Nagyhét ízei: az édes

Mt 21,1–17

Gyermekkorunktól a legkellemesebb íz az édes, melyet úgy várunk. Nagyon könnyen romló, s könnyen betegséget is okozó íz, vigyázva kell élni vele. A nyelvünk hegyén érezzük, ahogy belekóstolunk a dolgokba, hogy valaminek az elején kedvet kapjunk hozzá. A gyümölcsök nagy része édes.

Ám a negédes emberektől irtózunk, mert társaságuk „ragadós”, és korántsem vonzóak, szinte csapdaként vannak jelen a gyülekezetben – lehetetlen tőlük szabadulni. Általában hamisnak hatnak, mert lehetetlennek tűnik, hogy minden olyan szuper, mint állítják, s olyan gerjesztett egész nyájasságuk.

Virágvasárnap az egyetlen alkalom, amikor Jézus megengedi, hogy felmagasztalják az emberek. Dicsőségesen vonul be, mint király, mint a megígért Messiás. De mintha minden édességet elvesztettünk volna, amikor látjuk a vezetők reagálását. Csak állunk szomjazva az örömre, szeretetre, s hirtelen érezzük a hatalmas hiátust, amit a Mester el nem fogadása okoz, akinek nevében nekünk megtartatásunk van!

Jézus bevonulása hatalomátvétel. Csak akkor lesz „édes” számomra, ha átadom az irányítást Neki. Gondoljuk így végig az eseményeket!

Ki állja meg a helyét? Csak az, akinek nem a maga okossága, elvei, lelkiismerete, szabadsága, erényessége jelenti minden dolgok legvégső mértékét, hanem mindezeket kész feláldozni, amikor hitben és egyedül Istenhez való hűségben engedelmes és felelős cselekvésre van hivatva. Akinek élete semmi más nem akar lenni, mint felelet Isten kérdésére és hívására.

D. Bonhoeffer

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024