A mártírok vére

Zsid 11,32–40

„A mártírok vére magvetés” – hangzott az apostoli korban, a keresztyénüldözések idején. Sajnos a világtörténelem során sok embert égettek el, nyilaztak le, köveztek meg Isten nevében. Sok katona övére volt írva: „Isten velünk”, sok háború indult „Isten nevében”, a fegyverek megáldásával. Ez mindmáig terheli az Egyház lelkiismeretét, s ezért találkozunk néha olyan esettel, amiről Németországban hallottam, hogy bűnbánati istentiszteletet tartottak a boszorkányperekben megölt nőkért. Sokan kérdezik: Isten miért nem lépett közbe akkor?

Ám a másik oldalon is nagy a veszteség. Hiszen sok embert üldöztek, sokakat börtönöztek be, és végeztek ki hitükért, Uruk melletti kiállásukért. Ez végigvonul a bibliai kortól egészen máig, hiszen számos országban üldözik ma is a keresztyéneket. Sőt hazánkban sem volt olyan régen, amikor valakinek akadályt, esetleg az egyetemi felvételi elutasítását jelentette, hogy hitt Istenben. Ennél többet jelentett a mártírok élete, s különösképpen a haláluk. Hiszen, amikor a császárok tövestől ki akarják irtani a keresztyénséget, növekszik az arénaporondok áldozatainak száma, de növekszenek a gyülekezetek, és növekszik Isten országa is.

A Zsidókhoz írott levél mártír-tablója emberileg borzalmas dolgokat mutat be. Mégis valahol általuk növekedett az Egyház, s általuk vagyunk mi is. Hiszen „Isten számunkra valami különbről gondoskodott”.

Ma nyugalom van, de ha egyszer újra üldözni fogják Isten népét, vajon ki tudunk-e állni Urunk mellett?

Ímhol vagyok, édes Uram, Istenem,

Kész vagyok mindenben néked engednem.

Szent nevedért szörnyű halált szenvednem,

Csak az igaz hitben ne hagyj tőled elesnem.

Szepetneki János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024