Róm 6,1–10

A keresztség jelkép, szimbólum, szent jegy, pecsét. Nem a keresztség tisztít meg, az csak képe a megtisztíttatásnak. Ezért bármikor történjék életünkben, egyszer s mindenkorra érvényes. Nem kell és nem is lehet megismételni, mert azzal úja megfeszítenénk magunknak Krisztust!

A keresztség megmutatja Krisztusban való halálunkat, és benne való életünket. Meghaltunk a bűnnek, hogy éljünk az Istennek. Kegyelmi jel tehát, mely az Isten felől igaz – csak elfogadhatom magamra nézve!

A víz mennyisége legfeljebb szemünknek szól, a valódi halál és feltámadás a lélekben belül történik meg, amikor azt Isten kegyelme elvégzi bennünk. Ezért maga a keresztség csak „eljegyzés” arra a reménységre nézve, ami már a miénk, de életünk végén teljesedhet ki az örökkévalóságban.

A keresztség egy nagy közösség részévé tesz, felhatalmaz rá, hogy abba a világ kezdetétől kiválasztott emberi sokaságba tartozzam, akik a történelem porondján elpecsételtek voltak, s tanúságot tettek Krisztus váltságába vetett hitükről.

Luther Mártonnak egyik legnagyobb erőssége volt a Sátán kísértései között, hogy meg van keresztelve. Fel is írta asztalára, hogy bármikor kétsége támad afelől, hogy nem uralkodhat rajta a bűn – emlékeztesse őt a Krisztusban kapott kegyelemre: „Meg vagyok keresztelve!”

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 5,5–11

Van, ami lesz a mennyben, s van, ami nem. Sok mindenről tudhatjuk, hogy ott már nem lesz szükség rá, vagy azt, hogy ott teljesedik ki.

A bennünket érő nehézségeket csak akkor tudjuk elviselni, ha meg vagyunk győződve Isten szeretetéről. Hit, reménység csak abból fakad, ha a szeretet „szívünkbe áradt”. De a menny­ben már nem lesz szükség rájuk, csak amíg oda jutunk. Ott „színről-színre” ismerünk majd.

Van azonban valami, aminek itt csak előízét érezzük, de kiteljesedni majd ott fog: a szeretet. Itt szomjazunk rá, próbáljuk megélni sokféle formában, de valójában csak kapott szeretetből táplálkozunk. Ki mennyit kapott, annyit tud adni. De aki ad, annak gyarapszik, s aki nem, abban megfogyatkozik. Mint kútban a víz. Nem a kúté, csak kapja. Addig van benne, míg forrás táplálja. S ha nem mernek belőle, megposhad. „Szívünkbe áradt az Isten szeretete…” – mondja Pál apostol. Átélted már? Ha nem, akkor merd megvallani, s kérni, mert enélkül nincs megbékélés, de nincs üdvösség sem!

Egy ifis megkérdezte egyszer, hogy ha a mennyben leszünk, már nem fogjuk szeretni azokat, akiket most nagyon szeretünk? Majd elgondolkodott, és magának válaszolt: „Rájöttem! Ott sokkal jobban fogjuk szeretni azokat, akiket itt is, de megkapjuk azokhoz is a szeretetet, akiket itt nem tudtunk még elviselni sem.”

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 5,3–4

A szőlő kapálásával elvágják azokat a kis gyökérkezdeményeket, melyek a növényt csak a föld felszínéhez kötik, így arra kényszerítik, hogy lefelé erősítse a főgyökeret. Azért teszik ezt, mert az első széltől kidőlne, ha nem lenne elég mély támasza a földben. Többször is tisztogatják a felesleges levelektől, indáktól, mert azok elvennék erejét a gyümölcsérleléstől. Felkötözik, hogy mindenütt jól érje a nap. S még mi mindent tesznek vele, s érte, míg gyümölcse meg nem érik…

Egy jó szőlősgazda naponta kint van a szőlőjében. S mindez miért? A gyümölcs érdekében, hogy jöhessen aztán a szüret nagy öröme, majd a pihentetés időszaka… Nem véletlen, hogy a Szentírás olyan sokszor hasonlítja a hívőket szőlőskerthez, s az Úristent szőlősgazdához.

Isten nagyon jól tudja, mit kell tenni a mi szőlőnkkel. Akár „elvág” valamit, akár „megmetsz”, akár „megtisztogat”, akár „felkötöz” – szeretetből teszi, s úgy várja a „gyümölcsöket” (Ézs 5 és Jn 15).

Aki állhatatos, az kipróbált lesz: gyümölcsöző!

Itt mindig vágni kell…

Már az oltáskor vesszőt és szemet.

Az ültetéskor hajtást, gyökeret.

És évről évre minden venyigét,

Burjánzó lombot, gyomos föld rögét.

Itt minden éles: fűrész, kapa, kés.

Szívós harc ez a szőlőmívelés…

Hogy Krisztusba beoltott életem

Ne burjánzó –, gyümölcstermő legyen.

Győri József

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 5,1–2

Az ember lételeme a reménység. „Amíg élek, remélek.” Csak így érdemes nekiindulni egy napnak, elkezdeni valamit. De így érdemes emlékezni is. Azok a vértanúk (az aradi tizenhárom), akikre ma emlékezünk, tanúskodtak. Arról, hogy van nekik valami fontosabb, mint egyéni céljaik, személyes sikereik. Van egy olyan közös reménységük, melyért még meghalni is érdemes. Szavaikat, imádságaikat őrizzük. Emelt fővel, hittel mentek a halálba, s ezért reménységük megtartotta őket.

Rendkívüli emberek voltak? Igen, mert emberfelettivé nőttek. Ám ez az egyetlen méltó emberi élet, s ez az egyetlen méltó emberi halál is.

Reménytelenségek, csalódások csüggesztenek? Hullanak a levelek, s nyomasztó hangulat terhel? Láthatod a láthatatlant! Nézhetsz még feljebb, hiszen csak az állatok perspektívája a lefelé nézés. Az ember tud felfelé nézni, a végtelen távlatokba, s reménységgel élni.

Aki úszni akar megtanulni, annak el kell hinnie, hogy a víz fenntartja. El kell kezdenie gyakorolni olyan mozgásokat, s olyan levegővételt, mely ebben segíti. Van, aki úgy tanulja meg, hogy rögtön mélyvízbe dobják, s nincs is más választása. Van, aki lassan, biztonsággal megy kisebb vízből nagyobba. S van, akit a szülei szeretete tanít meg, nyakukba kapaszkodással, közös úszással, a vízben való távolság növelésével.

Te ismered, oh Uram, az én szívemet és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.

Damjanich János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 3,21–4,8

„Hit által, hit által, hit által!” Ez volt Luther Márton hatalmas felfedezése, aki addig mindig cselekedetekből akart üdvözülni. Mindent megtett, hogy ezt elérje. Felajánlotta életét Istennek, szerzetes lett, böjtölt, verte magát, naponta bűnvallást tartott, hideg kövön aludt csuhájában, zarándokutat tett Rómába, de semmi sem segített.

A hamis biztonságérzet, hogy ez elég, benne nem született meg, csak egyre jobban elkeseredett, s nem volt üdvbizonyossága. Akkor adták kezébe az Újszövetséget, s ahogy a Római levélhez ért, megdöbbenve olvasta ezeket a sorokat. Hiszen itt egészen másról van szó! Nem a törvény megtartása által, nem a jó cselekedetek által, nem az önkínzás által, nem az engedelmesség fogadalma által, nem, nem és nem, hanem csak hit által. A Jézus Krisztusban való hit által. Ez lett életének legemlékezetesebb napja, s ez érlelte meg azt a 95 tételt, melynek nagy része a bűnbocsánatról szól, és amely innentől kezdve igehirdetésének legfontosabb üzenete lett.

Hogyne, hiszen az igében olyan utat fedezett fel, melyet akkor kevesen hirdettek, sőt az igeolvasástól eltiltott hívek meg voltak kötözve az egyházi szokások által. Felfedezted-e már, hogy mit jelent a hit által való bűnbocsánat, vagy még mindig csak megfelelni akarsz Isten törvényének?

S mégsem törvényellenes a hit. Sőt, a hit által megigazult ember előtt lesz igazán fontos, hogy háláját kifejezze az Isten törvénye szerinti élettel.

Victor János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024