Nem örül a hamisságnak…

1Kor 13,6

Valaki egyszer elmondta, hogy mert mindenki szemében állandóan jó akar lenni, meg akar felelni mások elvárásainak, ezért sosem meri elmondani a nyilvánvaló bűnöket vagy hibákat a többieknek. Emiatt nagyon szeretik, de benne csak gyűlik a feszültség, a harag azok iránt, akiknek látja a hibáit. Hogy kell ezt jól csinálni?

Nem rázúdítva a másikra, hanem csendesen beszélgetve, kérdezve, megfelelő alkalomért könyörögve, hordozva a másik terhét, esetleg kijavítva, helyrehozva azt, amit elrontott, hogy magában szégyenülhessen meg, s ne miáltalunk. Nagy-nagy szelídséggel, semmi fenyegetéssel, s nagyon világosan tudva, hogy ha a másik felismerte a maga vétkét, kínlódik is benne!

Nem örül a hamisságnak (nem örül az igazságtalanságnak, bűnnek, hibának, s nem mosolyog az ellenségeskedésen) – gyakorlatban: nem nézem el a másik bűnét, hibáját (de nem is akarom a szülei szerepét átvenni, az Istenét pedig végképp nem!), nem vigyorgok, hogy ő sem jobb nálam, s nem is igazolom a más vétkével a magamét!

De együtt örül az igazsággal (a másikkal együtt hálás, ha Isten igazsága napvilágra jön) – gyakorlatban: keresem ezt az igazságot, s tudok a bűnvallásban társa lenni a másiknak, minden pletyka nélkül, testvéri közösségben.

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.

Van, aki úgy érzi, minden tettére

vigyáznia kell, éppen mert szeret.

Somlyó György

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024