„Isten halála”

Zsolt 14

A XX. századi filozófiában nagy hangsúlyt kapott az „Isten halott” gondolat. Sokan a felvilágosodással hozzák kapcsolatba, hiszen ott kezdődött Isten tekintélyének megkérdőjelezése. Folytatódott azzal, hogy a különböző tudományok megkérdőjelezték Isten létét, máshonnan közelítették meg a kérdést az egzisztencialista filozófusok, majd mások azt kérdezték: „Hol volt Isten Auschwitz idején?”

Mindezek leginkább Isten hiányáról szólnak. Sokan nem a filozófia magasságaiból ismerik a szállóigét, hanem a falfirka gyűjteményből, melynek „szellemes” mondása így hangzik: „Isten halott – Nietzsche” – „Nietzsche halott – Isten”. Nietzsche, a múlt században élt filozófus nevéhez kapcsolják „Isten halálának” kimondását, de ő nem csupán azt állította, hogy meghalt, hanem azt, hogy az emberek ölték meg őt. „Hallottatok arról a bolond emberről, aki fényes délelőtt lámpát gyújtott, a piacra futott és szüntelenül kiáltozott: – Istent keresem! Istent keresem! Mivel ott épp sokan álltak, akik nem hittek Istenben, nagy hahotázást váltott ki viselkedése. – Hát elveszett? – mondta az egyik… A bolond ember közéjük ugrott, s átfúrta őket tekintetével. – Hová lett Isten? – ordította. – Én megmondom nektek! Mi öltük meg őt, ti is és én! Mi valamennyien az Ő gyilkosai vagyunk!”

A Biblia bolondnak mondja azt, aki nem hisz Istenben. S ha mélyebben belegondolunk: valóban milyen rossz az, hogy sokan megfosztják magukat Isten megismerésétől. Ezáltal élve szegényebb, „bolondabb” életet.

Ültem az Isten sírján,

megkönnyebültem:

enyém a lelkem s irhám,

megmenekültem.

Fölálltam, s viszarogytam,

nem volt hová mennem,

erőm sem volt, a harcban

megöregedtem.

Kányádi Sándor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024