Kőből faragott fríz lótuszvirágokkal, nádasban. Edfu, Hórusz-templom
Képforrás: 123RF
- Bibliai történet: 1Mózes 42–46; 50,15–21
- Intelligenciatípus: Vizuális-térbeli, verbális-nyelvi, kapcsolati, természeti, egzisztenciális, zenei-ritmikus
- Tevékenység: Történetmesélő kövek, kavicsok válogatása, elhelyezése csoportmunkában, spontán történetmesélés; bibliai történetmesélés: József és testvérei találkozása, próbatételek és megbocsátás; kavicskör jele, beszélgetés, hálaadó ének
Mesélő kövek (Vizuális-térbeli, verbális-nyelvi, kapcsolati, természeti)
Kánaán, ahol Jákób és fiai éltek, köves vidék volt. Két évszak váltakozott, az esős tél, és a forró, száraz nyár. Ám ha elmaradt vagy kevés volt az eső, akkor a hőség uralkodott, a vetemény és a fű is kiszáradt. Éhezett ember és állat. A juhok alig találtak legelni valót a kövek között.
Előzetesen készítsünk mesélő kőkészletet (csoportonként egyet), amit egy kis vászonzacskóban helyezhetünk el. A készlet darabjai:
- maréknyi zúzott kő: sziklakövek, a köves vidék jelölői
- maréknyi apróbb kavics: juhok, bárányok jelölői
- nagyobb lapos kavicsokon Jákób és otthon élő fiainak a nevei: Rúben, Simeon, Lévi, Júda, Issakár, Zebulon, Dán, Naftáli, Gád, Ásér, Benjámin
- + egy színes József-kavics
Ha nagy létszámú a csoport, két-három kisebb csoportban is tevékenykedhetünk. Egy csoport 10-12 fős is lehet, csoportonként adjunk egy kőkészletet.
A gyerekek álljanak körül egy asztalt, amire karton alátétlapot vagy csomagolópapírt helyezhetünk. Borítsák ki a köveket, és válogassák szét. A zúzott kövekből rakjanak ki egy képzelt terepet. A kis kavicsokat tereljék össze egy nyájjá. A nagyobb kavicsokat fordítsák névvel fölfelé, és keressék meg a név tulajdonosának helyét a terepen, a nyáj vagy a sátor körül. A József-kavicsot vegyék ki, ő messze él, távol. A sátor jelölője lehet az összehajtott üres vászonzacskó.
Ezután meséljenek a gyerekek arról, hogyan élhettek Kánaánban Jákób és fiai. Vajon hogyan telt az a húsz év, amíg József Egyiptomban volt? S vajon mit tesznek, amikor hiába várják az esőt, minden kiszárad? Mit tesznek, amikor elfogy a tartalék élelem, és az embereknek sincs mit enni?
Találkozás Egyiptomban (Verbális-nyelvi, kapcsolati, egzisztenciális)
József Egyiptomban, testvérei Kánaánban éltek, és ha az idő nem szól közbe, sosem találkoztak volna többet. Isten terve azonban más volt.
Történetmesélés az 1Mózes 42–46 alapján:
Amíg József Egyiptomban élt, Kánaánban sem állt meg az élet. Jákób fiai sorra megnősültek, gyerekeik születtek, gyarapodott a család. Józsefről mintha meg is feledkeztek volna. Bátyjai hallgattak róla, nem is nagyon mondták ki a nevét. Jákób eleinte sokat szomorkodott, aztán Bánjáminban, József öccsében találta meg vigasztalását. Közben Benjámin is felnőtt, jó pásztor, gondoskodó apa lett. Úgy tűnt, az idő lassan begyógyítja a sebeket.
Az idő azonban megváltozott. Eltűntek az esőfelhők az égről, a vihar csak a port kavarta, esőt nem hozott. Lassan kiszáradt minden, elfogyott az élelem. A pásztortestvérek nagy távolságokat jártak be a nyájjal, hogy 
legelőt találjanak, az állatok mégis egyre soványabbak lettek. A népes családnak fogyott az élelme, a kánaáni városokban sem lehetett gabonát kapni. A kereskedők azonban hozták a hírt, hogy Egyiptomban még van gabona elég, és lehet vásárolni is. Mit lehet mást tenni? Jákób elküldte hát a fiait Egyiptomba, hogy vásároljanak annyi gabonát, amennyit tudnak. Csak Benjámint tartotta otthon, legalább ő maradjon mellette.
Egyiptomban az ország kormányzója, József árulta a gabonát. Amikor a bátyjai megérkeztek, hódolattal járultak a nagy úr elé, és földre borultak előtte. Nem ismerték fel őt, eszükbe sem jutott, hogy József lehet. Ő azonban rögtön felismerte a testvéreit, és keményen beszélt velük. Kikérdezte őket, hogy honnan jöttek, és miért. Kik ők, ki az apjuk, ki az, aki otthon maradt. Úgy tett, mint aki nem hisz nekik, és kémkedéssel vádolta bátyjait: „Bizony azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit kifürkésszétek!” Aztán kitalált egy kőkemény próbát: Csak akkor hisz nekik, ha Benjámint, a legkisebb testvért is magukkal hozzák. Addig túszként nála marad egyikük.
„Bizony, a testvérünkért bűnhődünk, láttuk a nyomorúságát, de hiába könyörgött nekünk” – beszélték egymás között a testvérek. Azt hitték, az egyiptomi úr úgysem érti, de József mindent hallott és értett. Elérzékenyült, a könnyivel küszködött. Aztán parancsba adta, hogy kötözzék meg Simeont, ő nála marad.
József megparancsolta azt is a szolgáinak, hogy töltsék meg a testvérek zsákjait gabonával, és a pénzüket tegyék vissza a zsákokba. Útközben hazafelé az egyik zsákot kibontották a testvérek, észrevették a pénzeszacskót, és nagyon megrettentek. „Mit tesz velünk az Isten?!” Otthon alig mertek apjuk színe elé állni. Elmondták mégis, mi történt, és megmutatták a zsákjaikat. Tele volt mind gabonával, és mindben ott volt a pénzeszacskó, benne a gabona árával. Még jobban megijedtek, Jákób pedig kétségbeesett. „Mit tesztek velem? József után elvesztem Simeont, és Benjámint is el akarjátok vinni?!”
Ám az éhség kegyetlen úr. Amikor elfogyott a gabona, Jákób belátta, hogy nincs más megoldás, vissza kell menni Egyiptomba gabonáért. És ennek az az ára, hogy Benjáminnak is menni kell. Júda megígérte az apjának, hogy az életével felel érte. Végül Jákób elengedte, és Istenre bízta a fiait.
Egyiptomban mintha minden megváltozott volna. Úgy fogadták őket József házában, mint előkelő vendégeket. József jóindulatúan kérdezgette őket, és amikor Benjámint meglátta, újra elérzékenyült. Bement a belső szobájába, hogy kisírja magát. Aztán ünnepi lakomával kínálta meg őket. S az egészben az volt a furcsa, hogy mindegyik testvért a neki járó helyre ültették, Benjámin pedig ötszörös adag ételt kapott.
Aztán József parancsára hazaengedték őket tele zsákokkal, a zsákokban a pénzeszacskókkal, Benjámin zsákjában pedig József serlegével. Persze ő mit sem sejtett, a többiek sem gondolták, hogy megint készül a csapda. Alig hagyták el azonban a várost, József követe utolérte és megvádolta őket azzal, hogy magukkal vitték József ezüstserlegét, amiből jósolni szokott. Amikor átkutatták a zsákokat, meg is találták a serleget Benjámin zsákjában. Vissza kellett hát fordulniuk, és nemsokára megint József előtt álltak.
„Miért tettetek ilyet?” – kérdezte szigorúan az úr. A testvérek nem tudtak mit mondani. Júda állt ki József elé, hogy Benjáminért könyörögjön. Beszélt az apjáról, akinek kedves feleségétől két fia született, és az egyiket már elveszítette. Ha most a másikat is elveszítené, talán bele is halna. Júda azonban megígérte az apjának, hogy életével felel Benjáminért. Ezért azt kéri, hadd maradjon itt ő rabszolgának Benjámin helyett.
Józsefnek ennyi elég volt, nem bírta tovább. Minden szolgáját kiküldte, megismertette magát a testvéreivel, és hangos sírásra fakadt. A testvérek megrémültek, azt hitték, József bosszúja következik. Ő azonban így szólt: „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy eladtatok, mert azért küldött ide Isten, hogy életben maradjatok. Bizony, Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással.”
Nagy kő gördült le a testvérek szívéről: József megbocsátott. És a családjuk is megmenekül az éhségtől, mert Egyiptomban van elég gabona, és van elég hely, ahol letelepedhetnek. A fáraó örömmel fogadta a hírt, és megerősítette, hogy Jákób családját szívesen látja az országában. A testvérek ajándékokkal megrakodva tértek haza. Jákób először fel sem fogta, mi történt, de aztán ujjongva így szólt: „Csakhogy él még József, a fiam! Megyek, hogy meglássam őt, mielőtt meghalok.”
Jákób és népes családja újra csomagolt, és elindultak Egyiptomba. Jákób huszonkét éve nem látta Józsefet, és most végre megölelhette őt. Letelepedtek Gósen földjén, a Nílus torkolatvidékén, és Jákób még tizenhét évig élt. Megélhette, hogy beteljesedik, amit az Úr az indulásakor ígért: „Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott!”
grafika © Kelemen Czakó Rita
Próbatétel és hála (Verbális-nyelvi, kapcsolati, egzisztenciális, zenei-ritmikus)
A mesélő kövek közül vegyük ki a testvérek névkavicsait és a József-kavicsot. Helyezzük el a kavicsokat egy kerek tálcán úgy, hogy József van középen, a testvérek pedig körülötte. Mire emlékeztet ez a kőkör? Hogyan teljesült be József egykori álma?
Mi késztette arra a testvéreket, hogy Egyiptomba menjenek?
Hogyan találkoztak a bátyjai újra Józseffel? Miért nem ismerték fel őt?
Miért nem ismertette meg magát József azonnal? Mit talált ki?
József próbára tette a testvéreit. Miért volt erre szükség? Milyen lépésekből állt a próba?
Józsefet is próbára tette, hogy közben nem leplezhette le magát, nem mutathatta ki az érzéseit. Melyik ponton lehetett ez a legnehezebb?
Miért tudott József megbocsátani a testvéreinek? Mivel bátorította őket, hogy ne féljenek?
Mit gondoltok, ezután helyreállt köztük a békesség? (Az 1Mózes 50,15–21 alapján látjuk, hogy a testvérekben maradt még félelem.)
„Vége jó, minden jó” – mondja a mesei bölcsesség a próbatételek után. Mesébe illő a történet vége, pedig az éhínség még tart, és egyre nehezebb a helyzet Egyiptomban is. De Isten megmutatta szabadítását a nehéz körülmények között, ami hálaadásra indít.
Adjunk hálát Jákób Istenének imádsággal és énekkel (Református énekeskönyv 81/1):
Örvendezzetek
Az erős Istennek!
Énekeljetek
Dicséreteket,
Szép énekeket
Jákób Istenének!
A sorozat további részeit megtalálod a Történetmesélő Biblia / Ószövetség menüpont alatt.
A freskórészlet a Nebamun nevű írnok sírjából való (Kr.e. 1350 körül), lásd itt a teljes képet (más megvilágításban): Tomb of Nebamun
