Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör Archívum

Képforrás: 123RF

A kisbojtár ajándéka – magyar legendamese

Abban a régi időben a pásztorok kint legeltették a nyájakat a mezőkön, és maguk is ott aludtak a szabad ég alatt az állatokkal. Egy szép, csillagfényes éjszakán Betlehemtől nem messze megfényesedett az ég, és a pásztoroknak megjelent egy ragyogó angyal. Annyira megijedtek ezek a szegény pásztorok, hogy ijedtükben mind a földre borultak. De az angyal vigasztalta őket, és így szólt hozzájuk:

– Ne féljetek, nagy örömhírt hozok most nektek! Megszületett az üdvözítő Úr, Krisztus! Menjetek Betlehem városába, ott találjátok egy szegény istállóban, jászolban fekszik, barmok közt nyugszik.

Akkor nagyon megörültek a pásztorok, így hát mindjárt fölkerekedtek, hogy menjenek imádni a kis Jézust. Volt köztük egy szegény kisbojtár. Gyerek volt még, nem volt semmije, nemrég állott be a szolgálatba. Könyörgött a juhászgazdának:

– Gazduram, vigyél el engem is, nagyon szeretném látni a kis Jézust!

– Hát, jól van, gyere! De nem tudom, mit hozol magaddal, mert tenéked nincsen semmid. No, nem baj, meghúzódsz hátul, azért lássad te is a Megváltónkat!

A mese folytatása olvasható itt: Adventi mesék – A kisbojtár ajándéka

Kép: 123RF

Tóth Bálint: Egy kisfiú születésére

A lucfenyőn rigó fütyült,
a hegyen pásztorcsillag ült,
s három nagyfülű csöpp szamár
hátán jött a háromkirály.

A vers folytatása olvasható itt: Egy kisfiú születésére – animációval

A vers animált, hangzó változata is elérhető: Egy kisfiú születésére – hangoskönyv

Kép: 123RF

A vers és a mese is megtalálható az Angyalmese című irodalmi szöveggyűjteményben (Kálvin Kiadó, Bp, 2020, 55-57. o.)

Képforrás: 123RF

Miklya Luzsányi Mónika
Csillagfényes karácsonyfa

Kép: 123RF

A vándor fázósan húzta össze magán a köpenyét. Hidegen fújtak a szelek, a hóesés is feltámadt. Nem csoda, decemberben jártak már, közeledett a karácsony. Akkoriban, az ezerötszázas években még nem voltak hókotrók, autópályák, de még betonozott utak sem. Tavasztól őszig csak az merészkedett ki a városból, akinek nagyon muszáj volt. Hogy azon a téli éjszakán mit keresett Luther Márton Wittenberg falain kívül, ma már nem tudjuk. De a hagyomány úgy tartja, hogy egy viharos, téli éjszakán éppen hazafelé tartott. Az erős szélben alig tudott haladni, a hóvihar úgy ráncigálta, mintha az életét követelné. Luther éppen egy erdőn vágott keresztül, amikor a vihar hirtelen elcsitult. Hipp-hopp, eltűnt, mintha ott sem lett volna. A reformátor felfohászkodott Istenhez, hálát adva, hogy megmentette az életét. Míg imádkozott, az ég felé fordította a tekintetét, és úgy tűnt neki, hogy talán soha nem világítottak ilyen szépen a csillagok. Mikor befejezte az imádságot, körbenézett, és mit látott? A fenyőfák ágain úgy szikrázott a hó, mintha a csillagok leszálltak volna a földre. Luther elgondolkodva nézte a hófödte fenyőket. Majd gondolt egyet, levágott néhány terebélyesebb ágat, és elindult hazafelé.

Wittenbergben már izgatottan várta haza a családja.

– Jaj, azt hittem, odaveszel a hóviharban – szaladt elé Katalin asszony, és sorjáztak elő mind a csemeték is.

– Nézzétek, gyerekek, mit hoztam nektek – vette elő a fenyőágakat az apjuk.

– Fenyőgallyakat – húzta el a száját Johannes, aki már nagyobbacska fiú volt.

– Igen ám, de nem akármilyen fenyőgallyak ezek. Mesélő gallyak. Mégpedig a világ legeslegszebb történetét mesélik el. Katalin, hozz nekem gyertyát. Minél többet.

Katalin asszony összeráncolta a homlokát.

– Nem elég kiednek a mécses, ami az asztalon világít? Drága mulatság a gyertya, nem pazarolhatjuk. Kell az, ha majd olvasni akarnak.

– Nem is pazaroljuk! – nevetett Luther. – Hidd el, Katám, ma többet tanítunk meg a gyerekeknek, mintha akárhány könyvet elolvasnának.

Az asztalon a mécses halványan pislákolt. Luther lefektette a fenyőágakat az asztalra, és mesélni kezdett. Elmesélte mindazt, amit az erdőben átélt.

– Féltem és rettegtem – mesélt a gyerekeinek –, olyan sötét volt, hogy az orrom hegyéig sem láttam. Féltem, hogy meghalok, hogy sohasem jutok ki a rengetegből. Így van ez a bűneinkkel is. Amikor rosszat teszünk, olyan, mintha egy sötét erdőben bolyonganánk. Sötétség vesz körbe minket, és a lelkünk is sötét, mint most itt ez a szoba. De azután Istenhez kiáltottam, és ő meghallgatott engem. Kitisztult az ég, és felragyogtak a csillagok. Körülöttem a fákon pedig úgy ragyogott a hó, mintha csillagok szálltak volna le a földre. Ez történt az első karácsonykor is. Isten megbocsátotta a mi bűneinket, és az ég a földre jött. Isten Fia, Jézus Krisztus elhozta nekünk a világosságot. Ezt ünnepeljük karácsonykor – fejezte be a történetet Luther.

A hagyomány így őrizte meg, de hogy pontosan így történt-e a dolog, nem tudhatjuk. Az viszont bizonyos, hogy a karácsonyfa állításának szokása Németországból érkezett hozzánk.

Forrás ● Lásd még az Író Cimborák blogon

Karácsonyi lámpás

Egyszerű, mégis látványos asztali mécses- vagy gyertyatartót készíthetünk kisméretű befőttesüvegekből. Alul egy sóréteg a „hó”, amire a mécsest vagy alacsony gyertyát állítjuk, az üveg szájára pedig kendermadzagot kötünk. Az üveget egyéb kiegészítőkkel – pl. ágak, termések, gömbdíszek, szalagok, csipke – is díszíthetjük.

A forrásoldalon további ötleteket találunk: Asztali gyertyatartó

Képek: 123RF

A befőttesüveg oldalát körbevehetjük lyukacsos papírformával, amit egyszerűen elkészíthetünk fehér, világos vagy sötét alapszínű papírból. A papírból vágjunk ki akkora méretű lapot, hogy hengerformára hajtva a befőttesüvegre illeszkedjen. Mielőtt összeragasztanánk, vagdossunk bele csillagformákat ollóval vagy csillag alakú formanyomóval. Ezután a lyukacsos papírt ráragaszthatjuk vagy rákötözhetjük az üvegre. Megoldás az is, ha a papírlapból az üvegre illeszthető hengerformát állítunk össze.

Néhány ötletadó minta: