217. Keresztelő János

Üzenet – Téma:

* Fölhívás megtérésre, ami teljes megváltozást jelent.
* Minden hívőnek Krisztusra kell mutatnia.

Előzmények:

János Zakariás papnak, és feleségének, Erzsé­betnek a fia, akik Júdea hegyvidékének egyik vá­rosában laktak. Mindketten előrehaladott korúak voltak már, amikor Zakariásnak a füstölőáldoza­ti oltáron való áldozás közben Gábriel angyal hírül adta, hogy fiuk fog születni. Jánosnak kel­lett őt nevezniük. Fiuk názír lesz. Mint a Messiás előfutára, sok izráelitát meg fog téríteni az Úrhoz. Zakariás hitetlensége miatt megnémult egészen fia névadásáig, amikor hálaadással énekelt.

Történet:

Jánosról születése után csak annyit olvasunk, hogy felnőtt, és „a pusztában élt egészen addig a napig, amelyen szolgálatba lépett Izráelben” (Lk 1,80b).

János tehát Júdea pusztájában tartózkodott, egy rendkívül barátságtalan helyen, Zíf és Máón pusztájában, ahol Dávid is sokáig élt, amikor Saul elől menekült. János ott sáskát* evett és erdei mézet*. Prófétai öltözéket viselt: teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet.

János „erősödött lélekben”. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek lakott és munkálkodott benne, ami által alkalmassá vált arra, hogy végezze azt a munkát, amire elhívatott.

Tibérius* római császár uralkodásának tizenötödik évében lépett föl először János. Poncius Pilátus* volt akkor Júdea helytartója, Heródes Antipás* Galilea* negyedes fejedelme*, testvére, Fülöp* Iturea* és Trakhónitisz* negyedes fejedelme, Lüszániász pedig Abiléné* negyedes fejedelme. Jeruzsálemben egymás után Annás és veje, Kajafás voltak a főpapok*.

Júdea pusztájában történt, hogy János először hirdette az embereknek, akik hozzá mentek, Isten igéjét, melyet a Szentlélek jelentett ki neki. Ő akkor harminc éves volt, kb. fél évvel idősebb Jézusnál (lásd Lk 1,36).

Prédikációja így hangzott: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” Ézsaiás próféciáját idézte (Ézs 40,3), nem szó szerint: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” A szakadékokat töltsék fel, a halmokat hordják el, és a görbe utak legyenek egyenessé.

János igehirdetése tehát három részből állt:

1. Az embereknek meg kell térniük, mert elközelített a mennyek országa. Ezt az mutatja, hogy az ország Királya hamarosan megjelenik. Ez a prófécia – János által, aki az utolsó próféta, Krisztus eljövetele előtt! – tehát annak a megjövendölése, hogy a Messiás hamarosan eljön. Ez sokaknak szólt.
2. János magáról beszél, amikor Ézsaiás szavait idézi: „Kiáltó hangja szól a pusztában”. Ő az, akiről Ézsaiás jövendölt. Neki, mint a nagy Király hírnökének, előfutárának a feladata, hogy parancsot adjon a népnek (Mal 3,23; a Károli Bibliában Mal 4,5; Az ortodox zsidóknál ezért még mindig van az asztal mellett egy üres szék Illés számára).
3. A parancs az, hogy a nép készítse el az utat a Király számára. Ezt tették az emberek a régi időkben: az utak rosszak voltak, hepehupásak, tele gödrökkel. Ha a király látogatóba jött, a népnek a gödröket föl kellett tölteni, a hepehupás részeket el kellett egyengetni; a görbe utakat kiegyenesíteni. A király akkor kellemetlenség nélkül és gyorsan végigutazhatott az országon. Így kell a zsidóknak is elkészíteni a szívüket, hogy a Királyt akadálytalanul fogadhassák.
4. „Meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” Ez nagyszerű hír, mely azt tartalmazza, hogy a szabadításban nemcsak a zsidók részesülnek, hanem más népek is.

Ennek a prédikációnak nagy hatása volt. A nép özönlött hozzá. János elment a pusztából, és a Jordán melletti városokban és falvakban prédikált. Hamarosan csak a Jordán keleti partján működött, Betániában (Károli szerint: Béthabarában, ami azt jelenti: „gázló háza”; a gázló egy olyan hely, ahol a víz sekély, és ott át lehet lábalni a folyón. Jn 1,28).

János „a megtérés keresztségét”* hirdette „a bűnök bocsánatára”. Azaz megtérésre szólította fel az embereket. Lemoshatták bűneiket. Ennek a jeléül keresztelte meg a megtérteket a Jordánban. Nem a törvény hagyományai, mint pl. a szombat megtartása, a kötelező áldozatok stb. munkálják az üdvösséget, hanem a bűn őszinte megvallása! Csak ez által lesz hely a szabadítás számára, melyet az eljövendő Üdvözítő fog hozni. (Jánost azért nevezték Keresztelő Jánosnak*, mivel keresztelt). A megtérés hozza napvilágra a titkos bűnöket. János nem kímélte azokat, akik hozzá jöttek, hogy megkeresztelkedjenek, hanem „viperák fajzatá”-nak nevezte őket. Ez a farizeusokra és írástudókra is vonatkozott, akik eljöttek, hogy hallgassák. Őket sem kímélte. A vipera fehér, lágy tojásokat rak le, és aztán elrejti a meleg homokba. A kikelt kis viperák eléggé ártatlannak látszanak, de idővel kis, mérges kígyókká fejlődnek.

Az emberek ne gondolják, a farizeusok és szadduceusok sem, hogy megmenekülnek „az eljövendő harag elől”! Ne gondolják, hogy, mint Ábrahám leszármazottai, nincsenek veszélyben, és mintegy „automatikusan” biztosak lehetnek Isten kegyelme felől! Istennek ez nem számít. Ő, mindenhatóságával, a lábuk előtt heverő kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A személyes megtérés a fontos. „Megtéréshez illő gyümölcsöt” kell teremniük! Itt az idő, hogy megtérjenek; gyorsan kell ezt megtenni: „A fejsze ott van már a fák gyökerén!” Tudják ők is, hogy minden fa, mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Ez a sors vár rájuk is, ha nem hoznak megtéréshez illő gyümölcsöt.

Az emberek döbbenten kérdezték Jánostól: „Akkor hát mit tegyünk?” János néhány egyszerű példát említett, hogy mik a megtérés gyümölcsei: Akinek két ruhája van, adjon egyet annak, akinek nincs. És akinek van elég ennivalója, egyék együtt azzal, aki éhezik.

János rámutatott a különféle embercsoportok bűneire, és megmondta, hogyan kell élniük.

A vámszedők, a rómaiak gyűlölt zsidó adószedői, akik hozzá jöttek, hogy megkeresztelked­jenek, azt a tanácsot kapták, hogy ne kérjenek többet az emberektől, mint amennyi meg van szabva. Az ő bűnük ugyanis az volt, hogy túlontúl sok adót fizettettek az emberekkel.

A kötelező részt odaadták a rómaiaknak, a többit megtartották maguknak. Ezt abba kell hagyniuk… megtérésük gyümölcseként.

A katonáknak, akik megkérdezték, hogy mit tegyenek, azt tanácsolta, hogy senkit ne bántalmazzanak, meg ne zsaroljanak, és elégedjenek meg a zsoldjukkal. Még most is előfordul a világ némely részén, hogy katonák, rendőrök, tisztviselők megvesztegethetők. Bizonyos szolgálatokért külön fizettetnek, megzsarolják az embereket, hogy fizetésüket kiegészítsék. Így tettek a katonák is János napjaiban.

Amikor a megtérőket János megkeresztelte, rámutatott az eljövendő Messiásra: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket…”. János arra céloz, hogy Krisztus, aki utána jön, sokkal több, mint ő. Keresztelő János ezt azzal a szolgával példázza, aki gazdája saruját viszi. De ő még arra sem méltó, hogy ezt az alázatos szolgálatot elvégezze annak, aki utána jön. A vízkeresztség és a Szentlélekkel való megkeresztelés közt ez a különbség: János csak a megtérés keresztségének jelét adhatta. Krisztusnak isteni joga van arra, hogy követőit Szentlélekkel keresztelje meg. A Szentlélek elnyerése Isten különös ajándéka, és vigasztaló azoknak, akik megkapják. A Szentlélek vigasztalja és bátorítja, a veszélyben védi őket, a küzdelemben mellettük áll. A Szentlélek hatása olyan, mint a tűzé. A tűz tisztít, fertőtlenít, pusztít, világít, és minden támadót, még a Sátánt is, távol tart.

Keresztelő János még többet is mond az eljövendő Krisztusról: „kezében szórólapát* lesz, és megtisztítja* szérűjét: a gabonát csűrébe* takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” Érthető képe ez Krisztus munkájának: Ő Lelkével tisztít. A gabona, az őszintén hívők, és a polyva, a képmutatók különválasztása szükséges.

János így tett bizonyságot róla: „Ő volt az…” (Jn 1,15).

Krisztus által ismerhetik meg az emberek az Atyát.

Kiegészítés:

János 1,1–31: A János 1. különleges módon mutatja be nekünk Keresztelő Jánost. János apostol és evangélista nagyon messze kezdi: Először, „kezdetben” volt az Ige, az Istennél volt, sőt Isten volt az Ige. Az Igével János senki másra nem céloz, csak Isten Fiára, az Úr Jézusra, mert: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott”. János, mint Jézus egyik tanítványa „látta az ő dicsőségét”, és ez a dicsőség „az Atya egyszülöttjéé” volt.

János tudta, hogy a Szentháromság Isten – az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten – teremtett mindent. Ezért írhatta azt is, hogy minden az Ige által lett.

János rámutat arra, hogy az Ige, tehát Jézus Krisztus, az élet, sőt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylett, amikor Jézus a földön volt, de sajnos, a sötétség nem fogadta be! Itt János arra a heves ellenállásra és a hitetlenségre céloz, amelyet az Úr Jézus földi vándorlása idején tapasztalt.

Ezután János Keresztelő János fellépéséről kezd el beszélni, aki „jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.” Nem Keresztelő János volt a világosság, mint ahogy sokan gondolták.

Keresztelő János így tett bizonyságot róla: „Ő volt az…!”

Krisztus által ismerhetik meg az emberek az Atyát.

Jánost Betániában (Károli: Béthabarában), a Jordánon túl, ahol keresztelt, meglátogatta néhány pap és lévita, akiket a jeruzsálemi „zsidók”* küldtek hozzá. A farizeusok közé tartoztak. A látogatás célja az volt, hogy Jánost kikérdezzék. Nem jöttek mindjárt azzal elő, hogy a jeruzsálemi zsidók azt akarják tudni, vajon ő-e Krisztus vagy sem!

Itt kihallgatás következik: „Ki vagy te?” János őszintén válaszolt: „Én nem a Krisztus vagyok.” Erre megkérdezték tőle: „Hát akkor? Illés* vagy te?” János kijelentette: „Nem az vagyok.” Ők: „A próféta vagy te?” (Valószínűleg arra a prófétára céloztak, akiről az 5Móz 18,15.18-ban olvashatunk.) János: „Nem.” Ők: „Ki vagy? – hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?” János: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.”

Akkor megkérdezték, miért keresztel, ha nem „a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta”. János így válaszolt: „Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó.” János ezekkel a szavaival arról tett bizonyságot, hogy a Messiás már a nyilvánosság előtt áll. A Jn 1,29–31-ben azt olvassuk, hogy János másnap látta Jézust, amint jön feléje. Akkor azt mondta róla: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét. Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én.” Ez a kijelentés: „előbb volt, mint én”, arra utal, hogy Isten Fia öröktől fogva van. Bár János és Jézus rokonok voltak (lásd Lk 1,36; Erzsébet Mária unokanővére volt), János nem ismerte Őt; lásd Jn 1,31a: „Én nem ismertem Őt”.

Jegyzetek:

Sáska és erdei méz – A sáskát megszárították, és finoman belezúzták egy fajta lisztbe. Ebből a lisztből lepényt sütöttek. Ez a sáskalepény, mézbe mártva, volt János napi eledele.

Tibérius (Claudius Nero) – Római császár (Kr. u. 14–37); Augustus császár (Kr. e. 27 – Kr. u. 14) mostohafia. Tibériust Augustus kényszerítette, hogy vegye feleségül Juliát, Au-gustus leányát. Mogorva ember volt, tehetséges hadvezér, nagyon szeretett tervezni és pompás házakat építeni, de különben nagyon takarékos volt. Kidolgozott egy szigorú, de igazságos központi kormányzatot az egész Római Birodalomban, melyben az ő uralkodása alatt nyugalom volt, néhány kisebb lázadás után. Sokat tett az erkölcsök megjavítása érde­kében, amiért nem voltak nagyon hálásak neki. Csalódottan vonult vissza Capri szigetére, ahol Kr. u. 41-ben, megkeseredve és magánosan meghalt.

Poncius Pilátus – Júdea és Samária helytartója (Kr. u. 26–36). Hajthatatlan jellemű, zsarnok, megvesztegethető, erőszakos embernek ismerték. Többször is megsértette a zsidókat vallásos érzelmeikben. Leváltották. Kegyetlenül megöletett sok samáriait.
A samáriaiak ezért bepanaszolták a császárnál, aki aztán leváltotta Pilátust.

Heródes Antipás – I. vagy Nagy Heródes fia; a rómaiak nevezték ki Galilea és Perea provinciák kormányzójává, a Galileai-tenger nyugati partján új várost épített, melyet Tibériásznak nevezett el, Tibérius császár tiszteletére. Jeruzsálemben is volt palotája. Első felesége az arab Aretász lánya volt, akit elűzött. Keresztelő János megfeddte őt a Heródiással, féltestvére, Fülöp feleségével való meg nem engedett házassága miatt. Lefejeztette Keresztelő Jánost. Heródiás lánya volt Salómé, aki táncolt mostohaapja előtt, és János fejét kérte. Heródest Kr. u. 39-ben Caligula császár elzavarta, apósával, Aretásszal folytatott háborúja miatt, melyet elvesztett. Heródiás kívánságára megtarthatta királyi címét. A mai Franciaország területén lévő Lyonba került; Heródiás vele ment.

Negyedes fejedelem – Tetrarcha; egy tartomány vagy ország negyed részének uralkodója.

Fülöp – I. vagy Nagy Heródes fia; gyenge alak.

Galilea – A nyugatjordániai országrész hegylánca, mely a Libánon nyúlványa, két részre osztotta Jezréel síkságát. Pogányok Galileájának nevezték (Ézs 8,23), az ottmaradt kánaániak, az Izráel fogságba vitele után Babilonból „behozott” lakók stb. miatt (2Kir 17,24). Ezért a zsidók megvetették az ottani lakosságot. A galileaiaknak saját nyelvjárásuk volt. (Mt 26,73).

Iturea – Táj a Libanonon. Fővárosa Kálkisz. A név Jetúrtól, Izmael fiától származik (1Móz 25,15).

Trachónitisz – Tartomány Palesztina keleti részén, délkeletre Damaszkusztól; részben a régi Básán tartomány.

Abiléné – A Libanon és Anti-libanon közti terület.

Annás és Kajafás – Hogy két főpap legyen egyszerre, ez ellentétben állt Isten parancsával. Lehet, hogy más években szolgáltak. A főpap egyúttal a zsidó nagytanácsnak, a sanhedrinnek a feje („Nasi”) volt. Annás kb. Kr. u. 9-től 15-ig, Kajafás pedig Kr. u. 18-tól 36-ig volt főpap. Annás irányította Kajafást, talán azért, mert a zsidó előírás szerint a főpapi tiszt egy életre szólt.

Keresztség – Az Ószövetségben nincs szó a keresztségről. De mégis előfordult, hogy a prozelitákat (pogányok, akik át akartak térni a zsidó vallásra, zsidósághoz csatlakozók) a körülmetélésük után megkeresztelték, hogy tudassák, most megtisztultak korábbi, pogány állapotuktól. A zsidók általánosan elfogadták, hogy Krisztus, Illés is, és a próféta, ha el(vissza)jön, keresztelni fog, hogy a tisztátalan világot megtisztítsa. Ezért a papok és léviták Keresztelő Jánoshoz intézett kérdése (Jn 1,19kk). A keresztség a vízbe való alámerítéssel történt, mely a meghalásnak egyetemesen használt jelképe, éppúgy, mint a vízből való felemelkedés az új életre kelésnek. Ilyen értelemben írja Pál apostol a rómabelieknek: „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róm 6,4)

Keresztelő János – János tanítványokat gyűjtött maga köré, akik tanításait terjesztették, gyakran, mielőtt még Jézust megismerték volna. Abban az időben, amikor János evangéliumát írta, nem volt hiábavaló rámutatni, hogy ki is volt Keresztelő János. Ezért van a Jn 1-ben az a világos nyilatkozat: „Én nem a Krisztus vagyok”. Lásd még ApCsel 18,24kk.; 19,1kk.

Szórólapát, a szérű megtisztítása, a gabona csűrbe takarítása – Ezek a példák a keleti földműves munkájából valók. Mikor a gabonát learatták, először kévékbe kötve lerakták a mezőn, aztán a szérűn szétterítették. Majd elkezdődött a cséplés botokkal vagy cséphadarókkal, cséplőszánnal vagy cséplőszekérrel, melyek elé ökröket fogtak. A cséplés után a szalmát összegyűjtötték, a gabonaszemeket otthagyták. Ezt meg kellett tisztítani, mely úgy történt, hogy a magokat a magasba szórták, hogy a szél a polyvát és a port elvigye. Utána a gabonaszemeket egy nagy kerek rostában megrostálták, majd nagy kőkorsókban, a földbe ásott száraz gabonasilókban, vagy pedig csűrökben tartották. A polyvát elégették.

A „zsidók” – Tudnunk kell, hogy a négy evangélium állandóan úgy szól a „zsidók”-ról, mint Krisztus ellenfeleiről. Mielőtt antiszemitizmussal vádolnának bennünket – azzal, amivel manapság gyakran találkozunk –, tudnunk kell, hogy a „zsidók” ezeken a szentírási helyeken nem az egész zsidó nép, hanem a jeruzsálemi felsőség, tehát a vezetőség, melyet a nagytanács tagjai és a papi kaszt alkottak. Olvasd csak el a Róm 11,28-at!

Illés – Lásd az ő „visszajövetelé”-ről szóló próféciát a Mal 3,23-ban ( a Károli Bibliában Mal 4,5).

Énekek:

Református énekeskönyv: 217:1,5; 304:4.5; 312:1–2; 459:1
Jertek, énekeljünk!: 97; 108:1.2; 133:1.2
Harangszó: 41; 44; 47; 49
Dícsérjétek az Urat!: 8; 15; 60; 74; 85
Erőm és énekem az Úr: 52

Megjegyzések:

Fölhívás megtérésre – A megtérésre felszólítás nemcsak a János korabeli embereknek szól. A megtérés az igazi keresztyén élet kezdete. Akkor történik, amikor valaki bűntudattal Istenhez fordul imádkozva, hogy bocsánatot kérjen, és megígéri, hogy hálából új életet kezd Isten iránti szeretettel.
Korunkban sokan úgy vélik, hogy ha eleget tesznek vallási kötelességüknek, az elég ahhoz, hogy Isten kegyét elnyerjék, és örököljék az örök életet; mások a szövetségben hisznek; ismét mások azt gondolják, hogy ha jók másokkal szemben, akkor üdvösség lesz a jutalmuk. Ez azonban nem így van. A megtérés az egyetlen módja a megtartatásnak.

A megtérés teljes megváltozás – A megtérés nem elvont fogalom, hanem annak következ­ménye az életben való magatartás teljes megváltozása. Az ilyen teljes átadásra való gondolás néha visszatartja az embereket a megtéréstől. Nem tetszik nekik, hogy sok szokással fel kell hagyniuk. Pedig azok helyett sok mindent kapunk: Isten szolgálata, az Üdvözítő iránti szeretet meglepő dimenziót ad életünknek, a szívbe pedig békét, mely minden értelmet meghalad!

Minden hívőnek Krisztusra kell mutatnia – Keresztelő János természetesen rendkívüli módon hívattatott el arra, hogy hirdesse Krisztus eljövetelét. Az ő Krisztusra mutatása azonban minden igazi keresztyént arra ihlethet, hogy szóljon arról, és rámutasson az Üdvözítőre! Már a gyermekek is megtehetik ezt! Péter később ezt írja: „Ti azonban választott nemzetség (…) vagytok, (…) hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9).

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)

• Tiberius császár uralkodása a Római Birodalomban. Poncius Pilátus, Júdea és Samária helytartója. Nagy Heródes fiai, mint negyedes fejedelmek. (***)
• A keresztyénség elterjedése Európában. A pogány népek megkeresztelése (sokszor erőszakkal is). A keresztyénség felvétele Magyarországon. (***)
• Példák a protestantizmus történetéből: nyílt mezőn tartott igehirdetések, és az emberek folyókban, tavakban való megkeresztelése a protestánsok üldöztetése idején. Anabaptisták. (***)
• A felnőttkeresztséget, bemerítkezést gyakorló felekezetek (baptisták, adventisták stb.) (***) Mutassunk itt rá a gyermekkeresztség bibliai alapjaira és áldásaira is!

Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Az ember, mint erkölcsi lény: a vétek és a bűn; az ember bűnös természete; a bűnből való megtérés; döntés a jó és a rossz között; az erkölcsös cselekedet (jócselekedet). (***)

Dráma

• Bizalom-játék: kapcsolatfejlesztő gyakorlat. (***)

Magyar nyelv és irodalom

• Kreatív szövegalkotás: levélírás Keresztelő János korából. (***)

Vizuális kultúra ( Rajz- Művészettörténet)

• Pieter Bruegel: Keresztelő János prédikációja c. festményének tanulmányozása. (***)
• Bibliai történet megjelenítése festéssel: Keresztelő János a Jordán folyónál. (***)

Vázlat:

názír
János
puszta
sáska + erdei méz
teveszőr ruha
„Térjetek meg…”
farizeusok – viperák fajzatai
vámszedők
katonák

Jordán
keresztelni
János keresztelése – víz
Jézus keresztelése – Szentlélek és tűz

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!