Krisztus szeretete szorongat minket

2Kor 5,11–15

A régi rómaiak használták azt a képet a katonák felkészítésénél, hogy egy nyílvesszőt el lehet törni, de egy köteget aligha!

Így szorulunk mi össze, Isten gyermekei Jézus kezében. Szeretettel szorongat minket, mert rá akar venni követésére, de szorongat, mert más szóból nem értünk. S a „szorongatás” a másik által is történik.

Nem tudunk egymás nélkül keresztyének lenni! Szükségem van arra, ahogyan te vagy keresztyén! Szükséged van rám, hogy el ne tévedj az igék között a magad esze szerint. Ebben a szorosságban nem mi válogatjuk meg, hogy kik lesznek sorstársaink! Nem mi válogatjuk össze a gyülekezetet! Ő szorít össze velük, hogy szeretetével megtanítson egymás szeretetére.

Hogy sikerülhetett ez az első keresztyéneknek? Mert hatalmas szeretettel kötelezték el magukat Krisztushoz, s ebbe a szeretetbe hívogattak másokat is. Ne csüggedjünk hát egymás képmutatása, különbözősége miatt, hanem tanuljuk naponta egymást jobban szeretni!

Krisztus irántunk való szeretete szorítson annyira, hogy ebben a szorosságban szeressük Őt, s szeressük a mellénk szorulókat!

Egy idős hívő ember így fogalmazta meg: „Meg kellett tanulnom, hogyha hitemet gyémántnak tekintem, akkor ahhoz az én Uramnak kemény vésőket kell használnia.”

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024