Bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt

Róm 8,12–17

A tanú az Ószövetségben nemcsak személy lehetett, hanem akár egy kő is, ami emlékeztetett egy fogadalomra, egy Isten-tapasztalatra. Az ősatyák azért állítottak köveket, hogy el ne feledkezzenek Isten nagy tetteiről. A görögben a tanúságtétel szava a mártíromságot takarja. Amikor valaki szavának hitelességéért akár meghalni is hajlandó.

Egyedül tanúskodni – egy tömeggel szemben nagyon nehéz. De ha már ketten vagyunk, akár a világgal is dacolunk. Az ember könnyen elbizonytalanodik hitében, s a benne végbement változásokban. Ilyenkor hatalmas segítség, hogy a Lélek együtt tesz bizonyságot a mi lelkünkkel, hogy Isten gyermekei vagyunk. „Annak ellenére, hogy…” Mert nem a jelenlegi állapotunk alapján igaz vagy nem a mi keresztyénségünk – még jó, hogy nem bízza magát Isten a mi eszünk járására! –, hanem az Ő váltságának változhatatlan ténye alapján!

Isten Lelke nem tanúskodik hamisan, csak azt erősíti bennünk, amit már valóban eldöntöttünk. Mellénk áll erőtlenségünkben.

Szép példával szemléltette valaki a Lélek tanúságtételét, hogy olyan helyzetekben is megerősít, amikor mi „alkalmatlanok” lennénk a bizonyságtételre: Egy gyermek és egy felnőtt együtt kapáltak két soron. A gyermek erőtlenebb, lassúbb volt, ezért a felnőtt „átkapált” az ő sorába. Egyedül nem tudta volna végigcsinálni.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024