Jób 5,17–27

Az ember léptéke a harmad-negyedízig. Istené viszont az ezerízig.

Egy nemzedékváltást 30–40 évben szoktak mérni. Ha ezer nemzedéket veszünk, úgy ez 30–40 ezer esztendő is lehet. Ennyi múltunk van a választásra, Isten irgalmasságának megismerésére. Ha csak egy is volt messze nemzedékekben, akinek élete téged jó döntésre ösztönöz, aki Isten előtt hordozta családját, leszármazottait – már van esélyed.

A múltunkat hordozzuk magunkban. Ez sokkal több, mint néhány nemzedék, mert a múlt jelen van. A múltat lehet megbocsátani, lehet követni, csak épp eltörölni nem. Mert az már megtörtént. Csupán az a kérdés, hogy milyen múlthoz számoljuk magunkat? A harmad-negyedízig való örökségbe, vagy az ezerízig szólóba?

Immár kétezer esztendeje történt, hogy Isten irgalmasságából Krisztus megváltó munkája is múltunk része lett. Mered-e benne látni az elmúlt nemzedékeket, mered-e hinni, hogy bocsánata igaz rájuk is, hogy kereszthalála minden bűnre elég? Te is választhatod Őt!

Én úgy vagyok, hogy már százezer éve

nézem, amit meglátok hirtelen.

Egy pillanat s kész az idő egésze,

mit százezer ős szemlélget velem.

József Attila

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Péld 25,21–28

A gyűlölet = irányított indulat. Levezetés valaki, valami felé. Aki haragját nem bírja lerendezni; vagy nincs módja, tehát tehetetlen; vagy nem hajlandó meglátni a maga felelősségét, hibáit, tehát ostoba – az gyűlölködik. A gyűlölet gyengeséget és korlátoltságot takar. Akár Istenre irányul, akár másokra. Az első gyűlölet Kain szívében született, s gyilkosság lett belőle. Gyökössy Bandi bácsi fogalmazta meg így: „Gyűl-öl”, azaz az emberben felgyülemlő indulatok ölnek. Szavakkal is lehet, nemcsak tettekkel.

Rómeó és Júlia klasszikus történetében – két család ostoba gyűlölködése következtében hány ember pusztult el értelmetlenül?

Ha gyűlöljük a kisebbséget, gyűlöljük egy csoportosulás tagjait vagy akár Istent, akkor ez csak annyit jelent, hogy fogalmunk sincs arról, kik ők valójában! A gyűlölet bezár engem és a másikat is, mert nem fog tudni meggyőzni annak ellenkezőjéről, amit róla hiszek. Megkötöz, és saját börtönöm rabja leszek. Isten gyűlölése belső lényem tagadása, a magam meggyűlölése.

Igénkben az indulatok levezetésének módja az irgalom gyakorlása. Isten felé az alázat és bölcsesség tanulása.

Adassék nekem annyi lelkierő, hogy mindazt el tudjam fogadni, amin változtatni nem tudok, és bátorság ahhoz, hogy mindazt megváltoztassam, amire képes vagyok. Végül bölcsesség ahhoz, hogy különbséget tudjak tenni e kettő között.

F. Oetinger

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Sám 12,1–14

Nem csak a vagyont, a nevet, a szemszínt örököljük, hanem a jellem, a magatartásformák nagy részét is. Amit az ember öntudatlan korától látott, sok ezres ismétlésben, az szokássá válik benne, s nagyon nehezen fog attól eltérni. A megszokás nagyobb úr felettünk, mint bármi más.

Ezért és így hangzik el a harmad- és negyedízig. Izráelben ugyanis három vagy négy nemzedék élt egy háztartásban. Így adták tovább a hitet, a nyomorúságaikat, egész világszemléletüket. Ez vagy őrzött mindenkit, s egyformán beszéltek, vagy mindent bizonytalanná tett, mert többen többfélét tartottak értéknek, s akkor tönkrementek. Átkot örökítettek.

A mai „fejlődéscentrikus” világszemléletben talán az a legveszélyesebb, hogy elhitetik minden nemzedékkel, hogy újat kezdhetnek.

S mi lesz ennek a következménye? Őket is lesöpri a következő nemzedék. Gyökértelenné lesznek. A nemzedékek egymás ellen fordulnak, s a nemzetek, a családok tökéletesen szétzilálhatókká válnak.

Dávid azt gondolta, hogy neki mindent szabad, őt senki sem ítélheti meg. Elfelejtkezett az élő Istenről. Sőt elfelejtkezett felelősségéről gyermekei iránt. Cselekedetével átok-örökséget terhelt családjára. Keserves megbánására Isten kegyelemmel felelt, de végig kellett élnie fiai elvesztését…

üresedő markom éhe torkomat szorongatja

múltam semmivé mérve lebben

pokla érint

de mozdul az égi határokból bomló irgalom

karja tündöklő fénybe öleli

kárhoztató árnyakkal viaskodó lelkemet

Ablonczy Ágnes

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

4Móz 15,37–41

A Szentírás egyik legfontosabb szava az EMLÉKEZTETÉS. Az ember ugyanis rendkívül feledékeny.

Isten nem mindig újat mond, sokszor csak emlékeztet. Arra, amit már egyszer, kétszer, hússzor megmondott. Mert ma pontosan ugyanúgy igaz, ahogyan akkor elhangzott. Ebben segítenek a „ruhabojtok”:

„Valahányszor ránéztek, emlékezzetek az Úr minden parancsolatára, teljesítsétek azokat, és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek.”

Ábrahám emlékköveket állított azon az úton, melyen Isten vezette őt. Józsué emlékköveket állított oda, ahol a nép megfogadta, hogy Isten szövetsége szerint jár majd az új földön is. Minden hetedik nap az emlékeztetésre adatott, hogy el ne feledkezzünk a mi Urunkról!

Téged mi emlékeztet a szeretet parancsára? Mi emlékeztet Isten akaratára? Ne szégyelljük az „eszközöket”, hiszen Isten parancsolta a „ruhabojtokat” is.

Sok apró tárgyat őrzök a szobámban. Köveket, igéslapokat, kicsiny ajándékokat. Emlékeztetnek. Amikor valamelyikre ránézek, megsajdul a szívem: „De régen imádkoztam érte!”; vagy meglátom a másikat: „Nem láttam már két éve, fel kell hívnom!” Szükségem van az emlékeztetésre!

Sorsunk emlékezetünkben van megírva: mondd meg nekem, mire emlékszel vissza, s én megmondom, ki vagy.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

4Móz 14,36–45

„Késő” – rettenetes szó ez. Egy ötven körüli férfit temettünk. Fia sírva állt a koporsó mellett. A koszorún nagybetűs felirat: „Apa, bocsáss meg!” Kinek mondta már akkor…

A nép megszomorodik, látva, hogy engedetlenségük miatt Isten türelmének vége szakadt. Ezért gyorsan cselekvéshez látnak. Korán reggel fölkelnek, felmennek a hegyre, hogy felajánlják magukat a bemenetelre, s bánkódnak amiatt, hogy eddig nem tették.

Mózes figyelmezteti őket, hogy most már késő! Már nincs velük Isten! A nép azonban már átlendült a másik oldalra, s képtelen változtatni; mennek lelkesen, felfegyverkezve, abban a biztos tudatban, hogy most engedelmeskednek. De megverik, s elkergetik őket a hegyen lakók.

Az engedelmesség lényege, hogy nem akkor, s nem abban engedelmeskedem, amiben s amikor kedvem van, hanem abban s akkor, amikor megmondja azt Isten! Nincs válogatás a parancsolatok közül sem!

A gyermek túl kicsi ahhoz, hogy Isten akarata szerint éljen,

…majd később,

A diák túl gondtalan, hogy Istent keresse,

…majd később,

Az ifjú túl szerelmes, hogy Isten dolgaival foglalkozzon,

…majd később,

A felnőttnek túl sok feladata van, hogy Istent megszólíthatná,

…majd később,

Az öreg túl van már azon, hogy Isten akaratát keresse,

…már késő.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024