Méricskélők, figyelem!

Zak 2,5–17

Az ember méricskél. Mire elég a pénzem, mire elég az erőm, mire elég az időm. Kicsik vagyunk, hát méricskélünk. Így mérjük egymásnak a szeretetet, a megbocsátást, így rójuk fel a tartozásokat: „Még ezt, na jó…”, majd „Most már elég, soha többet!”

Bemérjük a másikat, amikor ismerkedünk vele, s ott tartjuk skatulyánkban a megfelelő beosztásnál a többieket is: „Ez jó fej”, „ez hülye”, stb.

Isten azonban mérték nélkül adja önmagát! Mérhetetlenül nagy a kegyelme! Nem bírjuk kiszámolni, megszámolni, megmérni, mert nincsenek rá kifejezéseink. Mérhetetlenül nagy az angyalok száma, megszámlálhatatlan a tömeg, aki a mennybe jut. Több, sokkal sokkal több, mint gondolnánk! Nagyobb, sokkal nagyobb, hogysem kicsinyességeinkkel befolyásolni tudnánk! Belefér mindenki, s minden ebbe a szeretetbe.

Ne sajnáld idődet másokra! Ne mérd ki a csendességek idejét! Nem kevés időt adott neked az Isten, hanem eleget. S a csendességben a legtitokzatosabb, amikor az ember „átlép az időtlenbe”, s megnyílik Isten üzenete… ó, mérhetetlen kegyelem!

Egy hópehely szállt a kezemre. Egy pillanat alatt vízcseppé olvadt, a maga tökéletességében semmivé lett. Ha megnézhettem volna mikroszkóp alatt, láthattam volna szerkezetét, egyedi felépítését. Isten nem sajnálta egyszerivé, s tökéletessé tenni e kicsiny fagyos csodát. Nem méricskélt…, s mi drágábbak vagyunk neki a hópelyheknél is.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024