„A templomba mégyünk”

2Krón 34,29–33

Az istentisztelet látogatása fontos kérdés. Nekünk protestánsoknak különösen is a prédikáció a lényeges, ami nálunk a középpontban van. Templomainkban a szószék központi helye is jelzi ezt az elvet. De az istentisztelet nemcsak prédikációból áll, hanem szerves része az éneklés, imádság, adakozás is. Leginkább az dönti el, milyen szívvel távozunk az istentiszteletről, hogy hogyan megyünk oda. Imádságos szívvel, várva, hogy mit kapok, vagy kritikával, elhúzódással, netán egyfajta megszokással?

A megszentelés azt is jelenti, hogy vágyom abba a közösségbe, amit nekem Isten népének gyülekezete jelent. Nemcsak egyénileg jó olvasni az igét, hanem jó együtt is hallgatni. Az Ószövetség számos könyvében olvasunk arról, hogy egyes részeket vagy egész könyveket is felolvastak a nép előtt. Amikor Jósiás király uralkodása alatt helyreállítják az istentiszteleti kultuszt, fontos helyet kap benne a Törvény felolvasása. Jósiás eltávolít minden bálványt és idegen istent, s a templomban együtt hallgatják Isten igéjét. Ezzel áll helyre a rend.

A mi istentiszteleteinken is ez a közösségi élmény domborodik ki. Nemcsak egymásnak örülhetünk, hanem annak is, hogy az ige mindnyájunknak üzenetté lehet… Éppen ezért fontos mindenben részt venni: az éneklésekben, az imádságban, az adakozásban, a Miatyánk elmondásában, az áldásban. Konfirmációra készülve a diákokkal végigolvastuk hangosan a Lukács evangéliumát. Nagy élményt jelentett együtt hallgatni az evangéliumot.

Örvend mi szívünk,

Mikor ezt halljuk:

A templomba mégyünk,

Hol Úristennek

Szent Igéjét halljuk.

Szegedi Gergely

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024