Róm 5,1–2

Az ember lételeme a reménység. „Amíg élek, remélek.” Csak így érdemes nekiindulni egy napnak, elkezdeni valamit. De így érdemes emlékezni is. Azok a vértanúk (az aradi tizenhárom), akikre ma emlékezünk, tanúskodtak. Arról, hogy van nekik valami fontosabb, mint egyéni céljaik, személyes sikereik. Van egy olyan közös reménységük, melyért még meghalni is érdemes. Szavaikat, imádságaikat őrizzük. Emelt fővel, hittel mentek a halálba, s ezért reménységük megtartotta őket.

Rendkívüli emberek voltak? Igen, mert emberfelettivé nőttek. Ám ez az egyetlen méltó emberi élet, s ez az egyetlen méltó emberi halál is.

Reménytelenségek, csalódások csüggesztenek? Hullanak a levelek, s nyomasztó hangulat terhel? Láthatod a láthatatlant! Nézhetsz még feljebb, hiszen csak az állatok perspektívája a lefelé nézés. Az ember tud felfelé nézni, a végtelen távlatokba, s reménységgel élni.

Aki úszni akar megtanulni, annak el kell hinnie, hogy a víz fenntartja. El kell kezdenie gyakorolni olyan mozgásokat, s olyan levegővételt, mely ebben segíti. Van, aki úgy tanulja meg, hogy rögtön mélyvízbe dobják, s nincs is más választása. Van, aki lassan, biztonsággal megy kisebb vízből nagyobba. S van, akit a szülei szeretete tanít meg, nyakukba kapaszkodással, közös úszással, a vízben való távolság növelésével.

Te ismered, oh Uram, az én szívemet és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.

Damjanich János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 3,21–4,8

„Hit által, hit által, hit által!” Ez volt Luther Márton hatalmas felfedezése, aki addig mindig cselekedetekből akart üdvözülni. Mindent megtett, hogy ezt elérje. Felajánlotta életét Istennek, szerzetes lett, böjtölt, verte magát, naponta bűnvallást tartott, hideg kövön aludt csuhájában, zarándokutat tett Rómába, de semmi sem segített.

A hamis biztonságérzet, hogy ez elég, benne nem született meg, csak egyre jobban elkeseredett, s nem volt üdvbizonyossága. Akkor adták kezébe az Újszövetséget, s ahogy a Római levélhez ért, megdöbbenve olvasta ezeket a sorokat. Hiszen itt egészen másról van szó! Nem a törvény megtartása által, nem a jó cselekedetek által, nem az önkínzás által, nem az engedelmesség fogadalma által, nem, nem és nem, hanem csak hit által. A Jézus Krisztusban való hit által. Ez lett életének legemlékezetesebb napja, s ez érlelte meg azt a 95 tételt, melynek nagy része a bűnbocsánatról szól, és amely innentől kezdve igehirdetésének legfontosabb üzenete lett.

Hogyne, hiszen az igében olyan utat fedezett fel, melyet akkor kevesen hirdettek, sőt az igeolvasástól eltiltott hívek meg voltak kötözve az egyházi szokások által. Felfedezted-e már, hogy mit jelent a hit által való bűnbocsánat, vagy még mindig csak megfelelni akarsz Isten törvényének?

S mégsem törvényellenes a hit. Sőt, a hit által megigazult ember előtt lesz igazán fontos, hogy háláját kifejezze az Isten törvénye szerinti élettel.

Victor János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 1,18–2,16

Isten munkája felismerhető. Minden, ami körülöttünk van, a maga helyén vall az Isten által adott rendről. Tanúskodnak a természeti törvények, a maguk zsenialitásával, melyre csak rácsodálkozni tudunk. Tanúskodik a történelem a maga igazságosságával, mert minden ember gyenge nádszál, alig birtokolhat valamit, s minden tudása semmi ahhoz képest, hogy a halállal kell számolnia. De tanúskodik a lelkiismeret is, mely minden emberben működik – attól függetlenül, hogy milyen társadalomban él –, hiszen minden emberi közösségnek vannak törvényszerűségei, melyek „belülről” szerveződnek. Ezek határozzák meg, mi a „jó”, mi a „rossz”, mi a „siker” és mi a „veszteség”, mi építi a közösséget, s mi nem. De meghatározzák a kultuszt is, mert az ember „gyógyíthatatlanul vallásos”, s ez sokkal mélyebben gyökerezik benne, mint hogy tanítani lehetne.

Az ún. ateista emberek ugyanúgy kialakítják a maguk „kultuszát”, csak lehet, hogy embereket vagy elveket imádnak az élő Isten helyett. Mindenki a maga törvénye szerint fog megítéltetni. Senki sem hivatkozhat arra az ítéletnél, hogy nem hallotta, nem tudta, mert az hazugság lenne.

„Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel… Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe.” (Róm 2,14–15)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Pt 2,1–12

A gyülekezet hitelét, a keresztyénség hitelét is el lehet rontani, ha a gyülekezeti tagok nem úgy élnek, ahogyan azt az Úr parancsolta! Megrabolják a Jézusról szóló örömhírt, akik félkeresztyének, vagy csak külkeresztyének, akik látszatból cselekszenek és élnek, álnoksággal beszélnek. Vagy azzal töltik idejüket, hogy más felekezeteket lejáratnak!

Nem lehet véletlen, hogy Jézus legfontosabb témája utolsó imádságában épp a keresztyén egység (Jn 17), mert tudta, hogy ezt lesz a legnehezebb megtartani.

Mennyi hiteltelenség szaporodott fel csak itt Európában, hogy az embereknek szimpatikusabb egy Krisnás-szekta, mint a keresztyén felekezetek? Még mindig a sok gyűlölködés, megvetés, egymás elleni harcok jellemzik a felekezeteket – kinek kedves ez? Hogyan tehetünk ellene? Keressük a másikban, amit megbecsülhetünk! Minden felekezetnek vannak sajátos értékei, amit lehet tisztelni (ahogy vannak hibái és hiányosságai is). Ne általánosítsunk! A mérce maga Krisztus! Arra igyekezzünk, hogy híjával ne találtassunk a szeretet megélésének!

J. Wesley álmában felment a menny kapujához, s megkérdezte: „Vannak itt katolikusok?” „Nincsenek.” „És evangélikusok?” „Azok sincsenek.” Végigkérdezte az összes felekezetet, ám csupa nemleges választ kapott. „Akkor kik vannak itt?” „Mindazok, akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében!” – hangzott a válasz. A pokolnál járva megismételte kérdéseit, s hallhatta, hogy ott bizony minden felekezetből vannak…

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Thessz 3,6–15

Vannak olyan „szakavatott tolvajok”, akik parókiáról parókiára járnak, s bizonyos lelkipásztorok nevére hivatkozva kérnek segítséget. Amelyik lelkész beengedi őket, nagyon pórul jár, mert meglopják. Évekkel ezelőtt volt itt egy szerencsétlen flótás, akit segítettünk. Megjegyezte a nevünket, járni kezdte az országot, s a nevünk alapján szinte mindenhová beengedték. Volt, ahonnan csak a kért összegeket, ruhákat vitte el, de volt, ahonnan orgonát lopott. Jöttek a telefonok sorra, sajnos mind a mai napig, lassan már minden városból.

Megdöbbentő, hogy emberek mire vetemednek. De az is, mennyire naivak vagyunk, mikor azt hisszük, hogyha valakinek belenyomunk a kezébe valamit, azzal már segítettünk rajta. Sőt, ahogy tapasztalom – csak rosszabbá tesszük. Mi vezetjük rá meggondolatlan adakozásainkkal, hogyan lehet ügyesen tolvaj. Tolvajok barátai leszünk, s ezzel önmagunk ellenségei. Feneketlen kút az ilyen ember, mert a felülről betöltött víz azonnal eltűnik benne. A segítség egészen máshol van. Belülről kéne a forrásnak felfakadni. Azt kellene adni, amire szükségük van, s nem azt, amit kérnek. Ehhez kellene sokkal jobban összefognunk, s akár otthonokban, akár intézményekben, de elhívott és szakavatott emberekkel gyakorolni a diakóniát!

Imádkozzunk érte, hogy ezek létrejöhessenek, s ne mi oktassuk ki az ilyen ügyeskedőket arról, hogyan lehet piócaként élni a keresztyéneken.

„Intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez!” (1Thessz 5,14)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024