1Kor 13,12–13

Abban a korban a tükör kikalapált fényes fémfelület volt, melyben valóban eltorzultak a vonások, csak homályosan lehetett látni a dolgok tükörképét.

Az embernek minden ismerete ilyen homályos csupán, mert a világot nem egészében látja, csak amennyit képes felfogni belőle. Olyan, mint a Hold, mely a Napból csak épp valamennyit képes visszatükrözni, s ha még a Föld-árnyék is közbejön, egészen „elkeskenyedik” a fénye. Isten szeretetét csak ennyire vagyunk képesek továbbadni, még ha teljességgel kapjuk is.

Legyen ez a mai nap az elszámolásé. Hogyan szerettünk ebben az évben? Min kellene változtatnunk? Most, hogy gondolkodtunk a valódi szeretetről, ki az, akit képtelenek vagyunk szeretni? Miért? Nem magunkat látjuk benne? S magunkat elfogadtuk olyannak, amilyenek vagyunk? Kit kellene nagyon szeretnünk, hogy ember lehessen belőle, akinek segíteni kéne, hogy önmagát elfogadhassa? Mi az, amiben le kellene végre vetkőznünk a gyerekség bábját, hogy felnőtté érhessünk a szülőkkel, testvérekkel, barátokkal való kapcsolatunkban?

Van, ami elmúlik, van, ami megmarad. Az örökkévalók fényében a mulandók is elfoglalhatják „méltó” helyüket napjainkban.

Keresztyén életünk külső cselekedetekkel való

tapogatózás és araszolgatás

a Megragadhatatlan felé,

miközben átélhetjük,

hogy az elérhetetlennek látszó Isten

bensőnkben lakik és szeretetével

betölti lelkünket.

Simon András

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Kor 13,8/b – 11

Van, amiben nem a gyermekekre kell hasonlítanunk, s ez a mérhetetlen önzés, öntörvényűség, önmaga körül forgás, amellyel egy gyermek csak a saját világában gondolkodik – amelyben ugyan minden lehetséges, de minden csak úgy, ahogyan az ő fantáziája parancsolja.

Hiszen a gyermek töredékesen látja a világot, bár azt teljességként éli meg. Minden rá vonatkozik, minden érte van, minden az ő sikere. A gyermek nagyon tud szeretni, de szeretete érdekből van – ez az egyetlen életben maradási lehetősége, olyan, mint az ölelő-, vagy szopóreflex. Képtelen veszíteni, képtelen másokban gondolkodni, másokat megérteni, saját világán kívül bármiben élni. Ami nem baj, hisz ez az időszak szükséges, hogy az ember emberré legyen. A szeretetet először kapni kell, hogy később adni lehessen.

Azonban felnőtté kell válni a maga idejében. A hitben, a szeretetben, a világról való gondolkodásban, az érzelemvilágban, a szólásban – mindenben.

Elhagytam (eltöröltetett, hatályon kívül van helyezve) – gyakorlatban: mint a lepke a bábját, otthagytam, s engedem szemétté lenni, mert már nincs rá szükség. Nem rághatok többé leveleket, nem vagyok már hernyó…, szabad szárnyallni…

Tudod már fiam, hogy az erős

ki lehet?

Tudom, édesapám: aki nagyon

szeret.

Muraközy Gyula

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Kor 13, 7

A szeretet mindig kétirányú – valamit nem tesz meg, s valamit megtesz. A döntés, hogy melyiket tegyem, s melyiket ne, mindig a helyzetből fakad.

Vannak azonban általános szabályok, amelyek mindig igazak. Olyan alapvető magatartásformáról van szó, amellyel az ember elhatározta, hogy a másik javára él.

Mindent elfedez (mindent letakar, mindent elvisel) – gyakorlatban: sem szembe, sem mások előtt, semmikor nem mondok rosszat a másikról, sőt elkötelezem magam a védelmére, keresem a jót, amit megerősíthetek…

Mindent hisz (mindent elhisz, mindig bizakodó) – gyakorlatban: ha huszadszor mondja a másik, hogy ezután másként lesz, akkor is elhiszem neki, s nem rovom fel az eddigieket, nem keserítem azzal, amit úgyis tud…

Mindent remél (reményteljes, bátorító szavaival, személyével a másik mellé áll) – gyakorlatban: nem adom fel soha, az utolsó pillanatban is bízom a mássá lételben, úgy bízom a másikban, mintha már olyan lenne, amilyennek szeretném őt látni (ez valami hihetetlen erőt ad mindenkinek!)

Mindent eltűr (mindenben állhatatos) – gyakorlatban: fát lehet vágni a hátamon, meg lehet ütni a bal arcomat is, két mérföldre megyek az egy helyett… nem bárgyún, hanem a szabadság méltóságával!!!

Kötődés nélkül, a viszonzás igénye nélkül szeretni, életadóan, mint a Nap – ez a szabadság.

Pálos Rozita

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Kor 13,5

Aki állandóan kritizálja magát, kínlódik a külsejével, tulajdonságaival, irigykedik másokra, az nem fog tudni szeretni. Az másokat is folyton piszkálni fog… Ám ha ezt tudom, megérthetem, ha a másik velem ilyen, hogy neki igazából magával van baja, s nem velem!

Mennyi mérget elkerülhetnénk, ha nem őrizgetnénk keserűségeinket! Isten minden bűnünket megbocsátotta! Bocsássuk meg mi is magunknak, s akkor lesz erőnk a másiknak is megbocsátani!

Nem viselkedik bántóan (nem tapintatlan, nem illetlen) – gyakorlatban: nem beszélem ki más előtt, s ha bántana, akkor sem bántással válaszolok…

Nem keresi a maga hasznát (nem a magáét keresi) – gyakorlatban: próbáljam adni, amit a másik szeret, s ne várjam vissza…

Nem gerjed haragra (nem keseredik el, nem lovallja magát bele semmibe, nem hagyja magát belerángatni valamibe) – gyakorlatban: nem azonnal visszakézből válaszolok, nem őrizgetem a rosszat, míg visszaadhatom, nem engedem, hogy a másik haragja rám ragadjon…

Nem rója fel a rosszat (nem számítja be, nem tartja számon) – gyakorlatban: naponta új lappal indítom a másikkal való kapcsolatomat, nem a rosszra emlékezem, hanem a jót erősítem, bízom a másik változásában – ami előhozza a változást.

Minden ütésed, átkod hiába ellenem.

Szörnyű a fegyverem: megbocsátok.

Illyés Gyula

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024