04. Mit aggódtok? – Bibliai kerti séta

Képforrás: 123RF

Először megállunk a liliomok előtt, csak hozzá ne érjünk, mert a lepergett virágport nem lehet visszaigazgatni.

A liliom a tisztaság jelképe. A képeken ott van Mária kezében, innen jön a madonnaliliom elnevezés. A középkorban a fejedelmi címerek motívuma, de a cserkészet jelképe is, mert „A cserkész testben és lélekben tiszta”.

Aztán fülünkbe csengenek a Vörösmarty-vers sorai Szép Ilonkáról: „A rövid, de gyötrő élet elfolyt, Szép Ilonka hervadt sír felé; Hervadása liliomhullás volt: Ártatlanság képe s bánaté.” A költő egy síron látta meg ezt a szép metaforát: hervadása liliomhullás volt. Ehhez írta az ismert verset.

A hegyi beszédben mondja Jézus: „Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? …Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?” (Máté 6,25.28–30)

Fehér liliom (Lilium candidum) – képforrás: 123RF

A gránátalma neve ellenére nem robban fel. Tavasszal élénkpiros virágai, nyáron és ősszel piros termései hívják fel a figyelmet. Az elnevezés oka egyszerű: piros, leves húsába ágyazva, egymás felett több rétegben több száz mag található. A latinból átvett elnevezés a granum, azaz a mag szóból ered. Külső szépségének és a sok magnak köszönhetően ez a nagyon régóta termesztett növény az ókorban a szépség és a termékenység, a gazdagság jelképe volt. A jeruzsálemi templomot is gránátalma motívumokkal díszítették. Többször előfordul az Énekek énekében, a menyasszony szépségére utalva.

A reneszánsz idején a gránátalma az uralkodók díszeként jelenik meg. Mátyás király trónkárpitján is ez volt az ornamentika uralkodó eleme. Talán innen került a főúri udvarokba, és bukkant fel, mint igazi népművészeti díszítőelem a székely kapuk faragásain.

A barokk idején kivirágzó úri hímzés a templomi úrvacsorai terítőkön szintén szívesen alkalmazta a gránátalmát a szegfű és a tulipán társaságában.

Gránátalma (Punica granatum) – képforrás: 123RF

Furcsa, félig a földön kúszó, nálunk elburjánzó, látszólag jellegtelen növény a festőfű. A mediterrán országokban ma is közönséges gyomnövény. Nem is a növény az érdekes, hanem a gyökere, amit festő- és cserzőanyagként használtak. Külön mesterség volt az ezzel végzett munka. A növény héber neve Pua, amely a Bibliában foglalkozásnévként, személynévként fordul elő. Amikor Izráel népe Egyiptomban volt, a fáraó megrémült, mert az izraeliták nagyok és erősek voltak. Elrendelte hát, hogy a bábák a megszülető izraelita fiúgyermekeket öljék meg, de a bábák félték az Istent, és nem hajtották végre a fáraó parancsát. Mózes is ezeknek a bábáknak köszönheti az életét. Az egyik bába neve Pua volt. Nem véletlen, hogy a Szentírás megőrizte ezt a nevet.

Festőfű – festő buzér (Rubia tinctorum)
képforrás: 123RF

Mózesről szinte mindenkinek a mózeskosár jut eszébe, amit régebben tényleg vesszőből fontak. A fáraó parancsa ellenére életben maradt a kicsiny Mózes, de amikor már nem tudták a házban rejtegetni, az apja gyékénykosarat csinált, bekente szurokkal, így menekült meg, míg meg nem találta és fel nem nevelte éppen a fáraó lánya. Az első mózeskosár anyaga valószínűleg a papiruszsás lehetett, ami akkor még nagy területeken vadon nőtt a Nílus deltavidékének mocsaraiban. De ebből készítették a papír feltalálása előtt népszerű papiruszt is. Főleg az egyiptomi száraz klímának köszönhetően nagyon sok feljegyzés több ezer évet is túlélt ezen a törékeny anyagon, többek között sok bibliai kézirat is. A bécsi Nemzeti Könyvtárnak van a világon a legnagyobb papiruszgyűjteménye, amely az ókori Kelet, főleg Egyiptom történetének igazi kincsesbányája.

Papiruszsás (Cyperus papyrus) – képforrás: 123RF

Talán nem kell mondani, hogy a papiruszsás fagyérzékeny, télre fűtött helyre kell telepíteni több kertbéli társával együtt. Ilyen például az olajfa is. Nem véletlen, hogy a Bibliában ez a legkorábbi, fajtanévvel megnevezett kultúrnövény: az özönvízkor a galamb olajfaággal jött vissza, jelezve, hogy újraéledt a növényzet.

A bibliai időben fontos élelmiszer, testápoló és gyógyszer volt. Nálunk gabonát vetnek, megetetik az állatokkal, az állatot felhízlalják, majd levágják, hogy a zsírját kinyerjék, a déli országokban olajfák élnek, munka csak szüretkor van vele.

Olajfaliget (Olea europaea) Galileában – képforrás: 123RF

Sok bibliai növény meghonosodott nálunk. Ilyen a füge, a ruta, a liliom, a nárciszok és a rózsa. A fügét talán még egy kicsit egzotikus növénynek tartjuk, de az utóbbiak már annyira honossá váltak, hogy nem is gondolnánk, hogy nem mindig éltek a Kárpát-medencében. És ott van még a jézusi példázatból ismert búza és konkoly, amely a jó és a rossz jelképévé vált, a lencse, amelyből egy tálnyiért el lehetett adni az atyai örökséget, vagy a most újra felfedezett és divatos aloé, amelyet már Mózes és Jézus idejében is ismertek. Bálám így szól Izráel táboráról, amikor Jákób csillagáról jövendöl: „Mily szépek a sátraid, Jákób, a hajlékaid, ó, Izráel! Mint hosszan elnyúló völgyek, mint folyó mentén a kertek, mint az Úr ültette aloék, mint víz mentén a cédrusok.” (4Mózes 24,5–6) Az első húsvétkor pedig Nikodémus hoz mirhából és aloéból készült illatos kenetet Jézus temetéséhez (János 19,39).

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár