1Pt 3,8–17

Ismét egy igen nagy lépés, ha valaki már nemcsak azokat tudja szeretni, akik őt szeretik, hanem mindenkit, bárkit: samaritánust és ellenséget egyaránt. A szomszédot, a lehetetlen levélkézbesítőt, a csalót, a gyilkost, a hatalmaskodót, mindenkit. Azt tapasztaltam, hogy ezt az állapotot csak a nagyon hűségesek érik el. Ők valóban „ehető kenyérré” váltak mások számára. Nem is féltik magukat, hiszen ők már régen nincsenek. Nem sajnálják az időt, nem sajnálják a pénzüket, mert mindenük Istené, mert semmijük sincsen. Ők Krisztus kinyújtott keze, megvalósult élete közöttünk.

Péter mindkét levele ezért szól. Hogy akik épp „sülésben” vannak, azok el ne keseredjenek, mert alakul bennük a lényeg. A megszentelt élet, a krisztusi valóság.

A cél a minden ember iránti szeretet. Ne elégedjünk meg kevesebbel, s engedjük Istennek, hogy úgy formálja ezt bennünk, ahogyan jónak látja.

Eddig lehet eljutni. El lehet eddig jutni? Isten kegyelméből igen. A figyelmeztetéstől: „Ne paráználkodj”, az ígéretig: „Nem fogsz paráználkodni!” Hűséges leszel. Így lesz a házasság szeretet-közössége valóban mintája az Istennel való szeretet-közösségnek.

Csak az a fő, hogy áhítatod tetté, hited szeretetté váljék, teljesen, maradék nélkül, mint ahogyan az olvadt érc siet az előre elkészített formába, hogy mindenestől haranggá váljék. Mert ami megmarad belőle, az salak lesz, de ami beleömlik a formába, az megcsendül a magasságban.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

ApCsel 10,34–35

Az ember úgy gondolná, hogy a kegyesség vagy istenfélelem előbb alakul ki. Nagyon sok mindent át kell ahhoz élni, hogy valakiben valóban legyen istenfélelem. Miért van erre szükség? Hogy az életről megváltozzék a látása. Ez az istenfélelem ugyanis számít Istenre. Pont azért fél, mert tudja, hogy kicsoda Ő. Ezt úgy is megtapasztalhatjuk, hogy valamilyen feladatot kapunk, s abban képtelenek vagyunk megállni. Újabb és újabb magunkról alkotott tévhiteknek kell rombadőlniük. Akárcsak a házasságban.

Péternek sem volt ez egyszerű. Mindent otthagyni, amit igaznak tartott, s ami őt eddig tartotta. Megnyitni a törvény ajtaját az evangélium előtt. Zsidóként egy pogányt meglátogatni, őt testvérnek fogadni. Ezért olyan nagy az előkészítés is: látomással, angyali szóval. És kétfelől történik, hiszen Kornéliuszban és Péterben egyaránt sok mindennek meg kell változni, hogy a találkozás megtörténhessen. De megszületik bennük. Kegyessé válnak, akik Isten félelmében elfogadják egymást.

Mint az őrlésnél a búza. Minden megváltozik benne: állaga, színe, íze. Liszt lesz belőle. Ha ebben az állapotban találkozunk egy keresztyénnel, az nem biztos, hogy kellemes lesz. A „liszt” még nem ehető, csak lehetőség arra… Ám a következő lépéshez ez az állapot szükséges.

A rosszak a jókból élnek, ez az ítéletük és a kegyelmük; a jók a rosszakat megtartják és felszabadítják, ez az ő jutalmuk és méltóságuk.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

ApCsel 5,29.41

„Istennek kell inkább engedelmeskednünk” – nagyon könnyednek hat ez a mondat, mint ahogy a bibliai történetek is mind olyan természetesnek tűnnek. Hiszen mi más történhetett volna Péterrel, mint hogy fenyegetik, ő pedig így válaszol! A sorozatos börtönbevettetéssel a tanítványok hite csak erősödött. Örömmel fogadták, hogy méltónak bizonyultak a Jézus nevéért kapott gyalázatra! Honnan vették ezt a belső békességet, önuralmat, hogy ne háborogjanak és méltatlankodjanak?

A kalászt le kell aratni ahhoz, hogy a búzaszemekből kenyér lehessen! Az óembert meg kell öldökölni ahhoz, hogy az új ember élhessen. Ennél „olcsóbban” nem megy. Ha ezt átélhetjük, már egészen közel vagyunk ahhoz, hogy megismerhessük Isten célját az életünkkel.

Képzeljük magunkat az apostolok által átélt szituációba, s akkor merjük kimondani ugyanazt a hitvallást! Egyáltalán nem könnyű. Vajon hányan adtunk már hálát azért, mert valamiben megpróbáltattunk? S hányan keseregtünk a külső próbatételek felett, panaszáradatot zúdítva hittestvéreinkre! Hol van az önuralom? A mindent vállalni tudó belső erő?

Egy házasság hétköznapjaiban sok alkalom adódik ennek megélésére. Hiszen két keresztyén ember házassága nem automatikusan keresztyén módon működik. Mindkettejük életében végbe kell mennie a folyamatnak, hogy új emberükkel egymást teljességgel elfogadják, s közös új emberük is kiformálódjon.

A mi véges életünk nem egyéb, mint lassú átnövekedés a látható világból a láthatatlanba, az idői viszonyokból az örökkévalóba. A keresztyénség az örökélet iskolája.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

ApCsel 3,1–10

Péter elhívásától elég hosszú út vezet e csodáig, melynek részese lehet, mert megszánja a sántát az Ékes kapuban. De ezalatt mélyen átformálódik. Volt közben hitvallástétele (Mt 16,16), volt tagadása (Lk 22), s volt visszafogadása a feltámadottal való találkozásban (Ján 21), átélhette a pünkösd csodáját (ApCsel 2).

Eljött az alkalom, amikor már nemcsak őt építette a hit, hanem mások felé is megnyílt a szíve, s elhitte, hogy Jézus nekik is elég. „Amim van, azt adom neked!” – mondja a sántának, s megajándékozza egészséggel.

Az igaz emberség nagyon nagy lépés a hitrejutás utáni növekedésben. A keresztyének egy része egyáltalán nem épül tovább már eddig sem. Nem mélyül el kegyességük a többiek felé, kevés bennük a szánalom, s nincs is bátorságuk hitük továbbadására.

Mi hol tartunk? Eljutottunk a hitvallásig, s talán a tagadásig is? Van élő Jézusunk, aki visszafogadott minket, s megajándékozott Lelkének ajándékaival? Vagy erőtlen a keresztyénségünk? Vajon miért akadtunk el? Talán ezért nem működik a házasságunk, barátságunk, gyülekezeti közösségünk?

Itt, az elején a legnagyobb a „változás”, mert egy mag elhalásáról van szó! Az óemberben megszületik az új ember!

A hívő ember Istennek egyre több, csodálatosabb erőit érzi felszabadulni, s úgy tapasztalja, hogy az ő hitére megindulnak Isten kötött energiái, míg a hitetlen csak azt érzi, hogy a „véletlenek” rázuhannak és összemorzsolják.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Pt 1,3–11

Sokat gondolkodtam azon, miért ennyire különbözőek a keresztyének. Ennek oka nem lehet csupán emberi természetük, valami másnak is lennie kell, amiben érlelődnek az idők során. Hiszen találkoztam olyanokkal, akik már egészen „krisztusiak” voltak. S akkor elémkerült ez az igerész. Olvasgattam, s arra jutottam, hogy megvan! Ez a különbség! Itt a folyamat, melyen végig kell mennie egy keresztyén embernek, hogy „ehető kenyérré” váljék, hogy élete a szeretet szövetségében szeretetre induljon!

S mert magamban „kenyérnek” neveztem, ezért végiggondoltam azt a folyamatot, amíg a búzamagból kenyér lesz. A magnak „el kell halnia”, különben nem születik belőle élet. Ez a megtérés, a hitrejutás pillanata. Azután először csak lefelé nő a kis gyökérkezdemény, s titokban formálódik. Ez az, amikor az első öröm után valaki elkezd személyesen növekedni: igaz emberségben. Hogy is lehetne ilyenkor még tőle „ehető kenyeret” várni! Majd jön a szép szál növény, büszkén növekedve az égig, kalászt érlelve – ez az ismereti szakasz, amikor valaki érteni kezdi a Bibliát, s azt hiszi, hogy tudása a többiek fölé emeli.

Ezután jön a „második meghalás”, amikor a búzát learatják, miközben az önuralom növekszik. Jön a lélekben összetörettetés, a cséplés = próbák, kísértések, majd az őrlés = feladatok, bukások. Ez a liszt állapot elég kellemetlen, ha valaki kenyeret várna… Ám ezek közben alakul ki az állhatatosság, s a kegyesség. Ezután jön a gyúrás, kelesztés = másokkal való együttélésben, végül a sütés = amikor az óembernek vége. Ezenközben kiformálódik a testvérszeretet, s a minden ember iránti szeretet.

Ez körülbelül egy élet programja. Te hol tartasz? A jó házasság alapja a rendezett élet.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024