Jóakarat és egyetértés

Zak 11,7–14

Karácsonyhoz közeledve lépésről-lépésre növekszik a sötétség, rövidülnek a nappalok. Az ember szinte azt érzi, hogy lassan-lassan elveszik tőle a lehetőségeket. Bezárulnak az ajtók, besötétülnek az ablakok. Ezt élte át Izráel is. Sőt úgy élték át, hogy Isten sötétítette rájuk a világot. Elvette a pásztorolás eszközeit, a jóakaratot és az egyetértést. Ítélet alatt van a világ!

Hogy szemléljük ezt? Mint Jónás, önelégültséggel, mint Belsaccár király, rettegve, vagy közömbösen, mint Pilátus?

Karácsony éjszakáján Isten dicsérete zendült meg az angyalok karával: „Dicsőség a magasságban Istennek!” Így kell hát néznünk az ítéletet is – Isten dicsőségének kijelentéseként, mellyel megmutatja, hogy a rendet Ő szabja, s az ember dolga, hogy dicsőségére éljen. Isten nem enged ebből! Mert így lesz csak a földön újra „békesség”.

A karácsonyi üzenetben felhangzik ez a mondat is: „az emberekhez jóakarat…”, s a karácsonyt követő napokon folyamatosan hosszabbodik a világosság ideje, naponta növekedve egy jóakaratnyival. Készülődésünkben is növekedjünk a dicsőítésben, hogy növekedhessünk majd a jóakaratban és az egyetértésben is.

Egy ateista így szólt egy keresztyénhez: „Ha azt látom, hogy szomorúak vagytok, megnyugszom. Mert ez meggyőz arról, hogy Isten nem létezik. Amikor azonban látom elégedett és vidám arcotokat, akkor gyanakodni kezdek, hátha mégis létezik.”

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024