Isten szeretete félt minket
Péld 16,1–9
Isten szeretete nem féltékeny, hanem féltőn szerető. A kettő között igen nagy a különbség. A féltékeny önmagát félti, hogy nem marad meg a másik szeretetében, hogy nincs helye már a másik szívében. A féltőn szerető a másikat félti, hogy az elrontja az életét. Elengedi, mert nem tehet mást, hiszen viszontszeretni sem lehet kényszerből. De kifejezi szeretetét, hogy a másik érezze, féltik.
Isten nem magát félti, hiszen minden az Övé. Minket félt, akik olykor igen ostobák vagyunk, s nem tanulunk a hibákból, következményekből. Akik inkább készítünk egy látható istent, akár aranyborjút is, csak hogy megfoghassuk, körbetáncolhassuk. Inkább hazudunk magunknak, hogy „ez a mi istenünk”, csak mi dönthessük el, mit mikor teszünk. Akkor imádjuk, amikor mi akarjuk, úgy imádjuk, ahogy mi akarjuk. Hiszen mi készítettük, tehát mi parancsolunk neki…
Az ember hatalomvágya az egeket veri. Ez sok félelmetes dologba belevitte már. Van mit féltenie Istennek bennünk!
Ha, miután bevetettek veled egy „igazság-tablettát”, megkérdeznék, hogy milyen ember vagy – vajon mit válaszolnál?
Igyekezzünk kijavítani hibáinkat, de ne akaratunkkal, hanem figyelmünkkel.
Simone Weil
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!