Az alkalmas idő

Ef 5,15–17

„Sietek.

Nem érek rá leckét írni,

kivinni a szemetet,

kitakarítani.

Be kell majszolnom az egész világot,

mint egy paradicsomot,

mielőtt megöregszem,

mielőtt meghalok.”

Ugye ismerős szavak? Nem is lenne velük semmi gond, ha ez a vers nem a svéd gyermekversek között lenne. Hiszen felsóhajthatunk: Hát már a gyermekek is! Hát nemcsak a fiatalok, a középkorúak, az idősek panaszkodnak, hogy nincs idejük, már a gyermekek is? Milyen világ ez?

Ha ifjúsági órán előkerül ez a téma, mindig nagy vita támad róla. Úgy tűnik, az idő fogságában élünk, ami őröl minket a fogai között. Szorítanak határidők, rohanunk a munkahelyre, haza, intézkedünk, telefonálunk, s minden hét ugyanabban a hajtásban telik el.

Vajon azt csináljuk, amit valóban kell? Mindent tennünk kell, amiben most benne vagyunk? Mindent elvállalunk, hogy aztán majd a lelkiismeretünk vádoljon minket elhalasztott dolgainkért? Tényleg majszolunk?

Mi a mi „mindenféle munkánk?”

Egy alkalommal Luther azt mondta:

„Ma sok dolgom van, még többet kell imádkoznom.”

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024