A „túlélő” gyülekezet: Szárdisz

Jel 3,1–6

A látszat sokakat megtéveszt. A szárdiszi gyülekezet úgy jelenik meg, mint élő közösség, miközben halott. Van egy emberek számára megjelenő része, s van egy Isten előtti lelepleztetése. Milyen jó lenne, ha a látszat valósággá válna. S épp ez az, amit az Úr akar. Nem leégetni, megsemmisíteni azt, ami van, hanem esélyt adni, hogy a halófélben lévők is megéledhessenek.

Emlékezetes az a történet, mikor egy lelkipásztor megérte, hogy senki sem ment már templomba, csak egymaga. Ekkor ő is kiment a templomból, s ahogy végignézett a falun a dombtetőről, minden ház lakóiért elkezdett imádkozni. Néhány hónapig csak így „tartotta az istentiszteleteket”. Nem embereknek beszélt Istenről, hanem Istennek vallott az emberekről. S közben megváltozott a szíve, megértette, hogy eddig csak az Istent szerette. Egyik vasárnap eljöttek néhányan, azután egyre többen, s lassan újra megtelt a templom. A lelkész megkérdezte az egyik gyülekezeti tagját, hogy most miért járnak templomba? Az asszony így válaszolt: „Most úgy prédikál a tiszteletes úr, hogy megfényesedünk tőle!”

Lehet, hogy nyaralás közben is csak a templom mellé lehet leülni, vagy az erdő csendjében megpihenni, esetleg egy tengerparti naplementébe beleimádkozni – de mindenképpen hordozzuk a magunk nagy és kis családját, s gyülekezetét!

Aki nem akar, amikor tud, nem fog tudni, amikor akar.

C. H. Spurgeon

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024