A másik arcod

Mt 5,39

Gimnáziumi éveim egyik kedvenc ifi témája volt az újra vissza-visszatérő kérdés: Önvédelemből lehet-e ölni? Határozott igent vagy nemet vártunk a lelkésztől, és sokszor kiélezett szituációkkal állítottunk szembe érveket, parázs viták közepette. Többnyire így éleztük ki végletesen a kérdést: Ha egy katona ráfogja a fegyvert az édesanyámra, én viszont egy másik fegyverrel megakadályozhatom a gyilkosságot, úgy, hogy magam is ölök: megtehetem-e? Többnyire annyiban maradtunk, hogy ezt előre nem lehet eldönteni, a szituáció hozza az elméletileg talán át sem gondolható megoldást!

A bennünket ért támadással szemben a Biblia kétféle módon szól. Egyik, hogy a rámbízottak életét köteles vagyok megvédeni. „Jobban boldogul kettő, mint egy… ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent.” (Préd 4,9.12) Ugyanakkor Jézus azt mondja: „Ne szálljatok szembe a gonosszal…” Különbség van a rámbízottak védelme, és a hitem miatti üldözés, bántalmazás között. Jézus a passiótörténetben némán tűri, hogy ártatlanul megkorbácsolják, kigúnyolják, de számon kéri, mikor ok nélkül megütik. (Jn 18,23) Ez példa számunkra, úgyszintén a bibliai (István, Jakab) és az utána következő mártírok, akik vállalták a halált is, de nem tagadták meg Urukat.

Vajon vállalom-e mindenki előtt a hitemet?

Amikor Polikarposzt, Szmirna püspökét azzal fenyegették, hogy megölik, ha nem mutat be áldozatot a császárnak, így felelt: „86 esztendeje szolgálok az én Uramnak, s Ő soha nem bántott semmivel. Hogyan átkozhatnám meg az én királyomat, Aki megváltott engem?”

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024