91. Sámuel mint bíra

,

Üzenet – Téma:

* Megtérés után segít az Úr.
* „Nagy az ereje az igaz ember könyörgésé­nek.”

Előzmények:

A súlyos csapások után a filiszteusok visz-szaküldték a szövetség ládáját Izráelbe. Miután a bétsemesiek belenéztek az Úr ládájába, és ezért büntetést kaptak, a ládát Abinádáb házába vitték, Kirjat-Jeárimba.

Történet:

Húsz év telt el azóta, hogy a szövetség ládája Kirjat-Jeárimba érkezett. Húsz sötét esztendő, ami alatt a filiszteusok egyre nehezebbé tették Izráel életét. A nép tanácstalanná vált, és folyvást az Úr elé járultak panaszukkal.

Mi történt ezalatt Sámuellel? Az 1Sám 4,1-ben azt olvassuk, hogy „Sámuel beszéde eljutott egész Izráelhez”. Az Úr beszélt általa, és a nép hallgatott szavára (vö. 1Sám 3,19–21). Így maradt ez húsz éven át, mégsem tértek meg szívből. Sámuelt is mélyen érintette a sok nyomorúság, s úgy látta, hogy a nép végre Istentől vár szabadulást. Most eljött végre az idő, hogy helyes irányba terelje gondolkodásukat, tetteiket.

„Ha tiszta szívből akartok megtérni az ÚRhoz, akkor távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket és Astartékat. Ragaszkodjatok szívből az ÚRhoz, egyedül neki szolgáljatok.” Az előző években Sámuel sokszor figyelmeztette őket, hogy vessék el a bálványokat, és csak Izráel Istenének szolgáljanak. Most tanácstalanná váltak az izráeliták, s ezért szívesen hallgattak Sámuel szavára.

A Baál-szobrokat és Astartékat*, az oltárokat, szent halmokat és szent fákat mind kiirtották. És ami a legszebb, az izráeliták mind az Úrnak szolgáltak!

Sámuel egy nagy népgyűlést hívott egybe Micpába*. Most nemcsak a nép vezetőit, hanem minden férfit, az egész országból, Dántól Beérsebáig. Sámuel mindannyiukért és mindannyiukkal együtt akart imádkozni.

A gyűlésen a nép tényleg megvallotta, hogy vétkeztek Isten parancsai ellen. Ennek jeleként vizet öntöttek ki* az Úr színe elé. Ezt a jelet a következőképpen magyarázták. Ahogyan a víz elterül a föld színén, és eltűnik, olyan kicsinynek és nyomorultnak érzi magát a nép Isten előtt. Böjtöltek is aznap. Nyilvánosan bűnt vallottak: „Vétkeztünk az ÚR ellen!”

Sámuel ettől kezdve bíraként lépett fel.

A filiszteusok meghallották, hogy az izráeliták Micpába gyűltek nagy számban, s azt gondolták, háborúra készülnek. Az öt város fejedelmei rögtön sereggel indultak Micpába, mely csak egy napi járóföldre volt.

A rémült zsidók arra kérték Sámuelt, imádkozzon értük az Úrhoz, Istenükhöz, hogy mentse meg őket a filiszteusoktól.

Közben a filiszteusok is egészen közel értek, ám az izráeliták az Úr szabadítására vártak, és nem támadtak rájuk.

Sámuel egy szopós bárányt áldozott, és könyörgött népe életéért. Az izráeliták tudták, ők nem méltóak arra, hogy Istenhez imádkozzanak. Az áldozat a nagy áldozatra, a Bárányra, Jézus Krisztusra utal!

Miközben az égőáldozatot az oltáron megáldozták, a filiszteusok támadása megindult. De most az Úr harcolt Izráelért, meghallgatta Sámuel imáját. Hirtelen mennydörgés támadt. A filiszteusok halálra rémültek, és menekülni kezdtek. (Valószínűleg sok filiszteust csapott agyon villám, mire a többiek pánikba estek. A villám dárdába és sisakba csaphatott. Ilyesmit találunk leírva a Zsolt 18,7–18-ban és 29,3–8-ban.)

Az izráeliták Micpától Bétkárig* üldözték a filiszteusokat, és levágták őket. Az ütközet után Micpa és Sén között egy emlékkövet állított fel Sámuel. Eben-Háézernek* nevezte el („a segély köve”), és azt mondta: „Mindeddig megsegített bennünket az ÚR!” Nagyon valószínű, hogy ez volt a gyűlés helye, ahová Sámuel a gyűlést egybehívta.

A filiszteusokat teljesen leverték, akik egy darabig nem jöttek vissza Izráel földjére. Területük egy része, és azok a városok, amiket Józsué Júda törzsének jelölt, és egy ideig Júdához is tartoztak (vö. Bír 1,18), most újra Izráelhez kerültek.

Az elkövetkező években béke volt Izráel és a filiszteusok között. Még az országban itt-ott szétszórtan lakó emóriak is békén maradtak.

Sámuel a nép bírája lett. Szokásává vált, hogy Efraim és Benjámin területét végigjárja, hogy igazságot szolgáltasson. Bételbe, Gilgálba és Micpába is elment, hogy aztán visszatérjen Rámába, ahol lakott (Rámátaim-Cófim). Rámában épített oltárt az Úrnak. A szentélyt Silóban nem használták többet. Ahogyan Ábrahám, Izsák és Jákób ősatyák tették, oltárt épített, hogy ott az Úrnak szolgálhasson.

Sámuel másként bíráskodott, mint pl. Gedeon. Nem harcos, hanem imádkozó és vezető. „Nem hatalommal és nem erőszakkal (Károli: erővel), hanem az én lelkemmel!” (Zak 4,6)

A filiszteusok nem tűntek el örökre, megtartották régi határaikat és jónéhány szállást, ahonnan portyákat indítottak (vö. többek között 1Sám 10,5). Később újra teljes erővel támadtak (1Sám 13,5), és különösen nehézzé tették Izráel helyzetét (vö. 1Sám 13,17kk). Saul király harcolt velük, Dávid király elnyomta őket egy időre. A júdai Uzzijjá király győzhette le őket később (2Krón 26,6). Mégis megerősödhettek ezután egy időre, mert Jeremiás próféta prófétált ellenük (Jer 47). Végül egy egyiptomi fáraó alatt veszítették el vezető szerepüket. Jeremiás, Ámós, Zofóniás és Zakariás próféta idejében még laktak filiszteusok Askelónban és Gázában (vö. többek közt Ám 1,7–8).

Jegyzetek:

Baál és Astarte – Részletes leírása a 74. leckében található.

Micpa – „Kilátótorony”: Az Ószövetségben több ilyen toronnyal találkozunk, pl. Migdól (2Móz 14,2; 4Móz 33,7). Micpában, Benjámin földjén tartották a népgyűléseket a Bírák idején (vö. Bír 10,17; 20,1; 1Sám 10,17; 93. lecke). Van egy másik Micpa is Gileád hegyei között, a Jordánon túl (vö. Bír 11,11).

Vizet kiönteni – A vizet elnyeli a föld. Amikor csalódott vagy, kevés a könnyed. Mintha a könnyed lenne, vizet önthetsz ki a föld színére.
Az itt elbeszélt eseményt a 2Sám 14,14-ben is megtaláljuk: „Mert bizonyosan meghalunk, és olyanok leszünk, mint a víz, amelyet ha a földre öntenek, nem lehet fölszedni”. Továbbá: „Szétfolytam, mint a víz” (Zsolt 22,15); „Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt!” (JSir 2,19)

Bétkár – Kicsiny hely közvetlenül Micpa mellett, csak itt van említve.

Eben-Háézer – Benjámin területén lévő hely, Micpa és Sén („fog”) között, egy éles szikla, nem messzire Silótól, Sámuel nevezte el. Jelentése: „a segítség sziklája”, ebben az értelemben: „Mindeddig megsegített bennünket az ÚR”. Az 1Sám 4,1-ben és 5,1-ben találkoztunk már vele.

Énekek:

Református énekeskönyv: 32; 79:3.5; 130:1.4; 143:8–11; 157; 217:1–3; 256:1–5; 384
Jertek, énekeljünk: 142; 185; 245:1
Harangszó: 18; 40:1.5–6; 41; 44; 52:1.4; 53:1.5–6
Dicsérjétek az Urat!: 27:1; 53:1.4; 55:1.3; 69; 87; 93; 161
Erőm és énekem az Úr: 23; 38; 46; 52; 65; 84; 111; 139

Megjegyzések:

Megbánást tanúsítani – Megkönnyebbülés, amikor elérkezünk a megbánásig. Isten megbocsátja a bűnt, és elveszi. Amikor az út Istentől az emberig így nyitva, akkor tapasztaljuk meg az Úr megbocsátó irgalmát.

Szükséges átformálás – A megbánást mindig követnie kell a bálványoktól, megrögzött bűnöktől való megszabadulásnak. Maga az Úr segít elfordulni ezektől. Az átformálás lehet személyes, de lehet nemzeti vagy egyházi is. Áldás nyugszik rajta, ahogyan e történetben látjuk. Az Úr segítette Izráelt a filiszteusok ellen.

Igaz ember imája – Szükségessé válhat, hogy valaki egy egész népért imádkozzon. Ebben az esetben Sámuel volt, aki „közbenjárt imájával”. A templomi közös, nyilvános imádság is az egész gyülekezetért való közbenjárás. Amennyiben a pedagógus, hitoktató imádsága szívből jövő, és az Úr előtt is kedves dolgokra vonatkozik, akkor az ilyen imádság bizonyosan meghallgattatik.
Az országért, népért való imádság igazán fontos, gyerekek is mondhatják.

Isten segítsége – Isten meghallgatta az imádságot, és vihar által segített. Ő gyakran használ természeti eseményeket, hogy segítsen nekünk. Legyen rá nyitott szemünk, észrevenni, ahogyan Isten meghallgat és segít.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem

  • Bűnbánat, megújulás személyes életünkben. (***)
  • Történelmi példák a reformációra, nagy reformátor személyiségek. (***)

Magyar nyelv és irodalom

  • Szövegpárhuzamok keresése a 32. zsoltár és a bibliai történet között. Vázlatírás a zsoltárból vett idézetek segítségével. (***)
  • Britt G. Hallqvist svéd költőnő gyermekhangra írt imádságának megismerése. (***)

Vázlat:

Sámuel – bíra
Baál – Astarte
Micpa – reform
filiszteus támadás
vihar: menekülés
Eben–Háézer:
„Mindeddig megsegített bennünket az Úr!”

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Ikon

365/091. Sámuel mint bíra – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 120.99 KB
A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!

 

90. Az Úr ládája visszakerül Izráelbe

,

Üzenet –Téma:

* Isten tiszteletet követel.
* Az igazi tisztelet nem félelemből, hanem szeretetből fakad.

Előzmények:

Amikor a filiszteusok az izráelitákat le-győz­ték, elvitték magukkal Asdódba Izráel Istenének ládáját. Dágón bálványszobra kétszer „borult le” előtte; másodszor a feje és kezei is letörtek. A filiszteusok büntetést kaptak az Úrtól; sokan meghaltak, másoknak elviselhetetlen szenvedést okoztak a testükön támadt fekélyek. Végül elhatározták, hogy a ládát visszaküldik Izráelbe.

Történet:

Hét hónapig volt a szövetség ládája a filiszteusok területén. Sok fájdalmat szereztek a filiszteusok önmaguknak azzal, hogy a ládát magukkal vitték, és nem bántak vele tisztelettel. Azonkívül, hogy sokan meghaltak, és „fekélyektől” szenvedtek, még egy csapás sújtotta őket: rengeteg egér árasztotta el az országot, és elpusztítottak mindent, ami a mezőn termett.

Amikor a filiszteus fejedelmek elhatározták, hogy visszaküldik a ládát Izráelbe, tanácsot kértek papjaiktól és jövendőmondóiktól: „Mit tegyünk az ÚR ládájával? Mondjátok meg, hogyan juttassuk vissza a helyére?”

A pogány papok és jósok azt mondták: „Ha el akarjátok küldeni Izráel Istenének a ládáját, ne üresen küldjétek, hanem jóvátételi ajándékot is küldjetek vele. Akkor meggyógyultok, és megtudjátok, hogy Isten miért nem vette le rólatok a kezét.” Ezzel elismerték Isten felsőbbségét.

Azt javasolták a fejedelmeknek, hogy jóvátételi ajándékul öt-öt aranyegeret és aranyfekélyt készítsenek, s helyezzék azokat a szövetség ládája mellé. „Így adjatok dicsőséget Izráel Istenének, akkor talán nem nehezedik tovább a keze rátok, isteneitekre és országotokra.” Emlékeztették a fejedelmeket arra, ami az egyiptomi fáraót és népét érte, amikor a fáraó megkeményítette szívét. Mégis el kellett engedniük az izráelitákat, miután az Úr olyan hatalommal bánt el velük. E szavakból kiérezhető, hogy az Egyiptomot ért csapásokról, nyomorúságokról, és a fáraó pusztulásáról szóló elbeszéléseket jól ismerték a környező népek. Tudták, hogy az Úrral nem jó gúnyolódni.

Az Isten ládáját egy új szekérre tették, mellé egy ládikóban az aranyfekélyeket és -egereket. A kocsi elé két szoptatós tehenet fogtak, olyanokat, amiken még nem volt járom. Borjaikat elválasztották tőlük, és hazavitték. Ezzel viszont azt akarták megtudni, hogy a csapások Izráel Istenétől erednek-e, vagy sem. Ha a tehenek a borjaik nélkül elindulnak, ez azt jelenti, hogy az Úrtól indult a dolog. „Ha (a szekér) a saját határa felé, Bétsemes* felé tart, akkor ő okozta nekünk ezt a nagy bajt. Ha pedig nem, abból megtudjuk, hogy nem az ő keze sújtott bennünket, hanem véletlenül történt ez velünk.”

Ahogy mondták, úgy is tettek. Feszülten várták, mit fognak tenni a tehenek. Azok a Bétsemes felé vivő útra tértek, folyton bőgve mentek előre; nem tértek le se jobbra, se balra. A filiszteus fejedelmek követték a szekeret, hogy biztosak legyenek benne, megérkezik-e Bétsemesbe. Bétsemes határán megálltak, onnan néztek a szekér után. Milyen megaláztatás volt ez a gőgös fejedelmeknek! A bizonyíték kész: Izráel Istene büntette meg őket gőgjükért, és vele való gúnyolódásukért.

A bétsemesiek búzát arattak éppen, mikor a szekeret közeledni látták. Mindannyian örültek, hogy az Úr ládája visszatér közéjük. A tehenek megálltak egy bizonyos bétsemesi Jehósua mezején.

Ott lévő léviták emelték le a ládát és a ládikót a szekérről, és egy nagy kőre helyezték, ami a mezőn volt. Fölaprították a szekér fáját, és föláldozták a teheneket égőáldozatul az Úrnak.

Amikor látta ezt az öt fejedelem, visszatértek Ekrónba.

A bétsemesiek azonban súlyos hibát követtek el. Olyan kíváncsiak lettek, hogy mi lehet a szövetség ládájában, hogy az engesztelési fedelet oldalra billentve belenéztek. Az Úr megbüntette őket: „Megölt a nép közül hetven embert*.”

Bétsemes népe megrettent, és ezt kérdezték: „Ki állhat meg az ÚRnak, ennek a szent Istennek a színe előtt? És a láda hova kerüljön innen?”

A hozzájuk legközelebb lévő város Kirjat-Jeárim, Júda hegyvidékén. Követet küldtek oda, üzenettel: „A filiszteusok visszaküldték az ÚR ládáját. Jöjjetek és vigyétek magatokhoz!”

Kirjat-Jeárim lakosai azt tették, amit vártak tőlük. Elvitték az Úr ládáját, és elhelyezték Abinádáb házába, a magaslatra. Fölszentelték a fiát, Eleázárt, hogy őrizze az Úr ládáját.

A láda sosem került vissza Silóba*, a szentélybe.

Megjegyzés: Sámuelről semmit sem hallunk az 1Sám 4 – 7,1-ben megírt események alatt.

Jegyzetek:

Bétsemes – „A nap háza”; kicsi település Szórék patakjánál, nem messzire Corától, ahol Sámson lakott, Júda és Benjámin határán, Ekrón közvetlen közelében. Ne tévesszük össze két másik hellyel, melyeknek ugyanez a neve, egyik Naftali (Józs 19,38), a másik Issakár (Józs 19,22) területén.

Hetven ember – Néhány héber kézirat és az új protestáns fordítás hetven embert említ, több héber kézirat azonban, és a Károli fordítás is „ötvenezer és hetven embert”. Olyan probléma ez, amiben nem értenek egyet az írásmagyarázók. Bár az utóbbi szám túlzottan magasnak tűnik, elképzelhető, hogy van rá magyarázat.

A láda nem tért vissza többet Silóba – Ászáf, a 78. zsoltár szerzője ír erről (67–68. versek): „De József sátrát megvetette, nem Efraim törzsét választotta, Júda törzsét választotta ki, a Sion hegyét, mert azt szereti.” Siló Efraimban fekszik. Nem akarta az Úr, hogy a szövetség ládája visszatérjen oda, ahol annyi engedetlenséget követtek el ellene.
A szentély még néhány alkalommal elköltözött: először Nóbba (1Sám 21,1kk), Benjámin törzsének egyik papi városába, nem messzire Anátóttól, ahonnan Abjátár főpap származik (vö. 1Kir 2,26); és volt később Gibeónban, ugyancsak Benjámin területén (vö. 1Kir 3,4 és 2Krón 1,3.5). Akkor már egy külön sátorban volt a láda, amit Dávid helyezett át Jeruzsálembe (vö. 2Sám 6,17). Később Salamon templomába, Jeruzsálembe, a Sion hegyére került (vö. 1Kir 8,4.6–9).
A fogság után újjáépült a templom Jeruzsálemben, de a szentek szentéből hiányzott a láda. A rómaiak nagy megdöbbenésére, akik Jeruzsálemet Kr. u. 70-ben bevették, a templomot teljesen üresen találták.

090

Énekek:

Református énekeskönyv: 47:1–2; 89:1.3–4; 95:2; 99:1–3; 165:1–3; 251:1–3; 264:1
Jertek, énekeljünk: 64:1; 81; 87
Harangszó: 40:1–3; 41; 52
Dicsérjétek az Urat!: 26; 42; 53; 69; 93; 165
Erőm és énekem az Úr: 16:1.3; 41; 46; 84; 91

Megjegyzések:

Fölismerni Isten kezét – A filiszteusok példáján láthatjuk, milyen nyomorúság érheti azokat, akik nem tisztelik az Urat. Ez ma is így van: emberek gyakran nem akarják elismerni, hogy Isten bünteti őket. A véletlent, a sorsot, még a csillagokat is felsorolják, mint annak a hatalomnak a megszemélyesítőjét, ami a nyomorúságuk oka. A filiszteus fejedelmeknek végül mégiscsak el kellett ismerniük, hogy Isten keze nehezedett rájuk. Sok ember nem jut el idáig…
Egy másik módszer, hogy megpróbáljuk Isten büntető kezének elismerését elkerülni: minden nyomorúságot, minden szerencsétlenséget az ördög számlájára írunk. Kérdés: kinek a kezébe akarsz inkább kerülni: Isten vagy a sátán kezébe?
Büszkeség és félelem tart vissza sok hitetlen embert annak elismerésétől, hogy van Isten, aki mindent irányít.

Tisztelet Isten ládája előtt – A bétsemesiek nyilvánvalóan hálásak voltak azért, hogy a láda újra visszatért országukba. Viszont szentségtelen módon, Isten jelenlétét nem tisztelve belenéztek a ládába. Vajon nem látunk ilyesmit keresztyén környezetben is, amikor tisztelettel beszélnek az Úrról és Úr Jézusról, de néha kevesebb tisztelettel az igéjéről, amiben magát kijelenti, és ahol nevét kiejtik? Átkos szitkozódásokat gyakran nem ismernek el káromkodásnak, és még keresztyének is használják ezeket a kifejezéseket.
Hogyan bánunk mi a Bibliával, és hogyan kezelik ortodox zsidók a könyvtekercseket, pl. a Tórát? Igaz, ez csak külsőség. Tanítsuk a gyerekeket tisztelettel beszélni Isten szaváról!

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem

  • A tisztelet szerepe kapcsolatainkban. Milyen az igazi tisztelet? (** ***)
  • Babonás szokások a pogány népek vallásában és a magyar nép hiedelemvilágában. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

  • Igaz / nem igaz? Mondatkiegészítés a bibliai történet alapján. (**)
  • Tudósítás vagy riportsorozat készítése a bibliai történet alapján. (***)

Vizuális kultúra (Rajz) / Technika

  • Papírmunka: a szövetség ládája makettjének elkészítése. (**)
  • Eseményrajzok a bibliai történet alapján. (***)

 

Vázlat:

filiszteusok – láda
aranyfekélyek és -egerek
új szekér – tehén a borjai nélkül

Bétsemes – kíváncsiság vétke
Kirjat-Jeárim
Abinádáb és Eleázár

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Ikon

365/090. Az Úr ládája visszakerül Izráelbe – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 899.05 KB
A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!

89. Harc a filiszteusok ellen; az Úr ládája a filiszteusoknál

,

Üzenet –Téma:

* Isten nélkül nincs győzelem.
* Isten megtartja ígéretét.
* Isten nem engedi, hogy kigúnyolják.

Előzmények:

Sámuelt Isten házába vitték szülei. Egy próféta Isten üzenetét hozta Élinek. Sámuel első prófétai feladata az volt, hogy Isten ítéletét hir­desse Éli főpap háza népe fölött.

1. történet:

Izráel ellenségei Éli és Sámuel idején még mindig a filiszteusok* voltak, akik ellen Sámson is harcolt. Ismét megerősödtek az alatt a 40 esztendő alatt, amíg Éli ítélte bíraként Izráelt, az után a csapás után, melyet Sámson mért rájuk. Újra betörtek Izráelbe. A zsidók hadba vonultak ellenük.

A filiszteusok csatarendbe álltak a júdeai Afék közelében, Izráel fiai Eben-Háézer* mellett gyülekeztek. A filiszteusok heves küzdelemben legyőzték az izráelitákat. Mintegy négyezer zsidót vágtak le.

A hadinép visszavonult a táborba, és a vének ezt mondták: „Miért veretett meg ma bennünket az ÚR a filiszteusokkal?” Majd előadták tervüket: „Hozzuk el Silóból az ÚR szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből!” Az Urat hibáztatták a vereségükért. Úgy gondolták, hogy a láda jelenlétében* győzelmet ad majd a seregnek.

Hofni és Fineás, Éli két istentelen fia vitte a szövetség ládáját a táborba. Élinek láthatóan nem volt bátorsága ezt megtiltani. Remegve a félelemtől, és mindattól, ami a ládával történhet, az öreg főpap hátramaradt a szentélyben.

Amikor a zsidók meglátták a ládát, olyan hangosan kiáltottak, hogy megrendült a föld. Most már tényleg azt hitték, hogy az Úr velük fog küzdeni. Annyira eltávolodtak az Úrtól, hogy az első vereség után sem értették meg, Isten haragját vonták magukra.

A filiszteusok, akik ezt hallották, idegesen kérdezték, vajon minek örülnek ilyen hangosan a zsidók. Amikor meghallották, hogy az Úr ládája érkezett meg a izráeli sereghez, félni kezdtek: „Isten jött a táborba! Jaj nekünk, mert ilyen még nem volt sohasem! Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában! Filiszteusok! Legyetek erősek, legyetek férfiak, különben szolgái lesztek a hébereknek, ahogyan ők szolgáltak nektek. Legyetek férfiak, harcoljatok!” Érthető volt a félelem. Mindent el akartak követni, hogy Izráel Istenét legyőzhessék. Saját isteneikhez, közöttük Dágónhoz*, a halistenhez nem kiáltottak, hanem csak saját erejükben bíztak. Végül is az az ember, aki Istent nem szolgálja, a saját teljesítményében reménykedik. (Míg mi az Úr Jézus érdeméért kegyelemből kapunk segítséget.)

Majd teljes hevességével kirobbant a harc, és Izráel vereségével végződött. A veszteség nagy volt, elesett mintegy harmincezer ember, a maradék pedig hazamenekült.

A filiszteusok elvitték az Isten ládáját is. Hofni és Fineás, akik a láda mellett maradtak, mindketten elestek, ugyanazon a napon, ahogy azt az Isten embere megmondta Élinek (1Sám 2,34; 88. lecke).

Az egyik benjámini férfi, aki megmenekült a harctérről, még aznap eljutott Silóba. Megszaggatta a ruháit, és port hintett fejére a gyász jeleként.

Az öreg Éli főpap, aki már 98 éves volt, és alig látott, az út szélén ült egy székben. Aggódott a szövetség ládája miatt. Emlékezett Isten embere szavára, aki azt mondta, valami szörnyű fog történni „Isten lakhelyé”-vel, a ládával. (1Sám 2,32)

A városbeli emberek látták a hírnök gyászát, és megkérdezték tőle, mi történt. Az elmondta a történteket, mire a nép jajgatni kezdett megindultságában. Éli meghallotta a fájdalmas jajveszékelést, és megkérdezte, mi történt. A hírnök neki is elmondta: „Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen nagy vereség érte a népet. Meghalt két fiad, Hofni és Fineás is, sőt az Isten ládáját is elvették!”

Amikor a szörnyű hírt meghallotta Isten ládájáról, az idős, elnehezült Éli hátraesett székéről, és nyakát szegve meghalt. Így ért véget negyven évig tartó bíráskodása.

Bár Éli maga istenfélő volt, vezetése mégsem hozott békét Izráelnek. Fiai élete nem adott jó példát arra, hogyan szolgáljon a nép az Úrnak.

Éli menye, Fineás felesége várandós volt éppen. Már nem sok idő hiányzott a gyermek megszületéséig. Ő is hallotta a szörnyű hírt, hogy az Isten ládáját elrabolták a filiszteusok, s hogy apósa és férje is meghalt. Az ijedelem miatt túl korán indult el a szülés. A neki segítő asszonyok bátorítani próbálták: „Ne félj, mert fiút szültél!” Ám ő nem is figyelt oda, és elnevezte fiát Íkábódnak*, mert azt mondta: „Odavan Izráel dicsősége”. Ez az asszony más volt, mint istentelen férje. Fia neve állandó emlékeztetés maradt a szörnyű eseményre, egyben felhívás a népnek az Úrhoz való visszatérésre. E haldokló asszony gyásza is az Úr dicsőségét szolgálta.

A 78. zsoltár szerzője, Ászáf megemlékezik az Úr ládája elvételéről, Hofni és Fineás elestéről: „Fogságba juttatta hatalma jelét, ékességét ellenség kezébe… Papjai fegyver által estek el, özvegyei nem sírhattak.” (61. és 64. versek)

2. történet:

A filiszteusok elvitték Isten ládáját Eben-Háézerből trófeaként a hazájukba. Asdódban helyezték el, Dágón templomában, ahol Dágón mellé állították. Úgy gondolták, ezzel a bálványistenüknek nagyobb tisztessége lesz, s mintha Izráel Istene Dágón foglya lenne.

Mikor másnap reggel Dágón papjai a templomba léptek, Dágónt a földön találták, arccal az Úr ládája előtt. Isten munkája volt ez; Dágónnak, a pogány istentiszteletnek, a sátán birodalmának meg kell hajolnia Izráel Istenének fensége előtt! A papok Dágónt gyorsan újra talpraállították.

Következő reggel Dágón megint arccal a földön feküdt a szövetség ládája előtt. S ami még rosszabb, feje és két karja letörött, és ott hevert a küszöbön, szinte kívül a templomon. Dágón templomának a küszöbét ettől fogva szentnek tekintették, és nem volt szabad rálépni. Ez bizonyítja, mennyire bálványimádók voltak ezek az emberek: inkább a küszöböt tekintették szentnek, ahová bálványuk darabjai hullottak, mintsem Izráel Istenét, aki pedig megbizonyította, hogy messze fölötte áll Dágónnak. Esztelenül cselekedtek, mert ettől fogva a küszöb átugrálásával minden filiszteus arra emlékezett, hogy (bálvány)istenük legyőzetett.

Nem olvasunk róla, hogy a papok megpróbálták volna a szobrot helyreállítani.

Az Úr keze komolyan ránehezedett Asdódra, és „pusztította” az embereket. Sokan meghaltak hirtelen. A városban és környékén betegség terjedt, az embereken „fekélyek” támadtak. (Zsolt 78,66: „Visszaverte ellenségeit, gyalázatba döntötte őket örökre.”)

Asdód filiszteus lakói megrémültek, mert rájöttek, hogy Izráel Istene bünteti őket ennyire. Ezért azt mondták: „Ne maradjon nálunk Izráel Istenének a ládája, mert a keze ránk nehezedett, meg istenünkre, Dágónra.”

Hírt küldtek a másik négy városfejedelemnek, hogy jöjjenek át tanácskozni Asdódba. „Mit tegyünk Izráel Istenének a ládájával?”

A filiszteusok azt gondolták, megszabadulhatnak a csapástól, ha máshová viszik a ládát. „Át kell vinni Gátba” – hangzott a fejedelmek végzése. Így is történt. A filiszteusok saját szerencsétlenségüket idézték elő, mert alighogy a láda Gátba ért, odaért a csapás is, még hevesebben, mint Asdódban történt. A város apraján-nagyján „fekélyek” támadtak.

Ismét elvitték Isten ládáját, ezúttal Ekrónba. Amint a láda odaérkezett, így kiáltottak Ekrón emberei: „Idehozták Izráel Istenének a ládáját, hogy megöljön bennünket népünkkel együtt!” Valóban, a baj akkora volt, hogy „halálos rémület” támadt. Isten keze olyan súlyosan nehezedett az ekróniakra, hogy sokan meghaltak anélkül, hogy a „fekélyeket” megkapták volna. „Az égig hatott a város jajkiáltása.”

Gyorsan összehívták az összes városfejedelmet, és ezt követelték az ekróniak: „Küldjétek el innen Izráel Istenének a ládáját, térjen vissza a helyére, ne öljön meg bennünket népünkkel együtt!” Követelésük meghallgatásra talált. (Lásd 1Sám 6; 90. lecke)

Jegyzetek:

Filiszteusok – Részletesen lásd a 78. lecke jegyzetanyagában.

Eben-Háézer – Egy település neve, mely Micpa és Sén („fog”, éles szikla) között Benjámin területén fekszik, Sámuel nevezte el (1Sám 7,12). Jelentése: „segítség sziklája”. Sokszor ezzel az értelemmel: „Mindeddig megsegített bennünket az ÚR” – Sámuel kijelentése szerint, a filiszteusok legyőzése után felállított kőnél.

Isten jelenléte – Isten jelen volt népével a frigyláda engesztelési fedelének kérubjai között: „sechina”, az isteni jelenlét képe, mely beárnyékolta az engesztelési fedelet.

Dágón – A halistenről lásd a 84. lecke jegyzeteit!

Íkábód – „I-kabód”: „Hol van a dicsőség?” vagy: „Dicsőség nélkül”. A „kábód” szót sokszor ismétlik az Ószövetségben az „ÚR dicsősége” kifejezésére.

089

Énekek:

Református énekeskönyv: 28:1–2; 43:2; 68:1; 74:1.10.20; 236:1–3.7; 256:1–3; 387:1.4–6; 391:1
Jertek, énekeljünk: 101:1; 168; 228; 230:2–3
Harangszó: 44; 49
Dicsérjétek az Urat!: 63; 66; 74:4; 87; 93
Erőm és énekem az Úr: 56:4; 81; 139

Megjegyzések:

Isten ítélete és büntetése – Mi emberek Istent gyakran igen szigorúnak és irgalmatlannak találjuk, amikor az Ő büntető kezéről olvasunk. De olyankor nincs szemünk észrevenni, hogy Isten a maga irgalmából – figyelmeztetés után – mindig ad egy időszakot megtérésre. Gondoljunk Ninivére, mely megtért az ítélet kihirdetése után! Éli fiai nem tértek meg.

Istent okolni, hibáztatni – Amikor valami nyomorúság ér utol bennünket, hajlunk rá, hogy Istent okoljuk érte. Elfeledjük, hogy talán mi vagyunk a vétkesek. Kényelmesebb hibánkat, hiányosságunkat Istenre proiciálni (vetíteni).

Isten segítségét kierőszakolni – Azt gondolni, hogy Isten bármire is kényszeríthető, értelmetlen és helytelen. Ő nem engedi magát használni (nem eszköz!). Az izráeliták akkor cselekedtek helyesen, amikor előbb a bűneiket vallották meg. Ezután segített nekik az Úr, anélkül, hogy Isten ládáját ehhez használni kellett volna.

Amikor Isten dicsősége elhagyja a népet – Nem csoda, hogy Éli annyira aggódott a láda miatt. Fineás felesége is érezte a bajt, ezért adta fiának az Íkábód nevet: „Elvétetett a dicsőség Izráelből”. Tetteink következményeivel mindig számolnunk kell.

Isten nem engedi, hogy gúnyolódjanak vele – Dágón előrezuhant; feje és kezei letörtek; a filiszteusok fekélyes betegségtől szenvedtek, mivel Isten ládáját, és ezzel Istent nem tisztelték. A Biblia Isten büntetésének több példáját is adja, miután gúnyolták Őt az emberek. Gondoljunk csak a fáraóra (2Móz 12,29–30), Bélsaccar királyra (Dán 5), vagy Heródes Agrippára (ApCsel 12,20–24). II. Fülöp spanyol királyt ugyanaz a betegség érte, mint Heródest.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Könyvtárhasználat

  • Az ókori Izráel küzdelmei a filiszteusok népe ellen. (***)
  • A filiszteusok eredete, városállamai, vallása, kultúrája. (***)
  • Isten- és egyházellenes propaganda a XX. szd-i kommunista, szocialista rendszerekben.
    E propaganda bukása. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

  • Szólások – az ígéret megtartása témájában. (**)
  • A bibliai történethez és témájához kapcsolódó találós kérdések. (**)
  • A vereség okát kereső válaszok megfogalmazása (írásban) a bibliai történet szereplői nevében. (***)
  • Hírek és hírhozók: beszámoló a bibliai történet egy eseményéről valamelyik szereplő nevében. (***)

Vázlat:

filiszteusok
Eben-Háézer
elviszik a szövetség ládáját
Hofni és Fineás elesnek
Íkábód (=oda a dicsőség)
Éli meghal

Asdód – Dágón fekélyek
Gát
Ekrón

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Ikon

365/089. Harc a filiszteusok ellen; az Úr ládája a filiszteusoknál – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 180.97 KB
A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!

88. Sámuel a szent sátorban; elhívása

,

Üzenet – Téma:

* Isten szavára hallgatni a te dolgod is.
* A helyénvaló figyelmeztetés, büntetés a ja-vadat szolgálja.

Előzmények:

Anna Silóban imádkozva kért egy fiúgyer­meket, és azt ígérte, hogy názír lesz, az Úr szol­gálatára szentelt. Kérése teljesült. Elválasztása után Sámuelt a szent sátorba vitték, ahol Éli főpap fogadta.

1. történet:

Elkána és Anna otthagyták a kis Sámuelt Silóban. Éli főpap megáldotta Elkánát és feleségét: „Adjon neked az ÚR utódot ettől az asszonytól a felajánlott helyett, akit felajánlott az Úrnak!” Az Úr Elkána és Anna házasságát még három fiúval és két lánnyal áldotta meg.

Az ifjú Sámuel apró szolgálatokat végzett az Úr számára, az öreg Éli főpap vezetésével.

Éli fiai a mindennapi papi szolgálatot végezték a szent sátorban, ám amilyen Istenfélő volt Elkána családja, olyan istentelen Hofni és Fineás. Nem szívből végezték a szolgálatot, valójában nem szerették az Urat.

Amikor valaki áldozatot hozott, Hofni és Fineás kivette az edényből, üstből, fazékból, amit megkívánt. A papok néhány darabot megtarthattak saját maguknak: a mellet és a jobb combot (vö. 2Móz 29,27–28 és 3Móz 7,31–33), de nem volt joguk az Istennek szánt áldozati hús legjavához.

Arról is gondoskodtak, hogy az égőáldozatból egy nagy darabot lefoglaljanak saját maguknak, a még nyers húsból. Aki tiltakozott, azt megfenyegették, s erőszakkal is elvették a nekik tetsző darabokat.

Az istentelen papok ráadásul azokkal az asszonyokkal háltak, akik a kijelentés sátrának a bejáratánál teljesítettek szolgálatot. (Ez a környező népek pogány rituális prostitúciójához hasonlít.) A nép időnként panaszkodott erről Élinek, ő azonban öregségére nagyon elnéző lett. Figyelmeztette fiait, de olyan szelíden, hogy az nem tartotta vissza őket. „Miért csináltok ilyeneket? Mert hallom gonosz dolgaitokat az egész néptől. Ne tegyétek, fiaim, mert hallom, hogy nem jó hírt terjesztenek rólatok az ÚR népe előtt. Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró, de ha az ÚR ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni?” Később alighanem fel is hagyott a dorgálással.

Hofni és Fineás nem hallgatott idős apjuk figyelmeztetésére, mert az Úr meg akarta őket ölni.

Elkána és Anna évente eljöttek a szent sátorhoz. Anna otthon új vászon alsóruhát készített Sámuelnek, így gondoskodott fiáról.

Sámuelt, ahogyan nőtt, az emberek egyre jobban megszerették, kétségtelenül bölcsessége és istenfélelme miatt. (Vö. a Lk 2,52-vel, amiben Jézusról szinte hasonlókat hallunk.)

Egy nap Isten egyik embere* jött Élihez, Isten üzenetével. Röviden: a szent papság, melyet az Úr rendelt, Éli háza által megcsúfoltatott. „Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak.” A főpapi tiszt elvétetik Éli házától: „Eljön az idő, amikor összetöröm erődet és családod erejét, és nem lesz öreg ember a házadban.”

Éli még átéli, hogy valami nagy dolog történik „Isten lakásával”, a szövetség ládájával. (Ezen felül az 1Sám 21,2 és 22,9 szerint Siló sem lesz istentiszteleti központ többé, és a templomot áthelyezik Nóbba).

Hogy ez megtörténik, annak pedig az lesz a jele, hogy Hofni és Fineás mindketten ugyanazon a napon halnak meg. Egy másik, megbízható papot küld Isten a helyükre. (Ő Cádók, aki egyesíti az igazi papságot és az örök királyságot, s egyben igazi prófétaságot.)

2. történet:

Sámuel a szent sátorban szolgálta az Urat, Éli felügyelete alatt. Ebben a korban ritkán történt, hogy egy próféta az Úr üzenetét adta volna tovább a népnek.

Egyik éjjel az öreg, szinte már vak Éli főpap az ágyán feküdt. Sámuel is aludt a maga kuckójában, nem messze Élitől. Hajnaltájt, amikor az egész éjszaka világító arany gyertyatartót még nem oltották ki, Sámuelt felébresztette egy hang, mely őt szólította. Maga az Úr volt, de Sámuel még nem tudta ezt.

Azt hitte, Élinek van szüksége rá, és odafutott az idős emberhez: „Hívtál engem, itt vagyok.”

„Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le!” – válaszolt Éli.

Mikor Sámuel már az ágyán feküdt, megint szólította őt az Úr. Sámuel újra odament Élihez: „Hívtál engem, itt vagyok.” Éli visszaküldte őt aludni.

Sámuel nem ismerte az Úr hangját, mivel még egyetlen szót sem jelentett ki neki. Még meg kellett tanulnia engedelmeskedni Isten szavának.

Harmadszor is hívta az Úr Sámuelt, aki újra Élihez ment: „Hívtál engem, itt vagyok.”

Éli mostmár megértette, hogy az Úr szólította Sámuelt. Visszaküldte a helyére, de meghagyta, hogyha újra szólítaná őt az Úr, mondja azt: „Szólj, URam, mert hallja a te szolgád!” (Ilyen legyen a mi magatartásunk is a Bibliával kapcsolatban!)

Sámuel újra lefeküdt. Akkor az Úr odajött, és szólította: „Sámuel! Sámuel!”

A fiú válaszolt: „Szólj, mert hallja a te szolgád!”

Az Úr erre elmondta, hogy súlyos ítéletet készít Éli fiai ellen bűneik miatt. Valóra váltja üzenetét, s nem lehet többé kiengesztelni semmilyen áldozattal. (A pap önmagáért engesztelő áldozatot mutatott be, amikor rájött, hogy Isten parancsolatai ellen vétkezett; 3Móz 4,5–12. Ez most lehetetlenné vált.)

Sámuel ezután reggelig még fekve maradt. Most már ismerte Isten hangját. Amikor felkelt, nem sietett Élihez, hogy elmondja a súlyos üzenetet. Kinyitotta az Úr házának ajtajait. Félt előállni Isten ítélő szavaival, hiszen fiatal volt még.

Ám Éli magához hívta Sámuelt: „Fiam! Sámuel!”

„Itt vagyok” – válaszolt félve a fiú.

„Mit jelentett ki neked? Ne titkold el előttem!” Isten büntetésével fenyegette meg, hogyha nem beszélne el neki mindent: „Úgy segítsen meg téged Isten most és ezután is!”

Sámuel végül elmondta mindazt, amit az Úrtól hallott. Az öreg főpap nem tehetett mást, belenyugodott Isten döntésébe: „Ő az ÚR. Tegye azt, amit jónak lát.”

Sámuel felnövekedett, az Úr vele volt, és minden úgy történt, ahogy Sámuelnek megmondta (vö. 1Sám 4–5; következő lecke).

Egész Izráel, Dántól Beérsebáig megtudta, hogy az Úr prófétául* rendelte Sámuelt. Többször is megjelent neki az Úr Silóban, hogy szavait megismertesse. És Sámuel mindig jól odafigyelt az Úr üzenetére, s aztán elmondta a népnek, amit Ő kijelentett.

Jegyzetek:

Próféta – Az Ószövetségben az „Isten embere” kifejezést használják gyakran a „próféta” mellett. Egy próféta Isten szava tolmácsolójaként lép föl, amit kijelentésben, vagy egyenesen Istentől szóban nyer el. Nem mindig annak megjelentése, ami a jövőben fog történni, gyakran komoly figyelmeztetés is, néha csak egyetlen személynek, többnyire az egész népnek. A Bibliában néven nevezett próféták mellett sokan voltak még mások is, akik „Isten embere”-ként vagy „próféta”-ként léptek fel.
Ismerünk „próféta-iskolák”-at, mint Sámuelé volt Rámában (vö. 1Sám 19,19–20), ahol a „próféta-ifjak”-at nevelték (gondoljunk Illés és Elizeus iskoláira is, Jerikóban és Gilgálban).
Voltak hamis próféták is, mint pl. Cidkijjáhú (Cedékiás) a 2Krón 18,10–23-ban.

088.1

Énekek:

Református énekeskönyv: 61:3–4; 134; 164:1; 236:1–3.5.7; 445:1.5–6; 512
Jertek, énekeljünk: 103; 129; 180; 185; 186; 231; 233; 238
Harangszó: 14; 34; 35; 42; 43; 45
Dicsérjétek az Urat!: 3:1; 5; 61; 67; 71; 74; 97
Erőm és énekem az Úr: 21; 56; 59; 66; 105; 135

Megjegyzések:

Gyermekáldás – Feltűnő az 1Sám 2,21 kifejezése: „az ÚR rátekintett Annára” – vagyis Sámuel után több gyermeke is született. A mai szófordulatok, mint pl. „terhes lett”, „gyermekünk lett” – ellentétesek ezzel. A gyermekáldás Istentől való!
Azok a gyermekek, akiknek Isten terve szerint meg kell születni, meg is fognak születni.

Hálásnak lenni a figyelmeztetésért – Senki sem örül, ha figyelmeztetik valamire. Mégis hálásnak kell lennünk minden figyelmeztetésért, ami helyénvaló. Aki azt levegőnek tekinti, kiteszi magát helytelen cselekedete(i) következményének.

Sámuel elhívása – Az Úr Sámuelt nem találta túl fiatalnak ahhoz, hogy a szolgálatába fogadja. Kijelentette magát ennek az ifjúnak, ahogyan korábban Józsefnek (1Móz 40 és 41), és később Jeremiásnak (Jer 1,6–7). Egészen fiatalon is kaphat valaki külön(leges) feladatot Istentől. Egy gyerek hitélete is lehet igazán gazdag.

A büntetés elfogadása – Éli szavai: „Ő az ÚR. Tegye azt, amit jónak lát” – azt bizonyítják, hogy Éli hívő ember volt. Aki elfogadja Isten büntetését, az „rendben van”, mindannak ellenére, ami jönni fog rá (vö. Zsolt 51).
Ez igaz a mindennapi életre is.
Mégis, egészen más Éli magatartása, mint Mózesé, aki mindannyiszor közbenjárt népéért, valahányszor csak vétkezett. Különböző esetekben hagyta megkövetni magát az Úr, és nem hajtotta végre a büntetést.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

  • Hallgatni valakinek a hangjára, szavára. Hangfelismerő és hallásjátékok. (* ** ***)
  • Figyelmeztetés – intés – büntetés (kellemetlen, de szükséges) szerepe a nevelésben, társadalomban. (***)

Magyar nyelv és irodalom

  • Olvasás-írás előkészítése: betűfelismerés, nagybetűk írása, másolása (nevek). (*)
  • A bibliai történet irodalmi feldolgozása:
    – Miklya Zsolt: Sámuel fülel (*);
    – Siklós József: A gyermek Sámuel c. versének megismerése. (**)
  • Szólások a fülről. A szólások jelentése, alkalmazása a bibliai történetre. (**)
  • Beszélgetés Miklya Zsolt: Nagy a fülem c. verse nyomán. (***)

Vizuális kultúra (Rajz)

  • Önábrázolás rajzolással, festéssel. (*)

088

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Ikon

365/088. Sámuel a szent sátorban; elhívása – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 363.78 KB
A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!

 

87. Anna imádsága; Sámuel születése

,

Üzenet – Téma:

* Bánatodban Istenhez fordulhatsz imádság­ban.
* Isten ajándéka a gyermek – neki kell meg­köszönni.

Előzmények:

A Bírák korának történeteit félbeszakította a móábi Ruth története, akinek Jézus Krisztus a leszármazottja. Most újra felvesszük a fonalat, vagyis nézzük a legutolsó bíra életét és munkáját, amiről már nem a Bírák könyvében olvashatunk.

Történet:

Rámátaim-Cófimban*, Efraim hegyvidékén, nem messzire Silótól*, ahol ebben a korban a szent sátor állt, lakott egy lévita*, Elkána. Minden évben egyszer* elment a szent sátorhoz, hogy imádkozzon a Seregek Urához, és áldozatot mutasson be neki.

Elkánának két felesége* volt: Anna és Peninna*. Annának nem lehetett gyereke. Peninnának voltak gyerekei. Fölényben érezte magát Annával szemben, és ezt állandóan éreztette is, bosszantotta és sértő szavakkal bántotta. Ugyanakkor Peninna féltékeny volt Annára, mivel Elkána jobban szerette Annát, mint őt.

Elkána a békeáldozatból (hálaáldozatból)*, amit évente hozott, Peninnának, a gyerekeinek és Annának is egy-egy részt adott. Ám Annának jobb részt adott, mint Peninnának (a Károli fordítás szerint Anna kétakkora részt kapott, mivel őt Elkána „igen szerette”). Ez ébresztette föl Peninna haragját. Adott-e már Elkánának gyerekeket Annától? – Nem. – Akkor meg miért kedvez úgy a terméketlen Annának?

Minden évben zaklatta őt Peninna a gyermektelensége miatt. Nem csoda, ha ilyenkor (és ez alkalommal is) sírt szomorúságában, amiért nincsen fia. Enni sem tudott emiatt. Elkána próbálta őt vigasztalni. „Miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?” Jó szándékkal mondta, de ez nem segített.

Anna egyszer elhatározta, hogy „magasabb” helyen keres segítséget. Az ünnepi étkezés után, mely a szent sátor előudvarában történt, beljebb ment az udvarba. Ott tette le nagy nyomorúságát imádságban az Úr elé.

Ebben az időben Éli* volt a főpap, s két fia, Hofni és Fineás* a szolgálatot végző papok. Éli a szent sátor udvarának bejáratánál, az ajtófélfánál ült székében. Jól látta, amint Anna némán fohászkodik.

Anna imádsága fogadalom, ígéret Istennek: „Seregek Ura*! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz reám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét!”

Anna tehát megígéri, hogy a fiú, akit az Úrtól kér, názír* lesz, egész életére Istennek szentelve. Sokáig imádkozott, csak az ajka mozgott. Csak férfiak imádkoztak nyilvánosan Izráelben.

Éli megdöbbent rajta, hogy az asszony olyan sokáig állva maradt. Látta mozgó ajkait, s részegnek hitte. Tudta, hogy népe erkölcse nem a legszilárdabb. Nyilvános részegség nem lehetett ritkaság akkoriban.

Éli megszólította Annát: „Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból!”

Ám Anna így válaszolt: „Nem, uram. Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig.”

Ez hatott Élire, nem is kérdezte meg, hogy mit kért az imádságában. „Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle!”

Anna hálásan mondta: „Nézz jóindulattal szolgálólányodra!” Majd visszament Elkánához, újra evett, és ettől a pillanattól nem volt szomorú. Ez Anna hitének egyik bizonyítéka. Tudta, hogy az Úr meg fogja hallgatni imádságát!

Másnap reggel korán kelt Elkána a családjával együtt, imádkoztak az Úr előtt – a reggeli áldozat idején –, majd hazaindultak Rámába.

Nem sokkal ezután Anna áldott állapotba került! Az Úr meghallgatta imádságát! Mintegy egy évvel a legutóbbi silói út után Annának fia született. Sámuelnek nevezte el. Illik hozzá e név: „Isteni meghallgatással ajándékozott”. „Az Úrtól kértem őt” – mondta Anna.

Majd újra eljött az idő, hogy Elkána és a családja Silóba menjen. Évi hálaáldozatát akarta bemutatni újra, és egy fogadalmi áldozatot. Elkána valószínűleg ígéretet tett, hogy az Úrnak egy különleges áldozatot fog hozni (ún. „fogadalmi áldozat”).

Anna nem ment vele, hanem otthon maradt, hogy a kisfiúról gondoskodjon. „Majd az elválasztása* után viszem el a gyermeket, hogy megjelenjék az ÚR előtt, és végleg ott maradjon.”

Elkána ezzel teljesen egyetértett. „Csak az ÚR tartsa meg ígéretét!” – tette hozzá, amivel azt akarta mondani, hogy Anna is, miután az Úr meghallgatta imádságát, teljesíteni akarja, amit fogadott.

Néhány évvel később, miután a fiút elválasztotta, Anna elvitte őt a silói szentélybe, s Elkána is vele tartott. Nagy áldozatot vittek, mégpedig egy hároméves bikát, egy véka (efa=36 l) lisztet, meg egy tömlő bort. Sámuel még igen fiatal, legfeljebb négy éves lehetett. E nagy áldozatból derül ki, hogy Elkána valóban lévita.

Anna Élihez vitte a kisfiút, és azt mondta neki: „Kérlek, uram! A te életedre esküszöm, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állt melletted, és imádkozott az ÚRhoz. Ezért a gyermekért imádkoztam, és az ÚR teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az ÚRnak!”

Anna nem emlékeztette a főpapot, hogy az részegséggel gyanúsította meg őt. Tudta, nincs rá szükség, hogy felrója neki. Aki hálás, mint ő, jó dolgokat akar mondani. „És ott imádták az URat.” Hogy pontosan ki, az nem világos. Vajon Sámuel, Elkána vagy Éli? Sámuel is köztük lehetett. Amikor a kis Sámuel a szent sátorban az Úrhoz imádkozott, az egészen különleges esemény volt: az Úrtól kiimádkozott gyermek egészen fiatalon ismerte meg az imádság által Istenhez vezető utat!

Az 1Sám 2,1–10-ben olvassuk Anna dicsőítő énekét. Nagy hatású ének és imádság, mely összecseng Mária Lk 1,46–55-ből való dicsőítő énekével. Egészen különös, hogy Anna és Mária e pompás énekei évszázadokon keresztül megőriztettek, és fölvétettek a Bibliába. A Szentlélek munkáját kell látnunk ebben.

Jegyzetek:

Rámátaim-Cófim – Tulajdonképpen „kétszeres Ráma”. A hátsó tag „thaim” kettősségre utal; úgy vélik, hogy a város két részre volt osztva, egy magasabban, és egy mélyebben fekvő részre. Cófim arra utal, hogy cúfiak laktak benne (vö.1Sám 9,5). Cúf volt annak a nemzetségnek a feje, amelyikbe Elkána tartozott (lásd 1. vers). Cófim jelentése: „őrizők”. Sámuel első könyve a későbbiekben következetesen csak Rámáról beszél.
Volt más Ráma is, többek között egy Naftali, és egy Benjamin törzsének a területén.
Az Újszövetség a helyszínt már következetesen „Arimátiának” nevezi (gondoljunk Arimátiai Józsefre: Mt. 27,57).

Siló – Izráel Kánaánba érkezése óta a szent sátor Silóban állt (vö. Józs 18,1). Siló „pihenőhelyet” vagy „pihenést hozót” jelent (vö. 1Móz 49,10: „míg eljő Siló”). Lehetséges, hogy azért kapta ezt a nevet, mert ez volt a szent sátor „pihenőhelye” a sivatagban való vándorlás után.

Lévita – Az 1Krón 6,18–23-ban Elkánát a léviták között említik, a legelőkelőbb nemzetségből, a kehátiak közül. A 13. vers Sámuelt a két fiával említi együtt.

Évente egyszer – Az izráelitáknak évente háromszor kellett a szent sátorhoz menniük: páskaünnepre, pünkösdre és a lombsátrak ünnepére. Hogy Elkána évente csak egyszer ment el Silóba, azt jelentheti, hogy az emberek abban az időben e parancsolatot nem értékelték, mint ahogy vallási téren annyi minden értéktelenné vált számukra. Olyan korszakról van szó, amit össze lehet hasonlítani a mi korunkkal.

Két asszony – Egy férfinak egy feleség; így szól a teremtési rend (1Móz 2,24). Úgy tűnik, Izráelben szokássá vált, hogy egy férfinak több felesége volt, ahogyan az 5Móz 21,15-ben is látjuk, ahol szó van egy férfiról, akinek két felesége volt, egy szeretett és egy gyűlölt. Egynél több asszony Ábrahám és Jákób sátorában is sok nyomorúságot idézett elő. Anna volt Elkána első felesége; valószínűleg azért vette el Peninnát, mert Anna terméketlennek bizonyult.

Anna és Peninna – Anna: „kegyelembe fogadott”; Peninna: „korál” (szép, de kemény és éles).

Békeáldozat (hálaáldozat) – Lásd az 57. leckében! Az áldozat egy részét megtarthatta az áldozó magának, hogy ünnepi alkalommal elfogyassza.

Éli – Áron családjából való főpap, de nem Áron legidősebb fiától, Eleázártól származott, hanem Áron legkisebb fiától, Ítámártól. Éli unokáján, Ahitúbon át jut e tisztség Abjátárra. Salamon uralkodása idején szűnik meg Abjátár tiszte, és a főpapi vonal Cádókon át folytatódik. Élit bírának is tekintették, nem harcos, mint inkább békebírónak.

Hofni és Fineás – Hofni (egyiptomi): „keményfejű” vagy „béka”; Fineás (egyiptomi): „sötét bőrű”.

Seregek Ura – „Jáhve Zöbaót”, ahogyan a Bibliában annyiszor említik (vö. 2Kir 19,31; Ézs 9,6). A „seregek” itteni héber szava régi kifejezés a katonai erőre. Valószínűleg az angyali seregek Urát kell értenünk rajta.

Názír – Amint Sámsonnak, Sámuelnek sem nyírhatták a haját (szőrét). (Részletesebben lásd a 79. lecke jegyzetei között!)

Elválasztva – A gyerekeket igazán hosszan szoptatták, 2–3 évig. Lassacskán vonták meg tőlük az anyatejet, és szoktatták rá a rendes ételre. Talán négy évesen, vagy a negyedik évben vitték el Sámuelt Silóba.

087.1

Énekek:

Református énekeskönyv: 65:1.3; 116:6–8; 127:3; 167.1; 236:5.7; 254:1.4–5.9; 270:5.8; 176:1.5; 480:1.3–4
Jertek, énekeljünk: 55; 57; 173; 176; 185
Harangszó: 16:1; 36; 44:1; 49:5.7; 51:1
Dicsérjétek az Urat!: 8; 18; 40; 68; 71; 76
Erőm és énekem az Úr: 14:1; 41; 61; 111; 119; 123:1; 142:1

Megjegyzések:

Előnyben részesít – Elkána előnyben részesítette Annát Peninnával szemben, éppúgy, ahogyan Jákób Ráhelt, majd később Józsefet. Ez mindig nehézségekre vezet.

Pörölni, perpatvart kelteni a családban – Peninna magatartása Annával szemben elgondolkoztat a pörölés, perpatvar mindenféle formájáról, ami keresztyén családban is előfordul.

Féltékenység – Pörölés, perpatvar, és mindenféle diszkrimináció alapja lehet a féltékenység. Fontos, hogy ne adjunk okot féltékenységre!

Az imádság mint fegyver – Anna felülmúlhatatlan fegyvert vet be vetélytársával, Peninnával szemben: az imádságot. Még a sátán is tehetetlen az imádság fegyverével szemben. Az Úr meghallgatja az ilyen imádságot, és ad megoldást.

Fogadalom a hála jeleként – A hit egyik jele: Anna fogadalma. Amikor megfogadunk valamit, az jöhet félelemből, kötelességtudatból, de jöhet hálaadásból is.

Fiatal gyerekek és a hit – Elismert tény, hogy fiatal gyerekek egészen vallásosak lehetnek. Igen fontos ezeket a fiatal „palántákat” gondosan ápolni és ellátni. Gyerekek vezetése hitbeli fejlődésükben különleges dolog, amit sosem foghatunk föl elég komolyan.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

  • Szomorúság, bosszankodás, csúfolódás, vigasztalás a gyerekek életében. (*)
  • Kivételezés, féltékenység, és ezek következményei. (** ***)
  • Kötekedés a gyerekek között. Egymás zaklatása, gyötrése, és ennek okai. (** ***)

Magyar nyelv és irodalom / Ének-zene

  • A Bob maci szomorú c. vers megismerése. Beszélgetés a témáról. (*)
  • Ének a szomorú és a boldog Annáról. (*)
  • Írásbeli szövegalkotás a történet főszereplője, Anna nevében:
    – levél Peninnának (**);
    – hálaadó imádság (***).
  • A gyermekre várakozás motívuma Beney Zsuzsa: Hogyan vártalak? c. versében. (**)
  • Bibliai és mai nevek jelentése. A Magyar utónévkönyv használata. (***)

087

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Ikon

365/087. Anna imádsága; Sámuel születése – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 380.69 KB
A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!

86. Boáz és Ruth

,

Üzenet – Téma:

* Istenfélő embernél védelmet kérni = az Úrnál kérni oltalmat.
* A „derék” Ruth lett Krisztus egyik ősanyja.

Előzmények:

A moábi Ruth megérkezett Betlehembe az anyó­sával, Naomival együtt. Ez a saját választása volt. Boáz mezejére ment kalászt szedni, aki a család egyik kiváltója volt, s kedvesen bánt a szorgalmas, fiatal özveggyel.

Történet:

Efráta mezőin véget ért az aratás. Eljött az árpa és a búza szelelésének ideje (cséplés után a mag és a polyva szétválasztása), ami azután ünneppel ért véget.

Naomi sokat törte a fejét, miképpen szabadulhatnának ki nehéz helyzetükből.

„Leányom, keresek én neked otthont, ahol jó dolgod lesz” – mondta Ruthnak. Ami azt jelenti: gondoskodom, hogy újra férjhez menj, és ezáltal minden fáradtságtól és gondtól megszabadulj. Vajon Boáz, akinek a szolgálóival együtt dolgoztál a mezőn, nem vérrokonunk-e? Ez többet jelent egyszerűen „rokon”-nál. Naomi arra utal, hogy Boáz az egyike azoknak, akik a törvény szerint eleget tehetnek a rokoni kötelezettségeknek, tehát kiváltójuk* lehet. Bizonyára abban reménykedett Naomi, hogy Boáz visszavásárolja a földjét, és Ruthot is feleségül veszi.

Azt gondolta ki, hogy Ruth szedje szépen rendbe magát – fürödjön, kenje be magát illatos olajjal, vegye föl legjobb ruháit –, azután menjen a cséplési ünnepre, a szérűre*. Észrevétlenül menjen oda, és várja ki az ünnep végét. S miután Boáz evett, ivott, és fekvőhelyet keresett, menjen oda hozzá Ruth, hajtsa föl a takarót a lábainál, és feküdjön a lábaihoz. S miután emlékeztette ezzel kiváltói kötelességeire, Boáz biztosan megmondja, mit kell tennie. Ruth engedelmesen megtette, amit anyósa kért tőle.

Megjegyzés: Naomi tanácsa gyanúsnak tűnhetett. Ruthnak el kellene csábítania Boázt? Nem erre gondolt Naomi. Inkább azt találta jó lehetőségnek, hogy Boáztól segítséget és védelmet kérjen Ruth, anélkül, hogy másokat bevonna. Olyan gazdag és befolyásos emberrel, mint Boáz, bizonyára nem lehetett volna olyan könnyen tanúk nélkül beszélni. Boáz istenfélelme pedig garanciája volt annak, hogy Ruth tisztessége nem sérül meg.

Ruth ezzel tudtul adta, hogy nem csupán ínségből kalászgyűjtögető, hanem oltalmat kereső vérrokon.

Azt, hogy Boáz takarója alá feküdt, ilyen értelemben lehet magyarázni: „Elfoglalom jövendő helyemet, a kiváltómnál!”

Itt volt az alkalom Boáz közelébe kerülni. A termény már a helyén, a magot megtisztították. Boáz, a földművelő, elégedett lehetett. Most volt ideje, hogy valami másra is gondoljon.

Amint Ruth megtudta, hová feküdt Boáz, s arról is megbizonyosodott, hogy alszik, csöndben odaosont hozzá, fölhajtotta a takarót, és a lábaihoz feküdt.

Éjjel fölébredt Boáz, körbetapogatott, és észrevette, hogy nincs egyedül. Fekszik egy asszony a lábainál. „Ki vagy te?” – kérdezte.

„Én vagyok Ruth, a szolgálód. Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra, mert közeli rokon vagy te” – válaszolt Ruth segítséget és védelmet kérve.

Föltűnő, hogy itt Ruth szinte ugyanazt a kifejezést használja Boázra, amit Boáz használt vele kapcsolatban, amikor kalászt ment szedni (vö. Ruth 2,12). A nő szavaival – „Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra” – emlékeztette a férfit arra, amit az Úr kíván tőle, hogy gondoskodjék az özvegyekről és árvákról. Így kért – Isten védelmét kérve magára – attól a Boáztól segítséget, aki féli és szolgálja az Urat.

„Áldjon meg az ÚR, leányom!” – Boáz ismerte a törvényt, és az Úrtól fogadta el ezt a megbízatást. „Hűségedet most még jobban megmutattad, mint előbb (ti. amikor Naomival tartott), mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után.” Ezek szerint Boáz már nem volt olyan fiatal. Majd megnyugtatta a fiatalasszonyt: „Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy.” Bár van még egy probléma: „Igaz ugyan, hogy közeli rokon vagyok, de van nálam közelebbi rokonod is. Maradj itt ezen az éjszakán, és ha holnap az vállalja a rokoni kötelezettségét, jó, vállalja! De ha nem akarja vállalni a rokoni kötelezettséget, akkor majd én vállalom. Az élő ÚRra mondom! Feküdj hát itt reggelig!”

Boáz nem talált hátsó szándékot Ruth föllépésében, s neki magának sem volt ilyen. Bölcsen és tiszta szívvel fogadta az asszony kérését.

Amikor hajnalodott, Boáz felkelt, s elbocsátotta Ruthot, mielőtt mások megláthatták volna. Nem akarta, hogy bárki is rosszat feltételezzen róla. De előbb az asszony nagykendőjét kérte, és hat mérték árpát* mért bele. Ő maga meg bement a városba.

Amint Ruth hazaért Naomihoz, rendre elmondta a történteket. Naomi megnyugodott, és így szólt: „Maradj nyugton, lányom, amíg meg nem tudod, hogyan dől el ez a dolog.”

Boáz a városkapuhoz* ment. Ott beszélték meg akkoriban a város minden fontos dolgát. Boáz leült, és várta a másik közeli rokon érkezését. Majd tíz embert hívatott a város vénei* közül, és leültette a kapuba őket.

Boáz elmondta a másik rokonnak, mi történt Elimelek örökségével. El kellett adnia a földet, hogy élete fönntartásáról gondoskodhasson. A törvény szerint (vö. 3Móz 25,23–25), ha egy földdarabot eladnak, az nem lesz örökre az új tulajdonosé. A kiváltó rokont meg­kérdezhetik, hajlandó-e az elszegényedett családtagnak visz-szavásárolni. Ezt tette meg Boáz is.

A másik rokon hajlandó lett volna rá, hogy Naomi (és Ruth) földjét megvegye, de Ruthot nem akarta feleségül venni. Talán már nős volt, vagy nem akart pogány nővel összeházasodni, de lehet, hogy nem akarta tulajdonát megosztani olyan fiúval, aki a Ruthtal való házasságából született volna. Arra kérte Boázt, vállalja át a kiváltó feladatát, s Boáz ezt örömmel meg is tette.

Az ügy megpecsételésére a másik levette a saruját, és Boáznak adta, miközben azt mondta: „Szerezd meg te magadnak!” (Ez a sarulehúzás olyan volt, mint manapság egy szerződés aláírása.)

Megjegyzés: A mózesi törvény szerint az egyik ügy nem logikus következménye a másiknak. A kiváltás törvénye a 3Móz 25-ben független attól a másik törvénytől, hogy elhalt testvér feleségét, akinek nem született gyermeke, egy másik fiútestvérnek feleségül kell vennie, hogy utódja szülessen (5Móz 25,5–12). Valójában meglehet, hogy Izráelben ez a két szokás idővel összekapcsolódott.

Boáz a véneket és a kapuban lévő többi embert is tanúul hívta arra, hogy ő mindent átvesz Naomitól, ami Elimeleké, Kiljóné és Mahlóné volt, sőt a móábi Ruthot is feleségül veszi, hogy fenntartsa a meghalt nevét örökségében, hogy ki ne vesszen neve atyjafiai közül lakóhelyének kapujából.

A nép és a vének erre ezt mondták: „Tanúk vagyunk!” Majd áldást kívántak rájuk: „Adja az ÚR, hogy ez az asszony, aki a házadba megy, olyan legyen, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izráel házát. Gyarapodjál Efrátában, legyen híres a neved Betlehemben! Legyen olyan a házad, mint Pérec háza, akit Támár szült Júdának, annak az utódnak a révén, akit majd az ÚR ad neked ettől a fiatalasszonytól!”

Boáz feleségül vette Ruthot, hazavitte a házába, s az Úr megadta, hogy teherbe essen, és fiút szüljön. A város asszonyai Naomihoz jöttek, hogy szerencsét kívánjanak: „Áldott az ÚR, aki nem hagyott most téged rokoni támasz nélkül (és arra a született fiúra gondolnak, aki Naomi Mahlón nevű fia helyett az örökségét átveszi)! Legyen híres a neve Izráelben! Legyen ő életed megújítója, és gondviselőd öreg korodban! Hiszen menyed szülte őt, aki szeret téged, és többet ér neked hét fiúnál (a hét a teljesség száma).”

A gyermeket az asszonyok Óbédnak nevezték*, ami „szolgát” jelent, s ami illik az asszonyoknak ahhoz a kívánságához, hogy ő gondoskodjon nagyanyjáról, Naomiról.

Óbédnak később fia született, akit Isainak neveztek (vö. 1Sám 16,1kk). Isai az apja Dávidnak, a későbbi királynak. És mi fűzzük hozzá, hogy sokkal később ebből a nemzetségből származik a Messiás: az Úr Jézus Krisztus (vö. Mt 1,1–17 és Lk 3,23–38).

Naomi lesz a kis Óbéd dajkája.

Jegyzetek:

Kiváltó – „Góél”; a kiváltónak hármas feladata volt: 1. Az ő kötelessége volt az elzálogosított szabadságot vagy örökséget visszavásárolni, azét, aki magát vagy az örökségét szegénysége miatt eladta. 2. Ő volt rokonának vérbosszulója. 3. Neki volt joga a vérrokon özvegyével házasodni, hogyha az gyermektelenül halt meg. Gyakran férfitestvér volt a kiváltó, és ha nem volt ilyen, akkor unokaöccs vagy nagybácsi stb. (vö. 3Móz 25,25kk). Amennyiben ő nem tudott kiváltani, akkor a rangban következő vette át a feladatot. A váltság átengedését a lábbeli levetésével pecsételték meg (birtokbavétel jeleként rátette arra a lábát az új tulajdonos, vagy rádobta a saruját).

Szérű – Magasan fekvő lapos terület, ahol kiterítették a kalászokat (a kalászok alatt vágták le a gabonát, a hosszú szár csak akadályozta volna a cséplést). Majd kicsépelték (nyomtatták) cséphadaróval vagy cséplőszánnal (vö. Ézs 28,27–28), amit igába fogott ökör vagy öszvér húzott. A cséphadaró kemény farúd, amiben nagy lukak voltak, s azokba éles köveket ültettek, amik a kalászt összetörték. Cséplés után összeszedték a szalmát, majd jött a „szelelés”, amikor az összetört kalászokat és magot lapáttal feldobták a levegőbe. A szél vitte magával a pelyvát, és a gabonamag visszamaradt. Ezt kirostálták, hogy a mag tisztán jusson a gabonamérőbe.

Hat mérő árpa – Boáz nagylelkűségének a bizonyítéka. 6 mérő = 6 ómer = 6/10 éfá = 21 liter. (Egy marmonkanna 20 literes.) Az árpa az Ókori Keleten, így Izráelben is fontos gabonaféleség volt. Vö. 2Móz 9,31; 2Sám 17,28; 2Kir 4,42; Ján 6,9.

Kapu – Egy város kapujában mindenféle közösségi, nyilvános gyűlést tarthattak, mint manapság a város-/községházán, vagy jegyzői hivatalban. A kapu gyakran tágas és hűvös volt, árnyékba is lehetett ülni. A város vénei itt tartották a bírósági tárgyalásokat, illetve tanácsot adtak ügyes-bajos dolgokban. Talán még piacként is szolgált.

Vének – Nem volt ugyan bírósági tárgyalás, de egy-egy különleges alkalom kedvéért összejöttek a vének. Boáz gazdag és tekintélyes ember volt a városban, és bizonyára nem jelentett nehézséget összegyűjteni a véneket. A vének tanácsa bíróság volt, mely kis dolgokban, nézeteltérésekben döntött. „Véneket” nem annyira az életkor szerint kell értenünk, a „nemzetségek fejei, vezetői” voltak ők.

Asszonyok nevezték el – Azzal az izráeli szokással, hogy mások adnak nevet egy gyereknek, találkozunk a Lk 1,59-ben is. Itt nem a szomszédasszonyok, hanem Zakariás és Erzsébet rokonai azok, akik a körülmetélkedés napján a gyereket apja után Zakariásnak neveznék. Erzsébet mondta, hogy a fiát Jánosnak kell nevezni, Zakariás pedig táblára írta, s csak ezután szólalhatott meg.

Énekek:

Református énekeskönyv: 68,3; 128; 254:1.4–5.9; 261; 276:1.5; 486:1–2
Jertek, énekeljünk: 60:1; 163; 171; 173; 176; 185; 239
Harangszó: 17; 39; 44; 45; 53:1.5.7–8
Dicsérjétek az Urat!: 8; 10; 22; 68; 71; 76; 82; 100; 171:1
Erőm és énekem az Úr: 29; 36:2; 116:1; 119; 127; 129; 131

Megjegyzések:

Ruth könyve – Mivel azok az események, amiket Ruth könyvében találunk megírva, a Bírák idején játszódnak, Ruth könyvét a Bírák könyve függelékének tekinthetjük. Mintha hidat formálna a Bírák és Sámuel könyvei között.
Ruth könyvét a zsidó zsinagógákban pünkösd ünnepén olvasták, amikor az aratás ideje elkezdődött Izráelben.
Ruth könyve pompás pasztellvázlat, józan és tárgyilagos, a Bírák könyvének sötét és élénkpiros színei után.

Krisztusig tartó vonal – Ruth könyve mindenekelőtt azért íratott, hogy Júda nemzetségének a vonalát Ráhábon és Ruthon keresztül Dávid királyig vezesse. Innen a Ruth 4-ben még nincs meghúzva a vonal Krisztusig. Csak később kapja Dávid Isten ígéretét, hogy a Megváltó az ő leszármazottai közül érkezik (vö. 2Sám 7,12–13; 22,51). Ez a vonal, azaz annak a Krisztusig való meghosszabbítása igen fontos az Ószövetségben. Már a Dordrechti zsinat idején (l618–1619) megfigyelték, hogy az Ószövetség Krisztus-központú.

Ruth segítséget kér – Ruth független volt Boáz jóságától és hűségétől, mégis megalázta magát. Ezt is meg kell tanulniuk a gyerekeknek. Az „én akarom csinálni” elégtelennek tűnik, hiszen saját erőnk, bölcsességünk sokszor nem elég. Adj lehetőséget a másiknak, hogy segítsen!

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

  • Segítségkérés és -nyújtás a családban és családon kívül. Kihez fordulhatsz bizalommal? Az együttérző, segítőkész ember. (** ***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

  • Dajkarímek szerepjátékkal, mímes mozgással kísérve. (*)
  • A „derék asszony” kifejezés magyarázata, szinonimái. Ruth jellemzése. (**)
  • Ruth és Boáz jellemzése, külső és belső tulajdonságai – ami vonzó, követésre méltó. (***)
  • A bibliai történet dramatizálása csoportmunkában, előadás spontán szerepjátékkal. (***)
  • A bibliai történet választott része alapján elbeszélő fogalmazás írása. (***)
  • Részlet megismerése Victor Hugo: Az alvó Boáz c. verséből. Boáz jellemzése. A jellemzés költői eszközei. (***)

Matematika

  • Űrtartalom mérésének előkészítése: szemes gabona mérése különböző méretű poharakkal. (*)

Vizuális kultúra (Rajz) / Technika

  • Képkirakó készítése a történethez: nyírás, összeillesztés, színezés, ragasztás. (*)
  • Gabonakép készítése: agyag- vagy gyurmalapba gabonaszemek, kalászok nyomkodása. (*)
  • Szérű makettjének elkészítése agyagból, természetes anyagokból. (**)
  • Szérű képének elkészítése színes papír (textil) kivágással, ragasztással. (**)
  • Szalmafonással aratódíszek készítése. (**)
  • Boáz és Ruth portréja: hiányos rajz kiegészítése grafikai eszközökkel. (***)
  • Illusztráció készítése a bibliai történet választott részéhez. (***)

Vázlat:

Naomi tanácsa
Ruth Boáz lábainál
Boáz átvállalja a rokoni kötelezettséget
tárgyalás a városkapuban
Boáz feleségül veszi Ruthot
Óbéd (Dávid őse)

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Ikon

365/086. Boáz és Ruth – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 357.64 KB
A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!

 

85. A móábi Ruth

,

Üzenet – Téma:

* Ruth Izráel Istenét választotta népe bálvá­nyai helyett.
* Isten gondoskodik a nyomorultról, jöve­vényről – itt most Boázon keresztül.

Előzmények:

Sámson Dágón templomában élete utolsó győzelmét aratta. Több bíráról nem olvasunk a Bírák könyvében. Később jelentkezik még Éli és Sámuel bíró tisztében. A könyv 17. részétől van még néhány elbeszélés, ami a gyerekeknek túlságosan nehéz lenne, bár tartalmában elég aktuális. Egy másik esemény, mely a Bírák idején játszódik, Ruth könyvében található.

Bevezetés:

A könyv írója elmondja, hogy az esemény, melyet elbeszél, a Bírák idején játszódik. Ez bizonyára a korszak elején lehetett. Boáz, aki a 2. fejezetben szerepel először, a jerikói Ráháb fia volt (vö. Mt 1,5). Ő a két kémnek nyújtott segítségéért maradt életben. Családjával együtt vétetett föl Izráel népébe (vö. Józs 2; 6,22–25). Ráháb később Szalmónnal (vagy Szalmá) házasodott össze, aki egy Júda törzséből való férfi volt. Szalmónnak és Ráhábnak született egy fia, Boáz (vö. Ruth 4,18–22 és 1Krón 2,11–12).

Azt gyanították, hogy ez a történet Gedeon bíráskodása kezdetén esett meg, akkor volt éhínség, de nem szárazság miatt, hanem mivel a midjániak elvitték a gabonát (vö. Bír 6,1–6; 76. lecke).

Történet:

Éhínség támadt az országban, Betlehemben is („kenyér háza”), mely Júda területén található. A betlehemi vagy efraimi Elimelek* elhatározta, hogy elmegy az országból, és a közeli Móáb* területére költözik. Feleségével, Naomival*, és két fiával, Mahlónnal („betegség”) és Kiljónnal („sorvadás”) Móáb pogány területére vándorolt, hogy ott jövevényként éljen. (A fiúk nevének jelentése utalhat arra, hogy gyönge volt az egészségük.)

Móáb földjén korántsem volt jó dolguk, nem volt áldás azon, hogy elhagyták a hazájukat. Előbb Elimelek halt meg, a kenyérkereső. Majd megházasodtak a fiak, móábi lányokat vettek el: Orpát („nyakas”) és Ruthot („barátnő”). Az Úr tiltotta az ilyen vegyes házasságot (vö. 2Móz 34,16; 5Móz 7,3; Ezsd 9,1; Neh 13,23kk). Csak mikor a pogány lányok zsidó vallásra tértek, akkor házasodhattak velük zsidó férfiak. Látjuk később, hogy Orpá ezt nem tette meg, míg Ruth később az Úr mellett döntött.

Nem sokkal a házasságkötés után meghalt Mahlón és Kiljón, mielőtt gyermekeik születhettek volna.

Miután tíz évig laktak Móáb területén, Naomi elhatározta, hogy visszamegy Betlehembe. Hallotta, hogy hazáját megsegítette az Úr, van újra kenyér. Orpá és Ruth is úgy határozott, hogy anyósával megy. Ez a Naomival való nagyon jó viszonyukat bizonyítja.

Júda felé haladva, talán a Holt-tenger táján azt javasolta Naomi menyeinek, hogy térjenek vissza a szüleik házába, és menjenek újra férjhez. Az Úr áldását kérte rájuk, mivel mindig jók voltak hozzá. Mindketten sírni kezdtek, majd kijelentették, hogy Naomival tartanak.

Naomi megkérdezte, miért akarnak vele menni, hiszen nincsen több fia, akikkel összeházasodhatnának. Isten törvénye ugyanis úgy rendelkezik, hogy a testvérnek fiútestvére özvegyét feleségül kell vennie, ha még nem születtek gyermekei. Hogy a születendő gyermekek az elhalt testvér örökösei legyenek. Naomi tudta, hogy neki már fiai nem születhetnek, öreg hozzá. „Szabad-e benneteket visszatartani attól, hogy férjhez menjetek? Nem, lányaim! Nagyobb az én keserűségem, mint a tiétek, mert elért engem az ÚR keze” – mondta menyeinek.

A két fiatalasszony újra sírni kezdett.

Orpá hallgatott az anyósára. Úgy találta, tényleg jobb, ha visszatér, Naomival nincs tovább jövője. Ezért búcsúcsókot adott neki, és elment.

Ruth Naomi mellett maradt, aki csodálkozva mondta neki: „Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is vele!” Naomi rábeszélő szavaiból kiderül, hogy Móáb bálványisteneit éppúgy erősnek tartotta, mint Izráel Istenét. Különben nem küldte volna vissza Orpát a hazájába és isteneihez.

Ruth szilárd elhatározással utasította vissza. „Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled. Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg én is, ott temessenek el engem!” Ruth válaszából, hitvallásából látszik, hogy ő Izráel Istenét választotta saját népe bálványistenei helyett.

Naomi látta, hogy Ruth elhatározása szilárd. Együtt folytatták útjukat.

Amikor Naomi és Ruth Betlehembe érkezett, s az emberek meglátták Naomit, az egész város megmozdult miatta. Azt kérdezték: „Nem Naomi ez?” A „kedves” fiatalasszony, aki régen elutazott, megmaradt emlékezetükben, bár szinte alig ismerték föl!

Naomi így felelt nekik: „Ne hívjatok engem Naominak, hívjatok inkább Márának („keserű”; vö. 2Móz 15,23; 4Móz 33,8), mert nagyon megkeserített engem a Mindenható. Egész családommal mentem el, és kifosztottan hozott vissza az ÚR. Miért hívnátok engem Naominak, hiszen megalázott engem az ÚR, és bajba döntött a Mindenható.” Az Urat hibáztatta, holott épp azzal, hogy Móábban telepedtek le, maguknak okoztak szerencsétlenséget.

Naomi visszaérkezése a móábi Ruthtal egybeesett az aratás kezdetével.

Ruth Naomi beleegyezését kérte (figyeljünk csak a két asszony viszonyára!) ahhoz, hogy a mezőre mehessen kalászt szedni* valaki után, akinek megnyeri a jóindulatát. Ruth tudta, hogy őt, a pogány asszonyt nem fogadják majd szívesen az efraimiak.

Naomi beleegyezett: „Eredj, leányom!”

Az egyik mezőn megkérdezte a vezető szolgát, hogy gyűjtögethet-e kalászt az aratók, és a kévekötő lányok, asszonyok után. Éppen Boáz* mezején tette ezt. Boáz Elimelek közeli rokona volt, Nahsón* unokája, aki a pusztai vándorlás idején volt Júda törzsének egyik vezetője.

Boáz is kiment a földjére, hogy az aratók munkáját megnézze, s áldással köszöntötte őket: „Az ÚR legyen veletek!” Ők is áldással válaszoltak: „Áldjon meg az ÚR!” (Milyen szép ez a gyakorlat, és mennyire hiányzik a mai életből!) Boáz körülnézett a mezőn, s feltűnt neki egy fiatalasszony. Meg is kérdezte a szolgáját, aki az aratást vezette, hogy ki az. A szolga elmondta, hogy ő az a móábi fiatalasszony, aki Naomival jött vissza Móáb földjéről. Kérte tőlük, hadd szedegethessen az aratók után. Azt is elmondta, hogy szorgalmasan dolgozott reggeltől idáig. Boáz odament Ruthhoz, s megengedte neki, hogy maradjon, és ha megszomjazik, ihat a munkások vizéből.

Hálával és tisztelettel hajolt meg Ruth a gazdag úr előtt, aki oly barátságosan bánt vele. Vajon mivel szolgáltam rá erre? Hiszen csak jövevény vagyok? – kérdezte önmagát.

Boáz elárulta, tud róla, hogy milyen szépen gondoskodik anyósáról a férje halála után, s hogy apját, anyját és szülőföldjét is elhagyta, hogy olyan nép közé jöjjön, akiket nem is ismert korábban. Boáz őt is megáldotta: „Fizessen meg tetteidért az ÚR, legyen bőséges jutalmad az ÚRtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni.” (Gondolj Ruth hitvallására: „A te Istened az én Istenem”!)

Ruth megindultan felelt: „Milyen jóindulatú vagy hozzám, uram, hiszen megvigasztaltál engem, és szívesen beszéltél szolgálóddal, pedig én még a szolgálód sem vagyok.” Hálás volt Boáz jóságáért, s egyben vigasztalást kapott az áldó imádság által.

Mikor elérkezett az étkezés ideje, Boáz ismét hívta, hogy üljön le vele, aratóival és munkásaival együtt enni. Amikor az aratók mellé ült, Boáz pirított gabonával kínálta, amiből evett is, s még a maradékot is eltehette.

Boáz figyelmeztette az aratókat, engedjék meg neki, hogy a kévék között is gyűjtögethessen, s ne szégyenítsék meg azzal, hogy semmit sem hagynak hátra. Sőt, szándékosan is hullassanak el, és ne szidják meg, ha felszedi.

Amikor beesteledett, és kicsépelte Ruth, amit szedegetett, majdnem egy vékára való árpa lett (mintegy 36 liter).

Naomi csodálkozott azon, hogy Ruth milyen sokat gyűjtött, s még inkább megdöbbent, mikor még az ebéd maradékából is kapott. „Hol szedegettél, és hol dolgoztál ma?” – kérdezte. „Áldott legyen, aki a pártfogásába vett!”

Amikor aztán Ruth elmesélte, hogy Boáz mezején dolgozott, hálásan mondta Naomi: „Áldja meg őt az ÚR, aki nem vonta meg szeretetét az élőktől és a holtaktól!”

Ez az első alkalom, amikor Naomi tisztelettel ejtette ki az Úr nevét. Elmondta, hogy Boáz közeli családtag (aki akár kiváltójuk is lehet – lásd a 86. leckét).

Boáz mezején maradt tehát Ruth annak munkásaival, amíg az árpa, majd a búza aratása be nem fejeződött. Közben anyósánál lakott.

Jegyzetek:

Elimelek – „Istenem Király”. Elimeleknek ez a csodás név nem szerzett dicsőséget. Nem bízott Istenben, hanem saját megoldást keresett arra, hogy táplálja a családját.

Naomi – „A kedves”, „az én örömem”. Most már jobban értjük a Ruth 1,20-ban megnevezett ellentétet: „az én örömem” a „keserűség”-gel (Mára) szemben. A történet is példázza, hogy a bibliai időkben milyen nagyra értékelték az emberek nevük jelentését. Sokszor meghatározta az életüket.

Móáb – A móábiak Lótnak és idősebb lányának a leszármazottai (vö. 1Móz 19,37). Nem támadták meg őket az izráeliták, még akkor sem, mikor Bálák Bálámmal akarta megátkoztatni őket, sem pedig azután, hogy a midjániakkal bűnre csábították Izráelt (4Móz 25; 65. lecke). Később a móábiak egy időre elnyomták Izráelt, de Éhúd bíra elüldözte őket (vö. Bír 3,12–30; 74. lecke). Saul király győzött ellenük (1Sám 14,47). Dávid is legyőzte őket (2Sám 8,11–12). Aháb halála után Móáb elpártolt Izráeltől (2Kir 1,1), és az izráeli Jórám győzte le őket újra (2Kir 3). A júdai Jósáfátra is sokszor támadtak az ammóniakkal együtt, akikkel gyakran szövetkeztek (2Krón 20,1–30). Ézsaiás prófétált Isten ítéletéről Móáb felett (Ézs 15); Jeremiás is (Jer 9,25; 25,21 stb.); Ámós 2,2 és Zof 2,9 is jelezte Móáb pusztulását.

Kalászt szedni – A kalászszedést Izráelben mindig meg kellett engedni a szegényeknek. Maga Isten rendelkezett úgy (3Móz 19,9 és 23,22; valamint 5Móz 24,19–22), hogy a parasztok aratáskor a földjük egyik sarkát nem arathatták le, a szőlőskerteket és az olajfákat nem mezgérelhették tulajdonosaik, sőt a lehullott szőlő- és olajbogyókat is ott kellett hagyniuk. Az a szegényeké, özvegyeké és jövevényeké volt. Ha aratáskor kifelejtettek egy területet, azt sem arathatták le később. Arra emlékeztette ez őket, hogy Egyiptomban rabszolgák voltak. Hollandiában még sok helyen ismerős szokás, hogy a hullott almát és körtét, visszamaradó krumplit, hagymát és magvakat szüretelés után gyümölcsösből, mezőről összeszedhették a szegényebbek. Bizonyos területeken még ma is rendszeresen így történik.

Boáz – „Erő”. Ezzel a névvel az 1Kir 7,21-ben is találkozunk: Salamon templomának egyik oszlopát is így hívták.

Nahsón – Amminádáb fia, Pérec nemzetségéből, Júda törzséből. Nahsón Júda egyik vezetője volt, és egyike a „gyűlésbe hívottaknak” (4Móz 1,7.16). Ő volt az egyik törzsi vezető, aki a szent sátor felszentelésekor törzse nevében hálaáldozatot hozott (4Móz 7,11kk; érdemes elolvasni, hogy mit áldozott!). Boáz tehát előkelő nemzetségből származott. És… őrajta volt Jákób ősatya különleges áldása, amit Júdára adott: Júda nemzetségéből származik a Megváltó (Siló), akinek enged minden nép (vö. 1Móz 49,10; 38. lecke).

085

Énekek:

Református énekeskönyv: 42,3; 65:7–9; 146,5.7; 215,1–2; 238:1; 254:1.9; 265; 379:1–2
Jertek, énekeljünk: 49:2; 80; 171; 172; 173; 239
Harangszó: 17:1; 19; 39; 41; 44; 45; 54:2–4
Dicsérjétek az Urat!: 5; 10; 19; 68; 75; 82; 95:1; 100:1; 170:2
Erőm és énekem az Úr: 19; 37:2; 48; 129; 131; 139

Megjegyzések:

Istent választani – Orpá választása megegyezik sok emberével („elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott”, ahogyan Pál a 2Tim 4,10-ben írja útitársáról, Démászról). Ruth választása Mózeséhez hasonló: „Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét” (Zsid 11,25).
Ruthé volt a jobb választás, bármilyen kilátástalannak tűnt is helyzete. Szegény özveggyel tartani, idegen országba, idegen vallásúak közé, minden otthoni örömnek búcsút mondani, azzal a szomorúsággal, hogy soha többet nem fog férjhez menni… nem, Orpá ennél sokkal értelmesebb volt! De Ruth választása a szív választása, nem az értelemé.

Isten vezetése – „Véletlenül” jutott Ruth Boáz földjére? Mi hisszük és valljuk, hogy „véletlenek nincsenek”. Valóban, Ruth érkezését Isten vezette. Különleges célja volt vele: Ruth összeházasodik Boázzal, és Dávidon keresztül Krisztus „ősanyjává” válik. Az Ő vezetése volt, hogy Ruth ennek az istenfélő férfinak a földjére érkezett. Hol lehetne, jövevényként, védettebb? Naomi maga mondta: Ruthnak ott kell maradnia, mert másnak a földjén talán rátámadhatnának.

Boáz istenfélelme: jó példa – Míg Izráelben a bálványimádás javában terjedt, úgy tűnik, Boáz hűséges maradt Istenhez. Halljuk ezt a szolgáknak szóló áldó köszöntésén, Ruthtal való beszélgetésén. Milyen nagy dolog, hogy ez a jövevény, akinek még olyan sokat kell tanulnia Izráel Istenéről, megismerkedik e férfival, és a védelme alá kerül.
Cselekedetünk és utunk példává kell váljon mások számára, akik Istent nem ismerik, vagy még csak most ismerték meg. Egy asszony elmesélte, hogy öt éve a férjével együtt hitre jutott. Panaszkodott amiatt, hogy abban a gyülekezetben, amelyhez csatlakoztak, az emberek olyan hidegek és szeretetlenek voltak. Elgondolkoztató az ilyesmi!
A gyerekeknek: „Látják-e rajtad, vagy hallják-e tőled más gyerekek, hogy te jársz templomba? Vagy azt mondják rólad, hogy egyáltalán nem úgy viselkedsz, mint egy keresztyén? Ugye, az előbbi igaz rád?”
Hogyan bánik egy főnök a beosztottaival? Egy tanár/tanítónő, vagy apa/anya a gyerekeivel? Egy lelkész vagy presbiter a gyülekezete tagjaival?
Boáz nemcsak megáldotta a szolgáit, hanem figyelmeztette is őket: ne legyenek Ruth terhére. Gyakran halljuk, hogy a munkahelyen mindenféle kétértelmű tréfa járja, trágár beszéd és pletyka. Egy főnöknek oda kell figyelnie erre, és meg kell tiltania. Ez az iskolára is érvényes! A keresztyén nevelés nemcsak a hittanoktatásra terjed ki… Hogyan lehetne áldott egyetlen tanítási óra is, ahol a légkör nem megfelelő?

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma

  • Haláleset a családban. Haláleset miatti szomorúság. (* **)
  • Búcsúzkodás, búcsúvétel szeretteinktől. (*)
  • Nehéz választások, döntési helyzetek. A bibliai példa mai alkalmazása: választások a gyerekek életében. (** ***) Élethelyzetek dramatizálása. (***)
  • Gondoskodó, segítő lelkület a mai világban. Egy mai Boáz-történet dramatizálása. (***)

Társadalmi ismeretek / Történelem / Természetismeret (Környezetismeret) / Földünk és környezetünk (Földrajz)

  • Hogyan lesz a gabonából kenyér? Az aratás és a gabona feldolgozásának munkálatai régen és ma. (*) Összehasonlítás az ókori kultúrák, a hagyományos paraszti gazdálkodás, és a mai technikai kultúra lehetőségei között. (** ***)
  • A gabonatermelés jelentősége az Ókori Keleten. A „Termékeny Félhold” országai. (***)
  • Jelentős gabonatermelő országok ma. Élelmiszerfölösleg és éhínségek a világon. (***)
  • Gabonafajták megismerése: gabonamag és/vagy -kalász gyűjtemény készítése. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma / Ének-zene

  • Miklya Zsolt: Naomi és Ruth kenyere – versmondás mímes mozgásokkal kísérve. (*)
  • Szilágyi Domokos: Aratási mondóka – a vers énekelhető változatának megismerése. (*)
  • A bibliai történetre vonatkozó közmondások értelmezése. (**)
  • Szilágyi Domokos: Új kenyér c. verse, és/vagy „A part alatt…” kezdetű népdalunk feldolgozása (összehasonlítása). (**)
  • Találós kérdések a gabona, kenyér témájában. (**)
  • Móra Ferenc: Istenáldotta búza c. elbeszélésének párhuzamai a bibliai történettel. (***)

Matematika

  • Csoportosítás, számolás hármasával (szorzás előkészítése). (*)

Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet) / Technika

  • Millet: Kalászszedők c. festményének megfigyelése, beszélgetés a képről. (***)
  • Szalmafonással aratódíszek készítése. (***)

Vázlat:

Elimelek – Naomi
Betlehem: éhínség
Móáb
Mahlón (Ruth) – Kiljón (Orpá)
Elimelek, Mahlón és Kiljón meghalnak.
Orpá választása: Móáb bálványai
Ruth választása: Isten és Izráel
Mára: keserűség
Ruth Boáz földjén kalászt szed

Boáz gondoskodik
egy véka árpa
Naomi áldása
Ruth Boáz földjén marad aratás végéig

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Ikon

365/085. A móábi Ruth – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 688.73 KB
A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!