A gazdag ifjú

Lk 18,18–27

A történtek nagyon megrémítik a tanítványokat. Megijednek, hogy egyáltalán ki fog üdvözülni, ha Jézusnak ilyen radikálisak a követelései. Mindenét szétosztani? Hiszen akkor ő fog rászorulni másokra! Hogy is várhatta az Úr, hogy az ifjú meghallgatja majd kérését? Miért nem valami egyszerűbbet kért tőle? Elsőre mindjárt mindent!

Jézus már csak ilyen. Nem kér kevesebbet, s nem beszél mellé. Mindig megmondja az igazat, de a lehetőségeket is. Arra, amire az ifjú vágyott – hogy tetsszen Istennek, ez volt a válasz. Betartotta a parancsolatokat, így akart kedves lenni Isten előtt. Ennek maximuma pedig az emberek felé is teljesen megélt szeretet. Nemcsak hogy nem vétkezem ellenük, hanem értük élek, azaz szétosztom a vagyonom.

És ha Isten elvette volna vagyonát, mint Jóbnak? Vagy elvette volna lelkét, mint másnap a bolond gazdagnak? Mit tett volna az ifjú? Nem lett volna jobb akkor odaadni, amit lehet, hogy másnap ne bánja, hogy nem tette meg? Jézus természetesen tudta, hogy kérése nehezen teljesíthető. De azt is meg kellett mutatnia, hogy mennyire elfogadhatatlan, hogy valaki a törvény megtartása miatt legyen kedves Isten előtt! Hiszen nem tudja senki azt megtartani!

Vagy Istennek akarok szolgálni, s akkor – ha kéri –, odaadom mindenem; vagy nem vállalom Isten számomra kijelölt útját, s akkor megszomorodva megyek el, mint ez az ifjú…

Aki csak kaptam, kaptam egyre-másra,

S nem volt szívem az ajándékozásra.

Most, látod, gondoskodva néha, féltve…

…nyugtatom kezem simogatón, áldón,

Segítőn is tán, testvéren, baráton.

Reményik Sándor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024