1Jn 5,13–15

Mindnyájan vágyunk rá, hogy imádságaink hatással legyenek Istenre. Arra is, hogy másokért szóló imádságaink teljesedjenek be. Jó lenne olyan hatalmat birtokolni, amivel segíthetnénk a szükségben levőkön, mellyel a rosszat legyőzhetnénk, a szenvedést megszüntetnénk… S vajon nem kaptuk meg mindezekre a felhatalmazást? Mire is elég a felhatalmazásunk? Nézzük most is végig a görög szó jelentésárnyalatait:

„Szabadság, képesség valamire” – Isten akaratának teljesítésére, a jóra, békességszerzésre, szolgálatra. Valaki így fogalmazta: „A keresztyének azok, akik tudnak jót is cselekedni.” Segíthetnek, győzhetnek!

„Hivatal, mely hatalommal jár” – a felhatalmazás tehát nem önkényes, hanem engedelmességben hathatós csupán. Arra való, amire a „Főnök” adta! Mi csak beosztottak vagyunk, követek, akik parancsot teljesítenek!

„Gazdagság” – mindent kérhetünk, hiszen olyan Istenük van, akié minden! Aki bármit megadhat, hiszen a legtöbbet, az örök életet is elkészítette számunkra!

„Pompa” – valami Isten dicsőségének sugárzásából, ahogyan Mózest is körülvette, amikor lejött a hegyről. Tehát külsőnk méltósága is hordozza Isten felhatalmazását.

Valójában az vagy, ami Isten szemében vagy.

Kempis Tamás

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Jn 1,9–14

Így a második félév első napjaiban az ember szembenéz az első félév eredményeivel, s végiggondolja, hogy mit is kellene másként tenni, vagy épp megerősödik abban, amit elkezdett már szeptemberben.

A fenti igében egy olyan felhatalmazás van, mely Isten gyermekeinek nyilvánít bennünket. „Akik befogadták” Jézus Krisztust, azok belülről vezérelt emberek.

A kívülről való vezérlés egy bizonyos életkorig egészen természetes, mert sok mindent meg kell tanulni ahhoz, hogy az ember helyesen tudjon dönteni. De ha ez a későbbi életkorban is megmarad, akkor állandó „felügyelet” szükséges mellénk, hogy valaki mindig megmondja helyettünk, mi a jó. Vannak társadalmak, ahol direkt „kiskorúsítják” a tömeget: kívülről, felülről vezérlik, hogy ne kelljen gondolkodni senkinek, s mindent „be lehessen adni”.

A tömegmanipuláció egészen távol áll Istentől. Ő az övéit felnőtt életre hívja, akik belülről vezéreltek, felelős emberek, akik hálából szánják oda magukat követésére, megharcolják döntéseiket. A bűnt legyőzöttnek tartják, mert Krisztus magára vette a Golgotán, de komolyan veszik hatalmát rajtunk, mert bűnös emberek maradunk életünk végéig.

A hívő ember Istennek egyre több csodálatos erejét érzi felszabadulni, s úgy tapasztalja, hogy az ő hitére megindulnak Isten kötött energiái és fenntartják őt – míg a hitetlen úgy érzi, hogy a „véletlenek” rázúdulnak és összemorzsolják.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Jer 10,1–10

A bemutatkozás ott a Sínai-hegynél folytatódik. Isten elmondja Mózesnek, s népének, hogy Ő az egyetlen Isten, aki ÉL, aki VAN. Az eredeti héber nyelvben a „Jahve” név a létigéből vezethető le, s annak ragozott formáját mondja itt Isten magáról: EHJE = VAGYOK. (Nem mond konkrét nevet, mert azzal is megkötné magát!)

Ő az egyedül létező Isten, a többi: emberi kitaláció. Vagy ahogy Jeremiás nagyon szemléletesen mondja: „madárijesztő”. Az ember gyártmányolta magának, mert nem találta az igazit. Félelmében formálgatta, s másokat is csak ijesztgetni tud vele.

Az Isten él és szeret minket. Elűzi félelmeinket, mert éppen nem ijesztgetni akar. Minden mondatát azért mondja, hogy megismertesse velünk azt a rendet, amiben életlehetőségünk van. Testünket „beprogramozta”, lelkünket megszólítja. Él az Isten, és életet formál. Minden munkája azért van, hogy ezt megérthessük, s ebben örvendezhessünk.

Amíg nem vagyunk Benne, addig nem élünk, csak vegetálunk. Amíg Ő nem él bennünk igéje által, addig csak sejtéseink és hiányaink vannak. Addig az életünk csak elmúlik, mint minden ebben a világban. De az ember élete arra adatott, hogy „beteljen”, hogy betöltse rendeltetését.

Van már élő Istened, sejted már kicsoda Ő, vagy csak „madárijesztőid” vannak?

Saját tehetetlenségünk semmit sem változtat Isten ígéretein.

C. H. Spurgeon

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

5Móz 5,1–21

A Tízparancsolatot akkor kapta Izráel népe, amikor Isten kivezette őket Egyiptomból, s a rabszolgahadból népet akart formálni. A parancsolatok sora Istennel és egymással való közösségük formálódásának eszköze lett.

Erre emlékezteti őket Mózes búcsúbeszédében. Amit megéltek a Sínai-hegynél, az szövetségkötés volt az élő Istennel, aki megmutatta szabadító hatalmát nekik. Azóta eltelt 40 esztendő, meghalt egy nemzedék. Ott állnak az Ígéret földjének határánál. Újra dönteniük kell, hogy milyen rend szerint akarnak élni. Megerősíteni a régiek ígéretét a maguk életében, s növekedni az engedelmességben, vagy elveszíteni az örökséget, az Istennel való szövetséget?

A 10 parancsolat 10 olyan szabály, olyan együttélési norma, mely Isten népét meg kell hogy különböztesse a többiektől. Aki a szövetséges nép tagja kíván lenni, annak komolyan kell vennie minden szavát.

Mi is folytatói vagyunk atyáink örökségének. De a szövetséget mindenki csak magára nézve kötheti meg. Számunkra Isten egy új utat készített Jézus Krisztusban, aki betöltötte a törvényt. A szövetséget a keresztségben Isten kegyelmének felajánlásával mind megkaphatjuk, de személyes döntés nélkül a szövetség csak ígéret. Aki döntött Jézus Krisztus követése mellett, az hálából tartja meg minden rendelését. Ezért gondolkodunk együtt a parancsolatokról.

Ha az ember követel, azért teszi, mert kapni akar. Ha az Isten kér tőlünk valamit, azért teszi, hogy új módon még többet adhasson.

P. Sertillanges

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Jn 4,10

Egyszer mindenkinek helyére kerül életében Isten szeretetének kérdése.

Gyermekkoromban a Seregélyes nevű faluban éltünk, ahol édesapám volt a református lelkipásztor. A parókiának nagy udvara volt, s amikor autóval mentünk el otthonról, két kaput is ki kellett nyitni ahhoz, hogy beállhassunk a garázsba. Egy alkalommal, amikor közösen tettük helyére az autót, s éppen a kapukat csuktuk be, gondoltam, kipróbálom édesapámat. Hat évesen eléálltam, hátratettem kezeimet, kihúztam magam, s azt mondtam neki:

– Édesapám, én nem szeretlek téged!

Édesapámon semmi sem látszott. Odalépett hozzám, megsimogatta a fejem, és szelíden így válaszolt:

– Nem baj kisfiam, az lenne baj, ha én nem szeretnélek.

Ettől kezdve számomra nem volt kérdés, mit jelent az Atya (s mit az apa) szeretete.

Olyan szeretetet, mint a tenger,

Olyan szeretetet, mint a tenger,

Olyan szeretetet kaptam tőled, Istenem.

Olyan szeretetet, mint a tenger,

Olyan szeretetet, mint a tenger,

Olyan szeretetet kaptam tőled, Istenem.

(ifjúsági ének)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024