Képforrás: 123RF

  • Intelligenciatípus: Természeti, verbális-nyelvi, egzisztenciális, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Bibliaismeret, kortörténet: a só szerepe, jelentősége; interaktív multimédiás feladat: ige és közmondás párosítás; meseolvasás; mesealakok, formák mintázása sólisztgyurmával

 

„Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? – kérdezi Jézus az őt követni vágyó sokaságtól, akik közül mindenki jól tudja a választ: – …kidobják” (Lukács 14,34–35).” Jézus példázatában a só ízesítő szerepére utal, és mi is elsősorban erre gondolunk, ha sóról van szó. A fűszerek között tartjuk számon, és ott is tartjuk, a fűszeres polcon. Pedig a só, különösen a bibliai időkben, jóval több volt ennél. Az ízesítés mellett a tartósításban, a fertőtlenítésben és a kultuszban is fontos szerepe volt.

A köznyelvben a só a konyhasót, a nátriumkloridot (NaCl) jelenti, ami csak az egyik sófajta. A sók kémiai jellemzője, hogy kifelé semleges töltésű ionos vegyületek (pozitív kationokból és negatív anionokból állnak). A Biblia is a kősó (NaCl) értelemben használja a szót, így a továbbiakban mi is a nátriumkloridról beszélünk.

A só nélkülözhetetlen életfeltétel, szervezetünk sejtnedveinek sókoncentrációja közel egy százalék, amely fenntartásához napi 5-10 g sóra van szükségünk. Nagy mennyiségben, illetve nagy koncentrációban a só viszont méreg. Nem véletlen, hogy az ókorban egy város elpusztítását annak sóval való beszórása jelképezte, ahogy a történelmi emlékezet szerint Karthágóval történt, miután Róma legyőzte az észak-afrikai kereskedővárost. A Bibliában, a Bírák könyvében is megtaláljuk a sóval való beszórás nyomait, a királyságot erőszakosan megszerző Abímelek Síkem városát pusztítja el így: „A benne levő népet fölkoncolta, a várost pedig lerombolta, és bevetette sóval.” (Bírák 9,45)

A túl nagy, pusztító sókoncentráció ezen a vidéken elég látványosan jelen van, hiszen a Föld legsósabb beltengere a Holt-tenger, amit a Biblia többek között Sós-tenger néven említ (Józsué 3,16). A Holt-tenger vizében semmilyen élet nincs a sóssága miatt (sókoncentrációja eléri a 28%-ot), partján is csak olyan növények élnek, amelyek alkalmazkodni tudnak a körülményekhez, és szervezetükben felhalmozzák a sót. A Lót történetéből ismert motívum, amikor felesége a pusztuló Sodomára visszatekint, és sóbálvánnyá válik, a Holt-tenger déli partjainál található sóoszlopokra utal.

 

Sólerakódás a Holt-tenger partján – kép: 123RF

 

A só jelentősége a bibliai kor zsidósága számára

Ízesítés

„Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? – kérdezi Jób, amikor példákkal akarja megmutatni, milyen állapotba került a betegsége miatt. – …olyan az, mint a romlott étel.” (Jób 6,6–7) Jób sóhasonlata arra utal, hogy az ízesítésben a sónak alapvetően fontos szerepe volt. Az ízesítésre használt sót elsősorban a Holt-tengerből nyerték, a tömény sóoldatból a kövekre kicsapódó kristályokat gyűjtötték. Ezekkel a kövekkel sóztak, és amikor a használat során kioldódott belőlük a só, értéktelenné váltak, s kidobták. Erre utal Jézus példázata.

Tartósítás

A bibliai időkben nem ismerték a modern tartósítási eljárásokat, így a só pótolhatatlan volt a húsok, halak konzerválásában. A tartósság értéke ezért is kapcsolódik szimbolikusan a sóhoz, és ezért jelképezi a só az Isten népével kötött szövetségének a tartósságát. Az „örökké megmaradó szövetség” igéje (újfordítás) Károli fordításában így hangzik: „sónak szövetsége ez, örökkévaló az Úr előtt” (4Mózes 18,19).

Fertőtlenítés

Ismerték a só fertőtlenítő hatását is, erre utal az újszülött sóval való megmosása, ami több népnél is szokás volt az ősidőkben. A zsidóknál ez a vértől való teljes tisztulást-megtisztítást is jelenti. Ezékielnél olvasunk az eljárásról, mikor népe elhagyatottságát példázza: „Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek.” (Ezékiel 16,4) Elizeus eljárása is, amikor sót dob a rossz vizű forrásba, a só tisztító hatására utal: „Meggyógyítom ezt a vizet, nem okoz többé halált és terméketlenséget.” (2Királyok 2,19–22)

Kultusz

A „só szövetségéről” már volt szó. Ez a képzet állhat annak a hátterében is, hogy az ételáldozatot meg kellett sózni: „Minden ételáldozatodat sózd meg. Ne hagyd le ételáldozatodról Istened szövetségének a sóját. Minden áldozatot sóval mutass be.” (3Mózes 2,13) Az áldozatul bemutatott állatot is megsózták (Ezékiel 43,23–24), és az Úrnak illatáldozatra szánt füstölőszer is „sózva, tisztán és szentül” készül (2Mózes 30,35).

 

Nem csoda ezek után, ha Jézus példázatában a tanítványi lét minőségét a só jelképezi:

Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni?

Máté 5,13

Forrás:

Fráter Erzsébet: A Biblia ételei (Scolar, Bp, 2020, 105–107.)

Keresztyén bibliai lexikon: Só

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Képforrás: 123RF

  • Intelligenciatípus: Természeti, testi-mozgásos
  • Tevékenység: Italok, ételek készítése zöld fűszernövényekből

 

A Bibliában is szereplő menta, kapor a nyár fűszerei, kánikulai napokra frissítő italokat, salátaöntetet készíthetünk velük. De jellegzetes nyári zöld fűszer vagy fűszerként is használt zöldségféle a bazsalikom, rozmaring és zeller is. Ezeket ugyan nem említi a Biblia, de feltehetően ismerték és használták a bibliai tájakon és korokban is.

Néhány egyszerű receptet válogattunk, ami családi vagy tábori körülmények között gyerekekkel is elkészíthető. A recept forrása az étel-ital nevére kattintva elérhető.

 

Italok kánikulai napokra

Képek: 123RF

Öntetek, krémek

 

 

 

 

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Képforrás: 123RF

  • Intelligenciatípus: Természeti, verbális-nyelvi, logikai-matematikai
  • Tevékenység: Biblia- és növényismeret: fűszer- és gyógynövények; interaktív multimédiás feladatok: kép-igepárosítás, memóriajáték

 

Amikor Jákób az éhínség idején ismét útnak indítja fiait Egyiptomba, hogy az ország kormányzója – József – elé járuljanak, lehetősége szerinti gazdag ajándékot küld:

Rakjatok az ország legjobb termékeiből a zsákjaitokba, és vigyetek ajándékot annak az embernek: egy kis balzsamot, egy kis mézet, gyógyfüvet, mirhát, diót és mandulát.

1Mózes 43,11

Az újfordítású Biblia listáján szereplő gyógyfű a Károli-fordítás szerint fűszerszám. A Kánaánban termő fűszer- és gyógynövények a tudósítás szerint értékesek, ajándéknak valók voltak. Minden bizonnyal gyűjtőfogalomról van szó, többféle fűszer- és gyógynövényre gondolhatunk.

Ezékiel könyvében a 27. fejezet Tírusz, a föníciai kereskedőváros gazdagságáról szól, és feltárul előttünk a korabeli piac, ahol a fahéj és illatos nád vagy a balzsam is értékes árunak számított. Károlinál a balzsam helyén szintén fűszerszámot olvasunk:

Séba és Raema kalmárai a te kalmáraid; mindenféle drága fűszerszámokat és mindenféle drágaköveket és aranyat adtak ők árúidért.

Ezékiel 27,22

Hasonló piackép tárul fel a Jelenések könyvében is, ahol az árulistán fahéj, balzsam, füstölőszerek, kenőcsök, tömjén is szerepel (Jelenések 18,13).

Nézzük meg ezek után, miféle fűszerek, fűszerszámok teremtek Kánaán, Palesztina földjén, illetve fordultak meg a piacán.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Képforrás: 123RF

  • Intelligenciatípus: Természeti, testi-mozgásos
  • Tevékenység: Biblia- és növényismeret: zöldségfélék; interaktív multimédiás feladatok: párosítás, csoportosítás; ételkészítés

 

Ezékiel szükségkenyerébe a gabonafélék mellett bab és lencse is került (Ezékiel 4,9), pedig ezek hüvelyes növények. A szükséghelyzet – éhínség, ostrom – azonban megkívánta, hogy minden lehetséges őrleményből lepénykenyeret süssenek. Ám a zöldségfélék, konyhakerti növények nemcsak szükséghelyzetben váltak fontossá. A Biblia híradása szerint hozzátartoztak a mindennapi táplálkozáshoz. Jákób lencsét főzött, amikor bátyja fáradtan megérkezett a vadászatból (1Mózes 25,29–34). A pusztában vándorló zsidó nép, szintén szükséghelyzetben, így emlékezett vissza az egyiptomi kertek bőségére:

Emlékszünk, hogy Egyiptomban ingyen ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.

4Mózes 11,5

 

Dániel és társai, a Babilonba deportált zsidó ifjak vallási okokból nem fogadták el a király ételét, ezért „zöldségféléket” kértek és kaptak a főudvarmestertől. A héber kifejezés (zeroah, zeroim) vagy hüvelyesekre utal, vagy általános értelemben, gyűjtőfogalomként értendő. Nézzük meg sorban, mi minden tartozhatott a bibliai kor emberének zöldségféléi közé.

 

Hüvelyesek

A hüvelyesek, azon belül a pillangósvirágúak családjába sok élelmiszernövény tartozik. Ezek alapvető táplálékként és fehérjeforrásként szolgálnak. A bibliai időkben a borsó, lencse, lóbab és csicseriborsó volt jelentős. A borsót nem említi a Biblia, de szentföldi jelenléte a régészeti leletek alapján valószínű.

 

Lencse (Lens culinaris)

Az egyik legrégebben termesztett főzeléknövény, Kr. e. 8000 körül kezdték termeszteni a Közel-Keleten, innen terjedt el más földrészekre. A forró, száraz nyarú, téli-tavaszi bő csapadékú éghajlatot kedveli. Felálló vagy terpeszkedő, pillangós virágú egynyári növény, apró kacsokkal, párosan összetett keskeny, hosszú levélkékkel. Kicsi, lapos hüvelyterméseiben 1-2 korong alakú mag található. A lencse méretben és színben is változatos, magas fehérjetartalmú, sokoldalúan elkészíthető, ma is fontos főzeléknövény. Ézsau egy tál vörös lencséért adta el Jákóbnak elsőszülöttségi jogát (1Mózes 25,29–34).

Képek: 123RF

Lóbab (Vicia faba)

Kb. 9000 évvel ezelőtt kezdték termeszteni, Délnyugat-Ázsiából vagy a Földközi-tenger mellékéről származik, az ókori Egyiptomban nagyon kedvelt alapélelmiszer volt. A kenyérgabona megjelenése után veszített értékéből, és a szegények eledele lett. Európában is fontos babféle volt Amerika felfedezéséig, ahonnan a ma ismert közönséges bab származik. A lóbab felálló, vastag, üreges szárú, összetett levelű, pillangós fürtvirágzatú, egynyári növény. Hüvelytermése duzzadt, 2-5 szabálytalanul lapos magot rejt magában. A Biblia az alapélelmiszerek között sorolja fel a Dávid seregének hozott élelemadományban (2Sámuel 17,27–29).

Képek: 123RF

Csicseriborsó (Cicer arietinum)

A Közel-Keleten kezdték termeszteni 7-8000 évvel ezelőtt, a babiloni függőkertekben is nevelték, hatalmas termőterületei voltak az ókori Egyiptomban. Szétterülő vagy felálló szárú, párosan összetett levelű, pillangós virágú, egynyári növény. Ujjperc méretű hüvelytermései gömbölyű, borsó alakú magokat rejtenek. Nyersen és szárítva is fogyasztható. Amikor a próféta arról beszél, hogy a megváltott nép körében az igavonó állatok is „sózott abrakot” fognak enni (Ézsaiás 30,24), akkor valójában csicseriborsóról van szó a kor mezőgazdaságát kutató tudósok szerint.

 

Tökfélék

A tökfélék többsége földön futó, kacsokkal felkapaszkodó, egynyári, lágyszárú növény. Jellegzetes kabaktermésük változatos méretű, színű és formájú, de mind vastag héjú, sokmagvú bogyótermés. Fontos táplálék- és gyógynövények a tökök, uborkák és dinnyék. A közönséges tök Észak-Amerikából származik, ezért nem szerepel a Bibliában.

 

Uborkák (Cucumis fajok)

A közönséges uborka (Cucumis sativus) a Himalája vidékéről származik, több ezer éve elterjedt a Közel-Keleten, de a kutatók szerint az ószövetségi időkben még nem ismerték. Rokona a sárgadinnye (Cucumis melo), amit már az ókortól termesztenek a Nílus völgyében. Virága halványsárga, termése ovális vagy gömb alakú. Gyümölcshúsa illatos, édes, lédús, leginkább frissen fogyasztható.

 

Képek: 123RF

Az egyiptológusok véleménye szerint a Nílus völgyének uborkája a Kelet-Afrikából származó uborkadinnye (Cucumis melo var. chate) volt, aminek hosszúkás, az uborkánál nagyobb és lédúsabb, édesebb termése van. A zsidók Egyiptomban ismerhették meg, a pusztai vándorlás során a vágyott egyiptomi finomságok között szerepel (4Mózes 11,5). De Izráel földjén is termesztették, a Ézsaiás próféta uborkaföldről beszél (Ézsaiás 1,8).

 

Görögdinnye (Citrullus lanatus)

Egyiptomban közel 5000 éve termesztik a Kalahári-sivatagból származó futónövényt. Rózsaszín, piros vagy sárga húsú, zöld héjú termése a nagyobb fajtáknál 50 cm hosszú és 20 kg tömegű is lehet. Magas víztartalmú, üdítő, vitamindús nyári gyümölcs. A Bibliában a már említett egyiptomi finomságok között szerepel (4Mózes 11,5).

 

Hagymák

A hagymák a legősibb zöldségfélék közé tartoznak, közel 5000 éve használják őket. A Biblia egy helyen említi a fokhagymát, vöröshagymát és póréhagymát, a vágyott egyiptomi ételek között (4Mózes 11,5). Egyiptomban mindhárom hozzátartozott a piramiskészítők napi kosztjához. Biztosak lehetünk benne, hogy Izráel földjén is termesztették ezeket.

 

Fokhagyma (Allium sativum)

Közép-Ázsiából származó, 30-80 cm magas, gerezdes hagymájú növény, keskeny, kékeszöld levelekkel. Átható szagú hagymája elengedhetetlen fűszer és alapvetően fontos gyógynövény. Megtalálták Tutanhamon fáraó sírkamrájában is.

 

 

Vöröshagyma (Allium cepa)

Valószínűleg Közép-Ázsiában kezdték termeszteni évezredekkel ezelőtt. 30-60 cm magas, nagy, gömbölyű hagymájú, üreges, kékeszöld levelű növény. Fehér virágai gömbös virágzatba tömörülnek. Szintén jelentős a gyógyhatása, az ókori egyiptomiak a mumifikálásnál is használták.

 

 

Póréhagyma (Allium porrum)

A Közel-Keletről és a Földközi-tenger medencéjéből származik. 60-120 cm magas növény, hosszú, hengeres hagymája van, amiből lapos, egymásra boruló levelek fejlődnek. Egy 4000 éves babiloni kőtábla receptleírásában is szerepel, Egyiptomban ételként és gyógynövényként használták.

 

Képek: 123RF

Forrás: Fráter Erzsébet: A Biblia növényei (Scolar, Bp, 2020, 142–157.)

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Képforrás: 123RF

  • Intelligenciatípus: Természeti, egzisztenciális
  • Tevékenység: Biblia- és kenyérismeret; kovászpróba, kenyérsütés

 

Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik.

5Mózes 8,3

 

A Deuteronomium nevezetes igéje tagadó formában beszél a kenyérről, ami nem a kenyér jelentőségét kisebbíti, hanem inkább az Istennel való kapcsolatát hangsúlyozza. Amikor Ézsaiás próféta Isten igéjét a kenyérhez hasonlítja, annak (lelki) éhséget (is) csillapító, életre tápláló tartalmára utal, ami „nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézsaiás 55,11)

A kenyér és az ember szoros kapcsolatát, „sorsközösségét” fejezi ki Jézus gesztusa is, amivel megtöri és megáldja a kenyereket (Márk 6,41); ahogy az Úri imában a „legyen meg a te akaratod” után kéri a „mindennapi kenyerünket” (Máté 6,10-11); és ahogy az „Én vagyok az élet kenyere” kijelentéssel „mutatkozik be” (6,35).

A „régi” ember számára a kenyér = élet, élet = kenyér evidenciája ezzel a tétellel is egyenértékű volt: kenyér = élet = Isten (ajándéka). A magyar tájnyelv is őrzi az életadó kenyér szakralitását, hiszen több magyar vidéken a búza egyik neve, elnevezése „élet”. Hosszú évezredeken keresztül valóban a kenyérgabona termesztése és feldolgozása jelentette a mindennapi munka és tevékenység alapját, az ember életével, életfeltételeivel összefonódva.

 

Hiába keltek korán,
és feküsztök későn:
fáradsággal szerzett kenyeret esztek.
De akit az Úr szeret,
annak álmában is ad eleget.

Zsoltárok 126,2

 

Annak a fiúnak is elég lehetett ebédre öt árpakenyér és két hal, akitől Jézus elkérte az elemózsiáját, hogy megvendégeljen vele több mint ötezer embert (János 6,9). Árpából készült kenyeret a bibliai korban inkább a szegények fogyasztottak, mivel az árpaliszt kisebb gluténtartalmú, a belőle készült kenyér keményebb és nehezebben emészthető. Az árpát egy jó hónappal a búza előtt aratták, ezért a kora tavaszi időszak fő eledele volt az árpakenyér.

Ha a Bibliában kenyérről olvasunk, nem a mi cipókenyerünkre kell gondolni. A kenyérsütés legősibb módja az volt, hogy a sűrű árpa- vagy búzakását forró kőlapon megsütötték. Ez a lisztből, sóból és vízből gyúrt, kelesztés nélküli lepénykenyér bármilyen gabonából elkészíthető. Kelesztett tésztából is lehet lángost, kenyérlepényt készíteni, de a búzalisztből készült kelesztett tésztából már különféle péksütemények, magasabb kenyerek is süthetők. A kelesztést Kr. e. 2600 körül fedezték fel Egyiptomban, és már a 3. évezredben többféle pékterméket állítottak elő. József történetében szerepel a fáraó fűsütőmestere, aki kalácsot, „mindenféle” süteményt vitt kosaraiban (1Mózes 40,16–17). A régészeti leletek tanúsága szerint a kelesztett kenyeret formában sütötték.

Lásd: Kenyeret kezében tartó nő (Egyiptom, Kr. e. 1353-1336 körül)

A kelesztést „végző” élesztő valójában élesztőgomba, amit a sörkészítésnél is használnak, ez indítja be az alkoholos erjedési folyamatot, ami során szén-dioxid szabadul fel. A kovász korpából vagy szőlőszármazékokból készül. Az ősi kenyérkészítéshez házilag készített élesztőt vagy úgynevezett kovászmagot használtak, amit az érett tésztából vagy teknőkaparékból tettek el szárítva a következő sütéshez. A kovászt az új tésztához vízben áztatták, majd ezzel kovászolták a következő tésztaadagot. A kelesztés időigényes folyamat, és azonnali sütést igényel. Ezért is kellett az Egyiptomból való kivonuláskor kovásztalan, keletlen kenyértésztát magukkal vinnie a zsidóknak, hiszen az hosszabb időn keresztül felhasználható. (2Mózes 12,34.39)

Forrás: Fráter Erzsébet: A Biblia ételei (Scolar, Bp, 2020, 50–59.)

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

grafika © Bódi Kati

  • Intelligenciatípus: Természeti, verbális nyelvi, egzisztenciális
  • Tevékenység: Biblia- és növényismeret, kortörténet: gabonamunkák a szántás-vetéstől a kenyérig; interaktív multimédiás feladatok: szövegkiegészítés, sorba rendezés, párosítás

 

A part alatt, a part alatt
három varjú kaszál, három varjú kaszál.

Róka gyűjti, róka gyűjti,
Szúnyog kévét köti, szúnyog kévét köti.

Bolha ugrik, bolha ugrik,
Hányja a szekérre, hányja a szekérre.

Mén a szekér, mén a szekér,
Majd a malomba ér, majd a malomba ér.

A malomba, a malomba
Három tarka macska, három tarka macska.

Egyik szitál, másik rostál,
Harmadik követ vág, harmadik követ vág.

Szürke szamár vizet hoz már,
Tekenőbe tölti, tekenőbe tölti.

Tehén dagaszt, tehén dagaszt,
Kemencébe rakja, kemencébe rakja.

Medve várja, medve várja,
Kisült-e a cipó, kisült-e a cipó.

Tyúk a cipót csipegeti,
Hangya morzsát szedi, hangya morzsát szedi.

Forrás

 

„A part alatt három varjú kaszál” – indítja az aratást a kenyéren át a morzsákig eljutó gyermekdalunk. Szereplői olyan állatkakarterek, amelyek mesei-mítoszi világot teremtve jelenítik meg az életet adó és jelentő munkafolyamatot.

De miből is áll ez a folyamat? Nézzük végig egy többezer éves forrás, a Biblia tükrében, elsősorban Palesztina (a Szentföld) területére figyelve.

 

Gabonamunka a Szentföldön

  • Szántás: A korai (őszi) esők beköszöntével kezdődött. Igavonó állat húzta a faekét, amire szántóvas volt erősítve. Elizeus tizenkét iga ökörrel szántott (1Kir 19,19), de ha nem volt ökör, szamarat is fogtak az eke elé (Ézs 30,24).
  • Vetés: A korai esőkkel, november elején kezdődött a vetés, előbb a búzát és az árpa egy részét, majd január-februárban a tavaszi árpát, kölest és a többi terményt vetették. A magot kézzel szórták a földre, majd utólag beszántották, erre utal a magvető példázata (Mt 13,3–8). Másik módszer, hogy a már felszántott, elegyengetett földre vagy az eke húzta barázdába szórták a magot (Ézs 28,24-25). Mózes törvénye szerint ugyanabba a földbe kétféle magot nem volt szabad vetni (3Móz 19,19).
  • Érés ideje: Vetés után az ember várta az érlelő időt, az esőt és a meleget, ami termővé tette a földet (Mk 4,26-28). Próbált védekezni a kártevők és gyomok ellen, kerítést emelt, Egyiptomban öntözőrendszert hozott létre. A növekedést mégis Isten adja, ez volt az általános tapasztalat (1Kor 3,7).
  • Aratás: „Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje.” (Mk 4,29) Az aratás általában áprilisban az árpával kezdődött, majd néhány hét múlva a búzával folytatódott, és pünkösd táján a munka zöme már be is fejeződött. A gabonát marokra fogták, sarlóval vágták le, majd kévékbe kötötték. Szekéren vagy teherhordó állat hátán vitték a szérűre.
  • Cséplés: A szérű széljárta helyen lévő természetes sziklatérség vagy jól ledöngölt lapos terület volt. A régebbi időkben bottal, pálcával verték ki a szemeket. Ennél haladósabb munka volt a nyomtatás, amikor a körbe rakott kévékből nyomtató állatokkal, illetve az állatok húzta cséplőszánnal (nyomtató szekérrel) verették ki a szemeket (Ézs 28,27-28).
  • Szórás, rostálás: Kedvező széljárás esetén a pelyvával, törekkel teli magot szórólapáttal „szórták”, vagyis feldobálták, miközben a szél kihordta a magok közül a könnyebb pelyvát, töreket. Addig végezték a szórást, amíg kellően tiszta magot nem kaptak. Ezt a szórás után, őrlés előtt még megrostálták.
  • Tárolás: A megtisztított terményt nagy korsókban, hombárokban vagy vermekben, csűrökben helyezték el (Lk 12,17-18). A kőlappal lezárt veremben évtizedeken át el lehetett tartani a terményt.
  • Őrlés, dagasztás: A gabonát kézi malommal őrölték lisztté, ami általában női munka volt. A nagyobb malomkövet többen is forgatták, és állattal hajtott malmok is voltak. Egy háziasszony kb. három órai munkával tudta a család napi kenyeréhez a lisztet megőrölni. A dagasztás is kemény fizikai munka volt.
  • Kenyérsütés: Kezdetben a nehezen keleszthető gabonafélékből kelesztés nélküli lepénykenyeret sütöttek forró kövön. A lepénykenyeret ma is így sütik kövön vagy a kürtő alakú kemence oldalán. A kelesztést Kr. e. 2600 körül fedezték fel a búzatermelő Egyiptomban. A kenyérbúza magasabb gluténtartalmú, és könnyebben megkel, könnyű, rugalmas szerkezetű tésztát ad. A kenyeret házaknál, kisebb kemencékben sütötték meg, de aa városokban pékek is dolgoztak (Jer 37,21).

Források:

  • Fráter Erzsébet: A Biblia növényei (Scolar, Bp, 2017, 81–84.)
  • Keresztyén bibliai lexikon: Mezőgazdaság

 

Aratási jelenetek Menna sírjából (18. dinasztia, Újbirodalom, Théba) – Bódi Kati grafikája

 

Aratástól a kenyérig – szövegkiegészítés

A part alatt, a part alatt… Ugye tudnád folytatni a dalt? A dal szövegét most ismétlések nélkül és hiányosan olvashatod. Keresd meg és illeszd helyükre a hiányzó szavakat! Így végigkövetheted a kenyér útját az aratástól a morzsaszedésig.

A tankocka elérhető itt: Aratástól a kenyérig

Lásd: A part alatt – diafilmkockákon

 

Gabonamunka Egyiptomban – a munkafázisok megfigyelése

Hogyan került az asztalra a kenyér az ókori Egyiptomban? A korabeli ábrázolások megőrizték a munka lépéseit. Figyeljük meg az alábbi weboldalakon található ábrázolásokat:

Óegyiptomi szántás-vetés

Gazdálkodás a Nílus völgyében – aratás jelenetei

Női munkák az ókori Egyiptomban – konyha

Kenyeret nyújtó hercegnő

 

Gabonamunka igéi – képek és igék párosítása

Az alábbi bibliai igék is a gabonamunka fázisaira utalnak. Párosítsuk a megfigyelt képeket és igéket!

  • Szántás-vetés – Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. (Lukács 9,62)
  • Aratás – Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje. (Márk 4,29)
  • Hordás – Elhiszed-e róla, hogy behordja gabonádat, és szérűdre betakarítja? (Jób 39,15)
  • Nyomtatás – Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját! (1Korinthus 9,9)
  • Szórás – Kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: csűrbe hordja gabonáját, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. (Máté 3,12)
  • Őrlés – Két asszony őröl együtt, az egyik felvétetik, a másik pedig otthagyatik. (Lukács 17,35)
  • Kenyér – Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. (János 6,33)

 

 

 

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/