Nézni és látni

Zsolt 73,1–20

Egyik bátyám készített egy képet még gyermekkorunkban. Egy kétcsúcsos hegyet ábrázolt, de úgy, hogy a tér különböző pontjaira volt vetítve. Az egyik sarokból az egyik csúcs látszott hatalmasnak, a másikból a másik. Oldalról az egyik csúcs egyáltalán nem volt látható, felülről pedig csak pontoknak látszódtak. A kép címe ez volt: NÉZŐPONTOK.

Úgy hiszem, akkor kezdtem először gondolkodni azon, hogy nézni valamit még nem jelenti azt, hogy látom is. S hogy mennyire fontos, honnan nézek valamit. Teljesen megváltozhat az értelme! Bárcsak mindig jó nézőpontot választanánk, ahogy Istenhez fordulva a zsoltáros is meg tudta tenni, hogy mindig értsük is, amiről szó van!

Ma ünnep van, nemzetünk egyik legszentebb ünnepe. Nem lehetett elvenni abban az időben sem, amikor fiatalok börtönbe kerültek egy kokárda viselése miatt. Mit jelent nekünk 1848 március 15-e? Mit jelent nekünk a hazánk? Attól függ, honnan nézzük. Valaki azt mondta, hogy a magyar nép összes ünnepe csak veszteségekről szól. Igen, lehet – de hol vannak, akik akkor legyőztek minket? Nem keseregnünk kell a múlton, hanem Istenre tekintve hálát adni oltalmáért, hogy még lehetünk!

A Himnuszt valamikor csak hallgatni lehetett. Senki sem tudta énekelni a nagykórus koloratúr szopránjaival. Ezért vigyázzállásba merevedtek az emberek. Ma már énekelhetjük a Himnuszt imára kulcsolt kézzel, mert imádság ez, az élő Istenhez!

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország…

Radnóti Miklós

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024