254. Jézus és a farizeusok

,

Üzenet – Téma:

* Isten törvénye fontosabb, mint az emberi rendelések.
* Isten tisztíthatja meg a szívedet Szentlelke által.

Előzmények:

Az Úr Jézus Kapernaumban azt mondta magáról, hogy Őt Isten küldte a mennyből. Ő az életnek kenyere, aki hisz benne, annak örök élete van. E beszéd után sokan elhagyták, mert nem értették, vagy nem ilyen Messiást vártak.

Történet:

Jézus még mindig Galileában, valószínűleg Kapernaumban volt. Egy csoport farizeus és írástudó kelt útra Jeruzsálemből, hogy Jézussal találkozzék. A városban lakó egyik farizeus meghívta Őt és tanítványait ebédre. A jeruzsálemi farizeusok és írástudók is ott voltak. Ők természetesen jól ismerték a törvényeket – mind Mózes törvényeit, mind azokat a rendeléseket, melyeket az idők folyamán rabbijaik alkottak.

Elképedve látták, hogy Jézus tanítványai mosdatlan kézzel* ették a kenyeret. Törvényeik szerint a zsidók nem ettek addig, amíg meg nem mosták a kezüket. Ragaszkodtak a régi tanítók, rabbik előírásaihoz. Amikor a piacról* hazatértek, nem ettek addig, míg meg nem mosakodtak. A poharak, kancsók, rézedények*, ágyak* megmosásával is védekeztek a tisztátalanság ellen.

A farizeusok és írástudók ezért szóvá tették a tanítványok helytelen viselkedését: „Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket.”

Feltűnő, hogy Jézus az Írásokból válaszolt nekik. Így hallgattatta el a pusztában a Sátánt is. Itt Ézsaiást idézte: „Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem. De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.”

Nem jó Isten parancsolatai helyett emberi hagyományokhoz ragaszkodni.

Példát is mondott erre Jézus. Isten törvényében, a Tízparancsolatban ez áll: „Tiszteld apádat és anyádat!” (2Móz 20,12). Mózes később így szól: „Ha valaki apját vagy anyját gyalázza, az halállal bűnhődjék” (2Móz 21,17). De mit tesznek a zsidók? Így tanítanak: Ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának: „korbán”, vagyis áldozati ajándék az, amivel segíteni tudna rajtuk, akkor nem kell nekik odaadni. Az ember így kihúzhatta magát a szülőkről való gondoskodás kötelessége alól, mert az áldozati ajándék fontosabb volt, mint az idős szülők segítése. A felnőtt gyermekek ily módon kijátszhatták szüleik támogatását. (Akkor még nem volt nyugdíj és más szociális intézkedés!)

Az Úr Jézus szerint tehát a farizeusok és írástudók ilyen emberi rendelésekkel tették érvénytelenné Isten törvényét.

Jézus ekkor így szólt a körülötte állókhoz: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” Vagyis nem a külsőségekben van a lényeg, hanem a szívben.

A tanítványok észrevették, hogy a farizeusok és írástudók megbotránkoztak ezen. Péter kérte az Úr Jézust, hogy magyarázza meg szavait. Ő egy sereg bűnt sorolt fel, ami az emberben van (lásd: Mk 7,21–22). Ezek teszik tisztátalanná az embert, nem pedig a mosdatlan kézzel való evés.

Jegyzetek:

Mosdatlan kézzel való evés – Az ortodox zsidó még ma sem eszik, mielőtt meg nem mosta a kezét. Higiéniai szempontból nézve ez önmagában véve nagyon jó dolog, ezt mi is gyakoroljuk.
Ügyeljünk itt az alapelv (a törvény) és a hagyomány (zsidó rendelkezések) közti különbségre. Ez a mi egyházainkban is aktuális kérdés!

Amikor megjöttek a piacról – Jézus ezt azért említi meg külön, mert a becsületes zsidó félt, hogy a piacon, vagy más nyilvános helyen érintkezésbe kerül egy pogánnyal. Abban az időben, amikor a rómaiak az országban voltak, a hithű zsidók ehhez a szokáshoz szigorúan ragaszkodtak.
Ha egy zsidó reggel jól megmosta a kezét, és aztán egész nap nem érintkezett senkivel, nem kellett étkezés előtt kezet mosnia.

Poharak, korsók, rézedények – Ezek a használati tárgyak kézről kézre jártak. Ezért sohasem volt biztos, hogy tiszták-e.

Ágyak – Nem olyan ágyakról van itt szó, amelyeken aludtak, mert alvásra matracokat használtak, hanem kerevetekről, melyeken étkezéskor feküdtek. Ezek a kerevetek fából vagy kőből készültek és könnyen le lehetett mosni őket. Itt is érvényes, hogy más valaki tisztátalanná tehette az ilyen kerevetet.

254

Énekek:

Református énekeskönyv: 32:1.6; 119:1.17.24; 164:1–3; 165:1.5–6; 172
Jertek, énekeljünk: 97; 98; 180; 185
Harangszó: 38; 40:1.5–6; 41; 44
Dicsérjétek az Urat!: 15:1.5–6; 62:1; 71; 74; 89
Erőm és énekem az Úr: 18:1; 23; 56; 130; 133

Megjegyzés:

Isten törvénye fontosabb, mint az emberi rendelkezések – Az emberi együttélés magával hozza a rendeletek és törvények alkotását. Ez nem lehet másként. De ezeknek az útmutatásoknak egyezniük kell Isten törvényével. Más szóval: Isten törvényeiből kell kiindulni minden törvénynek és rendeletnek. Istennek kell inkább engednünk, hogy nem az embereknek (ApCsel 5,29). Vajon minden kibocsátott törvényünket hozzámérték Isten törvényéhez és igéjéhez?
A keresztyén egyházban is hozhatnak rendeleteket, amelyek nem Isten törvénye és igéje szerint valók. Ez megfékezi a lelki életet. S mi a helyzet az iskolában és a családban? Ott minden rendelkezés és útmutatás Isten parancsa szerint való?

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

  • Az írott vagy íratlan törvények, rendszabályok szerepe a különböző emberi közösségek életében: család, iskola, ország. Az állami törvényalkotás jellemzői. (***)
  • Szabályaink, törvényeink vizsgálata, összehasonlítása a Tízparancsolat törvényeivel. Játékos „törvénymódosítás”: Hogyan lehetne jobbá tenni törvényeinket? (***)
  • Bűnre késztető vágyaink, indulataink. Győzelem felettük – hogyan? Különböző élethelyzetek elemzése. (***)

Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Háztartástan (Technika)

  • A táplálkozásunkkal kapcsolatos higiéniai és illemszabályok. (***)

Vázlat:

Galilea
farizeusok és írástudók
tanítványok – mosdatlan kézzel evés
emberi törvény
Jézus
Isteni törvény <-> emberi törvény

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .