1Móz 2,1–3

Sok teológus törte már a fejét azon a kérdésen, vajon mit is jelent a teremtés történetében, hogy Isten megpihent? Talán szüksége volt Istennek a pihenésre? Szüksége volt a megnyugvásra? Vagy már ez is értünk van? Isten látta, hogy nekünk milyen égető szükségünk lesz a munka utáni megpihenésre, s ezt fejezte ki már a világ kezdetekor? Hiszen a szó maga (sabbat – szombat) pihenést jelent.

Tehát ez csak egy szép kép arra nézve, hogy mit is jelent a hatnapos munkás időszak után a megnyugvás, a pihenés? Az élet egyszerű és váltakozó ritmusát mutatta meg Isten nekünk? Vagy már itt, a teremtéskor megmutatta, hogy valami csak az övé? Hogy valamire igényt tart? Hogy az ember nem rendelkezhet felelőtlenül a saját élete felett, mert össze van kötve a Teremtővel?

Vagy egyszerűen csak azt jelenti, hogy a szombatot be kell tartani! És nem kell semmit hozzátenni. Mindenképpen „megéri” betartani, mert a választ – a nyugalom – önmagában hordja!

Egy rabbihoz beállított egy kereskedő azzal a panasszal, hogy nem megy az üzlet. A rabbi rájött, hogy hitsorsosa szombaton is nyitva tartja üzletét. A következő javaslattal állt elő: „Ha beleegyezel, hogy betársuljak az üzletbe 15%-al, de anélkül, hogy ténylegesen be is tegyem a pénzt, megígérem neked, hogy biztosítva lesz tisztességes megélhetésed.” A kereskedő belement, aláírták a szerződést. A rabbi így szólt: „Most, hogy az üzlet kb. egyhetede az én tulajdonommá vált, vagyis a hét napjaiból egy – én a szombatot választom ki magamnak. A szombati haszon ezentúl az enyém lesz, a hét többi napjának a haszna pedig a tiéd. S mivel a szombat az enyém, úgy határoztam, hogy szombaton – az én napomon – az üzlet zárva lesz.” A társ betartotta a feltételeket, szombaton zárva volt az üzlet, megélhetése mégis bőven biztosítva volt.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Móz 31,12–17

Még ha nem is ismerjük jól a zsidóság ünnepeit, azt hamar észreveheti bárki, milyen központi helyen van náluk a sabbat, a szombat megünneplése. Az izráeli rádió így köszönt szombat reggel: „Sabbat salom!” – „Békés szombatot!” A „sábat” ige a munka abbahagyását és a pihenést jelenti. A Talmud (a Tórát magyarázó írás) azt mondja: „aki megtartja a szombatot, az olyan, mintha az egész Tórát megtartaná”, illetve „aki nem tartja meg, olyan, mintha az egész Tórát nem tartaná meg.”

Miért fogalmaznak ilyen kizárólagosan? Van a szombatnak valamilyen titka? Úgy tűnik, igen. Mégpedig az, hogy a IV. parancsolat összefoglalja az Istennel való kapcsolatunkat, ami akkor helyes, ha a parancsolatot megtartjuk, ha engedelmesek vagyunk. Láthatunk ebben szabályokhoz való szigorú ragaszkodást, de mindennek az engedelmesség az alapja. A zsidó gyermekeket 8 napos korukban veszik be az ábrahámi szövetségbe (körülmetélés), akkor, amikor már megélt egy szombatot, hiszen a szombat az élet teljessége.

Tehát a szombat lényegét fontos megértenünk, s nem csak szigorú, vagy számunkra értelmetlen szabályok betöltését kell látnunk benne. Istennel való kapcsolatunk szabályozásának alapja: az engedelmesség.

Így szólt Isten Mózeshez:

– Mózes! Gyönyörű ajándékot tartogatok kincsesházamban, Szombat a neve. Izráelnek akarom adni. Menj, mondd meg nekik.

részlet a Talmudból

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

5Móz 8,2

Az emlékezni szónak különös jelentése van. Örülünk neki, ha van mire emlékezni. Idős emberek mondják: már csak az emlékekből élek. Ezek reményt, biztatást adhatnak. De az emlékezésben mindig van egy előremutató szerep is. Hiszen a múlt tapasztalatait éljük a jelenben a jövőnek.

Jó emlékezni. A Biblia különös hangsúllyal beszél róla. Emlékezni az Úr tetteire. Mindarra, amit elvégzett népe életében, vagy személy szerint az én életemben. Azért vannak évfordulók és ünnepek, hogy megálljunk és visszagondoljunk az útra, melyen hordozott minket. Erről a visszatekintésről énekelünk a 264. dicséretben: „Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett.”

Az emlékezés tettekre vonatkozik. Izráel az Egyiptomból való szabadulásra emlékezik e parancsolat kapcsán (5Móz 5,15), mi keresztyének a bűn Egyiptomából való szabadulásra, Jézus Krisztus által. A „zákar” héber szóban benne van: gondolj rá és készülj eljövetelére! A rá való gondolás pedig segít abban, hogy készüljek az ünnepre, és ne váratlanul érjen. Minden ünnepen régebbi dolgokra emlékezünk, hogy azokból erőt merítsünk a holnapi feladatokra.

Jó, hogy minden héten emlékezhetünk az Úr tetteire!

Az embert az teszi emberré, hogy emlékezik, magával hozza a múltat a jelenbe. És még inkább az, hogy előre tekint, vár valamire, képzeletben megrajzolja a jövőt.

Nicholas Wolterstorff

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Kor 15,20–22

Az első keresztyének hite a feltámadáshoz kapcsolódik. Úgy is hívták kezdetben: húsvéti hit. Egy halott feltámasztásához képest minden más csoda, ami a Bibliában található, csak kisebb lehet. Aki hiszi, hogy Istennek van erre hatalma, az mindent hisz. Ortodox egyházakban ma is így köszöntik egymást húsvétkor: „Krisztus feltámadott”. „Bizonnyal feltámadott” – hangzik a válasz.

Ezért volt olyan megdöbbentő Tamás hitetlensége, aki csak a testi megtapasztalás után szeretett volna hinni. Milyen sokszor magunkra ismerünk ebben. Dosztojevszkij ezzel szemben nem hitetlenséget lát Tamásban, inkább realista hitet. A Karamazov testvérek c. regényében így fogalmaz: „Tamás apostol kijelentette, hogy nem hiszi el az Úr megjelenését addig, amíg nem látja, amikor pedig látta, azt mondta: »Én Uram, én Istenem!« A csoda késztette arra, hogy szilárdan higgyen? Az a legvalószínűbb, hogy nem; csakis azért hitt, mert hinni akart, és lelke mélyén már akkor odaadóan hitt, amikor azt mondta: »Nem hiszem el, amíg nem látom.«”

A feltámadás az örök élet nyitánya. „Krisztus feltámadása a mi dicsőséges feltámadásunknak bizonyos záloga számunkra” – írja a Káténk. A zsidók a teremtésre emlékezve ünneplik a szombatot, mi vasárnap az új teremtést: Jézus Krisztus halálból való feltámadását ünnepeljük.

Milyen csoda, hogy egy hetet nem a gondjaink felsorolásával, az előttünk álló akadályok mérlegelésével kell kezdenünk, hanem az örökkévaló Isten előtti megállással, valódi Isten-tisztelettel!

A föltámadt Krisztus az életet vég nélküli ünneppé teszi.

Athanásius

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

3Móz 23,4

Ma ünnep van. Munkaszüneti nap. Nem is olyan régen úgy mondták: a munka ünnepe. Ma nincs tanítás az iskolákban, nem kell bemenni a munkahelyre, így jobban átérezhetjük: mit is jelent az ünnep. Nagy kérdés, vajon hányan töltik ma is munkával a munka ünnepét? Munkával ünnepelünk – volt gyakori jelszó a 80-as években.

Mit jelent nekünk ez a szó: ünnep? Megkülönböztetjük a hétköznapoktól? A naptárban is piros színnel van jelölve. Vajon bennünk is színesek az ünnepnapok? Ha eseményekre kell emlékeznünk, vagy ha visszagondolunk korábbi iskoláinkra, sok száz szürke, egyforma napot töltöttünk el, melyek közül a legtöbbet elfelejtettük, de az ünnepekre emlékezünk.

Ebben a hónapban a negyedik parancsolat kapcsán az ünnepekről lesz szó. Sokféle ünnepünk van. Vannak, amelyek személyesek, szűk körre tartoznak, családi jellegűek. Vannak, amelyekben nemzeti hovatartozásunk a hangsúlyos, ezek a nemzeti ünnepeink. S vannak egyházi ünnepek, melyek az üdvtörténet nagyobb eseményeihez, vagy az Egyház történéseihez kapcsolódnak. Szinte minden ünnepünk bibliai eredetű. Hiszen Istennek gondja volt már a teremtésnél is az ünnepekre. Ezt olvassuk az 1Móz 1,14-ben: „Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek.”

Istennek már a világ tervezésénél gondja volt az ünnepekre, vajon mi is kellően figyelünk rájuk?

A hétköznapok jönnek-mennek, de századok se mozdulnak az ünnepek állócsillaga alatt.

Pilinszky János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024