A böjt, mint közbenjárás

Mt 17,14–21

Másokért böjtölni? Lehetséges ez? Igen, ez a böjtnek egy sokak által gyakorolt formája. Főképp az Ószövetségben olvashatunk erről (pl. Eszter 4).

Az ember lelke üres. Tölthető. Ezért nem mindegy, hogy kit enged be gondolataiba, mivel foglalkozik egész nap, mit őrizget a szívében. Nem mindegy, hogy ki mit olvas, mit enged meg magának fantáziálásában, véleménynyilvánításában, mit hallgat meg a pletykákból, mert ez mind „töltögetés”.

Amikor az ember böjtöl, akkor kiönti szívét, „mint a vizet az Úr színe előtt” (JSir 2,19), s engedi, hogy a benne lévő összevisszaságból rend legyen. Mert ha Isten Lelke tölt be, akkor minden lehetségessé válik. Amíg magammal vagyok tele, vagy mindenféle egyéb töltögetéssel, addig csak hitetlenül tudok szemlélni minden ügyet, s nem tudok másokon segíteni sem.

Így néztek a tanítványok az igében szereplő emberre és fiára. Jézus ezért világosan megmondja nekik, hogy ha van hely hitnek a szívükben, akkor tudnak segíteni.

A böjt egyfajta lehetőség, hogy átadjam Istennek a terepet, még nagyobb erővel töltse meg életemet – mások javára.

Ne fordíts semmi időt arra, amihez Isten áldását nem kérheted!

Lavater

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .