Kegyesség

ApCsel 10,34–35

Az ember úgy gondolná, hogy a kegyesség vagy istenfélelem előbb alakul ki. Nagyon sok mindent át kell ahhoz élni, hogy valakiben valóban legyen istenfélelem. Miért van erre szükség? Hogy az életről megváltozzék a látása. Ez az istenfélelem ugyanis számít Istenre. Pont azért fél, mert tudja, hogy kicsoda Ő. Ezt úgy is megtapasztalhatjuk, hogy valamilyen feladatot kapunk, s abban képtelenek vagyunk megállni. Újabb és újabb magunkról alkotott tévhiteknek kell rombadőlniük. Akárcsak a házasságban.

Péternek sem volt ez egyszerű. Mindent otthagyni, amit igaznak tartott, s ami őt eddig tartotta. Megnyitni a törvény ajtaját az evangélium előtt. Zsidóként egy pogányt meglátogatni, őt testvérnek fogadni. Ezért olyan nagy az előkészítés is: látomással, angyali szóval. És kétfelől történik, hiszen Kornéliuszban és Péterben egyaránt sok mindennek meg kell változni, hogy a találkozás megtörténhessen. De megszületik bennük. Kegyessé válnak, akik Isten félelmében elfogadják egymást.

Mint az őrlésnél a búza. Minden megváltozik benne: állaga, színe, íze. Liszt lesz belőle. Ha ebben az állapotban találkozunk egy keresztyénnel, az nem biztos, hogy kellemes lesz. A „liszt” még nem ehető, csak lehetőség arra… Ám a következő lépéshez ez az állapot szükséges.

A rosszak a jókból élnek, ez az ítéletük és a kegyelmük; a jók a rosszakat megtartják és felszabadítják, ez az ő jutalmuk és méltóságuk.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024