Kelj föl!

1Kir 19,1–8

Mindnyájan elfáradunk hétköznapi rohanásainkban, s van, mikor megfáradásról beszélünk. Ez tartósabb kifáradást jelent, mint csupán leülni egy dolgos nap után egy padra vagy a fotelunkba. Az ember lelkileg is elfárad, s éppen az nehéz benne, hogy lelki ereje sincs a felálláshoz, a továbblépéshez.

Illés is ilyen helyzetbe került: A Baál papok kiirtása után fellobban Áháb király haragja, s felesége, Jezábel halálra keresi a prófétát. Ő egyedül menekül, neki a pusztának, hogy elcsigázva rogyjon egy rekettyebokor alá. Nincs ereje még imádkozni sem, csak sóhajt egyet: „Elég most már, Uram! Vedd el életemet…” Ekkor Isten egy angyal által táplálja, aki lángost és vizet ad neki, és megszólítja: „Kelj föl, egyél!” Ám a próféta fizikailag is ki van merülve. Visszaalszik. Másodszor is felkelti az angyal, és most már üzenetet is mond neki: „Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!” És Illés annak az ételnek erejével megy negyven napon át, amíg a Hóreb hegyén újra meg nem hallja Isten üzenetét.

Sokszor vagyunk mi is hasonló helyzetben, csak időnként azt nem tudjuk, hogy az angyal először vagy másodszor kelt fel bennünket?! Az az eledel, melyet Isten ad, elég nekünk a következő célig!

Amikor katona voltam Lenti helyőrségben, mint előfelvételis teológus, gyakran kaptunk hétvégenként egy-egy csomagot különböző gyülekezetektől vagy a Teológiától. Szeretet-csomagoknak hívtuk őket. Ma is őrzök egy igés lapot, melyet a gyömrői gyülekezet tett bele az egyik csomagba. Ez áll rajta: „Elég. Egyél, mert erőd feletti út áll előtted!” Nekem akkor a gyömrői gyülekezet volt az angyalom.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024