Tükör által homályosan

1Kor 13,12–13

Abban a korban a tükör kikalapált fényes fémfelület volt, melyben valóban eltorzultak a vonások, csak homályosan lehetett látni a dolgok tükörképét.

Az embernek minden ismerete ilyen homályos csupán, mert a világot nem egészében látja, csak amennyit képes felfogni belőle. Olyan, mint a Hold, mely a Napból csak épp valamennyit képes visszatükrözni, s ha még a Föld-árnyék is közbejön, egészen „elkeskenyedik” a fénye. Isten szeretetét csak ennyire vagyunk képesek továbbadni, még ha teljességgel kapjuk is.

Legyen ez a mai nap az elszámolásé. Hogyan szerettünk ebben az évben? Min kellene változtatnunk? Most, hogy gondolkodtunk a valódi szeretetről, ki az, akit képtelenek vagyunk szeretni? Miért? Nem magunkat látjuk benne? S magunkat elfogadtuk olyannak, amilyenek vagyunk? Kit kellene nagyon szeretnünk, hogy ember lehessen belőle, akinek segíteni kéne, hogy önmagát elfogadhassa? Mi az, amiben le kellene végre vetkőznünk a gyerekség bábját, hogy felnőtté érhessünk a szülőkkel, testvérekkel, barátokkal való kapcsolatunkban?

Van, ami elmúlik, van, ami megmarad. Az örökkévalók fényében a mulandók is elfoglalhatják „méltó” helyüket napjainkban.

Keresztyén életünk külső cselekedetekkel való

tapogatózás és araszolgatás

a Megragadhatatlan felé,

miközben átélhetjük,

hogy az elérhetetlennek látszó Isten

bensőnkben lakik és szeretetével

betölti lelkünket.

Simon András

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024