Képforrás: 123RF

• Intelligenciatípus: Természeti, verbális-nyelvi, egzisztenciális, vizuális-térbeli
• Tevékenység: Bibliaismeret, kortörténet: a só szerepe, jelentősége; interaktív multimédiás feladat: ige és közmondás párosítás; meseolvasás; mesealakok, formák mintázása sólisztgyurmával

„Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? – kérdezi Jézus az őt követni vágyó sokaságtól, akik közül mindenki jól tudja a választ: – …kidobják” (Lukács 14,34–35).” Jézus példázatában a só ízesítő szerepére utal, és mi is elsősorban erre gondolunk, ha sóról van szó. A fűszerek között tartjuk számon, és ott is tartjuk, a fűszeres polcon. Pedig a só, különösen a bibliai időkben, jóval több volt ennél. Az ízesítés mellett a tartósításban, a fertőtlenítésben és a kultuszban is fontos szerepe volt.

A köznyelvben a só a konyhasót, a nátriumkloridot (NaCl) jelenti, ami csak az egyik sófajta. A sók kémiai jellemzője, hogy kifelé semleges töltésű ionos vegyületek (pozitív kationokból és negatív anionokból állnak). A Biblia is a kősó (NaCl) értelemben használja a szót, így a továbbiakban mi is a nátriumkloridról beszélünk.

A só nélkülözhetetlen életfeltétel, szervezetünk sejtnedveinek sókoncentrációja közel egy százalék, amely fenntartásához napi 5-10 g sóra van szükségünk. Nagy mennyiségben, illetve nagy koncentrációban a só viszont méreg. Nem véletlen, hogy az ókorban egy város elpusztítását annak sóval való beszórása jelképezte, ahogy a történelmi emlékezet szerint Karthágóval történt, miután Róma legyőzte az észak-afrikai kereskedővárost. A Bibliában, a Bírák könyvében is megtaláljuk a sóval való beszórás nyomait, a királyságot erőszakosan megszerző Abímelek Síkem városát pusztítja el így: „A benne levő népet fölkoncolta, a várost pedig lerombolta, és bevetette sóval.” (Bírák 9,45)

A túl nagy, pusztító sókoncentráció ezen a vidéken elég látványosan jelen van, hiszen a Föld legsósabb beltengere a Holt-tenger, amit a Biblia többek között Sós-tenger néven említ (Józsué 3,16). A Holt-tenger vizében semmilyen élet nincs a sóssága miatt (sókoncentrációja eléri a 28%-ot), partján is csak olyan növények élnek, amelyek alkalmazkodni tudnak a körülményekhez, és szervezetükben felhalmozzák a sót. A Lót történetéből ismert motívum, amikor felesége a pusztuló Sodomára visszatekint, és sóbálvánnyá válik, a Holt-tenger déli partjainál található sóoszlopokra utal.

Sólerakódás a Holt-tenger partján – kép: 123RF

A só jelentősége a bibliai kor zsidósága számára

Ízesítés

„Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? – kérdezi Jób, amikor példákkal akarja megmutatni, milyen állapotba került a betegsége miatt. – …olyan az, mint a romlott étel.” (Jób 6,6–7) Jób sóhasonlata arra utal, hogy az ízesítésben a sónak alapvetően fontos szerepe volt. Az ízesítésre használt sót elsősorban a Holt-tengerből nyerték, a tömény sóoldatból a kövekre kicsapódó kristályokat gyűjtötték. Ezekkel a kövekkel sóztak, és amikor a használat során kioldódott belőlük a só, értéktelenné váltak, s kidobták. Erre utal Jézus példázata.

Tartósítás

A bibliai időkben nem ismerték a modern tartósítási eljárásokat, így a só pótolhatatlan volt a húsok, halak konzerválásában. A tartósság értéke ezért is kapcsolódik szimbolikusan a sóhoz, és ezért jelképezi a só az Isten népével kötött szövetségének a tartósságát. Az „örökké megmaradó szövetség” igéje (újfordítás) Károli fordításában így hangzik: „sónak szövetsége ez, örökkévaló az Úr előtt” (4Mózes 18,19).

Fertőtlenítés

Ismerték a só fertőtlenítő hatását is, erre utal az újszülött sóval való megmosása, ami több népnél is szokás volt az ősidőkben. A zsidóknál ez a vértől való teljes tisztulást-megtisztítást is jelenti. Ezékielnél olvasunk az eljárásról, mikor népe elhagyatottságát példázza: „Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek.” (Ezékiel 16,4) Elizeus eljárása is, amikor sót dob a rossz vizű forrásba, a só tisztító hatására utal: „Meggyógyítom ezt a vizet, nem okoz többé halált és terméketlenséget.” (2Királyok 2,19–22)

Kultusz

A „só szövetségéről” már volt szó. Ez a képzet állhat annak a hátterében is, hogy az ételáldozatot meg kellett sózni: „Minden ételáldozatodat sózd meg. Ne hagyd le ételáldozatodról Istened szövetségének a sóját. Minden áldozatot sóval mutass be.” (3Mózes 2,13) Az áldozatul bemutatott állatot is megsózták (Ezékiel 43,23–24), és az Úrnak illatáldozatra szánt füstölőszer is „sózva, tisztán és szentül” készül (2Mózes 30,35).

Nem csoda ezek után, ha Jézus példázatában a tanítványi lét minőségét a só jelképezi:

Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni?

Máté 5,13

Forrás:

Fráter Erzsébet: A Biblia ételei (Scolar, Bp, 2020, 105–107.)

Keresztyén bibliai lexikon: Só

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Képforrás: 123RF

• Intelligenciatípus: Természeti, egzisztenciális
• Tevékenység: Biblia- és kenyérismeret; kovászpróba, kenyérsütés

Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik.

5Mózes 8,3

A Deuteronomium nevezetes igéje tagadó formában beszél a kenyérről, ami nem a kenyér jelentőségét kisebbíti, hanem inkább az Istennel való kapcsolatát hangsúlyozza. Amikor Ézsaiás próféta Isten igéjét a kenyérhez hasonlítja, annak (lelki) éhséget (is) csillapító, életre tápláló tartalmára utal, ami „nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézsaiás 55,11)

A kenyér és az ember szoros kapcsolatát, „sorsközösségét” fejezi ki Jézus gesztusa is, amivel megtöri és megáldja a kenyereket (Márk 6,41); ahogy az Úri imában a „legyen meg a te akaratod” után kéri a „mindennapi kenyerünket” (Máté 6,10-11); és ahogy az „Én vagyok az élet kenyere” kijelentéssel „mutatkozik be” (6,35).

A „régi” ember számára a kenyér = élet, élet = kenyér evidenciája ezzel a tétellel is egyenértékű volt: kenyér = élet = Isten (ajándéka). A magyar tájnyelv is őrzi az életadó kenyér szakralitását, hiszen több magyar vidéken a búza egyik neve, elnevezése „élet”. Hosszú évezredeken keresztül valóban a kenyérgabona termesztése és feldolgozása jelentette a mindennapi munka és tevékenység alapját, az ember életével, életfeltételeivel összefonódva.

Hiába keltek korán,
és feküsztök későn:
fáradsággal szerzett kenyeret esztek.
De akit az Úr szeret,
annak álmában is ad eleget.

Zsoltárok 126,2

Annak a fiúnak is elég lehetett ebédre öt árpakenyér és két hal, akitől Jézus elkérte az elemózsiáját, hogy megvendégeljen vele több mint ötezer embert (János 6,9). Árpából készült kenyeret a bibliai korban inkább a szegények fogyasztottak, mivel az árpaliszt kisebb gluténtartalmú, a belőle készült kenyér keményebb és nehezebben emészthető. Az árpát egy jó hónappal a búza előtt aratták, ezért a kora tavaszi időszak fő eledele volt az árpakenyér.

Ha a Bibliában kenyérről olvasunk, nem a mi cipókenyerünkre kell gondolni. A kenyérsütés legősibb módja az volt, hogy a sűrű árpa- vagy búzakását forró kőlapon megsütötték. Ez a lisztből, sóból és vízből gyúrt, kelesztés nélküli lepénykenyér bármilyen gabonából elkészíthető. Kelesztett tésztából is lehet lángost, kenyérlepényt készíteni, de a búzalisztből készült kelesztett tésztából már különféle péksütemények, magasabb kenyerek is süthetők. A kelesztést Kr. e. 2600 körül fedezték fel Egyiptomban, és már a 3. évezredben többféle pékterméket állítottak elő. József történetében szerepel a fáraó fűsütőmestere, aki kalácsot, „mindenféle” süteményt vitt kosaraiban (1Mózes 40,16–17). A régészeti leletek tanúsága szerint a kelesztett kenyeret formában sütötték.

Lásd: Kenyeret kezében tartó nő (Egyiptom, Kr. e. 1353-1336 körül)

A kelesztést „végző” élesztő valójában élesztőgomba, amit a sörkészítésnél is használnak, ez indítja be az alkoholos erjedési folyamatot, ami során szén-dioxid szabadul fel. A kovász korpából vagy szőlőszármazékokból készül. Az ősi kenyérkészítéshez házilag készített élesztőt vagy úgynevezett kovászmagot használtak, amit az érett tésztából vagy teknőkaparékból tettek el szárítva a következő sütéshez. A kovászt az új tésztához vízben áztatták, majd ezzel kovászolták a következő tésztaadagot. A kelesztés időigényes folyamat, és azonnali sütést igényel. Ezért is kellett az Egyiptomból való kivonuláskor kovásztalan, keletlen kenyértésztát magukkal vinnie a zsidóknak, hiszen az hosszabb időn keresztül felhasználható. (2Mózes 12,34.39)

Forrás: Fráter Erzsébet: A Biblia ételei (Scolar, Bp, 2020, 50–59.)

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/