Igaz emberség

ApCsel 3,1–10

Péter elhívásától elég hosszú út vezet e csodáig, melynek részese lehet, mert megszánja a sántát az Ékes kapuban. De ezalatt mélyen átformálódik. Volt közben hitvallástétele (Mt 16,16), volt tagadása (Lk 22), s volt visszafogadása a feltámadottal való találkozásban (Ján 21), átélhette a pünkösd csodáját (ApCsel 2).

Eljött az alkalom, amikor már nemcsak őt építette a hit, hanem mások felé is megnyílt a szíve, s elhitte, hogy Jézus nekik is elég. „Amim van, azt adom neked!” – mondja a sántának, s megajándékozza egészséggel.

Az igaz emberség nagyon nagy lépés a hitrejutás utáni növekedésben. A keresztyének egy része egyáltalán nem épül tovább már eddig sem. Nem mélyül el kegyességük a többiek felé, kevés bennük a szánalom, s nincs is bátorságuk hitük továbbadására.

Mi hol tartunk? Eljutottunk a hitvallásig, s talán a tagadásig is? Van élő Jézusunk, aki visszafogadott minket, s megajándékozott Lelkének ajándékaival? Vagy erőtlen a keresztyénségünk? Vajon miért akadtunk el? Talán ezért nem működik a házasságunk, barátságunk, gyülekezeti közösségünk?

Itt, az elején a legnagyobb a „változás”, mert egy mag elhalásáról van szó! Az óemberben megszületik az új ember!

A hívő ember Istennek egyre több, csodálatosabb erőit érzi felszabadulni, s úgy tapasztalja, hogy az ő hitére megindulnak Isten kötött energiái, míg a hitetlen csak azt érzi, hogy a „véletlenek” rázuhannak és összemorzsolják.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024