Zsolt 90

Nagymamám 90 éves koráig élt, s nagyon tisztelte a ­szüleit. Nem tudom, hogy valóban ilyen egyenes összefüggés van-e a két dolog között, de ő mindig ezt hangsúlyozta. S valóban láttam sokakat nagyon korán elmenni, akiket szüleik temettek el, s nagyon elkényeztetett, szüleiket semmire tartó emberek voltak. Néhányan közülük olyanok is, akiket a nagyszülők ellen neveltek, mert azok fegyelmezni próbálták unokáikat.

S láttam késő öregségig megőrzött ép elmével, gazdag méltóságos emberséggel elbúcsúzni olyanokat, akik ismerték az élet bölcsességét. Amióta őket láttam – nem félek az öregségtől, mert tudom, hogy nemcsak mindent lassan elveszítők vannak, hanem olyanok is, akiknek életében minden lassan beérik abból, amit tettek. S a késő öregség gazdag aratás ideje lehet!

Érdemes meghallgatni őket, mert a hosszú élet sok tanulsággal járhat. Ők, mint egy „élő történelemkönyv” hordozzák sebeik­ben, ünnepeikben, tapasztalataikban mindazt, amit az elmúlt hatalmas korszakok változásai hoztak. S érdemes odafigyelni megcsendesedéseikre, s arra, hogy mi az, amit még ilyen idősen is tisztelnek! Még mindig kevesebb időbe telik tőlük kérdezgetni, mint magunknak mindent megtapasztalni.

A hosszú élet tehát Isten parancsainak tiszteletéből fakad.

„Aki a parancsot megtartja, nem ismeri meg a veszedelmet, mert a bölcs ember tudja, hogy eljön az ítélet ideje.” (Préd 8,5)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Péld 3,1–18

A bibliai időkben nem voltak külön tanárok, hanem a szülők tanították gyermekeiket. Az apa volt a család papja, aki Isten előtt képviselte a családot, s a család előtt Isten bölcsességét. Ő tanítgatta fiait kicsiny koruktól kezdve, ő volt első tanáruk. Később, ha más foglalkozást választottak, oda küldték tanulni, ahol mesteremberek tanítottak.

Isten igéjének megtanítása is a szülő feladata volt tehát. Sokkal nagyobb felelősség volt rajtuk, mint ma, amikor ők is mindent a tanároktól, iskolától várnak – kicsit annak a rendbehozatalát is, amit ők elrontottak. Sokan pedig leszólják a tanárokat, véleményüket nem becsülik, s kivédik még azt a gyermeket is, aki megérdemelné a büntetést.

A pedagógus tehát a szülő helyébe lépett sok évre vonatkozóan. A gyerekek néha jobban szeretik tanáraikat, mint saját szüleiket, jobban is hallgatnak rájuk – s valljuk meg, sok pedagógus jobban is ismeri a gyereket, mint a saját szülei. Tisztelete tehát ugyanebbe a parancsolatba tartozik. Ő a kinyújtott kéz, a meghosszabbított közösségi felelős, aki szeretetével, nevelésével, tudásával az egész társadalom rendjének képviselője a diák előtt 3–23 éves kora között. Nem tudja ellátni a rábízott feladatot, ha nem kap tiszteletet szülőktől és diákoktól egyaránt.

„Miért nem hallgattam tanítóim szavára, miért nem figyeltem oktatóimra?” (Péld 5,13–14)

A tanítómester vonzalma és szeretete valami iránt nagyon könnyen bevésődik a tanítvány lelkébe is!

Keresztes Szent János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

5Móz 21,18–21

A mózesi törvény igen súlyos. Abban a korban a gyermeknek nem volt olyan kultusza, mint manapság, sőt nagyon keményen büntették, ha valaki a szülei ellen fellázadt. Nem volt szokatlan a verés sem. A fegyelmezésnek sokféle módja lehetséges, szavakkal is lehet legalább olyan mértékben bántalmazni. De ma sokkal érzékenyebbek is vagyunk. A szülőknek felelőssége, hogy jól, s jóra nevelje gyermekét. De saját életük nehézségeit, megoldatlanságait is továbbadhatják gyermekeiknek. Azt mondják, hogy 12 éves korig minden nehezen kezelhető gyermek valójában a szülők tükre. Hiszen minden rendetlen, engedetlen gyerek biztonságos határok és elegendő figyelem után kiált!

Az egyensúlyt ehhez a törvényhez a jézusi példázat magyarázata adja meg: Lk 15,11–32! Ez a történet jól szemlélteti a szülők és a gyermekek döntéseit, s annak következményeit is. S mindebben hogyan van jelen Isten szándéka. Az ötödik parancsolat tiszteletről beszél. Mert a szülői méltóság, s a szülők tisztelete valójában Isten atyai mivoltának tisztelete, aki nekem éppen ezeket a szülőket adta! Aki éppen rajtuk keresztül akar engem formálni.

Biztosak lehetünk benne, hogy mindig tudja a szülő is, mikor nem tette jól, amit tett – de sokszor nem tehetett másként! S minden gyermek is érzi, ha túllépte a határait. Feltételezzük a jót! Ha most beleképzeljük magunkat az ő helyükbe, mi sem biztos, hogy másként tudnánk tenni. De mindenképp arra nézzünk, amiért hálásak lehetünk nekik. Az minket is és őket is megerősíti a jóban. Talán valamikor el lehet jutni a szülőkkel való kapcsolatban is egy kölcsönös bocsánatkérésig, megbocsátásig, a kapcsolat rendezéséig, feldolgozásáig.

„Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.” (Péld 3,12)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Kol 3,18–25

Pál a „házi táblákon” elmondja a férfiak és nők, a gyermekek és a szülők feladatkörét is. Ezzel aktualizálja az 5. parancsolatot. A parancsolaton belüli sorrend ugyanis igen lényeges. Nem úgy szerepel: „anyádat és apádat”, hanem fordítva! Miért? Mert Isten komolyan veszi a maga által adott teremtési rendet:

A férfit illeti az első hely a családban, mert Isten rá bízta a család gondját. Tiszteletet érdemel feleségétől még akkor is, ha az adott helyzetben nem méltó rá – egy ember megbecsülése ugyanis rendkívüli változásokat eredményezhet a másikban!

Így az a gyermek is, aki tiszteli szüleit – magának tesz a legjobbat, mert a szülők rengeteget változnak attól, hogy tiszteljük őket. A világ egyik legnehezebb hivatása a szülői felelősség. Nem véletlen, hogy az emberi kapcsolatok sorában először ez kerül elő a Tízparancsolatban.

Szülőnek nem születünk, azt meg kell tanulni. Onnan kezdve tanulgatja mindenki, hogy él egy családban, s lát egy mintát maga előtt. Az igazi tanulás azonban élesben akkor történik, amikor valakinek megszületik az első gyermeke. Ám akkor már „vizsgaszituáció van”. Ha nem döntöttek a szülők sok kérdésben már előtte, akkor igen nehéz dolguk lesz összeegyeztetni a két családból „hozott szülői mintákat”. Tehát jó szülőnek lenni azzal kezdődik, hogy figyelmes gyerek vagyok…

Hallgatott s némán birkóztál vele.

Most már simulnál, mint a régi gyermek.

Lázadásodnak nincs ellenfele,

S tudod már: holt apák jobban nevelnek.

Áprily Lajos

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsid 5,1–10

A Zsidókhoz írt levél szerzője úgy ír Jézus Krisztusról, mint aki „megtanulta” az engedelmességet. S ez azért nagyon fontos, mert így van lehetőség arra, hogy akik még nem tudnak engedelmeskedni, azok megtanulják tőle.

Hogyan tanulta meg?

Első lecke: lemondott egyéni dicsőségéről. Ez rendkívül nehéz, mert mind sikeresek akarunk lenni, amiről lemondani a mai világban szinte azt jelenti, hogy mindenről lemondunk. Szinte szomjazzuk személyes elismerésünket, s mások dicséretét.

Második lecke: vállalta az erőtlenséget. Még a pillanatnyi erőtlenség is megijeszt minket. Aki egy kicsit is kiesik a versenyből, már eltapossák – vallja a tömeg. A második lecke semmivel sem könnyebb, mint az első. A mai emberideál a lelketlen erőszörnyeteg, a „taposó terminátor”, aki előtt semmi sem szent.

Harmadik lecke: vállalta a feladatot, amivel Isten bízta meg. Nem önmaga találgatott, nem a tehetsége szerint, nem csupán tudása alapján, hanem engedelmességből. Ahol hiány mutatkozott, abban. Éppen egy Megváltóra volt szükség… Látjuk már saját feladatunkat?

Negyedik lecke: vállalta a szenvedést a feladat tejesítése közben. Ahogy a történéseket ismerjük a Gecsemáné kertjében – azt a bizonyos háromszori imádságot –, ez sem lehetett olyan egyszerű. S akik végigjárták az engedelmesség útját, mind megtanulták ezt a négy leckét. Rajtunk a sor!

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024