Az irgalmas samaritánus
Lk 10,25–37
Egy másik nagyon meglepő történet arról szól, hogy az ellenségnek tartott személy tesz jót velünk. Ráadásul azok helyett, akik Isten szolgáinak tartják magukat. A törvényre hivatkozva a pap és a lévita – nem érinthetnek tisztátalant –, irgalmatlanok. „A lopás ellentéte az irgalom.” (Pilinszky J.)
A samáriaiakkal való perlekedés visszanyúlik egészen az asszír fogság idejéig, amikor Kr. e. 722-ben elfoglalták az északi országrészt, s összekeverték a helyi lakosságot a betelepítettekkel. Később, a Makkabeusok idején még templomot is emeltek a Garizim hegyén a jeruzsálemi templom ellenpárjaként, Józsuéra hivatkozva. Mert ott kötötte meg Józsué a szövetséget Isten követésére (Józs 24).
Ez Jézus idejében már nem állt, de a kölcsönös gyűlölet megmaradt. Messze kerülték egymás városait, hogy ne kelljen köpniük, port lerázni a sarujukról, s tüzet kívánni a gyűlölködés miatt.
Jézus pedig épp egy „ilyet” állít példának. Aki nemcsak hogy irgalmas, de gondoskodó, áldozatkész, megbízható ember is – az ellenségével úgy tesz jót, hogy az nem is tud róla, nem tudja megköszönni, nem tudja visszafizetni.
Próbáljuk meg behelyettesíteni magunkat. Kin könyörülünk mi és mikor? Van szeretetünk úgy gondoskodni a másikról, hogy még csak meg se tudja?
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Reményik Sándor
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!