Bocsásd meg a vétkeinket

Mt 18,21–35

Népünknek gyönyörű Himnusza van. Az imádság eredetileg személyes könyörgésként született meg. De mert méltó volt rá, így lett mindnyájunké.

„Megbűnhődte már e nép…” – sokan nem is éneklik ezt a sort, mert azt mondják, hogy helyettünk Krisztus bűnhődött. Nem is gondolnak rá, hogy ebben micsoda hitvallás van. Dehogy szól Krisztus váltsága ellen! Éppen arról vall, hogy az ítélet beteljesedett, ahogy Izráel népén is a babiloni fogsággal, úgy a magyar népen is a maga ellenségeivel. Éppen a bűnbánat szólal meg ebben az éneksorban. S ott a hitvallás is, hiszen várja a „víg esztendőt”, a szabadulás idejét, a megígért kegyelmet.

Ennek az imádságnak az a különlegessége, hogy arra kérjük Istent, úgy bocsásson meg nekünk, ahogyan mi már megbocsátottunk! Erről szól ez a gyönyörű példázat is. Isten nem bocsát meg azoknak, akik másoknak – bármit is –, nem bocsátanak meg! Nem csupán a bűnbánat a feltétel, s nem is a bűnvallás mélysége, hanem a másoknak való megbocsátás.

Ahogy egy nép, úgy egy család sem élhet meg bocsánatkérés és bocsánatadás nélkül. A bűnt felhánytorgató, a mindig saját igazában tetszelgő társ tönkreteheti házasságát, belekergetheti a másikat egy külső kapcsolatba. Ezért a házasságban meg kell tanulni az úri imádság minden kérését közösen mondani.

Magyarnak lenni ma annyit jelent, mint bűnt bánni, megtérni, kiengesztelődni és mindenekfelett: h i n n i!

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024