.”
Bátyjai felháborodva azt kérdezték tőle: „Talán uralkodni akarsz rajtunk?”
„Már megint álmodtam valamit” – mondta egy másik alkalommal József. – „Egyszer csak leborult előttem a nap, a hold és tizenegy csillag.”
Amikor ezt az álmot édesapjának és bátyjainak elbeszélte, apja megdorgálta. „Micsoda álmot álmodtál? Talán bizony járuljunk eléd, anyáddal és testvéreiddel együtt, hogy földre boruljunk előtted?!” Hogy Jákób Ráhelt is említette, azt így is lehetne magyarázni: támadjon fel az elhunyt Ráhel is a sírjából, hogy leboruljon előtted?
Egyszer József bátyjai apjuk nyájával Sikembe mentek, ahol Jákóbnak birtoka volt (1Móz 33,19). Jákób néhány nap múlva magához szólította Józsefet: „Testvéreid Sikemben* legeltetnek. Gyere csak, elküldelek hozzájuk! Nézd meg, jól vannak-e, azután számolj be nekem!” „Kész vagyok rá” – felelte József engedelmesen. Ez nem lehetett valami kellemes a számára. Hiszen tudta, hogy bátyjai gyűlölik.
József útra kelt Hebrónból Sikembe. Több, mint 90 km-nyi út nehezen járható terepen. Amikor végre odaért, nem találta bátyjait. Miközben bolyongva kereste őket, találkozott egy emberrel, aki hallotta, amikor azt mondták, hogy Dótánba* mennek. Még 25 km-t kellett megtennie Józsefnek Dótánig. Végül megérkezett a mezőre, ahol bátyjai legeltettek.
Azok már messziről meglátták. „Nézzétek, ott jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba*, és mondjuk azt, hogy vadállat ette meg. Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!”
Rúben, a legidősebb hallotta mindezt. Az ő viselkedése* más volt, mint testvéreié. Nem értett egyet az aljas javaslattal, és ravaszul azt ajánlotta, hogy Józsefet ne öljék meg, hanem dobják egy kútba. Az volt a terve, hogy majd titokban kiszabadítja, és visszaviszi apjához. A testvérek elfogadták Rúben indátványát. Ő volt a legidősebb, és nyilván volt tekintélye.
Amikor József odaért hozzájuk, legelőször is a tarka ruhát húzták le róla, és beledobták egy kiszáradt kútba. Nyugodtan, mintha mi sem történt volna, leültek enni. Rúben nem volt ott, de természetesen az volt a célja, hogy Józsefet egy alkalmas pillanatban kiszabadítsa.
Evés közben a testvérek látták, hogy egy karaván közeledik. Izmáeli vagy midjáni kereskedőknek* látszottak a tevéken ülők. Úton voltak Gileád hegyvidéke felől a Jordán túlsó partján át Egyiptomba gyógyfűvel, balzsammal és mirhával.
Júdának „jó” ötlete támadt: „Adjuk el Józsefet az izmáelieknek, ne öljük meg, hiszen mégiscsak a testvérünk!” Ez a javaslat emberségesebbnek látszik, de valójában éppen olyan kegyetlen: rabszolgaként vitetik el egy messzi országba, ahol egyedül lesz, honvágy gyötri, és ahol kemény sors vár rá!
Júda tervét mindannyian elfogadták. Gyorsan kihúzták Józsefet a kútból. Amikor a kereskedők odaértek, fölajánlották nekik öccsüket. Húsz ezüstpénzt kaptak érte. Eladták tehát Józsefet, és a kereskedők magukkal vitték Egyiptomba. Emberileg szólva lehetetlen, hogy valaha is visszakerül onnan. Álmai tehát nem teljesülnek….
Rúben visszajött, és nem találta Józsefet a kútban. Nagyon megijedt, megszaggatta ruháját szomorúsága jeléül. Testvéreihez sietett, és azt mondta. „Nincs meg a gyerek! Jaj nekem! Hova legyek?” Rúben tudta, hogy őt, mint a legidősebb fiút, édesapja felelősségre fogja vonni József eltűnéséért. Öccsei azonban tudtak megoldást. Fogták József tarka ruháját, levágtak egy kecskebakot, és belemártották a ruhát a vérbe. A véres ruhát elküldték egy szolgával Hebrónba édesapjuknak. A szolgának azt kellett mondania, hogy a ruhát találták. Jákób állapítsa meg, hogy a ruha Józsefé vagy sem. Ő rögtön felismerte a ruhát, s így szólt: „Az én fiam ruhája ez! Vadállat ette meg, biztosan széttépte Józsefet!” Jákób megszaggatta ruháját, gyászruhát vett fel („zsákruhát tekert a derekára”), és sokáig gyászolta fiát.
Fiai és leányai (unokái) jöttek vigasztalni. Milyen képmutatók voltak Jákób fiai! Jákób azonban nem akart vigasztalódni. Azt mondta: „Gyászolva megyek el fiamhoz a halottak hazájába.” Vagyis majdnem belehalt a bánatába. S akkor, emberileg szólva, a fiával lehet.
A kereskedők megérkeztek Józseffel Egyiptomba. Eladták, mint rabszolgát Potifárnak, a fáraó főemberének*, a testőrök* parancsnokának.
Jegyzetek:
Tarka ruha – Csak a nagyon gazdagok engedhettek meg ilyen ruhát maguknak. A különleges szövési mód tette az ilyen ruhadarabot drágává.
József álmai – A bibliai korban Isten gyakran szólt álom által. Álmában az ember látomást látott, olykor Isten szólt az álomban (mint Jákóbhoz Bételnél). József álmát Istentől kapta. Bátyjai „álomlátó”-nak csúfolták, és Jákób is megdorgálta, mert nem ismerték fel, hogy az álmok Istentől jöttek.
Sikem – Város a későbbi Samáriában; a tíz törzs országának első fővárosa.
Dótán – Később egy város épült ezen a helyen. Elizeus próféta tartózkodási helye, amikor a várost körülvették a szírek. A próféta a város és a szírek között angyalsereget látott, mely oltalmazta a várost (2Kir 6,8–23).
Kút – Gödör keskeny nyílással, a földben váza alakúra képezték ki. Így a vizet sokáig megtartotta, mivel az nem tudott gyorsan elpárologni. A kút száját gyakran kővel takarták le.
Rúben viselkedése – Nem szeretetből akarta megmenteni öccsét, hanem mert félt, hogy édesapja őt vonja felelősségre haláláért. Rúben lelkiismerete azért sem lehetett már tiszta, amit nem oly régen Bilhával tett (1Móz 35,22).
Izmáeliek, midjániak – Mindkét nép Kánaán keleti részén lakott. A kereskedőkaraván, mely Egyiptom felé tartott, valószínűleg e két nép fiaiból tevődött össze. A midjániak Ábrahám és Ketúrá fiának, Midjánnak a leszármazottai voltak (1Móz 25,2 és 36,35); az izmáeliek pedig Izmáeltől származtak. (Sok izmáelit hívnak még ma is Izmáelnek.) Ez a vegyes társaság vitte tehát Józsefet Egyiptomba. Csodálatos, hogy Isten Józsefnek ezeket a távoli rokonait is felhasználta, hogy őt Jákób (Izráel) népének megmentőjévé tegye!
Potifár, a főember – „Rá ajándéka”. (Rá egyiptomi isten, akit a sátánisták is tisztelnek.) Potifár eunuch lehetett. A héber szó, melyet mind Károli, mind az új fordítás „főember”-nek fordít, voltaképpen „herélt”-et jelent, de „háremőrt”, „udvari ember”-t is (Eszt 4,4; 2Kir 8,6).
Testőrök – Valószínűleg a király testőrsége, akik itt ítéletvégrehajtók egyben.
Énekek:
Református énekeskönyv: 130:1.3; 133; 142:1–2; 210:1–2; 216:1.4.6
Jertek, énekeljünk: 101:1–2; 141:1; 163; 173
Harangszó: 53:5–6; 54:1–2.4
Dicsérjétek az Urat!: 68; 87
Erőm és énekem az Úr: 106; 127; 131
Megjegyzések:
Kényeztetés és előnyben részesítés – Ez a kérdés gyakran heves vita tárgya. Mi a következménye annak, ha egy gyermeket előnyben részesítenek? Milyen vélemény alakul ki az elkényeztetett gyermekről? Hogy vélekedik róla a többi gyermek?
Álmok – József álmai beteljesedtek. A Bibliában gyakran olvasunk álmokról. Az Úr sokszor arra használja fel az álmokat, hogy valami különleges eseményt tudasson. Említsenek a gyermekek bibliai példákat…
A testvérek viselkedése Józseffel szemben – Joggal gyűlölték bátyjai Józsefet? Természetesen bűnt követtek el azzal, hogy bosszút álltak vélt gőgjéért. Rúben kivételével valójában mind testvérgyilkosok, mivel Józsefet eladták, mégha a gyilkosságot nem is követték el, hiszen a rabszolgára szörnyű sors várt. Gondolhatjuk, mi mindent kellett elszenvednie Józsefnek egy tevéhez kötözve, a hosszú út alatt!
A rabszolgával való bánásmód függött a vételártól vagy a képességeitől. Józsefért talán sokat fizettek. Ugyanis házi rabszolga lett, és mindjárt felelősségteljes pozíciót kapott. Mégis törvényen kívüli ő, ami abból is látszik, hogy kihallgatás nélkül börtönbe zárják, és ott is maradt volna, ha Isten közbe nem avatkozik.
Isten útjai nem a mi útjaink – Számunkra érthetetlen, hogy Józsefnek miért kellett előbb annyit szenvednie, hogy azután családtagjain segíthessen. Akaratlanul is az Úr Jézus szenvedésére és halálára gondolunk. A gyerekeknek is mutassunk rá erre az összefüggésre. A szenvedésekkel teli út József számára iskola volt, hogy mint Cáfenat-Panéah valóban népe megmentője legyen.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Történelem
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
365/031. Józsefet eladják testvérei – tanári segédlet és feladatlapok egyben