…akik békét teremtenek

Mt 5,9

Az eddigi boldogmondások olyanok voltak, mint amikor a tanítványok mentek felfelé a megdicsőülés hegyére, s ott meglátták Jézus dicsőségét. Meglátták az Istent. Útjuknak ezzel azonban még nincs vége. A hegyről lejőve a nagy istentapasztalatoknak életté kell válniuk. Az emberek között kell megélni azt, amit megértettünk a magasztos helyzetekben. Vagyis következhet a békét teremtés ideje. Ahogyan Pál fogalmazza: „Reánk bízta a békéltetés igéjét” (2Kor 5,19).

Nem csupán pillanatnyi fegyverszünetről van szó, hanem Istennel, önmagunkkal, s a másik emberrel való megbékélésről. Annak munkálásáról, hogy mások is megismerhessék ezt az örömöt. Az Édenkertben „felejtett”, Jézus Krisztusban újra „felfedezett” békességet. Nem véletlen, hogy e boldogmondásnak a legnagyobb a jutalma: Isten fiainak neveznek minket.

Isten látása a bűnös ember pusztulását jelentette valamikor. Ahogy a nagyfeszültség közvetlen érintkezésben megrongálna sok technikai eszközt. Aki Jézusban a „transzformált” Istent ismerte meg, az rajta keresztül már befogadója lehet a találkozás áldásának, „működésével” pedig továbbadója lehet az „energiának”, azon a sajátos módon, amire mint ember teremtetett. Tehát békességet nyerve békességet munkálhat.

…kell, hogy az Úr áldja, védje

aki azt énekli: Béke.

Babits Mihály

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024