Nem adom dicsőségemet másnak

Ézs 42,5–13

Az ember szemét, szívét betölti mindaz, ami körülötte van. Ezek alapján gondolkodik, viszonyít, értelmez. A körülöttünk levő világ valóban tele van csodákkal – elég mostanában egy krókuszra rácsodálkoznunk.

De mindezek az anyagi valósághoz tartoznak, s a világ mérhetetlenül több, mint a benne lévő anyagok összessége! Hiszen, ha az udvarra összehordunk egy teherautónyi téglát, cserepet, faanyagot, s veszünk néhány zsák cementet, meszet – attól az még nem lesz ház! S ha ház lesz belőle, az sem magából az anyagból következik, hanem az építőből, annak gondolatából, tervéből, tudásából, ötleteiből. És még mennyi variáció áll rendelkezésre, nagyságban, beosztásban, hasznosságban, szépségben…

Az égben, földön, vízben élő minden teremtmény anyagában ugyanaz, mint a körülötte lévő élettelen világ – mégis micsoda különbség!

Minden, ami körülöttünk van, emlékeztet a Teremtőre, de nem hordozza Isten képét, hogy azt imádhatnánk. A természetet Isten formálta, de az nem Ő maga! A teremtettség létezésének önmagában semmi értelme, csak ha a Teremtőre mutat, hiszen az anyag csak eszköz, sohasem cél!

Ha az ember az anyagban hisz, akkor Isten kiszolgáltatja őt az anyagnak, de ez szükségszerűen magával hozza a testiséget.

„Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett.” (Róm 1,25)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024