Üzenet – Téma:

* Jézus szeretetének megvetése megkeménye­dést eredményez.
* Az őszinte hit Jézus szolgálatára késztet.

Előzmények:

A naini ifjú feltámasztása még ismertebbé tette Jézust, mind Galileában, mind Júdeában. A nép nagy része elismerte, hogy Ő nagy próféta, akit Isten küldött. Mások kételkedtek küldetésében. Még Keresztelő János is elküldte két tanítványát, hogy kérdezzék meg, Ő-e az Eljövendő, vagy mást várjanak?

Bevezetés:

Lk 7,24–34: Miután Jézus elmondta válaszát Keresztelő János két tanítványának, azok távozása után a sokaságnak még arról szólt, hogy milyen fontos szerepet játszott Keresztelő János, mint Krisztus előfutára.

Megkérdezte az emberektől: Miért mentek ki a pusztába? Szél ingatta nádszálat látni? (Olyan valakit, aki nem biztos a dolgában?) Vagy puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen, akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotában vannak. (János nem úgy nézett ki, mint aki előkelően él, hanem csak hivatásához illő módon.) Akkor miért mentek ki? Prófétát látni? „Sőt – mondom nektek – prófétánál is nagyobbat”, mondta az Úr Jézus. Meg is magyarázta: János az, akiről Malakiás próféta ezt mondta (Mal 3,1): „Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat.” Itt világosan Krisztus előfutáráról van szó.

Aztán Jézus azt is mondta, hogy Keresztelő Jánosnál nagyobb, jelentősebb próféta nem született. De aki legkisebb az Isten országában, nagyobb nála. Mire célzott ezzel Jézus? János meg fog halni, mielőtt kezdetét venné Krisztus királysága (az Ő feltámadása és mennybemenetele után). Krisztus legkisebb szolgája, aki akkor prédikálni fog majd, ezért nagyobb lesz, mint János.

Mindazok, még a vámszedők is, akiket János megkeresztelt, és meghallgatták Jézusnak e szavait, igazat adtak Istennek, aki olyan prófétát küldött, mint János.

De – a most következő történetből majd kitűnik – a jelen levő farizeusok és törvénytudók „elvetették Isten akaratát”, mivel akkor nem akartak megkeresztelkedni János által. Ezzel azt bizonyították, hogy nem bánták meg bűneiket. Úgy gondolták, hogy nincs szükségük Messiásra, aki megszabadítja őket bűneikből. Így Isten jótettét, akaratát nélkülözték. Valójában kizárták magukat Isten kegyelméből.

Jézus piacon játszó gyermekekhez hasonlítja őket, akik az ismert „éneket” kiáltják egymásnak: „Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem sírtatok.” (Ahogy a mai gyerekek, úgy játszottak az akkori izráelita gyerekek is ilyen fajta játékokat. Játékukkal a felnőtteket utánozták.) Így szólította fel János is ezeket a zsidó rabbikat, hogy örüljenek Krisztus eljövetelének, és szomorkodjanak bűneik miatt, de ezek a farizeusok és törvénytudók nem akartak rá hallgatni. Úgy tettek, mintha János hálára és megtérésre való felszólítása csak tréfa, játék volna.

Még az is megtörtént, mondta Jézus, hogy Keresztelő Jánosról azt mondták, ördög van benne, mert nem eszik kenyeret, és nem iszik bort, ugyanis nagyon egyszerűen sáskán és vadmézen élt. János számukra túlságosan komor volt; ezért nem kellett nekik. Az Emberfiáról, azaz Jézusról, aki eszik és iszik, – tehát úgy él, mint bárki más, – meg azt mondták, falánk és részeges ember. Azon is bosszankodtak, hogy a vámszedők és bűnösök barátja. Tehát mindig volt mit bíráljanak. A következő esemény megmutatja, hogyan bánt egy farizeus Jézussal, és azt is, hogy méltóságán alulinak tartotta, hogy egy bűnöst felebarátjának elfogadjon.

Történet:

Egy Simon nevű farizeus, aki hallgatta Jézus szavait, arra kérte Őt, hogy egyék vele. Lukács nem szól arról, hogy melyik városban. Jézus beleegyezett. Simon nem fogadta vendégét kellő tisztelettel*. Nem üdvözölte csókkal, nem mosatta meg lábát, és nem kente meg fejét olajjal.

Amikor Simon házánál asztalhoz telepedett, (egy kereveten, fekvő helyzetben, ahogy az szokás volt), egy asszony jött be. A városban úgy ismerték, hogy bűnös. Megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van. Merőben szokatlan, hogy egy nő csak úgy belépjen egy helyiségbe, ahol férfiak vannak. Tisztességes nő ezt sohasem tette volna. Ezt az asszonyt azonban feslettnek tartották. Ezen kívül meg nem is volt más lehetősége, hogy Jézussal találkozzék.

Az asszony egy alabástromtartóban mirhát* hozott magával. Célja volt ezzel. Mint valami alázatos rabnő, megállt az Úr Jézus mögött. Tehát nem nézett rá. Sírva kezdte könnyeivel öntözni a lábát. Aztán hosszú hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül a magával hozott kenettel megkente.

Az asszony, talán egy prostituált*, ezzel azt mutatta, hogy megtért bűnös életéből. Bizonyára Jézus prédikációjának hatására. Jézus valóban a vámszedők és bűnösök barátja volt, anélkül, hogy helyeselte volna tetteiket. Ez az asszony azonban többet is tett. Elismerte Jézust Mesterének, és szeretetből mindent megtett érte. Simon, a farizeus azt mondta magában: „Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös.” Simon tehát kételkedett abban, hogy Jézus próféta, akit Isten küldött. Valójában akkor abban is kételkedett, hogy Jézus Isten erejével gyógyított, és azzal támasztotta fel a naini ifjút is. Ez azt jelenti, hogy azt hitte, Jézus ezt a hatalmat a Sátántól, a Belzebubtól kapta, ahogy azt már előbb a jeruzsálemi írástudók állították (lásd Márk 3,22).

Másképp hogy tűrné, hogy ez a bűnös asszony hozzáérjen? Ő, Simon, még a közelébe sem engedné ezt az asszonyt! Az Úr Jézus tudta, mit gondol Simon. Azt mondta neki: „Simon, van valami mondanivalóm neked”. Simon így szólt: „Mester, mondd!”

Erre azt mondta Jézus: „Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?” A farizeus így válaszolt: „Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el.” Ezzel Simon magát ítélte el, de vajon tudta-e? Jézus pedig ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél.” És az asszony felé fordulva, aki még mindig mögötte állt, beszélt tovább Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: Neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.” Az asszonynak pedig azt mondta az Úr Jézus: „Megbocsáttattak a te bűneid.”

Megjegyzés: Vigyázzunk! Nem az Úr Jézus iránti szeretete tartotta meg ezt az asszonyt, hanem a hite. A Jézus iránti szeretet és a szeretetből származó cselekedet a hitből ered!

A többi vendég ezt mondta magában: „Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja?” Nem jutott eszükbe, hogy akkor Jézus a Messiás, az Isten Fia, hanem nyakasan kitartottak amellett, hogy Ő közönséges ember, akinek nem szabad ilyet mondani.

Jézus azonban azt mondta az asszonynak: „A te hited megtartott téged, menj el békességgel!”. Tehát tudta, hogy az asszony hitt benne. Nem fog többé vétkezni, és Krisztusnak fogja szentelni az életét. Így nyugodtan és békességgel elmehet.

Megjegyzés: Hasonlítsd össze ezt a megkenést azzal, amit Mária tett a Jn 12,3-ban.

Jegyzetek:

A vendég tisztelettel fogadása – A vendéget Keleten még mindig szertartásosan fogadják. Ez volt a szokás Izráelben is. A vendéget érkezéskor megcsókolták, hagyták, hogy megmossa a lábát, vagy egy szolgával mosatták meg. Illatos olajat adtak neki, hogy azzal dörzsölje be a fejét. Aztán a főhelyre vezették, és először mindig őt szolgálták ki. Természetesen a vendégnek alázatosan kellett viselkednie, és a vendéglátójának is meg kellett adnia minden tiszteletet. Simon szándékosan mulasztotta el vendéglátói kötelességét, hogy ezzel megmutassa, lenézi Jézust. Talán azért is hívta meg, hogy ezzel megsérthesse?

Mirha alabástromtartóban – Elképzelhetjük, hogy az asszony nem volt szegény, ha egy alabástromtartónyi mirhával jött Jézushoz. Az ilyen kenet drága volt. Gondoljunk csak arra a nárdus kenetre, mellyel Mária, Márta és Lázár nővére kente meg Jézust (lásd többek közt Mt 26,6–13; 290. lecke). Bűnös élete tehát jól jövedelmezett. Ezért mondhatjuk, hogy ez egy bűnért bemutatott olyan áldozat volt, mint amilyet a vámszedő Zákeus is hozott, amikor megígérte, hogy mindent, amit lopott, négyszeresen fog visszafizetni (lásd Lk 19,1–10; 288. lecke).

Prostituált – A nagyobb gyerekekkel talán lehet beszélni arról, mi az, hogy „prostituált” és „kurva”. Legtöbbjük bizonyára már tisztában van ezzel. (A „kurva” eléggé „kedvelt” szitkozódás!) Arra is rá lehet mutatni, hogy azok a férfiak, akik ilyen nőkkel érintkeznek, éppen olyan rosszak, mint azok a nők. És arra is, hogy az Úr férfit és nőt teremtett, s hogy csak a házasságban megengedett az, amit sokan lelkiismeretfurdalás nélkül tesznek. Nők és férfiak váltogatják a partnereiket, és így nem sokkal jobbak, mint a prostituáltak. Jó szólni ezzel kapcsolatban az ilyen élet higiéniai veszélyeiről is: nemibetegségek, aids!
Főleg arra mutassunk rá, hogy az Úr Jézus éppen ezzel az asszonnyal beszélt nagy szeretettel és komolyan, de arra is, hogy aztán megbocsátotta a bűneit!

Énekek:

Református énekeskönyv: 51:1–2.4; 130:1–3; 460:1–6; 469:1–5
Jertek, énekeljünk: 132; 160; 174; 198:1–3
Harangszó: 36; 40:1.5–6; 47; 50:1–2
Dicsérjétek az Urat!: 38; 55:1.3; 60; 63; 64; 67; 85; 159:1–3; 161; 163
Erőm és énekem az Úr: 8:1–3; 23; 98; 110; 130; 133

Megjegyzések:

Jézus szeretetének megvetése megkeményedést eredményez – Simon, a farizeus azoknak az embereknek a példája, akik közelről ismerik ugyan Jézust, de nem akarják hittel átölelni. Az Üdvözítőnek egy bűnbánó bűnös iránti szeretete bosszantja ezeket az embereket. Így szívük megkeményedik, és emberileg szólva, magukra vannak hagyatva. Kizárták magukat Krisztus szeretetéből. Jól jegyezzük meg, hogy Simon vallásos ember volt. A külső vallásosság nem garancia arra, hogy valakinek őszinte hite van! Gondoljunk csak arra az emberre, aki házát saját kegyessége homokjára építette! Figyelmeztessük a gyermekeket, hogy sohase vessék meg Jézus szeretetét!

Az őszinte hit Jézus szolgálatára késztet – Hogy megváltozott ez a bűnös nő! Hitből jött Jézushoz. Miért szerette meg Őt? Mert hitte, hogy meg tud neki bocsátani! Annyira szerette és tisztelte Őt, hogy könnyeivel öntözte és hajával törölte meg a lábát, s aztán a magával hozott kenettel megkente. Az, hogy kenetet vitt magával, azt mutatja, nem véletlenül jutott Jézus közelébe, és ment oda hozzá. A kenetet készakarva hozta, hogy így mutassa meg tiszteletét. Ez hitből fakadó cselekedet volt, melyet Jézus is annak tartott és ismert el. Az ilyen alabástromtartó egy vagyonba került. Tehát nagyon sokat adott az Úr Jézusnak, talán mindenét, amije volt.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Kicsi és nagy bűnök. A bűn, mint visszafizethetetlen tartozás. A bűnbocsánat szerepe és jelentősége. (**)
• Illemszabályok, konvencionális viselkedésformák szerepe az életünkben. Viselkedésünk, és belső mozgatói. (***)
• Szerelem és szexualitás. A szeretet (szerelem) kifejezésének árnyalt formái. Ismerkedés, barátkozás, udvarlás, együtt járás. A párválasztás bibliai alapjai. (***)
• Házasságon kívüli szerelem és prostitúció. Szexuális úton szerezhető betegségek (nemibetegségek, AIDS). Egyetlen hatékony védekezés a monogám házasság. (***)

Matematika

• A negatív szám fogalmának szemléleti alapozása: adósság-vagyon. Negatív számokkal végzett műveletek előkészítése tevékenységen keresztül. (**)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Bibliai példázat feldolgozása dramatizálással. Élethelyzet a Biblia korába és a mai korba helyezve. (**)
• Bibliai példázat kibővítése elbeszélő fogalmazássá vázlat segítségével. (**)
• Bibliai példázat átvitt jelentése. Beszélgetés konkrét példákon keresztül. (**)
• Élethelyzetek némajátékkal. Jellemábrázolás mozgással, viselkedéssel, metakommunikatív eszközökkel. (***)
• Írásbeli szövegalkotás: elbeszélő fogalmazás jellemzéssel. A szereplők viselkedése, mint a jellemábrázolás eszköze. (***)

Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Földünk és környezetünk (Földrajz)

• Viselkedésformák az emberi közösségekben. A vendéglátás és vendégfogadás szokásai, illemszabályai régen és ma; különböző társadalmi rétegeknél; különböző országokban és népeknél. (***)

Vázlat:

Jézus – Keresztelő János
Simon, a farizeus
étkezés

egy asszony
Jézus megkenetése

két adós: sok adósság, kevés adósság

„Megbocsáttattak a te bűneid.”

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

Jézus megdicsérte a százados nagy hitét.

Előzmények:

Az Úr Jézus tizenkét apostolt választott, és el­mondta a Hegyi Beszédet.

Bevezetés:

Mt 8,1–4: Jézus lejött a hegyről, hallgatói pedig követték. A Kapernaumba vezető úton egy leprás ment hozzá. Leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.”

Jézus kinyújtotta a kezét, s – a körülötte állók csodálkozására – megérintette őt, és ezt mondta: „Akarom. Tisztulj meg!” A beteg azonnal meggyógyult.

Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Vigyázz, senkinek se szólj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes elrendelt, bizonyságul nekik.”

Lehet, hogy a leprás távolról hallgatta az Úr Jézus beszédét, és hitte, hogy meg tudja gyógyítani őt. Hiszen úgy beszélt, mint akinek hatalma van! Hatalma volt a betegség felett, nem kellett félnie, hogy megfertőződik. Ezzel egyúttal azt is megmutatta, hogy senkit sem becsül le. Beszélgetett Ő a vámszedőkkel és a bűnösökkel is. Milyen vigasztalást és bátorítást jelent ez minden bűnösnek.

A gyógyulás nem fokozatosan történt, hanem azonnal és teljesen. Ha azokra a szörnyű eltorzulásokra gondolunk, melyeket a lepra előrehaladott állapotában okoz, akkor ez érthetetlen.

A meggyógyult embernek hallgatnia kellett a csodáról, és előbb el kellett mennie a paphoz, hogy az jelentse ki egészségesnek, és néhány galambot kellett vinnie, mint köteles áldozatot. A csodának azonban ki kellett tudódnia, hogy az emberek csodálkozzanak azon, és ismerjék el, van Valaki, aki tudja azt, amit a főpap sem tud, tudniillik gyógyítani a leprát.

Történet:

Az Úr Jézus Kapernaumba („Náhum faluja”) ment, abba a városkába, ahol lakott.

Egy római százados* elküldte a zsidók véneit Jézushoz azzal az üzenettel: „Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak.” (Máté szerint a százados ment oda hozzá.) Meglepő, hogy a százados semmit sem kért Jézustól, hanem csak közölte vele, hogy mi a helyzet. A százados nagyon szerette volna, ha szolgája meggyógyul, mivel nagyon becsülte és szerette hűségéért, szorgalmáért.

Csodálkozásra késztet bennünket, hogy a zsidók vénei vállalkoztak arra, hogy átadják ezt az üzenetet. Ők maguk magyarázták meg az okát. Könyörögtek, hogy Jézus gyorsan jöjjön a szolgát meggyógyítani. „Mert szereti (a százados) a népünket, ő építtette a zsinagógát* is nekünk!” Ez arra enged következtetni, hogy a római tiszt felvette a zsidó vallást, vagy legalábbis nagyon tisztelte azt.

Meglepő, hogy (Lukács szerint) nem maga a százados ment Jézushoz. Háttérben maradt, bár előkelő ember volt. Tudta, hogy pogány származású.

Jézus elindult a zsidók véneivel a római százados házához. Amikor már nem volt messze onnan, a százados néhány barátját küldte hozzá, hogy mondják meg neki: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra*, hogy a hajlékomba jöjj. De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok ennek: Menj el, elmegy; és a másiknak: Jöjj ide, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt, megteszi.” A százados ezzel arra célzott, hogy Jézusnak volt hatalma megparancsolni a betegségnek, távozzon a szolgából. Amikor Jézus ezt hallotta, az Őt követő sokasághoz fordult, és csodálkozva mondta: „Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”

A századosnak pedig ezt mondta Jézus: „Menj el, és legyen a te hited szerint.” És a szolga meggyógyult még abban az órában. Amikor a százados barátai visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.

Jegyzetek:

Százados – A rómaiak hadseregüket kis részlegekre, ún. „cohors”-okra osztották. Erre főleg azért volt szükség, hogy a sok leigázott országban levő helyőrségeket legénységgel lássák el. Minden száz emberből álló cohors élén egy „centurio”, „százados” állt („Cent” 1/100-ad rész), akit a legénységi állományból emeltek ki. Egy olyan tiszt, mint a kapernaumi helyőrség századosa, nem sok katonának parancsolt ugyan, de egyúttal a rómaiak ügyvivője volt a városban, és annak környékén (vö. a „helyőrségparancsnok” ranggal). Befolyása tehát nagyon nagy volt. Bőségesen lehetett pénze, hogy a zsidóknak zsinagógát építsen a városban.

Zsinagóga – Az egyik kapernaumi zsinagóga homlokzatán találtak egy követ, melybe a következő szavak voltak bevésve (szabadon fordítva): „Egy római tiszt Izráel Istene iránti hálából!” Arra gondolnak, hogy ezt a követ vagy a királyi tisztviselő (lásd Jn 4,46–54; 225. lecke) vagy a százados helyezte oda. Az utóbbi a legvalószínűbb, mivel ő építtetett zsinagógát Kapernaumban.

Nem méltó – A római százados tudta, a kegyes zsidó vonakodik attól, hogy bemenjen egy pogány házába. Ezzel el akarták kerülni, hogy rituálisan tisztátalanok legyenek.

Énekek:

Református énekeskönyv: 72:1.10; 226:1; 238:5–7; 479:3
Jertek, énekeljünk: 79:1.3; 127:1; 146:1.4
Harangszó: 24:1.4–6; 37:1.3; 52:1–3
Dicsérjétek az Urat!: 32:1–2.5; 53:1–3; 62
Erőm és énekem az Úr: 18:2–3; 29:1; 53:3; 54

Megjegyzés:

Az Úr dicsérte a százados nagy hitét – A legmeglepőbb ebben a történetben az, ahogy az Úr Jézus a százados nagy hitét dicsérte. Csodálkozott rajta. Jézus dicsérte a vérfolyásos asszony hitét is (Mt 9,22; 247. lecke). Vannak a hitnek fokozatai (lásd Róm 12,3). Az Úr Jézus beszélt olyan hitről is, amely „akkora … mint egy mustármag” (Mt 17,20 és Lk 17,6). A kis hit elegendő, de nem elég. A tanítványok azt kérték Jézustól: „Növeld a hitünket!” (Lk 17,5). A hit sebezhető, ahogy azt az Úr Jézus Péternek mondta, imádkozott Péterért, hogy el ne fogyatkozzék a hite (Lk 22,32). A keresztyénnek növekednie kell a hitben (2Thessz 1,3). A hitet lehet erősíteni (lásd Róm 4,19–20). Nagyon fontos, hogy a keresztyén mindig tegye magát próbára, igazán hisz-e (lásd 2Kor 13,5).
A „hit” fogalmánál az „üdvözítő hitből” és „az ész-hitből” kell kiindulni. Az első meggyengülhet, de el nem múlhat, a második igen (lásd többek közt 1Tim 4,1).
Ha mindezt figyelembe vesszük, nem csoda, hogy az Úr Jézus dicsérte ennek a római századosnak a hitét, és csodálkozott azon. Beszélhetünk a gyermekeknek arról is, hogy harcolják meg „a hit nemes harcát” (1Tim 6,12). Az imádság, a Biblia olvasása és tanulmányozása, a hittanórákra, konfirmációi előkészítőre és az istentiszteletekre való hűséges járás ehhez a legfontosabb „fegyverek”.
Megjegyzés: Az Úr Jézus egyszer a názáretiek hitetlenségén is csodálkozott (lásd Mk 6,6).

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Történelem

• Térképhasználat: A Római Birodalom kiterjedése, határai, provinciái. (***)
• A római hadsereg felépítése. A római katonák fegyverzete és öltözéke. Katonai élet. Összehasonlítás a mai katonasággal. (** ***)
• Élet a provinciákban. A görög kultúra hatása. A görög, mint „világnyelv”; szerepe a keresztyénség elterjedésében. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Vers olvasása, verstanulás, versmondás. Rímpárok hiányzó betűinek kiegészítése szóban és írásban. (*)
• Bábjáték improvizatív elemekkel: párbeszéd a „bábu” és a gyerekek között. (*)
• Játék bábukkal és tárgyakkal: maci orvosi vizsgálata és ápolása. (*)
• Összetett mondatból az utolsó tagmondat leválasztása. Igék (mint szófaj) megfigyelése idő és mód szerint. Mondattranszformáció: jövő időből múlt időbe. (**)
• Jellemzés:
  – A kapernaumi százados tulajdonságainak megfigyelése, összegyűjtése. (** ***) – Jellemzés írásban, a százados egyik barátja nevében. (***)
• Szóbeli és írásbeli szövegalkotás: újsághír; élménybeszámoló, levél, elbeszélő fogalmazás a bibliai történet alapján, valamelyik szereplő nevében. (**)

Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Értékes emberi tulajdonságok, jellemvonások megfigyelése és követése. A kapernaumi százados, mint példakép. (** ***)

Rajz / Technika

• Papírmunka: kirakójáték készítése színezéssel, ragasztással, papírkivágással. (*)
• Rész és egész viszonya: részleteiből az egész kép összeállítása. (*)
• Képalkotás grafikai eszközökkel: Emberalak ábrázolása korhű öltözetben és fegyverzettel. Belső tulajdonságok kifejezése. (***)

Vázlat:                                            

lepra (bélpoklosság)
„Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.”
„Akarom. Tisztulj meg!”
pap – áldozati ajándék

Kapernaum
római százados
szeretett szolga – szörnyű kínok

„Elmegyek, és meggyógyítom.”
nem méltó – csak egy szót szólj
a megdicsért nagy hit
a szolga meggyógyult

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* Imádkozás az Atyához.

Előzmények:

A hegyen ülve az Úr Jézus tanította a tizenkét apostolt. A tanítást Hegyi Beszédnek nevezték el.

Bevezetés:

A Hegyi Beszéd egyik legfontosabb része az, amely az imádkozásról szól. Az Úr Jézus már beszélt arról, hogy nem szabad képmutató módon imádkozni, úgy, ahogyan az Ő idejében tették némelyek, akik feltűnően a zsinagógákban vagy az utcasarkokon állva imádkoztak (lásd Mt 6,5; 234. lecke).

A Példabeszédek könyve 28,9-ben azt olvassuk: „Aki elfordítja a fülét, és nem hallgat a tanításra, annak még az imádsága is utálatos.” A képmutatás az imádkozásban utálatos Isten előtt.

Megjegyzés: A „Miatyánk” tárgyalásánál okos dolog a nagyok számára egyúttal a Heidelbergi Káté 45. úrnapi kérdéseit is megbeszélni. Ennek a leckének a magyarázata is többek között azon alapszik.

Történet:

Az Úr Jézus arra tanította az apostolokat, hogy belső szobájukban imádkozzanak. Ez a ház egyik ablaktalan helyisége. Biztonság okáért csukd be még az ajtót is, mert nincs arra szükség, hogy bárki is tudja, te imádkozol.

Imádkozz tehát titkon az Atya Istenhez, aki lát téged még akkor is, ha titkon imádkozol, és megfizet neked.

Szükség van itt némi magyarázatra. Természetesen nem mindig a „belső szobánkban” kell imádkozni. Minden hely jó erre. A legjobb, ha van egy hely, ahol semmi sem zavar. A magányos imádkozáskor nem tüntetsz az imádkozásoddal, mint ahogy azt a képmutatók tették Jézus idejében.

Néhány példa a Bibliából: Izsák a mezőre ment ki imádkozni (lásd 1Móz 24,63; 22. lecke). Az Úr Jézus gyakran keresett egy csendes helyet valamelyik hegyen, hogy ott imádkozzék (lásd többek között Lk 6,12; 234. lecke). Péter Joppéban Simon tímár házának tetején imádkozott (lásd ApCsel 10,9; 330. lecke).

Persze szükség van arra is, hogy olyan helyen imádkozzunk, ahol sokan vannak. De azt ne tegyük feltűnően és hosszan, hogy azzal másoknak bosszúságot okozzunk, vagy ezzel mutogassuk, milyen jók is vagyunk. Semmi esetre se mulasszuk el az étkezés előtti és utáni imádkozást, még ha az a hely nem is látszik alkalmasnak rá. Azzal ugyanis, hogy áldást kérünk ételünkre, arról teszünk bizonyságot, hogy elismerjük a Teremtőtől való függőségünket! Nem nélkülözhetjük áldását, még az egyszerű kenyérrel kapcsolatban sem.

A mennyei Atya is titkon van, olvassuk a Károli fordításban, azaz mindenütt ott van, csak az ember számára láthatatlanul. Tehát ott van még a legtitkosabb helyen is, ahol imádkozunk. Tudja mindig, hogy hol vagyunk, és mit imádkozunk.

Hogy a titkon mondott imádságot az Atya Isten nyilván fizeti meg (Károli szerint), az azt jelenti, hogy a legtitkosabb imádságainkat is meghallgatja úgy, hogy a körülöttünk levők azt észre sem veszik.

Amikor imádkozunk, ne legyünk „bőbeszédűek”. Ezt a pogányok teszik, amikor isteneikhez imádkoznak. Állandóan ugyanazokat a szavakat ismétlik, és hosszúra nyújtják az imádságukat, így megpróbálják magukra vonni istenük figyelmét, hogy hallgassa meg őket. Az Úr Istennél erre nincs szükség. Ő azonnal és tökéletesen meghallja az imádságot. Az kételkedés az Ő mindenhatóságában, ha túl bőbeszédűek vagyunk az imádságunkban, és ez azt bizonyítja, hogy nem tiszteljük eléggé az Ő isteni fenségét. Mi nem is kényszeríthetjük az Atya Istent nyomorúságos imádsággal valamire. Ő nem az imádságunkért hallgat meg.

Az Úr Jézus azt mondja, hogy ne úgy imádkozzunk, mint a pogányok, mert mennyei Atyánk tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle. Ezt gyakran tapasztaljuk is: Imádkozunk valamiért, mondjuk egy levélért, melyben fontos hír lesz a számunkra. Egy óra múlva megkapjuk a levelet. Ez azt jelenti, hogy azt a levelet már előbb elküldték, mint ahogy mi azért imádkoztunk. (Ézs 65,24: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.”)

A zsidók imádsága általában nem volt őszintének mondható. Ezért tanítja az Úr Jézus tanítványainak és nekünk is a „Miatyánk”-ot, melyet a „legeslegtökéletesebb imádságnak” és „Úri imának” is neveznek. Jézus azt mondja, hogy a tanítványok így imádkozzanak, és aztán a „Miatyánk” következik, az az imádság, melyet minden igazi keresztyén elmondhat.

Először arról szólunk, hogyan kezdődik az imádság, aztán külön a hat kérésről.

Az első három kérés különösen Istenre és az Ő dicsőségére vonatkozik; a három utolsó a mi lelki és mulandó dolgainkról szól. Az imádság dicsőítéssel és „ámen”-nel végződik.

Az imádság így kezdődik: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. Isten az Ő gyermekeinek Atyja. Az Úr Jézus Krisztus, az Isten Fia által nevezhetjük Istent Atyánknak. Ez egyúttal az igazi keresztyént megtanítja, hogy Istent, mint Atyát gyermekként félje. Úgy kell tisztelnie, mint gyermeknek az apját, de még nagyobb hódolattal is, mivel Isten nem követhet el hibát, sem bűnt. Ő szent és tiszta.

Végül az igazi keresztyén ezáltal megtanulja, hogy Isten olyan szeretettel gondoskodik gyermekeiről, mint ahogy egy földi apának kell gyermekeiről gondoskodnia, de még annál is tökéletesebben.

Az „aki a mennyekben vagy” szavak nagy jelentőségűek az imádságban, mert ez az imádkozót mindig arra figyelmezteti, hogy Isten mennyei Felség. Tehát soha sem szabad Istenről földi módon gondolkodni és beszélni. Az is kitűnik ezekből a szavakból, hogy Ő mindenható, aki a test és lélek minden szükségéről tud gondoskodni.

1. Az első kérés: „Szenteltessék meg a te neved.” Ez azt jelenti, hogy az Atya Istent az imádságban szent módon kell segítségül hívni. De nemcsak az imádságunkban kell tisztelettel említeni a nevét, hanem annak, aki hozzá jön, mindig. Minden tulajdonsága – mindenhatósága, bölcsessége, jósága, igazságossága és irgalmassága – arra kell, hogy emlékeztesse a keresztyéneket, amikor hozzá imádkoznak, róla beszélnek, és olvassák vagy hallgatják, ami róla szól.
   Gondolatai, szavai, és minden, amit a keresztyén tesz, Őt dicsérje és magasztalja. Ha nem így van, akkor szégyen éri az Ő szent nevét. Azok, akik azt hallják, hogy a keresztyén ember rosszul szól róla, ezen megbotránkoznak, vagy szavai és tettei által egyre jobban megvetik Őt.
   A keresztyén ember gondolatainak is szentnek kell lennie, mert azokkal is meggyalázhatja Isten nevét. Ez az első kérés tehát nagyon fontos, és jó éppen erre nagy gondot fordítani, ha hozzá imádkozunk.

2. A második kérés így hangzik: „Jöjjön el a te országod.” Először is a keresztyén ember ezzel aláveti magát Isten uralmának, aki országának Királya. Azt kéri, hogy Isten igéje és Lelke uralkodjék. Akkor egyre inkább alárendeli magát neki szeretettel.
   Másodszor Isten országának a megőrzését és terjedését kéri vele. Ez a kérés is világosan jelzi, hogy az Úrnak nagy jövője van.
   Továbbá az is benne foglaltatik ebben a kérésben, hogy az Atya Isten mindent, ami az Ő országát feldúlni akarja, semmisítsen meg. Különösen az ördög munkáját kell megakadályozni.
   Itt ezzel a keresztyén ember Isten egyházának, az Ő országának a tisztaságáért is imádkozik. Vagyis azért, hogy az Atya védje meg gyermekeit minden rossz, külső és belső befolyástól. Gondolunk itt a tévtanokra, a Biblia helytelen magyarázatára, s Istennek és igéjének a kigúnyolására.
   Ez a kérés a földi életre vonatkozólag azt kívánja, hogy ez a földi kor legyen rövid, és a mennyek országa jöjjön el minél előbb.
   Végül azt kéri a keresztyén ember ebben a kérésben, hogy megérhesse Isten országának a megvalósulását, melyben Istent, mint Atyát tiszteli mindenki mindenben.

3. A harmadik kérés: „Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” Ez a kérés azt jelenti, hogy csak Isten akaratának, amely szent és jó, kell ellentmondás nélkül engedelmeskedni. Minden embernek meg kell az Ő akarata előtt hajolni.
   Mi már nagyon jól tudjuk, hogy még a jó keresztyének sem engedelmeskednek mindig Isten akaratának. Mennyivel inkább ellenszegülnek hát annak azok, akik Őt nem ismerik.
   Ez a kérés tehát könyörgés az emberek megtéréséért, s magának a keresztyén embernek és keresztyén társainak naponkénti megtéréséért is.
   Jó példa ennek a kérésnek az illusztrálására „Ábrahám áldozata a Mória hegyén” (1Móz 22,1–19; 20. lecke).
   Ennek az első három kérésnek eszkatológikus jellege van, azaz meghallgatása akkor lesz teljes, ha Isten országa eljön majd a maga dicsőségében.

4. A negyedik kérés: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” Ebben azt kérjük, hogy az Atya Isten adja meg övéinek mindazt, amire a testnek szüksége van. A „kenyér” minden élelmet jelent, de minden mást is, ami szükséges ahhoz, hogy testünkről gondoskodjunk, és azt fenntartsuk. Ez a kérés egyúttal a munka megáldásáért való esedezés is.
   Továbbá ebben a kérésben nem bőséget kérünk, hanem Ágúrral szólva: „Adj annyi eledelt, amennyi szükséges” (Péld 30,8). Így értelmezhetjük Lukács evangéliumának eltérését is, ahol a „ma” helyett ez áll: „naponként”. Naponként, tehát minden napra annyit adj, amennyi elegendő.
   Végül, a keresztyén ember nemcsak a maga számára kér, hanem Isten minden gyermeke, tehát távoli testvérei számára is, mindent, ami a test fenntartásához kell.

5. Az ötödik kérés: „És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Olvassuk el ehhez a Mt 18,21–35-öt: „Példázat az adós szolgáról”.
   Istennel szemben végtelen nagy az adósságunk a bűn miatt. Mindennap növekszik az adósságunk. Azért olyan szükséges, hogy állandóan kérjük bűneink bocsánatát. A keresztyén ezt azért kérheti, mert az Úr Jézus szenvedett, meghalt és eltemettetett Övéi bűneiért! Másként sohasem közeledhetne egy keresztyén sem ezzel a kéréssel Istenhez.
   „Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, azt jelenti, hogy a keresztyén is meg kell hogy tudjon és akarjon bocsátani felebarátjának.

6. A hatodik kérés: „És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.” Magától az ember olyan gyönge, hogy egy pillanatig sem tudna megállni a bűnre való kísértés (csábítás) elleni harcban. Ez a csábítás ős ellenségeinktől ér bennünket. Ezek: az ördög, a világ és a saját énünk. Ezek a csábítások szüntelenül támadják a keresztyént.
   Most e kérésben azért könyörgünk az Atyához, hogy Szentlelke által védelmezze és erősítse övéit ezen halálos ellenségek elleni küzdelemben. Kérjük azt is, hogy ebben a lelki küzdelemben ne maradjunk alul, tehát ne veszítsük azt el. Erőt is kérünk ahhoz, hogy a küzdelemben ellene tudjunk állni a kísértők nagy hatalmának. Ez a harc addig folyik, amíg a keresztyén élete végén Krisztusban győzelmet nem arat.

Az imádság befejezése így hangzik: „Mert tied az ország, a hatalom, és a dicsőség mindörökké. Ámen.” Ez azt jelenti, hogy egyedül Istené a dicsőség. Mindazt, amit ebben az imádságban kérünk, csak a mennyei Atya ajándékozhatja nekünk. Ő a Király az országában, ezért csak Ő adhat kegyelmet. Egyedül neki van hatalma arra, hogy mindazt a jót, amit az imádságban kérünk, nekünk ajándékozza. Tehát nem emberé a dicsőség, hanem Istené, akinek nevét örökké dicsőítjük.
Az „ámen” szó azt jelenti: „ez igazán és bizonyosan meglesz.” Amikor a keresztyén ember imádkozik, bizonyos lehet abban, hogy a mennyei Atya meghallotta. Ezzel az „ámen”-nel még egyszer az Atyának adja a dicsőséget, ami Őt megilleti, mert Isten azt akarja, hogy Őt imádják. Az Úr Jézus az egyik kérést, az ötödiket külön is megmagyarázta. Bizonyára azért, mert ismerte az embert; nem könnyen bocsátja meg a vétkeket, amiket a másik ellene elkövet.

Ha megbocsátjátok – ez elsősorban a tanítványoknak szól – az embereknek a vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátjátok meg az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a tiéteket. Ez keményen hangzik, de milyen egyszerű! Később az Úr Jézus ezt még egyszer megmagyarázta az adós szolgáról szóló példázatában (Mt 18,21–35; 263. lecke).

Kiegészítés:

A „Miatyánk” a Lk 11-ben.

Amikor az Úr Jézus egy helyen imádkozott, és azt befejezte, egyik tanítványa azt kérte tőle: „Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait.” Ő pedig mondta nékik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok…” Majd az „Úri imá”-val folytatta. Ez a változat több helyen eltér a Máté evangéliumában olvasható „Miatyánk”-tól:

– A megszólítás csak így hangzik: Atyánk.

– A harmadik kérés: „legyen meg a te akaratod”, hiányzik. Ez benne van a második kérésben: „jöjjön el a te országod”.

– A negyedik kérésben (Máté szerint) a „ma” szó helyett „naponként” áll, így egyértelmű, hogy egy napi táplálékról van szó.

– Az ötödik kérésben „vétkeink” helyett „bűneink” áll először.

– Az utolsó kérés második fele: „de szabadíts meg a gonosztól”, szintén hiányzik. Ez is benne foglaltatik ebben: „ne vígy minket kísértésbe”.

– A záró dicsőítés (doxológia) és az Ámen is hiányzik. Ez egy évszázados liturgikus forma (lásd 1Krón 29,11), melyet a gyülekezet mondott válaszképpen az imádságra. A legősibb kéziratok fel se jegyezték. A róm. kat. egyház ma is külön használja liturgiájában.

Amint láthatjuk, a „Miatyánk” két változata között csak formai eltérések vannak, tartalmában teljesen azonos a két imádság. Az Úr Jézus tehát nem liturgiai formát adott, hanem példát a helyes imádságra. Ezen a mintán érthetjük meg, hogy mit és hogyan kell kérnünk.

Utána az Úr Jézus két példázatot mondott el az imádkozásról, melyekről a 270. leckében szólunk.

Énekek:

Református énekeskönyv: 141:1–2; 482:1–10; 483:1–18; 484:1–3
Jertek, énekeljünk: 55; 57; 64; 80
Harangszó: 18; 40:1.5–6; 41; 42; 52:1.5
Dicsérjétek az Urat!: 12; 30; 31:1–4; 33; 53:1.5; 71; 72; 76; 156
Erőm és énekem az Úr: 27:1; 38; 46; 48:1–3; 80:1; 111

Megjegyzés:

Imádkozás az Atyához – Nem mindenki mer Istenhez, mint „Mi Atyánk”-hoz szólni. Az igazi keresztyének ezt mégis megtehetik az Úr Jézus Krisztus, a Közbenjáró, az Isten Fia által. Más szóval: Az igazi hívő mondhatja, van menetelünk az Atyához, mivel Jézus Krisztus szószólónk az Atyánál. Ő imádkozik értünk. Ha bűnbánattal járulunk Istenhez, úgy tekinthetünk rá, mint Atyánkra, ahogy a tékozló fiú tette a róla szóló példázatban. Szabad és lehet kegyelmet kérni az Atyától, mivel Jézus Krisztus gondoskodott arról, hogy legyen megbékélés köztünk és az Ő Atyja között.
De nem ez a „legeslegtökéletesebb imádság” az egyetlen, amit imádkozni szabad. Ez egy „mintaimádság”, mely példa arra, hogyan kell imádkoznunk.
Feltűnő, hogy ebben az „Úri imá”-ban nem Jézus nevében imádkozunk. Pedig a Jn 16,23–24 azt tanítja a tanítványoknak és nekünk: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” A Jézus nevében való imádkozás „szabadon mondott imádság”-ot jelent, azt az imádságot, amit minden keresztyén rendkívüli nyomorúságában magáért mond, és olyan valakinek az imádságát, aki egy csoportért (családért, osztályért, összejövetelen stb.) imádkozik, és természetesen az egész gyülekezet imádságát, az úgynevezett liturgikus imádságot.
A „Miatyánk”-ot, ezt a „mintaimádság”-ot kívülről is mondhatjuk. Ezért vigyáznunk kell, hogy ez a különleges imádság ne legyen „megszokott imádság”, melyet ráfigyelés nélkül mondunk.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Imádkozási szokások a helyi közösség, gyülekezet, család, egyén, különösen a gyermekek életében. Gyermekimádságok gyűjtése. (***)
• Az imádság kapcsolattartás Istennel. Lelki egyensúlyunk, egészségünk feltétele. (***)
• A megbocsátás szükségessége. Konfliktusok, problémák a gyerekek életéből. (***)

Magyar nyelv és irodalom

• Írásbeli szövegalkotás: elbeszélő fogalmazás a megbocsátásról megtörtént vagy elképzelt esemény alapján. (***)

Társadalmi ismeretek / Történelem

• A „Miatyánk” története. Jelentősége a keresztyén egyházban, szerepe a különböző felekezetek életében, liturgiájában. (***)
  A „Miatyánk”-ot a keresztyén egyházban évszázadokon át imádkozzák, hivatalosan többé -kevésbé a harmadik század óta.

Élő idegen nyelv

• A „Miatyánk” teljes szövegének vagy egy részletének olvasása. (***)
  Idegen nyelvet tanuló 11-12 éves gyerekek számára hasznos lehet, ha ismerős bibliai részeket a tanult nyelven olvasnak.

Vázlat:

Imádkozás a belső szobában A „Miatyánk”:
– „Úri ima”
– „legtökéletesebb ima”

• Mi Atyánk
• szenteltessék meg a te neved
• jöjjön el a te országod
• legyen meg a te akaratod
• mindennapi kenyerünk
• a bűnök bocsánata
• Ne vígy minket kísértésbe / szabadíts meg a gonosztól
• tied az ország, a hatalom, a dicsőség
• Ámen

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* Egyedül Jézus a Szabadító.
* A jó cselekedet Istentől van.

Előzmények:

Az Úr Jézus tanítványaival szombaton gabo­naföldeken ment át. A tanítványok tépdesték és ették a kalászokat. A farizeusok emiatt elítélőleg szóltak Jézusnak. Jézus két példát mondott el nekik válaszul.

Történet:

Jézus azon a szombaton (a Mt 12,9 szerint; Lukácsnál „egy másik szombaton”), a tanítványok kalásztépéséről folytatott beszélgetés után, bement a zsinagógába. Ebbe a zsinagógába jöttek a farizeusok is, akikkel beszélt.

Volt ott egy sorvadt kezű ember. A farizeusok, akiket Jézus megfeddett, mert hiányzott belőlük a felebaráti szeretet, és akik dühösek voltak a Jézustól kapott válasz miatt, azzal a céllal, hogy vádat emeljenek ellene, egy fogas kérdést tettek fel neki: szabad-e szombatnapon is gyógyítani? Természetesen erre a részben béna emberre gondoltak. Nem mintha részvétet éreztek volna iránta, hanem csak föl akarták használni, hogy Jézust zavarba hozzák.

Jézus egy kérdéssel válaszolt: „Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az a verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton!” A szombati nyugalom nem akadály, hogy felebarátunkkal jót cselekedjünk. Ekkor így szólt ahhoz az elszáradt kezű emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Ő megtette, amit Jézus mondott, és azonnal meggyógyult a keze: ugyanolyan ép lett, mint a másik.

Ez egyáltalán nem tetszett a farizeusoknak és az írástudóknak. Dühösek voltak Jézusra, és azon tanakodtak, hogy mi módon tudnák Őt megölni. (A zsidó törvény szerint a szombatrontót meg kellett ölni.)

Jézus tudta, mit terveznek ellene ellenségei. Még nem jött el az ideje, hogy meghaljon. Ezért eltávozott a zsinagógából.

Sok beteg követte Jézust, és Ő meggyógyította mindnyájukat azon a szombaton.

Szigorúan meghagyta nekik, hogy semmit se mondjanak róla, mert egyáltalán nem akarta ellenségeit felingerelni. Ezzel Ézsaiás próféciája teljesedett be, amelyik arról szól, hogy Isten szolgája, akit az Úr kiválasztott, Isten szerelmese, akiben lelke kedvét leli, meg fogja kapni Istentől az Ő Lelkét. Ezáltal tudja majd mindezeket a csodákat cselekedni.

Ez a prófécia természetesen az Úr Jézusról szólt. Őt nevezték Isten szolgájának, mivel megbízását az Úrtól kapta. Nagyon különös textus: „És igaz ítéletet hirdet a népeknek”. Az „ítélet”* itt az evangéliumot jelenti, és nem Jézus ítéletét az ítélet napján. Az evangélium, az

örömhír, nemcsak a zsidóknak, hanem más népeknek is hirdettetik. Az evangélium ugyanis a jó és rossz közti különbséget is tartalmazza.

Bár az Üdvözítő oly nagy hatalmat fog kapni, mégis alázatos marad. Nem szít viszályt, és nem kiáltoz, senki sem hallja hangját az utcákon. Tehát azt akarja, hogy munkája lehetőleg titokban történjék.

Könyörül majd azokon, akik nyomorúságban vannak, és azokon, akiknek kicsi a hite: „Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest (a nádszál belét) nem olt ki.” (A nád gyönge, bizonyára törött, és mégis meggyújtható. Nem lángol fel hirtelen, hanem csak parázslik, és úgy áraszt valami meleget.)

Addig nem fejeződik be Jézus alázatos szolgálata, míg diadalra nem viszi az ítéletet.

„És az ő nevében reménykednek majd a népek”, ez azt jelenti, hogy a népek vágyakoznak Jézus Krisztus neve után. Megtanulják hinni, hogy csak benne nyerik el a megváltást.

Kiegészítés (csak felsősök számára):

Máté 12,22–37: Ezt a részt nem mint különálló elbeszélést tárgyaljuk, hanem az előző rész folytatásaként beszélhetünk róla. Ugyanazon a szombaton egy ördögtől megszállott embert hoztak Jézushoz (a farizeusok, hogy Jézust próbára tegyék?). Az Úr Jézus meggyógyította őt, aki a megszállottság következtében vak és néma volt. Azokra, akik látták, ez nagy hatással volt, de a farizeusok azzal rágalmazták meg Jézust, hogy csak Belzebubnak*, az ördögök fejedelmének segítségével űzhette ki az ördögöt.

Jézus erre azt felelte, hogy ez nem lehetséges, mivel az az ország, amely önmagával meghasonlik (gondoljunk csak egy polgárháborúra), elpusztul. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzné ki, nem maradhatna fenn az országa.

Ezt a témát Jézus még tovább folytatta. A rágalmazó farizeusokat komolyan elítélte (31. és 32. v.). Minden bűnt és káromlást meg lehet bocsátani az embereknek, még azt is, amit káromolva mondanak az ember Fia ellen, de azt nem, ha valaki a Szentlélek ellen (aki által Jézus ebből az emberből az ördögöt kiűzte) szól. Ez a bűn sohasem bocsáttatik meg.

Jézus csípősen jellemezte ezeket a farizeusokat. Viperák fajzatai ők, azaz kívülről simának és ártalmatlannak látszanak, mint a vipera tojásai, de belülről mérges kígyók. Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, de ha rossz a fa, akkor csak rossz gyümölcsöt teremhet. Ilyenek ők is, és mindenki, aki gonosz: „A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat” (Károli fordítás).

Az Isten országa és a Sátáné tehát szemben állnak egymással. Az Úr Jézus figyelmeztetett, hogy minden haszontalan szóról számot kell adni az ítélet napján. Ügyelni kell minden szóra, amit kimondunk: „Mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged.”

Jegyzetek:

„Ítélet” – Jézus nem szószerint idézi az Ézs 42,1–4 textusát, hanem lényege szerint. Az eredeti szövegben ez áll: „törvényt hirdet a népeknek”. Majd később: „igazán hirdeti a törvényt”. Az igaz ítélet tehát az igazán hirdetett törvény, a megújított törvény, az evangélium.

Belzebub – „Bel” vagy „Baál” annyit jelent, hogy „úr”. „Zebub” „légy”, tehát Belzebub, a „légyisten” vagy a „legyek ura”, a filiszteus Ekron város istene (lásd 2Kir 1,2 kk.). A Mt 10,25-ben említett „a ház ura” ugyanaz. Az Újszövetség szerint tehát ő az ördögök fejedelme.

Énekek:

Református énekeskönyv: 89:1; 146:2–5; 200:1–6
Jertek, énekeljünk: 153; 166:1–3; 197
Harangszó: 37; 44; 53:1.5; 54
Dicsérjétek az Urat!: 35:1–2.5; 50:1.5; 51:1–2; 87
Erőm és énekem az Úr: 18; 29; 34

Megjegyzések:

Egyedül Jézus a Szabadító – A történet és a kiegészítés is arra mutatnak rá, hogy egyedül az Úr Jézusnál találjuk meg a betegségből és a bűnből való szabadulást. Ez mindig ellenkezést támaszt, itt a farizeusokban és az írástudókban, majd évszázadokon át mostanig számtalan tévtanítóban vallásos téren. Érthetetlen? Nem, mert az ember állandóan maga próbálja magát megtartani, és a trónra ültetni. Üdvözítő, Szabadító számára szívünkben természetünknél fogva nincs hely. Csak a Szentlélek nyithatja meg szívünket az Úr Jézus előtt. A farizeusok és írástudók ellenséges viselkedése valójában az emberiség Isten és Krisztus elleni általános magatartása. Vigyázzunk hát ezeknek az embereknek a megítélésével. Jó a saját szívünk mélyébe alászállni, hogy felfedezzük, mi is olyanok vagyunk. Ennél sokkal gazdagítóbb, ha, a Szentlélek által, az Úr Jézust Szabadítónkként elfogadhatjuk.
A kiskiskolásoknak csak a sorvadt kezű ember gyógyulásának történetét mondhatjuk el, de rámutathatunk még a farizeusoknak és írástudóknak az Úr Jézus elleni gyűlöletére is.

A jó cselekedet Istentől van – Jézus úgy lép fel, mint akinek hatalma van a szombat fölött. Új tartalmat ad a törvénynek, az irgalmasságot, a szeretetet helyezve a középpontba. Ahogy Pál apostol is mondja: „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róm 13,10) A szeretetből tehát jócselekedetek fakadnak, melyek világítanak (Mt 5,16); gyümölcsként ékesítik az embert (Mt 7,17kk), melyeket Isten előre elkészített az övéinek, hogy azok szerint éljenek (Ef 2,10).

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (A NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

• A vasárnap, mint ünnep a család és a helyi közösség életében. (**)
• A szeretet, mint legfőbb érték. A szeretet parancsa fontosabb a vallási törvények, formák külső megtartásánál. (** ***)
• Segítségnyújtás a bajban. Kiindulás konkrét élethelyzetekből. (***)
• A jó és a rossz cselekedet. A szándék, mint cselekedeteink mozgatója. Rejtett szándékok, indulatok. Önvizsgálat. (***)

Társadalmi ismeretek / Történelem

• Egyháztörténet: Keresztyén- és eretneküldözések. (***)
  Keressünk példákat az egyháztörténelemben, kik voltak azok, akik hevesen szembefordultak az Úr Jézussal és követőivel, a keresztyénekkel, az evangéliummal. Találunk ilyeneket a római katolikus egyházban, de a reformáció egyházaiban is.

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Párbeszéd kifejező olvasása a beszélő szándékának érzékeltetésével. (**)
• Bibliai történet dramatizálása írott párbeszéd felhasználásával, ill. spontán szövegalkotással. (**)
• Szólásmagyarázat. (***)
• Írásbeli szövegalkotás:
  – Élménybeszámoló valamelyik szereplő nevében. (**)
  – Elbeszélő fogalmazás a példabeszéd konkrét jelentéséhez kapcsolódva. (**)
  – Elbeszélő fogalmazás a példabeszéd (szólás) átvitt jelentéséhez kapcsolódva. (***)

Vázlat:

Jézus
zsinagóga
sorvadt kéz
farizeusok és írástudók
fogas kérdés
szombat: juh a veremben – abból való
kihúzás
„Nyújtsd ki a kezedet!”

Jézus csendben cselekszik
Ézsaiás

Kiegészítés:
ugyanaz a szombat
vak és néma megszállott
az ördög kiűzése

káromlás: Belzebub
ez a bűn nem bocsáttatik meg

a jó és rossz fa gyümölcse
farizeusok: viperák fajzatai

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* A betegség, mint a bűn következménye.
* A Biblia olvasása által ismerjük meg Jézust.

Előzmények:

Kapernaumban az Úr Jézus hívta Lévit, a vám­szedőt, hogy kövesse Őt.

Első történet:

Zsidó ünnep volt Jeruzsálemben. Az Úr Jézus engedelmeskedett annak a parancsnak, hogy a nagy ünnepeken részt kell venni, és ezért fölment a fővárosba, ahol a templom volt. Melyik ünnepet ülték? Valószínűleg a húsvétot, mivel leginkább ezt szokták megünnepelni.

A tanítványokról nem történik említés, de feltehető, hogy Mesterükkel együtt utaztak.

Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az Úr Jézus a medencéhez ment, melyet héberül Betesdának* („Irgalmasság háza”) neveztek. A Juh-kapunál volt, a templomtértől nem messze. Ennek a medencének öt oszlopcsarnoka volt. Gyógyfürdőnek nevezhetnénk. Betesdában akkor nagyon sok beteg tartózkodott. A Biblia három csoportot említ: vakok, sánták, sorvadásosak (a Károli fordítás szerint: aszkórosok), tehát olyanok, akik nehezen tudtak gyorsan helyet változtatni. Mindnyájan a víz megmozdulását várták.

Miért? Egy meghatározott pillanatban (vagy: időnként) egy angyal jött Betesdába. Felkavarta a vizet. Aki a betegek közül elsőnek lépett a vízbe, meggyógyult, bármilyen betegségben is szenvedett. Arra is gondolnak, hogy az angyalt pont az ünnepnapokon küldte Isten, hogy ezt a munkát elvégezze. Ez persze csak feltevés. Erről a jelenségről különfélék a vélemények: Időszakosan felbuzgó gyógyforrásról van szó; gyógyító erejűvé vált a víz, miután az angyal felkavarta; vagy abban a pillanatban isteni erő volt ott jelen? Mindenesetre a víz gyógyított, miután az angyal felkavarta. De mindig csak egy valaki gyógyult meg, éspedig az, aki elsőnek lépett a vízbe. Az angyalok, Isten megbízásából, állandóan tevékenykednek az emberek között. Nem sokat tudunk a munkájukról. Talán többet tesznek a betegek gyógyulása érdekében, mint ahogy mi gyanítjuk? Mindenesetre tudnunk kell, hogy Krisztus visszajövetele után nem lesz többé semmiféle betegség.

Megjegyzés: Látták a betegek az angyalt? Hiszen, akik Istent igazán félik, nem tudnák elviselni, ha megpillantanának egy angyalt. Vagy csak a víz megmozdulását látták?

Szombat volt. Jézus egy a sok közül, akik ott jártak a Betesda csarnokaiban. A látogatók, nyilván a betegek hozzátartozói vagy barátai azok, akik arra használták fel a nyugalom napját, hogy betegeiket meglátogassák.

Jézus odalépett egy emberhez, aki, amint megtudta, már harmincnyolc éve beteg. Valószínűleg csaknem teljesen béna volt, amint a következőkből kitűnik.

Jézus megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?”

Az Úr Jézus kérdése első pillanatra sablonosnak látszik. Úgy is mondhatnánk, hogy nem valami tapintatos. De akkor megfeledkezünk arról, kicsoda Jézus: Isten Fia! Isteni célja volt ezzel a kérdéssel. Hiszen szíve mindig tele volt irgalommal és szeretettel a bűnösök iránt: „Abban telik kedve, hogy kegyelmet ad” (Mik 7,18).

Így vonta a figyelmet a gyógyító eszközről (az angyal által felkavart vízről) az Orvosra, saját magára! A beteg azt felelte: „Uram, nincs emberem, hogy amint felzavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.” Ennek az embernek tehát segítségre volt szüksége, bár láthatólag még tudott, ha lassan is, mozogni. Ez mutatja, hogy béna volt. (Ezért adtuk ennek történetnek ezt a címet: „A béna meggyógyítása a Betesda tavánál”.)

Meglepő, hogy a beteg nem beszélt csúnyán az emberekről. Szelíden jelentette ki, hogy senki sem segített rajta az elmúlt évek folyamán. De az is kitűnik, már föladta a reményt, hogy ez valaha is még megtörténik. Vagy talán ez az idegen tenni akar érte valamit?

Jézus azt mondta neki: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!”

Azonnal fel tudott állni. Fölvette az ágyát, és elment vele. Nincs szó arról, hogy köszönetet mondott-e jótevőjének. Viszont az kitűnik, hogy Jézus ennek az embernek a meggyógyítása után gyorsan elment, és eltűnt a tömegben. Így nyílván nem is volt alkalma köszönetet mondani.

De… szombat volt azon a napon. És a frissen meggyógyult ember az ágyát viszi! Ebből baj lesz…

A zsidók (gondoljunk itt a főtanács tagjaira) látták, hogy ez az ember az ágyát viszi. Nem tudjuk, vajon felismerték-e, hogy ő az, aki annyi éve feküdt már a Betesdában. Szigorúan rendreutasították: „Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat.” Azok szerint a szabályok szerint, melyeket a szombattörvényekre hivatkozva a népre ráróttak, teljesen igazuk volt (vö. Jer 17,21).

A meggyógyult ember azt felelte: „Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!” Ezzel nem arra akarta hárítani a felelősséget, aki őt meggyógyította, hanem azt akarta bizonyítani, hogy jótevője iránti tiszteletből engedelmeskedett a parancsának.

Furcsa, hogy a zsidók nem is csodálkoztak azon, hogy ez az ember meggyógyult. Csak az érdekelte őket, hogy ki az, aki szombaton gyógyított, mert azt kérdezték tőle: „Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel, és járj?” Számukra a szombat parancsának megszegése fontosabb volt, mint a gyógyulás.

Az embernek be kellett vallania, hogy nem tudja, ki gyógyította meg. Jézus ugyanis rögtön azután elment, és eltűnt a tömegben.

A meggyógyult ember a templomba ment. Lehet, hogy az ágyát valahol letette. Érthető, hogy első útja a templomba vezetett. Oly sok évig nem tehette! Most a megfelelő helyen adott hálát Istennek a gyógyulásáért. (Így kell nekünk is legelőször Istennek hálát adni a gyógyulásunkért.)

Jézus is elment a templomba. Ott találta a meggyógyult embert. Azt mondta neki: „Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled!” Mit jelent ez? Ennek az embernek a betegsége valami bűn büntetése volt? És most vigyáznia kellett, hogy ne vétkezzék, nehogy újból még betegebb legyen, vagy egy másik sokkal nagyobb baj ne érje?

Az Úr Jézus már kétszer említette beteg embernek a bűnt: itt és annak a bénának, akit négy barátja vitt Jézushoz. Annak azt mondta: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid” (lásd többek között Márk 2,5; 229. lecke), de ebből nem lehet azt feltételezni, hogy a bénaság valami bűn következménye volt. Itt azonban világosan összekapcsolta Jézus a betegséget és a bűnt. (Lásd a megjegyzésben: „A betegség, mint a bűn büntetése”.)

Jézus rá akart mutatni ennek az embernek arra, hogy valami módon vétkezett. Ismerte a szívét. Tudta, hogy hamar hajlandó a bűnre. Az a figyelmeztetés, hogy „valami rosszabb ne történjék veled”, a bűn örök büntetésére: az örök halálra céloz. Az ember most megtudta – honnan, arról nincs szó –, hogy Jézus gyógyította meg őt. Elsietett, hogy megmondja ezt a zsidóknak.

Ezzel kapcsolatban sokfélére lehet gondolni. Így akarta a zsidók vádját, hogy megszegte a szombatnapi parancsot, magáról Jézusra hárítani. Természetesen az is lehet, hogy Jézust akarta dicsérni, de arra nem gondolt, hogy ez jótevője számára veszélyes lehet. Mi ez utóbbit fogadjuk el inkább. Itt ügyelnünk kell arra, hogy természetesen jó az az igyekezet, hogy Jézust dicsőítsük, de néha óvatosan kell ezt tenni. Buzgóságunkkal rosszat is tehetünk.

Ennek a híradásnak a következményét könnyű kitalálni. A zsidók most Jézusra haragszanak. Ő, a rabbi vétett a szombatnapi törvények ellen azzal, hogy valakit szombaton gyógyított meg, és ezt még azzal is tetézte, hogy más valakivel is azt tetette, amikor azt mondta neki, hogy vigye a nyoszolyáját. Azt tervezték, hogy ezért megölik!

Amikor a zsidók megtalálták Jézust, kérdőre vonták bűnéért. Lehet, hogy a főtanács elé vitték, hogy ott nyilvánosan bevádolják, de ezt nem tudjuk biztosan.

Jézus arra a vádra, hogy megszentségtelenítette a szombatot, azt felelte: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” Jézus nyíltan kijelentette, hogy Ő Isten Fia, Istent most Atyjának nevezte. (Ezt a kijelentését később Kajafás és a főtanács előtt még szemére vetik – lásd többek közt Lk 22,70; 307. lecke).

Hiszen: ha Isten szombaton a teremtett világról és teremtményeiről nem gondoskodnék, nem lehetne élet. Ezért munkálkodott a Fiú is. Az Ő munkássága ebben az esetben az, hogy meggyógyította azt az embert, aki már harmincnyolc éve beteg volt. Ez a munka Isten dicsőségére történt. Ilyen tevékenységet minden időben lehet a nyugalom napján végezni. Mivel Jézus maga is Isten, Ő is mindig munkálkodik. Azt is meg kell tehát említenünk, hogy Isten a világot Fia által teremtette (lásd Zsid 1,1–2).

A zsidók Jézus szavait súlyos istenkáromlásnak tekintették. Nemcsak a szombatot gyalázta meg, hanem azt is mondta, hogy Isten az Atyja, ezzel magát Istennel egyenlővé tette! Ezért még szilárdabb az elhatározásuk, hogy meg kell Őt ölni.

Második történet: (felsősöknek)

Jn 5,19–47: Ez Jézus tanításának egyik részlete. A gyermekek számára nagyon fontos rész, mivel ezáltal megismerik, milyen viszony van az Atya és a Fiú között.

Ezt a részt úgy próbálhatjuk meg legjobban tolmácsolni, ha olvassuk és magyarázzuk az igét.

19. v. Jézus az Atyához való viszonyáról beszél. A Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya. Mert amit az Atya tesz, azt teszi a Fiú is. Azt is mondhatnánk, hogy az Atya és a Fiú egyformán cselekszik.

20–21. v. Hogy történik ez? Az Atya szereti a Fiút. Ez meglátszik abból, hogy az Atya mindent megmutat neki, amit Ő tesz. A Fiú mindent az Atya útmutatása szerint cselekszik. Az Atya a Fiúra még sokkal nagyobb dolgokat is rábíz, mint egy béna meggyógyítása. Az emberek csodálkozni fognak majd ezeken. Jézus egy példát mond: ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.

22–23. v. Az Atya nem ítél senkit; az ítéletet a Fiúnak adta át. (Jól ismerjük ezt a mondást: „Krisztus ítélőszéke előtt” 2Kor 5,10.) Ezért mindenki, aki megjelenik a Fiú ítélőszéke előtt, úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem. Ez egyenesen a zsidóknak szóló figyelmeztetés! Óvakodjanak attól, hogy Jézust elítéljék, mert ha Őt nem tisztelik, az Atya Istent nem tisztelik. Az Atya és a Fiú egyek, azaz két személy, de egy Isten; a Szentlélekkel együtt Ők a Szentháromság Isten.

24. v. Ez a vers az evangélium lényegét foglalja magában. „Bizony, bizony, (azaz kétségbevonhatatlanul) mondom néktek, hogy aki hallja az én igémet, és hisz abban , aki elküldött engem, annak örök élete van…!” „Hallani” itt nemcsak „meghallgatni”. Ez alázatos tanítványként való hallás; ez engedelmesség, hittel és olyan szívvel való hallás, mely kész Krisztus akaratát cselekedni. Ezért nemcsak az a fontos, hogy meghallgassuk, amit a Biblia mond, hanem mindenekelőtt az is, hogy az Úr Jézusnak engedelmeskedjünk.

Ez sürgető felszólítás tehát, különösen, mivel így folytatódik: „…sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” Ezt az ellentétet el kell fogadnunk. Senki számára sincs vége mindennek a halállal, mert utána vagy az örök élet, vagy az örök halál várja.

25–29. v. Az Úr Jézus most arról a hatalomról beszél, melyet az Atya azért adott neki, hogy a feltámadáskor a halottaknak visszaadja az életet, és ítéljen. Ő nemcsak Isten Fia, hanem „Emberfia” is. Ez arra utal, hogy Ő Közbenjáró Isten és az emberek között. Különválasztja azokat, akik a jót cselekedték, akik számára a feltámadás az élet lesz, és azokat, akik a rosszat cselekedték, akik számára a feltámadás a kárhozatot jelenti.

30–32. v. Jézus rámutat arra, hogy amikor ítél, mindig az Atya akaratára figyel, aki elküldte Őt. Továbbá rávilágít arra, hogy az Atya tesz róla bizonyságot, és nem Ő maga.

33–38. v. Keresztelő János is Jézusról tett bizonyságot a zsidóknak. Jézusnak ugyan nincs szüksége János bizonyságtételére, de azért említi ezt a zsidóknak, hogy üdvözüljenek. Ha olyan tiszteletre méltó ember, mint János, Krisztusnak nevezte Őt, azt nyugodtan elhihetik. És ez a hit meg fogja őket tartani. Az Atya bizonyságtétele sokkal értékesebb, mint Jánosé. Ezek a zsidók azonban nem hallgattak hittel Isten szavára, ezért nem hittek Jánosnak, sőt Jézus saját szavainak sem.

39. „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot.” Ez az ismert vers arra mutat rá, hogy a zsidók, akikhez Jézus szól, hiszik, és joggal, hogy a szent Írásokban megtalálhatják az örök élet „titkát”. Ezért tanulmányozzák. De a bibliai iratok tanulmányozása ellenére sem akarnak ezek a zsidó vezetők Jézusban hinni. Pedig azok a szent iratok róla, a Messiásról, mint Isten Fiáról tesznek bizonyságot.

Ez a jó szándékú tanács minden embernek szól!

Tanulmányozzuk mi is az Írásokat, tehát az Ószövetséget is, mivel azok az Úr Jézusról tesznek bizonyságot!

40. v. Sajnos, az Írások tanulmányozása ellenére sem akarnak Jézushoz jönni a zsidók, hogy általa elnyerjék az örök életet. Ezzel Ő a hitetlenségüket ítéli el.

41–42. v. Az emberek dicsőítésére az Úr Jézusnak nincs szüksége. Azért nem dicsőítik Őt, mert nincs bennük az Isten szeretete. Nem akarnak megtérni, ezért a saját bűnük, hogy elkárhoznak. Aki azonban hitért imádkozva Krisztushoz menekül, biztosan megkapja a hitet (lásd Mt 7,7; Lk 11,9).

43. v. Az Úr Jézus panaszkodik, hogy ők inkább befogadnának olyat, aki a saját nevében jön Messiásként, mint Őt, aki az Atya nevében jött a földre.

44. v. De ez érthető: ezek a zsidó vezetők egymással is harcolnak földi, múló dicsőségért. Nincs se idejük, se kedvük arra, hogy azt a dicsőséget keressék, mely egyedül Istentől van.

45–47. v. Nincs szükség arra, hogy az Úr Jézus vádolja őket az Atyánál. Mózes, akit tisztelnek, megteszi azt, mivel nem hisznek igazán abban, amit ő az eljövendő Krisztusról írt. (Gondoljunk itt Mózes öt könyvének azokra a részeire, amelyek Ádám és Ábrahám, Izsák és Jákób nagy leszármazottjára, és azokra a róla szóló különféle ígéretekre vonatkoznak, melyeket Mózes feljegyzett. Továbbá a szent sátorban való minden ceremoniális cselekedetre, melyeket Mózes, az Úr utasítására, előírt.)

Ha a zsidó vezetők már Mózesnek sem hisznek, hogyan hinnének Jézus szavainak?

Jegyzet:

Betesda – „Az irgalmasság háza” jelentés arra utal, hogy az épületben levő betegekről irgalmas emberek, köztük természetesen családtagok és barátok gondoskodtak.
Sok keresztyén kórházat, gondozó-intézetet neveznek Betesdának. A magyar fővárosban is van Betesda nevű gyermekkórház a régi diakonissza-kórház épületében, melyet 1992-ben kapott vissza a református egyház.

(Nagyobb méretben való megtekintéshez, töltsd le a pdf-et!)

Énekek:

Református énekeskönyv: 130:1–3; 172; 272:1–6; 301:1–2.5–6
Jertek, énekeljünk: 68:1.5; 127; 197; 198
Harangszó: 24:1.4–5; 37:1.3; 46; 50; 51
Dicsérjétek az Urat!: 35: 1.5–6; 45:1–2; 50:1.6; 51:1–2; 55:1–3; 64; 145:2
Erőm és énekem az Úr: 6:1; 18:1–2; 29

Megjegyzések:

A betegség, mint a bűn következménye – A betegség mindig az emberiség, tehát a beteg bűnének is a következménye. Azok közé a büntetések közé tartozik, melyet az ember kapott édenkertbeli bukásáért. Bűnös állapotunk természetes velejárója tehát. De a betegség lehet kimutathatóan is egy bizonyos bűn következménye. Gondoljunk a szenvedélybetegségekre! Továbbá: gyakran megtörténik, hogy a gyógyulásért való hála hamar elmúlik. Az ember újra felveszi régi, rossz, bűnös szokásait. Figyelnünk kell tehát, hogy újból ne essünk bűnbe! A betegség idején gyakran teszünk ígéreteket, melyeket a gyógyulás után gyorsan elfelejtünk. Az is előfordul, hogy az emberek egy betegség után azt hiszik, oly sok mindent kell még pótolniuk az életben, hogy kicsapongásba esnek. Ennek az eredménye sokkal rosszabb lehet, mint az a betegség, melyből meggyógyultak.

Úgy ismerjük meg az Úr Jézust, ha olvassuk a Bibliát – A Biblia tanulmányozásának eredménye Krisztus megismerése. A bibliatanulmányozás szükségessége és értéke fontos lecke volt, melyet az Úr Jézus a zsidó vezetőknek adott. Nem az ismeret vezet üdvösségre, de a Biblia ismerete, és az Evangéliumnak azon keresztülhúzódó „vörös fonal”-a nélkül sem történik meg. Aki megtér, „szomjazik” arra, hogy Jézus Krisztust egyre jobban megismerje. Ez a textus elegendő indítékot ad arra, hogy a gyermekekkel a bibliatanulmányozás óriási fontosságáról beszélgessünk. Gyakran mondják, hogy nehéz megérteni a Bibliát. Ez csak kifogás, hogy ne sokat olvassák és tanulmányozzák. „Ti azért kutatjátok az Írásokat…” ösztönzés lehet arra, hogy mégis megtegyük.
Kálvin mondta egyszer: „A Biblia papírruha, melyben Krisztus hozzánk jön.”
Úgy olvassuk a Bibliát, mint ahogy egy madár issza a vizet! Csőrébe mindig csak egy kortynyit vesz, és aztán fölfelé tartja a fejét. Mi is gondolkodjunk el jól textusról textusra a Biblián, és a madárhoz hasonlóan, mindig emeljük fel a fejünket az ég felé, hogy kérjük, szívünkkel érthessük meg az igét.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki)

• A testi-lelki egészség összefüggései. A bűn és a betegségek kapcsolata. (***)
• Hit, megismerés és tudás. A Biblia tanulmányozásának szükségessége. Az értelmes, gondolkozó, elmélyülő olvasási készség fontossága. (***)

Természetismeret / Biológia és egészségtan / Háztartástan / Technika / Emberismeret

• Az emberi test felépítése, a testrészek. A végtagok szerepe a mozgásban. Papírmodell készítése: emberalak mozgatható végtagokkal. (*)
• A testi fogyatékosság, és kialakulásának okai. Helyes viselkedés a fogyatékosokkal szemben. Segítségnyújtás a beteg embernek. (** ***)
• Balesetek megelőzése, balesetvédelem. (**)
• Egészségvédelem. Felelősség saját testünkkel szemben. (** ***)
• Korunk jellegzetes betegségei. A betegségek oka, tünetei, elterjedése, gyógymódja. (***)
• Egészségügyi intézmények. (***)

Földünk és környezetünk (Földrajz)

• Magyarország (különösen lakóhelyünk környékének) jellegzetes gyógyvizei, gyógyfürdői. (***)

Dráma

• Utánozó mozgások: gyermekjátékok jellegzetes mozgásformái. (*)

Testnevelés

• Különböző, lábbal végezhető mozgásformák gyakorlása. Járások és futások versengéssel, játékos feladatokkal. (* **)
• Gimnasztikai gyakorlatok a különböző testrészek mozgásának megfigyelésével. (**)

Vázlat:

Jézus – Jeruzsálem – ünnep
szombat

Betesda – „Irgalmasság háza”
5 oszlopcsarnok
vakok – sánták – sorvadásosak
medence – angyal
elsőnek meggyógyulni
béna – 38 éve beteg

„Akarsz-e meggyógyulni?”
„Kelj fel… és járj!”
gyógyulás
Zsidók – szombat – meg nem engedett
„Többé ne vétkezz”

„Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik,  én is munkálkodom.”

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!