Visszatérő élményem, hogy a gyerekek, a kicsik is, milyen örömmel éneklik a „Szívemet hozzád emelem” c. zsoltárunkat (ref. ék. 25:1). Elő sem kell hozzá venni az énekeskönyvet, fújják fejből is, mintha csak gyermekének volna. Kicsattanó örömmel dicsérik Istent, pedig mit sem tudnak arról, hogy tulajdonképpen a szigorú egyházalapító, Kálvin János jelmondatát zengik: „Szívemet égő áldozatul az Úrnak felajánlom…”
„Jertek, jertek! Menjünk fel az Úr hegyére …Ott lakik az Úr!” – szól a keresztények által is énekelt héber dal, a Hava nagila magyar szövege. A béke korszakát, a messiási kor istentiszteletét írja le úgy Ézsaiás próféta, mint egy zarándoklatot:
Az utolsó napokban szilárdan fog állni
az Úr házának hegye a többi hegy fölött,
és kimagaslik majd a halmok közül.
Özönlik majd hozzá valamennyi nép.
Eljön a sok nép, és ezt mondják:
Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére,
Jákób Istenének házához!
Vár, váras (hely), város – így szól a szólánc, ami város szavunk kialakulásához vezetett. Mert régen a város fallal, erődítménnyel körülvett település volt, hogy meg lehessen védeni a támadóktól.
Sok történet van a Bibliában, ami megmutatja, milyen fontos szerepe volt a városok körüli falaknak.
Ünnepek alatt majd kipihenem magam, délig alszom, végre kedvemre játszom, egész nap nézem a tévét, végiglátogatom a rokonokat, bulizunk látástól mikulásig, de azért megírom a szakdolgozatomat, felkészülök a vizsgáimra, végre rendbe rakom a lakást, és egész napokat töltök a gyerekkel. Ünnepek után aztán jöhet az új év, ami már előre látszik, milyen őrület lesz, a határidőnapló már félig betelt.
„Új világosság jelenék” – kezdődik az egyik adventi ének (ref. ék. 301.). Nálunk az a szokás, hogy adventi gyertyát gyújtva vasárnap esténként körbeüljük a családi asztalt, és visszatekintünk az évre, miért is adunk hálát, mi az, ami különösen fontos volt, megújulást jelentett számunkra. Hétről hétre mindenki elmondja a magáét, és nem fogy el a mondandó, az utolsó hétre sem.
Új társasjátékunk jelent meg, amely Jézus nyomában indul el térkép és bibliaismereti kérdések segítségével. A kártyacsomókból összeállított játéktábla a Jézus korabeli Palesztina térképét ábrázolja, ezt a területet kell bejárniuk a játékosoknak, miközben különféle kérdéseket kapnak.
Mi jut eszedbe arról, hogy „ünnepi tekercsek”? A karácsonyi bejgli vagy valamilyen más süti? Kis papírtekercsre írott ünnepi gondolatok, üdvözletek? Vagy színes papírszalagból készült díszek, tekergő girlandok? És arra gondoltál, hogy ez bibliai könyveket jelent?
„Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok” – mondta Jézus a tanítványainak (Lukács 10,23). Mire értette? Mindarra, amit megtapasztalhattak Jézus mellett. Hogy szem- és fültanújává lehettek annak, amit az Atya a Fiún keresztül cselekszik. Jézus gondolt azokra is, akiknek ez nem adatik meg. Számukra ezt üzente: „boldogok, akik nem látnak és hisznek” (János 20,29).
„Isten sátora az emberekkel van” – szólal meg a Jelenések könyvének ígérete, és így folytatódik: „ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük” (21,3). A sátorközösség tehát közös életteret, életközösséget jelent. Ebben az értelemben szólal meg az Izraelnek adott ígéret Mózes énekében: „Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak” (5Mózes 33,27) és Dávid zsoltárában is: „Hadd lakjam mindenkor sátradban, hadd meneküljek szárnyad oltalmába” (Zsoltárok 61,5).
Te mennyi időt töltesz a ruhásszekrény előtt, mielőtt elindulsz suliba? Van-e tipikus iskolába járó ruhád? Mit veszel fel, ha kirándulásra mész? Ha segíteni kell a takarításban? Ha buliba hívtak a barátaid? Mit veszel fel a karácsonyi ünnepségre?