1Pt 3,8–17

Ismét egy igen nagy lépés, ha valaki már nemcsak azokat tudja szeretni, akik őt szeretik, hanem mindenkit, bárkit: samaritánust és ellenséget egyaránt. A szomszédot, a lehetetlen levélkézbesítőt, a csalót, a gyilkost, a hatalmaskodót, mindenkit. Azt tapasztaltam, hogy ezt az állapotot csak a nagyon hűségesek érik el. Ők valóban „ehető kenyérré” váltak mások számára. Nem is féltik magukat, hiszen ők már régen nincsenek. Nem sajnálják az időt, nem sajnálják a pénzüket, mert mindenük Istené, mert semmijük sincsen. Ők Krisztus kinyújtott keze, megvalósult élete közöttünk.

Péter mindkét levele ezért szól. Hogy akik épp „sülésben” vannak, azok el ne keseredjenek, mert alakul bennük a lényeg. A megszentelt élet, a krisztusi valóság.

A cél a minden ember iránti szeretet. Ne elégedjünk meg kevesebbel, s engedjük Istennek, hogy úgy formálja ezt bennünk, ahogyan jónak látja.

Eddig lehet eljutni. El lehet eddig jutni? Isten kegyelméből igen. A figyelmeztetéstől: „Ne paráználkodj”, az ígéretig: „Nem fogsz paráználkodni!” Hűséges leszel. Így lesz a házasság szeretet-közössége valóban mintája az Istennel való szeretet-közösségnek.

Csak az a fő, hogy áhítatod tetté, hited szeretetté váljék, teljesen, maradék nélkül, mint ahogyan az olvadt érc siet az előre elkészített formába, hogy mindenestől haranggá váljék. Mert ami megmarad belőle, az salak lesz, de ami beleömlik a formába, az megcsendül a magasságban.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

ApCsel 11,15–17

A szeretet bármilyen formája csak akkor kezd alakulni, ha az eddig elmondottak már végbementek bennünk. Ó, milyen türelmetlenek vagyunk, amikor állandóan számon kérjük egymáson! Pedig mi sem adjuk, csak hát olyan jól esne kapni a másiktól.

A szeretet nagyon idő-, ember-, ötletigényes. Vegyük komolyan, ahhoz, hogy legalább a testvéreink, családtagjaink felé megszülessen a valódi szeretet, ennyi mindenen kell keresztülmenni. A többi szeretet csak rövid távú, elmúlik, megfogyatkozik, amint a lelkesedés csappan, vagy a másik a lábunkra lép, esetleg nem úgy tesz, ahogy vártuk tőle.

Péter beszámol Isten ajtónyitásáról. Szeretet a pogányok felé, bizalom az ő megtérésük iránt. Nem könnyű lépések. Péter egyszerinek minősíthetné, ha nem kellene elmondania, így viszont lehetőség nyílik arra, hogy kibontakozhasson benne, s valóban testvérnek lássa azokat, akikről semmit jót sem tartott előtte.

A lisztet begyúrják, többféle anyag kelesztésében válik így ehetővé. Bár néha ragadós még, nehezen bontakozik, várni kell vele, s még ki is kell majd sütni. Sok-sok gyúráson megyünk át mindnyájan, mire a közösségünkön belül szeretet születik.

A házasság gyúrásában a két fél valóban szinte testvérré formálódik. Az évtizedek során vonásaik is hasonlítani kezdenek egymásra. Félszavakból értik egymást, szövetségük szétszakíthatatlan.

Minden imádságnak, minden áhítatnak, minden örömnek jó szóvá, jó tetté kell válnia. Lehet az egy tekintet, egy kézszorítás, egy futó bocsánatkérés, egy apró szívesség…

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

ApCsel 10,34–35

Az ember úgy gondolná, hogy a kegyesség vagy istenfélelem előbb alakul ki. Nagyon sok mindent át kell ahhoz élni, hogy valakiben valóban legyen istenfélelem. Miért van erre szükség? Hogy az életről megváltozzék a látása. Ez az istenfélelem ugyanis számít Istenre. Pont azért fél, mert tudja, hogy kicsoda Ő. Ezt úgy is megtapasztalhatjuk, hogy valamilyen feladatot kapunk, s abban képtelenek vagyunk megállni. Újabb és újabb magunkról alkotott tévhiteknek kell rombadőlniük. Akárcsak a házasságban.

Péternek sem volt ez egyszerű. Mindent otthagyni, amit igaznak tartott, s ami őt eddig tartotta. Megnyitni a törvény ajtaját az evangélium előtt. Zsidóként egy pogányt meglátogatni, őt testvérnek fogadni. Ezért olyan nagy az előkészítés is: látomással, angyali szóval. És kétfelől történik, hiszen Kornéliuszban és Péterben egyaránt sok mindennek meg kell változni, hogy a találkozás megtörténhessen. De megszületik bennük. Kegyessé válnak, akik Isten félelmében elfogadják egymást.

Mint az őrlésnél a búza. Minden megváltozik benne: állaga, színe, íze. Liszt lesz belőle. Ha ebben az állapotban találkozunk egy keresztyénnel, az nem biztos, hogy kellemes lesz. A „liszt” még nem ehető, csak lehetőség arra… Ám a következő lépéshez ez az állapot szükséges.

A rosszak a jókból élnek, ez az ítéletük és a kegyelmük; a jók a rosszakat megtartják és felszabadítják, ez az ő jutalmuk és méltóságuk.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

ApCsel 9,40–41

Amikor valaki a házához gerendát keresett, felvitték a hegytetőre, hogy onnan vágjon ki fát – mert azokat megedzette a szél, így jobban bírják a terhet. Más fát nem érdemes gerendának használni!

A próbák és kísértések között az emberről nagyon nehezen válik le a fölösleg, a sallang. Ahogyan a búzáról kemény csépléssel kell leválasztani a héját. Ez is Isten szeretet-iskolájának része.

Péter életében is sokféle lehetőség kínálkozott arra, hogy Krisztus nevében járhasson és cselekedhessen. Így lett állhatatossá, s ahogy olvashatjuk a mai igében, már a haláleset sem rémítette meg, hanem imádkozott és szólt: „Tábita, kelj fel!” Hiszen maga Jézus ígérte tanítványainak, hogy nagy dolgokat fognak cselekedni.

Egy ilyen helyzetben mi hogyan viselkednénk? Számunkra milyen próbatételt jelentene ez? Ki mernénk mondani egy halott ember felett e szavakat? Nem úgy, hogy „hátha bejön”, hanem Krisztusba vetett hittel, bizonyossággal!

Tudnunk kell, hogy az ilyen csodák mindig jelek. Az örökélet mindent „meggyógyító” előjelei. A tanítványok hitük megerősítésére kapták. De ha ma valahol szükség van rá, ugyanúgy lehetséges bármelyik csoda. Ez mindig Isten cselekvésén és az ember engedelmességén múlik. Legyünk azért állhatatosak a hitben, s ne rémüljünk meg a próbák között!

Egy király legkedvesebb lovagjának azt parancsolta, amikor csatába indultak, hogy őrizzen meg egy rózsatövet. Dúlt a harc, de ő nem mozdulhatott. A csata után hazafelé lovagolva a király nagy örömmel üdvözölte a „megőrzött lovagot”. A lovag őrizte a rózsát, vagy a rózsa a lovagot?

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

ApCsel 5,29.41

„Istennek kell inkább engedelmeskednünk” – nagyon könnyednek hat ez a mondat, mint ahogy a bibliai történetek is mind olyan természetesnek tűnnek. Hiszen mi más történhetett volna Péterrel, mint hogy fenyegetik, ő pedig így válaszol! A sorozatos börtönbevettetéssel a tanítványok hite csak erősödött. Örömmel fogadták, hogy méltónak bizonyultak a Jézus nevéért kapott gyalázatra! Honnan vették ezt a belső békességet, önuralmat, hogy ne háborogjanak és méltatlankodjanak?

A kalászt le kell aratni ahhoz, hogy a búzaszemekből kenyér lehessen! Az óembert meg kell öldökölni ahhoz, hogy az új ember élhessen. Ennél „olcsóbban” nem megy. Ha ezt átélhetjük, már egészen közel vagyunk ahhoz, hogy megismerhessük Isten célját az életünkkel.

Képzeljük magunkat az apostolok által átélt szituációba, s akkor merjük kimondani ugyanazt a hitvallást! Egyáltalán nem könnyű. Vajon hányan adtunk már hálát azért, mert valamiben megpróbáltattunk? S hányan keseregtünk a külső próbatételek felett, panaszáradatot zúdítva hittestvéreinkre! Hol van az önuralom? A mindent vállalni tudó belső erő?

Egy házasság hétköznapjaiban sok alkalom adódik ennek megélésére. Hiszen két keresztyén ember házassága nem automatikusan keresztyén módon működik. Mindkettejük életében végbe kell mennie a folyamatnak, hogy új emberükkel egymást teljességgel elfogadják, s közös új emberük is kiformálódjon.

A mi véges életünk nem egyéb, mint lassú átnövekedés a látható világból a láthatatlanba, az idői viszonyokból az örökkévalóba. A keresztyénség az örökélet iskolája.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

ApCsel 4,7–12

Amikor a nagytanács tagjai felfogták, hogy írástudatlan emberekkel van dolguk, akik kioktatják őket a bibliai tudományokból, igen elcsodálkoztak. Valószínűleg maguk Péterék is. Ha az ember igét olvas, és nemcsak az igevers konkrét jelentését, hanem az összefüggéseket is kezdi érteni, ez igen nagy élmény számára. Valami olyan tudás, ami nem betanulással szerezhető, hanem a felfogottak forgatásával. Olyasmit élhetek át, amit Jézus így ígért: „megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok” (Mt 10,19).

A mag hasonlatánál maradva (aug. 23.), a kalász növekszik, s lassan érik, de míg be nem érik, szálfaegyenesen áll, mintha az égig akarna növekedni. Így van annál is, akinél az ismeret olyan büszkeséget eredményez, mintha valóban birtokolná a tudást.

Később, ha a kalász beérik, „alázatos lesz”, s meghajol a súlyos szemektől. Minél mélyebb, érettebb a tudás, annál alázatosabbá is válik. A nagy tanítók keveset beszélnek. Ők már azt is tudják, hogy mit nem tudnak.

Ahogy a hitben, úgy a házasságban is lassan „valódi ismeretre” jut az ember. Először csak saját álmain keresztül látja a másikat, majd szép lassan megismeri. S ebben az ismeretben lehet megtanulni a másikat valóban szeretni! Alázattal vallani: „vele tűrök, vele szenvedek, vele megelégszem…”

Csak egészen későn jön rá az ember, hogy az üdvösséget ingyen kapja. Nem azért, mert méltó rá, mintha elvárhatná, hanem azért, mert megszánta őt az, aki csupa irgalom.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

ApCsel 3,1–10

Péter elhívásától elég hosszú út vezet e csodáig, melynek részese lehet, mert megszánja a sántát az Ékes kapuban. De ezalatt mélyen átformálódik. Volt közben hitvallástétele (Mt 16,16), volt tagadása (Lk 22), s volt visszafogadása a feltámadottal való találkozásban (Ján 21), átélhette a pünkösd csodáját (ApCsel 2).

Eljött az alkalom, amikor már nemcsak őt építette a hit, hanem mások felé is megnyílt a szíve, s elhitte, hogy Jézus nekik is elég. „Amim van, azt adom neked!” – mondja a sántának, s megajándékozza egészséggel.

Az igaz emberség nagyon nagy lépés a hitrejutás utáni növekedésben. A keresztyének egy része egyáltalán nem épül tovább már eddig sem. Nem mélyül el kegyességük a többiek felé, kevés bennük a szánalom, s nincs is bátorságuk hitük továbbadására.

Mi hol tartunk? Eljutottunk a hitvallásig, s talán a tagadásig is? Van élő Jézusunk, aki visszafogadott minket, s megajándékozott Lelkének ajándékaival? Vagy erőtlen a keresztyénségünk? Vajon miért akadtunk el? Talán ezért nem működik a házasságunk, barátságunk, gyülekezeti közösségünk?

Itt, az elején a legnagyobb a „változás”, mert egy mag elhalásáról van szó! Az óemberben megszületik az új ember!

A hívő ember Istennek egyre több, csodálatosabb erőit érzi felszabadulni, s úgy tapasztalja, hogy az ő hitére megindulnak Isten kötött energiái, míg a hitetlen csak azt érzi, hogy a „véletlenek” rázuhannak és összemorzsolják.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Lk 5,1–11

Házasság előtt, és a házasságban is egy életen át formálódunk. Hogy merre és hogyan, ez múlik döntéseinken, kapcsolatainkon, hitünk személyes és közös megélésén egyaránt.

Péter élete szépen mutatja a kezdeteket, s a későbbi válságokat is. Ahogyan ő ebben a „jézusi szeretet-szövetségben” formálódik, s lesz hűtlenné, majd visszafogadottá, úgy szabad nekünk is keresni a magunk formálódását „Isten szerelmében”.

Péter számára ez a legdöntőbb találkozás. Valaki megmondja neki, hogy mikor halásszon, holott világosan látszik, hogy nem ért hozzá. Ugyanakkor olyan halászatot ad, amilyet még Péter életében nem látott, tehát Ő parancsol a halaknak is. Péterben minden megfordul: nagyobb van itt mindenkinél! Ő az, maga az Úr, aki ismeri szükségeinket, s gazdagabban ajándékoz, mint remélnénk – hát ezért nem tud ellenállni a szavának, muszáj elmenni vele halászni!

Péter távolodni akar, mert érzi a maga hitetlenségét. Jézus pedig épp erre vár, mert éppen ebbe az űrbe tudja adni a legtöbbet: a hitet. Péter halászból emberhalásznak hívatik el.

A hitrejutásnak annyi lehetősége van, ahány ember. De vannak elemei, melyek mindenkiében megvannak: a magam kicsiségének, bűnösségének meglátása, Isten nagyságának és kegyelmének felismerése s elfogadása. A követés megkezdése, az első szeretet örömével.

Csoda csak a hit számára létezik; a csoda a hit világszemlélete, mert a tények és dolgok mögött a közvetlenül ható Istent tapasztalja meg.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Pt 1,3–11

Sokat gondolkodtam azon, miért ennyire különbözőek a keresztyének. Ennek oka nem lehet csupán emberi természetük, valami másnak is lennie kell, amiben érlelődnek az idők során. Hiszen találkoztam olyanokkal, akik már egészen „krisztusiak” voltak. S akkor elémkerült ez az igerész. Olvasgattam, s arra jutottam, hogy megvan! Ez a különbség! Itt a folyamat, melyen végig kell mennie egy keresztyén embernek, hogy „ehető kenyérré” váljék, hogy élete a szeretet szövetségében szeretetre induljon!

S mert magamban „kenyérnek” neveztem, ezért végiggondoltam azt a folyamatot, amíg a búzamagból kenyér lesz. A magnak „el kell halnia”, különben nem születik belőle élet. Ez a megtérés, a hitrejutás pillanata. Azután először csak lefelé nő a kis gyökérkezdemény, s titokban formálódik. Ez az, amikor az első öröm után valaki elkezd személyesen növekedni: igaz emberségben. Hogy is lehetne ilyenkor még tőle „ehető kenyeret” várni! Majd jön a szép szál növény, büszkén növekedve az égig, kalászt érlelve – ez az ismereti szakasz, amikor valaki érteni kezdi a Bibliát, s azt hiszi, hogy tudása a többiek fölé emeli.

Ezután jön a „második meghalás”, amikor a búzát learatják, miközben az önuralom növekszik. Jön a lélekben összetörettetés, a cséplés = próbák, kísértések, majd az őrlés = feladatok, bukások. Ez a liszt állapot elég kellemetlen, ha valaki kenyeret várna… Ám ezek közben alakul ki az állhatatosság, s a kegyesség. Ezután jön a gyúrás, kelesztés = másokkal való együttélésben, végül a sütés = amikor az óembernek vége. Ezenközben kiformálódik a testvérszeretet, s a minden ember iránti szeretet.

Ez körülbelül egy élet programja. Te hol tartasz? A jó házasság alapja a rendezett élet.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Pt 5,8–9

A felvilágosult emberek közül sokan tiltakoznak a Sátán megszemélyesítése ellen. De bármilyennek képzeljük is formailag, s nevezzük akárhogyan, olyan szellemi hatalmassággal állunk szemben, mely erősebb nálunk, s ezt komolyan kell vennünk.

Jézust egész munkássága alatt kísértette a Sátán. A pusztától kezdve, egészen a keresztig. Az ellenséges démonok menekülve távoztak jelenlététől, szavától, hamarabb felismerték, mint saját tanítványai, hogy kivel állnak szemben. Ezekről nem mondhatjuk, hogy csak „képzelődött”, vagy, hogy a „benne levő gonoszsággal” (ahogy sokan beszélnek a Sátánról!) küzdött.

Van, aki azt mondja, hogy az ellenséget nem kint kell keresnünk, mert mi magunk vagyunk a magunk ellenségei. A gonosz valóban belülről támad – mert gondolataink felől, vágyaink felől közelít meg minket. Nem külső ellenségként kell tehát megvívnunk vele, hanem belül a szívünk mélyén.

Az úri imádság harmadik, ránk vonatkozó kérése is legalább olyan fontos, mint az előző kettő. Világosan mutatja ugyanis, hogy Jézus mennyire komolyan veszi az ellenség hatalmát. Mindennapi könyörgésre szánva.

Egy házasságnak is sok kísértése lehet, a fogadalom ellenére, ezért imádkozzuk együtt ezt a kérést is. Hiszen a paráznaság a gondolatokban, a szem kívánságában kezdődik (Mt 5,27–30!), s ha valaki ezt megengedi magának, sokkal könnyebben elbukik a hétköznapok harcában.

Ha egy szöget hagyunk szívünk falán a Sátánnak, a kabátját azonnal felakasztja!

Régi közmondás

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024