Sóvárgó világban élünk

Róm 8,18–25

Ezt a sóvárgást érezzük magunk körül, s magunkban is. Jöjjön már el az Isten országa! Jöjjön már egy hiteles ember! Jöjjön már valami csoda! Hol vannak az ígéretek? Sóhajtozik, vajúdik ez a világ. S lecsap rá, ha végre valami mozdul. Lehet akár hamisság is, csak ne az legyen, ami eddig volt. Sok álpróféta használja ki ezt a nagy vágyakozást az emberekben.

A sóvárgás veszélyes, mert követelőzéssé válhat a keresztyénekben is, sőt megkeményíthet minket Isten felé. Hiszen, ha az istenfiak is csak „sóhajtoznak”, akkor mi a különbség? Ha mi is csak reménységben várakozunk, akkor minek vagyunk keresztyének? Ha a testünk megtagadása után is csak harcban lesz részünk, akkor mi értelme volt elkezdeni?

A kérdések őszintesége segít a válaszadásban is, hiszen ­óriási a különbség aközött, aki csak úgy van a világban és sóvárog, s aközött, aki tudja, hogy mire vár.

Az egyiknek ugyanis van élő reménysége, a másiknak nincs. Az egyiknek van élő Istene, a másiknak nincs. Az egyik meg tudja szólítani, a másik kapkod fűhöz-fához… Ezért fontos, hogy tanúságtételünk igaz legyen!

A különbség annyi, mint a paróka és az igazi haj között. Az egyik élettelen, a másik él. Az egyik takar, a másik véd. Az egyiket elfújja a szél, a másik csak lobog a szélben.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024