Üzenet – Téma:

* Isten igéje megmozgatja a világot.
* Kutassátok az Írásokat!

Előzmények:

Pál és Szilász Tróászból Macedóniába utazott. Filippiben egy Lídia nevű bíborárus asszony keresztyén lett, és vendégül látta az evangélium követeit. Pál gonosz lelket parancsolt ki egy jövőmondó nőből, amiért Szilásszal börtönbe került. Földrengés miatt megszabadultak bilincseiktől, de nem hagyták el a börtönt. Ezután a börtönőr és egész háza népe hitt Jézus Krisztusban.

Történet:

Pál, Szilász és Timóteus elindultak Filippiből. Délnek utaztak, a Macedónián át vezető úton (Via Egnatia: a kor kereskedelmi útja), Amfipolisz és Apollónia városok mellett. Thesszalonikába* értek, ahol a zsidóknak zsinagógája volt.

Amint Pál szokta, szombaton elment a zsinagógába. Három egymás utáni szombaton beszélt a zsidóknak az Írások alapján. Isten igéjéből bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, feltámadnia a halálból, s hogy Jézus a Krisztus, akit ők is várnak. Néhány zsidó hitre jutott, és csatlakozott Pálékhoz. Hívővé lett sok istenfélő görög is, akik már korábban kapcsolódtak a zsidó hithez, s volt közöttük egy sereg előkelő asszony.

De itt is voltak a zsidók közt, akik nem akartak tudni az evangéliumról, s irigyelték Pál és Szilász „sikerét”. Maguk mellé vettek néhány embert a piaci csavargók közül, akik aztán felzaklatták a népet az új tanítás ellen.

Pál és Szilász egy bizonyos Jázonnál* szállt meg, aki szintén zsidó lehetett. Az összecsődített emberek Jázon házához vonultak azzal a szándékkal, hogy Pált és Szilászt elfogják, de ők nem voltak ott. Ekkor Jázont néhány testvérrel együtt a város elöljárói elé hurcolták, azt kiáltozva: „Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek. Jázon befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást tartanak királynak: Jézust.”

Így izgatták fel a sokaságot, és a város vezetőit, akik hallották ezt. De Jázon és társai jóban lehettek a város vezetőivel, akik miután „kezességet kaptak” Jázonéktól, elengedték őket. Hogy a kezesség kaució fizetésével is járt-e, nem tudjuk pontosan. Van, aki ezt feltételezi.

A testvérek nem vállaltak további kockázatot, még azon az éjszakán útnak indították Pálékat Béreába, ami ugyan 55 km-re volt mindössze, de már egy másik körzethez, államigazgatási egységhez tartozott.

Béreában Pál és Szilász újra elmentek a zsinagógába. A zsidók itt „nemesebb lelkűek” voltak, mint Thesszalonikában. „Teljes készséggel” fogadták az Úr igéjét, nyitva álltak előtte. Naponta érdeklődve kutatták az Írásokat, hogy meglássák, igaz-e, amit Pál Krisztusról hirdet.

Sokan hittek közülük! Sok tekintélyes görög asszony és férfi is csatlakozott a még csak most keletkező gyülekezethez. De mikor a Thesszalonikában élő zsidók meghallották, hogy Pál Béreában hirdeti az igét, eljöttek, hogy a népet ellenük ingereljék.

A fiatal gyülekezet atyafiai azonnal továbbküldték Pált, néhány testvér egészen Athénig kísérte. Szilász és Timóteus Béreában maradtak, de Pál üzent értük, hogy „minél hamarabb menjenek hozzá”.

Levelek Thesszalonikába:

Timóteus Athénban csatlakozott Pálhoz, aki visszaküldte Thesszalonikába, hogy bátorítsa a fiatal gyülekezetet, s hírt hozzon felőle (1Thessz 3). Pál már Korinthusban volt, amikor Timóteus a vigasztaló jó hírrel visszajött. Pál nem sokkal ezután írta első levelét Thesszalonikába, valószínűleg még Korinthusból. A második levél nagyon hasonlít az elsőhöz, keletkezésük között néhány hónap telhetett csak el. Pál legrégebbről ránk maradt levelei ezek (talán a Galatákhoz írt kivételével).

1. Thesszalonikai levél

Pál a levelet Szilvánusz (Szilász római neve) és Timóteus nevében is írja. Isten munkája az, ami a thesszalonikai gyülekezettel történt, ezért is lehettek példává görög földön minden keresztyén számára. (1)

Pál ellenségei megpróbálják a gyülekezetet ellene hangolni. Ezért emlékezteti Pál testvéreit arra, hogyan végezte köztük a munkáját. Munkatársaival bátran vitték az evangéliumot, nem az emberek, hanem Isten tetszését keresve. Keményen dolgoztak éjjel és nappal, nehogy megterheljenek közülük bárkit is. Pál hálás, hogy a fiatal gyülekezet a prédikációt nem emberi szóként, hanem Isten üzeneteként fogadta. (2)

Pál maga helyett Timóteust küldi, hogy erősítse őket a hitben, hisz erős üldözés indult ellenük. S amikor Timóteus jó hírekkel tér vissza, hálát ad a gyülekezet hitéért, ami neki is erősítést jelent. (3)

Pál figyelmezteti a fiatal gyülekezetet, hogy tartsák távol magukat a körülöttük élők pogány szokásaitól. Csendes munkára inti őket, tisztességes életvitelre. Majd válaszol a feltámadással kapcsolatos kérdéseikre. (4)

Jézus visszajövetelének a napjáról is beszél Pál, ami hirtelen és váratlanul érkezik el. A hívek ne féljenek tőle, hanem éberen és józanul várják e napot. S közben éljenek egymással békességben. (5)

Mielőtt Pál a levelet áldással és köszöntéssel zárná, néhány rövid, de sokat mondó figyelmeztetést ad: Mindenkor örüljetek. Szüntelenül imádkozzatok. Mindenért hálát adjatok (ez az Isten akarata veletek Krisztus Jézusban). A Lelket ne oltsátok ki. A prófétálást ne vessétek meg. Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg. (Vagyis ne fogadjatok el semmit kritikátlanul, mindent az ige szerint tekintsetek meg.) A gonosz minden fajtájától tartózkodjatok. (5,16-22)

„A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!” (5,28)

2. Thesszalonikai levél

Pál újra hálát ad Istennek a gyülekezet hitéért, amellyel elviselik az üldözést. Szüntelen imádkozik értük: Isten tegye méltóvá őket, hogy Krisztussal megdicsőíttessenek. (1)

Pál józan hitre int az Úr visszajövetelével kapcsolatban, s figyelmeztet, nehogy valaki félrevezesse őket, mert az a nap nem jön el hamarabb, mint amikor eljön a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a kárhozat fia, a törvénytipró*, „a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával”. Azért kap hatalmat, hogy akik az igazságot nem fogadják el, „elvegyék ítéletüket”. Akiket viszont az igazságra hívott el Isten, azok álljanak meg szilárdan a tanításban, és fogadják el vigasztalását. (2)

Pál a gyülekezet imádságát kéri maga és a munkatársai számára, hogy az evangélium továbbra is áldás sal terjedjen. Figyelmezteti őket, hogy tartsák magukat távol azoktól, akik nem akarnak dolgozni, s haszontalan dolgokat műveinek. Magát állítja megint példának, aki nem tétlenkedett, hanem dolgozott éjjel-nappal, hogy senkinek se legyen terhére. (3)

„Ti pedig testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe.” (3,13)

Jegyzetek:

Thesszalonika — A mai Szaloniki; régóta egyik fontos városa a Balkán-félszigetnek, kereskedelmi és közlekedési központ, a Via Egnatia mentén fekszik, kora kereskedelmi útján, az Adriától a Hellespontosig vivő út mentén. A római korban Thesszalonika Macedónia fó’városa volt, szabad város, saját szenátussal és népgyűléssel. Hogyha egy ilyen városban fölkelés törne ki, a rómaiak akár el is vehetnék a szabad város jogát!
Néhány keresztyén testvér, akik Pált kísérték, onnan származnak: Arisztarkhosz és Szekundusz (ApCsel 20,4), s valószínűleg Démász is, aki később hűtlen lett, és Thesszalonikába utazott (2Tim 4,10). Az ApCsel 27,2-ben olvassuk, hogy a „thesszalonikai macedón Arisztarkhosz is” Pállal (és Lukáccsal) utazott Rómába.

Jázon — Józua vagy Jézus — görög néven. Talán ő van megnevezve a Róma 16,21-ben is.

Kárhozat fia, törvénytipró — Nem világos, kire vagy mire céloz Pál e kifejezésekkel. Említi, hogy majd Isten ellen áll, és felülemelkedik mindazon, amit Isten szentnek nevezett. Ez a „személy” (a megszemélyesített gonosz), bizonyára az antikrisztus, „beül az Isten templomába”, hogy megmutassa: „ő isten”. Arra utalna ezzel Pál, hogy a gonosz Krisztus gyülekezetében támad, és minden hatalmat magához ragad? Amikor az Úr visszajön, meg fogja őt ölni „szájának leheletével”, „eljövetelének fenségével”.

Énekek:

Református énekeskönyv: 3:1-2; 119:53.58; 133; 164; 171; 396; 397
Jertek, énekeljünk: 180; 182; 183
Harangszó: 47; 50
Dicsérjétek az Urat!: 38; 67; 97; 146; 155; 158
Erőm és énekem az Úr: 51; 59; 66; 79; 117

Megjegyzések:

Isten igéje felkavarja a világot — Érdekes, hogy a piaci csavargók kimondják az igazságot azzal, hogy Pál és Szilász felforgatta a világot. Mindenütt, ahol kimondják az Úr Jézus igéjét, történik valami… pozitív vagy negatív értelemben. Senki sem marad változatlanul, mikor az ige megszólítja. Néha fölénybe kerülnek az ellenállók. Mennyi könyvet, cikket, doktori dolgozatot írtak mára tiszta evangélium ellen! Mennyi szónok koptatta a nyelvét, hogy Isten igéjét megpróbálja erőtlenné tenni! Szekták keletkeztek, már Pál idejében is. A legszörnyűbb, amikor magából az egyházból jön ellenállás az evangélium üzenete ellen: hogy Jézus Krisztus szenvedett, meghalt, eltemették, és a harmadik napon feltámadott (rövid tartalma Pál prédikálásának).
De mindig akadnak pártolók is. Sokan fognak még csatlakozni Jézus Krisztus gyüleke­zetéhez, amíg ő visszajön majd az ég felhőin. Pál ítélete az 1Thessz 2,16-ban pedig kemény azok ellen, akik Thesszalonikában Isten igéjét meg akarták állítani: „…akadályoznak minket abban is, hogy prédikáljunk a pogányoknak, hogy üdvözüljenek: így teszik teljessé mindenkor bűneiket. De utol is érte őket az Isten haragja végérvényesen.”

Hálát adni isten előtt — Egy lelkész, misszionárius vagy evangelizátor mindig örül, ha észleli, hogy a munkáján áldás van. Pál is észlelte, amikor Timóteustól jó híreket kapott a thesszalonikai gyülekezetről. Hasznos és nagyszerű dolog imádkozni azért, hogy legyen áldás az istentiszteleten.

Hűséggel megállni üldözés idején — Pál hálás volt, hogy a fiatal gyülekezet megállt akkor is, amikor üldözés támadt. De utal rá, hogy ezt a hívek ne tulajdonítsák a saját erejüknek. Az Úr segítette őket.

Üldözés nem mindig a legkeményebb formájában fordul elő — fogság, mártírság, megöletés. Előfordulhat, hogy valamelyik keresztyént támadják, gúnyolják, lebecsülik. Ilyenkor is nehéz hűséggel kitartani, különösen ifjú keresztyéneknek. Segítségért való imádság különösen fontos ilyenkor.

Ne féljünk Krisztus visszajövetelétől — A thesszalonikai gyülekezet tele volt kérdéssel Jézus visszajövetelét illetően. Pál ennek külön figyelmet szentelt.
Aki az Urat igazán szolgálja, nem kell félnie az utolsó ítélettől. Valóban nagyon fontos, hogy készen legyünk az Ő visszajövetelére. Lásd ezzel kapcsolatban a tíz szűz példázatát — Máté 25,1-13 (300. lecke).

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma

• A zsidó és keresztyén vallás különbségei. Az Ószövetség Messiásra vonatkozó próféciái. (***)
• Dramatikus játék: spontán vita a két vallás képviselői között, előzetes felkészülés alapján. (***)
• A Bibliát, keresztyén hitet ma érő támadások. Egy mai „hitvita” dramatikus játék formájában. (***)

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Pályaorientáció (Osztályfőnöki)

• A munka értéke, a munkavégzés lehetőségei a mai társadalomban. Felnőttként milyen munkát végeznének szívesen? Mik ennek a feltételei? (***)

Magyar nyelv és irodalom

• Egy közmondásunk — Aki nem dolgozik, ne is egyék — bibliai párhuzama és jelentése. (***)

Vázlat:

Pál, Szilász, Timóteus — Filippiből
Amfipoliszon, Apollónián át
Thesszalonika — zsinagóga
vita a zsidókkal az evangéliumról
piaci csavargók uszítanak
Pált és Szilászt nem találják
Jázont viszik el néhány testvérrel
város vezetői — vád
Jázon kezességet vállal

Pál és Szilász Béreába megy
készséggel fogadják az igét
thesszalonikai zsidók lázítanak
Pált elviszik Athénig

Timóteus — Pál követe
két levél Thesszalonikába

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

365/339-340. Második missziói út (2): Pál és Szilász Thesszalonikában és Béreában; két levél Thesszalonikába – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 142.09 KB

Előfizetőnek kell lenned ehhez a letöltéshez!

Előfizetés

Üzenet – Téma:

* A törvény Krisztushoz vezető tanítómester.
* A szeretet törvénye azt kívánja: legyünk tekintettel másokra.

Előzmények:

Első missziói útja után Pál és Barnabás visszatért Antiókhia gyülekezetébe, abba a gyüle­kezetbe, mely misszióra kiküldte őket. Ciprus, a kis-ázsiai Antiókhia, Ikónium, Lisztra és Derbé után.

Történet:

Pál és Barnabás már jó ideje az antiókhiai gyülekezetben szolgált ismét, mikor Júdeából néhány zsidó keresztyén érkezett hozzájuk. Ők így tanították az antiókhiai testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.” Azt követelték, hogy a pogányokból lett hívők is tartsák meg Mózes törvényét. (Tanításukat júdaizmusnak* nevezzük.)

Pál és Barnabás egyáltalán nem értett egyet a júdai testvérekkel. Heves vitába elegyedtek. A gyülekezet pedig úgy határozott, hogy Pálék néhány más testvérrel együtt menjenek el Jeruzsálembe az apostolokhoz és vénekhez, hogy a vitatott kérdést megbeszéljék velük.

Fönícián és Samárián keresztül utaztak. Meglátogatták az útba eső gyülekezeteket, s beszéltek missziói útjukról, a pogányok megtéréséről. Nagy örömet szereztek ezzel minden testvérnek.

Jeruzsálemben fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és presbiterek. Elmondták nekik, milyen nagy dolgokat vitt rajtuk keresztül végbe az Úr. S elmondták azt is, milyen követeléssel álltak elő a farizeusok pártjából megtért keresztyének.

Az apostolok és a presbiterek gyűlést tartottak a kérdésről. (A gyűlés „apostoli zsinat”-ként ismert.) Nagy vita támadt, nem tudtak megegyezni. Akkor fölállt Péter, s emlékeztette a testvéreket, hogy Isten őt már jó ideje kiválasztotta arra, hogy pogányoknak hirdesse az evangéliumot. „A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan nekünk”, hangsúlyozta Péter. Kétségtelenül Kornéliusz római százados megtérésére gondolt, s az ő családjára, ami vagy tíz évvel korábban történhetett (vö. ApCsel 10; 330. lecke). Ha ezek a pogányok nem hittek volna, nem nyerték volna el a Szentlelket, jelezte Péter. Az Úr ezzel megmutatta, hogy Ő a pogányok megtérését akarja!

Péter még tovább ment. Isten „nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket”. Ennyi elég, a test körülmetéléssel való megtisztítására nincs szükség!

„Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?” Ezzel Mózes törvényére utal. „Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők (a pogányok).”

A gyűlés akkor elcsöndesedett, s újra meghallgatták Pál és Barnabás beszámolóját, milyen sok jelet és csodát tett általuk Isten a pogányok között.

Majd Jakab, az Úr testvére, aki a jeruzsálemi gyülekezet egyik „oszlopa” volt (vö. Gal 2,9), döntő fontosságú beszédet mondott. Megismételte a Péter által mondottakat, s a próféták szavaiból igazolta, hogy Isten akarata a pogányok Úrhoz való térése (Ámósz 9,11-12 alapján). Jakab ezért úgy gondolta, hogy a megtért pogányokat Mózes törvényének a betartásával békén kell hagyni. Annyit azonban helyénvalónak talált, hogy tartózkodniuk kell bizonyos dolgoktól (mindenekelőtt ételektől), amiket a bálványáldozat beszennyezett. (A piacon árult húst a görög kultúrában előbb mindig pogány bálványoknak ajánlották.) Tartózkodniuk kell továbbá a paráznaságtól*, ami szintén gyakori volt akkor (vö. 1Kor 5,1; 6,9-18).

Jakab azt is jobbnak találta, hogyha a pogányok közül lett hívők nem fogadják el a megfulladt állat húsát, amiben ott maradt a vér*. Jobban teszik, ha nem élnek vele, nehogy a zsidók megbotránkozzanak. (Egyébként egészségesebb is olyan húst enni, amiből kicsöpögött a vér.)

Jakab tehát tekintettel volta zsidókra, akik minden városban ott voltak, s minden szombaton olvasták a zsinagógákban a törvényt.

Az apostolok, presbiterek és az egész gyülekezet jónak találta Jakab elképzelését. Elhatározták, hogy választanak néhány testvért, akik Pállal és Barnabással Antiókhiába utaznak. Júdás volt az egyik, más néven Barsabbás, Szilász a másik, a gyülekezet két elöljárója.

Levelet küldtek velük a pogányokból lett keresztyéneknek Antiókhiába, Szíriába és Ciliciába (ahol Tarzusz is feküdt). A levél tisztázna, hogy akik összezavarták az antiókhiai testvérek hitét, azok nem a jeruzsálemi gyülekezet megbízásából cselekedtek. Elküldik hát Pállal és Barnabással Júdást és Szilászt, hogy szóban is megerősítsék az üzenetet:

A Szentlélek vezetésével úgy látják jónak, hogy a pogányból lett keresztyénekre nem raknak nagyobb terhet, mint tartózkodni „a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól, és a paráznaságtól”. Ha erre vigyáznak, jól teszik. „Legyetek egészségben.”

Átadták a testvéreknek a levelet Antiókhiában, akik megörültek a bátorításnak. Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, saját szavaikkal is buzdították és erősítették a gyülekezetet. S miután ott időztek még egy darabig, a testvérek békével elbocsátották őket. Szilász azonban jobbnak látta, hogy ott maradjon.

A Galata levélben (2,11-14) Pál beszámol egy tapasztalatáról e kérdéssel kapcsolatban. Péter egy adott alkalommal meglátogatta az antiókhiai gyülekezetet. Ez még azelőtt történt, hogy a júdeai testvérek, akik fölkavarták a gyülekezetet, megérkeztek volna.

Péter nyugodtan evett együtt a pogányból lett keresztyénekkel.

De mikor a júdeai testvérek megjöttek, Péter elhúzódott tőlük.

Félt a „körülmetélkedett” testvérektől. A többi zsidóból lett keresztyén is így viselkedett. Még Barnabást is befolyásolta a képmutatás!

Pál ezt nem találta tisztességesnek Péter és a többiek részéről. Látta, hogy „nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak”. Meg is mondta Péternek: „Ha te zsidó létedre pogány módra, és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?”

Pál a következő igeversekben rávilágít, hogyan gondolkodik e dologról.

A megtért zsidók is tudják, hogy az ember nem azáltal igazul meg, hogy pontosan tartja magát a törvényhez, hanem a Jézus Krisztusban való hit által. Tévedés tehát újra felépíteni, amit az ember korábban lerombolt (a törvény megtartását, abból a célból, hogy általa megigazuljon Isten előtt).

Pál elmondja, hogy ő Krisztussal együtt megfeszíttetett, és mégis él. Úgy is, mint a többi ember, „testben”, de még inkább „az Isten Fiában való hitben”.

„Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.”

Később így folytatja: „Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: »Szeresd felebarátodat, mint magadat.«” (Gal 5,13-14).

Jegyzetek:

Júdaizmus — Ez a tanítás, amit Pál korában utazó zsidó keresztyének terjesztettek, igazán veszélyes volt fiatal gyülekezeteknek. A zsidó vallás keveredett benne a keresztyénséggel. Pál sokat küzdött ellene. Bőségesen írt róla leveleiben. Pl. a Kol 2,11-ben, amiben világossá teszi, hogy a testi körülmetélkedés nem szükséges többé a keresztyének számára: „Benne vagyok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn testének levetése által.” Az is világos, amit Pál a Gal 5,6-ban erről ír: „Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.”
A júdaizmus azt tanította, hogy nemcsak a körülmetélkedés szükséges a keresztyéneknek, hanem minden zsidó törvény megtartása is, mint pl. a tiszta étel fogyasztása. Ami Jézus Krisztus tanításával ellentétes. „Krisztus megváltott minket a törvény átkától” — írja Pál a Gal 3,13-ban (vö. Róm 2,25-29.) Pálnak sok nyugtalanságot szereztek e nyugtalanságot hintő testvérek, akik nem akartak rosszat, de a tanításukkal zavarba hozták a gyülekezetet.

Paráznaság — Görögül „porneia”, ami fordítható akár „fajtalanság”-nak is. Nemcsak a prostituáltakkal való kapcsolatot tiltotta a törvény, hanem a concubinátust (vadházasságot) és a közeli rokonok közötti házasságot is. A pogányok ezt nem tartották paráznaságnak, de a zsidók igen.

Nem enni húst a vérrel együtt (véres húst) — Az Úr parancsolja ezt Noénak (1Móz 9,4: „De húst az éltető vérrel együtt ne egyetek!”), amit aztán a mózesi törvényekben is megtalálunk (3Móz 3,17; 7,26-27; 19,26; 5Móz 12,23). Olyan állat húsáról van szó, amit nem levágtak, hanem megfulladt, vagy valamilyen természetes halállal halt meg, esetleg agyonütötték. Az állat vérét teljesen ki kellett folyatni a levágás után, mielőtt a húst hasznosíthatták volna. Ami egyébként a világon szinte mindenütt szokás volt.

Énekek:

Református énekeskönyv: 19,4.7; 133; 135:1.8; 162:1-2; 380:1-3.7; 392:1-2; 397; 458,2-3
Jertek, énekeljünk: 65; 101; 134
Harangszó: 41; 44; 47; 52:1.4-5
Dicsérjétek az Urat!: 53:1.4-5; 55:4; 97; 153; 155
Erőm és énekem az Úr: 12; 29:2; 87:1-2; 127

Megjegyzések:

A törvény Krisztushoz vezető tanítómester — Pál, mint a Galatáknak is írta (Gal 1,14), szerfelett rajongott, harcolt az atyák hagyományáért. Megtérése után arra a következtetésre jutott, hogy a törvény őt nem igazíthatja meg Isten előtt. Mégis „tanítómester” a törvény, nevelő (görög: paidagogos — paedagogos, olyan rabszolga, akire a család gyermekeinek a nevelése volt bízva), hogy őket Krisztushoz vezesse. (Vö. Gal 3,24-25.)
Valóban úgy van, hogy a törvény (a Tízparancsolat) még mindig megmutatja a bűnöket. Törvény nélkül nem volna világos, hogy mi a bűnös dolog. És az a fölismerés, hogy újra vétkeztem Isten parancsolatai ellen, a hívőt Krisztus karjaiba vezeti. Ezt naponkénti megtérésnek nevezhetjük.
Megváltásunkat Krisztus végezte el a kereszten. Aki bármi emberi munkát kíván meg az üdvösség előfeltételeként, az kivonja a szívet a kegyelem evangéliumából! De a nyomorúságunkból való megváltásért hálából igyekeznünk kell Isten törvénye szerint élni, hogy így jelezzük hálánkat Istennek.

Tekintettel másokra — Jakab megoldása azt példázza, hogy a pogányokból lett hívőknek tekintettel kell lenni a zsidóból lett hívők érzéseire. Abban a korban ez nagyon is érthető. Jakab és a jeruzsálemi testvérek el akarták kerülni, hogy két irányzata, két csoportja legyen a gyülekezeteknek, melyek egymást nem ismerik el igazi híveknek és Krisztusban testvéreknek.
Amennyiben lehetséges — és nem a lelkiismeretünk ellen való —, akkor jó, ha mi is tekin­tettel vagyunk a másképpen gondolkodók érzéseire a keresztyén egyházon belül. Nehogy mi kötözzünk „súlyos és elhordozhatatlan terheket” (vö. Mt 23,4) mások vállára. Pál a galatabelieknek utal a törvény legelőkelőbb részére: a felebarát iránti szeretetre. Ha ezt minden keresztyén gyakorolná, elkezdené a saját környezetében lévő felebaráttal, akkor magától értetődő lenne, hogy tekintettel vagyunk egymásra.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem (Egyháztörténet) /Dráma

• A szabályok, törvények szerepe a kisebb-nagyobb közösségek, a társadalom életében. (***)
• A református egyház (illetve a különböző keresztyén egyházak) szervezeti felépítése. (***)
• A zsinat fogalma, jelentősége. Nevezetes zsinatok az egyháztörténelemből. (***)
• Zsinat a hittancsoportban: élő szerepjáték. (***)
• Hogyan lehet valaki egy közösség „oszlopává”? Az „oszlopszemélyiségek” és a közösség viszonya. Az ősegyház „oszlopai”. (***)

Vázlat:

antiókhiai (Szíria) gyülekezet
jeruzsálemi zsidók látogatóban
körülmetélkedés, zsidó törvények

Pál és Barnabás a jeruzsálemi apostoloknál
gyűlés — vita
Péter — pogányok (Kornéliusz)
Jakab — hozzászólás — határozat:
pogányból lett keresztyének:
– ne egyenek bálványáldozati húst
– megfulladt állatot és húst vérrel
– ne paráználkodjanak

Szilász és társai — levél Antiókhiába
a keresztyének öröme

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

365/336. Gyűlés Jeruzsálemben – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 139.39 KB

Előfizetőnek kell lenned ehhez a letöltéshez!

Előfizetés

Üzenet – Téma:

* Istennek semmi sem lehetetlen: a megtérés az Ő csodája.
* Amire az Úr elhív, arra fel is készít.

Előzmények:

Eddig a Péter apostol körüli eseményekkel foglalkoztunk, most rátérünk a Pál apostolról szóló elbeszélésekre.

Már ifiú Saulként megismertük, ott volt István megkövezésénél. A szanhedrin tagjai ruháikat Saulra bízták, aki örült István halálának. Saul ezután pusztította a jeruzsálemi gyülekezetet, férfiakat és nőket hurcolt el házukból, és börtönbe vettette őket (vö. ApCsel 7,58 és 8,1; 326. lecke).

Bevezetés:

Ki ez az ember?

Héber neve Saul („kért” vagy „Istentől kiimádkozott” — mint Izráel első királya, a benjámini Saul — vö. 1Sám 9); Jézus így szólította meg (ApCsel 9,4). Benjámini (Fil 3,5: „…nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül…”), de római polgár is (ApCsel 22,25-27). Ezért lett héber neve átalakítva a görög/rómaiasan hangzó Saulusra. Szülei Tarzuszban éltek, a kis-ázsiai Cilicia római provinciájában (ApCsel 22,3). Saul születése előtt valamennyi idővel kapták meg Tarzusz lakói a római polgárjogot.

Szigorú farizeus nemzetségből származik (ApCsel 26,5: „kegyességünk legszigorúbb irányzata szerint éltem, mint farizeus”; Fil. 3,5: „törvény szempontjából farizeus”), az ismert írástudótól, Gamálieltől* tanult (ApCsel 22,3: „Gamáliel lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint”).

Saul egészen jó, szinte fanatikus tanítvány volt, ami a saját szavaiból derül ki a Gal 1,14-ben: „…És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.”

A szigorú farizeusok szokása volt valamilyen egyszerű foglalkozással keresni a kenyerüket. Saul sátorkészítő volt (vö. ApCsel 18,3; 1Kor 4,12: „tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk”).

Feltételezik, hogy beszédhibás lehetett és gyönge testű („tövis adatott a testembe”; 2Kor 12,7). Lehet, hogy ismerte az Úr Jézust, hallgathatta beszédeit Jeruzsálemben, ítéletét Kajafás termében, és elítélését Poncius Pilátus által egészen közelről. Végignézhette keresztie feszítését, s a (zsidók által tagadott) híradást a feltámadásáról hallhatta … és kritizálhatta.

Saul meg volt győződve arról, hogy jól teszi, ha a Názáreti Jézus követőit üldözi. Az volt, aminek mondta is magát (ApCsel 22,3), „rajongtam Istenért”.

1. történet:

Saul továbbra is buzgón üldözte Jézus Krisztus gyülekezetét Zsákmányát kereső ragadozóhoz lehet hasonlítani, aki nem nyugszik, míg az általa gyűlölt Jézus követőit mind el nem fogja. S úgy gondolta, ezzel Istent szolgálja.

István megkövezése után üldözték ugyan a jeruzsálemi gyülekezetet, mégis sokan el tudtak menekülni tagjai közül. Egy részük Damaszkuszba került, és ez kitudódott.

A fanatikus Saul Damaszkuszba akart hát menni, a szíriai tóvárosban élő zsidók közösségéhez. A főpaptól kért megbízólevelet, hogy nyomozhasson olyan férfiak és nők után, akik Jézus tanításait követik, s megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe, ítélethozatalra.

Látjuk, milyen messzire ért a szanhedrin keze, a zsidó vallási hatalom abban a korban*.

Hamarosan el is indult Saul kísérőivel Damaszkuszba, ám a város előtt hirtelen mennyei fény villant fel körülötte*. Földre esett, és hangot hallott, mely így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (Az ApCsel 26,14 hozzáteszi: „Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.*”)

„Ki vagy, Uram?” — kérdezte Saul. Vajon tudta-e, ki szólítja meg? „Úrnak” szólította, de nem biztos, hogy tudta, ki ő.

„Én vagyok Jézus, akit te üldözöl” — mondta az Úr. Aki Krisztus tanítványait üldözi, őt is üldözi! — „Kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.”

A vele utazó férfiak döbbenten álltak, mivel hallották a hangot, de nem láttak senkit.

Saul felállt a földről. Amikor kinyitotta a szemét, senkit sem látott. Megvakult az erős fénytől. Kísérői kézen fogva vezették be a városba, ahol egy bizonyos Júdás házában szállt meg. Három napig maradt ott vakon, étel és ital nélkül. Így összetörte az Úr Jézus megjelenése.

A harmadik napon látomásban szólította meg az Úr Jézus egyik damaszkuszi követőjét, Anániást. Saulhoz küldte: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának* hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy (újra) lásson.” Az Úr jól előkészíti a találkozást, ami érthető.

Anániás elgondolkodott: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet!” A damaszkuszi hívők tehát már tudták, Saul milyen céllal érkezik a városba.

Az Úr azonban azt mondta neki: „Menj el, mert választott eszközöm ő*, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.”

Ez meg kellett nyugtassa Anániást. Engedelmeskedett végre. Sault térdelve és imádkozva találta Júdás házában. Rátette kezét, és így szólt hozzá: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.

Anániás tehát tudta, mi történt a városba vezető úton. Vajon az Úr Jézus ezt is elmondta neki? Vagy másféleképpen szerzett róla tudomást? Nem tudjuk. Figyelemre méltó az is, hogy Anániás a Szentlélekkel való kitöltetésről beszélt. Saul úgy válhat apostollá, az Úr Jézus küldöttévé, ha a Szentlelket befogadja, mint a többi apostol az első pünkösdkor (vö. ApCsel 2 — 4; 321. lecke).

Saul azonnal visszanyerte látását. Mintha pikkelyek estek volna le a szeméről.

S most valami rendkívüli következett: Anániás megkeresztelte Sault*!

Saul három nap óta először evett, és megerősödött. S amint látjuk, nemcsak testileg. Néhány napig a Damaszkuszban élő tanítványoknál maradt. Valószínűleg magával vitte Anániás.

Damaszkuszban sok zsidó lakott. Saul egyből beszélni kezdett a zsinagógájukban Krisztusról. Még nem sokat tudott róla, de amit tudott, azt hirdette: Jézus Isten Fia! Hiszen megszólította őt a mennyből! Egyik zsinagógából ment a másikba, hogy elmondja bizonyságtételét. S közben nem sokat törődött magával, hogy most mi lesz, mit szólnak hozzá.

Aki hallotta, csodálkozott rajta. „Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet (Jézusét), és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?” (Nem igazán látjuk, hogy e csoda hatására megváltoztak volna.)

Saul egyre bátrabb lett, vagyis a Szentlélek e pár nap alatt egyre inkább megtanította az Üdvözítő munkájának ismeretére. Az Írásokból bizonyítja a damaszkuszi zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus, az annyira várt Messiás. (Hallgatói értelmi érveket nem tudnak fölhozni ez ellen, a szívük maradt inkább bezárva.)

Jó néhány nap múlva a városban lakó zsidók elhatározták, hogy Sault megölik.

A terv azonban nem maradt titokban. Saul barátai éberen vigyáztak. Megtudták, hogy mostantól egy csapat fanatikus zsidó fogja őrizni a városkapukat, hogy Sault elkapják és megöljék. A 2Kor 11,32-33 szerint Saul ellenségei Aretász helytartónak, Nabatea királyának (Petra fővárosa) segítségét is kérték, aki Damaszkuszt uralta.

A tanítványok segítettek Saulnak elmenekülni a városból. Éjszaka egy olyan házba vitték, mely a várfalhoz volt építve, s egy ablakon át egy kosárban kötéllel leeresztették (vö. 2Kor 11,33).

2. történet:

Saul Damaszkuszból való menekülése után három évig Arábiában volt. Majd Jeruzsálembe utazott, ahol annyi keresztyént hurcolt fogságba.

Jeruzsálemben csatlakozni próbálta tanítványokhoz, vagyis az Úr Jézus követőihez Akik nagyon is érthető módon, féltek tőle, nem hitték, hogy ő is tanítvány lett.

Barnabás* másként gondolkozott erről. Magához vette Sault, és az apostolokhoz vitte. Elmondta nekik, hogy Saul a damaszkuszi úton látta az Urat, aki beszélt vele. Azt is elmondta, hogy Damaszkuszban Saul milyen bátran beszélt Jézus nevében.

Ez elég volt az apostoloknak, hogy tanítványként maguk közé fogadják a gyülekezet korábbi üldözőjét. Bizonyára hallottak arról is, amit az Úr Anániásnak mondott Saul küldetéséről.

Saul egy időre Jeruzsálemben maradt az apostolokkal, s bátran beszélt az Úr Jézus nevében. Aztán egyszer csak vita támadt közte és a görög nyelvű zsidók között. Azok egyáltalán nem egyeztek vele, s próbálták megölni.

Saul különös kijelentést kapott, amiben az Úr Jézus közölte vele, hogy az evangéliumot a pogányoknak kell hirdetnie. A templomban imádkozva látomást látott, amiben az Úr Jézus azt mondta neki, gyorsan hagyja el a várost, mert nem fogadják el a bizonyságtételét. „Eredj el, mert én messzire küldelek téged, a pogányok közé.” (ApCsel 22,17-21)

A testvérek, miután megtudták, hogy mit terveznek a görög zsidók, Pált Cézárea kikötővárosba vitték. Onnan útnak indították születési helyére, a ciliciai Tarzuszba.

Kiegészítés:

Galata 1,10 — 2,1: Itt Saul életének olyan szakasza következik, amiről Lukács nem mond szinte semmit az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben. Saul (a majdani Pál) jóval később írt erről a Galatákhoz* írt levelében.

Pál elmondja, hogy előbb üldözte Isten gyülekezetét, majd Jézus Krisztus megjelenése által hívatott el apostollá, hogy pogányoknak hirdesse az evangéliumot.

Saul a megtérése után Arábiába* ment. Három évig volt ott, majd tizenöt napig tartózkodott Jeruzsálemben, ahol Péterrel találkozott, és Jakabbal, az Úr testvérével. Később Szíria és Cilicia provinciákat látogatta meg. Mindez idő alatt a júdeai gyülekezetek nem ismerték őt személyesen, de hallottak róla, hogy az, aki korábban üldözte őket, most azt a hitet hirdeti, melynek pusztítója volt.

Csak tizennégy évvel később ment vissza Saul Jeruzsálembe, Barnabással és Titusszal.

Jegyzetek:

Gamáliel — Farizeus és törvénytudó, a szanhedrin — zsidó nagytanács — hetven tagjának egyike. Amikor az apostolokat elfogták, és a tanács elé állították, Gamáliel volt az, aki megpróbálta a foglyokat a tanácsteremből kijuttatni. Majd szólt a tanácstagokhoz. Olyan emberek képét idézte fel a korábbi időkből, akik a népet felkavarták, de akikről most —valamennyi idő elteltével — semmit sem hallani. Talán így lesz Jézus követőivel is. De —figyelmeztetett — hogyha Istentől volna, amit tesznek, akkor a nagytanács úgysem tehet semmit ellenük. Akkor Isten ellen harcolnának. (Vö. ApCsel 5,34-39; 325. lecke) Gamáliel a zsidó történetírónál, Josephus Flaviusnál úgy szerepel, mint az egyik legnagyobb zsidó rabbi, a nagytanács hét legfontosabb tagjának egyike, aki elnyerte a különleges Jabban” címet. A hagyomány szerint Gamáliel halála után a törvény dicsőségének és a tanítás tisztaságának vége szakadt, amivel a farizeizmusnak is vége lett.
Gamáliel Simeon rabban fia, a híres Hillél unokája volt.

Zsinagógák és a szanhedrin hatalma — A Római birodalom területén zsinagógák százait lehetett megtalálni, szétszórva. A jeruzsálemi szanhedrinnek nem volt meghatározó hatalma vallási ügyekben, de mindenütt számoltak vele. Lelki dolgokban olyan szabad kezet hagytak a rómaiak a zsidóknak, amennyire csak lehet. Fenyítéshez is volt joguk.

Mennyei fény villant körülötte — Az ApCsel 26,13-ban így olvasunk erről: déltájban „a nap fényénél is ragyogóbb világosság” sugározta körül őket. A görögben az áll: „körbevillámlik”.

,Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.” — Egy ökröt, a zsidó parasztok igásállatát a hajtója néha meg kellett bökdösse, hogy jobban húzzon. Mindezt egy hegyes bottal, vagy szúrós növénnyel tette. A nehézkes, engedetlen ökör haragból gyakran hátrafelé rúgott, bele az ösztökébe.
Átvitt értelemben azt az erőtlen haragot fejezi ki a mondás, amellyel mások helyett önmagának okoz fájdalmat az ember. Saul esetében nem mondhatjuk, hogy csak önmagának okozott fájdalmat, ahogyan gyűlölettel indult el Jézus Krisztus gyülekezete ellen. A gyülekezet is szenvedett ettől, de nem okozhatta a veszedelmét.

Egyenes utca — Feltehetőleg Damaszkusz főutcája, mely keletről nyugati irányba vezetett.

Választott eszközöm ő — Arra utal az Úr, hogy Saul kiválasztott, és alkalmassá lett téve arra, hogy az Ő nevét, az evangéliumot elvigye a pogányokhoz. Saul királyoknak is fogja hirdetni az Üdvözítő nevét! (II. Agrippa királyra gondolhatunk, aki Pált Fesztusz helytartónál hallgatta ki; ApCsel 25,23kk; 349. lecke). S persze a zsidóknak is, akiket a különböző helyeken meglátogat. Saul, aki annyi hívőnek okozott szenvedést, majd maga kell az Úr Jézus nevéért szenvedést vállaljon.

Anániás megkeresztelte Sault — Anániás vajon gyülekezeti tisztségviselő volt, vagy abban a korban minden egyes hívő megkeresztelhette az Úr Jézus új követőjét? Valószínűleg a kis damaszkuszi gyülekezet vezetője lehetett. Pál maga sem sok új hívőt keresztelt meg.

Barnabás — „Vigasztalás fia” — Ez volt a mellékneve; eredetileg Józsefnek hívták (vö. ApCsel 4,36). Lévita volt, aki Ciprus szigetén született. Eladott egy mezőt, s ennek árát az apostoloknak adta (ApCsel 4,37). Őróla mondják az ApCsel 11,24-ben, hogy derék ember, Szentlélekkel és hittel teljes. Az Úr Jézus gyülekezetének szétszóratása után Barnabást a jeruzsálemi gyülekezet Antiókhiába küldte, ahol sok áldás sal munkálkodott. Barnabás fölkereste Sault Tarzuszban, és magával vitte Antiókhiába (ApCsel 11,22-25; 334. lecke). Később Barnabás Saullal (Pállal) együtt az Antiókhiai gyülekezetből Ciprusra küldetett, hogy ott hirdesse az evangéliumot (ApCsel 13,1-4; 334. lecke).

Galaták — A nagy Galácia provincia lakói, ami ma Törökország közepe, hegyekkel, magasföldekkel és nagy tavakkal. Sok helyen találták meg zsinagógák maradványait, többek között Szárdiszban. Itta zsidóknak nagy befolyása volta keresztyén gyülekezetekre.

Arábia — Valószínűleg Nabatea királyságára gondoltak, aminek Petra volt a tóvárosa, mai Jordániában. Ez időben, amikor Saul ott járt, Aretász volt királya ennek az országnak. Megdöbbentő, hogy Saul ott járt, hiszen a 2Kor 11,32-ben elbeszéli, hogy Aretász helytartó őt Damaszkuszban el akarta fogatni.
Egyébként Aretász apósa volt Heródes Antipásznak, Galilea negyedes fejedelmének. Heródes első felesége Aretász lánya volt, akit ellökött magától (hogy Heródiással, testvére,
Fülöp feleségével éljen együtt), ami után Aretász sereggel vonult ellene.

Énekek:

Református énekeskönyv: 42:7; 65:2-3; 77:8; 215:1-2; 300:3-4; 395; 460:1.4
Jertek, énekeljünk: 97; 101; 103; 118; 134; 137
Harangszó: 33; 35; 42; 43; 50:1-2
Dicsérjétek az Urat!: 15:1-2; 60; 63; 67; 70; 74:1.4; 146; 161
Erőm és énekem az Úr: 18:1; 21; 24; 56:1.4; 59; 127; 131:1-2

Megjegyzések:

Az Úrnak semmi sem lehetetlen — Olyan megtérés, mint a tarzuszi Saulé, évszázadokon át előfordul újra meg újra. Üldözőből tanítvány válik. Emberileg nézve csoda, hogy egy ilyen elszánt üldöző megállíttatik az útján. Minden megtérés Istentől való csoda. Az Úr Jézus nem hiába mondja, hogy az angyalok a mennyben örülnek egy bűnös ember megtérésén.
Saul megtéréséből kiderül, hogy semmi sem lehetetlen az Úrnak: gonosztevő a kereszten; Saul; a ciprusi Sergius Paulus római helytartó (ApCse113,7kk; 334. lecke); egy embernyúzó az orosz vagy román börtönben; hindu vezető Bali szigetén stb. Soli Deo Glória!

Csodálatosak az Úr útjai — Milyen sokat kellett Saulnak várnia, míg végre elkezdhette igazi munkáját! Összehasonlíthatjuk a 14 évet, amit Arábiában, Szíriában és Ciliciában töltött, azzal a negyven évvel, amit Mózesnek Jetrónál, az apósánál kellett eltöltenie. Isten mindkét szolgája számára az előkészület évei voltak ezek. Nem mindig sikerül úgy, ahogy várjuk. De Isten tervébe csodálatosan beleillik.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem (Egyháztörténelem)

• A megtérés: irányultság-változás. Az egész embert átalakítja. (***)
• Felkészülés az élethivatásra. A hosszúra nyúlt tanulás nehézségei. (***)
• Augustinus egyházatya megtérése. Részlet a Vallomásokból. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Bemutatkozás a testrészek nevében. (*)
• Példázatos mese a test és a testrészek összetartozásáról. (*)
• Rövid hírek fogalmazása a történethez kapcsolódóan. (**)
• Ismerkedés a Braille-írással: „olvasás” a Braille-ábécé segítségével. (***)
• Beszámoló az eseményekről az egyik bibliai szereplő nevében. Dramatizált helyzetek. (***)
• A megtérés ábrázolása Ady Endre: Az Úr érkezése c. versében. (***)

Természetismeret (Környezetismeret) / Dráma

• A látás, hallás, tapintás szerepe a tájékozódásban. Felismerő- és tájékozódó-játékok. (*)

Ének-zene / Dráma

• Mozgásos ének: „Kezem, lábam, térdem, talpam…”. (*)
• Felelgető énekmondás: „Megtért Pál…”. (**)

Vázlat:

tarzuszi Saul
szigorú farizeus
Gamáliel leckéje
a jeruzsálemi hívek üldözése (István)
„Istenért rajongó”

levél a főpapoktól
Damaszkusz — híveket elfogni
Damaszkusz közelében — fény és hang:
„Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
„Ki vagy, Uram?”
„Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.”
feladat: „menj be a városba”

három napig vak
nem eszik, nem iszik — imádkozik
Anániás — fél Saultól
Saul az Úr választottja:
elviszi az evangéliumot a pogányokhoz
Anániás Saulhoz megy
kézrátétel — Saul újra lát
Saul prédikál Damaszkusz zsinagógáiban
menekülés: kosárban a falról

Jeruzsálem — a gyülekezet fél Saultól
Barnabás az apostolokhoz viszi
Saul — bátran beszél az Úr Jézusról
ellenségei elől Tarzuszba megy

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

365/332-333. Saul megtérése; Saul újra Jeruzsálemben – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 256.14 KB

Előfizetőnek kell lenned ehhez a letöltéshez!

Előfizetés

Üzenet – Téma:

* Az imádságnak nagy ereje van.
* Az evangélium mindenkié.

Előzmények:

Fülöp diakónus az üldözések miatt Samáriában hirdette az evangéliumot. Prédikálására so­kan megkeresztelkedtek. Köztük volt Simon, a varázsló is, akinek megtérése nem volt őszinte. Később Fülöp a gázai úton találkozott az etióp királynő főkomornyikjával, s neki is Jézus Krisztust hirdette az Írás alapján. A főember hitvallást tett, és azonnal megkeresztelkedett.

Bevezetés:

Hogy a Pál körüli eseményekkel majd egészben tudjunk foglalkozni, most három olyan történet következik, ahol Péter áll a középpontban.

Megfigyelhetjük, hogy a Péterről szóló történetek sok mindenben hasonlóak Pál utazásaihoz: gyógyítások, fogság, halott feltámasztása, varázslóval való vita. Feltételezhető, hogy Lukács e párhuzamokat azért mutatja be, hogy Pál tekintélyét megerősítse a gyülekezetekben.

1. történet:

A jeruzsálemi gyülekezet szétszóratása után Júdeában, Galileában és Samáriában is kelet­keztek gyülekezetek. E fiatal gyülekezeteknek — olvassuk — békessége volt: nem találkoztak ellenségeskedéssel, ezért egymással teljes nyugalomban éltek, miközben erősödtek. Az Úr félelmében* jártak: szent életútjukkal példává lettek a környezetükben élő embereknek. Így lélekszámban is gyarapodtak: egyre több ember csatlakozott hozzájuk.

Péter látogatni indult ezeket a fiatal gyülekezeteket. Így jutott el a liddai szentekhez* is. Lidda* egy régi városka a Jeruzsálemből Joppe kikötőjébe vezető út mentén. Péter ott egy bizonyos Éneász nevű emberrel találkozott, aki már nyolc éve feküdt az ágyán bénán. Azt mondta neki: „Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!” Éneász erre felkelt! Lidda és Sáron* lakói, akik látták őt gyógyultan, megdöbbentek a csodán, és megtértek az Úrhoz.

Nagy csoda történt a közelben fekvő Joppéban* is. E kikötővárosban lakott Tábita, akit görögösen Dorkásznak* is szólítottak. Tábita tagja volt a joppéi gyülekezetnek. Áldással szolgált, róla olvassuk: „Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát*.”

Míg Péter Liddában időzött, Tábita súlyosan megbetegedett, és meghalt. Megmosták, s kiterítették a felső szobában. A hely külön van említve, ami jelentheti a gyülekezeti termet, ahol találkozni szoktak. Az is föltűnik, hogy Tábitát nem temették el azonnal, ahogy az akko­riban Izráelben szokás volt. Vajon csodában reménykedett a gyülekezet, ezért vitték volna a holtat a felső szobába?

Két követet küldtek Péterért a közeli Liddába, megkérni, hogy amilyen gyorsan csak tud, jöjjön Joppéba. Péter nem habozott, hanem a két testvérrel Joppéba utazott. Amikor odaért, egyből a felső szobába vezették. Odajött a gyülekezet minden özvegyasszonya. Sírtak, és megmutatták ruháikat, amiket Dorkász még életében készített nekik. Csöndes méltatása ez az asszonynak, aki talán nem a szavaival, hanem inkább tetteivel mutatta keresztyénségét.

Péter azonban mindenkit kiküldött*. Nem nyilvános előadásra készült. Letérdelt, és imád­kozott*. Majd a holttest felé fordult, s így szólt: „Tábita, kelj fel!”

Tábita kinyitotta a szemeit. Amikor Pétert meglátta, felült.

Péter odanyújtotta a kezét, felállította az asszonyt, és behívta a gyülekezet tagjait Megmutatta, hogy Tábita él.

A csoda egész Joppé előtt ismert lett. Sokan hittek ezáltal az Úrban, hisz megmutatkozott: az evangélium nem emberi kitalálás, hanem Istentől van. Péter még sokáig maradt Joppéban. Érthető, hiszen a gyülekezet Tábita feltámadásával megerősödött. Péter bizonyára megkeresztelte a sok megtérőt, és tanította őket Jézus Krisztusról.

Péter egész idő alatt egy Simon nevű tímárnál* lakott.

2. történet:

Cézáreában* élt egy bizonyos Kornéliusz, aki római százados* volt az itáliai csapatnál*. Istenfélő*, ami azt jelenti, hogy valóban az Urat szolgálta, neki adott dicsőséget. Lelkiismeretesen élt, sok alamizsnát adott a népnek. Imádkozott is rendszeresen.

Föltehetően a zsidók imádkozási idejét megtartva, Kornéliusz a kilencedik órában (du. három óra) imádkozott éppen. A jeruzsálemi templomban ilyenkor mutatták be a délutáni áldozatot. Kornéliusz akkor világosan látta, hogy Istennek egy angyala megy be hozzá. Az angyal megszólította: „Kornéliusz!” „Mi az, Uram,” — kérdezte rémülten a százados. „Imádságaid és alamizsnáid emlékeztetőül feljutottak az Isten elé — folytatta az angyal. — Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak. Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van.”

Amint az angyal eltűnt, Kornéliusz hívatta két szolgáját, és egy istenfélő katonáját. Elmondott nekik mindent, és elküldte őket Joppéba. Ez kb. egy napi út (mintegy 50 km), vagyis csak a következő napon érhettek Joppéba.

Másnap, mialatt Kornéliusz követei közeledtek, Péter a hatodik órában (déli 12 óra; a déli étkezés ideje) Simon házának lapos tetejére ment imádkozni. Közben megéhezett, és enni kért. Mialatt az ételt készítették, Péter révületbe esett. Látta, hogy megnyílik az ég, és valami lepedőszerű ereszkedik le a négy sarkánál fogva. Ebben mindenféle négylábú és csúszómászó állat, s mindenféle madár volt. (Vagyis a többség tisztátalan*!) Egy mennyei hang azt mondta: „Kelj fel, Péter, öld és egyél!” De Péter lelkiismeretesen betartotta az étkezési törvényeket. Mondta is: „Semmiképpen nem, Uram, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant.” Újra szólt hozzá a hang: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.”

Még kétszer megismétlődött a látomás. Péter elgondolkodott rajta, de nem értette, mit je­lent.

Közben Kornéliusz követei Simon házához érkeztek. Simon után érdeklődtek, akit Péternek is hívnak.

Amíg Péter a látomáson tűnődött, azt mondta neki a Szentlélek: „Íme, három férfi keres téged: kelj fel, menj le, és eredj el velük. Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!”

Péter lement hát a követekhez, akik elmondták neki az üzenetet: „Kornéliusz százados, igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz.”

Péter ekkor megértette a látomását Fogadta a követeket Simon házában, másnap pedig útnak indult velük Cézáreába. Néhány joppéi testvér* is vele tartott.

Kornéliusz már várta őket. A különleges alkalomra összehívta családját és a legjobb barátait. Elég sokan lehettek együtt.

Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, a lábához borult, és imádni akarta. Péter azonban elhárította ezt, s Kornéliusszal beszélgetve ment be a házba. Ott vette észre, hogy mennyien gyűltek össze. Így szólította meg őket:

„Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartani.* De nekem Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. Ezért el is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?”

Kornéliusz erre beszélt Isten angyaláról, s hogy milyen utasítást kapott tőle. Így fejezte be: „Most tehát mind itt vagyunk az Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.”

Péter beszélni kezdett: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!” Arra emlékeztette Péter Kornéliuszt és a háza népét, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeában a názáreti Jézussal, aki járta az országot, jót téve, és meggyógyítva mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert Isten volt vele. „Őt azonban fára feszítve megölték; de az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék; de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.”

Míg ezeket mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. Elámultak a zsidó származású (körülmetélt) hívők (akik Joppéból jöttek), hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kitöltetett. Hallották ugyanis, amint nyelveken szólva magasztalták az Istent. (Figyeljünk rá: azelőtt kapták a Szentlelket, mielőtt megkeresztelkedtek volna!)

Majd megszólalt Péter: „Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresz­telkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentlelket, mint mi?” És megkeresztelték őket Jézus Krisztus nevében.

Kornéliusz és övéi pedig megkérték Pétert, hogy maradjon velük még néhány napig.

Kiegészítés:

Az apostolok, és a júdeai testvérek hallották, hogy pogányok is elnyerték Isten igéjét. Ami­kor Péter Jeruzsálembe visszaérkezett, vitatkoztak vele, amiért pogányok házába ment be. Pé­ter elmondta látomását a különböző állatokkal teli lepedőről, s a közvetlenül ezután odaérkező követekről, akik arra kérték, menjen el velük Kornéliuszhoz. Beszélt róla, mit mondott neki a Szentlélek, s hogy Kornéliusznak angyal jelent meg, ezért hívta őt, Simon Pétert magához, hogy megmondja, mit tegyenek, ki által üdvözülnek. Elmondta azt is Péter, hogy a Szentlélek mindazokra kitöltetett, akik Kornéliusz házában voltak, miközben ő még beszélt, ugyanúgy, ahogy az első pünkösdön velük is történt. „Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?”

Amint társai hallották ezt a beszámolót, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és hálásan mondták: „Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre.”

Jegyzetek:

Az Úr félelmében — Ez a kifejezés az Ószövetségből ered, lásd a 2Krón 19,9-et és a Péld 1,29-et.

Szentek — „Szenteken” nem néhány, az egyházban nagy tiszteletet elért embert értünk, mint a római katolikusok, hanem minden hívőt, aki tiszta szívvel vallja Jézus Krisztust urának („A szentekben, akik a földön élnek… telik minden kedvem”; Zsolt 16,3). Emlékezzünk csak, az Apostoli Hitvallásban is valljuk: „hiszem a szentek közösségét”. Pál a levelei elején lévő köszöntésében is gyakran szólítja meg a „szenteket”.

Lidda — Valószínűleg Lód települése, Benjámin törzsi területének a határán, az 1Krón 8,12 szerint. Lidda a Földközi-tenger partján feküdt, közvetlenül Joppe (Jaffa, Jáfó) mellett.

Sáron — Ezt a vidéket az Ézs 65,10 említi: „Sárón juhok legelője lesz.” Termékeny síkság a tengerparton, Karmel és Joppe között, elismert a szépsége és a termékenysége. Lásd Énekek 2,1: „Sárón nárcisza vagyok én, a völgyek lilioma”, és Ézs 35,1-2: a puszta és a szomjú föld virágba borul és örvendezik. „Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sárón díszében.”

Joppe — Jáfó régi város a Földközi-tenger partján, Dán törzse kapta meg, 50 km-re fekszik Jeruzsálemtől. Lakói régen föníciaiak lehettek, Tírusz és Szidon hajósai. A tíruszi Hírám királya templomépítésre szánt cédrusfát Libanonból ide hozta tutajon (2Krón 2,15). Innen ment Jónás Tarsisba (Jónás 1,3). Az Újszövetségben a helyet Joppénak nevezték. A mai Izráelben is Joppénak hívják, és Tel Aviv részévé vált.

Tábita; Dorkász — Tábita héber név. Tábita és Dorkász, mindkettő „zergét” jelent, őzsutát, kedves állatot. „Szerelmes szarvasünő és kedves őzike”, ahogyan Salamon a barátságos és drága házastársat nevezi (Péld 5,19). Látjuk, hogy ez a Tábita (Dorkász) valóban kedvessé, tiszteletreméltóvá vált. (Keresztyén női egyesületeket, diakóniai szolgálatokat neveztek el róla.)

Alamizsnát osztott — Az „osztott” szó eredetije a görög „poieoo”, ami „tenni, cselekedni, gyártani” jelentéssel bír. Vagyis nem csupán „osztogatta a szegényeknek”, hanem maga készítette: az özvegyasszonyok mutogatták Péternek az ingeket és más ruhadarabokat.

Mindenkit kiküldött — Vagyis nincs nyilvánosság. Korunkban is hallunk gyógyításokról, amik nyilvánosan történnek; sokan a tanúi lehetnek. Ez nem aszerint történik, ahogyan az Úr Jézus tanította nekünk. Amennyire lehetett, ő a csodáit csöndben és elkülönülten tette. Péter itt hasonló példát adott.

Letérdelt és imádkozott — Péter maga semmit sem tehetett Tábitáért. Amikor az elhalt asszony közelébe lépett, nem ő volt erős. Feltámasztásának a csodája csupán Istentől jöhetett, „Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket” (Róm 4,17). Imádkozás közben ne a problémákra figyeljünk, hanem legyen teljes bizodalmunk az Úrban.

Tímár — Simon bőrkikészítő, tímár volt. Tehenek és más állatok bőrét tisztítani és cserezni kellett. E munka közben kellemetlen, átható illat terjengett. Simon a tengerparton lakott (ApCsel 10,6), ami jól megfelelt bűzös tevékenységének.
A tímárság a zsidó ember szemében megvetett volt. A tímárok döglött állatokkal foglal­koztak, ezért állandóan tisztátalanok voltak. Tipikus hát, hogy Péter épp ilyen embernél szállt meg!

Cézárea — ,Palesztina Cézáreája”, a Földközi-tenger partján fekszik, egy napi út Joppétól (Jaffa). Kr. u. 12-ben Nagy Heródes építtette át, megerősítette, és Cézáreának nevezte el Augustus császár tiszteletére. A város a prokurátor (római helytartó) székhelye volt. He­ródes Agrippának is volt ott palotája, aki iszonyatos halállal halt meg (ApCsel 12,20-23; 331. lecke). Mielőtt Pál Jeruzsálembe ment, a cézáreai gyülekezetben maradt, és Fülöp evangélista házánál lakott, akinek négy prófétáló leánya volt (ApCsel 21,8-14; 344. lecke). Pált sokáig tartotta itt fogva Félix és Fesztusz helytartó (ApCsel 23,33 — 26,32; 348-349. lecke).

Százados — Egy „centurió” a római seregben magas rangú, tekintélyes tiszt volt.

Itáliai csapat — Ez a „speira” vagy „cohorte” olyan katonákból állt, akik Itáliából származtak, és római állampolgárok voltak. Nevük: „Cohors II Miliaria Italica Civium Romanorum Voluntariorum”, vagyis itáliai ezerszeres római polgári önkéntesekből álló csapat Önkéntesként vették fel tehát a szolgálatot. Hogy bizonyosak legyenek a hűségükben, mind született rómaiak voltak.

Kornéliusz istenfélő — Ne vegyük ezt olyan könnyen. A rómaiak bálványimádók voltak, lazább erkölcsökkel. Amikor egy római parancsnok Isten akaratát elfogadta, s lelkiismeretes életet kezdett élni, ez kétségtelenül érintette kollégáit és alárendeltjeit, katonáit és házicselédeit is, akiknek most jobb élete lett őnála, mint más katonáknak és szolgáknak.

Tisztátalan állatok — Mózes 3. könyve 11. részében találjuk leírva a tisztátalan állatok hosszú sorát, amiket zsidóknak nem volt szabad megenniük.

Néhány joppéi testvér — Az ApCsel 11,12 szerint hatan voltak.

Nem-zsidóval való kapcsolat — A zsidók ilyenkor tisztasági és étkezési törvényekkel kerültek ellentétbe.

Énekek:

Református énekeskönyv: 67:1-2; 86:1.5; 140:6.12.; 474; 380:1-2; 426; 458; 459; 460
Jertek, énekeljünk: 63; 75; 105; 108:1-2; 134; 238; 243
Harangszó: 35; 43; 45; 50:1-2
Dicsérjétek az Urat!: 5; 8; 56; 62:1; 67; 71; 84; 146
Erőm és énekem az Úr: 18:1; 21; 29; 46; 59; 66; 111; 117

Megjegyzések:

Az imádság ereje — Péter a felső szobában először imádkozott Tábita feltámasztásáért. Lázár feltámasztása előtt Jézus is imádkozott előbb (Jn 11; 284. lecke). De különbség volt Péter és az Úr Jézus imádsága között: Péter térdelve imádkozott, megalázva magát, mint egy szolga, aki teljesen függ az ő Mesterétől. Péternek könyörögnie kellett, hogy Isten mutassa meg a halál feletti hatalmát. Az Úr Jézus felemelte a szemeit Atyjára, és úgy imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” Vagyis úgy imádkozott, mint Isten Fia, aki megeleveníti, akit csak akar. Látjuk, hogy az imádság ereje nem az imádkozóé, hiszen mi nem tudjuk, hogyan imádkozzunk, hanem „maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róm 8,26).
Éneász (és mások) meggyógyításánál nem olvassuk, hogy Péter előbb imádkozott. De nyugodtan feltételezhetjük, hogy a csodához hozzátartozik az imádság. Ezzel kapcsolatban Jakab apostolt idézhetjük (5,14-15; olvassátok el, és beszéljétek meg): „Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.”

Pogányoknak is adatott az evangélium — Jézus Krisztus gyülekezetének a története Kornéliusz megtérésével új irányba kanyarodik, most látszik, hogy nem csupán zsidók, hanem pogányok is juthatnak hitre egy apostol prédikálására. Látomás által mutatta ezt meg a Szentlélek Péternek. De főleg akkor lett világossá, hogy az üdvösség úgy a zsidóké, minta pogányoké is, amikor a Szentlélek Kornéliuszra és az övéire kitöltetett. Ez nagyon fontos mindazoknak, akik származás szerint nem zsidók.
Megjegyzésre méltó, hogy az apostolokat előbb meg kellett győzni erről, annak ellenére, hogy Mesterük egyértelműen parancsolta: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). S még hozzátette: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül…(Mk 16,16). Szó sincs itt meghatározott származásról vagy népről. Utolsó beszédei egyikében mondta az Úr Jézus: „…hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve” (Lk 24,47). Utolsó szavaiban pedig, mielőtt a mennybe vitetett volna, megismételte: „tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8).
Az apostolok és más jeruzsálemi testvérek eddig nem igazán fogták fel, hogy a minden nép közötti prédikálással vele jár az is, hogy körülmetélt zsidóként a pogányok között forgolódjanak. Az a látomás viszont, amit Péter látott, világos helyzetet teremtett.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Kapcsolatteremtő játék — játék a nevekkel (latin és héber eredetű nevek). A nevekhez tartozó személyek összetartozása. (**)
• Misszió, missziói lehetőségek a társadalom nem keresztyén tagjai felé. (** ***)
• Diszkrimináció a közvetlen és tágabb környezetünkben. Hogyan forduljunk a hátrányos helyzetű emberek felé? (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Rövid hír megfogalmazása a történet alapján. (**)
• A történet(ek) főszereplőinek tulajdonságai. Jellemzésük szóban vagy írásban valamelyik szereplő nevében. (** ***)
• Jelenetek dramatizálása a történet(ek)ből. (** ***)
• Latin, görög, héber és arám eredetű keresztnevek megismerése. (***)
• Jellemábrázolás Siklós József: Tábita c. versében. (***)
• A személyiségváltozás ábrázolása Füle Lajos: „Egyenruha” c. versében. Párhuzam a történettel. (***)

Vizuális kultúra (Rajz)

• Jellemábrázolás rajzzal: Hogyan képzeled el Tábitát? (***)

Vázlat:

Péter
Lidda
Éneász — gyógyítás

Joppe
Tábita (Dorkász) — feltámasztás
sokan hisznek
Simon, a tímár

Cézárea — Kornéliusz
római százados — Istent szolgálja
angyal — „Hívasd Pétert!”
Joppe — Péter látomása
mindenféle állattal teli lepedő — tisztátalanok is
„Öld és egyél!”
Péter tiltakozik
„Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.”
Péter elmegy Kornéliuszhoz
Szentlélek kitöltetése a pogányokra
keresztség

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

365/329-330. Péter Liddában és Joppéban; Kornéliusz keresztyén lesz – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 163.37 KB

Előfizetőnek kell lenned ehhez a letöltéshez!

Előfizetés

Üzenet – Téma:

* „Légy hű mindhalálig”!

Előzmények:

Az apostolok által tovább munkálkodott a Szentlélek, ezért börtönbe zárták és a nagytanács elé idézték őket. A főpapokat nem győzték meg a csodák sem, ők a hatalmukat féltették. Gamáliél tanácsára azonban szabadon bocsátották az apostolokat, megtiltva nekik újra, hogy Jézus nevében szóljanak.

Történet:

Jézus Krisztus jeruzsálemi gyülekezete egyre növekedett, a gyülekezeti munkával együtt, amit az apostolok már nem tudtak egyedül elvégezni. Hiszen a lelki szolgálaton túl gondoskodni kellett az emberek testi szükségeiről is. Javaikat jól kellett elosztani. Akkor vált ez világossá, amikor a görögül beszélő zsidók* zúgolódni kezdtek héberül beszélő testvéreik ellen, mert özvegyeiket mellőzik a mindennapi szolgálatban. Az apostolok akkor összehívták a gyülekezetet, hogy együtt gondolkodjanak. Elképzelésük az volt, hogy válasszanak hét bölcs, jó magaviseletű, Szentlélekkel beteljesedett embert az „asztalok körüli szolgálatokra”, akik majd a kiosztásról gondoskodnak. Az apostolok így nyugodtabban foglalkozhatnak a könyörgéssel és prédikálással.

Elképzelésüket elfogadták. Kiválasztották Istvánt*, aki „hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt”, továbbá Fülöpöt, és még öt kevésbé ismert embert: Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, aki Antiókhiából való prozelita volt. Csupa görög név. Ami jelentheti azt, hogy mindannyian a görög zsidók közül valók, miközben Nikoláoszt külön megemlítik, hiszen nem is volt igazi zsidó, hanem olyan valaki, aki áttért a zsidó hitre.

A hét testvért bemutatták az apostoloknak, akik áldásért imádkoztak, és rájuk tették a kezüket*. Valóban áldottabb lett a gyülekezet élete, és erős növekedésnek is indult. (Ismereteink szerint mintegy tízezer főt számlált.) Különös, hogy a papok közül is sokan eljutottak az Úr Jézusban való hitre. (Naponta érintkezésbe kerültek a templomban a gyülekezettel, hallották a prédikációkat.)

A diakónusok* ellátó munkájuk mellett prédikáltak is. Különösen István tűnik ki ezzel. Hittel és lelki erővel telve nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Ami nem esett ínyére a külhoni zsidóknak, akik közé tartozott ő is. A szabadosok, ciréneiek, alexandriaiak, és a ciliciai, ázsiai zsidók közül néhányan* vitába szálltak Istvánnal. De nem győzhették le bölcsességét, és a Szentlelket, aki által szólt. Ez elkeserítette őket. Így egy jól bevált eszközhöz folyamodtak: hamis tanúkat* hívtak István ellen! Ők azzal vádolták, hogy hallották, amint Mózest és Istent káromolta.

Ellenségei aztán a tömeget, a véneket és az írástudókat is fölhergelték István ellen, akit a nagytanács, a szanhedrin elé hurcoltak. Vitték a hamis tanúkat is, akik nyilvánosan vádolták

Istvánt: „Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.”

Erre a tanács minden tagja Istvánra nézett. Csodálkozva látták, hogy egyáltalán nem idegeskedik a vádat hallgatva, sőt olyan az arca, mint egy angyalé.

A főpap, nem befolyásoltatva egyik féltől sem, mint a tanács elnöke, megkérdezte Istvánt: „Valóban így van ez?”

István nem védte magát, hanem egy hosszú beszédbe kezdett, hogyan választotta ki az Úr a népét, Izráelt, hogy belőle származék a Megváltó. Világosan látszik ez mára körülmetélkedés szövetségében, amit kötött velük. Ezt példázza József története, akit testvérei eladtak, Egyiptomba került, börtönbe jutott, hogy ezáltal a családja az éhhaláltól megmeneküljön. Majd a nép hajdani történetét idézi István, hogyan váltotta ki őket az Úr Mózes által a fáraó kezéből. Részletesen idézi a Sínai-hegyen történteket, rámutatva, hogy Izráel mindig vétkezett Isten ellen, bálványokat imádott — legelőször az aranyborjút elkészítve! —, és hogy a prófétákat is, akik a Messiás érkezését jövendölték, inkább megölték. Mindezek ellenére az Úr hű maradt népéhez. Végül azzal vádolta István a tanácsot, hogy ők az árulói és gyilkosai az Igaznak, akinek eljövetelét a próféták megjelentették. Vagyis ők nem tartották meg a törvényt!

Amint a tanács tagjai — akik büszkék lehettek törvénytiszteletükre — ezt meghallották, „haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene”.

Ám István Szentlélekkel telve fölnézett a mennybe, s látta Isten dicsőségét, és Jézust állni az Isten jobbján. Teljes csodálattal mondta: „Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”

A tanács tagjai erre kiáltozni kezdtek, majd a fülüket bedugva Istvánra rohantak Megragadták, és ítélet nélkül a városon kívülre vonszolták, hogy megkövezzék. Előbb azonban levetették felsőruháikat, s letették egy Saul nevű fiatalember lábaihoz. Aztán hullani kezdtek a kövek. István így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Térdre esett, és felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” — Ahogy Jézus tette a Golgotán. Így halt meg a hű diakónus.

A gyülekezet néhány tagja („kegyes férfiak”) István testét egy sírba vitte, és elsiratta.

István halála után nagy üldözés támadt Jézus Krisztus jeruzsálemi gyülekezete ellen.

Saul, az a fiatalember, akinek a lábaihoz tették ruháikat az Istvánt megkövezők, fiatal farizeus volt*. Ő is egyetértett István megölésével. Teljes igyekezettel vett részt az üldözésben. Pusztította a gyülekezetet, férfiakat és nőket vonszolt ki házukból, és vitte tömlöcbe őket.

Akiket nem fogtak el, azok elmenekültek Jeruzsálemből, szétszóródtak az országban, és mindenütt hirdették az evangé­liumot a föltámadott Úrról.

Jegyzetek:

Görögül beszélő zsidók — A Földközi-tenger mellékén élő zsidókról van szó, ahol a görög volt a köznyelv. Nem ismerték saját népük nyelvét, a hébert, ahogyan az arámot sem, amit azidőtájt sokan beszéltek Júdeában. (Az „Effata” = „Nyílj meg” [Mk 7,34]; „Abbá” = „Atyám” [Mk 14,36] és „Talitha kúmi!” = „Leányka, neked mondom, ébredj fel!” [Mk 5,41] arám kifejezések.) Az Ószövetséget e görög nyelvű zsidók görögül olvasták (a Septuagintát, az Ószövetség legrégebbi görög fordítását, ami kb. Kr. e. 250-130 között keletkezett).

István — A görög Sztephanosz névből. Jelentése: koszorú. Ez volt a jutalma a régi görögöknél híres harcosoknak, versenyek győzteseinek, kiváló közéleti személyiségeknek. István méltónak bizonyult nevéhez: hű maradt Istenhez mindhalálig, övé hát az élet koronája (vö. Jel 2,10).

Kézrátétel — Ezt az áldó eseményt már csak olyankor ismerjük, amikor a lelkész a gyülekezetet megáldja; vagy lelkészszentelésen püspök és esperesek teszik áldón kezüket szolgatársukra; lelkészbeiktatáson néhány lelkész vagy presbiter hasonlóképpen a beiktatott lelkészre; püspökszentelésen pedig püspöktársak és esperesek gyakorolják. Az ifjú párt is megáldja a lelkész az esküvőn.

Diakónus — A hét férfit ekkor még nem nevezték diakónusnak. A gyülekezet anyagi jellegű gondjairól való gondoskodással bízták meg őket, de prédikáltak is. Később szűkült a diakónus tennivalója a gyülekezet szegényeiről való gondoskodásra. „Diakónus” azt jelenti: „olyan valaki, aki szolgál”.

Szabadosok stb. — Ezeknek a hellenista és országon kívüli zsidóknak (vö. ApCsel 2,9-11) Jeruzsálemben saját zsinagógájuk volt. Az ApCsel 6,9-ben négy fő csoportról olvasunk• szabadosok, ciréneiek, alexandriaiak, végül ciliciaiak és ázsiaiak.
A szabadosok olyan zsidók leszármazottai, akiket a római Pompejus Kr. e. 63-ban kergetett el, amikor Jeruzsálemet elfoglalta. Kr. e. 61-ben győztesen vonult be Rómába, és sok zsidót magával vitt. Később ezeket elbocsátotta (libertas = szabadság), amit követően sokan visszatértek Jeruzsálembe, ahol saját zsinagógát építettek (úgy a gyülekezetnek, mint a gyűléseknek).
A ciréneiek az észak-afrikai Líbia Ciréne nevű városából és környékéről jöttek (gondoljunk a Jézus keresztjét vivő Cirénei Simonra), ahol sok zsidó lakott.
Az alexandriaiak az egyiptomi Alexandria városából valók, ahol két nagy zsidó negyed volt, és egy jelentős zsidó iskola (egyetem) is.
Cilicia kis-ázsiai terület, itt állt Tarzusz városa is, Pál születési helye. Ázsia néven az Újszövetségben azt a római provinciát értették, amelyik Kis-Ázsia nyugati részén feküdt. Ezen a területen sok zsidó lakott, akikkel Pál missziói útjain találkozunk. Egy részük (talán átmenetileg) visszatért Jeruzsálembe, és volt saját zsinagógájuk is.

Hamis tanúk — Gondoljunk pl. Nábót elítélésére (1Kir 21,10kk), vagy az Úr Jézus elítélésére Kajafás termében (Mt 26,60-61). A templom lerombolásának vádját az Úr Jézus ellen is felhozták a hamis tanúk.

Saul, fiatal farizeus — Az ApCsel 22,3-ban mondja Pál magáról: „Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban (Jeruzsálemben) növekedtem fel; Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és… rajongtam Istenért…” Mintegy 30 éves lehetett akkor.

Énekek:

Református énekeskönyv: 23:2; 31:4.15-16.19; 140:1-4.13; 286:2.8-10; 380:1.10-12; 466; 493:6
Jertek, énekeljünk: 160; 165; 227
Harangszó: 46; 47; 48
Dicsérjétek az Urat!: 14:1.3; 83; 88:1-4; 158:1-2; 176:1
Erőm és énekem az Úr: 12; 85:1-2; 130; 141

Megjegyzés:

Hű mindhalálig — Joggal nevezik Istvánt az egyház első vértanújának. A halállal szembenézve is hű maradt Mesteréhez. Később sokan követték ebben, egészen máig. Föltűnő, hogy sok keresztyén, amikor elfogták és kihallgatták, milyen bátran vallotta meg hitét, akármennyire tudta is, hogy ezzel saját ítéletét mondja ki. Hűnek lenni mindhalálig, ez nem olyan valami, amit az ember önmagától tudna. István telve volt Szentlélekkel. Az Úr Jézus ígérete a Mt 10,17-33-ban (az előző lecke „Megjegyzés”-ében is utaltunk rá) mindannyiszor valósággá válik, valahányszor egy hívő bátran válaszol a vádlóinak. Istvánnak a Szentlélek adta a szavakat. Jézus megígérte tanítványainak: „Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.” (Mt 10,19-20) Beszéljük meg ezt bátorításként!
Az István halálát követő üldözés által az evangélium az egész országban elterjedt. Joggal mondhatjuk: „A mártírok vére az egyház magvetése”.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem (Egyháztörténet) / Magyar nyelv és irodalom

• A mártír, vértanú fogalma. Történelmi-egyháztörténeti és mai példák a vértanúságra. (***)
• Keresztyénüldözések a Kr. utáni első századokban. Tertullianus egyházatya bizonysága. (***)
• Hitvallók a vésztörvényszék előtt Moldova György: Negyven prédikátor c. regényében. (***)
• Missziói történet Indiából az 1970-es évekből. (***)
• Ma mikor nehéz keresztyénnek megmaradni? A bizonyságtétel (hitvallás) lehetőségei. (***)

Vázlat:

túlterhelt apostolok
a gyülekezet anyagi gondjai
hét szolgáló férfi (diakónusok)
köztük István, Fülöp

Istvánt elfogják
vádak, hamis tanúk
sugárzó arc — védőbeszéd
„Íme, látom az eget megnyílva”
megkövezés
„Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
„Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt.”

Üldöztetés — szétszóródás
Saul

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

365/326. István halála; a gyülekezet szétszóratása – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 145.29 KB

Előfizetőnek kell lenned ehhez a letöltéshez!

Előfizetés